Sharanagati

(from a lecture of Swami Tirtha, 10.05.2019 morning, Sofia)

(continues from the previous Monday)

Renunciation of the objects of sense gratification is the next in the list of what is knowledge – which is very offensive in a consumer’s society. It’s a direct blow against its principles. But if you start to isolate yourself from the unnecessary things that are dumped upon you, then you can start a better and a more meaningful life. Because if you possess only things that you will lose anyway, then what kind of treasures can you collect? If your hands are full of garbage, how can you keep your precious stones? 

Absence of the false ego. Sometimes we are proud of our knowledge, even though we want to achieve spiritual knowledge, right? So these false concepts are with us for such a long time. But what is the death of false egotism? It’s the birth of your real ego, your real self. So, it’s not simply killing something, but the birth of something else. Try to find something better than your false identification. 

Then comes the perception of the evils of birth, death, old age and disease. This is what we shall discuss in the evenings.

Detachment is the next one. Once Gurudev was riding the train to Vrindavan from Delhi. Somehow he fell asleep in the compartment and when he awoke, he saw one of his two suitcases was gone. You know, it happens. He just said, “Ah, Radhika has taken this”. Immediately the friends around him started to look at him with very special eyes. And then they started to listen to his spiritual talk. Because usually we are attached to our luggage. You carry your heavy load in your many, many suitcases. But ‘finally, somebody has taken some of my baggage!’ Be detached. Because basically we are attached to our limitations. You say, ‘I cannot’, but what will your spiritual master say? ‘Yes, you can’.

What is next. Freedom from entanglement with children, wife, home and the rest. I think we discussed that a little bit. It’s not offensive, it’s reality. We have to dedicate so much time and attention to these. But don’t lose the spirit and don’t lose the final goal. Then your home is not a net, but a nest. That’s a big difference. 

Even-mindedness amid pleasant and unpleasant events. This is the yogi style. If something pleasant happens to us, we are happy; if something unpleasant comes to us, we are unhappy – this is not the yogi style. Yoga means equilibrium, a fixed state of mind. It doesn’t depend on external conditions. It’s easy to quote, difficult to realize. But the more we collect our treasures on the inside, the less we depend on the external objects of the sense gratification. So, don’t be overjoyed when something is good and don’t be depressed when something doesn’t happen as you expected. There was one year, which was the best year of my life. Whatever we started, it was very successful. Everything was growing, everything was happening. I felt like, ‘Wow, this is so nice!’ I felt so good. Because usually we feel good when things happen according to our plans, right? But immediately I tried to control these feelings, telling myself that whatever good is happening, whatever pleasant is happening, it’s a gift from Krishna. And also I tried to remember that now this is a pleasant time – all right, I am happy. But I have to be happy the same way if a difficult year comes. Because that is equilibrium – this is good and that is also good – no problem. And, then it came.

(to be continued)

(Szvámí Tírtha, 2019.05.10-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

A Bhagavad-gítá 13. fejezetének 8-12. versében arról beszél Krisna, hogy mit tekintünk tudásnak. Ennek a hosszú felsorolásnak a következő eleme, az önszabályozás, az érzékkielégítés tárgyairól való lemondás,, ami meglehetősen kényes dolog napjaink fogyasztói társadalmát tekintve, kimondottan egy arculcsapás annak elveire. Viszont, ha sikerül elszigetelni magunkat ezektől a szükségtelenül ránk erőszakolt dolgoktól, akkor képesek leszünk egy jobb és jelentőségteljesebb életet kezdeni. Mivel, ha csak olyan dolgokra teszünk szert, amiket elveszíthetünk, akkor valójában milyen kincseink lesznek? Ha tele van a markunk mindenféle szeméttel, akkor hogyan tudjuk megtartani a drágaköveket? 

Mentesség a hamis egótól. Néha büszkék vagyunk a tudásunkra, még akkor is, ha a lelki tudás elérésére törekszünk. Tehát, ezek a hamis elképzelések, általunk vélt bizonyosságok meglehetősen hosszú ideig velünk maradnak. De mit tekintünk a hamis ego halálának? A valódi, lelki ego, a lelki én születését. Tehát nem csupán valaminek az elpusztítása, hanem valami másnak a születését is jelenti. Próbáljunk valami jobbat találni, mint a hamis önazonosságunk. 

Majd a felsorolásban a születés, öregség, betegség és halál okozta bajok meglátása következik. Majd erről kellene beszélnünk bővebben ma este.

A következő, a nem kötődés. Egyszer, amikor Gurudév Delhiből Vrndávanba utazott valahogy elaludt a vonaton, és amikor felébredt észrevette, hogy a két bőröndjéből az egyik hiányzik. Tudjátok, néha előfordul az ilyesmi. Erre ő csak annyit mondott, hogy, „Ó, Rádhika elvette tőlem!”, mire a körülötte ülő barátok igencsak furcsán néztek rá. Majd ezután kellő kíváncsisággal kezdtek figyelni azokra a lelki dolgokra, amiket mondott. Általában ragaszkodunk a sok-sok csomagunkhoz, amikben a nehéz dolgainkat cipeljük. De ő így gondolkodott, ‘Végre valaki elvette egy részét a málhámnak!’ Ne ragaszkodjatok, legyetek függetlenek, mert alapvetően csak a korlátainkhoz ragaszkodunk. Hiszen mi azt mondjuk, hogy, ‘Képtelen vagyok’, mire a  tanítómesterünk mit fog mondani, ‘De igenis képes vagy rá’.

Mi a következő? Nem kötődés a gyermekekhez, feleséghez, otthonhoz és a többihez. Azt hiszem erről már beszélgettünk egy kicsit. Ebben nincs semmiféle bántás, ez a valóság, hogy olyan sok időt és figyelmet kell ezekre szánnunk, s mindeközben nem szabad elveszítenünk a lelkiséget és a végső célt. S akkor az otthonotokba nem belegabalyodni fogtok, mint egy pókhálóba, fonadékba (net), hanem meg fog tartani benneteket, mint egy fészek (nest), melyek között azért nagy különbség van. 

Kiegyensúlyozottság a kívánt és a nem kívánt esetekben. Ez igencsak jógikus. Hiszen, ha kellemes dolog történik velünk, akkor boldogok, viszont, ha valami kellemetlen, akkor pedig boldogtalanok szoktunk lenni, ami nem igazán jógikus. A jóga kiegyensúlyozottságot, egyhegyű tudatot jelent, ami független a külső körülményektől, és amit könnyű mondani, de nehéz megvalósítani. Viszont minél több belső kincset gyűjtünk, annál kevésbé fogunk a külső, érzékkielégítő tárgyaktól függeni. Tehát ne legyünk túlzottan boldogok, ha valami jó történik velünk, és ne keseredjünk el attól, ha valami nem úgy történik, ahogy szerettük volna. Volt egy év, egy legjobb év az életemben, amikor minden, amibe belefogtam nagyon sikeres lett, minden gyarapodott, és csupa jó dolog történt velem. Úgy éreztem, hogy, ‘Ó, ez nagyon csodálatos!’ Nagyon jó érzés volt, jól éreztem magam, mert általában akkor érezzük jól magunkat, ha a dolgaink a terveink szerint alakulnak. Viszont, amint így éreztem megpróbáltam kontrollálni ezeket az érzéseket, azt mondván magamnak, hogy bármi kedvező és kellemes dolog történik, mindaz Krisna kegye, Tőle jön. Illetve próbáltam emlékezni arra, hogy rendben, most ez nagyon jó így, boldog vagyok, de akkor is ugyanilyen boldognak kell majd lennem, amikor a nehéz évek jönnek. Mivel ezt jelenti a kiegyensúlyozottság, hogy így is jó, meg úgy is jó, nincs probléma. S aztán így is lett, eljött a nehezebb időszak is az életemben.

(folytatása következik)

(от лекция на Свами Тиртха, 10.05.2019 сутрин, София)

(продължава от предишния понеделник)

Отричане от обектите на сетивното наслаждение е следващото в списъка какво е знание – което звучи доста обидно в едно консуматорско общество. Това е директен удар срещу принципите му. Но ако започнете да се изолирате от ненужните неща, които ви затрупват, тогава можете да започнете един по-добър и по-смислен живот. Защото ако притежавате единствено неща, които тъй или инак ще изгубите, тогава що за съкровища сте насъбрали? Ако ръцете ви са пълни с боклуци, как ще вземете скъпоценните камъни? 

Отсъствие на фалшиво его. Понякога се гордеем с нашето знание, въпреки че се стремим към духовно знание, нали? Така че тези фалшиви концепции си остават с нас толкова дълго време! Но кое е смъртта на фалшивия егоизъм? Това е раждането на истинското его, на вашия истински аз. Така че не става въпрос просто за убиването на нещо, но и за раждането на нещо друго. Стремете се да откриете нещо по-добро от фалшивите си отъждествявания. 

След това идва осъзнаването, че раждането, смъртта, старостта и болестите са несгоди. Това е, за което говорим на вечерните лекции.

Непривързаност е следващото. Веднъж Гурудев пътувал с влак от Делхи за Вриндаван. Станало така, че заспал в купето, а когато се събудил, видял, че единият от двата му куфара липсвал. Случват се такива неща. Той просто казал: „А, Радхика го е взела”. Веднага хората наоколо започнали да го гледат с много особени очи. И след това се заслушали в неговата духовна беседа. Защото обикновено ние сме привързани към багажа си. Носим тежкия си товар в много, много куфари. Обаче „Най-сетне някой отне част от моя багаж!“ Бъдете непривързани. Понеже обикновено това, към което сме привързани, са нашите ограничения. Казвате „Не мога!“, но какво ще отвърне учителят ви? „Напротив, можеш!“.

Кое е следващото? Свобода от заплитане с деца, съпруга, дом и т.н. Мисля, че поговорихме малко за това. То не е нещо обидно, то е реалността. Налага се да посвещаваме толкова много време и внимание на тези неща. Обаче недейте да губите смисъла, недейте да губите окончателната цел. Тогава домът ви няма да е примка, а гнездо. Разликата е огромна. 

Уравновесеност в приятни и неприятни ситуации. Такъв е стилът на йогите. Ако ни се случи нещо приятно, ние сме щастливи; ако ни сполети нещо неприятно, не сме щастливи – това не е стилът на йогите. Йога означава равновесие, стабилно състояние на ума. То не зависи от външните условия. Лесно е да се каже, трудно е да се осъществи. Но колкото повече събираме съкровищата си отвътре, толкова по-малко зависим от външните обекти на сетивно наслаждение. И така, не се радвайте прекалено ако нещо е добре и не се депресирайте, когато нещата не стават така, както сте очаквали. Имаше една година, беше най-добрата година в живота ми. Каквото и да започнехме, беше изключително успешно. Всичко се разрастваше, всичко се случваше. Имах усещането: „Леле, колко е хубаво!“ Чувствах се толкова добре. Защото обикновено се чувстваме добре, когато нещата се случват според плановете ни, нали? Обаче веднага се постарах да овладея тези чувства, казвайки си, че каквото хубаво и приятно да се случва, то е дар от Кришна. И също се стремях да си напомням, че сега е приятно и съм щастлив; ала трябва да съм също толкова щастлив и ако дойде трудна година. Защото това означава равновесие – и това е добро, и другото също е добро, няма проблем. И тогава тя дойде. 

(следва продължение)

(from a lecture of Swami Tirtha, 04.01.2019 evening, Sofia)

(continues from the previous Friday)

The discussion between Chaitanya Mahaprabhu and Ramananda Raya continues, please join with your answers. So far the questions were charming and positive. But now: “What is the greatest pain?”

Krishnapriya: To be separated from God. 

Lilavatar: To be separated from the devotees. 

Swami Tirtha: Did you read the Chaitanya Charitamrita? 

Lilavatar: No.

Swami Tirtha: Then maybe you had been there in this discussion. Because actually this is the answer: “To be separated from the devotees is the greatest pain”. Because from Krishna we are somehow separated anyway, isn’t it so? Alright, He is sitting in your hearts, but nevertheless some separation is there. But we can associate with the devotees and if you are bereft of that divine connection, it is very painful. Therefore it is said: it is better to tolerate the pain of being jailed or being burned by fire, than to tolerate the pain of separation from the devotees. And of course we should always try to associate with higher devotees. If there is no chance for that, then we should associate with the same level devotees. If you have no chance for that, you should associate with neophyte devotees. If you don’t have the chance for that, then you have to associate with the shastras – this is your sadhu-sangha. And if you don’t have a chance for associating with the holy scriptures, then you have to associate with your mind. This should be your sadhu-sangha. 

“Who is the best liberated person?” – comes the next question. 

Paramananda: He who preaches.

Swami Tirtha: Without practicing? Anyway, “The best liberated person is the one who loves Krishna”. Because that proves that devotion is beyond liberation. 

And one more question. “What is the best devotional song?” 

Answer: Hare Krishna!

Swami Tirtha: Actually, that’s true, it’s the mahamantra. Because the answer from Ramananda Raya was that “The best religious song is that which describes the divine love between Radha and Krishna.” Right. 

So, from this we can understand our priorities among values. What are our priorities in life in general and in life spiritual? If you really want to be famous, then be a famous devotee. If you really want to be wealthy, then cherish the divine love principle. If you want to be the best singer, then sing the best songs. These are our ambitions. This is our value structure. So, please follow and cultivate it.

Although the devotees in Nanda Falva, my godbrothers and godsisters, were very well-mannered and very well-educated, and of course they didn’t want to become famous, so to say, once I had the opportunity to meet devotees on the other end of the world. Gurudev was visiting them from time to time. And when I also met them, they inquired: “Who are you, where are you coming from?” And when I said, “Well, I come from Hungary and I am a disciple of Gurudev”, then they said, “Ah, Hungarian devotees! Ah, we have heard a lot about them!” And they started a quote of their names. Fifteen thousand miles, never ever seen them, quoting by the name and by the service. From that I could understand that if you are a small little humble servant of Radha-Govinda or Radha-Gopivallabha, you are world famous. So, Ramananda Raya was correct. If you want to be famous, be a nice devotee. 

(to be continued)

(Szvámí Tírtha, 2019.01.04-i szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

A Csaitanja Maháprabhu és Rámánanda Ráj közötti beszélgetés tovább folytatódott, és kérlek benneteket, hogy a kérdések megválaszolásához ti is csatlakozzatok a válaszitokkal. Az eddig elhangzott kérdések nagyon pozitívak és vonzóak voltak, viszont a most következők…: „Mi a legnagyobb fájdalom?”

Krisna-prijá: Az Istentől való elszakítottság érzése. 

Lilávatár: A bhaktáktól való elválás. 

Szvámí Tírtha: Csak nem olvastad a Csaitanja-csaritamrtát? 

Lilávatár: Nem.

Szvámí Tírtha: Akkor bizonyára ott voltál ezen a beszélgetésen, mert a válasz valóban ez volt: „A bhaktáktól való elszakítottság a legnagyobb fájdalom”. Hiszen Krisnától valamiképpen mégiscsak el vagyunk szakítva, bár igen, ott honol a szívünk trónusán, de valahogy mégis van egyfajta elválás érzés Tőle. Viszont a bhaktákkal azért tudunk társulni, de ha megfosztanak az ő transzcendentális társaságuktól, az nagyon fájdalmas érzés. Ezért azt mondják, hogy könnyebb elviselni a börtönben való sínylődést, vagy a tűzben való megégést, mint a bhaktáktól való elválás fájdalmát. S természetesen mindig próbálnunk kell magasabb szintű bhaktákkal társulni, de ha erre nincs lehetőségünk, akkor társuljunk a velünk azonos szinten lévőkkel, s ha erre sincs esély, akkor társuljunk a neofita, azaz a kezdő szinten lévő bhaktákkal, és ha erre sincs lehetőség, akkor társuljunk a sásztrákkal, s akkor ez lesz a mi szádhu-szangánk. S ha nincs módunkban a szentírásokkal való társulás sem, akkor társuljunk az elménkkel, s akkor az lesz a mi szádhu-szangánk. 

Majd a következő kérdés így hangzott: „Ki tekinthető az igazán felszabadult személynek?” 

Paramánanda: Az, aki prédikál.

Szvámí Tírtha: Anélkül, hogy gyakorolná a dolgokat? Mindenesetre a válasz az volt, hogy, „Az tekinthető igazán felszabadult személynek, aki szereti Krisnát”, mivel ez bizonyítja, hogy az odaadás felülmúlja a felszabadulást. 

Még egy kérdés: „Melyik a legodaadóbb ének?” 

Válasz: A Haré Krisna!

Szvámí Tírtha: Valójában ez így igaz, a mahámantra, mert Rámánanda Ráj válasza az volt, hogy „A legfontosabb vallásos dal az, ami a Rádhá és Krisna közötti transzcendentális szerelem érzését írja le.” 

Ezekből a kérdésekből és válaszokból megérthetjük a valóban értékes dolgok helyes sorrendjét. Vajon mi, milyen sorrendiséget állítunk fel magunknak az életünkben illetve a lelki életünk során? Ha igazán híresek szeretnénk lenni, akkor legyünk híres bhakták. Ha igazán gazdagok szeretnénk lenni, akkor ápoljuk, dédelgessük az istenszeretet elveit a szívünkben. Ha szeretnénk a legkiválóbb énekessé válni, akkor a legfontosabb dalokat kell énekeljük. Nekünk ilyen ambíciónk, értékrendünk van, ezért kérlek kövessétek és gyakoroljátok ezeket.

Habár a nandafalvi bhakták, a hittestvéreim rendkívül tisztelettudóak, jól képzettek voltak, és természetesen nem akartak úgymond híressé válni, viszont egyszer lehetőségem adódott találkozni távoli bhaktákkal a világ másik végén. Gurudév időről-időre meglátogatta őket, s amikor én is eljutottam hozzájuk, akkor így érdeklődtek: „Hogy hívnak, honnan érkeztél?” S amikor megmondtam, hogy „Magyarországról jöttem és Gurudév a tanítómesterem”, akkor elhűlve így szóltak. “Ó, te egy magyar bhakta vagy, már sokat hallottunk rólatok.” Majd elkezdték sorolni a magyar bhakták neveit. Tizenötezer mérföldnyire éltek, sohasem láttuk őket, s mégis sorolni kezdték a neveket és a szolgálatainkat, amiket itthon végeztünk. Ebből megértettem, hogy ha mi Rádhá-Góvinda vagy Rádhá-Gópivallabha jelentéktelen, alázatos szolgái vagyunk, akkor világszerte ismertté válhatunk. Tehát Rámánanda Rájnak igaza volt, ha híresek szeretnénk lenni, akkor legyünk jó bhakták. 

(folytatása következik)

(от лекция на Свами Тиртха, 04.01.2019 вечер, София)

(продължава от предишния петък)

Разговорът между Чайтаня Махапрабху и Рамананда Рая продължава, моля ви, включете се с вашите отговори. Дотук въпросите бяха привлекателни и позитивни. Но сега: „Коя е най-голямата болка?”

Кришна Прия: Да си разделен от Бога. 

Лилаватар: Да си разделен от бхактите. 

Свами Тиртха: Ти чел ли си „Чайтаня Чаритамрита“? 

Лилаватар: Не.

Свами Тиртха: Тогава може би си присъствал на този разговор. Защото всъщност това е отговорът: „Да бъдеш разделен от преданите е най-голямото страдание“. Понеже от Кришна тъй или инак сме по някакъв начин разделени, нали? Да, Той е в сърцата ни, но все пак има известна раздяла. Но можем да общуваме с преданите и ако ни лишат от тази божествена връзка, това е много болезнено. Затова е казано: по-добре е човек да изтърпи болката да бъде хвърлен в затвора или изгорен на клада, отколкото да понася страданието от раздялата с преданите. И разбира се, трябва винаги да се стремим да общуваме с по-възвишени предани. Ако няма такава възможност, тогава трябва да общуваме с предани на нашето ниво. Ако и за това нямате шанс, трябва да общувате с начинаещи предани. Ако и това е невъзможно, тогава общувайте с шастрите – те ще са вашата садху-санга. Ако и тази възможност нямате да общувате със светите писания, тогава общувайте със собствения си ум. Това трябва да е вашата садху-санга. 

„Кой е най-добрият постигнал освобождение човек?” – идва следващият въпрос. 

Парамананда: Този, който проповядва.

Свами Тиртха: Без да практикува ли? Както и да е, „Най-свободният е този, който обича Кришна“. Защото това доказва, че предаността е отвъд освобождението. 

И още един въпрос: „Коя е най-хубавата песен на предаността?” 

Отговор: Харе Кришна!

Свами Тиртха: Всъщност така е, това е махамантрата. Защото отговорът на Рамананда Рая гласи: „Най-добрата религиозна песен е тази, която описва божествената любов между Радха и Кришна“. 

От това можем да разберем ценностната ни система. Какви са нашите приоритети в живота като цяло и в духовния живот? Ако наистина искаш да си известен, бъди известен бхакта. Ако наистина искаш да си богат, отглеждай принципа на божествената любов. Ако искаш да си най-добрият певец, пей най-добрите песни. Такива са нашите амбиции. Такава е нашата ценностна система. Така че, моля ви, следвайте я и я култивирайте.

Макар преданите в Нанда Фалва, моите духовни братя и сестри, да бяха много добре възпитани и образовани, и разбира се не искаха да стават известни, така да се каже, веднъж имах възможността да се срещна с бхакти от другия край на света. Гурудев ги беше посещавал от време на време. И когато и аз ги посетих, те взеха да ме питат: „Кой си ти, откъде идваш?” И когато им отвърнах: „Идвам от Унгария, ученик съм на Гурудев”, те казаха: „О, унгарските бхакти! Много сме слушали за тях!“ И започнаха да ги назовават по име. Петнадесет хиляди мили разстояние, никога не са ги виждали, а ги знаеха по името и по служенето им. От това разбрах, че дори да си някакъв мъничък, незначителен слуга на Радха-Говинда или на Радха-Гопиваллабха, ти си световно известен. Така че Рамананда Рая е прав. Ако искаш да си прославен, бъди добър бхакта. 

(следва продължение)

(Aus einem Vortrag von Swami Tirtha, 04.01.2019 abends, Sofia)

(Fortsetzung vom vorherigen Freitag)

Die Diskussion zwischen Chaitanya Mahaprabhu und Ramananda Raya geht weiter. Bitte beteiligt euch  mit euren Antworten. Bisher waren die Fragen anregend und positiv. Doch nun: „Was ist der größte Schmerz?“

Krishnapriya: Von Gott getrennt zu sein.

Lilavatar: Von den Devotees getrennt zu sein.

Swami Tirtha: Hast du das Chaitanya Charitamrita gelesen?

Lilavatar: Nein.

Swami Tirtha: Dann vielleicht bist du bei dieser Diskussion dabei gewesen. Denn dies ist die Antwort: „Von den Devotees getrennt zu sein, ist der größte Schmerz.“ Denn von Krishna sind wir ohnehin irgendwie getrennt, nicht wahr? Gut, er weilt in unseren Herzen, aber dennoch bleibt eine gewisse Trennung. Aber wir können uns mit den Devotees verbinden, und wenn man diese göttliche Verbindung verliert, ist das sehr schmerzhaft. Deshalb sagt man: Es ist besser, den Schmerz der Gefangenschaft oder der Verbrennung zu ertragen, als den Schmerz der Trennung von den Devotees. Und natürlich sollten wir immer versuchen, uns mit höher entwickelten Devotees zu verbinden. Wenn das nicht möglich ist, sollten wir uns mit Devotees auf demselben Niveau verbinden. Wenn auch das nicht möglich ist, sollten wir uns mit Anfänger-Devotees verbinden. Wenn auch das nicht möglich ist, müssen wir uns mit den Shastras verbinden – das ist unsere Sadhu-Sangha. Und wenn wir keine Möglichkeit haben, uns mit den heiligen Schriften zu verbinden, müssen wir uns mit unserem Geist verbinden. Das sollte unsere Sadhu-Sangha sein.
„Wer ist der am besten Befreite?“, lautet die nächste Frage.
Paramananda: Derjenige, der predigt.
Swami Tirtha: Ohne Übung? Wie dem auch sei, „Der am besten Befreite ist derjenige, der Krishna     liebt“. Denn das beweist, dass Hingabe über die Befreiung hinausgeht.
Und noch eine Frage: „Was ist das beste Andachtslied?“
Antwort: Hare Krishna!
Swami Tirtha: Das stimmt tatsächlich, es ist das Mahamantra. Denn die Antwort von Ramananda Raya war: „Das beste religiöse Lied ist das, das die göttliche Liebe zwischen Radha und Krishna beschreibt.“ Richtig.
Daraus können wir unsere Prioritäten unter den Werten verstehen. Was sind unsere Prioritäten im Leben allgemein und im spirituellen Leben? Wenn du wirklich berühmt sein willst, dann sei ein berühmter Bhakta. Wenn du wirklich reich sein willst, dann schätze das Prinzip der göttlichen Liebe. Wenn du der beste Sänger sein willst, dann singe die besten Lieder. Das sind unsere Ambitionen. Das ist unsere Wertestruktur. Also, bitte folge ihr und pflegt sie.
Obwohl die Devotees in Nanda Falva, meine Seelensbrüder und -schwestern, sehr wohlerzogen und gebildet waren und natürlich nicht berühmt werden wollten, hatte ich einmal die Gelegenheit, Devotees am anderen Ende der Welt zu treffen. Gurudev besuchte sie von Zeit zu Zeit. Und als ich sie auch traf, fragten sie: „Wer bist du, woher kommst du?“ Und als ich sagte: „Nun, ich komme aus Ungarn und bin ein Schüler von Gurudev“, sagten sie: „Ah, ungarische Bhaktas! Ah, wir haben viel von ihnen gehört!“ Und sie begannen, ihre Namen aufzuzählen. Fünfzehntausend Meilen entfernt, sie nie gesehen, nannten sie beim Namen und nach ihrem Dienst. Daraus konnte ich schließen, dass man, wenn man ein kleiner, unbedeutender Diener von Radha-Govinda oder Radha-Gopivallabha ist, weltberühmt ist. Ramananda Raya hatte also Recht. Wer berühmt werden will, sollte ein guter Bhakta sein.

(Fortsetzung folgt)

(из лекции Свами Тиртхи, 04.01.2019 вечером, София)

(продолжение с предыдущей пятницы)

Дискуссия между Чайтаньей Махапрабху и Раманандой Раем продолжается. Пожалуйста, присоединяйтесь к нам с ответами. До сих пор вопросы были приятными и позитивными. Но теперь: «Что такое самая большая боль?»

Кришна Прия: Быть отделенным от Бога.

Лилаватар: Быть отделенным от преданных, от бхакт. 

Свами Тиртха: Ты читал Чайтанья Чаритамриту?? 

Лилаватар: Нет.

Свами Тиртха: Тогда, возможно, ты присутствовал на этом обсуждении. Ведь ответ, по сути, таков: «Разлука с преданными — величайшая боль». Ведь с Кришной мы так или иначе отделены, не так ли? Хорошо, Он пребывает в ваших сердцах, но, тем не менее, некоторая разлука присутствует. Но мы можем общаться с преданными и если вы лишены этой божественной связи, это очень болезненно. Поэтому говорится: лучше терпеть боль тюремного заключения или сожжения, чем терпеть боль разлуки с преданными. И, конечно же, мы всегда должны стараться общаться с преданными более высокого уровня. Если нет такой возможности, то следует общаться с преданными того же уровня. Если нет такой возможности, следует общаться с преданными-неофитами. Если нет такой возможности, то нужно общаться с шастрами — это ваша садху-сангха. А если нет возможности общаться со святыми писаниями, то нужно общаться со своим умом. Это должна быть ваша садху-сангха.

«Кто самый освобожденный человек?» — следует следующий вопрос.

Парамананда: Тот, кто проповедует.

Свами Тиртха: Без практики? Как бы то ни было, «Лучший освобождённый — тот, кто любит Кришну». Потому что это доказывает, что преданность — это нечто большее, чем освобождение.

И ещё один вопрос: «Какая самая лучшая для преданных песня?»

Ответ: Харе Кришна!

Свами Тиртха: На самом деле, это правда, это махамантра. Потому что Рамананда Рай ответил: «Лучшая религиозная песня — та, которая описывает божественную любовь Радхи и Кришны». 

Итак, отсюда мы можем понять наши приоритеты среди ценностей. Каковы наши приоритеты в жизни в целом и в духовной жизни? Если вы действительно хотите быть знаменитым, то станьте известным преданным. Если вы действительно хотите быть богатым, то лелейте божественный принцип любви. Если вы хотите быть лучшим певцом, то пойте самые лучшие песни. Таковы наши амбиции. Такова наша система ценностей. Поэтому, пожалуйста, следуйте ей и развивайте её.

Хотя преданные в Нанда Фалве, мои духовные братья и сёстры, были очень воспитанными и образованными, они, конечно же, не хотели прославиться, так сказать. Но вот у меня появилась возможность встретиться с преданными на другом конце света. Гурудев время от времени навещал их. И когда я тоже встречался с ними, они спрашивали: «Кто ты, откуда ты?» А когда я отвечал: «Ну, я из Венгрии и ученик Гурудева», они говорили: «А, венгерские преданные! А, мы много о них слышали!» И они начинали перечислять их имена. Пятнадцать тысяч миль, никогда их не видели, а знали их по имени и по служению. Из этого я понял, что если ты маленький скромный слуга Радхи-Говинды или Радхи-Гопиваллибхи, ты всемирно известен. Так что Рамананда Рай был прав. Если хочешь прославиться, будь хорошим преданным.

(продолжение следует)

(from a lecture of Swami Tirtha, 10.05.2019 morning, Sofia)

(continues from the previous Monday)

Then in the list of what is knowledge comes simplicity. So beautiful! How much we have overcomplicated our life! Isn’t it true? We are fully in a labyrinth, smilingly we enter it and we are lost. We make our life highly overcomplicated. But the ultimate things are simple and easy. You cannot catch God with some complicated philosophies. It’s impossible! But with pure love you can approach Him very easily. Just as it is said in the Brahma Samhita: vedeshu durlabham – through the Vedas, which are the books of knowledge, it is impossible to achieve Him. Adurlabham atma-bhaktau. Adurlabham means non-difficult to achieve, through atma-bhaktau, dedication of the Self. With this it is very easy. Just think if somebody wants to make friendship with you and comes with very complicated theories, declaring these sophisticated philosophies for long boring hours. You will say “Just give me a break”. But if somebody comes with some sweetmeats at midnight, then you say “Ah, very nice that you came, I am so happy”. So, if we discuss intelligence, we have to be clever. Don’t try to attract God with some dry and boring theories. Better you bring something nice to Him and immediately He will pay attention. If you call Him, He will pay attention. 

So, simplicity is practically equal to spirituality. Because in simplicity there is no double face. If you are simple, you give yourself. 

And then comes a bitter pill: approaching a bona fide spiritual master. First it sounds very promising. But you know, to associate with a sadhu is a little dangerous. We all like the fire, it makes us warm. But if you go too close to the fire, then you burn yourself. Just a little bit. And what is burnt? It’s only the false concepts that are burnt.

In all different lines, even belonging to other schools, everybody appreciates and understands that the master, the service of the master is very important. But here it is mentioned one quality – bona fide. Because this material world is composed of two kinds of people – the cheaters and the cheated. Which group do you belong to? 

Krishna Priya: We should belong to neither. 

Swami Tirtha: Yes, I agree, but sometimes it happens. Because this age is called Kali Yuga, right? In Kali Yuga what kind of students do you have? You have kali-chelas, students of the Kali age. And those who want to be cheated, they need some masters. If there is a need, there is a supply as well. So, kali-chelas are the practitioners of the age. Therefore we shouldn’t be kali-chelas. Better we become students of the divine absolute truth and love. Therefore, if we enjoy the guidance of a spiritual authority, it is very good. 

And then comes cleanliness, which is not only a physical purity of the body, not only a mental purity of the mind, but also this should be a spiritual purity of the heart. But we can start with the bodily purification.

Then steadiness. All the time we have to be ready, because we never know which one is the last moment. So, with great determination and with steadiness to jump anytime, we have to be ready. There is a beautiful story about this readiness from the desert fathers in the early Christianity. Once the senior fathers complained to the leader of the ashram. They said “You are partial, you have a favourite pet son among the young ones – it’s not nice.” He said “Yes, my dear brothers, I accept your criticism. But let’s go around.” So, they were knocking on the doors of the different practitioners: “There is some service, can you come?” “Yeah, I will come very soon”. All right, they went to the next door, again knocking: “Can you come for some service?” “Oh, I’m praying, I will come very soon”. Finally, they came to the door of this young man, knocking on the door: “Can you come for some service?” and without completing their sentence, he was jumping out of the door, ready for service, so they sent him to that service. He was the best copyist, the best writer in the monastery, with beautiful handwriting. And he was doing that job when they called him. When he went, they entered his cell and what did they see? He didn’t even complete the character “o” which he was writing; when he heard there is something to do, he immediately jumped. And then the fathers said to the abbot: “All right, we accept your preference.” This is steadiness – to be always ready for service.

Then self-control is the next one –it’s not the senses that will overpower you, but you can control the senses. 

(to be continued)

(Szvámí Tírtha, 2019.05.10-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

A Bhagavad-gítá 13. fejezetének 8-12. versében arról beszél Krisna, hogy mit tekintünk tudásnak. Ennek a felsorolásnak a legutóbb tárgyalt első három eleme, az alázatosság, a büszkeség, és az erőszak nélküliség volt, és most következik az egyszerűség. Milyen csodálatos! Mennyire túlbonyolítjuk az életünket! Nem így van? Teljesen elvesztünk a labirintusban, amibe hajdanán mosolyogva indultunk el, de aztán egészen eltévedtünk benne. Totálisan túlbonyolítjuk az életünket, míg a végső dolgok nagyon egyszerűek, és könnyűek! Istenhez úgyis lehetetlen bonyolult filozófiával eljutni, viszont a tiszta istenszeretettel Ő könnyedén elérhető. Ahogy a Brahmá-szanhitában olvashatjuk: védésu durlabham – a védákon keresztül, (amelyek a tudás könyvei), lehetetlen elérni Őt. Adurlabham átmabhaktau, melyben az adurlabham jelentése: nem nehéz elérni, az átmabhaktau: pedig, hogy az önátadáson keresztül, tehát önátadással könnyen elérhető. Csak gondoljatok bele, ha valaki szeretne veletek barátkozni, és valami nagyon bonyolult elmélettel áll elő, hosszú unalmas órákon át beszélve a kifinomult filozófiákról, akkor azt fogjátok mondani neki, hogy „Jajj várj csak egy kicsit, hadd pihenjek egyet”. Viszont, ha valaki az éjszaka közepén beállít egy kis édességgel, akkor azt fogjátok mondani, hogy „Ó, de jó hogy jöttél, úgy örülök neked!” Tehát, ha már intelligenciáról beszélünk, akkor kellően okosan kell cselekednünk. Ne is próbáljuk Isten figyelmét holmi száraz filozófiával, meg bonyolult elmélettel felhívni magunkra. Inkább hozzunk Neki valami szépet, vagy készítsünk valami finomat, akkor azonnal oda fog figyelni ránk, illetve, akkor is, ha szívből szólítjuk. 

Tehát az egyszerűség gyakorlatilag egyenlő a lelkiséggel, mert az nem kétszínű. Ha egyszerűek vagyunk, akkor csak adjuk magunkat, úgy, ahogy vagyunk. 

Aztán következik a keserű pirula, egy hiteles (bona fide) lelki tanítómester elfogadása. Először ez nagyon ígéretesnek hangzik, de tudjátok, egy szádhuval társulni az kissé veszélyes. Bár mindannyian szeretjük a tüzet, mert meleget ad, de ha túl közel megyünk hozzá, akkor megégethetjük magunkat. Egy icipicit. De mi az, ami megégethet? Csak a hamis tévképzeteink azok, amik eléghetnek.

Valamennyi különböző tanítványi lánc, vagy egyéb szellemi iskolák is nagyra becsülik a tanítómester szerepét, illetve azt, hogy az ő szolgálata rendkívüli jelentőséggel bír. Itt viszont egyetlen tulajdonságát emeli ki ez a Gítá vers, méghozzá azt, hogy ‘bona fide’ tanítómester, tehát hiteles. Mivel, ebben az anyagi világban kétféle ember létezik, a csaló és a becsapott. Ti melyikhez tartoztok? 

Krsna-prijá: Egyikhez se kellene tartoznunk. 

Szvámí Tírtha: Igen, ezzel én is egyetértek, viszont néha azért előfordul, mert a kali-jugában élünk. S hogy hívják a diákokat ebben a korban? Kali-cséláknak, a kali-kor tanítványainak. S akik csalni szeretnének, azoknak is szükségük van tanítóra. Ha valamire van igény, akkor az megadatik. Tehát, a kali-csélák, a kali-kor gyakorlói. Ezért nekünk nem szabad kali-csélákká válnunk, jobban tesszük, ha az abszolút igazság és szeretet tanítványaivá válunk. Ezért, ha egy hiteles lelki vezető iránymutatását élvezhetjük, az nagyon áldásos a számunkra. 

Majd a felsorolásban következik, a tisztaság, amely nem csupán a test, illetve az elme tisztán tartására vonatkozik, hanem a szív lelki tisztaságára is. Viszont ezt kezdhetjük a test megtisztításával is.

Majd a kitartás következik. Állandóan készen kell állnunk, mivel sohasem tudhatjuk, hogy mikor jön el az utolsó pillanat. Tehát nagy elszántsággal és kitartással készek kell legyünk bármikor ugrani. Erről a készen állásról szól egy nagyon szép keresztény történet, még a korai kereszténység időszakából, a sivatagi atyák idejéből. Egyszer egy kolostor tekintélyes atyái panaszkodni kezdtek az ásram, a kolostor apátjának. Így szóltak: „Kedves Rendfőnök, részrehajló vagy, mivel a fiatal szerzetesjelöltek között van egy, aki különösen kedves a számodra, s ez nem igazán helyénvaló.” Erre ő így felelt „Igen, kedves testvéreim, elfogadom a rosszallásotokat, de menjünk csak körbe, nézzük meg őket.” Tehát elindultak és bekopogtak az első tanítvány ajtaján, mondván, „Lenne egy kis szolgálat, tudnál jönni segíteni?” „Igen, nemsokára megyek”. Majd mentek és bekopogtak a következő növendék ajtaján: „Tudnál jönni egy kis szolgálatra?” „Ó, épp imádkozom, hamarosan megyek”. Végül elérkeztek ennek a bizonyos fiatalembernek az ajtajához is, és bekopogtak: „Tudnál jönni egy kis szolgálatot végezni?” Ez a tanítvány volt a legkiválóbb másoló a kolostorban, gyönyörű kézírással rendelkezett. Tehát a kopogást meghallva azonnal az ajtóhoz szaladt, szolgálatra készen, anélkül, hogy befejezte volna a mondatot, amit éppen másolt. Azonnal el is küldték az adott szolgálatra, majd beléptek a cellájába, s mit láttak? Azt, hogy még az akkor írt ‘o’ betű írását sem fejezte be, amikor meghallotta, hogy mennie kell, azonnal felpattant és indult. S ekkor így szóltak a kolostor atyái az apátnak, „Rendben, most már megértünk téged.” Ez a rendelkezésre állás, állandóan készen állni a szolgálatra.

A következő az önszabályozás, az önuralom –ami azt jelenti, hogy nem engedjük, hogy az érzékeink rángassanak bennünket, hanem hogy képesek vagyunk szabályozni azokat. 

(folytatása következik)