Sharanagati

(from a lecture of Swami Tirtha, 05.05.2018, Rila)

(continues from the previous Monday)

Preaching includes a little know-how. For example, you know Ishvara Prabhu, he is a very committed person. I have been observing him for a long time. Once I asked him, “Prabhuji, how is it that you are very much ready to talk with people about the weather, about football, about anything, but you don’t preach?” And he said, “You know, it’s according to their inquiries.” A very proper answer! Because maybe today I have only an inquiry about the football. But if you become friends with this person, if you become on good terms with this person, tomorrow he will have a different kind of inquiry – about the weather. And slowly, slowly we have to help people build up their inquiries, right?

So this is a very mild approach to preaching. And he is a real mystic. Whenever there is a program, he is always hiding. But this is the way he ignites interest in himself. Everybody is asking, “Where is Ishvara? Where is Ishvara?” Pay attention. He is a master-mind. Of course, when we are alone in the ashram, I also search for Ishvara: ‘There are so many things to do. Where are you, Ishvara?’

And from this something comes to my mind. Why do devotees, why our brothers and sisters get their names after Krishna, or Radha, or the gopis or gopalas? This is the second part of the question – the remembrance. Because, for example, if there is a very careless driver, and he takes the next curve with too much speed, then all the devotees will shout, “Hey, Krishnadas Prabhu! Why do you speed so much?” And if this is your last moment, then you cannot finish your sentence. You would say only, “Hey, Krishnadas Prabhu!” and then you would die with the name of God on your lips.

So, there are unlimited ways to perceive this mystery. And we can be sure, a hundred percent sure, that Krishna has devised methods how to save us. Because if you are in trouble, you know how to pray. If everything is going smoothly in your life, you easily forget. But if you are really in trouble, you know what to do. Therefore, until the devotees come with their problems, I am very happy and I don’t pay any attention. Because they are not in trouble. If they are in trouble, they know what to do. If you don’t know what to do, that means you are not in trouble. So improve your situation, go deeper into your trouble. Then you will come to your limits and you say, “Wait a minute, I am wasting my time. So I’d better chant, I’d better do some service, I’d better be connected.” So swamis have a self-defense system. They don’t pay too much attention to your buzzing. Because if you are really in trouble, you know what to do. You take your japa, right? So why don’t you take your japa when you are in small trouble? It’s so simple.

Sanatana: It really is!

Swami Tirtha: Thank you!

Question from Manjari: You said that Krishna is pulling rather than pushing. But this method you just explained, isn’t it more like pushing?

Swami Tirtha: Somebody has to push as well. But you know, if Krishna, God, is pulling and the sadhu is pushing, something will happen. It’s hard job to move you. God cannot do that alone. Somebody needs to kick your ass. Let the easy part of the job be God’s – He is playing the flute. And somebody has to take the difficult part – to chastise you. It’s a sacrifice.

(to be continued)

(Szvámí Tírtha, 2018. 05.05-ei Rila-hegységbeni előadásából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

A prédikáláshoz szükséges némi gyakorlati tapasztalat. Például itt van Isvara Prabhu, akit talán mindannyian ismertek, és tudjuk, hogy ő egy nagyon elkötelezett bhakta. Már hosszabb ideje figyelem, és egyszer megkérdeztem tőle, „Prabhudzsi, hogy lehet az, hogy te nagyon szívesen beszélgetsz az emberekkel, az időjárásról, a fociról, mindenről, de mégsem prédikálsz nekik?” Mire azt mondta, hogy, „Tudod ez attól függ, hogy ki mire kíváncsi.” Ez egy nagyon jó válasz, mert lehet, hogy még ma csak a foci érdekel valakit, de ha barátok lesztek, jó viszonyba kerültök ezzel az illetővel, akkor legközelebb már más iránt is érdeklődni fog. Mondjuk az időjárásról! Mert így tudjuk segíteni őket abban, hogy lassanként bátran fel tudjanak tenni komolyabb kérdéseket is.

Tehát ez egy finomabb, szelíd módja a prédikálásnak, melynek ő egy igazi misztikusa. Amikor program van Ludastón, ő általában csöndben meghúzódik valahol, és így mindenki egyre kíváncsibb lesz őrá, mindenki csak azt kérdezi, hogy „Hol van Isvara Prabhu? Hol van Isvara?” Majd figyeljétek csak meg, ő ezt nagyon profi módon csinálja! Persze, amikor csak ketten vagyunk az ásramban, akkor nekem is mindig Isvarát kell keressem mindenért: ‘Isvara nagyon sok mindent kéne csinálni, hol vagy?’

S erről eszembe jutott valami. Vajon miért kapnak a bhakták Krisnához vagy Rádhikához, esetleg a gópikhoz és gópákhoz kapcsolódó neveket? Ennek a másodlagos oka az, hogy emlékezzenek. Mert például, ha van egy nagyon figyelmetlen sofőr, aki igencsak gyorsan vesz be egy kanyart, akkor az összes bhakta azt  fogja kiabálni, hogy „Hé, Krisnadász Prabhu! Miért mész olyan gyorsan?” S ha éppen ez lenne az utolsó mondatotok az életben, amit nem tudtok befejezni, akkor abból csak annyi maradna, hogy „Hé, Krisnadász Prabhu!”, és akkor Isten nevével az ajkatokon halnátok meg.

Tehát számtalan módon találkozhatunk a misztikus oldalával ennek a folyamatnak. S biztosak lehetünk abban, száz százalékig biztosak, hogy Krisnának már kidolgozott módszerei vannak arra, hogyan mentsen meg bennünket. Mert, ha bajban vagytok az életben, akkor tudjátok hogyan kell fohászkodni, ám ha minden rendben van, akkor könnyen elfeledkeztek erről. Viszont, ha igazán bajban vagytok, akkor azonnal tudjátok, hogy mit kell tennetek. Ezért, amíg nem panaszkodnak nekem a bhakták, addig én nem a problémáikra koncentrálok, mert nincsenek igazi veszélyben. Ha nagy bajban vannak, akkor tudják, hogy mit tenniük. Ha nem tudjátok, hogy mit kellene csinálnotok, akkor az azt jelenti, hogy nem vagytok igazán bajban. Tehát, ha segíteni akartok magatokon, akkor merüljetek bele a problémák sűrűjébe, s akkor majd látni fogjátok a valós határaitokat, és azt fogjátok mondani, hogy „Várj egy pillanatra, csak pocsékolom az időmet. Jobb, ha inkább dzsapázok, vagy végzek valami szolgálatot, és kapcsolódok a lelki dolgokhoz.” Tehát a szvámíknak van egy önvédelmi rendszerük. Nem fordítanak túlzott figyelmet a nyüsszögésekre. Mivel, ha igazán bajban vagytok, úgyis tudjátok, hogy mit kell tennetek. Csak elő kell vennetek a dzsapátokat. De miért nem veszitek elő már akkor, amikor csak kevésbé vagytok bajban? Ez ilyen egyszerű.

Szanátan: Valóban az!

Szvámí Tírtha: Köszönöm!

Manydzsarí: Azt mondtad, hogy Krisna inkább húz, csalogat bennünket, minthogy tolna. Viszont, amiről az imént beszéltél, az nem inkább a tolásról szól?

Szvámí Tírtha: Valakinek tolnia is kell. De tudjátok, ha Krisna húz benneteket, a szádhu pedig tol, akkor valami fog történni, mivel elég nehéz kimozdítani az emberek többségét. Isten úgymond egyedül ezt „nem képes” megtenni, mert valakinek fenéken kell billentenie titeket. Hagyjuk Istenre a könnyebbik felét, hadd fuvolázzon csak. Valakinek pedig vállalnia kell a nehezebb részt, hogy kissé megfenyítsen benneteket, ez az igazi áldozathozatal.

(folytatása következik)

(от лекция на Свами Тиртха, 05.05.2018, Рила)

(продължава от предишния понеделник)

Проповядването включва известно умение. Например, вие познавате Ишвара Прабху, той е много отдаден човек. Наблюдавам го от дълго време. Веднъж го попитах: „Прабхуджи, как така ти с готовност разговаряш с хората за времето, за футбол, за какво ли не, обаче не и да проповядваш?“ А той отвърна: „Ами, според каквото ги интересува.“ Много уместен отговор! Защото може днес някой да се интересува само от футбол. Но ако се сприятелиш с този човек, ако той е благоразположен към теб, утре може да се заинтересува от нещо различно – от времето, например. Малко по малко трябва да помагаме на хората да изграждат своите интереси, нали?

Така че това е един много мек подход в проповядването. И той е истински мистик. Всеки път, когато има програма, той винаги се крие. Но именно това е начинът да възпламени интереса към себе си, защото всички питат: „Къде е Ишвара? Къде е Ишвара?“ Внимавайте. Той е гений. Разбира се, когато сме сами в ашрама, аз също търся Ишвара: „Има толкова много неща за вършене. Къде си, Ишвара?“

От това се сетих за нещо. Защо бхактите, нашите братя и сестри, са наречени на Кришна или на Радха, или на гопите и гопалите? Това е втората част от въпроса – помненето. Защото, ако да речем, някой шофира много рисковано и вземе поредния завой с твърде голяма скорост, тогава всички бхакти ще извикат: „Хей, Кришнадас Прабху! Защо бързаш толкова?“ И ако това е сетният ви миг, няма да успеете да довършите изречението. Ще кажете само: „Хей, Кришнадас Прабху!“ и ще умрете с името на Бога на устните.

Така че има безброй начини да се долови мистерията. И можем да сме сто процента сигурни, че Кришна е измислил начини как да ни спаси. Защото когато си в неволя, знаеш как да се молиш. Ако всичко в живота ти тече по мед и масло, лесно забравяш. Но когато си наистина в беда, знаеш какво да правиш. Затова, докато бхактите ми идват с проблемите си, аз съм много щастлив и не им обръщам никакво внимание. Защото всъщност не са в беда. Ако са в беда, те знаят какво да правят. Ако не знаете какво да правите, значи не сте в беда. Затова подобрявайте ситуацията си, навлезте дълбоко в своя проблем. Тогава ще стигнете до пределите си и ще си кажете: „Чакай малко, аз си губя времето. По-добре да мантрувам, да свърша някакво служене, по-добре да съм свързан.“ Така че свамите си имат система за самозащита. Те не обръщат твърде голямо внимание на вашето жужене. Защото ако наистина сте загазили, ще знаете какво да правите. Ще хванете джапата си, нали? Защо не я хванете и докато проблемите ви са още малки? Толкова е просто.

Санатана: Наистина е!

Свами Тиртха: Благодаря ти!

Въпрос на Манджари: Казахте, че Кришна по-скоро ни притегля, вместо да ни бута. Но методът, който току-що обяснихте, не е ли по-скоро като бутане?

Свами Тиртха: Някой трябва и да бута. Но знаете ли, ако Кришна, Богът, ви тегли, а пък садху ви бута, все нещо ще се случи. Трудна работа е да бъдете помръднати. Господ не може да я свърши сам. Някой трябва и да ви срита задника. Нека лесната част от задачата остане за Бога – Той свири на флейтата. А някой трябва да се заеме и с тежката работа – да ви гълчи. Това е жертва.

(следва продължение)