Sharanagati

(from a lecture of Swami Tirtha, 02.05.2018, Rila)

(continues from the previous Monday)

Question of Tejasvini: Gurudev, it’s like an old topic coming again and again during the long-long years. With you we are discussing from time to time that sometimes we have some experiences and sometimes we feel that something is happening, that there is some arrangement, but mostly we cannot decide if this is really divine or our senses make us believe so. Could you please give us some advice, so that we will not be misled.

Swami Tirtha: All right, you can use either philosophy or theology to decide what is what. Through this you can get two pieces of the cake – sat and chit.

But really this is very important, because you know, life for most of the human beings is very difficult, like they are burdened with their lives. People want to find some escape or some good advice or some relaxation. Therefore they are hunting, chasing after some enjoyment, some experience, some way to forget about the difficulties, about the realities of life. They have all been going through that for millions of lifetimes so far; they were chasing after this and that daydream and have failed. ‘Before I though I was clever although I was not, but now I’m clever! Because now I started my spiritual practice. And now I’m hunting for my spiritual experience.’ So, the same deception is there. You are suffering so much that you want a feedback, you want to perceive something.

But sorry, it will not happen this way. You shouldn’t chase after spiritual experience, but you should be so pure that the spiritual experience is chasing after you. And fortunately we belong to a school, a tradition where our masters are not chasing after spiritual experience, but they are doing their service, they are committed to their service.

Let’s take Shrila Shridhara Maharaj. I don’t know how you see him, but I see him as one in a century. So exceptional! And although he was in full capacity of his realization in all possible ways and platforms, Gurudev told us that only once he heard him say something truly exceptional. Usually he was giving his lectures and discourses on the veranda of his temple. And one time he finished and started to enter his room; then he turned back a little bit towards the devotees and said: “If you knew where I will enter now…” It’s enough for a qualified audience. Only once, half a sentence. But it was very obvious that he was not entering his room, he is entering a different level of consciousness. So, from this one sentence you can understand the person. The quality of his approach.

We don’t chase after spiritual experience. But if some lightning strikes us while we are chanting, what can we do? Some little electricity. And somehow I’m sure that if we are sincere with ourselves, we shall not cheat ourselves.

(to be continued)

(Szvámí Tírtha, 2018. 05.02. Rila-hegységbeni előadásából)

(a hétfői tanítás folytatása)

Tédzsaszviní kérdése: Kedves Gurudév, valójában ez egy újra és újra felmerülő kérdés, ami hosszú évek óta ismételten megfogalmazódik bennünk. Már többször beszélgettünk arról, hogy néha vannak lelki megtapasztalásaink, melyekről azt hisszük hogy ‘most igazán történt valami’, vagy hogy komoly elrendezések történnek az életünkben, viszont többnyire nem tudjuk eldönteni, hogy ezek valóban lelkiek vagy csupán az érzékeink játszanak velünk. Tudnál tanácsot adni, hogyan ne csapjuk be saját magunkat.

Szvámí Tírtha: Ennek eldöntésére segítségetekre lehet mind a filozófia, mind a teológia. Ily módon a korábban emlegetett tortából (szat, csit, ánanda), két szelethez juthattok, a szat-hoz és a csit-hez.

Ez valóban nagyon fontos, mert tudjátok a legtöbb ember vállára az élet rendkívül nehéz súlyként nehezedik. Az emberek szeretnének elmenekülni ezektől, vagy valami jó tanácsra, kikapcsolódásra vágynak, ezért hajszolják az élvezeteket, az újabb és újabb élményeket, hogy elfelejthessék a nehézségeket, az élet realitását. Bár meglehet, hogy sokmillió életen keresztül átéltük már ugyanezeket, ilyen-olyan álmokat kergetve, majd kudarcot vallva. ‘Korábban azt hittem, hogy milyen okos vagyok, majd rájöttem, hogy egyáltalán nem voltam az, de most már valóban az vagyok, mivel belefogtam a lelki gyakorlatokba és az ilyen tapasztalatokat keresem.’ Itt ugyanúgy becsapjuk magunkat. Annyira szenvedtek, hogy most már akartok valami visszajelzést, valami tapasztalást.

Viszont sajnálom, ez így nem fog menni! Nem a lelki tapasztalást kell hajszolni, hanem annyira tisztává kell válnotok, hogy a lelki tapasztalások fussanak utánatok. Szerencsére mi egy olyan iskolához, tradícióhoz tartozunk, ahol a mestereink nem lelki tapasztalásokat kergetnek, hanem végzik a szolgálataikat, amelyek mellett elkötelezték magukat.

Vegyük például Sríla Srídhar Mahárádzsot. Nem tudom ti mit gondoltok Róla, de én úgy hiszem, hogy százévente születik egy ilyen kivételes bhakta, mint Ő. Nagyon különleges volt! És bár teljes megvalósítással rendelkezett, Gurudév mégis azt mondta, hogy csak egyetlen egyszer hallotta azt, hogy valami igazán lelki dologról tett említést. Általában templomának verandáján tartotta leckéit, bensőséges beszélgetéseit. Egyszer ahogy befejezte a tanítást és már éppen belépett volna a szobájába, egy pillanatra visszafordult a bhaktákhoz és így szólt: „Ha tudnátok, hogy én most hová lépek be…” Ez elég is volt a kifinomult bhaktáknak. Csak egyszer említett valamit, egy fél mondat erejéig, viszont egyértelmű volt, hogy Ő nem a szobájába, hanem egy magasabb tudatszinre lépett be. Tehát ebből az egy mondatból megismerhetitek ennek az embernek a lelkiség felé való viszonyulásának a minőségét.

Mi nem a lelki tapasztalásokat hajszoljuk, de mit is tehetnénk, ha mantrázásunk közepette belénk csap a villám? Egy kis elektromosság. Meg vagyok győződve arról, hogy ha elég őszinték vagyunk saját magunkhoz, akkor nem fogjuk becsapni magunkat.

(folytatása következik)

(от лекция на Свами Тиртха, 02.05.2018, Рила)

(продължава от предишния понеделник)

Въпрос на Теджасвини: Гурудев, това е една стара тема, която отново и отново се завръща през дългите години. Обсъждали сме от време на време, че понякога имаме някакви преживявания и усещаме, че нещо се случва, че има някакъв аранжимент, обаче повечето пъти не можем да преценим дали това е наистина нещо божествено или сетивата ни подлъгват. Бихте ли дали някакъв съвет, така че да не се заблуждаваме.

Свами Тиртха: Добре, можете да използвате или философията, или теологията, за да отсъдите кое какво е. Така ще можете да получите две парчета от тортата – сат и чит.

Но това наистина е нещо много важно, защото животът за повечето хора е много тежък, сякаш е бреме за тях. Хората искат да намерят някакво бягство, някакъв добър съвет, облекчение. Затова търсят и преследват наслаждения, опитности – въобще всевъзможно начини да забравят за трудностите, за житейските реалности. Всички са преминавали през това милиони животи наред; гонили са тази или онази мечта, и са се проваляли. „Преди си мислех, че съм умен, ама не бях; сега обаче вече съм поумнял! Защото сега съм започнал духовна практика. Сега вече преследвам духовни преживявания.“ Това е все същата стара самоизмама. Страдаш толкова много, че търсиш някаква обратна връзка, искаш да почувстваш нещичко.

Но съжалявам, няма да стане по този начин. Не бива да търсите духовните преживявания, а да сте толкова чисти, че духовните преживявания да ви спохождат. За щастие принадлежим към школа, към традиция, в която нашите учители не преследват духовна опитност, а просто са посветени на това да си вършат служенето.

Да вземем Шрила Шридхара Махарадж. Не знам вие как го виждате, но аз го виждам като един на цял век. Толкова изключителен! И макар да е бил в пълното осъществяване на своята реализация по всевъзможни начини, на всевъзможни нива, Гурудев ни е разказвал, че само един единствен път го е чул да казва нещо наистина необикновено. Обичайно той давал своите лекции и беседи на верандата на храма. И веднъж тъкмо приключил и се отправил към стаята си; тогава лекичко се обърнал към бхактите и рекъл: „Ако знаехте къде влизам сега…” Това е достатъчно за квалифицираните слушатели. Само веднъж, половин изречение. Но било толкова очевидно, че той влиза не в стаята си, а на различно ниво на съзнание. От това едно изречение можете да разберете човека и качеството на неговия подход.

Ние не гоним духовни преживявания. Но ако някоя светкавица ни удари докато мантруваме, какво да правим? Малко електричество. И по някакъв начин съм сигурен, че ако сме искрени към себе си, няма да се самозалъгваме.

(следва продължение)