Archive for February 6th, 2025

(from a lecture of Swami Tirtha, 14.08.2018, Ludasto)

I’m sure you all remember the story where we stopped. “In My village nobody is fasting.”

Madhavendra Puri, as a wandering mendicant, finally visited Vrindavan, the home of Krishna. In this village he met a young boy. And also when he fell asleep, he met the same divine guide, telling him: “I was waiting for you to come. Please, remove Me from these bushes and establish Me nicely in a worshipable way.”

So, “Madhavendra Puri cried for some time, but then he fixed his mind on executing the order of Gopala. Thus he became tranquil. After taking his morning bath, Madhavendra Puri entered the village and assembled all the people. Then he spoke as follows: “The proprietor of this village, Govardhana-dhari, is lying in the bushes. Let us go there and rescue Him from that place. The bushes are very dense, and we will not be able to enter the jungle. Therefore take choppers and spades to clear the way.” After hearing this, all the people accompanied Madhavendra Puri with great pleasure. According to his directions, they cut down bushes, cleared a path and entered the jungle. When they saw the Deity covered with dirt and grass, they were all struck with wonder and pleasure. After they had cleansed the body of the Deity, some of them said, “The Deity is very heavy. No single person can move Him. Since the Deity was very heavy, some of the stronger men assembled to carry Him to the top of the hill. Madhavendra Puri also went there. A big stone was made into a throne, and the Deity was installed upon it. Another big stone was placed behind the Deity for support.”[1]

You see, this is the difference between Vrindavana, Govardhana and the hidden Vrindavana, Gupta Vrindavana – Ludasto. There they have stones, here we have only pieces of wood. But there are two pieces and here – also two pieces.

All the brahmana priests of the village gathered together with nine waterpots, and water from Govinda-kunda lake was brought there and filtered. When the Deity was being installed, nine hundred pots of water were brought from Govinda-kunda. There were musical sounds of bugles and drums and the singing of women. During the festival at the installation ceremony, some people sang and some danced. All the milk, yogurt and clarified butter in the village were brought to the festival. Various foods and sweetmeats, as well as other kinds of presentations, were brought there. I am unable to describe all these. The villagers brought a large quantity of tulasi leaves, flowers and various kinds of garments. Then Shri Madhavendra Puri personally began the abhisheka [bathing ceremony].”[2]

So, this is a celebration – you bring what you have, you collect what you have in order to offer it. Abhisheka is the bathing ceremony and now we shall receive a description of that.

(to be continued)

[1] Chaitanya Charitamrita, Madhya, 4.46-54

[2] Chaitanya Charitamrita, Madhya, 4.55-59

 



(Szvámí Tírtha, 2018.08.14-ei ludastói tanításából)

Intenzív napjaink vannak, de szerintem mindenki emlékszik  arra, ahol abbahagytuk a történetet: „Az Én falumban nem éhezik senki.”

Mádhavéndra Purí kolduló vándorszerzetesként megérkezett Krisna egykori lakóhelyére, Vrndávan falvába, ahol  először is találkozott egy fiúcskával, aki tejet hozott neki. Majd  pedig, amikor aludt egy isteni álmot látott, melyben Gópál így szólt hozzá, „Milyen régóta vártam már, hogy megjöjjél! Kérlek szabadíts ki innen a bokrok közül és készíts egy megfelelő helyet, ahol imádhatsz Engem.”

Egy ideig sírdogált, azután elméjét Gópál utasításának végrehajtására rögzítette, s megnyugodott. Reggeli fürdője után a faluba ment, összehívta az embereket, majd így szólt: „A falu tulajdonosa, Góvardhana-dhárí a bokrok között fekszik. Menjünk oda, és szabadítsuk ki onnan! A sűrű bokrok miatt nem fogunk tudni behatolni a dzsungelbe. Hozzatok hát bárdokat és ásókat, hogy utat vágjunk benne! Amikor az emberek ezt meghallották, nagy örömmel csatlakoztak Mádhavéndra Puríhoz. Parancsa szerint kivágták a bokrokat, s utat törtek a dzsungelbe. A földdel és fűvel borított múrti láttán mindannyiukat öröm és csodálat töltötte el. Miután megtisztították a testét, néhányan így szóltak, „Ez a múrti nagyon nehéz! Egyedül senki sem képes megmozdítani!” A múrti rendkívül súlyos volt, ezért néhány erősebb férfi összefogott, hogy felvigyék a hegy tetejére. Mádhavéndra Purí szintén odament. Egy nagy kőből trónt készítettek, s arra állították a múrtit, egy másik nagy követ pedig Mögé helyeztek támasztéknak.”[1]

Látjátok ez a különbség a vrndávani Góvardhan-hegy és Gupta-Vrndávan, a rejtett Vrndávan, vagyis Ludastó között. Ott kövekből építik az oltárt, itt pedig farönkből, de az is két darab, ez is két darab, úgyhogy minden stimmel.

A falu valamennyi bráhmana papja összesereglett, kilenc korsóban vizet hoztak a Góvinda-kunda tóból, s megszűrték. A múrti beállításakor kilencszáz korsó vizet hordtak oda a Góvinda-kundából. Kürtök, dobok hangja zengett, asszonyok éneke hallatszott. A beállítási szertartás ünnepén voltak, akik énekeltek, míg mások táncoltak. Az ünnepségre minden tejet, joghurtot és tisztított vajat elhoztak a faluból. Az emberek különféle ételekkel, édességekkel és egyéb ajándékokkal érkeztek. Képtelen vagyok valamennyit leírni. A falubeliek tengernyi tulaszi levelet, virágot és sok-sok ruhát hoztak. Ezután Srí Mádhavéndra Purí maga látott hozzá a fürdetési szertartáshoz.”[2]

Ilyen egy igazi ünnep, hogy bármilyük is volt a falubelieknek, a környékbelieknek, azt mind elhozták. S mivel ezek pásztornépek voltak, hoztak tejet, joghurtot, édességet, virágot, kelmét, ami éppen volt otthon. Ezt mind, mind bevonták a szolgálatba. Ezután  megkezdődött az abhiséka, a fürdetési ceremónia, s a következőkben ennek a leírását olvashatjuk.

(folytatása következik)

1. Csaitanja-csaritámrta, Madhja-lílá,46-54.
2. Csaitanja-csaritámrta, Madhja-lílá, 4.55-59.

 

 



(от лекция на Свами Тиртха, 14.08.2018, Лудащо)

 

Сигурен съм, че всички помните историята, където спряхме. „В Моето село никой не гладува.“

Мадхавендра Пури, като странстващ монах, прехранващ се с просия, накрая стигнал до Вриндавана, дома на Кришна. В това село той срещнал едно младо момче. А когато заспал, отново срещнал същия божествен водач, който му казал: „Чаках те да дойдеш. Моля те, извади Ме от тези храсти и установи обожание към Мен.”

И така, „Мадхавендра Пури плака известно време, но след това събра ума си, за да изпълни поръчката на Гопала. Така той стана спокоен. След сутрешното си къпане, Мадхавендра Пури влезе в селото и събра всички хора. След това заговори както следва: „Собственикът на това село, Говардхана-дхари, лежи в храстите. Нека да отидем там и да Го спасим от това място. Храстите са много гъсти и няма да можем да навлезем в джунглата. Затова вземете сатъри и лопати, за да прочистите пътя”. След като чуха това, всички хора придружиха Мадхавендра Пури с голямо удоволствие. Според неговите указания, те окастриха храстите, прочистиха пътя и влязоха в джунглата. Когато видяха муртито, покрито с мръсотия и трева, те всички бяха поразени от учудване и удоволствие. Като почистиха тялото на божеството, някои от тях казаха „Муртито е много тежко. Сам човек не може да Го помръдне”. Тъй като божеството беше много тежко, някои от по-силните мъже се събраха, за да Го занесат до върха на Хълма. Мадхавендра Пури също отиде там. Един голям камък бе направен на трон и божеството бе монтирано върху него. Друг голям камък бе поставен зад Божеството за подкрепа.”[1]

Виждате, това е разликата между Вриндавана, Говардхана и скритата Вриндавана, Гупта Вриндавана – Лудащо. Там те имат камъни, а тук имаме само парчета дърво. Но и там са два къса, и тук също са два къса.

Всички брахмани свещенослужители от селото се събраха, взеха девет стомни и вода от езерото Говинда-кунда бе занесена там и пречистена. Когато муртито беше поставено, деветстотин стомни с вода бяха донесени от Говинда-кунда. Имаше музикални звуци от рогове и барабани, и песни на жени. По време на фестивала за церемонията по поставянето, някои хора пееха, а някои танцуваха. Всичкото прясно и кисело мляко и пречистено масло в селото бяха донесени на фестивала. Различни храни и сладкиши, както и други видове почерпки бяха донесени там. Не съм способен да ги опиша всичките. Селяните донесоха голямо количество листа от туласи, цветя и различни видове одежди. Тогава Шри Мадхавендра Пури лично започна абхишека ( церемонията по умиване).”[2]

Ето това е празненство – събираш и донасяш каквото имаш, за да го поднесеш. Абхишека е церемония по къпане и сега ще получим описанието ѝ.

(следва продължение)

1. „Чайтаня Чаритамрита“, Мадхя, 4.46-54
2. „Чайтаня Чаритамрита“, Мадхя, 4.55-59



(aus einem Vortrag von Swami Tirtha, 14.08.2018, Ludasto)

Ich bin sicher, ihr erinnert euch alle an die Geschichte, bei der  wir zuletzt anhilten. „In meinem Dorf fastet niemand.“

Madhavendra Puri besuchte als wandernder Bettler schließlich Vrindavan, die Heimat von Krishna. In diesem Dorf traf er einen kleinen Jungen. Und als er einschlief, traf er denselben göttlichen Führer, der ihm sagte: „Ich habe auf dich gewartet. Bitte entferne mich aus diesen Büschen und stelle mich schön und anbetungswürdig auf.“

Madhavendra Puri weinte also eine Weile, aber dann konzentrierte er sich darauf, den Befehl von Gopala auszuführen. So wurde er ruhig. Nachdem er sein Morgenbad genommen hatte, betrat Madhavendra Puri das Dorf und versammelte alle Leute. Dann sprach er wie folgt: „Der Besitzer dieses Dorfes, Govardhana-dhari, liegt im Gebüsch. Lasst uns dorthin gehen und ihn von dort befreien. Das Gebüsch ist sehr dicht und wir werden nicht in den Dschungel gelangen können. Nehmt deshalb Hackmesser und Spaten, um den Weg freizumachen.“ Nachdem sie dies gehört hatten, begleiteten alle Leute Madhavendra Puri mit großer Freude. Gemäß seinen Anweisungen fällten sie Büsche, räumten einen Weg frei und betraten den Dschungel. Als sie die Gottheit mit Erde und Gras bedeckt sahen, waren sie alle voller Staunen und Freude. Nachdem sie den Körper der Gottheit gereinigt hatten, sagten einige von ihnen: „Die Gottheit ist sehr schwer. Kein einzelner Mensch kann sie bewegen.“ Da die Gottheit sehr schwer war, versammelten sich einige der stärkeren Männer, um sie auf die Spitze des Hügels zu tragen. Madhavendra Puri ging ebenfalls dorthin. Aus einem großen Stein wurde ein Thron gemacht und die Gottheit wurde darauf platziert. Ein weiterer großer Stein wurde zur Unterstützung hinter die Gottheit gestellt.“[1]

Seht ihr, das ist der Unterschied zwischen Vrindavana, Govardhana und dem verborgenen Vrindavana, Gupta Vrindavana – Ludasto. Dort haben sie Steine, hier haben wir nur Holzstücke. Aber es gibt zwei Stücke und hier – auch zwei Stücke.

„Alle Brahmanenpriester des Dorfes versammelten sich mit neun Wasserkrügen, und Wasser aus dem Govinda-Kunda-See wurde dorthin gebracht und gefiltert. Als die Gottheit installiert wurde, wurden neunhundert Wasserkrüge aus Govinda-Kunda gebracht. Es gab musikalische Klänge von Trommeln und Trommeln und den Gesang von Frauen. Während des Festes bei der Installationszeremonie sangen einige Leute und einige tanzten. Alle Milch, Joghurt und geklärte Butter des Dorfes wurden zum Fest gebracht. Verschiedene Lebensmittel und Süßigkeiten sowie andere Arten von Präsentationen wurden dorthin gebracht. Ich kann das alles nicht beschreiben. Die Dorfbewohner brachten eine große Menge Tulasi-Blätter, Blumen und verschiedene Arten von Kleidungsstücken. Dann begann Shri Madhavendra Puri persönlich mit der Abhisheka [Badezeremonie].“[2]

Dies ist also eine Feier – Ihr bringt, was ihr habt, ihr sammelt, was ihr habt, um es anzubieten. Abhisheka ist die Badezeremonie und jetzt erhalten wir eine Beschreibung davon.

1. Chaitanya Charitamrita, Madhya, 4.46-54

2. Chaitanya Charitamrita, Madhya, 4.55-59



(из лекции Свами Тиртхи, 14.08.2018, Лудащо)

Я уверен, вы все помните историю, на которой мы остановились. «В моей деревне никто не постится».

Мадхавендра Пури, как странствующий монах, наконец посетил Вриндаван, дом Кришны. В этой деревне он встретил молодого мальчика. А когда он заснул, он встретил того же божественного проводника, который сказал ему: «Я ждал, что ты придешь. Пожалуйста, вытащи Меня из этих кустов и установи Меня хорошо, достойным поклонения образом».

И так, «Мадхавендра Пури дал было волю слезам, но потом собрал свою волю и сосредоточился на выполнении приказа Гопалы. Так к нему вернулось спокойствие.

Завершив утреннее омовение, Мадхавендра Пури пошел в деревню. Собрав всех жителей, он обратился к ним.  «Хозяин этой деревни, Говардхана-дхари, находится в зарослях кустарника. Давайте же пойдем и вызволим Его оттуда». Заросли очень густые, и пробраться через них невозможно. Поэтому возьмите топоры и заступы, чтобы расчищать путь». Услышав это, все с радостью пошли за Мадхавендрой Пури. По его указанию они прорубили в кустарнике проход и оказались в самой чаще.

Когда же они увидели Божество, покрытое землей и травой, то пришли в изумление и ощутили небывалое блаженство. Тело Божества очистили от грязи, и тогда кто-то сказал: «Гопала очень тяжелый. Его не сдвинуть с места в одиночку».  Божество было настолько тяжелым, что потребовалось несколько очень сильных мужчин, чтобы поднять Его на вершину холма. Процессию возглавлял Мадхавендра Пури.  Большой камень превратили в трон и водрузили на него Божество. За Ним для опоры поставили еще один камень.»[1]

Видите ли, в этом разница между Вриндаваном, Говардханом и скрытым Вриндаваном, Гупта Вриндаваном – Лудашто. Там есть камни, здесь у нас только куски дерева. Но там два куска и здесь – тоже два куска.

« Пришли деревенские брахманы с девятью кувшинами. В них они принялись носить воду из Говинда-кунды и процеживать ее. Всего для установления Божества принесли девятьсот кувшинов воды. Повсюду слышались звуки рожков и барабанов и раздавалось женское пение.  На празднике в честь установления Божества люди пели и танцевали. Они привезли столько молока, йогурта и топленого масла, сколько можно было найти в деревне.  Еще они взяли с собой разные другие продукты, сладости и множество иных даров, перечислить которые невозможно.  Деревенские жители также принесли много листьев туласи, цветов и дорогих тканей. Затем Шри Мадхавендра Пури сам начал абхишеку [церемонию омовения Божества].»[2]

Итак, это праздник – вы приносите то, что у вас есть, вы собираете то, что у вас есть, чтобы предложить это. Абхишека – это церемония омовения, и сейчас мы получим ее описание.

(продолжение следует)

[1] Чайтанья Чаритамрита, Мадхья, 4.46-54

[2] Чайтанья Чаритамрита, Мадхья, 4.55-59