Sharanagati

(from a lecture of Swami Tirtha, 05.01.2019 evening, Sofia)

(continues from the previous Friday)

Around a saintly person the dimensions will change. When we were living together with Gurudev in the same ashram, even from the bus stop I could feel whether he is at home or not. And when you arrive there, full of doubts and questions, when you enter his room, all the questions are gone, all the doubts are gone. And you simply enjoy being around him. You feel this ultimate shelter that we are all searching for. No need for words, no need for explanations. It’s not a question of philosophy. It’s a question of heart-to-heart, deeper understanding. 

Then the moment of separation came. It’s a bitter moment. But actually this is an entrance into eternity. Just imagine yourself: there is not anymore a chance in this lifetime that you will meet the most important person in your life. It’s not an easy moment. But we have an escape. If we cannot associate with the bodily presence of our master, we can always associate with his spiritual presence. When I heard the news of his disappearance, two days later I had to give a lecture – about the eternity of the soul, about the use of spiritual practice. I think that was one of the most difficult lectures in my life ever. When approaching the place, I was crying on the street. But when I arrived, I had to compose myself and give a proper lecture. Because I am sure that he wouldn’t be satisfied with some easy emotional tears. He said, ‘Even if you are in the most degraded state of consciousness, you have to give a proper lecture’.  

May I share one more story with you? You know, a student is supposed to be humble, right? Once Gurudev took me, we were driving in his car and he told me, “Go to such and such city and give a lecture”. And you know, I tried my best to be humble, so I told him, “Ah, Gurudev, I don’t like to go on stage”. He kept silent for a moment and then I felt: maybe something is wrong. He was driving and then he was staring at me while driving, so I understood: oh, big mistake. You know, he was a remarkable person, so when he kept silent, that was the most difficult moment. And then he said, “I didn’t tell you to go on stage, I told you to give a lecture”. So he never ever missed any moment, any chance for instructing you. To break the false humility and to show you what real service mood is – forget about yourself. It’s not you who is important, but the service – that is important. 

I won’t share other stories. But ever since, this is the most important person in my life. His ideals started to be important for me as well. And I hope that his ideals will be important for you also. 

(to be continued)

(Szvámí Tírtha, 2019.01.05-i szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása

Egy szent ember körül megváltoznak a dimenziók. Amikor ugyanabban az ásramban együtt éltünk Gurudévvel, már a buszmegállóból érezni lehetett, hogy otthon van vagy sem. S néha tele kételyekkel és kérdésekkel érkeztünk meg hozzá, de amint beléptünk a szobályába ezek mind elszálltak. Egyszerűen csak jó volt a társaságában lenni, érezni lehetett azt a végső oltalmat, amit mindannyian keresünk. Nem volt szükség se szavakra, se magyarázatokra. Ez nem filozófia volt, hanem egy sokkal mélyebb, szívtől-szívig hatoló megértés. 

Majd elérkezett az egymástól való elválás, ami egy nagyon szomorú pillanat volt, bár tudjuk, hogy ez az örökkévalóságba való belépés is egyben. Csak képzeljétek el magatokat, hogy már nincs több lehetőségetek ebben az életben arra, hogy találkozzatok azzal, aki a legfontosabb a számotokra. Ez nem könnyű pillanat! Viszont van egy mentsvárunk arra, ha nem tudunk személyesen találkozni a mesterünkkel, mégpedig az, hogy akkor még mindig tudunk vele lelkileg társulni. Amikor tudomást szereztem arról, hogy eltávozott, két nap múlva előadást kellett tartanom a lélek örökkévalóságáról, illetve a lelki gyakorlatokról. Úgy hiszem ez volt életem legnehezebb előadása. Útban odafelé sírtam az utcán, viszont amikor megérkeztem össze kellett szednem magamat, hogy rendben meg tudjam tartani a programot, mert tudtam, hogy a könnyeimmel nem igazán lett volna elégedett. Ő azt vallotta, hogy ‘Még, ha a legelesettebb tudatállapotban is vagytok, akkor is kell tudnotok tartani egy rendes leckét’.  

Megoszthatok veletek még egy személyes történetet? Mint tudjátok egy tanítványnak illik alázatosnak lennie. Egyszer Gurudév elvitt magával valahová, és az autóban így szólt hozzám „Menj el ebbe, meg ebbe a városba és tartsál ott előadást”. S gondolhatjátok, hogy igyekeztem alázatos lenni, ezért így feleltem, „Ó, Gurudév, nem nagyon szeretek szerepelni”. Ekkor egy pillanatra csendben marad, és éreztem, hogy talán ez így nem volt rendjén. Ő vezetett, és közben rám nézett, szóval megértettem, hogy most nagyot hibáztam. Tudjátok ő egy rendkívüli személy volt, tehát amikor így csendben maradt, az egy nagyon súlyos pillanat volt. Majd így szólt, „Nem azt mondtam, hogy szerepelj, hanem azt, hogy tarts egy előadást!” Tehát, sohasem hagyott ki egyetlen pillanatot sem, hogy tanítson bennünket, letörje a hamis alázatunkat és megmutassa milyen is a valódi szolgálatkészség, amikor megfeledkezünk önmagunkról. Nem mi, hanem a szolgálat az, ami fontos.

Ezeket a történeteket szerettem volna megosztani veletek. Viszont azóta is ő a legfontosabb személy az életemben, és lassan kezdtek az ő eszményei az én szívügyemmé is válni. S remélem ezek a számotokra is hasonlóan fontosak lesznek!

(folytatása következik)

(от лекция на Свами Тиртха, 05.01.2019 вечер, София)

(продължава от предишния петък)

Край светия човек измеренията се променят. Когато живеехме с Гурудев в един ашрам, още от автобусната спирка можех да усетя дали той си е у дома или не. И когато стигнеш там, изпълнен със съмнения и въпроси, щом влезеш в стаята му, всички въпроси изчезват, всички съмнения изчезват. И просто си щастлив да си наоколо. Усещаш онзи окончателен подслон, който всички търсим. Няма нужда от думи, няма нужда от обяснения. Това не е въпрос на философия. То е въпрос на по-дълбоко разбиране, от сърце в сърце. 

После дойде моментът на раздялата. Горчив момент. Но всъщност той е вход към вечността. Представете си да нямате вече възможност в този живот да срещнете най-значимата личност в живота си. Не е лесен момент. Но имаме изход. Щом не можем да общуваме с телесното присъствие на учителя си, винаги можем да общуваме с духовното му присъствие. Когато получих вестта за неговото напускане, след два дни трябваше да дам лекция – за вечността на душата, за ползата от духовната практика. Мисля, че това беше една от най-трудните лекции в живота ми. Отивайки нататък по улицата, плачех. Но когато пристигнах, трябваше да се взема в ръце и да изнеса подобаваща лекция. Защото съм сигурен, че той не би се зарадвал на някакви лесни емоционални сълзи. Той казваше: „Дори да сте в най-деградирало състояние на съзнанието, трябва да изнесете добра лекция.“  

Може ли да споделя с вас още една история? Знаете, от ученика се очаква да е смирен, нали? Веднъж Гурудев ме возеше в колата си и ми каза: „Иди в този и този град и дай лекция”. И аз, понеже се стараех да съм смирен, му казах: „Ама Гурудев, аз не обичам да излизам на сцена”. Той замълча за миг и аз усетих, че май нещо съм сбъркал. Той се обърна и се втренчи в мен докато шофираше, и тогава разбрах, че съм сбъркал много. Той беше забележителен човек; когато мълчеше, това бяха най-тежките моменти. А после рече: „Не ти казах да излизаш на сцена, казах ти да дадеш лекция”. Той никога не изпускаше и един миг, и един шанс да ти даде напътствие. Да строши фалшивото смирение и да ти покаже какво е истинското настроение на служене – да забравиш за себе си. Не ти си важният – служенето е важното. 

Други истории няма да разказвам. Но оттогава насетне той е най-важният човек в живота ми. И неговите идеали също станаха важни за мен. Надявам се идеалите му да станат важни и за вас. 

(следва продължение)

(Aus einem Vortrag von Swami Tirtha, 05.01.2019 abends, Sofia)

(Fortsetzung vom vorherigen Freitag)

In der Nähe eines heiligen Menschen verändern sich die Dimensionen. Als wir mit Gurudev im selben Ashram lebten, konnte ich schon von der Bushaltestelle aus spüren, ob er zu Hause war oder nicht. Und wenn man voller Zweifel und Fragen dort ankommt und sein Zimmer betritt, sind alle Fragen, alle Zweifel verschwunden. Man genießt einfach seine Nähe. Man spürt diesen ultimativen Zufluchtsort, nach dem wir uns alle sehnen. Keine Worte, keine Erklärungen nötig. Es ist keine Frage der Philosophie. Es geht um ein tieferes Verständnis, von Herz zu Herz.

Dann kam der Moment der Trennung. Es ist ein bitterer Moment. Aber eigentlich ist dies ein Eintritt in die Ewigkeit. Stellt euch vor: Es gibt keine Chance mehr in diesem Leben, dass ihr dem wichtigsten Menschen in eurem Leben begegnet. Das ist kein leichter Moment. Aber es gibt einen Ausweg. Wenn wir uns nicht mit der körperlichen Anwesenheit unseres Meisters verbinden können, können wir uns immer noch mit seiner spirituellen Gegenwart verbinden. Als ich die Nachricht von seinem Verschwinden hörte, musste ich zwei Tage später einen Vortrag halten – über die Ewigkeit der Seele, über die Anwendung spiritueller Praktiken. Ich glaube, das war einer der schwierigsten Vorträge meines Lebens. Auf dem Weg dorthin weinte ich auf der Straße. Aber als ich ankam, musste ich mich zusammenreißen und einen ordentlichen Vortrag halten. Denn ich bin sicher, dass er sich nicht mit ein paar oberflächlichen Tränen zufriedengegeben hätte. Er sagte: „Selbst wenn du dich im tiefsten Zustand deines Bewusstseins befindest, musst du einen ordentlichen Vortrag halten.“

Darf ich dir noch eine Geschichte erzählen? Ihr wisst ja, ein Schüler soll bescheiden sein, nicht wahr? Als Gurudev mich einmal mitnahm, fuhren wir in seinem Auto, und er sagte zu mir: „Fahr in diese Stadt und halte dort einen Vortrag.“ Ich versuchte, bescheiden zu sein, und sagte: „Ach, Gurudev, ich gehe nicht gern auf die Bühne.“ Er schwieg einen Moment, und da spürte ich: Vielleicht stimmt etwas nicht. Er fuhr weiter und starrte mich dabei an, also verstand ich: oh, ein großer Fehler. Er war ein bemerkenswerter Mensch, und als er schwieg, war das der schwierigste Moment. Dann sagte er: „Ich habe dir nicht gesagt, dass du auf die Bühne gehen sollst, sondern dass du einen Vortrag halten sollst.“ Er ließ nie einen Moment aus und die Möglichkeit, dir einen Ratschlag zu geben…Um die falsche Bescheidenheit zu durchbrechen und dir zu zeigen, was wahre Hingabe bedeutet – sich selbst zu vergessen. Nicht du bist wichtig, sondern der Dienst – der ist wichtig.

Ich werde keine weiteren Geschichten erzählen. Aber seitdem ist er der wichtigste Mensch in meinem Leben. Seine Ideale sind mir ebenfalls wichtig geworden. Und ich hoffe, dass seine Ideale auch für euch wichtig werden.

(Fortsetzung folgt)

(из лекции Свами Тиртхи, 05.01.2019 вечером, София)

(продолжение с предыдущей пятницы)

В окружении святого человека все меняется. Когда мы жили вместе с Гурудевом в одном ашраме, я мог почувствовать, дома он или нет, даже с автобусной остановки. И когда ты приходишь туда, полный сомнений и вопросов, когда заходишь в его комнату, все вопросы исчезают, все сомнения исчезают. И ты просто наслаждаешься пребыванием рядом с ним. Ты чувствуешь это высшее убежище, которое мы все ищем. Нет нужды в словах, нет нужды в объяснениях. Это не вопрос философии. Это вопрос искреннего, глубокого понимания сердце в сердце.

Затем наступил момент разлуки. Горький момент. Но на самом деле это вход в вечность. Только представьте: в этой жизни больше нет шанса встретить самого важного человека в вашей жизни. Это непростой момент. Но у нас есть выход. Если мы не можем общаться с телесным присутствием нашего учителя, мы всегда можем общаться с его духовным присутствием. Когда я услышал известие о его исчезновении, через два дня мне пришлось читать лекцию – о вечности души, об использовании духовных практик. Думаю, это была одна из самых трудных лекций в моей жизни. Приближаясь к месту, я плакал на улице. Но когда я приехал, мне пришлось взять себя в руки и прочитать приличную лекцию. Потому что я уверен, что он не удовлетворился бы простыми эмоциональными слезами. Он сказал: «Даже если ты находишься в самом деградировавшем состоянии сознания, ты должен прочитать приличную лекцию».

Позвольте мне поделиться с вами ещё одной историей. Знаете, ученик должен быть смиренным, верно? Однажды Гурудев взял меня с собой, мы ехали в его машине, и он сказал мне: «Поезжай в такой-то город и прочитай лекцию». И знаете, я изо всех сил старался быть смиренным, поэтому сказал ему: «Ах, Гурудев, я не люблю выступать на сцене». Он помолчал немного, и тогда я почувствовал: может быть, что-то не так. Он вёл машину и посмотрел на меня и я понял: о, большая ошибка. Знаете, он был замечательным человеком, поэтому его молчание было самым трудным моментом. А потом он сказал: «Я не просил тебя выступать на сцене, я просил тебя прочитать лекцию». Так что он никогда не упускал ни одного момента, ни одной возможности наставить тебя. Разрушить ложное смирение и показать, что такое настоящее служение – забыть о себе. Важен не ты, а служение – вот что важно.

Я не буду рассказывать другие истории. Но с тех пор это самый важный человек в моей жизни. Его идеалы стали важны и для меня. И я надеюсь, что его идеалы будут важны и для вас. 

(продолжение следует)