Sharanagati

(from a lecture of Swami Tirtha, 14.08.2018, Ludasto)

(continues from the previous Friday)

 “After taking rest, the Deity must be awakened at the end of the day, and immediately some food and some water must be offered to Him. When it was advertised throughout the country that Lord Gopala had appeared atop Govardhana Hill, all the people from neighboring villages came to see the Deity. One village after another was pleased to beg Madhavendra Puri to allot them one day to perform the Annakuta ceremony. Thus, day after day, the Annakuta ceremony was performed for some time. Shri Madhavendra Puri did not eat anything throughout the day, but at night, after laying the Deity down to rest, he took a milk preparation. The next morning, the rendering of service to the Deity began again, and people from one village arrived with all kinds of food grains. The inhabitants of the village brought to the Deity of Gopala as much food grains, ghee, yogurt and milk as they had in their village.”[1]

Sometimes you don’t know whether you read a holy scripture or a holy cookbook. Because Shrila Prabhupada adds here: “Anna, ghrita, dadhi and dugdha are food grains, ghee, yogurt and milk… these are the basics of all foodstuff. The fruits and vegetables are only secondary. From grains, ghee, yogurt, fruits you can prepare thousands of different foodstuffs.” But why are people in general so focused on food? Because we think that this is the key to our sustenance – food. No doubt from time to time the body needs certain energy input, but the specialty of sanctified food is that it not only nourishes the body, but also purifies the heart and nurtures the soul. And it starts to provide a purification process. Therefore, it’s not only eating, it’s respecting prasadam, or accepting prasadam. This is a different mood, the attitude is different.

“The next day, almost as before, there was an Annakuta ceremony. All the brahmanas prepared foods and Gopala accepted them. The ideal place to execute Krishna consciousness is Vrajabhumi, or Vrindavana, where the people are naturally inclined to love Krishna and Krishna is naturally inclined to love them. Throngs of people came from different villages to see the Deity of Gopala, and they took maha-prasadam sumptuously. When they saw the superexcellent form of Lord Gopala, all their lamentation and unhappiness disappeared. All the villages in neighboring Vrajabhumi [Vrindavana] became aware of the appearance of Gopala, and all the people from these villages came to see Him. Day after day they all performed the Annakuta ceremony. In this way not only the neighboring villages but all the other provinces came to know of Gopala’s appearance. Thus people came from all over, bringing a variety of presentations. The people of Mathura, who are very big capitalists, also brought various presentations and offered them before the Deity in devotional service. Thus countless presentations of gold, silver, garments, scented articles and eatables arrived. The store of Gopala increased daily. One very rich kshatriya of the royal order constructed a temple, someone made cooking utensils, and someone constructed boundary walls. Each and every family residing in the land of Vrajabhumi contributed one cow. In this way, thousands of cows became the property of Gopala.”[2]

Please, don’t follow this word for word. Because Isvara would feel a little uneasy with so many cows. Many thousands are too much, a few is enough. But what is the point here – that all the wealth of the world belongs to God. Because it’s His property. Everything belongs to Him. We are not the owners, we are only the caretakers. And whether Krishna wants to keep some money in His right pocket or in His left pocket, it’s His business. we’d better give everything into His pocket and then He can decide. To be conscious that all the blessings are coming from above and therefore we have to remunerate, share with others, offer something – this is what we have to acquire.

[1] Chaitanya Charitamrita, Madhya, 4.88-93

[2] Chaitanya Charitamrita, Madhya, 4.94-102

(Szvámí Tírtha, 2018.08.14-ei ludastói tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

„A pihenő után, alkonyatkor a múrtit fel kell ébreszteni, és azonnal ételt és vizet kell felajánlani Neki. Amint szerte a vidéken híre ment, hogy az Úr Gópál megjelent a Góvardhan-hegy tetején, a szomszédos falvakból özönleni kezdtek az emberek, hogy megnézzék a múrtit. Egyik falu a másik után kérte boldogan Mádhavéndra Purít, hogy jelöljön ki számára egy napot, amikor elvégezheti az annakúta szertartást, amelyet így egy ideig minden áldott nap bemutattak. Srí Mádhavéndra Purí egész nap nem evett semmit, de este, miután lefektette a múrtit pihenni, ő is megkóstolt egy tejből készült ételt. Másnap reggel újra kezdetét vette a múrtinak végzett szolgálat. Az egyik faluból emberek érkeztek, gabonafélékkel megrakodva. Annyi gabonát, ghít, joghurtot és tejet hoztak a Gópál múrtinak, amennyi csak volt a falujukban.”

Néha nem is tudjuk, hogy valami szentírást, vagy inkább szent szakácskönyvet olvasunk? Mivel Sríla Prabhupád itt még hozzáteszi, hogy „Anna, ghrta, dadhi, dugdha, azaz gabona, ghí, joghurt és tej, ezek képezik minden étel alapját, a zöldségek és gyümölcsök csupán kiegészítők. Gabonából, ghíből, joghurtból és tejből ételek ezreit lehet elkészíteni.” De miért vonzódnak annyira az emberek az ételhez? Azért, mert az ember azt gondolja, hogy az étel a létfenntartásának az eszköze. Nem vitás a testnek időről-időre szüksége van egy kis energia bevitelre, de a megszentelt ételnek az a különlegessége, hogy nem csupán a testet táplálja, hanem tisztítja az ember szívét, tudatát és ugyanakkor a lelkét is élteti. Így lesz egy nagyon egyszerű biológiai funkció, a táplálkozás, tulajdonképpen egy lelki gyakorlat. Éppen ezért a praszádból ne csak egyetek, hanem tiszteljétek meg, vegyétek magatokhoz, fogadjátok el. Tehát ez egy lelki gyakorlat, és akkor válik igazán azzá, ha igazán e szerint csináljuk. Az egy más hangulat, más hozzáállás.

„Másnap – szinte pontosan úgy, mint korábban – ismét sor került az annakúta szertartásra. A bráhmanák ételeket főztek, Gópál pedig mindent elfogadott. A Krisna-tudat végzéséhez Vradzsabhúmí, Vrndávan az eszményi hely, ahol az embereknek természetes ösztönük a Krisna iránti szeretet, és Krisnának is természetes hajlama, hogy szeresse őket. Emberek tömegei érkeztek a különböző falvakból, hogy láthassák Gópál múrtiját, és mindannyian bőségesen ettek mahápraszádamot. Amint megpillantották az Úr Gópál csodálatos formáját, minden bánatuk és boldogtalanságuk tovatűnt. Vradzsabhúmí [Vṛndávana] közelében minden faluban hírét vették Gópál megjelenésének, s lakóik mind felkerekedtek, hogy megnézzék Őt. Nap nap után mindannyian elvégezték az annakúta szertartást. Igy aztán nemcsak a szomszédos falvak, de minden más tartomány is tudomást szerzett Gópál megjelenéséről. Mindenhonnan özönlöttek az emberek, és tengernyi ajándékot hoztak. Mathurá lakói, akik roppant gazdagok voltak, szintén ajándékokkal megrakodva érkeztek, és ajándékaikat odaadó szolgálatként felajánlották a múrtinak. Határtalan mennyiségű arany, ezüst, tengernyi ruha, illatszer és étel gyűlt össze. Gópál kincsestára napról napra gyarapodott. Egy módfelett gazdag, királyi rendből származó ksatrja, templomot emelt. Volt, aki főzőedényeket készített, valaki más pedig határfalakat húzott fel. A Vradzsabhúmí földjén élő családok mind ajándékoztak egy-egy tehenet, s így Gópálnak sok ezer tehene lett.”

Arra szeretnélek kérni benneteket, hogy ne szó szerint kövessétek ezt a tanítást, mert Isvara a sok ezer tehenet kicsit nehezen viselné. Néhány tehén is elég lesz! Tehát mi itt a lényeg? Az osztozás és a nagylelkűség megtanulása, hiszen Krisnáé a világ minden kincse, minden az Ő birtoka. Mi nem vagyunk tulajdonosok, legfeljebb gondviselői vagyunk azoknak a dolgoknak, amik ránk vannak bízva. Sőt, hogy Krisna az egyik vagy másik zsebébe akar-e valamit tartani az teljesen az Ő dolga. Ezért a legegyszerűbb, ha odaadjuk és majd Ő eldönti, hogy melyik zsebében akarja tartani. Tudatában kell lennünk annak, hogy minden áldás fentről származik. De természetesen mindenért fizetnünk kell. Az osztozás, a nagylelkűség nagyon nemes vonások, és ebben a történetben ezt kell látnunk, és persze gyakorolnunk is kell nekünk magunknak is.

1. Csaitanja-csaritámrta, Madhja-lílá, 4.88-93.
2. Csaitanja-csaritámrta, Madhja-lílá, 4.94-102.

(от лекция на Свами Тиртха, 14.08.2018, Лудащо)

(продължава от предишния петък)

 „След като си почине, божеството трябва да бъде събудено в края на деня и незабавно трябва да Му бъде предложена храна и вода. Когато из страната се разчу, че Бог Гопала се е явил на върха на хълма Говардхана, всички хора от съседните села дойдоха да видят муртито. Едно след друго селата бяха щастливи да помолят Мадхавендра Пури да им отреди да проведат церемонията Аннакута. Така, ден след ден, церемонията Аннакута се провеждаше за известно време. Шри Мадхавендра Пури не ядеше нищо през деня, но през нощта, след като поставяше муртито да почива, приемаше млечна храна. На следната сутрин отново започваше отдаването на служба към божеството и хората от някое село пристигнаха с всякакви видове зърна за ядене. Жителите на селото донасяха на муртито на Гопала толкова зърнени храни, гхи, кисело и прясно мляко, колкото имаха в тяхното село.”[1]

Понякога човек не знае свещено писание ли чете или свещена готварска книга. Защото Шрила Прабхупада добавя тук: „Анна, гхрита, дадхи и дугдха са зърно, гхи, кисело и прясно мляко… това е основата на всяка храна. Плодовете и зеленчуците са второстепенни. От зърно, гхи, кисело мляко и плодове можете да приготвите хиляди различни гозби.” Но защо хората като цяло са толкова фокусирани върху храната? Защото си мислим, че това е ключът за нашето съществуване – храната. Без съмнение от време на време тялото се нуждае от някаква входяща енергия, но специалното на осветената храна е, че тя не само засища тялото, а освен това пречиства сърцето и подхранва душата. Така започва един процес на пречистване. Тъй че не става дума просто за ядене, а за почитане на прасадам, приемане на прасадам. Настроението е различно, отношението е различно.

„На следващия ден, почти както преди, имаше церемония Аннакута. Всички брахмани подготвяха храни и Гопала ги приемаше. Идеалното място да навлезеш в Кришна съзнание е Враджабхуми или Вриндавана, където хората са естествено склонни да обичат Кришна и Кришна е естествено склонен да ги обича. Тълпи от хора идваха от различни села, за да видят божеството Гопала и приемаха богато маха-прасадам. Когато виждаха върховно съвършената форма на Бог Гопала, цялата им скръб и нещастие изчезваха. Всички села в съседство на Враджабхуми (Вриндавана) разбраха за появата на Гопала и всички хора от тези села дойдоха да Го видят. Ден след ден те провеждаха церемонията Аннакута. По този начин не само съседните села, но и всички останали провинции узнаха за появата на Гопала. Така дойдоха хора от всички кътчета и носеха разнообразни дарове. Хората от Матхура, които са много големи капиталисти, също донесоха различни дарове и ги предложиха на муртито в предано служене. Така пристигнаха безбройни дарове от злато, сребро, украшения, ароматизирани предмети и храни. Складът на Гопала се увеличаваше ежедневно. Един много богат кшатрия по царска заповед построи храм, някой направи пособия за готвене и някой направи крепостни стени. Всяко едно семейство, живеещо на земята на Враджабхуми, дари по една крава. По този начин, хиляди крави станаха собственост на Гопала.”[2]

Моля ви, недейте да следвате това дословно. На Ишвара ще му е малко трудно с толкова много крави. Множество хиляди са твърде много, и няколко стигат. Но какво е важното тук – че цялото богатство на света принадлежи на Бога. Защото то е Негова собственост, то Му принадлежи. Ние не сме собствениците, ние сме само пазители. Пък дали Кришна иска да сложи някакви пари в десния или в левия си джоб, това си е Негова работа. Най-добре да дадем всичко в Неговия джоб и Той да си решава. Да осъзнаем, че всички благословии идват свише и затова трябва да се отблагодаряваме, да споделяме с другите, да предлагаме нещо – това е, което трябва да усвоим.

[1] „Чайтаня Чаритамрита“, Мадхя, 4.88-93

[2] „Чайтаня Чаритамрита“, Мадхя, 4.94-102

(aus einem Vortrag von Swami Tirtha, 14.08.2018, Ludasto)

(Fortsetzung vom vorigen Freitag)

„Nach der Ruhepause muss die Gottheit am Ende des Tages geweckt werden, und sofort muss ihr etwas Essen und Wasser angeboten werden. Als im ganzen Land bekannt wurde, dass Lord Gopala auf dem Gipfel des Govardhana-Hügels erschienen war, kamen alle Menschen aus den benachbarten Dörfern, um die Gottheit zu sehen. Ein Dorf nach dem anderen bat Madhavendra Puri, ihnen einen Tag für die Durchführung der Annakuta-Zeremonie zuzuteilen. So wurde die Annakuta-Zeremonie Tag für Tag eine Zeit lang durchgeführt. Shri Madhavendra Puri aß den ganzen Tag nichts, aber abends, nachdem er die Gottheit zur Ruhe gelegt hatte, nahm er eine Milchzubereitung zu sich. Am nächsten Morgen begann die Verehrung der Gottheit erneut, und Menschen aus einem Dorf kamen mit allen möglichen Getreidesorten. Die Dorfbewohner brachten der Gottheit Gopala so viel Getreide, Ghee, Joghurt und Milch, wie sie in ihrem Dorf hatten.” [1]
Manchmal weiß man nicht, ob man eine heilige Schrift oder ein heiliges Kochbuch liest. Denn Shrila Prabhupada fügt hier hinzu: „Anna, Ghrita, Dadhi und Dugdha sind Getreide, Ghee, Joghurt und Milch … das sind die Grundlagen aller Nahrungsmittel. Obst und Gemüse sind nur sekundär. Aus Getreide, Ghee, Joghurt und Obst kann man Tausende verschiedener Nahrungsmittel zubereiten.“ Aber warum konzentrieren sich die Menschen im Allgemeinen so aufs Essen? Weil wir denken, dass dies der Schlüssel zu unserem Lebensunterhalt ist – Essen. Zweifellos benötigt der Körper von Zeit zu Zeit eine bestimmte Energiezufuhr, aber das Besondere an heiligem Essen ist, dass es nicht nur den Körper ernährt, sondern auch das Herz reinigt und die Seele nährt. Und es setzt einen Reinigungsprozess in Gang. Es geht also nicht nur ums Essen, sondern darum, Prasadam zu respektieren oder Prasadam anzunehmen. Das ist eine andere Stimmung, die Einstellung ist anders.
„Am nächsten Tag gab es fast wie zuvor eine Annakuta-Zeremonie. Alle Brahmanen bereiteten Speisen zu und Gopala nahm sie an. Der ideale Ort, um Krishna-Bewusstsein zu praktizieren, ist Vrajabhumi oder Vrindavana, wo die Menschen von Natur aus dazu neigen, Krishna zu lieben, und Krishna von Natur aus dazu neigt, sie zu lieben. Scharen von Menschen kamen aus verschiedenen Dörfern, um die Gottheit Gopalas zu sehen, und sie nahmen üppig Maha-Prasadam zu sich. Als sie die überragende Gestalt von Lord Gopala sahen, verschwanden all ihre Klagen und ihr Unglück. Alle Dörfer im benachbarten Vrajabhumi [Vrindavana] wurden auf die Erscheinung Gopalas aufmerksam, und alle Menschen aus diesen Dörfern kamen, um ihn zu sehen. Tag für Tag führten sie alle die Annakuta-Zeremonie durch. Auf diese Weise erfuhren nicht nur die Nachbardörfer, sondern auch alle anderen Provinzen von Gopalas Erscheinen. So kamen die Menschen von überall her und brachten eine Vielzahl von Geschenken mit. Die Menschen aus Mathura, die sehr große Kapitalisten sind, brachten ebenfalls verschiedene Geschenke mit und opferten sie der Gottheit in hingebungsvollem Dienst. So kamen zahllose Geschenke von Gold, Silber, Kleidungsstücken, Duftartikeln und Esswaren an. Gopalas Vorrat wuchs täglich. Ein sehr reicher Kshatriya des königlichen Ordens baute einen Tempel, jemand fertigte Kochutensilien an und jemand errichtete Grenzmauern. Jede einzelne Familie, die im Land Vrajabhumi lebte, spendete eine Kuh. Auf diese Weise wurden Tausende von Kühen Eigentum von Gopala”.[2]
Bitte folgt dem nicht Wort für Wort. Denn Ishvara würde sich mit so vielen Kühen etwas unwohl fühlen. Viele Tausend sind zu viel, ein paar reichen. Aber was ist das Wichtigste hier – dass aller Reichtum der Welt Gott gehört. Denn es ist Sein Eigentum. Alles gehört Ihm. Wir sind nicht die Eigentümer, wir sind nur die Verwalter. Und ob Krishna etwas Geld in Seiner rechten oder Seiner linken Tasche behalten möchte, ist Seine Sache. Wir sollten lieber alles in Seine Tasche stecken und dann kann Er entscheiden. Uns bewusst zu sein, dass alle Segnungen von oben kommen und wir deshalb zurückgeben sollten, mit anderen teilen, etwas anbieten müssen – das ist es, was wir erwerben müssen.

1. Chaitanya Charitamrita, Madhya, 4.88-93
2. Chaitanya Charitamrita, Madhya, 4.94-102

(из лекции Свами Тиртхи, 14.08.2018, Лудащо)

(продолжение с предыдущей пятницы)

 «Во второй половине дня, после того как Божество отдохнуло, Его нужно разбудить и сразу предложить Ему чем-нибудь подкрепиться и испить воды.

Когда по округе разнеслась весть о том, что на вершине холма Говардхана появился Господь Гопала, жители со всех окрестных деревень собрались, чтобы посмотреть на Божество. Жители каждой деревни просили Мадхавендру Пури назначить им день, когда они тоже смогут провести церемонию аннакута. Таким образом в течение некоторого времени эта церемония проходила ежедневно.  Днем Шри Мадхавендра Пури ничего не ел, а вечером, уложив Божество спать, съел какое-то молочное блюдо.  Наутро поклонение Божеству продолжалось. Приходили жители одной из деревень и приносили разные виды крупы.  Местные жители принесли Божеству Гопалы столько зерна, топленого масла, йогурта и молока, сколько было в деревне.»[1]

Иногда вы не знаете, читаете ли вы священное писание или священную кулинарную книгу. Потому что Шрила Прабхупада добавляет здесь: «Анна, гхрита, дадхи и дугдха — это пищевые зерна, топленое масло гхи, йогурт и молоко… это основы всех продуктов питания. Фрукты и овощи — лишь второстепенные. Из зерна, топленого масла, йогурта, фруктов можно приготовить тысячи различных продуктов». Но почему люди в целом так сосредоточены на еде? Потому что мы думаем, что это ключ к нашему пропитанию — еда. Несомненно, время от времени телу требуется определенная энергия, но особенность освященной пищи в том, что она не только питает тело, но и очищает сердце и питает душу. И она начинает обеспечивать процесс очищения. Поэтому это не только еда, это уважение к прасаду или принятие прасада. Это другое настроение, другое отношение.
«На следующий день прошла почти такая же церемония аннакута, как и в предыдущий. Брахманы снова приготовили разные блюда, и Гопала принял их. Враджабхуми, или Вриндаван, — идеальное место для практики сознания Кришны, ибо все жители Вриндавана с рождения любят Кришну, а Кришна точно так же любит их. Толпы людей приходили посмотреть на Божество Гопалы и вдоволь поесть маха-прасада. Созерцая непревзойденный образ Господа Гопалы, они забывали обо всех своих скорбях и страданиях. Скоро об установлении Божества Гопалы стало известно во всех деревнях в окрестностях Враджабхуми [Вриндавана], и жители этих деревень отправлялись увидеть Его. Так церемония аннакута продолжалась день за днем.  Весть о пришествии Господа Гопалы достигла не только соседних деревень, но и других провинций. Поэтому люди стекались отовсюду, принося с собой всевозможные подношения.  Жители Матхуры, известные своими богатствами, тоже принесли разные дары и с преданностью предложили их Божеству.  Так к Гопалу тек нескончаемый поток золота, серебра, тканей, продуктов и благовоний. Богатство Его росло день ото дня.

 Один богатый кшатрий возвел для Гопалы храм, кто-то изготовил кухонную утварь, а кто-то огородил храм каменной стеной.  Каждая семья во Враджабхуми пожертвовала Гопале по одной корове. Так Он стал обладателем тысяч коров.»[2]

Пожалуйста, не следуйте этому слово в слово. Потому что Ишвара будет чувствовать себя немного неловко с таким количеством коров. Много тысяч — это слишком много, нескольких достаточно. Но в чем здесь смысл — в том, что все богатства мира принадлежат Богу. Потому что это Его собственность. Все принадлежит Ему. Мы не владельцы, мы только смотрители. И хочет ли Кришна хранить какие-то деньги в Своем правом кармане или в Своем левом кармане, это Его дело. Лучше мы отдадим все в Его карман, а там Он сам сможет решить. Осознавать, что все благословения приходят свыше, и поэтому мы должны вознаграждать, делиться с другими, предлагать что-то — вот что мы должны обрести.

[1] „Чайтанья Чаритамрита“, Мадхья, 4.88-93

[2] „Чайтанья Чаритамрита“, Мадхья, 4.94-102