Sharanagati

(from a lecture of Swami Tirtha, 05.01.2018 evening, Sofia)

(continues from the previous Friday)

“As far as friends in Vrindavana are concerned, they become greatly distressed when they cannot see Krishna even for a moment. There is the following prayer by a devotee for the vayasyas (friends) in Vrindavana: “All glories to Krishna’s friends, who are just like Krishna in their age, qualities, pastimes, dress and beauty. They are accustomed to playing on their flutes made of palm leaves, and they all have buffalo-horn bugles ornamented like Krishna’s with jewels such as indranila and with gold and coral. They are always jubilant like Krishna. May these glorious companions of Krishna always protect us! The friends in Vrindavana are in such an intimate friendship with Krishna that sometimes they think themselves as good as Krishna.”[1]

This is the special feature in friendship – you feel like equals, friends are equal. If a real friend is our second self, then we are equal. Earlier the relationship was different – a passive mood means that ‘I am small and He is great’. A big distance between the two sides. Usually all different types of religions try to teach people about this difference, about this distance between the human and the Supreme. They speak about the transcendental majestic aspect of the Supreme – that He is far away, the Lord of Lords and the King of Kings, etc.

Then, when this very reverential mood is a little softer, you come closer. A servant is closer to a master than a passive outsider. As we discussed: if you have a driver, he will also know where you are going. But still there is a superior and subordinate distinction.

But here in friendship you feel equal. If in general you feel equal to God, what is that called? Illusion, right. You think yourself as good as Him – that’s illusion. Because you are not as good as Him. But here it is different, it’s not illusion. Here it is an expression of a deep relationship.

One example for this: “When Krishna was holding up Govardhana Hill with His left hand, the vayasyas (friends) said, “Dear friend, You have been standing for the last seven days and nights without any rest. This is very troublesome for us, because we see that You have undertaken a severely laborious task. We think, therefore, that You need not continue to stand in that way holding the hill. You can just transfer it onto Sudama’s hand. We are very much aggrieved to see You in this position. If you think that Sudama is not able to support Govardhana Hill, then at least You should change hands. Instead of supporting it with Your left hand, please transfer it to Your right hand, so that we can give Your left hand a massage.” This is an instance of intimacy, showing how much the vayasyas considered themselves to be equal to Krishna.”

You see, that is so nice. It’s a very beautiful example, when Krishna lifted the Govardhana Hill to protect the villagers. He was lifting the hill with His left hand, keeping it on His little finger. For an almighty God who can create universes this is not a big job. To lift one little hill – nothing special. Nevertheless, His friends and superiors and intimate friends want to help. To help the almighty God! ‘Maybe He needs my help’ – good idea.

But, of course, they don’t see Krishna as the almighty, as somebody very far away from them; they see Him as one of them. And therefore they had already forgotten about His greatness, that He is almighty. No, ‘He is our friend. Maybe He is tired, let’s help Him. Or at least You changed the hands.’

The other day you asked: “Is it possible to over-serve Krishna?” So, here the gopas, the friends are doing it like this: “We want to protect You, we want to serve You. We know it better, it must be tiring for You.”

(to be continued)

[1] Nectar of devotion, Ch. 41

(Szvámí Tírtha, 2018. 01.05-ei szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

„A vrndávani vajaszjáknak (barátoknak) már az is végtelen szenvedést okoz, ha csak egy pillanatig nem láthatják Krisnát. Egy bhakta a következőképpen imádkozik hozzájuk: „Minden dicsőséget Krisna vajaszjáinak, akik korukat, tulajdonságaikat, kedvteléseiket, ruhájukat és szépségüket tekintve éppen olyanok, mint Krisna! Pálmalevélből készült fuvoláikon játszanak, és mindegyiküknek olyan bivalykürtje van, mint a Krisnáé: drágakövekkel, például indraníla drágakővel van kirakva, és arany meg korall borítja. Mindig boldogok, akárcsak Krisna. Bárcsak örökké védelmeznének bennünket Krisna e dicső társai!” A vrndávani vajaszják olyan bensőséges kapcsolatban állnak Krisnával, hogy néha azt gondolják magukról, ugyanolyanok, mint Ő.”[1]

A barátság különlegessége, hogy egyenrangúnak érzitek magatokat, mert hiszen a barátok egyenlőek, szinte ugyanolyanok. Ha egy igaz barát olyan, mint a másik énünk, akkor mi egyenlőek vagyunk egymással. A korábban tárgyalt semleges viszony azt jelentette, hogy ‘Én kicsi vagyok, Ő pedig nagy’. Nagy különbség van kettejük között. Más, más vallások általában igyekeznek kiemelni tanításaikban ezt a különbséget, hangsúlyozni a Legfelsőbb Úr és az ember közötti távolságot. Istennek a transzcendentális, fenséges aspektusáról beszélnek, Aki igen távol van tőlük, Ő az Istenek Istene, a Királyok Királya és így tovább.

Majd, amikor ez a nagyon emelkedett, áhítatos hangulat megenyhül, akkor közelebb kerülhettek Őhozzá. Egy szolga közelebb áll az urához, mint egy idegen kívülálló. Mint, amikor arról beszélgettünk, hogy a sofőrötök mindig tudja hová mentek, de egy ilyen kapcsolatban még mindig van egy fölé és alárendelt viszony.

De egy ilyen bensőséges barátságban egyenlőnek érzitek magatokat. Hogy mondjuk azt, ha úgy általánosságban egyenlőnek érzitek magatokat Istennel? Illúzió. Ha azt gondoljátok magatokról, hogy olyan jók vagytok, mint Ő, az illúzió, mert nem vagytok annyira jók, mint Ő! De itt ez más, ez nem illúzió, hanem egy mély kapcsolat kifejezése.

A következő eset, ezt a baráti érzést mutatja be. „Amikor Krisna a bal kezével felemelte a Góvardhan-hegyet, a vajaszják így szóltak: „Kedves barátunk! Már hét nap és hét éjszaka óta állsz itt pihenés nélkül. Ez meglehetősen nyugtalanít bennünket, hiszen látjuk, hogy nagyon nehéz munkát végzel. Úgy véljük ezért, hogy nem kell tovább ott állnod és tartanod a hegyet: add csak oda Szudámának! Nagyon szomorúak vagyunk, hogy ebben a helyzetben látunk. Ha azt gondolod, hogy Szudáma nem tudja megtartani, akkor legalább cserélj kezet! Ahelyett hogy a bal kezeddel tartanád, légy szíves, vedd át a jobb kezedbe, hogy a balt addig megmasszírozhassuk!” Ez a példa bensőséges viszonyról árulkodik, s megmutatja, hogy a vajaszják azt gondolták, egyenlőek Krisnával.”

Látjátok ez nagyon kedves. Igazán szép példa erre, amikor Krisna felemelte a Góvardhan-hegyet, hogy megvédelmezze Vrndávan lakóit. Bal keze kisujjával felemelte a hegyet. Egy mindenható Istennek, aki képes univerzumokat teremteni, ez nem nagy dolog. Egy kis hegy felemelése, nem nagy kunszt, mégis bensőséges barátai és elöljárói segíteni akartak Neki, segíteni a Mindenható Istennek! ‘Lehet, hogy kell Neki a segítségem’, hú ez jó ötlet.

Természetesen ők nem úgy tekintenek Krisnára, mint a Mindenhatóra, mint olyasvalakire, aki nagyon messze van tőlük, hanem közülükvalónak érzik. Már majdhogynem elfelejtkeznek nagyságáról és mindenhatóságáról. Nem, ‘Ő a barátunk! Lehet, hogy elfáradt, segítsünk kell Neki! De legalább cserélj kezet, hogy megmasszírozhassuk a másikat.’

Minap azt kérdeztétek, hogy: „Lehet-e túlzásba vinni Krisna szolgálatát?” Nos, a gópák, a barátai ezt így csinálják: „Szeretnénk kímélni és valahogy szolgálni Téged, mi ezt sokkal jobban tudjuk, hogy mennyire fárasztó lehet Neked.”

(folytatása következik)

1. Az odaadás nektárja, 41. fejezet

(от лекция на Свами Тиртха, 05.01.2018 вечер, София)

(продължава от предишния петък)

„Що се отнася до приятелите на Кришна във Вриндавана, те изпадали в отчаяние, ако не можели да Го видят дори за миг. Един предан се обръща към ваясите (приятелите) във Вриндавана със следната молитва: „Слава на приятелите на Кришна, които са досущ като Него по възраст, качества, забавления, одежди и красота. Те обичат да свирят на флейтите си от палмови листа и всеки от тях има биволски рог, украсен с индранила и други скъпоценни камъни, злато и корали, досущ като рога на Кришна. И те винаги са щастливи като Кришна. Дано тези славни спътници на Кришна винаги ни покровителстват! Приятелите във Вриндавана имат толкова близко приятелство с Кришна, че понякога се мислят за равни на Него.”[1]

Това е специалната характеристика на приятелството – чувствате се равни, приятелите са равни. Щом истинският ни приятел е нашето второ аз, значи сме равни. Досегашните взаимоотношения, които разгледахме, бяха различни – пасивно настроение означава „Аз съм малък, а Той е велик“. Има огромна дистанция между двете страни. Обикновено всички различни видове религии се стремят да научат хората на тази дистанция, дистанцията между човека и Бога. Те говорят за трансценденталния величествен аспект на Всевишния – че Той е много далеч, Бог на боговете и Цар на царете.

Сетне, когато това толкова почтително настроение се посмекчи, идвате по-близо. Един слуга е по-близо до господаря си от пасивния външен човек. Както говорихме: ако имаш шофьор, той също ще знае къде отиваш. Обаче все още се запазва разграничението между висшестоящ и подчинен.

Но тук, в приятелството, се чувствате равни. Обикновено ако се чувствате равни на Бога, това как се нарича? Илюзия, нали така. Мислите си, че сте като Него – това е илюзия. Понеже вие не сте като Него. Ала тук е различно, не е илюзия. Тук това е израз на дълбока връзка.

Ето един пример: „Когато Кришна държал хълма Говардхана с лявата си ръка, другарите Му казали: „Скъпи приятелю, стоиш тук вече седем дни и нощи без почивка. Това ни кара да страдаме, защото виждаме колко трудна е задачата ти. Затова смятаме, че няма нужда да продължаваш да стоиш и да държиш този хълм. Просто го прехвърли в ръката на Судама. Много ни е тъжно да те гледаме в това положение. Ако мислиш, че Судама няма да може да удържи хълма, тогава поне си смени ръцете. Молим те, премести го в дясната си ръка, за да можем да ти разтрием лявата.” Това е пример за близостта, показващ до каква степен приятелите мислели, че са равни на Кришна.”

Виждате ли, толкова е хубаво. Това е много красив пример, когато Кришна вдигнал хълма Говардхана, за да закриля селяните. Той го бил вдигнал с лявата си ръка, държейки го на малкия си пръст. За всемогъщия Господ, който може да създава вселени, това не е кой знае каква задача. Да вдигне някакъв си мъничък хълм – нищо специално. При все това, Неговите приятели, по-възрастните и близките му другари искали да помогнат. Да помогнат на всемогъщия Бог! „Може би Той има нужда от помощта ми“ – добра идея!

Но разбира се те не виждат Кришна като всемогъщ, като някой, който е много далеч от тях; те Го виждат като един от тях. Затова вече са забравили за Неговото величие и всемогъщество. Не, „Той е наш приятел. Може би се е уморил, нека Му помогнем. Или поне да си смени ръцете.“

Онзи ден попитахте: „Възможно ли е да прекалим със служенето към Кришна?” Ето тук гопалите, приятелите Му, правят това: „Искаме да те закриляме, искаме да ти служим. Ние знаем по-добре, навярно си се уморил.”

(следва продължение)

[1] „Нектара на предаността“. Гл. 41

(aus einem Vortrag von Swami Tirtha, 05.01.2018 abends, Sofia)

(Fortsetzung vom vorherigen Freitag)

„Was die Freunde in Vrindavana betrifft, so sind sie sehr betrübt, wenn sie Krishna nicht einmal für einen Augenblick sehen können. Es gibt das folgende Gebet eines Anhängers für die Vayasyas (Freunde) in Vrindavana: „Alle Ehre den Freunden von Krishna, die in ihrem Alter, ihren Eigenschaften, ihren Freizeitbeschäftigungen, ihrer Kleidung und Schönheit genau wie Krishna sind. Sie spielen gewöhnlich auf ihren Flöten aus Palmblättern und sie alle haben Hörner aus Büffelhorn, die wie die von Krishna mit Juwelen wie Indranila und mit Gold und Korallen verziert sind. Sie jubeln immer wie Krishna. Mögen diese glorreichen Gefährten von Krishna uns immer beschützen! Die Freunde in Vrindavana sind in einer so innigen Freundschaft mit Krishna, dass sie sich manchmal für so gut wie Krishna halten.“[1]

Das ist das Besondere an Freundschaften – man fühlt sich gleich, Freunde sind gleich. Wenn ein echter Freund unser zweites Ich ist, dann sind wir gleich. Früher war die Beziehung anders – eine passive Stimmung bedeutet: „Ich bin klein und Er ist groß“. Eine große Distanz zwischen den beiden Seiten. Normalerweise versuchen alle verschiedenen Religionen, den Menschen diesen Unterschied beizubringen, diese Distanz zwischen dem Menschlichen und dem Höchsten. Sie sprechen über den transzendentalen majestätischen Aspekt des Höchsten – dass Er weit weg ist, der Herr der Herren und der König der Könige usw.

Wenn diese ehrfürchtige Stimmung dann etwas nachlässt, kommt man näher. Ein Diener ist einem Meister näher als ein passiver Außenseiter. Wie wir besprochen haben: Wenn Sie einen Fahrer haben, wird er auch wissen, wohin Sie fahren. Aber es gibt immer noch einen Unterschied zwischen übergeordnetem und untergeordnetem.

Aber hier in der Freundschaft fühlt man sich gleich. Wenn man sich im allgemeinen Gott gleich fühlt, wie nennt man das dann? Illusion, richtig? Man denkt, man sei so gut wie Er – das ist Illusion. Denn man ist nicht so gut wie Er. Aber hier ist es anders, es ist keine Illusion. Hier ist es Ausdruck einer tiefen Beziehung.

Ein Beispiel dafür: „Als Krishna den Govardhana-Hügel mit seiner linken Hand hielt, sagten die Vayasyas (Freunde): „Lieber Freund, du hast die letzten sieben Tage und Nächte ohne Pause gestanden. Wir leiden, denn wir sehen, dass du eine sehr mühsame Aufgabe übernommen hast. Wir denken daher, dass du nicht weiter so stehen und den Hügel halten musst. Du kannst ihn einfach auf Sudamas Hand legen. Es betrübt uns sehr, dich in dieser Position zu sehen. Wenn du denkst, dass Sudama den Govardhana-Hügel nicht halten kann, dann solltest du wenigstens die Hand wechseln. Anstatt ihn mit deiner linken Hand zu halten, lege ihn bitte auf deine rechte Hand, damit wir deine linke Hand massieren können.“ Dies ist ein Beispiel für enge Freundschaft, das zeigt, wie sehr sich die Vayasyas als Krishna gleichwertig betrachteten.“

Seht ihr, das ist so schön. Es ist ein sehr schönes Beispiel, als Krishna den Govardhana-Hügel anhob, um die Dorfbewohner zu beschützen. Er hob den Hügel mit seiner linken Hand an und hielt ihn an seinem kleinen Finger. Für einen allmächtigen Gott, der Universen erschaffen kann, ist das keine große Aufgabe. Einen kleinen Hügel anzuheben – nichts besonderes. Trotzdem wollen seine Freunde und die Älteren und engen Freunde helfen. Dem allmächtigen Gott helfen! „Vielleicht braucht er meine Hilfe“ – gute Idee.

Aber natürlich sehen sie Krishna nicht als den Allmächtigen, als jemanden, der sehr weit weg von ihnen ist; sie sehen Ihn als einen von ihnen. Und deshalb haben sie Seine Größe, Seine Allmacht bereits vergessen. Nein, „Er ist unser Freund. Vielleicht ist er müde, lasst uns Ihm helfen. Oder zumindest hast du die Hände gewechselt.“

Neulich habt ihr gefragt: „Ist es möglich, Krishna zu sehr zu dienen?“ Und hier machen es die Gopas, die Freunde, so: „Wir wollen Dich beschützen, wir wollen Dir dienen. Wir wissen es besser, es muss anstrengend für Dich sein.“

(Fortsetzung folgt)

1. Nektar der Hingabe, Kap. 41

(из лекции Свами Тиртхи, 05.01.2018 вечером, София)

(продолжение с предыдущей пятницы)

«Вайасйи (друзья Кришны) из Вриндавана приходили в отчаяние, если Кришна хоть на миг пропадал у них из виду. Один преданный обращался к вайасйам Вриндавана с такой молитвой: «Слава ровесникам Кришны, вайасйам, которые обладают такими же, как Он, качествами, так же, как Он, играют, одеваются и столь же прекрасны. Они любят играть на флейтах из пальмовых листьев, и у каждого из них — буйволиный рожок, украшенный так же, как у Кришны — самоцветами (индранилой и др.), золотом и кораллами. Они всегда так же радостны, как Кришна. Да хранят нас всегда эти неразлучные спутники Кришны! Вайасйи Вриндавана находятся с Кришной в таких близких отношениях, что иногда им кажется, будто они ни в чем не уступают Ему.»[1]

Это особенность дружбы – вы чувствуете себя равными, друзья равны. Если настоящий друг это наше второе «я», то мы равны. Прежде рассматриваемые отношения были другими – пассивное настроение означает, что «я мал, а Он велик». Большое расстояние между двумя сторонами. Обычно все различные типы религий пытаются научить людей этой разнице,  этой дистанции между человеком и Всевышним. Они говорят о трансцендентном величественном аспекте Всевышнего – что он далеко, Бог Богов и Царь царей и т. д.

Затем, когда это самое почтительное настроение немного смягчается, вы подходите ближе. Слуга ближе к хозяину, чем пассивный посторонний. Как мы обсуждали: если у вас есть водитель, он также будет знать, куда вы едете. Но все же есть различие высшестоящего и подчиненного.

Но здесь, в дружбе, вы чувствуете себя равными. Если в целом вы чувствуете себя равными Богу, как это называется? Иллюзия, да. Вы думаете, что вы так же хороши, как Он, — это иллюзия. Потому что вы не так хороши, как Он. Но здесь это другое, это не иллюзия. Здесь это выражение глубоких отношений.

Вот один пример: «Вот один из примеров проявления их дружеских чувств. Когда Кришна поддерживал левой рукой холм Говардхана, вайасйи говорили: «Друг наш, все эти семь дней и ночей Ты простоял без сна и отдыха. Мы очень беспокоимся за Тебя, зная сколько сил Ты потратил. Мы думаем, что Тебе ни к чему стоять и держать этот холм. Ты можешь поручить это Судаме. Нам нестерпимо видеть Тебя в таком положении. Если же Ты думаешь, что Судаме не удержать холм Говардхана, то хотя бы перемени руку. Не держи его левой рукой, а переложи на правую, чтобы мы тем временем могли растереть Тебе левую». Это пример близких отношений, показывающий, что вайасйи всерьез считали, что ни в чем не уступают Кришне.»

Видите ли, это так хорошо. Это очень красивый пример, когда Кришна поднял холм Говардхана, чтобы защитить жителей деревни. Он поднимал холм левой рукой, держа его на мизинце. Для всемогущего Бога, который может создавать вселенные, это не такая уж большая работа. Поднять один маленький холм — ничего особенного. Тем не менее, Его друзья, которые постарше и близкие друзья хотят помочь. Помочь всемогущему Богу! «Может быть, Ему нужна моя помощь» — хорошая идея.

Но, конечно, они не видят Кришну как всемогущего, как кого-то очень далекого от них; они видят Его как одного из них. И поэтому они уже забыли о Его величии, о том, что Он всемогущ. Нет, «Он наш друг. Может быть, Он устал, давайте поможем Ему. Или, по крайней мере, Ты поменяй руки».

На днях вы спросили: «Можно ли переслужить Кришне?» Так вот, гопалы, друзья делают это так: «Мы хотим защитить Тебя, мы хотим служить Тебе. Мы лучше знаем это, это должно быть утомительно для Тебя».

(продолжение следует)

[1] „Нектар преданности“. Гл. 41