Sharanagati

(from a lecture of Swami Tirtha, 12.05.2019 morning, Sofia)

(continues from the previous Monday)

“The soldier of eagerness was defeated by the soldier of fear. When Radha and Krishna reached the outskirts of Vraja returning from Their walk, this victory of fear forcibly took away the jewel-like embrace of Krishna’s arm on the shoulder of Shrimati Radharani. Fear personified admonished Radha and Krishna, forbidding Them to walk on the path together. Their maidservants started to cry when they saw how pitifully They looked at each other. Radha and Krishna’s moon-like faces instantly lost their luster out of sorrow over having to separate. When They were forced to walk on separate paths, Radha and Krishna became very sad for having to separate after having first attained the jewels of each other’s hearts. But Their pure love gave them the guarantee for Their next meeting.”[1]
So, this is our pitiful condition as well. Due to some ignorance, some illusion, we have lost this eternal connection to the supreme Divine Couple. Due to our stupidity, we are forced to walk a separate path. But, take this sentence, take this advice: “Their pure love gave them the guarantee for their next meeting.” If we acquire this pure inner spiritual attraction to divinity, then we shall meet again.
“Krishna, feeling great pain of separation, couldn’t walk anymore. And Radhika’s body was full in blisters of severe separation. Shri Radhika said “O friends, I am dying from the pain of separation. How will you take me to Braja? Fate has become my enemy, taking away my blissful union with Krishna. How can you lock me up in my mother-in-law’s house? Lalita, you took me out of my home today and now you are making me enter into it again on the same day! Why did you make me greedy after stepping into the nectarean ocean of Krishna’s company? Sakhi! The sun that I saw setting, now is yet again rising in the east. Now the night has become as illusory as a flower in the sky. Curses on my ears! Curses on my tongue! Curses on my eyes! They are always burning with the fever of loving eagerness, unable to drink even a drop of the nectar of Krishna’s nice voice, nice taste and nice form.”
Then Lalita said “Oh naive girl, today the yoga of nocturnal meeting with Krishna recited the nirveda, or impious activities to you. Now your separation is also reciting the nirveda, that means another meaning – pain to you. The meeting gave you the nectar of Achyuta, Krishna. And the separation made you taste the bitter poison.” Shri Radhika, the supreme goddess of love for Krishna, could not understand the words of her girlfriends, although they surrounded her. She entered her house without being seen by the people of Vraja and had gone to bed.”
From the basic principles, then moral standards, then religious principles and intellectual achievements, finally we have to come to some spiritual realization. And when we remember the bliss of divine union of Radha-Govinda and the very painful separation of Them, then we can come closer to that intensity, which helps us taste a few drops of nectar here. As it is said in the text of Shrila Vishvanatha Chakravarti Thakura, Radhika was happy when the sun was setting, and she was morose when the sun was rising. So, whenever you gaze at the sun – of course, we are very happy to greet the rising sun – but if you remember the reason why Radhika is not happy when the sun is rising; and when you gaze at the setting sun and you say farewell to the light, and also you remember that Radhika is very happy when the sun is setting, because she can greet the darkness, the dark Lord – then, due to your studies, day and night will merge. So, don’t stop – here, there, on the next platform… Go further!

(to be continued)

1.  From Shri Krsna Bhavanamrta Mahakavya by Vishvanatha Chakravarti Thakura

(Szvámí Tírtha, 2019.05.12-i szófiai reggeli tanításából)

(előző hétfői tanítás folytatása)

„Miután Rádhá és Krisna visszatértek sétájukból, Vradzsa határát elérve a szívüket betöltő felfokozott érzelmek helyébe a félelem lépett. Ahogy ez a nyugtalanság eluralkodott rajtuk, úgy oldotta le Krsna, Srímatí Rádhárání vállán ékszerként nyugvó karjait. A megtestesült ijedelem intette Rádhát és Krisnát, megtiltva Nekik, hogy együtt sétáljanak az úton. A körülöttük lévő szolgálólányok sírva fakadtak, mikor látták, milyen fájón néztek Egymásra. Rádhá és Krisna holdsugárhoz hasonlatos orcájának ragyogása, az Egymástól való elválás fájdalma miatt azonnal elhalványult. Miután elnyerték egymás szívének legdrágább kincsét, Rádhá és Krisna nagyon szomorúak lettek, amikor arra kényszerültek, hogy elváljanak egymástól, és más-más úton térjenek haza. De az egymás iránti tiszta szerelmük volt a biztosíték a következő találkozásra.”[1]
Mi is ilyen fájdalmas helyzetben vagyunk. Valamiféle tudatlanság, és illúzió révén elvesztettük ezt az örök kapcsolatunkat a legfelsőbb Isteni Párral. Ostobaságunknak köszönhetően kénytelenek vagyunk külön úton járni. De fogadjuk meg ezt a tanácsot, és véssük jól a szívünkbe ezt a mondatot: „A tiszta szerelmük a biztosíték a következő találkozásra.” Ha sikerül szert tenni erre a tiszta belső lelki vonzalomra, akkor ismét fogunk találkozni a Legfelsőbbel.
„Krisna, a kínzó elválás fájdalma miatt, nem tudott tovább menni, Rádhika testét pedig fájdalmas kelések borították. Srí Rádhika így szólt „Ó, kedves barátnőim, belehalok a Krisnától való elválás fájdalmába. Hogy fogtok elvinni engem Vradzsába? A sorsom lett a végzetem, ellenségemmé vált, elrabolta tőlem a Krisnával való boldog együttlétemet. Miért kényszerít anyósom házába? Kedves Lalitám, ma elhívtál otthonról, s ugyanaznap pedig arra kérsz, hogy térjek is vissza oda! Miért tettél annyira telhetetlenné, hogy belekóstolhattam a Krisnával való együttlét nektáróceánjába, s most csak azt kívánom? Drága barátnőm, drága szakhim! A nap, melyet láttam lenyugvani, most ismét felkel keleten, az éjszaka pedig olyan illuzórikus lett, mint egy virág az égen. Átkozott füleim, átkozott nyelvem, átkozott szemeim! Állandóan a szerelmes sóvárgás lázában égnek, és füleim nem ihatják Krisna gyönyörű hangjának egyetlen cseppjét se, nem kóstolhatják Őt, s nem láthatom szépséges alakját.”
Majd Lalitá így szólt, „Ó, te jóhiszemű leány, ma a Krisnával való éjszakai találkozás megismertette veled a nirvéda jógát, vagyis a bűnös cselekedeteket, s a kiábrándulást. Így most az elválásotok is ezt a nirvédát zengi, aminek egy másik jelentése, hogy fájdalmas a számodra, és közömbössé tesz az élet más kötelességei számára. Míg a Krisnával való találkozás Acsjuta nektárját, addig az elválás egy keserű méregpoharat adott neked.” Srí Rádhika, a Krisna iránti szeretet legfőbb istennője, nem értette az Őt körülvevő kedves barátnői szavait. Majd anélkül, hogy Vradzsa lakói észrevették volna Őt, belépett otthonába és azonnal nyugodni tért.”
Az egyszerű alapelvektől indulva, az erkölcsi normákon, vallásos eszményeken és intellektuális ismeretszerzésen keresztül, végül el kell jussunk valamiféle lelki megvalósításig. S ha sikerül emlékeznünk Rádhá-Góvinda örömteli együttlétére és a nagyon fájdalmas elválásukra, akkor valamelyest sikerül közelebb kerülnünk ahhoz az intenzitáshoz, mely segít bennünket megízlelni néhány csöppnyi nektárt. Ahogy Sríla Visvanáth Csakravartí Thákur szövegében olvashatjuk, Rádhikát boldogsággal töltötte el a lenyugvó Nap látványa, míg a felkelő Napé elkedvetlenítette. Tehát bármikor is pillantunk rá a Napra – természetesen nagyon boldogok vagyunk, ha köszönthetjük a felkelő Napot – de, ha sikerül emlékeznünk arra, hogy Rádhika ettől miért vált szomorúvá, illetve, ha a lenyugvó Napra nézünk, elbúcsúzunk a fénytől, megintcsak az jut az eszünkbe, hogy Rádhika ettől miért vált boldoggá, hogy végre üdvözölheti a sötétséget, a sötét színű Urat – akkor valóra válik az a védikus tanítás,  mely szerint „tanulmányaink során egybeolvad az éj és a nappal”. Tehát ne álljatok meg, menjetek tovább, a következő szintre!

(folytatása következik)

1.  Visvanáth Csakravartí Thákur: Srí Krsna-bhávanámrta-mahákávja  című művéből

(от лекция на Свами Тиртха, 12.05.2019 сутрин, София)

(продължава от предишния понеделник)

„Воинът на страстта бе победен от воина на страха. Когато Радха и Кришна достигнаха покрайнините на Враджа, завръщайки се от Своята разходка, тази победа на страха насила отне скъпоценната прегръдка на Кришна от раменете на Шримати Радхарани. Олицетвореният страх порица Радха и Кришна, забранявайки им да вървят по пътечката заедно. Прислужничките Им заплакаха, като видяха колко жално Те се гледаха един друг. Лунноликите Радха и Кришна начаса изгубиха блясъка на образите си от скръб, че трябва да се разделят. Когато трябваше да тръгнат по различни пътеки, Радха и Кришна много тъгуваха, че са принудени да се разделят, след като първо бяха получили скъпоценните сърца един на друг. Ала Тяхната чиста любов Им даваше гаранция за следващата среща.”[1]
И така, такова е и нашето жалко положение. Заради невежество, заради илюзия, ние сме изгубили тази вечна връзка с върховната Божествена Двойка. Заради глупостта ни сме принудени да вървим по отделен път. Но запомнете това изречение, този съвет: „Тяхната чиста любов Им даваше гаранция за следващата среща.” Ако придобием такова чисто, съкровено духовно привличане към божественото, тогава ще се срещнем отново.
„Чувствайки огромна болка от раздялата, Кришна не можеше да върви. А тялото на Радхика бе цялото в пришки от жестоката разлъка. Шри Радхика каза: „О, приятелки! Умирам от болката на раздялата. Как ще ме заведете във Враджа? Съдбата стана мой враг, отнемайки ми блаженото единение с Кришна. Как можете да ме заключите в дома на свекърва ми? Лалите, ти ме изведе днес от вкъщи, а сега ме принуждаваш отново да вляза там още същия ден! Защо ме накара да закопнея така, след като стъпих в нектарния океан на компанията на Кришна? Сакхи! Слънцето, което видях да залязва, сега отново изгрява на изток. Сега нощта стана илюзорна като цвете в небето. Проклети да са ушите ми! Проклет да е езикът ми! Проклети да са очите ми! Те безспир изгарят от треската на любовни желания, без да могат да пийнат дори капка от нектара на прекрасния глас, прекрасния вкус и прекрасния облик на Кришна.”
Тогава Лалита отвърна: „О, наивно момиче, днес йогата на нощната среща с Кришна ти рецитира нирведа, неблагочестивите постъпки. Сега радялата също ти рецитира нирведа, което означава болка за теб. Срещата ти даде нектара на Ачюта, Кришна. А раздялата те накара да вкусиш горчивата отрова.” Шри Радхика, върховната богиня на любовта към Кришна, не можа да разбере какво ѝ говорят приятелките ѝ, макар да я бяха наобиколили. Тя влезе в дома си, невидяна от хората във Враджа, и отиде да си легне.”
От основните правила, през нравствените стандарти, през религиозните принципи и интелектуалните постижения, най-накрая трябва да стигнем до някакви духовни реализации. И когато си спомняме блаженството на божественото единение на Радха-Говинда, както и Тяхната толкова болезнена разлъка, тогава можем да се доближим до онази интензивност, която да ни помогне да вкусим няколко капчици нектар тук. Както е казано в текста от Шрила Вишванатха Чакраварти Тхакура, Радхика се радвала когато слънцето залязва, а тъгувала когато то изгрява. Така че когато съзерцавате слънцето – разбира се, ние с радост посрещаме изгряващото слънце – но ако си спомняте причината защо Радхика не е щастлива, когато слънцето изгрява; а когато съзерцавате залязващото слънце и се сбогувате със светлината, спомняйки си защо Радхика е толкова щастлива по залез-слънце, понеже ще може да приветства мрака, тъмния Бог – тогава, благодарение на изучаването ви, денят и нощта ще се слеят. Затова недейте да спирате – ни тук, ни там, нито на следващото ниво… Вървете по-нататък!

(следва продължение)

1.  От „Шри Кришна Бхаванамрита Махакавя“ от Вишванатха Чакраварти Тхакура