Sharanagati

(from a lecture of Swami Tirtha, 04.05.2018, Rila)

(continues from the previous Monday)

Question of Kripadham: You mentioned that it is not good if people who have an initiation chant inattentively. My question is, what can they do? Should they stop chanting until achieving attentive state? Or should they continue even though inattentively, but still trying?

Swami Tirtha: Well, I think if you watch TV and you try to cheat yourself that you’re chanting while watching TV, it’s better if you stop. But if you try your chanting and by chance, your attention is gone for some time, then go on, of course. It is difficult to focus, no doubt. But first, we need to gain control over the mind. To be able to focus. And when you have it, then it is easier to connect to pure chanting. This is not an obligatory routine, that ‘I have to focus my mind in order to chant properly’ – that is very technical. Therefore, we need to train ourselves. It is like a practice. If you have a good practice, immediately you can repeat and enter into the same mood again and again.

If by chance our attention is not fully there, then we have to pray again and we have to tune ourselves again. And therefore, we need to develop such a personal practice that will help us to enter this very devotional, very pure, inspired mood of chanting. We need to know the goal, which is pure love for the lotus feet of Krishna. And we need to make our commitment. This is the sankalpa. Dedicate yourself, declare for yourself, “I am doing this. I am willing to serve.” Or simply try to follow the good example of other qualified devotees.

For example, I was amazed when I heard the chanting of one of your brothers, because his formulating the mahamantra was absolutely similar to Puri Maharaj’s chanting. Even the intonation, even the tone of his voice was very similar. Therefore, if we are together in the morning sessions of chanting, then you can take the good example of others.

And no doubt, sometimes our attention fails. But after a few minutes, the rhythm will come again, the vibration will take us again. This is a question of training also – how quickly you can jump in. On the other end we are trained well enough – we can very easily jump out. This part we know. So let’s learn how to jump in. How to enter the mood. By real practice you can develop that.

It is said that we have to surrender to the holy name. There are a lot of very fine, very delicate steps that we can take in order to practice more properly. And why do we practice all our life? When the last moment comes, to be able to remember. And even to remember is very technical. It’s not that you will remember forcefully. But if this is your life, it will come automatically. It’s not like ‘Ah, now this is my last moment of life, I have to think of Krishna.’ No, no, no. After the first two words, your last moment is gone.

It will come automatically. Just like the pouring of oil. Water is rushing, jumping, sparkling. Too much freedom is there; water is playing the game, it’s dancing too much. The oil is not dancing. The oil is just coming. When you pour the oil, it’s totally different from water. In the same way, our mind is jumping here and there… But when it becomes like oil, it will flow, not jump. What to speak of honey? If you pour the honey, it’s even slower than oil. Compared to the honey, the oil is jumping. So if we condense and purify our essence more and more, it will pour naturally and without any hindrance.

This is what we pray for – by the blessings of our superiors, by our insignificant desire for surrender to the holy name, and the unlimited mercy of the Divine Couple, and also the sweet invitation of Mahaprabhu, we can join the pure and ecstatic chanting of the holy names, so that we can dance in a trance.

(Szvámí Tírtha, 2018. 05.04. Rila-hegységbeni előadásából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Kripadhámá kérdése: Említetted, hogy ildomos elkerülni a beavatásban részesülteknek a figyelmetlen mantrázást. Azt szeretném kérdezni, hogy ha mégis előfordul, akkor mit tudnak tenni? Hagyják abba addig, amíg el nem érik azt a szintet, amikor már oda tudnak figyelni, vagy folytassák tovább, bár figyelmetlenül, de legalább próbálkozanak?

Szvámí Tírtha: Nos, úgy hiszem, ha TV-t néztek és próbáljátok becsapni magatokat, hogy valójában mantráztok, amíg TV-t néztek, akkor jobb, ha abbahagyjátok a dzsapázást. Viszont, ha megpróbáltok mantrázni és véletlenül elterelődik a figyelmetek egy kis időre, akkor természetesen folytassátok tovább. Kétségkívül nehéz összpontosítani, mivel először fegyelmezni kell az elménket, ahhoz hogy tudjunk fókuszálni. S ha ez sikerül, akkor könnyebb bekapcsolódni a tiszta mantrazengésbe. Ez nem egy kötelező dolog, amit rutinszerűen végezhetünk, hogy ‘Most pedig összpontosítani kell az elmémet azért, hogy helyesen tudjak mantrázni’, ez így nagyon mechanikus. Ezért kell gyakorolni, mert ha kellő gyakorlattal rendelkeztek, akkor azonnal újra és újra arra a szintre és abba a hangulatba tudtok kerülni.

Ha véletlenül mégsem tudunk teljesen odafigyelni, akkor ismét fohászkodnunk kell és újra ráhangolódni a mantrázásra. Ezért kell egy olyan személyes gyakorlatot kialakítani, mely segít bennünket, hogy bekerüljünk ebbe a nagyon áhítatos, nagyon tiszta és inspirált dzsapázásba. Ismernünk kell a mantrázás célját, ami nem más, mint Krisna lótuszlábai iránti tiszta szeretet. Nekünk pedig el kell köteleznünk magunkat, melyet úgy hívnak, hogy szankalpa. Szenteljétek oda magatokat, és mondjátok is ki saját magatok számára, hogy, „Én ezt fogom tenni, szolgálni fogok.” Vagy egyszerűen csak  próbáljátok meg követni az emelkedett bhakták jó példáját.

Például, teljesen elámultam, amikor hallottam az egyik hittestvéreteket, aki nagyon hasonlóan ejtette ki a mahámantrát, mint Puri Mahárádzs, amikor dzsapázott. Még a hangleejtése, még a hanghordozása is nagyon hasonló volt. Ezért a reggeli közös mantrazengéskor, követhetitek mások jó példáját.

Kétségtelen, hogy néha lankad a figyelmünk, de néhány perc múltán, újra felvesszük a ritmust és a hangrezgés ismét magával ragad bennünket. Ez is gyakorlás kérdése, hogy milyen gyorsan tudunk becsatlakozni a mantrázásba. A kilépésben már nagyon gyakorlottak vagyunk, az könnyen megy, ezt a részt már jól ismerjük. Tehát tanuljuk meg, hogyan tudunk nagyon gyorsan abba az emelkedett hangulatba kerülni, bekapcsolódni. Komoly gyakorlással ezt is lehet fejleszteni.

Azt mondják, hogy meg kell hódolnunk a Szent Név előtt. Rendkívül sok, nagyon finom, nagyon óvatos lépést kell tennünk ahhoz, hogy megfelelően tudjunk gyakorolni. És valójában miért gyakoroljuk egész életünkön át? Azért, hogyha eljön majd az utolsó pillanat, akkor tudjunk emlékezni. Még az emlékezés is lehet nagyon mechanikus, és nem csak arról van szó, hogy készakarva emlékeztek. Viszont, ha az egész életetek erről szólt, akkor automatikusan emlékeztek arra, akit szerettek. Nem úgy hogy ‘Ó, ez életem utolsó pillanata, akkor Krisnára kell, hogy emlékezzek.’ Nem! Épp belefogtok, aztán az utolsó két szóig is alig juttok és már el is múlt a végső pillanat.

Automatikusan fog jönni, folyik csendesen, mint az olaj. A víz gyorsan zúdul, csapkod, fröccsen, túl nagy a szabadsága, játszik, vékony lábain táncol mindenfelé. Az olaj az nem táncol, csak folyik. Ha olajat öntünk, az teljesen más, mint amikor vizet. Ehhez hasonlóan, az elménk is ide-oda fröccsen… Viszont, amikor úgy folyik, mint az olaj, akkor csendes, nem csobban szerteszét. Na és milyen a méz? Ha mézet csurgatunk, az még az olajnál is lassabb. A mézhez viszonyítva, az olaj fröccsen. Ha tehát egyre jobban sűrítjük és tisztítjuk az esszenciánkat, lelkünk lényegét, akkor az természetesen, akadálytalanul fog áramolni.

Ezért fohászkodunk elöljáróink áldásáért, a Szent Név előtti meghódolás csekélyke vágyával, az Isteni Pár határtalan kegyéért, Maháprabhu kedves invitálásáért, hogy csatlakozhassunk a Szent Nevek tiszta és extatikus, táncos énekléséhez.

(от лекция на Свами Тиртха, 04.05.2018, Рила)

(продължава от предишния понеделник)

Въпрос на Крипадхам: Споменахте, че не е добре, ако хора, които имат посвещение, мантруват невнимателно. Въпросът ми е: какво да правят те? Дали трябва да спрат да мантруват, докато постигнат състояние на внимание? Или трябва да продължават, макар и невнимателно, но все пак да се стараят?

Свами Тиртха: Мисля, че ако гледаш телевизия и се опитваш да се самозалъгваш, че мантруваш, е по-добре да спреш. Но ако се стараеш да мантруваш и по случайност вниманието ти се отклони за известно време, тогава, разбира се, продължавай. Несъмнено е трудно да си съсредоточен. Затова най-напред е нужно да добием контрол над ума. Да сме способни да се фокусираме. И когато го имаме, вече е по-лесно да се свържем с чистото мантруване. То не е някаква задължителна рутина: „Трябва да съсредоточа ума си, за да мантрувам чисто“ – това е твърде технично. Затова трябва да се тренираме. Това е като практика. Ако имаш добра практика, незабавно ще можеш да повтаряш и да навлизаш в същото настроение отново и отново.

Ако случайно вниманието ни не е напълно там, тогава отново трябва да се помолим и отново да се настроим. Именно затова трябва да развием такава лична практика, която да ни помага да навлизаме в това много предано, много чисто, вдъхновено настроение на мантруване. Нужно е да знаем целта, която е чиста любов към лотосовите нозе на Кришна. И трябва да се обречем. Това е санкалпа. Да посветим себе си, да си кажем: „Сега аз ще правя това. Имам желание да служа.“ Или просто да се опитваме да следваме добрия пример на други квалифицирани бхакти.

Да речем, аз бях удивен да чуя мантруването на един от вашите братя, защото начинът, по който той изричаше махамантрата, беше съвсем същият като мантруването на Пури Махарадж. Даже интонацията му, тембърът на гласа му бяха съвсем същите. Затова, ако се събираме заедно да мантруваме сутрин, можете да вземете добър пример от другите.

Несъмнено, понякога вниманието ни се отклонява. Ала след няколко минутки ритъмът ще дойде отново, вибрацията ще ни поеме отново. Това е въпрос и на трениране – колко бързо умеете да навлизате. В обратното сме много добре тренирани – много лесно излизаме от настроението. Тази част ни е позната. Тогава нека се научим и как да навлизаме в настроението. Чрез истинска практика можете да развиете това.

Казва се, че трябва да се отдадем на святото име. Има множество много фини, много деликатни стъпки, които можем да направим, за да практикуваме по-правилно. И защо практикуваме през целия си живот? За да можем, когато дойде сетният ни миг, да сме способни да си спомним. И дори да си спомним е много технично. Не е така, че насила си спомняш. Ако това е животът ти, то ще се случи автоматично. Не: „О, това е последният миг от живота ми, трябва да мисля за Кришна.“ Не, не, не. Още докато сте казали първите две думи, последният ви миг ще е отлетял.

То ще дойде от само себе си. Както се лее олио. Водата шурти, скача, искри. Твърде много свобода има в нея; водата си играе, танцува. Олиото не танцува. Олиото просто тече. Когато изливате олио, то е съвсем различно от водата. По същия начин умът ни скача тук и там… Но когато стане като олио, той ще се лее, няма вече да скача. Какво да говорим за меда? Ако изливате мед, той тече дори още по-бавно от олиото. В сравнение с меда, олиото подскача. Така че ако кондензираме и пречистваме все повече и повече своята същина, тя ще се лее естествено и невъзпрепятствано.

Именно за това се молим – чрез благословиите на нашите наставници, чрез незначителното ни желание да се отдадем на святото име и по безграничната милост на Божествената Двойка, а също и по сладката покана на Махапрабху, да можем да се включим в чистото и екстатично възпяване на светите имена, за да затанцуваме в транс.