



Archive for January 19th, 2025
Jan
19
(from a lecture of Swami Tirtha, 06.05.2018, Sofia)
(continues from the previous Monday)
Question: My question is in regard to how to turn theory into practice. We know that if we look at the altar and we see the murti, the murti is the eternal Godhead. But very often we speak as if the eternal Godhead is not present and we can’t see Him. And this is from a rational point of view. From a personal point of view, it’s a bit emotional. You go to a program and the first thing the bhaktas there do – they give you a cushion, so that you may sit comfortably, and they give you water or prasadam. You go to other program and you see some very smart bhaktas, they speak very inspiringly and a lot of bhaktas listen to them… How can one develop the attitude to want to be like the bhaktas that offer a cushion rather than the bhaktas who are smart?
Swami Tirtha: You have the eye to see properly. Once in Bhaktisiddhanta Sarasvati Prabhupada’s time there were some very knowledgeable and very eloquent speakers, all big sanyasis. And they were giving lectures about the Shrimad Bhagavatam – very brilliant, brilliant lectures. There was a newcomer, a young intelligent man, and he thought, ‘Wow! I want this! I want to be as smart as these lecturers’. So he went to Bhaktisiddhanta Sarasvati Thakur and said, “Maharaj, I want to learn the Shrimad Bhagavatam”. Then Bhaktisiddhanta Sarasvati, who was a sinha-guru (guru-lion) – that means when he shouts, all the materialists start trembling – he asked, “You want to learn the Bhagavatam?” And our friend said, “Yes, yes, I want to learn the Bhagavatam”. A second time he asked, “The Bhagavatam you want to learn?” “Yes, yes, the Bhagavatam I want to learn”. A third time he asked, “Is it the Bhagavatam that you want to learn?” Harer nama, harer nama, harer namaiva kevalam – three times, do you remember? When something is repeated three times – then this is utterly important. He said, “Yes, yes, I want to learn the Bhagavatam”. “All right,” said Bhaktisiddhanta Sarasvati. “We have this Ramdas Prabhu, he is the gardener. Go to him.” Our friend was stunned. But anyway, ‘If acharyaji, the highest, most powerful and all-knowing guruji tells me that I should go to the gardener, all right, then I have to go to the gardener.’ So, he went to this person. He was a very simple, very humble guy, always doing this and that in the garden, nothing else. Our friend asked, “Prabhuji, are you this Ramdas Prabhu?” “Yes, yes, I am Ramdas, the gardener.” “Oh, very nice. Guruji told me that I should come to you, so that from you I can learn fully everything about the Shrimad Bhagavatam.” “No, no, no, that’s a mistake. I am not that person. I know nothing about the Bhagavatam.” “Then what to do? Guruji told me that I have to study from you, then… please, instruct me.” Then the gardener said, “Listen, I don’t know anything about the complicated philosophies. But I know something: that this garden belongs to the temple, and this temple belongs to my Lord. And I know that if I cultivate this garden nicely, my Lord is happy, and then Guruji is also satisfied. This is what I know. All else I don’t know.”
So, this was his ‘pillow’. And actually this shows the beauty and the grandeur of our process. We believe in descending divine mercy. Our faith is not in the complicated, brilliant human intellect. No. Of course, even your brilliant intellect can be purified, if it glorifies Krishna. But if we are intelligent, then definitely we have to take a humble service position. Therefore, a suffix is added to our name – ‘das’. But use it only for yourself. Others are Prabhus, and ‘Prabhu’ means ‘Lord’. So, don’t say, “Kripadham das.” He is Kripadham Prabhu. And I am a das. So, you don’t say, ‘I am Sanatana Prabhu.’ No, ‘I am Sanatana das.’ You identify yourself as a servant, and you respect others as lords or masters – beautiful!
So, the other part of your question, whether Krishna is close or far? He is close. He is close. There are two concepts of Godhead, of divinity. One is the transcendent God, somewhere in the clouds, somewhere in the faraway spiritual sky. And the other is the immanent God, here with me. So, knowledge separates you from divinity, it makes the distance greater. While bhakti, prema, bridges the gap. It brings Him closer; or brings us closer.
(to be continued)
Jan
19
(Szvámí Tírtha, 2018. 05.06-ai szófiai előadásából)
(az előző hétfői tanítás folytatása)
Kérdés: A kérdésem az lenne, hogy miként lehet az elméletet átültetni a gyakorlatba? Tudjuk, hogy ha az oltáron lévő múrtikat nézzük, akkor általuk az örökkévaló Istent látjuk. Mégis nagyon gyakran úgy beszélünk, mintha ez az öröklétű Isten nem lenne jelen, nem látnánk. Ez egyfajta racionális megközelítés, viszont egy személyes nézőpontból sokkal érzelemtelibb minden. Például, amikor eljövünk egy programra az első dolog, amit a bhaktákkal kapcsolatban tapasztalunk, hogy kedvesen párnát adnak, hogy kényelmesebben ülhessünk, majd vízzel és praszádammal kínálnak. Viszont, ha máshová megyünk programra, ott találkozhatunk nagyon okos bhaktákkal, akiket sokan hallgatnak és nagyon inspirálóan beszélnek… Hogyan tudjuk növelni azt a hozzáállásunkat, hogy inkább olyanok legyünk, mint a párnát kínáló bhakták, nem mint az okos dolgokat mondóak?
Szvámí Tírtha: Jó szemed van ahhoz, hogy helyesen lásd a dolgokat! Egyszer, még Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupád idejében volt néhány nagyon nagy tudású, igen meggyőző erejű szónok bhakta, mind komoly szannjászík, akik a Srímad Bhágavatamból tartottak nagyon briliáns, ragyogó tanításokat. S ott volt egy újdonsült érdeklődő, egy intelligens fiatalember, aki azt gondolta, ‘Hűha! Én is ezt akarom! Ilyen okos akarok lenni, mint ezek az előadók’. Így elment Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Thákurhoz és így szólt, „Kedves Mahárádzs, én is a Srímad Bhágavatam tudósa akarok lenni”. Ekkor Bhaktisziddhánta Szaraszvatí, aki szinha-guru volt, a prédikálásnak volt az oroszlános lelki tanítómestere, ami annyit jelentett, hogy, amikor elkiáltotta magát, akkor az összes materialista remegni kezdett, visszakérdezett, „A Bhágavatamot akarod tanulmányozni?” Mire a barátunk válaszolt, hogy „Igen, igen, a Bhágavatamot akarom tanulmányozni”. Mire másodjára is rákérdezett a Mahárádzs, hogy „A Bhágavatamot akarod tanulmányozni?” „Igen, igen, a Bhágavatamot akarom tanulmányozni”. Majd harmadjára is megkérdezte Bhaktisziddhánta, „Tehát a Bhágavatam, az, amit tanulmányozni akarsz?” Háromszor, mint a, Harér náma harér náma harér námaiva kévalam tudjátok, mint azok a dolgok, amik rendkívül fontosak. Mire az érdeklődő újonc így felelt, „Igen, igen, a Bhágavatamot akarom tanulmányozni”. „Rendben,” felelt Bhaktisziddhánta Szaraszvatí. „Van itt egy Rámdász Prabhu nevű bhakta, aki a kertészünk. Menj el hozzá!” A barátunk teljesen ledöbbent. De mindegy is, ‘Ha az ácsárjadzsí, a legfelsőbb, a leghatalmasabb, a mindenek tudója, gurudzsí azt mondja nekem, hogy menjek el a kertész bhaktához, rendben, akkor el kell mennem a kertész bhaktához.’ Úgyhogy elment és felkereste ezt a Prabhut. Egy nagyon egyszerű, nagyon alázatos fickó volt, aki folyton a kertben tevékenykedett, semmi mást nem csinált. Barátunk megkérdezte tőle, „Prabhudzsí, te vagy ez a Rámdász Prabhu?” „Igen, igen, én vagyok Rámdász, a kertész.” „Ó, remek. Gurudzsí azt mondta nekem, hogy hozzád jöjjek, és tőled majd mindent megtanulhatok a Srímad Bhágavatamról.” „Nem, nem, nem, ez valami tévedés! Nem jó emberhez jöttél. Én semmit sem tudok a Bhágavatamról.” „Akkor most mit csináljak? Gurudzsí azt mondta nekem, hogy tőled kell tanulnom, nos… akkor kérlek, taníts nekem valamit.” Majd így szólt a kertész, „Figyelj, én semmit sem tudok a bonyolult filozófiáról. Azt viszont tudom, hogy ez a kert a templomhoz tartozik, és ez a templom pedig az én édes Uramé. S tudom, hogyha ezt a kertet szépen gondozom, akkor az én Uram boldog, és akkor Gurudzsí is elégedett lesz. Ez az, amit tudok. Az összes többi dolgot nem ismerem.”
Szóval ez volt az ő ‘párnája’. És tulajdonképpen ez mutatja ennek a folyamatnak a szépségét és nagyszerűségét. Hiszünk az alászálló Isteni kegyelemben, s mi nem valami bonyolult, brilliáns emberi intellektusban hiszünk. Nem. Természetesen, még ez a bonyolult briliáns elme is megtisztulhat, ha Krisnát dicsőíti. Viszont, ha kellőképpen értelmesek vagyunk, akkor mindenképpen egy alázatos szolga helyzetét vesszük fel. Ezért teszünk egy utótagot a nevünkhöz, azt hogy ‘dász’. De ezt csak magunkkal kapcsolatban használhatjuk. Másokat Prabhunak szólítunk, és a ‘Prabhu’ azt jelenti, hogy ‘Úr’. Tehát ne mondjátok azt, hogy, „Krpadhám dász.” Őt úgy szólítjuk, hogy Krpadhám Prabhu, és én vagyok a dász. Tehát ne mondjátok azt, hogy ‘Én Szanátan Prabhu vagyok.’ Nem, ‘Én Szanátan dász vagyok.’ Magatokat azonosítsátok szolgaként, és mindenki mást Úrként, mesterként tiszteljetek, ez nagyon gyönyörű!
A kérdésed másik része pedig arra vonatkozott, hogy közel vagy távol van-e tőlünk Krisna? Ő közel van. Közel van! Kétféle elgondolás létezik Istennel kapcsolatban. Az egyik a transzcendens Isten, aki valahol ott van a felhők között, valahol a távoli lelki világban. A másik pedig az immanens Isten, Aki itt van velem. Tehát a tudás elválaszt Istentől, még nagyobbá teszi a távolságot. Míg a bhakti, a préma áthidalja ezt a szakadékot. Közelebb hozza Őt, vagy bennünket visz Őhozzá közelebb.
(folytatása következik)
Jan
19
(от лекция на Свами Тиртха, 06.05.2018, София)
(продължава от предишния понеделник)
Въпрос: Въпросът ми е как да превърнем теорията в практика. Знаем, че като погледнем към олтара и видим муртито, муртито е вечният Господ. Но много често си говорим така, като че вечният Господ не присъства и ние не Го виждаме. И това е от рационална гледна точка. От лична гледна точка е малко емоционално. Отиваш на програма и първото нещо, което бхактите там правят, е да ти дадат възглавница, за да седнеш удобно, и да ти дадат вода или прасадам. Отиваш на друга програма и виждаш някакви много умни бхакти, които говорят много вдъхновяващо и много бхакти ги слушат… Как човек да развие отношението да иска да е като бхактите, които подават възглавница, вместо като бхактите, които са много умни?
Свами Тиртха: Ти имаш очи, с които виждаш правилно. Веднъж по времето на Бхактисиддханта Сарасвати Прабхупада имало много знаещи и красноречиви лектори, до един големи санняси. Те давали лекции върху „Шримад Бхагаватам“ – блестящи, брилянтни лекции. Имало един посетител, млад интелигентен човек, който си помислил: „Леле! И аз искам това! Искам да съм толкова умен като тези лектори!“. Той отишъл при Бхактисиддханта Сарасвати Тхакур и казал: „Махарадж, искам да изуча „Шримад Бхагаватам“. Тогава Бхактисиддханта Сарасвати, който бил синха-гуру (гуру-лъв) – а това означава, че когато викнел, всички материалисти се разтрепервали – попитал: „Искаш да изучиш „Бхагаватам“?” Нашият човек отвърнал: „Да, да, искам да изуча „Бхагаватам”. Втори път го попитал: „Ама „Бхагаватам“ ли искаш да изучиш?” „Да, да, „Бхагаватам“ искам да изуча”. И трети път го попитал: „Ти за „Бхагаватам“ ли казваш, че искаш да го изучиш?” Харер нама, харер нама, харер намаива кевалам – три пъти, спомняте ли си? Когато нещо се повтаря три пъти, значи е изключително важно. Той казал: „Да, да, искам да изуча „Бхагаватам“. „Добре,“ отвърнал Бхактисиддханта Сарасвати. „Ей го там Рамдас Прабху, градинарят. Иди при него.” Нашият човек се стъписал. Обаче, „Щом ачарияджи, най-висшият, най-могъщият и всезнаеш гуруджи ми казва, че трябва да ида при градинаря, значи трябва да ида при градинаря.“ И така, отишъл при човека. Той бил съвсем семпъл, смирен човек, който все прави едно-друго в градината, нищо повече. Нашият приятел запитал: „Прабхуджи, ти ли си Рамдас Прабху?” „Да, аз съм Рамдас, градинарят.” „О, много хубаво. Гуруджи ми каза да се обърна към теб, за да науча от теб в пълнота всичко за „Шримад Бхагаватам.” „Не, не, не, трябва да е станала някаква грешка. Не е ставало дума за мен. Аз не знам нищичко за „Бхагаватам”. „И какво да правим сега? Гуруджи ми каза, че трябва да се уча от теб, така че моля те, напътствай ме.” Тогава градинарят рекъл: „Слушай, аз не разбирам нищо от сложните философии. Но едно нещо знам: че тази градина е на храма и че този храм е на моя Бог. И знам, че ако добре гледам градината, моят Бог е щастлив и гуруджи също е удовлетворен. Само това знам. Друго нищо не знам.”
Това била неговата „възглавница“. Всъщност то показва красотата и величието на нашия процес. Ние вярваме в спускащата се божествена милост. Вярата ни не е в усукания, брилянтен човешки интелект. Не. Разбира се и брилянтният ви интелект може да бъде пречистен, ако възхвалявате Кришна. Обаче ако сме интелигентни, определено трябва да заемем смирена позиция на служене. Затова към имената ни е добавен един суфикс – „дас“, слуга. Но прилагайте го само към себе си. Останалите са Прабху, а „Прабху“ означава „господар“. Така че недейте да казвате „Крипадхам дас.” Той е Крипадхам Прабху. А аз самият съм дас. Тоест, не казвате „Аз съм Санатана Прабху“ Не, „Аз съм Санатана дас“. Отъждествявате себе си като слуга, а другите почитате като господари и учители – красиво е!
Другата част от въпроса ти, дали Кришна е близо или далеч – Той е близо. Той е близо. Има две концепции за Бога, за божествеността. Единият е трансцендентният Бог, нейде в облаците, нейде далеч в духовното небе. А другият е иманентният Бог, който е тук с мен. Така че знанието те отделя от божественото, то прави разстоянието по-голямо. Докато бхакти, према прехвърля мост над пропастта. Довежда Го по-близо; или довежда нас по-близо.
(следва продължение)
