Archive for May 12th, 2024

(from a lecture of Swami Tirtha, 02.05.2018, Rila)

(continues from the previous Monday)

Now we can go to our next topic – theology. With philosophy we tried to figure it out: what it is, how it is…? Theology should tell us: who is this? So, the main question of theology is whether this superior reality is personal or impersonal. Because theoretically we can agree even with a disbeliever that ‘there is something behind’. But can you specify it? Then it starts to be more interesting.

One main opinion says that you cannot specify the divine. Because this is beyond all your conceptions, beyond your understanding, etc. etc. Not this, not that, you cannot understand it, you cannot see it, you cannot name it, you cannot catch it, you cannot talk to it, you cannot approach it, you cannot do anything about it. So, we can conclude that divine truth is impersonal.

All right, we can agree on this point. Truth is truth. But as we discussed before, this is only the second grade of experience. The first is that there is something beyond – this is the first step. The second is that this is the truth, like consciousness – so there is some superior consciousness there. But this is not the ultimate word in spirituality, because bliss, anandam, is beyond. Ecstasy is beyond the truth. Therefore we can say that all right, if truth is impersonal, then love is necessarily personal. Without personality what kind of love is there? It’s a mere theory! Once somebody told me: “When I reach enlightenment, I will become love.’ And I said: “And then? What’s next? What you are going to do?” This very strong philosophy was valid only until a beautiful young lady appeared. Then our young friend immediately understood that the story is a little different.

For love – even on the human platform, what to speak of the divine, spiritual platform – you need partners. This superior truth, this superior level of existence – how can you name it? There’s no way, because this is beyond experience, beyond our human imagination, all right. But how can you not name a compassionate loving God?! There is no other way to approach Him, only by – well, I don’t say ‘giving Him a name’, but by finding His identity; the name is an identity. So, the name presupposes divine love and divine love presupposes the name.

This is our philosophy – the holy name. This is our theology – the holy name. You can say: this is our vedanta. Vedanta – the end, the crown of our knowledge – is that something exists. And our siddhanta is that it’s Him. So, philosophy will tell us that there is something and theology will teach us who that is.

What is important here? That the Supreme is not limited in any way to show Himself, irrespective of the limitations of human beings. And the debate whether you perceive the supreme reality like a constant energy flow or you see the personal beauty of that superior reality – it depends on your taste, on your approach.

(to be continued)



(Szvámí Tírtha, 2018. 05.02. Rila-hegységbeni előadásából)

(a hétfői tanítás folytatása)

Most pedig rátérhetünk a következő témánkra, a teológiára. Eddig a filozófiát próbáltuk megfejteni, hogy mi is az, hogyan épül fel…? A másik téma, a teológia pedig arról kellene szóljon, hogy ki Ő.  A teológia fő kérdése az, hogy a legfelsőbb valóság személyes, vagy személytelen, mert elméletileg még egy hitetlen emberrel is egyet tudunk érteni abban, hogy ‘van valami e mögött a létezés mögött’. Viszont képesek vagyunk-e meghatározni ezt a valamit? És innen kezd érdekessé válni a dolog. 

Az egyik legfőbb vélemény az, hogy, Isten nem határozható meg, mivel Ő az összes emberi felfogáson, megértésen túl van. Nem, Istent lehetetlen megérteni, Ő láthatatlan, megnevezhetetlen, elérhetetlen, nem tudunk beszélni Vele, megközelíthetetlen, ezekért nem tudtok semmit sem tenni. Tehát ebből esetleg azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az isteni valóság személytelen. 

Rendben, ezzel mi is egyet tudunk érteni. Ami igaz, az igaz. Viszont, amiről már korábban beszéltünk az az, hogy, ez csupán a tapasztalások második szintje, az első, hogy létezik valami ezen a tapasztalható valóságon túl, és ez az első lépés. A második igazság az, hogy ez a valami tudatos, tehát létezik egy felsőbbrendű tudat a teremtett világ mögött. Viszont ez még nem  a végső szó a lelkiségben, mert a boldogság, az ánanda, az ezen túl van, az extázis túl van az igazságon. Ezért mondhatjuk azt, hogy rendben, ha az igazság személytelen, akkor a szeretetnek óhatatlanul személyesnek kell lennie. Hogy létezhet szeretet, ha nem kapcsolódik személyekhez? Akkor az pusztán elmélet! Egyszer valaki azt mondta nekem: Amikor majd elérem a megvilágosodást, akkor szeretetté fogok válni.’ Erre én megkérdeztem: Jó, és mi lesz azután? Mi fog következni? Mit fogsz csinálni?” Ez a nagyon erős filozófia addig működött, amíg egy gyönyörű, fiatal hölgy meg nem jelent a színen. Ekkor fiatal barátunk azonnal megértette, hogy a valóság kicsit más. 

A szerelemhez, még emberi szinten is szükség van valakire, mit sem szólva az isteni szintről. Hogyan tudjuk megnevezni ezt a felsőbb igazságot, ezt a magasabb szintű létezést? Ez lehetetlen, mert túl van az emberi képzeleten, tapasztaláson. De hogy van az, hogy nem lehet megnevezni egy együttérző, szerető Istent?! Nincs más módja annak, hogy közelebb kerüljünk Hozzá, csak az, hogy – nem azt mondom, hogy ‘elnevezzük Őt’, hanem megtaláljuk azt a tulajdonságát, ami leginkább jellemzi; hiszen Isten azonos a nevével. Tehát a név feltételezi az isteni szeretetet, és az isteni szeretet feltételezi Isten nevét. 

Ez a mi filozófiánk, ez a mi teológiánk a Szent Név, de mondhatjátok azt is, hogy ez a mi védántánk. A védánta jelentése, a védikus tudás végkövetkeztetése, a védikus tudás csúcsa, mely a létező dolgokat taglalja. A mi sziddhántánk pedig az, hogy Ő, Isten létezik. Tehát a filozófia rávezet bennünket arra, hogy van valami az emberi tapasztaláson túl, és a teológia pedig megismertet azzal, hogy ki Ő. 

Mi az, ami ebből fontos a számunkra? Az, hogy a Legfelsőbbet semmi sem akadályozza abban, hogy feltárja Önmagát, függetlenül az emberi lények korlátozott voltától. Tehát ez a vita, ez a dilemma, mely a Legfelsőbb valóságra vonatkozik, amit vagy állandóan áramló energiaként érzékelünk, vagy gyönyörű személyként látjuk Őt, az a saját lelki hangulatunktól, a Felé való közeledésünktől függ.

(folytatása következik)



(от лекция на Свами Тиртха, 02.05.2018, Рила)

(продължава от предишния понеделник)

Сега можем да минем на следващата ни тема – теология. С философията се опитахме да разберем: какво е, как е…? А теологията ще ни каже: кой е? И така, главният теософски въпрос е: дали тази върховна реалност е личностна или безличностна? Защото теоретично можем да се съгласим дори с един невярващ човек, че „има нещо“. Но може ли то да бъде определено? Тогава става по-интересно.

Едно основно мнение гласи, че божественото не може да бъде определено. Понеже то е отвъд всичките ни способности да го схванем, разберем и т. н. Не е такова, не е онакова, не можеш да го проумееш, не можеш да го видиш, не можеш да го назовеш, не можеш да го хванеш, не можеш да говориш с него, не можеш да го доближиш, не можеш да направиш нищо с него. Затова можем да заключим, че божествената истина е имперсонална.

Добре, можем да се съгласим с това. Истината си е истина. Но както говорихме преди, тя е само втората степен на преживяването. Първата е, че има нещо отвъд – това е първата стъпка. Втората е, че това е истината, като съзнание – тоест, съществува по-висше съзнание. Но това не е последната дума в духовността, защото блаженството, анандам, е още по-нататък. Екстазът е отвъд истината. Затова можем да кажем: добре, ако истината е безличностна, любовта непременно е лична. Без личност, що за любов е това? То е чиста теория! Веднъж някой ми каза: „Като постигна просветление, ще се превърна в любов.“ Отвърнах: „И после? Какво следва? Какво ще правиш?“ Тази толкова силна философия беше валидна само, докато не се появи една млада красива дама. Тогава нашият млад приятел незабавно осъзна, че историята е малко по-различна.

За любовта – дори на човешкото ниво, какво пък да говорим на божественото, духовното ниво – са ви нужни партньори. Тази върховна истина, това висше ниво на съществуване – как можете да го назовете? Няма как, защото то е отвъд опита, отвъд нашите човешки представи – добре. Но как може да не назовете любящия, състрадателен Господ?! Няма друг начин да се обърнете към Него, освен ако – е, не бих казал „Му дадете име“, но откриете Неговата идентичност; името е идентичност. Така че името предполага божествената любов и божествената любов предполага името.

Това е нашата философия – святото име. Това е нашата теология – святото име. Можете да речете: това е нашата веданта. Веданта – краят, венецът на познанието е, че нещо съществува. А нашата сиддханта е, че това е Той. И така, философията ни казва, че има нещо, а теологията ще ни научи кой е това.

Кое е важното тук? Че Всевишният не е ограничен по никакъв начин да се разкрие, независимо от ограниченията на човешките същества. И дали възприемате върховната реалност като неспирен поток от енергия или виждате личната красота на тази върховна реалност – това зависи от вашия вкус, от вашия подход.

(следва продължение)