Sharanagati

(from a lecture of Swami Tirtha, 05.05.2018, Rila)

(continues from the previous Monday)

Question: What is more uplifting for the soul – when there is some hard situation, but you see it as given from God, or when you simply reject the material things – the attachment to material happiness? When you are not too attached to material things – is it uplifting the soul more than the other state when there is suffering and you see it as given from God?

Swami Tirtha: Well, if I understand properly, if these are the two options: that either I see the difficulties of life as a gift of God, or I simply renounce material happiness – is that the question? Well, if you were God, what would  be your preference between these two approaches?

Answer: It depends on the tendencies, the inclinations of the particular soul.

Swami Tirtha: But my preference goes with those who take difficulties as a gift from me. Because I think and I feel that this is a higher type of consciousness. Simply to renounce something or to be independent to the material attraction – all right, this is good. But it is not necessarily connected to the Supreme. While if we can take even the difficulties of life as a signal from Him, or as a gift from Him – this is a much higher concept, then we are much more connected to Him. So I think that this second one is a more polished approach to divinity.

But if we refer to the Gita (7.16), there Krishna explains the four categories of people who turn to Him. How does that go? Those who suffer; those who have some material ambitions; those who are inquisitive, curious; and the wise. These are the four types. The first three categories are, we can say, beginners, they are a kind of searchers. Either they search for material ambitions and want material blessings from God, or they suffer and they want to mitigate their suffering through God. Or they are simply curious and they want to try something new. So we can say that they are the searchers, they are searching for something. But what about the wise, the fourth category? He is not searching anymore. Although he is called ‘the one who is searching after the Absolute Truth’, he is not a simple searcher. That is what we can call a practitioner. Do you see the difference between the searcher and the practitioner? So from a simple searcher with any motivation we need to upgrade ourselves to a practitioner. And it doesn’t matter what was your motivation for coming. But it does matter what is your motivation to stay. If our motivation is growing, then it’s best.

And ultimately, devotees are always happy, always satisfied. Why? Because we know that if we have devotion, then all that is necessary in spiritual development will be provided. And two main things are necessary. One is knowledge or wisdom, and the second is non-attachment. Devotion is first, and the sons of Bhakti Devi are Vairagya and Gyana – automatically they will come. Not only renunciation, but freedom from attachment.

Many, many spiritual practitioners traverse the path of suffering. But there must be some other ways as well. So it’s not only through the difficulties that we can grow, but also by favorable conditions we can grow.

(Szvámí Tírtha, 2018. 05.05-ei Rila-hegységbeni előadásából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Kérdés: A következő két dolog közül melyik felemelőbb a lélek számára? Esetleg az, amikor nehéz helyzetbe kerülünk, de tudjuk, hogy ez is Istentől jön, vagy pedig az, amikor egyszerűen elutasítjuk az anyagi dolgokat, az anyagi boldogsághoz való ragaszkodást? Tehát, amikor kevésbé ragaszkodunk az anyagi dolgokhoz, az felemelőbb a lélek számára, vagy pedig az, amikor látjuk, hogy a szenvedésünket a Jóisten rendezte a számunkra?

Szvámí Tírtha: Tehát, ha jól értem, akkor a kérdés e kétféle lehetőségre vonatkozik, hogy vagy Isten ajándékának tekintjük az élet nehézségeit, vagy pedig egyszerűen lemondunk az anyagi boldogságról? Nos, ha ti lennétek Isten, akkor nektek melyik tetszene jobban ezek közül? 

Válasz: Ez az adott lélek beállítódásától függ. 

Szvámí Tírtha: Nekem az lenne a kedvesebb, akik a nehézségeket tőlem való ajándékként tekintenék. Mert úgy gondolom és úgy érzem, hogy ez egyfajta magasabb szintű tudatosság. Egyszerűen lemondani valamiről, vagy függetlenné válni az anyagi csábításoktól, rendben ez is jó, de ez nem feltétlenül kapcsolódik a Legfelsőbbhöz. Viszont, még ha az élet nehézségeit is Isteni jelként, vagy adományként fogjuk fel, ez egy jóval emelkedettebb megközelítés, sokkal inkább összekapcsol Ővele. Tehát úgy hiszem, hogy ez utóbbi egy kifinomultabb megközelítése az Istenségnek. 

Viszont, ha a Gítára hivatkozunk (7.16), akkor ott Krisna elmagyarázza, hogy az emberek négyféle típusa fordul Hozzá. Hogyan is hangzik ez? Azok, akik szenvednek, akik anyagi javakra vágynak, akik kíváncsiak, és a bölcsek. Ez a négyféle ember fordul Őhozzá. Az első három típusról, azt mondhatjuk, hogy ők a kezdők, egyfajta keresők. Akár anyagi vágyaik vannak, anyagi áldásra vágynak Istentől, akár szenvednek és Istentől várják az enyhülést, vagy egyszerűen kíváncsiak és szeretnének valami újat kipróbálni. Tehát róluk azt mondhatjuk, hogy ők a keresők, a valami után kutatók. De mi a helyzet a bölcsekkel, a negyedik típussal? Ők már nem keresnek tovább, bár a megnevezésük így hangzik, ‘azok, akik az Abszolút Igazság után kutatnak’, mégis ők már nem egyszerű keresők. Ők azok, akiket gyakorlóknak nevezünk. Értitek a különbséget a keresők és a gyakorlók között? Tehát egyszerű keresőből, akinek  számtalan motivációja van, gyakorlóvá kell válnunk. És nem számít, hogy mi volt a kezdeti motivációnk, viszont az igenis számít, hogy mi az amiért maradunk. Ha a motivációnk növekszik, az a legjobb. 

Végül pedig tegyük hozzá, hogy a bhakták mindig boldogok és elégedettek. Hogy miért? Mert tudjuk, ha odaadással cselekszünk, akkor minden, ami a lelki fejlődésünkhöz szükséges, az megadatik. S igazán két dologra van szükségünk, az egyik a tudás, a bölcsesség, és a másik pedig a ragaszkodástól való mentesség. Az első az odaadás, majd aztán jönnek Bhakti déví fiai, Vairágja (lemondás) és Gjána (tudás), ők automatikusan jönnek utána. Nem csak a lemondás, hanem a ragaszkodástól való mentesség is. 

Sok-sok lelki gyakorló járja be a szenvedés útját, de kell lennie más útnak is! Tehát nem csak a nehézségeken, hanem a kedvező dolgokon keresztül is tudunk fejlődni.

(от лекция на Свами Тиртха, 05.05.2018, Рила)

(продължава от предишния понеделник)

Въпрос: Кое е по-въздигащо за душата – когато има някаква трудна ситуация, но ти я виждаш като дадена от Бога, или когато просто отхвърляш материалните неща – привързаността към материалното щастие? Когато не си прекалено привързан към материалните неща – това ли повече въздига душата; или другото – когато има страдание, а ти го виждаш като дадено от Бога?

Свами Тиртха: Ако разбирам правилно, това са двете възможности: или да гледам на житейските трудности като на дар от Бога, или просто да се отказвам от материалното щастие – това ли е въпросът? Ако Вие бяхте Господ, който от двата подхода бихте предпочели?

Отговор: Зависи от наклонностите на специфичната душа.

Свами Тиртха: Моето предпочитание би било към тези, които приемат трудностите като дар от мен. Защото мисля и чувствам, че това е по-висш тип съзнание. Просто да отричаш нещо или да си независим от материалното привличане – добре, това е хубаво. Но то не непременно е свързано с Бога. Докато, ако сме способни да приемаме дори трудностите в живота като знак от Него, като дар от Него – което е много по-възвишено разбиране – тогава сме много по-свързани с Него. Затова смятам второто за много по-изтънчен подход към божественото.

Но ако се позовем на „Гита“(7.16), там Кришна описва четирите категории хора, които се обръщат към Него. Как е казано? Тези, които страдат; тези, които имат някакви материални стремежи; тези, които са любознателни, любопитни; и мъдрите. Това са четирите типа. Първите три категории можем да наречем начинаещи, те са един вид търсещи. Или преследват материални амбиции и искат материални благословии от Господ, или страдат и искат да сложат край на материалните си страдания чрез Бога. Или пък са просто любопитни и искат да пробват нещо ново. Можем да кажем, че това са търсещите, те търсят нещо. Но какво да речем за мъдрия, четвъртата категория? Той вече не търси. Макар да е назован „онзи, който търси Абсолютната Истина“, той не е просто търсач. Можем да го наречем практикуващ. Виждате ли разликата между търсещ и практикуващ? И така, от обикновени търсещи, независимо какви са мотивите ни, трябва да израснем до практикуващи. Няма значение с каква мотивация сте дошли. Но има значение с каква мотивация оставате. Ако мотивацията ни е да израстваме, е най-добре.

И в края на краищата, преданите винаги са щастливи, винаги са доволни. Защо? Защото ние знаем, че ако имаме преданост, тогава всичко, което ни е необходимо за духовно израстване, ще ни бъде дадено. Две основни неща са необходими. Едното е знание или мъдрост, а второто е непривързаност. Предаността е първа, а синовете на Бхакти Деви са Гяна и Вайрагя – те ще дойдат автоматично. Не просто отречение, а свобода от привързаност.

Мнозина духовни практикуващи минават по пътя на страданието. Но трябва да има и други пътеки. Не само чрез трудностите можем да израстваме, можем да растем и в благоприятни условия.