Archive for January 5th, 2025

(from a lecture of Swami Tirtha, 06.05.2018, Sofia)

(continues from the previous Monday)

Question of Prem Gopal: A practical question. How would you comment if, for example, while chanting you do something else, for example walking or listening to a lecture?

Swami Tirtha: Well, it depends on the vision. Because we can say that while you are walking, you are chanting. It is not that while you are chanting, you are walking. So what is the prime engagement? The prime engagement is to be connected to the chant, right? To pray. And meanwhile we have to live as well. Somehow to maintain our life.

But the best is if we can give our full attention. Therefore it is very much recommended that everybody find some time in the morning, sit, light an incense, read one verse from the Gita and chant a few rounds until this incense burns out. It’s 20 minutes – you can find that much time, everyone. For eternal life, at least that much, a 20 minutes sacrifice – we should be able to do this. If you forget to eat and sleep, alright, then you can give up your sadhana. Usually we don’t forget to eat and sleep. ‘But I have no time for chanting my rounds with full attention.’ Come on! That’s a weak argument.

So this is my humble request: find your time for your very concentrated spiritual practices. Which is yours; it’s not that I force this on you or something forces it on you. No, ‘this is my practice, I want to do this’. Then nobody can take it away from you.

Otherwise, Shrila Prabhupada used to say that the holy name is just like the light of the full moon. If you are a traveler, the light of the full moon will accompany you, come with you. We are walking, but the light of the full moon is coming with us. That means whatever activities we do, whatever happens in our life, if the holy name is present, then we are safe.

So everything depends on the mood, on our attitude to our chanting. Therefore, it is a must to find a little time, at least a little time, when we can do it very concentrated, very pure, very much focused. Other times you can be a wanderer with the moonlight.

(to be continued)



(Szvámí Tírtha, 2018. 05.06-ai szófiai előadásából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Prém-gópál kérdése: Egy gyakorlati kérdésem lenne. Mi a véleményed arról, ha valaki dzsapázás közben valami mást csinál, például sétál, vagy tanítást hallgat?

Szvámí Tírtha: Nos, ez az illető lelki látásmódjától függ. Mert mondhatjuk azt, hogy miközben sétál valaki addig dzsapázik, és ez nem ugyanaz, mint mikor valaki dzsapázik és közben sétál. Tehát a lényeg az, hogy melyik az elsődleges elfoglaltságotok? Ugye elsősorban az, hogy kapcsolódjatok a Szent Névhez, fohászkodjatok. S közben élnünk is kell, valamiképpen fenntartani az életünket.

De a legjobb az, ha teljesen oda tudjuk szentelni a figyelmünket. Ezért nagyon ajánlott az, hogy mindenki találjon egy kis időt reggel arra, hogy leüljön, gyújtson egy szál füstölőt, olvasson egy verset a Gítából, és mantrázzon néhány kört, amíg leég a füstölő. Ez 20 perc, ennyire mindenkinek kell tudnia időt szakítani. Az örök életért cserébe, legalább ennyit, egy 20 perces áldozatot, meg kell tudnunk tenni. Ha már ott tartotok, hogy elfelejtetek enni, vagy aludni, rendben, akkor már felhagyhattok a szadhanátokkal. Viszont általában nem feledkezünk meg az evésről vagy az alvásról, mégis azt mondjuk, hogy: ‘Á, nincs időm arra, hogy teljesen csak a köreimre koncentráljak.’ Ugyan már! Ez túl gyenge kifogás.

Szóval, alázatosan kérlek benneteket, hogy találjatok időt a nagyon koncentrált lelki gyakorlatokra. Ez az igény teljesen belőletek kell, hogy jöjjön, nem azért, mert én, vagy valami erre kényszerít benneteket. Nem, ‘ez az én gyakorlatom, én ezt így szeretném csinálni’. S akkor ezt már senki sem veheti el tőletek.

Egyébként Sríla Prabhupád azt szokta mondani, hogy a Szent Név olyan, mint a telihold fénye. Ha utazók vagytok, akkor a telihold fénye elkísér benneteket, veletek tart. Mi sétálunk, de a telihold fénye velünk tart. Ez azt jelenti, hogy bármit teszünk, bármi történik az életünkben, ha a Szent Név jelen van, akkor biztonságban vagyunk.

Tehát, minden a hangulattól, a mantrázáshoz való hozzáállásunktól függ. Ezért kell némi időt, legalább egy kis időt találnunk arra, hogy nagyon koncentráltan, nagyon tisztán, nagy összpontosítással zengjük a Szent Neveket. Máskor akár vándorolhattok a holdfényben.

(folytatása következik)



(от лекция на Свами Тиртха, 06.05.2018, София)

(продължава от предишния понеделник)

Въпрос на Прем Гопал: Един практичен въпрос. Как бихте коментирали, ако например докато мантрува човек прави и нещо друго, да речем разхожда се или пък слуша лекция?

Свами Тиртха: Зависи от виждането. Защото можеш да кажеш, че докато се разхождаш, мантруваш. А не, че докато мантруваш се разхождаш. Кое е главното занимание? Главното занимание е да си свързан с мантрата, нали така? Да се молиш. А пък междувременно трябва и да живеем. По някакъв начин да поддържаме живота си.

Но най-добре е ако можем да вложим пълното си внимание. Затова е много препоръчително всеки да намира някакво време сутрин, да седне, да запали инсенс, да прочете един стих от „Гита“ и да измантрува няколко кръга, докато пръчицата изгори. Двайсетина минути – всеки може да намери толкова време. В името на вечния живот поне двайсетминутна жертва би следвало да сме способни да направим. Ако забравите да ядете и да спите, тогава можете да изоставите и садханата си. Обикновено ние не забравяме да ядем и спим. Обаче „Нямам време да мантрувам кръговете си с пълно внимание.“ Хайде стига! Това е слаб аргумент.

Така че това е смирената ми молба: намерете време за много концентрирана духовна практика. Която си е ваша; не е така, че аз ви я налагам или пък нещо друго ви я налага. Не, „Това си е моята практика, аз искам да я правя.“ Тогава никой не може да ви я отнеме.

Иначе Шрила Прабхупада обикновено е казвал, че святото име е досущ като светлината на пълната луна. Ако си пътешественик, светлината на пълната луна ще те следва, ще върви с теб. Ние вървим, но пълнолунната светлина е с нас. Това означава, че каквото и да вършим, каквото и да се случва в живота ни, ако святото име присъства сме в безопасност.

Така че всичко зависи от настроението ни, от отношението ни към нашето мантруване. Затова е задължително да намираме мъничко време, поне мъничко време, когато можем да го правим много концентрирано, много чисто, много съсредоточено. През останалото време можем да странстваме с лунната светлина.

(следва продължение)