Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2019.01.05-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Néha előfordul velünk, hogy kudarcot vallunk. Teljes lelkesedéssel belevágunk a lelki útba, igyekszünk mindent beleadni, a tőlünk telhető legjobbat nyújtani, mégis elbukunk, és hazamegyünk. Azt mondjuk, hogy, „Ó, a lelki élet nem nekem való, nem működött.” S meglehet, hogy ebben az életben már nem is jövünk vissza, előfordulhat, de soha nem fogjuk elfelejteni. A lelkünk nem felejt. S még, ha csak egyetlen kis lépést is tettünk, az sohasem fog elveszni. Még, ha nem is haladunk tovább, az az első lépés meg fog maradni. Nagyon fájdalmas látni, ha valaki nem boldog a lelki életben. Viszont azt látni, hogy mások számára mennyire örömteli, az mégis nagyon lelkesítő.
Van egy hittestvérem, akinek a példáját látva mindig nagyon ambivalens érzések kavarogtak bennem. Mindig irigyeltem, mérges voltam rá, ugyanakkor örömmel töltött el a társasága. Megmondjam miért? Mivel szüntelenül az odaadás hullámaiban fürdött, és boldoggá tette a hite. Úgy viselkedett, mint egy kisfiú, vidám és boldog volt, ide-oda rohangált, dalolászott a fürdőben, meg ilyenek Ez a természetéből adódó boldogság állandóan ott tükröződött a szemében. Én pedig nem ilyen voltam, ezért irigyeltem. Csodálkoztam, hogy lehet az, hogy ő mindig ilyen vidám, míg én, aki állandóan komoly, és nehéz szolgálatokat végzek, én nem vagyok ennyire boldog? Ugyanakkor olyan inspiráló volt a társaságában lenni, számomra Ő a hit, a tiszta hit példaképe volt. Szeretném az ő példáját követni, és úgy tekintek rá, mint lelki feljebbvalómra. Tehát kövessétek a jó példákat, akik az önfeledt odaadás hullámaiban fürdőznek.
Tehát bármilyen veszteség is ér bennünket a lelki életben, azok nem voltak valódiak. Erőszakkal nem törhetünk be a magasabb valóságokba. A lelki megtisztulásnak alapvetően három fő gyakorlata van. Az első a tapasz, a második a gjána és a harmadik a bhakti. A lemondást a legtöbb esetben küzdelmesnek éljük meg, mivel akarunk valamit, de mivel nem kaphatjuk meg, tiltott dolog a számunkra, ezért ez az önmarcangolás keserűséget okoz. De mi a helyzet a tudással? Az pedig olyasvalami, amit idővel elveszítünk, kis idő elteltével már alig emlékszünk valamire. S általánosságban elmondható, hogy a tudás az meglehetősen fásulttá, zorddá tesz bennünket. Azt is mondják, hogy ‘Aki sokat tud, az sokakat gyűlöl.’ Tehát a túl sok tudás, kissé veszélyes.
Tehát, ha a lemondás keserűvé, a tudás pedig ostobává tesz, akkor mi más marad? A szeretet gyakorlása, de ez egy nagyon titkos művészet. A szeretet művészete, a szeretet iskolája az egy nagyon érzékeny intézmény. Egy apró dolog, egy kis hiba is nagyon nagy hatást, bajt okozhat, de ugyanakkor, egy csekély pozitív dolog is nagyon nagy eredménnyel járhat.
Természetesen, amikor először hallottam, hogy egy bhakta elhagyja a missziót, az teljesen megdöbbentett. Hogy lehetséges ez? Végre megtaláltuk az örök boldogsághoz vezető utat, a tökéletes lelki utat, hogy mehetsz el?! Ezt hívják baklövésnek. Nem értettem, és meg is ijedtem, de aztán újra végiggondoltam az egészet és rájöttem, hogy nem azt kell gyászolni, ha elmegy valaki, hanem annak kell örülnünk, hogy valameddig itt volt velünk, Krisnával lehetett. S azt mondják, hogy: lava-mátra-szádhu-szangé szarva-sziddhi hój[1] – csak egy kis időt töltve a tiszta bhakták társaságában, a legmagasabb tökéletesség is elnyerhető. Tehát egy rövid ideig tartó lelki társulás sokkal értékesebb, mint jópár elpazarolt teljes élet. Viszont ezt csak a másik oldalról fogjuk tudni meglátni, nem pedig innen.
S még egy dolog. Ha valóban hisszük, hogy Krisna a bhakták védelmezője, akkor Ő nem fogja elhagyni a bhaktáját, még akkor sem, ha viszont a bhakta el akarja hagyni Őt. Őszintén hiszem, hogy Krisna néha különleges módon gondoskodik és irányítja egyes bhakták életét. Lehet, hogy azáltal tesz próbára bennünket, hogy nem mutatja meg magát, míg másokat még nehezebb próbatétel elé állít azáltal, hogy nagyon tekintélyes pozíciót ad a számukra. Ha világhírű prédikátorok lesztek, az egy igencsak nagy kihívás. De Krisna gondoskodik a bhaktáiról. S meglehet, hogy különböző nehéz hullámvölgyeken vezet minket keresztül, de hiszem, hogy Ő egy jóságos Isten, aki sohasem hagyja el kedves szolgáját. „Dicsőséges az a bhakta, aki nem hagyja el Ura menedékét, s dicsőséges az az Úr, aki nem válik meg szolgájától”[2].
Kérdés: S mi a helyzet a hitvány szolgákkal? A jó mester róluk is gondoskodni fog?
Szvámí Tírtha: Nos, csupán kétféle ember létezik, a bhakta és a leendő bhakta. S csak három-félék lehetnek a bhakták, jók, jobbak, és legjobbak. Tehát … nincsenek rossz bhakták, akiről gondoskodni kellene.

1. Csaitanja-csaritámrta, Madhja-lilá 22.54.
2. Csaitanja-csaritámrta, Antja-lilá 4.46.

(from a lecture of Swami Tirtha, 05.01.2019 morning, Sofia)

(continues from the previous Friday)

Sometimes we fail. We come with full enthusiasm, we try to give our best – and we fail. We go home. We say, “Ah, the spiritual life is not for me. It didn’t work.” And maybe for this whole lifetime you will not return, it’s possible. But you will never forget. Your soul will never forget. And if you have made even only one little step, it is never lost. Even if you don’t make your next steps, this first step is never lost. It’s painful! To see that somebody is not happy in spiritual life – it’s very painful. But to see that others are more happy in their spiritual life – it’s enlivening.
You know, I have a spiritual brother. Whenever I have been observing his example, very ambivalent feelings come into my heart. I was always very envious of him and I was angry. And at the same time, I was rejoicing in his company. May I tell you why? Because he was swimming in the waves of devotion. He was enjoying his faith. He behaved like a boy – jolly and happy and running up and down and singing under the showers, etc. This natural joy of self was always manifesting in his eyes. And I didn’t have that, so I was very envious. How is it that he is always jolly and I’m working hard and I’m not so jolly? But at the same time, it was so inspiring to be with him. He is the example of faith, pure faith for me. I want to follow his example. I consider him as my spiritual superior. So, take the good examples – those who swim in the waves of devotional happiness.
So, whatever we lose, it’s not the real thing. By force we cannot enter the higher realms of reality. There are basically three main practices of spiritual purification. One is tapas, the other is gyana and the third is bhakti. Renunciation usually in most of the cases makes you bitter. Because you want, but you cannot, you want, but you are forbidden – this fight makes you bitter. Knowledge? Knowledge is something that you will lose. A little time and then all the knowledge is gone. And in general knowledge makes us dry. They also say, ‘If somebody knows much, he hates much’. So, it’s a little dangerous – too much knowledge.
So, if renunciation makes you bitter, if knowledge makes you stupid, then what is left? The practices of affection remain. But this is a very secret art. The art of love, the school of love is a very sensitive, very delicate school. A little input and very great effect. A little mistake – big trouble. But also, a little contribution – big result.
Of course, when I first heard that a devotee left, it was very shocking for me. How come? We had found the way to eternal happiness, the perfect spiritual path, etc., etc. – how is it that you leave?! It’s called a bloop. I didn’t understand. I was frightened. But then I had to reconsider this whole situation. And I don’t want to mourn because somebody has gone, but I want to be happy because somebody has spent some time with us, some time with Krishna. It’s only a question of proportions. And it is said, lava matra sadhu-sange sarva-siddhi hoy[1] – for just a small little time in the company of pure devotees you can achieve all perfection. So, the value of a small period of spiritual association is much higher than wasted lifetimes. But for that we need to observe the situation from the other side, not from this side.
Plus one more thing. If we really believe that Krishna is the protector of the devotees, then He will not give up His devotees. Even if they want to give Him up. Sometimes I truly believe that there are special ways how Krishna will guide or take care of certain individual devotees. Maybe He will test us by not showing His face. For other devotees He might test them in an even more difficult manner – by giving them very highly elevated prestigious positions. If you become a world-famous preacher, it’s a big challenge. But Krishna will take care of His devotees. And maybe He will lead us, any of us, through ups and downs of life. But I truly believe that He is a good Lord, who will never give up a good servant. “Glorious is the master who never gives up the servant and glorious is the servant who never gives up the master”[2]. 
Question: And what about the bad servants? Will the good master take care of them also?
Swami Tirtha: Well, there are only two types of people –devotees and future devotees. And there are only three types of devotees – good, better and best. So… there are no bad servants to be taken care of.

1. Chaitanya Charitamrita, Madhya 22.54
2. Chaitanya Charitamrita, Antya 4.46

(от лекция на Свами Тиртха, 05.01.2019 сутрин, София)

(продължава от предишния петък)

Понякога отпадаме. Идваме с целия си ентусиазъм, стремим се да дадем най-доброто от себе си – и отпадаме. Отиваме си вкъщи. Казваме: „Духовният живот не е за мен. Не проработи.” И може би през целия този живот няма да се върнете, възможно е. Обаче никога няма да забравите. Душата ви никога няма да забрави. И ако сте направили и една мъничка стъпка, тя никога не е изгубена. Дори и да не извървите следващите крачки, тази първа стъпка никога не се губи. Болезнено е! Да виждаш, че някой не е щастлив в духовния живот е много болезнено. Но да виждаш, че други са по-щастливи в духовния си живот е животворно.
Знаете ли, имам един духовен брат. Всякога когато съм виждал неговия пример, много двойствени чувства са навестявали сърцето ми. Винаги много му завиждах и се ядосвах. И в същото време ликувах в неговата компания. Мога ли да ви кажа защо? Защото той плуваше във вълните на предаността. Наслаждаваше се на вярата си. Държеше се като малко момче – весело и щастливо тичаше нагоре-надолу, пееше под дъжда и т.н. Онази естествена радост на душата винаги прозираше в очите му. Пък аз я нямах и затова много му завиждах. Как така той винаги е весел, а аз толкова се старая, пък не съм толкова весел? Ала в същото време за мен бе такова вдъхновение да съм с него. За мен той е пример за вяра, за чиста вяра. Аз искам да следвам неговия пример. Считам го за свой духовен наставник. Взимайте добрите примери – онези, които се къпят във вълните на щастливата преданост.
Така че каквото и да сме изгубили, то не е било истинското нещо. Насила не можем да встъпим в по-висшите сфери на реалността. Основно има три главни практики на духовно пречистване. Едната е тапас, другата е гяна и третата е бхакти. Отречението в повечето случаи ни прави горчиви. Понеже искаш, пък не може; искаш, но е забранено – тази борба те вгорчава. Знанието? Знанието е нещо, което ще изгубим. Малко време да мине – и цялото знание е изфирясало. Пък и като цяло знанието ни прави сухари. Освен това казват: „Ако някой знае много, той мрази много“. Така че твърде многото знание е малко опасно.
Тогава, щом отречението ни прави горчиви, а знанието ни прави глупави, какво остава? Остава да практикуваме обичта. Обаче това е много тайно изкуство. Изкуството на любовта, школовката на любовта е нещо много чувствително, много деликатно. Мъничко нещо ако пипнеш, голям ефект има. Една малка грешка – голям проблем. Но също така и: малък принос – голям резултат.
Разбира се, когато за пръв път чух, че някой бхакта си е тръгнал, това беше много шокиращо за мен. Как така? Та нали сме намерили пътя към вечното щастие, съвършения духовен път – как така си тръгваш?! Това се нарича цопване. Не го разбирах. Плашеше ме. Ала след това трябваше да преосмисля цялата тази ситуация. И вече не искам да скърбя за това, че някой си е тръгнал, а да се радвам, че е прекарал известно време с нас, с Кришна. Това е въпрос на пропорции. И се казва: лава матра садху-санге сарва-сиддхи хой[1] – дори за съвсем малко време в компанията на чисти предани можете да постигнете цялото съвършенство. Така че ценността на един мъничък период духовно общуване е много по-висока от цели пропилени животи. Само че за това е нужно да погледнем ситуацията от другата страна, не от тази.
И още едно нещо. Ако наистина вярваме, че Кришна е закрилник на преданите, тогава Той няма да изостави Своите предани. Дори те да искат да Го изоставят. Понякога наистина вярвам, че има специални начини, по които Кришна води и се грижи за определени бхакти. Може би Той ни изпитва, като не ни показва лицето си. Други бхакти пък може да изпитва по още по-трудни начини – като им дава много високи, престижни позиции. Ако станеш световно-известен проповедник, това е голямо предизвикателство. Но Кришна ще се погрижи за преданите си. И може да ни превежда, всички нас, през възходи и падения в живота, но аз истински вярвам, че Той е добър Бог, който никога няма да се откаже от един добър слуга. „Славен е господарят, който никога не изоставя слугата си и славен е слугата, който никога не изоставя своя господар”[2].
Въпрос: Ами лошите слуги? Ще се погрижи ли добрият господар и за тях?
Свами Тиртха: Има само два типа хора – бхакти и бъдещи бхакти. А пък бхактите са само три вида – добри, по-добри и най-добри. Така че не съществуват лоши слуги, за които да се погрижи.

1.  „Чайтаня Чаритамрита“, Мадхя 22.54
2.  „Чайтаня Чаритамрита“, Антя 4.46

(Aus einem Vortrag von Swami Tirtha, 05.01.2019, morgens, Sofia)

(Fortsetzung vom vorherigen Freitag)

Manchmal scheitern wir. Wir kommen voller Begeisterung, versuchen unser Bestes zu geben – und scheitern. Wir gehen nach Hause. Wir sagen: „Ach, das spirituelle Leben ist nichts für mich. Es hat nicht funktioniert.“ Und vielleicht kehrt ihr in diesem Leben nicht mehr zurück, das ist möglich. Aber ihr werdet es nie vergessen. Deine Seele wird es nie vergessen. Und selbst wenn ihr nur einen kleinen Schritt getan habt, ist er nie verloren. Selbst wenn ihr euren nächsten Schritte nicht macht, ist dieser erste Schritt nie verloren. Es ist schmerzhaft! Zu sehen, dass jemand im spirituellen Leben nicht glücklich ist – das ist sehr schmerzhaft. Aber zu sehen, dass andere in ihrem spirituellen Leben glücklicher sind – das ist belebend.
Wisst ihr, ich habe einen spirituellen Bruder. Immer wenn ich sein Beispiel beobachte, kommen sehr ambivalente Gefühle in mir hoch. Ich war immer sehr neidisch auf ihn und wütend. Und gleichzeitig freute ich mich über seine Gesellschaft. Darf ich euch sagen, warum? Weil er in der Hingabe verschmolz. Er genoss seinen Glauben. Er benahm sich wie ein Junge – fröhlich und glücklich, rannte herum und sang unter der Dusche usw. Diese natürliche Lebensfreude spiegelte sich immer in seinen Augen wider. Und ich hatte das nicht, deshalb war ich sehr neidisch. Wie kann es sein, dass er immer so fröhlich ist und ich hart arbeite und nicht so fröhlich bin? Aber gleichzeitig war es so inspirierend, mit ihm zusammen zu sein. Er ist für mich ein Vorbild an Glauben, an reinem Glauben. Ich möchte seinem Beispiel folgen. Ich betrachte ihn als meinen spirituellen Mentor. Nehmen wir also die guten Beispiele – jene, die in den Wellen hingebungsvoller Freude schwimmen.
Was immer wir verlieren, ist nicht das Wahre. Mit Gewalt können wir die höheren Sphären der Wirklichkeit nicht erreichen. Es gibt im Grunde drei Hauptpraktiken der spirituellen Reinigung. Die eine ist Tapas, die andere Jnana und die dritte Bhakti. Entsagung macht einen in den meisten Fällen verbittert. Denn man will, aber man kann nicht, man will, aber es ist einem verboten – dieser Kampf macht einen verbittert. Wissen? Wissen ist etwas, das man verliert. Ein wenig Zeit, und dann ist alles Wissen verschwunden. Und im Allgemeinen macht uns Wissen stumpf. Man sagt auch: „Wer viel weiß, hasst viel.“ Es ist also etwas gefährlich – zu viel Wissen.
Wenn also Entsagung einen verbittert, wenn Wissen einen dumm macht, was bleibt dann übrig? Die Praktiken der Zuneigung bleiben. Aber das ist eine sehr geheime Kunst. Die Kunst der Liebe, die Schule der Liebe ist eine sehr sensible, sehr feine Schule. Ein wenig Input und eine sehr große Wirkung. Ein kleiner Fehler – großes Problem. Aber auch ein kleiner Beitrag – großes Ergebnis.
Natürlich war ich sehr schockiert, als ich hörte, dass ein Anhänger gegangen war. Wie konnte das sein? Wir hatten den Weg zum ewigen Glück gefunden, den vollkommenen spirituellen Pfad usw. – wie kann es sein, dass du gehst?! Es ist ein plötzlicher Abschied. Ich verstand es nicht. Es machte mir Angst. Aber dann musste ich die ganze Situation überdenken. Und ich möchte nicht trauern, weil jemand gegangen ist, sondern ich möchte glücklich sein, weil jemand Zeit mit uns, Zeit mit Krishna verbracht hat. Es ist nur eine Frage der Verhältnisse. Und es heißt: „lava matra sadhu-sange sarva-siddhi hoy [1]“ – schon für einen kurzen Augenblick in der Gemeinschaft reiner Gottgeweihter kann man alle Vollkommenheit erlangen. Daher ist der Wert einer kurzen Zeit spiritueller Verbundenheit viel höher als der von vergeudeten Leben. Doch dafür müssen wir die Situation von der anderen Seite betrachten, nicht von dieser.
Und noch etwas: Wenn wir wirklich glauben, dass Krishna der Beschützer seiner Gottgeweihten ist, wird er Sie nicht im Stich lassen. Selbst wenn sie Ihn aufgeben wollen. Manchmal glaube ich fest daran, dass Krishna bestimmte Gottgeweihte auf besondere Weise führt und für sie sorgt. Vielleicht prüft Er uns, indem er sich uns nicht zeigt. Andere Gottgeweihte mag er auf noch schwierigere Weise prüfen – indem er ihnen sehr hohe und angesehene Positionen verleiht. Wenn man ein weltberühmter Prediger wird, ist das eine große Herausforderung. Aber Krishna wird sich um seine Gottgeweihten kümmern. Und vielleicht wird Er uns alle durch die Höhen und Tiefen des Lebens führen. Aber ich glaube fest daran, dass Er ein gütiger Herr ist, der einen treuen Diener niemals aufgibt. „Gepriesen sei der Herr, der seinen Diener niemals aufgibt, und gepriesen sei der Diener, der seinen Herrn niemals aufgibt.“[2]
Frage: Und was ist mit den schlechten Dienern? Kümmert sich der gute Herr auch um sie?
Swami Tirtha: Nun, es gibt nur zwei Arten von Menschen – bhakta und zukünftige bhakta. Und es gibt nur drei Arten von Anhängern – gute, bessere und die besten. Daher gibt es keine schlechten Diener, um die man sich kümmern müsste.

1. Chaitanya Charitamrita, Madhya 22.54
2. Chaitanya Charitamrita, Antya 4.46

(из лекции Свами Тиртхи, 05.01.2019 утром, София)

(продолжение с предыдущей пятницы)

Иногда мы отказываемся. Мы приходим с полным энтузиазмом, стараемся сделать все возможное – и терпим неудачу. Мы возвращаемся домой. Мы говорим: «Ах, духовная жизнь не для меня. Не получилось». И, возможно, всю свою жизнь до конца вы уже не вернетесь, это возможно. Но вы никогда не забудете. Ваша душа никогда не забудет. И если вы сделали хотя бы один маленький шаг, он никогда не будет потерян. Даже если вы не сделаете следующие шаги, этот первый шаг никогда не будет потерян. Это больно! Видеть, что кто-то несчастен в духовной жизни – это очень больно. Но видеть, что другие более счастливы в своей духовной жизни – это воодушевляет.
Знаете, у меня есть духовный брат. Всякий раз, когда я наблюдал за его примером, в моём сердце возникали очень противоречивые чувства. Я всегда ему завидовал и злился. И в то же время я радовался его присутствию. Могу я рассказать почему? Потому что он плавал на волнах преданности, был в восторге от своей веры, он наслаждался ею. Он вёл себя как мальчик – весёлый, счастливый, бегал туда-сюда, пел под дождём и так далее. Эта естественная радость всегда отражалась в его глазах. А у меня этого не было, поэтому я ему очень завидовал. Как так получается, что он всегда весёлый, а я много работаю и не такой весёлый? Но в то же время, находиться рядом с ним было так вдохновляюще. Он для меня  пример веры, чистой веры. Я хочу следовать его примеру. Я считаю его своим духовным наставником. Так что берите хорошие примеры – тех, кто купается в волнах преданного счастья.
Так что, что бы мы ни теряли, это нечто не настоящее. Силой мы не можем войти в высшие сферы реальности. Существуют три основные практики духовного очищения. Одна — тапас, другая — гьяна, а третья — бхакти. Отречение обычно в большинстве случаев делает вас горькими. Потому что вы хотите, но не можете, вы хотите, но вам запрещено — эта борьба делает вас горькими. Знание? Знание — это то, что вы потеряете. Немного времени, и все знание исчезнет. И вообще, знание делает нас сухарями. Также говорят: «Если кто много знает, тот много ненавидит». Так что это немного опасно — слишком много знаний.
Итак, если отречение делает вас горькими, если знание делает вас глупым, то что же остается? Остаются практики любви. Но это очень тайное искусство. Искусство любви, школа любви — это очень чувствительная, очень тонкая школа. Немного усилий — и очень большой эффект. Маленькая ошибка — большие неприятности. Но также и: небольшой вклад — большой результат.
Конечно, когда я впервые услышал о том, что преданный ушел, это меня очень потрясло. Как такое могло случиться? Мы нашли путь к вечному счастью, совершенный духовный путь и так далее – как же так получилось, что ты уходишь?! Это называется «бульканье». Я не понимал. Мне было страшно. Но потом мне пришлось переосмыслить всю эту ситуацию. И я не хочу скорбеть из-за того, что кто-то ушел, я хочу радоваться тому, что кто-то провел с нами время, время с Кришной. Это всего лишь вопрос пропорций. И говорят: «лава матра садху-санге сарва-сиддхи хой»[1] – всего лишь короткое время в обществе чистых преданных может достичь всего совершенства. Таким образом, ценность короткого периода духовного общения намного выше, чем потраченные впустую жизни. Но для этого нам нужно взглянуть на ситуацию с другой стороны, а не с этой.
И ещё кое-что. Если мы действительно верим, что Кришна — защитник преданных, то Он не оставит Своих преданных. Даже если они захотят от Него отказаться. Иногда я искренне верю, что есть особые способы, которыми Кришна направляет или заботится о некоторых преданных. Возможно, Он испытывает нас, не показывая Своего лица. Других преданных Он может испытать ещё более сложным образом — даровав им очень высокие и престижные должности. Стать всемирно известным проповедником — это большое испытание. Но Кришна позаботится о Своих преданных. И, возможно, Он проведёт нас, любого из нас, через взлёты и падения жизни. Но я искренне верю, что Он — добрый Господь, который никогда не оставит доброго слугу. «Славен господин, который никогда не оставляет слугу, и славен слуга, который никогда не оставляет господина»[2].
Вопрос: А что насчёт плохих слуг? Добрый хозяин позаботится ли и о них?
Свами Тиртха: Ну, есть только два типа людей – преданные и будущие преданные. А преданных всего три типа – хорошие, лучшие и самые лучшие. Так что… плохих слуг, о которых нужно заботиться, не бывает.

1. „Чайтанья Чаритамрита“, Мадхья 22.54
​​​​​​​2.  „Чайтанья Чаритамрита“, Антья 4.46