Sharanagati

(from a lecture of Swami Tirtha, 04.01.2019 evening, Sofia)

(continues from the previous Friday)

Question of Krishna Priya: You mentioned that we shouldn’t be humble with the insane people. There are situations when if you are kind and mild, it is working against you and you have to be more strict. Could you please say something more on this topic? If it is good, if it is correct?

Swami Tirtha: Well, we should always maintain inner humility. Because we should always respect the soul, the person, the Paramatma. We have to accept the person as they are. But it doesn’t mean that you have to agree with him or her, especially concerning a bad behavior. It is said that if somebody doesn’t know how to swim and he is drowning in the water, if you swim there and you want to help that person, he might drag you down as well. Therefore, for those who want to save people in such dangerous situations, first it is recommended to knock them on the head. To knock them out. Because in this way you block their opposition and you can save them. I see that you are smiling. All right, I didn’t check that. It’s a theory, I agree. But they say it is like this. First block the opposition whatever the cost, if this is a life danger, and then save. Of course, how can we apply that, for example, in preaching – if somebody is opposing your loving help, then you knock the person out to save him? No, of course not like this. But always try to maintain this inner humility which respects the soul, the spiritual identity of the other person. 

And try to be such a pure, humble, attractive, sincere person that all who meet you want to follow your example. Because real humility is also very powerful. It’s not something that people can misuse, but it’s a very powerful quality. So much so, that a real humble person nobody can fight, nobody can hurt. 

Just imagine yourself. You give a lecture. This means, you are in front, in the center of people’s attention. You try to describe the beauty of devotional life, the values of spiritual practice and then, after 15 minutes, somebody is standing up in the audience, pointing the finger at you and saying, “You are not a vaishnava! You are a demon!” Just imagine. A little surprising, right? Just a little. I think then your expertise in giving lectures is a little bit challenged. How to handle unexpected situations and comments? “You are not a vaishnava! You are a demon!” What can you do? It’s so obvious that this person is not qualified to give any remarks. Naturally you can maintain your humility, right? You are not offended. 

This is what I mean – to accept people and to agree on stupidity is not the same. We always respect the person, we always respect the soul, but you are allowed to have a spiritual opinion based on the shastra, based on the teachings. Yet our duty is to represent our tradition in such a nice and bona fide manner that people can grab it, people can accept it and they feel inspired to improve their lives. I think this is real humility – when you try to serve the best spiritual advantage of the other person. And sometimes it includes stopping some bad activities, stopping some critical behavior, etc. Only for the benefit of the other. All right. So, this much about humility.

(Szvámí Tírtha, 2019.01.04-i szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Krsna-prijá kérdése: Említetted, hogy ne az eszementekkel szemben legyünk alázatosak. Viszont vannak olyan helyzetek, amikor ha kedvesek és engedékenyek vagyunk, akkor az nem segít nekünk, sőt ellenkezőleg, tehát olykor inkább szigorúnak kell lennünk. Tudnál erről kicsit bővebben beszélni? 

Szvámí Tírtha: Nos, meg kell tudnunk őrizni a belső alázatunkat, mert mindig tisztelnünk kell a másikban a lelket, a Paramátmát. Tehát úgy kell elfogadnunk a másikat, ahogy van. Viszont ez nem jelenti azt, hogy egyet is kell értenünk vele, főleg, ha helytelenül viselkedik. Azt mondják, ha valaki nem tud úszni, és épp fuldoklik, akkor ha odaúszunk, hogy segítsünk, előfordulhat, hogy bennünket is magával ránt. Ezért, azt tanácsolják, ha ilyen veszélyes helyzetbe kerülünk, akkor először vágjuk fejbe az illetőt, hogy elájuljon, mert akkor ezzel kiiktatjuk az ellenállását és meg tudjátok menteni őt. Látom mosolyogtok ezen. Bevallom ezt saját magam még nem próbáltam, és elfogadom, hogy ez így csak elmélet, de azt mondják, hogy ez valóban így működik. Tehát először  is úgymond hatástalanítanunk kell, bármibe is kerül, mert életmentésről van szó, s azután tudjuk csak megmenteni. Természetesen a kérdés az, hogy ezt miként tudjuk alkalmazni, például a prédikálásban. Ha mondjuk valaki ellenkezik a szeretetteljes segítségünk ellen, akkor fejbevágjuk, hogy megmentsük őt? Valószínűleg nem, ez a  megoldás. Viszont mindig meg kell tudnunk őrizni a belső alázatunkat, ami a lélek tisztelete, a másik személy lelki azonossága előtt. 

S igyekezzetek olyan tiszta, alázatos, vonzó és őszinte személyiséggé válni, hogy mindazok, akik találkoznak veletek mind a ti példátokat akarja követni. Mivel a valódi alázat nagyon erős dolog. Nem olyasvalami, amivel vissza tudnak élni az emberek, hanem egy nagyon  erőteljes minőség, olyannyira, hogy egy igazán alázatos emberrel senki nem akar szembeszállni, senki sem szeretne fájdalmat okozni neki. 

Csak képzeljétek el magatokat, amint leckét tartotok, a többiekkel szemben ültök, akik figyelnek rátok. A lelki élet, és a lelki gyakorlatok szépségéről beszéltek, majd 15 perc elteltével, valaki feláll a hallgatóságból, mutatóujjával rátok mutatva, azt mondja, „Te nem is vagy vaisnava! Te egy démon vagy!” Csak képzeljétek el. Kissé meglepő, nem? Csak egy picit. Azt hiszem a magas szintű tudásotok, illetve a lecketertás megszokott menete ekkor komoly kihívás elé kerül. Hogyan kezeljük az ilyen váratlan helyzeteket, hozzászólásokat? „Te nem is vagy vaisnava! Te egy démon vagy!”  Mit tudtok ilyenkor tenni, mivel egyértelmű, hogy az ilyen személynek nincs jogában beleszólni az előadásba. Természetesen alázatosnak kell maradnunk, nem sértődhetünk meg. 

Tehát így értem, hogy az emberek, illetve az esztelenség elfogadása az nem ugyanaz. A másik személyt, a lelket mindig tiszteletben tartjuk, de az is megengedett, hogy a sásztrák, és a tanítások alapján valakinek más véleménye legyen. A mi feladatunk az, hogy a tradíciónkat olyan szépen, tisztán, ‘bona fide’ módon képviseljük, hogy az emberek megértsék, elfogadják, és inspirálva érezzék magukat az életük jobbá tételére. Azt hiszem ez az igazi alázat, amikor  megpróbáljuk mások legjobb értelemben vett lelki üdvét szolgálni. S néha ez magában foglalja a rossz szokásoktól, a kritikus mentalitástól és a hasonlóktól való megszabadulást is, mindezt a többi ember jóléte érdekében. Nos, tehát akkor ennyit az alázatról.

(от лекция на Свами Тиртха, 04.01.2019 вечер, София)

(продължава от предишния петък)

Въпрос на Кришна Прия: Споменахте, че не бива да сме смирени с ненормалните хора. Има ситуации, в които ако си мил и мек, това работи срещу теб и се налага да си по-строг. Бихте ли казали моля нещо повече по тази тема? Дали е добре, дали е правилно?

Свами Тиртха: Вътрешното си смирение трябва винаги да съхраняваме. Защото трябва винаги да уважаваме душата, личността, Параматма. Трябва да приемаме човека такъв, какъвто е. Което обаче не означава, че трябва да се съгласяваме с него, особено с лошото му поведение. Казва се, че ако някой не знае да плува и се дави във водата, ако доплуваш при него и искаш да му помогнеш, той може да повлече надолу и теб. Затова на онези, които искат да спасяват хора в подобни опасни ситуации, се препоръчва най-напред да ги ударят по главата. Да ги нокаутират. Защото по този начин предотвратявате съпротивата им и можете да ги спасите. Виждам, че се усмихвате. Добре, не съм го проверявал. Това е теория, съгласен съм. Но казват, че е така. Най-напред блокираш опозицията на всяка цена, ако животът е в опасност, и след това спасяваш. Разбира се, как можем да приложим това, да речем, в проповядването – ако някой се противи на вашата любяща помощ, удряте го по главата, за да го спасите ли? Не, разбира се, не така. Но винаги се стремете да запазвате това вътрешно смирение, което почита душата, духовната идентичност на другия човек. 

И се старайте да бъдете такъв чист, смирен и привличащ, искрен човек, че всички, които ви срещат, да искат да последват примера ви. Понеже истинското смирение е много могъщо. То не е нещо, с което хората могат да злоупотребят, а е много мощно качество. До такава степен, че с един истински смирен човек никой не може да се кара, никой не може да го нарани. 

Представете си, че давате лекция. Това означава, че сте отпред, в центъра на вниманието на хората. Стремите се да описвате колко прекрасен е животът в преданост, колко скъпоценна е духовната практика и изведнъж на 15-тата минута, някой всред публиката се изправя, посочва ви с пръст и казва: „Ти не си никакъв ваишнава! Ти си демон!” Просто си представете. Малко е изненадващо, а? Само малко. Мисля си, че в такъв момент умението ви да давате лекции е поставено на изпитание. Как да се справите при неочаквана ситуация и коментар? „Ти не си ваишнава! Ти си демон!” Какво можете да сторите? Очевидно е, че въпросният човек не е квалифициран да прави подобни забележки. По естествен начин можете да запазите своето смирение, нали? Не се оскърбявате. 

Това имам предвид – да приемаш хората и да се съгласяваш с глупостите им не е едно и също. Ние винаги уважаваме човека, винаги уважаваме душата, обаче ви е позволено да имате духовно мнение, опиращо се на шастра, опиращо се на ученията. Все пак наше задължение е да представяме нашата традиция по такъв красив и автентичен начин, че хората да могат да я разберат, да я възприемат и да се чувстват вдъхновени да усъвършенстват живота си. Считам, че това е истинско смирение – когато се стремиш да служиш по най-добър начин за духовния напредък на другия. А това понякога включва да се прекрати някаква лоша дейност, да се сложи край на някакво критично поведение. Единствено за доброто на другия. Добре. Толкова за смирението.

(Aus einem Vortrag von Swami Tirtha, 04.01.2019 abends, Sofia)

(Fortsetzung vom vorherigen Freitag)

Frage von Krishna Priya: Sie erwähnten, dass wir gegenüber Geisteskranken nicht demütig sein sollten. Es gibt Situationen, in denen Freundlichkeit und Nachsicht kontraproduktiv sind und man strenger sein muss. Könnten Sie bitte etwas mehr dazu sagen? Ist das richtig?

Swami Tirtha: Nun, wir sollten stets innere Demut bewahren. Denn wir sollten immer die Seele, den Menschen, den Paramatma respektieren. Wir müssen den Menschen so annehmen, wie er ist. Aber das bedeutet nicht, dass man ihm oder ihr zustimmen muss, insbesondere nicht bei schlechtem Verhalten. Es heißt, wenn jemand nicht schwimmen kann und im Wasser ertrinkt, und man ihm zu Hilfe schwimmt, könnte er einen mit nach unten ziehen. Deshalb wird denen, die Menschen in solchen Gefahrensituationen retten wollen, empfohlen, ihnen zuerst einen Schlag auf den Kopf zu geben. Sie bewusstlos zu schlagen. Denn so blockiert man ihren Widerstand und kann sie retten. Ich sehe, ihr  lächelt. Gut, ich habe das nicht überprüft. Es ist eine Theorie, das gebe ich zu. Aber es heißt, es sei so: Zuerst den Widerstand blockieren, koste es, was es wolle, wenn es um Leben und Tod geht, und dann retten. Wie können wir das natürlich anwenden, zum Beispiel beim Predigen – wenn sich jemand unserer liebevollen Hilfe widersetzt, schlagen wir ihn dann bewusstlos, um ihn zu retten? Nein, natürlich nicht so. Aber wir sollten immer versuchen, diese innere Demut zu bewahren, die die Seele, die spirituelle Identität des anderen respektiert.

Und versucht, ein so reiner, demütiger, anziehender und aufrichtiger Mensch zu sein, dass jeder, der dir begegnet, deinem Beispiel folgen möchte. Denn wahre Demut ist eine sehr starke Kraft. Sie ist nichts, was man missbrauchen kann, sondern eine sehr mächtige Eigenschaft. So sehr, dass niemand einen wirklich demütigen Menschen angreifen oder verletzen kann.

Stellt euch vor das ihr einen Vortrag haltet. Das heißt, ihr steht vorne, im Mittelpunkt der Aufmerksamkeit der Zuhörer. Ihr versucht, die Schönheit des hingebungsvollen Lebens und die Werte spiritueller Praxis zu beschreiben, und dann, nach 15 Minuten, steht jemand im Publikum auf, zeigt mit dem Finger auf euch und sagt: „Du bist kein Vaishnava! Du bist ein Dämon!“ Stellt euch das mal vor. Ein bisschen überraschend, nicht wahr? Nur ein bisschen. Ich denke, dann wird eure Fähigkeit, Vorträge zu halten,  infrage gestellt. Wie geht man mit unerwarteten Situationen und Kommentaren um? „Du bist kein Vaishnava! Du bist ein Dämon!“ Was kann man da schon tun? Es ist doch offensichtlich, dass diese Person nicht qualifiziert ist, irgendwelche Bemerkungen abzugeben. Natürlich kann man seine Bescheidenheit bewahren, nicht wahr? Ihr seid ja nicht beleidigt.

Genau das meine ich: Menschen zu akzeptieren und Dummheit zuzustimmen, ist nicht dasselbe. Wir respektieren immer den Menschen, wir respektieren immer die Seele, aber ihr dürft eine spirituelle Meinung haben, die auf den Shastras und den Lehren basiert. Unsere Pflicht ist es jedoch, unsere Tradition so freundlich und authentisch zu vertreten, dass die Menschen sie verstehen, annehmen und sich inspiriert fühlen, ihr Leben zu verbessern. Ich denke, das ist wahre Bescheidenheit – wenn man versucht, dem anderen zum spirituellen Wohl zu verhelfen. Und manchmal bedeutet das auch, schlechte Gewohnheiten abzulegen, kritisches Verhalten zu unterlassen usw. Alles nur zum Wohl des anderen. Gut. Soviel zum Thema Bescheidenheit.

(из лекции Свами Тиртхи, 04.01.2019 вечером, София)

(продолжение с предыдущей пятницы)

Вопрос Кришна Прии: Вы упомянули, что не следует проявлять смирение по отношению к безумцам. Бывают ситуации, когда доброта и мягкость оборачиваются против вас, и приходится быть более строгим. Не могли бы вы рассказать об этом подробнее? Хорошо ли это, правильно ли это?

Свами Тиртха: Ну, мы всегда должны сохранять внутреннюю смиренность. Потому что мы всегда должны уважать душу, человека, Параматму. Мы должны принимать человека таким, какой он есть. Но это не значит, что вы должны соглашаться с ним или с ней, особенно в отношении их плохого поведения. Говорят, что если кто-то не умеет плавать и тонет в воде, то, если вы поплывете туда и захотите помочь этому человеку, он может утащить вас за собой. Поэтому тем, кто хочет спасти людей в таких опасных ситуациях, сначала рекомендуется ударить их по голове. Вырубить. Потому что таким образом вы блокируете их сопротивление и можете спасти их. Я вижу, вы улыбаетесь. Хорошо, я не проверял. Это теория, согласен. Но говорят, что это так: сначала блокируйте сопротивление любой ценой, если это опасно для жизни, а затем спасайте. Конечно, как мы можем применить это, например, в проповеди – если кто-то противится вашей любящей помощи, то вы вырубаете этого человека, чтобы спасти его? Нет, конечно, не так. Но всегда старайтесь сохранять эту внутреннюю скромность, которая уважает душу, духовную идентичность другого человека.

И старайтесь быть таким чистым, смиренным, привлекательным, искренним человеком, чтобы все, кто вас встречает, хотели следовать вашему примеру. Потому что настоящая скромность — это тоже очень сильное качество. Это не то, чем можно злоупотреблять, но это очень ценное качество. Настолько сильное, что с по-настоящему смиренным человеком никто не сможет бороться, никто не сможет его обидеть.

Представьте себе: вы читаете лекцию. Это значит, что вы стоите перед аудиторией, в центре внимания. Вы пытаетесь описать красоту преданной жизни, ценности духовной практики, и тут, через 15 минут, кто-то встает из зала, указывает на вас пальцем и говорит: «Вы не вайшнава! Вы демон!» Просто представьте. Немного неожиданно, правда? Совсем немного. Думаю, тогда ваша компетентность в чтении лекций немного под вопросом. Как реагировать на неожиданные ситуации и комментарии? «Вы не вайшнава! Вы демон!» Что вы можете сделать? Совершенно очевидно, что этот человек не имеет права давать какие-либо замечания. Естественно, вы можете сохранить скромность, верно? Вы не обижаетесь.

Вот что я имею в виду – принимать людей такими, какие они есть, и соглашаться с глупостью – это не одно и то же. Мы всегда уважаем человека, мы всегда уважаем душу, но у вас есть право на духовное мнение, основанное на шастрах, на учениях. Однако наш долг – представлять нашу традицию таким образом, чтобы люди могли её понять, принять и вдохновиться на улучшение своей жизни. Я думаю, это и есть настоящая скромность – когда вы стараетесь принести наилучшую духовную пользу другому человеку. И иногда это включает в себя прекращение каких-то плохих поступков, прекращение критического поведения и т. д. Только на благо другого. Хорошо. Вот что я хотел сказать о скромности.