Sharanagati

(from a lecture of Swami Tirtha, 08.05.2018, Rila)

Life is a desperate search after beauty. Why desperate? Because we are realistic. If we are not desperate in our search, we shall not find what we are looking for.

There are basically three types of people: one is the pessimist, the other is the optimist, and the third one is the realist. There are some small subcategories. And let me quote one story in this connection. Once I visited a temple. The devotees there were very nice. And you know, after the lecture, after the program, everybody starts to talk, to discuss in little groups. So I approached one such group – just two persons. The young lady I had met during the day, so I knew her, and there was a young man in her company. I asked him to tell me something about himself. A very bright young man. Perfect English. Some very complex studies in university, business plus something extraordinary… And the way he introduced himself was: “I’m an atheist”. I said, “Oh, no problem. Many have survived that disease.” Then he went on, “But I’m an agnostic”. “That’s more difficult. But we can help that as well.” The more we discussed, he started to get some feelings and become more relaxed, smiling, sharing. Later on he said, “But, you know, I’m a pessimist.” I couldn’t answer that. And when we were really enjoying our talk and laughing and we were in a really jolly mood, then the lady also contributed, “But, you know, he has depression” – when this young man was fully blossoming and sharing! I said, “Wait a minute, something is wrong. Tell me something more about yourself.” And I inquired about his name. It turned out that he came from some Central Asian republic, like Tajikistan. And he said, “You know, my name is Abid.” “Ah, very nice, such an interesting name. Can you tell me something more about your name?” And he said, “Well, when I was a small child, I almost died.” I thought, ‘Well, being an agnostic or an atheist, it doesn’t matter. But if you die when you are a kid, that’s a real trouble.’ And then he started to describe more: “At that time my mother thought that maybe something is wrong with me, so she changed my name to this, Abid. And then somehow I survived.” I said, “Very nice, but is there any meaning to your name?” He said, “Yes, yes, there is a meaning to my name. Faithful.” And I said, “So your life was saved by your mother turning your name from something else to Faithful and yet you say you are an atheist?!”

That was a very remarkable meeting for me. The boy came from a Muslim country. By the way, he added: “I’ve been a vegan for some years. Because I feel that this is good.” The girl was from Russia, raised in an orthodox family. And we met in Prague, at a yoga lecture, myself  Hungarian. So, an interesting combination. International Society of Krishna Consciousness. The boy showed some willingness to start with some kind of meditation or prayers or yoga practices. The young lady was already an initiated practitioner of the vaishnava faith. Naturally, there was some emotional connection between the two of them, because she invited him, this was his first encounter with a yoga lecture. And I said, “Oh, it’s so nice that you, from different backgrounds, meet here at a yoga, vaisnava meeting.” Then the boy said, “Well, but at home I couldn’t tell this to my parents.” And the young lady also said, “I didn’t dare tell my mom that I got initiation into the vaishnava faith.”

So, you might think that you are an atheist. You might declare that you are an agnostic. Somebody might say you have depression. And you may be coming from different backgrounds, different countries, different cultures – but you meet somewhere. There is a point where you can meet. So if we want to overcome all these different backgrounds and differences, we must come to some universal platform which unites us. There are so many things that will separate us. Why not find something which unites us, where we can agree?

To stress the differences – this is pessimistic. To find a platform where we can agree –  this is realistic. And those who dream of divine beauty and love – they are idealists. Idealists or optimists. So, which one do you choose?

(to be continued)

(Szvámí Tírtha, 2018. május 7-i Rila-hegységbeni előadásából)

Az élet, a szépség utáni rendületlen kutatás. Miért annyira elszánt ez a keresés? Mivel realisták vagyunk, és ha nem leszünk teljesen eltökéltek ebben a keresésben, akkor lehet, hogy nem fogjuk megtalálni azt, amit keresünk.

Alapvetően háromféle ember létezik, az egyik a pesszimista, a másik az optimista, a harmadik pedig a realista. Persze ezen belül még van néhány egyéb alkategória is. Hadd idézzek ezzel kapcsolatban egy történetet. Egyszer meglátogattam egy templomot, ahol nagyon kedves bhakták éltek. És tudjátok, ahogy lenni szokott, a tanítás, a program után kis csoportokban mindenki beszélgetni kezdett, így én is csatlakoztam az egyikhez, ahol ketten voltak. Az egyikőjük egy fiatal lány, akivel már találkoztunk a nap folyamán, és épp egy fiatalemberrel beszélgetett. Megkértem az ifjút, hogy mondjon néhány szót magáról. Egy sugárzóan értelmes személy volt, tökéletes angolsággal, és valami nagyon összetett dolgot, üzleti és valami egyéb különleges tanulmányokat folytatott az egyetemen. Úgy mutatkozott be, hogy „Én egy ateista vagyok”. Mire azt mondtam, „Semmi baj, már sokan túlélték ezt a betegséget.” Majd folytatta, „De én agnosztikus is vagyok”. „Ez már kicsit nehezebb, de ezen is tudunk segíteni.” Ahogy belemelegedtünk a társalgásba egyre inkább megenyhült, felengedett és mosolyogva beszélgettünk. Majd később, azt is hozzátette, „De én még pesszimista is vagyok.” Erre már nem tudtam mit mondani. És ahogy vidáman nevetgélve, önfeledten társalogtunk ezzel a fiatalemberrel, aki közben kivirult, és bőbeszédű lett, a lány még hozzátette, „De tudja, hogy ő még depressziós is?!” Mire azt feleltem, „Várjunk csak egy pillanatot, valami nem stimmel! Mondjon még valamit magáról.” És megkérdeztem, hogy hívják. Kiderült, hogy valamelyik közép-ázsiai országból származik, mint például Tádzsikisztán. Majd bemutatkozott, „Tudja engem Abidnak hívnak.” „Ó, milyen érdekes név, mondana pár dolgot róla?” „Nos, amikor még kicsi voltam, majdnem meghaltam.” Ekkor azt gondoltam, hogy ‘Az, hogy ateista, vagy agnosztikus, az mindegy is, de hogy majdnem meghalt gyerekkorában, az már komolyabb dolog.’ Aztán hozzátette még azt is, „Akkoriban édesanyám azt gondolta, hogy talán valami nagyobb baj van velem, így Abidra változtatta a nevem, s így valahogy életben maradtam.” Erre azt mondtam, hogy, „Ez nagy szerencse, van valami jelentése is ennek a névnek?” Mire ő, „Igen, igen, azt jelenti, hogy ‘hithű’.” Ekkor azt feleltem, „Tehát az mentette meg az életét, hogy az édesanyja, ‘Hithű’-re változtatta a nevét és maga mégis azt mondja, hogy ateista?!”

Ez egy nagyon emlékezetes találkozás volt a számomra! A fiatalember egy muzulmán országból származott, s egyébként még azt is hozzátette, hogy „Néhány éve már vegán vagyok, mert úgy érzem, hogy ez jó dolog.” A lány Oroszországból származott, és egy ortodox családban nőtt fel, mi pedig Prágában egy jógaközpontban találkoztunk, jómagam pedig magyar vagyok. Tehát ez egy érdekes kombináció volt, mint ahogy a Krisna-tudatú közösség nevében is benne van, ISCON: ‘International Society of Krishna Consciousness’, Krisna-tudatú hívők Nemzetközi Szervezete. A fiú nyitott volt arra, hogy valamilyen meditációba, jógába, vagy mantrázásba fogjon. A fiatal lány már avatott gyakorlója volt a vaisnava hitnek, és látható volt, hogy a két fiatal között volt valami érzelmi kapcsolat, mivel a lány hívta meg és most volt az első tanítás, amin részt vett a fiatalember. Azt mondtam, hogy „De jó, hogy ti ilyen különböző háttérből jőve itt találkoztatok egy vaisnava összejövetelen!” Majd a fiú hozzátette, „Nos, azért otthon ezt nem tudom elmondani a szüleimnek.” Aztán a lány is elmondta, hogy, „Én sem mertem elmondani Anyukámnak, amikor avatást kaptam.”

Tehát azt gondolhatjuk magunkról, hogy ateisták, agnosztikusok, vagy depressziósak vagyunk. S meglehet, hogy különböző háttérből jövünk, más-más országból, eltérő kultúrából, de aztán találkozunk valahol. Van egy pont, ahol találkozunk. Tehát, ha le akarjuk küzdeni ezeket a különbözőségeket, eltérő háttereket, akkor valamilyen közös nevezőre kell jutnunk, ami összeköt bennünket. Olyan sok minden van, ami szétválaszt minket, miért ne keressünk valami olyat, ami összekapcsol, amiben mindannyian egyetérthetünk?

Elég pesszimista dolog, ha a különbözőségeket hangsúlyozzuk, viszont reális az, hogy találjunk egy olyan platformot, ahol egyet tudunk érteni. Azok pedig, akik az isteni szépségről és szeretetről álmodoznak, ők az idealisták. Idealisták vagy optimisták. Szóval, melyiket választjátok?

(folytatása következik)

(от лекция на Свами Тиртха, 08.05.2018, Рила)

Животът е отчаяно търсене на красота. Защо отчаяно? Защото сме реалисти. Ако не търсим отчаяно, няма да намерим.

Основно има три типа хора: единият е песимистът, другият е оптимистът, а третият е реалистът. Има и някои под-категории. Позволете да ви разкажа една история в тази връзка. Веднъж посетих един храм. Много бяха добри бхактите там. И знаете, след лекция като свърши програмата всички започват да си говорят, да дискутират на групи. Така и аз се доближих към една такава група – от двама души. Младата дама бях срещнал вече по-рано този ден, така че я познавах, а в компанията ѝ имаше един млад мъж. Попитах го да разкаже нещо за себе си. Много сияен младеж. Със съвършен английски. Изучаваше нещо много сложно в университета, бизнес плюс нещо друго необичайно… И начинът, по който се представи, беше: „Аз съм атеист”. Отвърнах: „О, няма проблем. Мнозина са прекарали тази болест.” Тогава той продължи: „Ама аз съм агностик”. „Виж, това е по-тежко. Но може да се помогне и тук.” Колкото повече говорехме, толкова повече чувства разкриваше той, поотпусна се, усмихваше се, споделяше. По-нататък взе, че каза: „Обаче знаете ли, аз съм песимист.” Нямах отговор на това. И когато вече с истинска наслада се смеехме и цареше весело настроение, девойката добави: „Да знаете, че той има депресия” – докато този младеж целият цъфтеше и споделяше! Казах: „Чакай малко, тук нещо не е наред. Кажи ми нещо повече за себе си.” И го попитах за името му. Оказа се, че идва от една от Централноазиатските републики, може би Таджикистан. И каза, „Името ми е Абид.” „О, много хубаво, такова интересно име. Можеш ли да ми кажеш нещо повече за твоето име?” Той рече: „Ами, като съм бил малък съм щял да умра.” Помислих си: „Да си агностик или атеист няма кой знае какво значение. Но да умреш като дете, това си е истински проблем.“ И после той заразказва нататък: „По онова време майка ми си помислила, че може би нещо не е както трябва с мен, затова ми сменила името на това, Абид. И след това съм оцелял.” Казах: „Много хубаво, но това име значи ли нещо?” Той отвърна: „Да, да, името ми означава Верен.” Тогава рекох, „Значи животът ти е бил спасен понеже майка ти ти е сменила името от някакво друго на Верен, а ти казваш, че си атеист?!”

Беше много забележителна среща за мен. Младежът идваше от мюсюлманска страна. Между другото, той добави: „Бях веган в продължение на няколко години. Просто почувствах, че това е добре.” Момичето беше от Русия, православна по произход. А се срещнахме в Прага, на йога лекция, самият аз унгарец. Беше интересна комбинация. Международно общество за Кришна съзнание. Момчето изрази готовност да започне с някакъв вид медитация, молитви или йога практики. Девойката вече беше посветена практикуваща във ваишнавската вяра. Естествено, между двамата имаше емоционална връзка, защото тя го беше поканила, той за пръв път беше на йога лекция. Аз казах: „Колко е хубаво, че вие, които сте с толкова различно потекло, се виждате тук на йогийска ваишнавска лекция.” Тогава момчето рече: „Обаче у дома не бих могъл да разкажа това на родителите си.” Девойката също добави: „Така и не посмях да кажа на майка си, че имам посвещение във ваишнавската вяра.”

И така, можеш да си мислиш, че си атеист. Можеш да заявяваш, че си агностик. Някой може да каже, че имаш депресия. И идвате с различно възпитание, от различни държави, с различни култури – обаче някъде се срещате. Има точка, в която можете да се срещнете. Така че ако искаме да надмогнем всички тези обусловености и различия, трябва да дойдем до едно универсално ниво, което ни обединява. Има толкова много неща, които ни разделят. Защо да не намерим нещо, което ни обединява, което ни среща?

Да се подчертават различията – това е песимистично. Да намерим платформа, на която можем да сме съгласни – това е реалистично. А онези, които мечтаят за божествена красота и любов – те са идеалисти. Идеалисти или оптимисти. Вие кое избирате?

(следва продължение)