Sharanagati

(from a lecture of Swami Tirtha, 10.05.2018, Sofia)

Sometimes we think that we understand something about the importance of our spiritual practices. I doubt that we can fully and deeply understand it, but we need to come closer to this reality. I think we all agree that the ultimate things are always very simple: you are a spirit soul, you belong to God and there is a living and loving connection between you. Is it simple? Yes. And is it easy to accomplish? Yes. Yes, don’t say ‘no’! Say ‘no’ to ‘no’! This is our philosophy – to say ‘yes’. Correct?

Answers: Yes.

Swami Tirtha: Thank you, you learn very fast. Usually, humans learn very slowly and forget very fast. Sometimes it takes 20 years to instruct somebody on one point, and in one moment he forgets it. But Krishna says in the Gita that “My devotee is independent of the general way how things happen”[1]. Usually things happen like this – we learn very slowly and we forget very fast. So, why not change this method? Why not be independent of the general way things happen? What is the general way in the Kali Yuga? Conflicts, misunderstandings, false concepts and also laziness in spiritual affairs – these are the basic characteristics of this age. Why not change the general ways? Why not learn fast and don’t forget? Why not be independent of the influence of the three gunas? Why not avoid conflicts? And not only avoid, but eliminate conflicts. You know, there are three types of people. One is the conflict creator, the second is the conflict avoider and the third is the conflict harmonizer. I think you don’t want to belong to the first class, to create more conflicts – it’s enough. It’s not enough to be an avoider, be a harmonizer. Radiate such a spiritual vibration around yourself, that harmony is automatically created around you.

We emanate waves. Because you are a soul, you emanate spiritual waves. If your consciousness is disturbed, you will emanate disturbed waves. Let’s purify our consciousness to emanate harmonious waves. So why not change the general way things happen? Conflicts, misunderstanding, false concepts and laziness in spiritual affairs – change that habit. You can practice your laziness – concerning material ambitions. You can enjoy your doubts – concerning your doubts. But you should eliminate your laziness concerning spiritual affairs. Small little sacrifice – eternal happiness.

So be independent of the general way of how things happen. How to gain this freedom, this independence? Sell your soul. But not to the devil. While coming here I saw a hotel, its name was Hotel ‘Devil’. Diabolic residence. I thought, ‘Wait a minute, who will take a room there? Hotel ‘Devil’ – who the hell will go there?’ Very strange invitation. But that shows the reality of Kali Yuga around – it’s diabolic. So we can say that there is diabolic disorientation, even concerning spiritual affairs. We must know what to avoid. If you forget about diabolic disorientation, you will end up in the Devil’s hotel.

And how to avoid this diabolic disorientation? We need divine orientation. Do you see the difference between diabolic disorientation and divine orientation? For the first you don’t have to work, it happens automatically. Illusion, forgetfulness, false concepts, conflicts – it all happens automatically. This is the general way things happen. But how to find our divine orientation? My humble suggestion is: try to find this in the Orient, not in the Occident. ‘Orientation’ comes from ‘Orient’. Really, this is not a joke. Proper orientation will come from the East. This is a place of wisdom, this is a place of light, this is a place of sacred tradition. Something very unique is preserved there. Prema-bhakti, for example, is not some Indian stuff; this is a universal concept of love of Godhead. Our faith is not an Indian cult. This is a universal link to the supreme reality. Try to find the light in the Orient.

So, let’s change the history of the universe. Why not? Let’s free ourselves from the general way things happen. Let’s find a favorable expression of our service mood. By the blessings of the holy name, the pure name will reveal itself. And all the other necessary realizations in spiritual life will come. So pray.

(to be continued)

[1] Bhagavad Gita 12.16

(Szvámí Tírtha, 2018. május 10-ei szófiai tanításából)

Néha azt gondoljuk, hogy már valamit megértettünk a lelki gyakorlatok fontosságából, bár kétlem, hogy teljesen és igazán mélyen képesek lennénk felfogi azt, mégis közelebb kell kerülnünk ehhez a valósághoz. Úgy hiszem mindannyian egyetérthetünk abban, hogy a végső dolgok mindig rendkívül egyszerűek: lélek vagyok, Istenhez tartozom, és eleven, szeretetteljes kapcsolat fűz össze bennünket. Ez így egyszerű, ugye? Igen. S vajon könnyű ezt megvalósítani? Igen! Igen! Ne mondjátok azt, hogy „nem”! Mondjatok „nemet”, a „nemre”! A mi filozófiánk az, hogy „igen”-t mondunk. Így van?

Válasz: Igen!

Szvámí Tírtha: Köszönöm, nagyon gyorsan tanultok! Bár az emberek általában épp fordítva vannak ezzel, nagyon lassan tanulnak, és rendkívül gyorsan felejtenek. Előfordul, hogy 20 évbe telik megvilágítani valakinek egy adott dolgot, amit aztán azonnal elfelejt. Viszont Krisna azt mondja a Gítában, hogy „A bhaktáim függetlenek a dolgok általános menetétől”[1]. Jórészt úgy történnek a dolgok, hogy nagyon lassan tanulunk, és nagyon gyorsan felejtünk, de miért is ne változtathatnánk ezen, miért ne lehetnénk függetlenek attól, ahogyan a dolgok általában történnek? Jobbára mi jellemző a kali-jugára? Erre a korszakra a nézeteltérések, veszekedések, tévképzetek, képmutatás, illetve a lelki dolgok iránti lustaság a jellemző. Akkor miért is ne változtassuk meg a dolgok általános menetét? Miért is ne tanuljunk gyorsan és sohase felejtsünk el semmit? Miért ne legyünk függetlenek a három guna befolyásától, és kerüljük el a konfliktusokat? Illetve ne csak elkerüljük, hanem szüntessük is meg azokat. Mint tudjátok, háromféle ember létezik. Az első, aki teremti a konfliktusokat, a második a konfliktuskerülő, a harmadik pedig az, aki harmóniát teremt a nézeteltérések között. Gondolom az első csoportba nem szeretnétek tartozni, mert  azokból van bőven. Viszont nem elég csupán konfliktuskerülőnek lenni, olyanná kell válnunk, akik harmonizálják a konfliktusokat. Sugározzunk olyan lelki rezgést magunk körül, hogy automatikusan harmónia jöjjön létre.

Mindannyian hullámokat keltünk, és mivel lelkek vagyunk, ezért lelki hullámokat ébresztünk. Ha zavart a tudatunk, akkor zavart fogunk magunk körül kelteni. Tehát tisztítsuk meg a tudatunkat, hogy harmonikus hullámokat sugározzunk. Miért is ne változtathatnánk meg tehát a dolgok általános menetét? Veszekedések, félreértések, hamis tévképzetek és lustaság a lelki dolgokban? Hát változtassunk ezen! Gyakoroljuk a lustaságot az anyagi késztetésekkel szemben, kételkedjünk a kételyeket illetően. De a lelki dolgok iránti lustaságot meg kell hogy szüntessük, hiszen ezek csak apró áldozatok, az örök boldogság oltárán!

Tehát legyetek függetlenek a dolgok általános menetétől. És hogy miként érjük el ezt a szabadságot, függetlenséget? Adjátok el a lelketeket, de ne az ördögnek! Idefele tartván láttam egy szállodát, melynek a neve ‘Ördög Hotel’ volt. Sátáni rezidencia. Ekkor azt gondoltam, hogy ‘Várjunk csak egy pillanatot, vajon ki fog itt megszállni? ‘Ördög Hotel’, ki az ördög megy ide?’ Elég furcsa csalogatás. Viszont elég jól érzékelteti a kali-juga valóságát, ami meglehetősen sátáni. Szóval azt mondhatjuk, hogy a démoni dolgok beszivárogtak még a lelki dolgok közé is, és tisztában kell lennünk azzal, hogy mitől óvakodjunk. Ha erről megfeledkezünk, akkor esetleg az ördög bugyrában landolhatunk egy ilyen hotelben.

És hogyan óvakodjuk az ördögi félrevezetéstől? Úgy, hogy az égi vezetésre bízzuk magunkat. Értitek a különbséget a démoni, illetve az égi befolyás között? Az elsőért tennünk sem kell, automatikus. Illúzió, feledékenység, tévképzetek, konfliktusok, ezek mind automatikusan megtörténnek. Általában így működnek a dolgok. Viszont hogyan tehetünk szert az Isteni útmutatásra, orientációra? Alázatos javaslatom az, hogy ezt az iránymutatást próbáljuk meg Keleten (orient), és ne pedig Nyugaton (occident) keresni. Az ‘orientatiáció’, az iránymutatás Keletről (orient) érkezik. Ez nem vicc, ez valóban így van! A helyes útmutatás Keletről fog jönni, ami a függetlenség, a világosság, és a szent hagyományok földje. Valami nagyon különleges dolgot őriznek ott. A préma-bhaktit, ami egyáltalán nem csak valami indiai dolog, hanem az Istenszeretet egyetemes elve. A hitünk az nem egy indiai szektás hit, hanem egy egyetemes kapcsolat a Legfelsőbb valósághoz. Próbáljatok világosságot találni a Keletben, Keleten (orient).

Változtassátok meg az Univerzum történetét. Miért is ne? Függetlenítsük magunkat a dolgok általános menetétől. Keressük meg a szolgálatnak azt a hangulatát, ami kedves a számunkra. A Szent Név kegyéből fel fog tárulni a tiszta Szent Név, és a lelki élet összes többi szükséges felismerése is meg fog nyílni a számunkra. Imádkozzuk tehát.

(folytatása következik)

1. Bhagavad-gítá, 12.16.

(от лекция на Свами Тиртха, 10.05.2018, София)

Понякога си мислим, че разбираме нещо за важността на нашите духовни практики. Съмнявам се, че можем напълно и дълбоко да я разберем, обаче трябва да се доближаваме до тази реалност. Мисля всички сме съгласни, че най-висшите неща винаги са съвсем простички: вие сте души от духа, принадлежите на Бога и помежду ви има жива и любяща връзка. Просто ли е? Да. А лесно ли е да се постигне? Да. Да, недейте да казвате „не“! Кажете „не“ на „не“-то! Това е нашата философия – да кажем „да“. Така ли е?

Отговор: Да.

Свами Тиртха: Благодаря ви, учите много бързо. Обикновено хората учат много бавно и забравят много бързо. Понякога отнема 20 години да научиш някого на нещо, а той го забравя за един миг. Но Кришна казва в „Гита“: „Моят предан е независим от обичайния начин, по който се случват нещата”[1]. Обичайно нещата се случват така – учим много бавно и забравяме много бързо. Тогава защо да не променим този метод? Защо да не сме независими от обичайния начин, по който се случват нещата? Какъв е обичайният начин в Кали Юга? Конфликти, неразбирателства, фалшиви концепции и леност в духовните дела – това са основните характеристики на тази епоха. Защо да не променим тези обичайни начини? Защо да не се учим бързо и да не забравяме? Защо да не бъдем независими от влиянията на трите гуни? Защо да не избягваме конфликтите? И не само да ги избягваме, но да ги премахваме. Знаете, има три типа хора. Единият създава конфликти, вторият избягва конфликтите, а третият хармонизира конфликтите. Мисля, че не искате да спадате към първата група, да създавате повече конфликти – бездруго има достатъчно. Не е достатъчно и да ги избягвате; внасяйте хармония. Излъчвайте такава духовна вибрация около себе си, че хармонията от само себе си да се възцарява край вас.

Ние излъчваме вълни. Понеже сте души, вие излъчвате духовни вълни. Ако съзнанието ви е разтревожено, ще излъчвате тревожни вълни. Нека пречистваме съзнанието си, та да излъчва хармонични вълни. Защо да не променим обичайния начин, по който се случват нещата? Кавги, неразбирателства, лъжовно разбиране и леност в духовните дела – променете този навик. Можете да прилагате своята леност – по отношение на материалните си амбиции. Можете да се наслаждавате на съмненията си – по отношение на собствените си съмнения. Но трябва да премахнете леността си по отношение на духовните дела. Мъничка жертва – вечно щастие.

Така че бъдете независими от обичайния начин, по който се случват нещата. Как да се сдобием с такава свобода, с такава независимост? Продайте душата си. Ала не на дявола. Идвайки насам видях един хотел, наричаше се „Дявол“. Диаболична резиденция. Рекох си: „Чакай малко, кой ще наеме стая там? Хотел „Дявол“ – кой, по дяволите, ще иде там?“ Много странна покана. Но това разкрива реалността на обкръжаващата ни Кали Юга – тя е диаболична. Така можем да кажем, че съществува диаболична дезориентация, дори по отношение на духовните теми. Трябва да знаем какво да избягваме. Ако нехаете за диаболичната дезориентация, ще се озовете в дяволския хотел.

А как да избягваме диаболичната дезориентация? Нуждаем се от божествена ориентация. Виждате ли разликата между двете? За първата не се налага да се трудите, тя се случва от само себе си. Илюзия, забрава, лъжливи концепции, конфликти – всичко това става автоматично. То е обичайният начин, по който се случват нещата. Но как да открием нашата божествена ориентация? Смиреното ми предложение е: опитайте се да я намерите на изток, в Ориента, не в Окцидента, на запад. „Ориентация“ идва от „Ориент“. Наистина, това не е шега. Истинската ориентация ще дойде от Изток. Това е място на мъдрост, място на светлина, място на свещена традиция. Нещо много уникално е съхранено там. Према-бхакти, не е нещо индийско; това е универсална концепция за любовта към Бога. Нашата вяра не е някакъв индийски култ. Тя е универсална връзка към божествената реалност. Стремете се да намерите светлината в Ориента.

Така че нека да променим историята на вселената. Защо не? Нека се избавим от обичайния начин, по който се случват нещата. Нека намерим благоприятно изражение на настроението си на служене. По благословиите на святото име, чистото име ще ни се разкрие. И всички други необходими реализации в духовния живот ще последват. Затова, молете се.

(следва продължение)

[1] „Бхагавад Гита“ 12.16

(from a lecture of Swami Tirtha, 17.08.2018, Ludasto)

(continues from the previous Friday)

Question of Ramvijay: On the separation theme – there was another spin to this question[1], that actually vipralambha-seva is a sort of intense suffering. The way I understood the question is: does this intense suffering actually continues in the spiritual world? My understanding of the question was that sambhoga, or the union between Radha and Krishna, is a source of extreme pleasure. And when They cannot be together, it’s a source of extreme suffering – also for the observers, whether they are here or there. Kripadham’s understanding was that such extreme suffering doesn’t exist in the spiritual sky, when I think I’ve heard something else, so therefore the question remains.

Swami Tirtha: Well, it all depends on the vision and the level of your consciousness. I think we visited a lake in Dwaraka together. If you are a tourist, you will say “Oh, such a nice lake, well kept. Unusual for India.” But then if the local devotees tell you, “Ah, this is the lake where the gopis drowned themselves due to the separation of Krishna,” then you don’t enjoy the place, but you are stunned.

If you want to memorize the long sequence of number pi, for example, there is a verse for that in Sanskrit. Because all the syllables have a numerical code, and if you learn the verse, in this way you will know the code as well, you will remember the numbers. Some are running after the code, “I know the numbers of pi for such and such sequence.” Others pay attention on the meaning of the verse which says, “The gopis are carrying yogurt. They think of the separation from Krishna and therefore they cry.” As usual, you know gopis always cry. This time again. “And the salty drops of their tears are falling into the yogurt and therefore the sweet yogurt turns salty.” So there’s a very rasic meaning of the whole thing. Who cares about pi? Some care about pi; we care about the yogurt.

Other times, you go to a small village in the desert of Hungary to take ice-cream. This is a place of momentary enjoyment for many. But this is a place of eternal memory for some. Everything depends on the vision and the level of consciousness. Yet if I want to take ice-cream, shall I go to any other place? No way! Even if this ice-cream is salty and bitter, this is the only place to take it. If your heart is sold, how can you take it back?

Of course, what is vipralambha? I know my time is up, but if you’d let me add something small. The last verse of the Gurvashthakam tells: “At least three times I have to offer my respectful obeisances to my spiritual master”. You know, basically for a disciple it’s difficult to control the mind. It’s difficult to remember the important things. But Gurudev achieved this. Not only three times, but many times you remember him. Either this way or that way, he achieved it. This is the quality. This is the power of a spiritual personality. And we don’t believe in the existence of bodies. We believe in the existence of the soul.

Separation helps to remember. It helps to realize what you have missed. So, I think it’s a very useful spiritual practice. But who cares about separation and union? This is pi. We care about the yogurt. We have to carry our pot of yogurt and meanwhile we have to add some salt to this preparation.

So, about the suffering in the spiritual sky – who cares? Let’s carry our pot of yogurt. If you agree. And of course, as a conclusion for this whole Mela, I would like to express my gratitude to all of you. Please excuse my shortcomings. I don’t think that any devotee has committed any mistake, all mistakes are mine. But I hope we could cover some distance from our ego to ourselves. Because this was the original purpose – to come closer to our real spiritual identity.

[1] Kripadham’s question in the issue Dharma and beyond

(Szvámí Tírtha, 2018.08.17-ei ludastói tanításából) 

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Rámvidzsáj kérdése: A Krisnától való elválás témájánál maradva, úgy emlékszem volt egy kis csavar Krpadhámá kérdésében[1], mégpedig az, hogy a vipralambha-széva (elválás) valójában egyfajta nagyon intenzív szenvedés, és ez vajon folytatódik a lelki világban is? Tehát a szambhóga  (találkozás), a Rádhá és Krisna együttlétéből származó öröm, illetve a vipralambha (az elválás, amikor nem lehetek együtt, az viszont rendkívüli szenvedést okoz Nekik, sőt az Őket szemlélők számára is, akik akár ebben, akár a lelki szférákban vannak. Krpadhámá megértése szerint, ez a rendkívüli szenvedés a lelki világban nem létezik, bár én úgy hiszem, ennek ellenkezőjét is hallottam már. Tehát továbbra is az a kérdésem, hogy létezik-e vipralambha, az elválásban érzett fájdalom a lelki világban?

Szvámí Tírtha: Minden a tudatsíkunktól és a látásmódunktól függ. Például Krpadhám Prabhuval és más bhaktákkal együtt, amikor Dvárakában jártunk, ellátogattunk egy tavacskához. Hogyha túristaként nézzük ezt a helyet, azt mondhatnánk, hogy „Ó, milyen szépen rendben van tartva, milyen tiszta és rendezett.” De, ha megtudjuk, hogy „Ez az a tó, amibe annak idején, a Krisnától való elválás fájdalma miatt beleölték magukat a gópík…”, akkor már nem tűnik annyira kellemes helynek. S ebből megérthetünk valami nagyon különös, rendkívül magas üzenetet.

Ha például meg akarjátok jegyezni a „pí” szám hosszú számértékét, akkor azt a szanszkrt nyelv hangjaiból álló kis versen keresztül, nem tudom hány tizedesjegyig könnyen megtanulhatjátok. Mert minden szótagnak van egy számkódja, és ha megtanulod a verset, akkor a kód alapján emlékezni fogsz a számokra is. Mások viszont inkább a versike mondanivalójára figyelnek, mert miről is szól ez pontosan, arról hogy a gópík viszik a joghurtot, és közben Krisnán merengenek, amitől könnybe lábad a szemük, és a sós könnyük belecsöppen az édes joghurtba, ami így sós lesz. Mint tudjátok a gópík mindig sírnak, szóval ezúttal is. Tehát az egész versnek van egy nagyon raszikus jelentéstartalma. Kit érdekel ezek után már a „pí”? Valakit az érdekel, de minket inkább a joghurt érdekel.

Vagy például a magyar puszta kellős közepén egyesek fagylaltozni járnak. Ez néhányak számára egy múló öröm, mások számára viszont örök emlék, még akkor is, ha ez a fagylalt sós, vagy keserű is néha. Menjünk esetleg máshová fagylaltozni? Ne, csak ide lehet menni! Minden a látásmódunktól és a tudatszintünktől függ. Ha odaadtad a szíved, hogyan is vehetnéd azt vissza?

S tudom, hogy az időm lejárt, de ha még egy-két dolgot megengedtek… Mit is jelent a vipralambha? Ugye a Gurvastakam utolsó versében azt énekeljük, hogy: „Napjában háromszor illik hódolatunkat ajánlani az ilyen lelki tanítómester előtt”. Tudjátok, hogy általában mennyire nehéz egy tanítvány számára fegyelmeznie az elméjét, illetve emlékezni a fontos dolgokra, de Gurudév ezt elérte. Nem csupán háromszor, hanem napjában többször emlékezünk Rá. Akár így, akár úgy, de elérte. Ő ezt a minőséget képviseli, ilyen nagy erővel rendelkezik egy lelki ember. Mi nem a testben, hanem a lélekben hiszünk.

Az elválás, a távollét az egy nagy segítség, nagyon jól rámutat arra, hogy mit szalasztottál el, amíg még lehetett volna. Így hát az elválás nagyon hasznos lelki gyakorlat, ami sokat segít az ember fejlődésében. De hát mit számít együttlét vagy elválás, ez még mindig a „pí”. Bennünket nem  a „pí”, hanem a joghurt érdekel. A mi feladatunk az, hogy hozzuk a joghurtos köcsögöt és hogy némi sóval fűszerezzük, ezt az egyszerű preparációt.

S végezetül szeretném megköszönni nektek a Mélán való részvételeteket, s a hiányosságoktól kérlek kegyesen tekintsetek el, ne gondoljátok azt, hogy ezeket esetlegesen valamely bhakta elkövette el, mert minden hiba az én hibám. Mindamellett remélem, hogy a hamis egónktól jómagunkig egy kicsit közelebb jutottunk, megtettünk néhány lépést ezen az úton, hiszen ez volt az eredeti tervünk, hogy a lelki énünkhöz közelebb kerülhessünk.

1. Krpadhámá kérdése: A dharma követése illetve annak meghaladása című tanításból

(от лекция на Свами Тиртха, 17.08.2018, Лудащо)

(продължава от предишния петък)

Въпрос на Рамвиджай: По темата за раздялата – този въпрос[1] имаше и друг нюанс – че всъщност випраламбха-сева е един вид силно страдание. Начинът, по който аз разбирам въпроса е: дали това силно страдание всъщност продължава и в духовния свят? Моето разбиране по темата беше, че самбхога, тоест единението между Радха и Кришна, е източник на върховна наслада. А когато Те не могат да са заедно, това е източник на върховно страдание – същото важи и за тези, които го долавят, независимо дали са тук или оттатък. Разбирането на Крипадхам беше, че такова непосилно страдание не съществува в духовното небе, но аз мисля, че чухме нещо друго, така че въпросът си остава.

Свами Тиртха: Всичко това зависи от виждането ви и от нивото на съзнанието ви. Мисля, че бяхме заедно на онова езеро в Дварака? Ако си турист, ще си речеш: „О, какво хубаво езеро, добре поддържано. Необичайно за Индия.” Но тогава, ако местните бхакти ти разкажат, че „Това е езерото, където гопите са се удавили заради раздялата с Кришна,“ тогава вече не се наслаждаваш на мястото, а оставаш вцепенен.

Ако искаш да запомниш дългата поредица на числото Пи, например, за това си има стих на санскрит. Защото всички срички имат цифров код, и ако научиш стиха, по този начин ще знаеш кода, ще запомниш цифрите. Някои се интересуват от кода: „Аз знам Пи до тази и тази поредна цифра.“ А други насочват вниманието си към стиха, който гласи: „Гопите носят кисело мляко. Те мислят за раздялата с Кришна и затова плачат.” Както обикновено – знаете, че гопите винаги плачат. В този случай също. „Солените капки на сълзите им падат в киселото мляко и затова от сладко то става солено.” Това придава такова изпълнено с раса значение на всичко. На кого му пука за Пи? Е, някои се интересуват от Пи; ние се интересуваме от киселото мляко.

Друг път отиваш в едно малко селце насред унгарската пуста за сладолед. За мнозина това е място за моментно наслаждение. Но за други е място за вечна памет. Всичко зависи от виждането ни и от нивото на съзнанието ни. Обаче, ако искам да ям сладолед, нима ще отида на някое друго място? Няма начин! Макар този сладолед да е солен и горчив, това е единственото място, където ще го ям. Ако си продал сърцето си, как можеш да си го вземеш обратно?

Разбира се, какво е випраламбха? Знам, че времето ми изтече, но ако ми позволите да добавя още нещо мъничко… Последният стих на „Гурващакам“ гласи: „Поне по три пъти на ден трябва да поднасям почтителните си поклони на моя духовен учител”. Знаете, за ученика обикновено е трудно да контролира ума си. Трудно му е да помни важните неща. Обаче Гурудев постигна това. Не само по три пъти, многократно си го спомняш. По един или друг начин, той го постигна. Такова е качеството, такава е силата на духовната личност. И ние не вярваме в съществуването на телата. Ние вярваме в съществуването на душата.

Раздялата ни помага да помним. Помага ни да осъзнаем какво сме изгубили. Така че я считам за много полезна духовна практика. Но на кого му пука за раздялата и единението? Това е Пи. Нас ни интересува киселото мляко. Трябва да носим своята делва с кисело мляко и междувременно да добавим по няколко солени капки в нея.

Така че по отношение на страданието в духовното небе – на кого му пука? Нека просто да носим своята делва с кисело мляко. Ако сте съгласни. И разбира се, в заключение на цялата тази Мела, бих искал да изразя благодарността си към всички вас. Моля ви, простете недостатъците ми. Не мисля, че някой от преданите е допуснал някаква грешка, всички грешки са мои. Но се надявам, че успяхме да извървим известно разстояние от своето его към себе си. Защото това е всъщност целта – да идваме все по-близо до своята истинска духовна същност.

[1] Въпросът на Крипадхам в статията „Дхарма и отвъд“

(Aus einem Vortrag von Swami Tirtha, 17.08.2018, Ludasto)

(Fortsetzung vom letzten Freitag)

Frage von Ramvijay: Zum Thema Trennung – es gab noch eine weitere Wendung zu Frage[1] : Vipralambha-Seva ist tatsächlich eine Art intensives Leiden. Ich habe die Frage so verstanden: Hält dieses intensive Leiden tatsächlich in der spirituellen Welt an? Mein Verständnis der Frage war, dass Sambhoga, die Vereinigung zwischen Radha und Krishna, eine Quelle extremer Freude ist. Und wenn sie nicht zusammen sein können, ist das eine Quelle extremen Leidens – auch für die Beobachter, ob hier oder dort. Kripadhams Verständnis war, dass solch extremes Leiden im spirituellen Himmel nicht existiert. Ich glaube, ich habe etwas anderes gehört, daher bleibt die Frage bestehen.

Swami Tirtha: Nun, es hängt alles von der Vision und der Ebene des Bewusstseins ab. Ich glaube, wir haben zusammen einen See in Dwaraka besucht. Als Tourist würde man sagen: „Oh, so ein schöner, gepflegter See. Ungewöhnlich für Indien.“ Doch wenn die einheimischen Devotees dir dann sagen: „Ah, das ist der See, in dem die Gopis ertrunken sind, wegen ihrer Trennung von Krishna“, dann genießt du den Ort nicht, sondern bist fassungslos.

Wenn du dir zum Beispiel die lange Zahlenfolge Pi merken willst, gibt es dafür einen Vers auf Sanskrit. Denn alle Silben haben einen Zahlencode, und wenn du den Vers lernst, kennst du auch den Code und kannst dir die Zahlen merken. Manche rennen dem Code hinterher: „Ich kenne die Zahlen von Pi für diese und jene Folge.“ Andere achten auf die Bedeutung des Verses: „Die Gopis tragen Joghurt. Sie denken an die Trennung von Krishna und weinen deshalb.“ Wie immer weinen die Gopis. Auch dieses Mal. „Und die salzigen Tropfen ihrer Tränen fallen in den Joghurt, und dadurch wird der süße Joghurt salzig.“ Das Ganze hat also eine sehr rassische Bedeutung. Wen interessiert Pi? Manche interessieren sich für Pi; wir interessieren uns für den Joghurt.

Manchmal fährt man in ein kleines Dorf in der ungarischen Wüste, um ein Eis zu essen. Für viele ist dies ein Ort des momentanen Genusses. Für manche ist es jedoch ein Ort ewiger Erinnerung. Alles hängt von der Vision und dem Bewusstseinsniveau ab. Doch wenn ich ein Eis essen möchte, sollte ich dann woanders hingehen? Auf keinen Fall! Selbst wenn dieses Eis salzig und bitter ist, ist dies der einzige Ort, wo man es essen kann. Wenn dein Herz verkauft ist, wie kannst du es zurückbekommen?

Natürlich, was ist Vipralambha? Ich weiß, meine Zeit ist um, aber wenn ihr mir erlauben würdet, noch etwas hinzuzufügen. Der letzte Vers des Gurvashthakam lautet: „Mindestens dreimal muss ich meinem spirituellen Meister meine respektvollen Ehrerbietungen erweisen.“ Wisst ihr, für einen Schüler ist es grundsätzlich schwierig, den Geist zu kontrollieren. Es ist schwierig, sich an die wichtigen Dinge zu erinnern. Aber Gurudev hat es geschafft. Nicht nur dreimal, sondern oft erinnert man sich an ihn. Entweder auf die eine oder andere Weise hat er es geschafft. Das ist die Qualität. Das ist die Kraft einer spirituellen Persönlichkeit. Und wir glauben nicht an die Existenz von Körpern. Wir glauben an die Existenz der Seele.

Trennung hilft beim Erinnern. Sie hilft zu erkennen, was man verpasst hat. Daher halte ich sie für eine sehr nützliche spirituelle Praxis. Aber wen  interessiert die Trennung und Vereinigung? Das ist Pi. Uns interessiert der Joghurt. Wir müssen unseren Joghurtbecher tragen und gleichzeitig etwas Salz hinzufügen.

Also, was das Leiden im spirituellen Himmel betrifft– wen kümmert’s? Lasst uns unseren Joghurtbecher tragen. Wenn ihr einverstanden seid. Und natürlich möchte ich zum Abschluss dieser Mela euch allen meinen Dank aussprechen. Bitte entschuldigt meine Unzulänglichkeiten. Ich glaube nicht, dass irgendein Anhänger Fehler begangen hat, alle Fehler sind meine. Aber ich hoffe, wir konnten etwas Abstand von unserem Ego zu uns selbst gewinnen. Denn das war der ursprüngliche Zweck – unserer wahren spirituellen Identität näherzukommen.

1. Kripadhams Frage im Artikel „Dharma und darüber hinaus

(из лекции Свами Тиртхи, 17.08.2018, Лудащо)

(продолжение с предыдущей пятницы)

Вопрос Рамвиджая: По теме разлуки – был еще один нюанс в этом вопросе[1], что на самом деле випраламбха-сева – это своего рода сильное страдание. Как я понял вопрос: продолжается ли это сильное страдание в духовном мире? Мое понимание вопроса было таково, что самбхога, или союз между Радхой и Кришной, является источником крайнего наслаждения. И когда Они не могут быть вместе, это источник крайнего страдания – также для наблюдателей, не смотря на то находятся ли они здесь или там. Понимание Крипадхама было таково, что такие крайние страдания не существуют в духовном небе, но я думаю, что услышал что-то еще, поэтому вопрос остается.

Свами Тиртха: Ну, все зависит от видения и уровня вашего сознания. Я думаю, мы вместе посетили озеро в Двараке. Если вы турист, вы скажете: «О, какое красивое озеро, ухоженное. Необычно для Индии». Но если местные преданные скажут вам: «А, это озеро, где гопи утопились из-за разлуки с Кришной», то вы уже не насладитесь этим местом, а будете ошеломлены.

Если вы хотите запомнить длинную последовательность числа Пи, например, то для этого есть стих на санскрите. Потому что все слоги имеют числовой код, и если вы выучите стих, таким образом вы узнаете и код, вы запомните числа. Некоторые интересуются кодом: «Я знаю число Пи до такой-то последовательности». Другие обращают внимание на смысл стиха, который гласит: «Гопи несут йогурт. Они думают о разлуке с Кришной и поэтому плачут». Как обычно, вы знаете, гопи всегда плачут. И на этот раз опять. «И соленые капли их слез падают в йогурт, и поэтому сладкий йогурт становится соленым». Так что есть очень расический смысл всего этого. Кого волнует Пи? Некоторых волнует Пи; нас волнует йогурт.

В другой раз вы идете в маленькую деревню в пустыне Венгрии, чтобы съесть мороженое. Это место кратковременного наслаждения для многих. Но для некоторых это место вечной памяти. Все зависит от видения и уровня сознания. Но если я хочу съесть мороженое, неужели мне пойти в какое-то другое место? Ни за что! Даже если это мороженое соленое и горькое, это единственное место, где я его стану есть. Если ваше сердце продано, как вы можете вернуть его?

Конечно, что такое випраламбха? Я знаю, что мое время истекло, но если вы позволите мне добавить что-то вкратце. Последний стих Гурваштакам гласит: «По крайней мере три раза я должен предложить свои почтительные поклоны моему духовному учителю». Знаете, в основном ученику трудно контролировать ум. Трудно помнить важные вещи. Но Гурудев достиг этого. Не только три раза, но много раз вы помните его. Так или иначе, он достиг этого. Это качество. Это сила духовной личности. И мы не верим в существование тел. Мы верим в существование души.

Разделение помогает вспомнить. Оно помогает осознать, что вы упустили. Так что, я думаю, это очень полезная духовная практика. Но кого волнует разделение и единение? Это Пи. Нас волнует йогурт. Мы должны нести наш горшок с йогуртом, а тем временем мы должны добавить немного соленных капель в его приготовление.

Итак, о страданиях в духовном небе – кого это волнует? Давайте понесем наш горшок с йогуртом. Если вы согласны. И, конечно, в заключение всей этой Мелы я хотел бы выразить свою благодарность всем вам. Пожалуйста, простите мои недостатки. Я не думаю, что кто-либо из преданных совершил какую-либо ошибку, все ошибки мои. Но я надеюсь, что мы смогли преодолеть некоторое расстояние от нашего эго к себе. Потому что это было изначальной целью – приблизиться к нашей настоящей духовной идентичности.

[1] Вопрос Крипадхама в статье „Дхарма и вне“

(from a lecture of Swami Tirtha, 09.05.2018, Sofia)

(continues from the previous Monday)

Sanatana: It’s not a question. I want to share something from my life. I apologize that I take your time. As a sportsman, I want to explain about enthusiasm. When I started my training, I was six-seven years old. I lived in a small town, but we have a circle of friends and we went in the swimming pool for water polo. For us it was a game and a very jolly experience. Then you enter another age when competitions start. You again have some kind of childish approach, because these are your friends, your team, you have started the competition together with others. When you are a young man, yet another level comes. Then you want to win the championship. I have trained for many, many years and I’m still training. When I woke up, I used to wash my face in the pool. Four, five, six hours training a day. Then the play is no longer play, but it starts to be work. Our goal – not only personal, but of the team and the trainer – is to become champions. There is a responsibility towards the trainer, the team and even the city. And when you enter the national team, your responsibility is towards the country. So to become a champion, you should turn this childish play into hard work, into a goal.

This was one sharing about enthusiasm. The other thing is for my life as a bhakta. In the beginning I was invited to a mountain tracking. It was amazing for me. This realization appeared just now, after your lecture. If we want to see the mountain, we have to reach some peak. But to reach the peak, first we climb, then we go down, then we climb to a higher peak, then again we go down, then we climb to an even higher peak, then go down again, and then we go to another peak. If we can reach the sun, we reach it! This is like our life – not only spiritual, but our normal life is like this. We should know that after the small peak there might be a going down, but then again there will be a higher peak. And we should not be afraid of this going down. While you are going up, you cannot slip, you just stumble. But when you go down, it’s slipping – it goes by itself. There is nothing scary in these moments. We have to have this sportsman’s enthusiasm.

Swami Tirtha: Yes, yes, yes! And you are very fortunate because you have some other water polo players here. You see, this is a real mission – you’ll find everything.

I am really grateful to you for this sharing about the weakness of the heart. Because I think we can all feel the sincerity of the moment. And to speak about these realizations and these little troubles that we have to face on our path, I think it’s very helpful to each other, to all of us. Because don’t forget, all the saints who have gone through these phases are waiting for you. They are waiting for us. And at the end of our road, there is a compassionate God waiting for you to embrace you.

(Szvámí Tírtha, 2018. május 9-ei szófiai tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Szanátan: Nem kérdezni szeretnék, hanem megosztani valamit az életemből, és előre is elnézést kérek, hogy ezzel rabolom az időtöket. Sportolói szemszögből szeretném elmagyarázni, hogy mi is a lelkesedés. Hat, hét éves lehettem, amikor sportolni kezdtem, abban a kisvárosban, ahol laktunk, és volt egy baráti körünk, akikkel együtt jártunk vízilabdázni. Nekünk ez játék volt, egy örömteli együttlét. Később, amikor kicsit idősebb lettem, elkezdődtek a versenyek. Ekkor még eléggé gyermekien viszonyultunk mindehhez, hiszen ott voltak a barátok, a csapat, akikkel együtt kezdtünk. Aztán serdülőként megint egy másik szintre léptünk. Akkor már meg akartuk nyerni a bajnokságot. Sok éven át edzettem, ami még a mai napig is tart. Amikor felkeltem, az első utam a medencéhez vezetett, négy, öt, hat óra edzés naponta, amikor egy meccs már nem csupán játék, hanem elkezd munkává válni. A célunk pedig, ami nem csak egyéni szempontból, hanem a csapat, az edző részéről is az volt, hogy bajnokok legyünk. Felelősséggel tartozunk az edző, a csapat és akár a város felé is. Majd, amikor bekerültem a válogatottba, akkor már az ország iránt is felelősséggel tartoztam. Tehát a bajnokká váláshoz, a gyermeki játszadozást, kemény munkává, igazi céllá kell alakítani.

Tehát egyrészt ezt szerettem volna megosztani a lelkesedéssel kapcsolatban, másrészt pedig azt, hogyan kerültem a bhaktákhoz. Úgy kezdődött, hogy meghívtak egy kirándulásra a hegyekbe, ami csodálatos volt. Ennek kapcsán egy nagyon szép felismerésre jutottam az iménti előadásod kapcsán, hogy ha meg akarjuk látni a hegyet, akkor ahhoz fel kell jutnunk egy csúcsra. Viszont ahhoz, hogy ezt a csúcsot elérjük, először felfelé kell másznunk, majd lefelé, aztán egy magasabb csúcsra, majd ismét lefelé, aztán egy még magasabb csúcsra, majd ismét lefelé, idővel megint egy másik csúcsra kell feljutnunk. S, ha elérjük a Napot, akkor elérjük! Ez olyan, mint az életünk, és nem csupán a lelki, hanem általában maga az élet is ilyen. Tudnunk kell, hogy a kisebb magaslatok után, lefelé is haladnunk kell, de azt ismét egy magasabb csúcs követi majd. S nem szabad félnünk ezektől a leejtőktől. Amikor felfelé megyünk, csak megbotolhatunk, de nem csúszhatunk meg! Viszont, amikor lefelé tartunk, az természetszerűleg csúszós. Ebben nincs semmi ijesztő, egyfajta sportolói attitűddel, lelkesedéssel kell hozzáállnunk.

Szvámí Tírtha: Igen, ez az! Te nagyon szerencsés vagy, mivel van még néhány vizilabdás a körünkben. Na ez egy szép kihívás, mindent meg fogsz találni.

Nagyon hálás vagyok neked, hogy megosztottad ezt a tapasztalatodat a szív gyengeségével kapcsolatban, mert úgy hiszem mindannyian érezzük ennek a komoly őszinteségét. Ezeknek a megvalósításoknak a megosztása, és a folyamat során tapasztalható nehézségek feltárása mindannyiunk számára nagyon hasznos. Mert sose feledjétek, hogy az előttünk járó nagy szentek is keresztül mentek ezeken a lépcsőfokokon, és odaát várnak ránk. Az utunk végén pedig egy könyörületes és szerető Isten vár, hogy átölelhessen bennünket.