Sharanagati

(from a lecture of Swami Tirtha, 08.05.2018, Rila)

(continues from the previous Monday)

Question: I have a question about the holy name and the general platform that we discussed – as you said, what is common between the different traditions is so much more than the differences. That only the pessimists can see the differences. From another point of view the Holy Name itself becomes a demarcation line. Because the Christians, for example, say that the prayers that glorify God are most important and that only through Jesus you can achieve salvation. What is the way to not be proud that we know the correct name? Now we know that the name of Krishna is three times stronger than the name of Rama and the name of Rama is a thousand times stronger than the name of Vishnu. We are proud that we are so intelligent that we know this and the others don’t know it. What is the way not to be proud?

Swami Tirtha: I hope the devotees are not proud. Fortunately, Mahaprabhu has given advice concerning that: trinad api sunichena – “Be humbler than a blade of grass”. But generally I can say that the Holy Name is the yuga-dharma. Irrespective of the little differences, primary or secondary name, it doesn’t really matter – yuga-dharma is the Holy Name. And on that principle we must be able to find brothers and we must be able to agree with other practitioners. Bhaktivinoda Thakur says: “Whenever there is time for your own worship, but you don’t have a vaishnava temple around, you just enter any temple, because our Lord is worshiped there.” Maybe in different forms, maybe under different conditions – but He is our Lord. And so to say, if you are proud of your knowledge, then you don’t know. To know more means that you are humbler. I think this is a proper measurement of real knowledge or real wisdom.

And of course we can represent our faith in a challenging mood and we can represent our faith in a charming mood. My preference goes with the charming one. For example, when I meet very simple people, let’s say from the countryside, sometimes they ask, ‘What is your religion?’ I say, ‘I am a Hindu.’ “What’s that?” And then I say, ‘But God is one, right?’ And they say, ‘Yes.’ “And the most important is to glorify Him, isn’t it?” They say: ‘Yes, all right”. This they can accept. Maybe they cannot immediately accept your robes, your hairstyle, your formalities, this and that. But if you give them something that they can accept, they will accept it. I think it’s quite difficult for example for a true believer, a true follower of Lord Jesus, if He comes again, let’s say in Bengal, not with this beautiful hair, but shaven, not in these white robes, but in orange, not carrying a small sheep on his shoulders, but chasing after some cows – I think it would be really hard for a true follower of Jesus to recognize Him in this different package, so to say. Even if bringing the same message. That “My kingdom is not from here”. Can we explain this? No, we cannot explain it. We agree with it.

In the same way, if our Krishna comes in a different way – will you recognize Him? So, part of our conviction, part of our faith is culturally determined. It’s not only about faith, but about practice. But we need to develop a more penetrating vision. And actually, this should be our real goal in this life – to develop such an eye, such a vision, that Krishna can never hide from us. This happened to Mahaprabhu. I think many times I mentioned, sorry to repeat, but this tells the point. There is a small village close to Jagannath Puri, it’s called Alalanath. There is a huge slab of stone with some melted footprints on it. Mahaprabhu was walking there and after His steps the stone melted and preserved the footsteps. And this village is famous for a Vishnu temple. Alalanath is one name of Vishnu with four arms. When Mahaprabhu went there, He paid respects to this deity, but He was very sad. He started to pray desperately to this Vishnu deity, ‘Why do You want to hide from Me? Why do You take these four arms? Where is Your flute? You cannot do this to Me. Don’t hide behind this form of Vishnu. Give me Yourself, I want to see You.” This is what we should develop – that desire, that vision – so that Krishna can never hide from us.

So vaishnava means humble. Humble in a positive and constructive way. Agreement, or to come to a common platform with others, also depends on us, on our approach. You cannot say  ‘The others don’t understand me”. Don’t try to explain. Don’t try to prove. Don’t try to understand. Simply admire, love and follow.

(Szvámí Tírtha, 2018. május 8-i előadása a Rila-hegységben)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Kérdés: Lenne egy kérdésem azzal kapcsolatban amiről beszélgettünk, mely a Szent Névre, és a lelki dolgok hétköznapi megközelítésére vonatkozik. Említetted, hogy a különböző lelki utak között sokkal több a hasonlóság, mint a különbözőség, és csupán a pesszimisták látnak különbséget. Más szempontból viszont, maga a Szent Név is már egy demarkációs vonal, mert például a keresztények azt mondják, hogy az Istent dicsőítő imák a legfontosabbak, és hogy a felszabadulás csak Jézuson keresztül lehetséges. Hogyan ne legyünk büszkék arra, hogy mi ismerjük Isten leghatásosabb Nevét, hiszen említetted, hogy Krisna neve háromszor erőteljesebb Ráma nevénél, és Ráma neve ezerszer erősebb Visnu nevénél? Mi pedig büszkék vagyunk arra, hogy annyira intelligensek vagyunk, hogy ismerjük Krisna nevét, mások pedig nem. Hogyan ne legyünk büszkék erre?

Szvámi Tírtha: Remélem a bhakták nem büszkék! Szerencsére Maháprabhutól kaptunk egy jótanácsot erre vonatkozólag: trnád api szunícséna – „Légy alázatosabb a fűszálnál”. Általánosságban azt mondhatom, hogy a Szent Név, juga-dharma. Apró különbségektől eltekintve, mármint, hogy az elsődleges vagy a másodlagos Név-e a fontosabb? Ez nem igazán számít, a lényeg, hogy a juga dharma a Szent Név. Ennek az elvnek az ismeretében kell tudnunk testvéreket találni, és egyetérteni más gyakorlókkal. Bhaktivinód Thákur azt mondja, „Ha van egy kis időtők az Úr imádatára, de nincs a környéketeken vaisnava templom, akkor menjetek be bármilyen templomba, mert ott az Urat imádják.” Lehet, hogy más formában, lehet, hogy más szabályok szerint, de Ő a mi Urunk. És, ha úgymond büszkék vagytok a tudásotokra, akkor még nem tudtok semmit. A nagyobb tudás azt jelenti, hogy alázatosak vagytok. Úgy hiszem, hogy a valódi tudásnak, és bölcsességnek ez az igazi mércéje.

Természetesen képviselhetjük hitünket versenyszellemben, vagy pedig vonzó módon is. Én inkább a vonzó mellett döntök. Például, amikor nagyon egyszerű vidéki emberekkel találkozok, akik azt kérdezik, hogy milyen vallású vagyok, nekik azt szoktam mondani, hogy ‘Hindu vagyok.’ “„Az meg micsoda?” Majd hozzáteszem, hogy ‘De ugye egy az Isten?’ Erre ők, ‘Igen.’ „És ugye a legfontosabb, hogy dicsőítsük Őt?”  ‘Igen, ez igaz”. Ezt el tudják fogadni. Lehet, hogy nem azonnal tudják elfogadni a furcsa ruhát, a másfajta hajviseletet, a külsőségeket, de ha valami olyat tudtok nekik adni, amit megértenek, akkor azt el fogják fogadni. Azt hiszem ezt a másféle úgymond ‘csomagolást’ meglehetősen nehéz lenne felismernie egy komoly Jézus követő hívőnek. Ha például Jézus Bengálban jelenne meg kopaszon, nem pedig gyönyörű hosszú hajjal, és nem fehér köntösben, hanem narancssárga dhótiban, és nem báránnyal a vállán, hanem teheneket terelgetve, azt nehéz lenne elfogadni. Még akkor is, ha ugyanazt a tanítást, Isteni üzenetet hozná, „Az én királyságom nem ebből a világból való”. Meg tudjuk ezt egyáltalán magyarázni? Nem, csak egyetérteni tudunk vele.

Ugyanígy, ha a mi szeretett Krisnánk más formát öltve fog megjelenni, vajon fel fogjuk ismerni Őt? Tehát a meggyőződésünk, hitünk részben kulturálisan meghatározott, vagyis nemcsak a hitről, hanem a gyakorlás módjáról is szól. Sokkal mélyebb meggyőződésre kell jutnunk, sokkal lényeglátóbbá kell válnunk! Úgy hiszem ezt már sokszor említettem, ezért elnézést az ismétlésért, de valójában ez kell, hogy legyen a célunk ebben az életben, ilyen szemre, ilyen látásmódra kell szert tennünk, hogy Krisna sohase tudjon elrejtőzni előlünk! Ez történt Maháprabhu esetében is. Van egy kis falu Dzsagannáth Purí mellett, Alálanáth, ahol egy hatalmas kőlapba olvadt lábnyomok találhatók. Maháprabhu sétált arra és a lába alatt megolvadt a kő, megőrizve ezzel a lábnyomát. Ebben a faluban van egy híres Visnu templom is. Maga az ‘Alálanáth’ szó a négykarú Visnu egyik neve. Amikor Maháprabhu odaérkezett, hódolatát ajánlotta a múrti előtt, de nagyon szomorú hangulatban volt. Leborult és elkeseredett fohászba kezdett, ‘Miért akarsz elrejtőzni előlem? Miért ezt a négykarú formát öltöd Magadra? Hol van a  fuvolád? Nem teheted ezt velem! Ne bújj el a Visnu forma mögé! Mutasd meg Magad, látni akarlak!” Ide kell eljutnunk, erre a mohó vágyakozásra, erre a látásmódra kell szert tennünk, hogy Krisna sohase tudjon elrejtőzni előlünk.

Tehát a vaisnava alázatot jelenti, pozitív és konstruktív módon megélt alázatot. Egyetértésre, közös nevezőre kell kerülni másokkal, és ez rajtunk is múlik, a mi hozzáállásunkon. Nem mondhatjuk azt, hogy  ‘A többiek nem értenek meg engem’. Ne akarjátok megmagyarázni, bizonyítani, megérteni, amit nem ismertek, egyszerűen csak higgyétek el, s ha az sem megy, csodáljátok, szeressétek és kövessétek.

(от лекция на Свами Тиртха, 08.05.2018, Рила)

(продължава от предишния понеделник)

Въпрос: Имам въпрос за святото име и за общата платформа, за която говорихме – както Вие казахте, че общото между различните традиции е много повече, отколкото различията. И че единствено песимистите гледат различията. От друга гледна точка, самото свято име става разделителна линия. Понеже християните, например, казват, че молитвите славещи Бога са най-важни и че единствено чрез Исус може да се постигне избавление. Кой е начинът да не се възгордяваме от това, че ние знаем правилното име? Вече знаем, че името на Кришна е три пъти по-могъщо от името на Рама, а пък името на Рама е хиляда пъти по-могъщо от името на Вишну. Ние сме горди, че сме толкова интелигентни да знаем това, а другите не го знаят. Кой е начинът да не сме горделиви?

Свами Тиртха: Надявам се, бхактите не са горделиви. За щастие Махапрабху е дал съвет в това отношение: тринад апи суничена – „Бъди по-смирен от стрък трева”. Но най-общо мога да кажа, че святото име е юга-дхарма. Независимо от дребните различия, дали става дума за първостепенни или второстепенни имена няма значение – юга-дхарма е святото име. И основавайки се на този принцип би трябвало да сме способни да виждаме другите като братя и да намираме съгласие с останалите практикуващи. Бхактивинод Тхакур казва: „Когато дойде време за твоето обожание, но наблизо няма ваишнавски храм, просто влез в кой да е храм, понеже там обожават твоя Бог.” Може да е в различна форма, може да е с различни условности, но това е нашият Бог. И така да се каже, ако си горд със своето знание, това означава, че не знаеш. Да знаеш повече значи да си по-смирен. Считам, че това е вярното мерило за истинско знание или истинска мъдрост.

И разбира се, можем да представяме нашата вяра в предизвикателно настроение, а можем да я представяме и в очароващо настроение. Аз предпочитам очароващото. Например, когато срещам съвсем простосърдечни хора, да речем от провинцията, понякога те ме питат: „Каква е тая твоята религия?“ Казвам: „Хиндуист съм.“ „Какво е това?“ Тогава им казвам: „Но Бог е един, нали?“ И те отвръщат: „Да!“ „И най-важното е да Го славим, нали?” Отвръщат: „Да, така е”. Това е нещо, което могат да приемат. Може да не могат незабавно да приемат дрехите ти, подстрижката ти, външните формалности, едно-друго. Но ако им дадеш нещо, което могат да приемат, те го приемат. Мисля, че е много трудно, да речем за един истински вярващ, истински последовател на Бог Исус, ако Той дойде отново, да речем в Бенгал, не с красивите си коси, а с бръсната глава, не с бяла роба, а с оранжева, и не с малко агънце на раменете, а пасейки няколко крави – мисля, че ще е наистина трудно на един последовател на Исус да Го разпознае в тези различни условности, така да се каже. Пък макар и посланието да е същото, да речем: „Царството Ми не е от тоя свят”. Нима можем да обясним това? Не, не можем. Просто се съгласяваме.

Също и ако нашият Кришна дойде по различен начин – ще Го познаем ли? Така че част от нашата вяра е културно обусловена. Не става дума само за вяра, но и за практика. Обаче е нужно да добием по-проникновен поглед. Всъщност това трябва да е истинската ни цел в живота – да развием такова око, такава визия, че Кришна никога да не може да се скрие от нас. Това се е случило с Махапрабху. Мисля, че много пъти съм го разказвал, съжалявам, че се повтарям, но то илюстрира темата. Има едно малко село до Джаганнатх Пури, нарича се Алаланатх. Там има огромно парче камък с отпечатани върху него стъпки. Махапрабху минал оттам и след стъпките Му камъкът се разтопил и запазил отпечатъците им. Това село е известно със своя храм на Вишну. Алаланатх е едно от имената на четириръкия Вишну. Когато Махапрабху отишъл там, Той се поклонил на божеството, но бил много тъжен. Започнал отчаяно да се моли на муртито на Вишну: „Защо искаш да се скриеш от Мен? Защо си се появил с тези четири ръце? Къде ти е флейтата? Не можеш да ми причиняваш това. Недей да се криеш зад този образ на Вишну. Дай ми себе си, искам да Те видя!” Това трябва да развием – такова желание, такова виждане – за да не може Кришна никога да се скрие от нас.

Така че ваишнава означава смирен. Смирен по позитивен и конструктивен начин. Съгласието, достигането до обща основа с останалите зависи и от самите нас, от нашето отношение. Не можем да казваме: „Другите не ме разбират”. Не се опитвайте да обяснявате. Не се старайте да доказвате. Не се стремете да разбирате. Просто се възхищавайте, обичайте и следвайте.