Sharanagati

(from a lecture of Swami Tirtha, 02.05.2018, Rila) 

(continues from the previous Monday)

We came here together in the name of God. But here two major problems arise. One is philosophical and the other is theological. Which one should we discuss first? All right, later some nectar will also come, but first let us take the bitter pills. So, theology or philosophy first? All right, philosophy, because we have to start from a distance, right? And philosophy is very theoretical.

One major problem of philosophy is whether human beings can touch transcendence or not. Is there anything beyond us, beyond our conception, beyond our perception? Do you see the grandeur, the depth of this problem? The starting point of philosophy is that we have to analyze, we have to try to understand: what is this that we perceive? Is there anything beyond what I see with my eyes? And if there is something beyond, how can I touch it, how can I come close to it?

Basically, there are two explanations for this problem. Because this means we have to find the starting point. The spring – where everything comes from, the source of everything that exists. It’s very important to find this. This is the first and this is the last – the first source and the ultimate goal.

What happens if you swim against the current? You get tired, right, it’s more difficult. But ultimately you will find the source. So don’t always go with the current. If you go with the current, you will end up in the drain. Go the opposite direction, where you will find the source.

So, there are two main explanations about the source. One is that in the beginning there was nothing. The other explanation: there was something in the beginning. Do you see the difference? Only а few words, but it’s a huge difference, my dears! Because if everything comes from nothing, then everything will return to nothing. That’s a disaster! Then why did we start all this game – in order to return to nothing?! There’s no brain behind this! I prefer the source as something.

Therefore we can put it very simply that existence exists. It’s very important! There is something at the beginning. And what do we perceive now in ourselves like a self-reflection? Existence, life – this is what you experience. Then this very simple sentence ‘Life comes from life’ has got a meaning. If we perceive life now, it’s got a beginning – life was there and from life everything started. What is our instrument to experience life? This is our consciousness. Then the second sentence will also have a deep meaning: ‘Consciousness comes from consciousness’. Individual consciousness comes from divine consciousness. Simple existence is not enough, right? The stones exist. The cucumber exists. It’s not very high; tasty, but not very high. So, existence needs consciousness. Without consciousness there is no self-reflection; existence cannot understand itself, cannot reflect on itself, there is a necessity for consciousness. So we can say that the top experience, the peak experience of existence is consciousness. And what is the peak experience of consciousness? This is what we are searching for – the inner satisfaction, the happiness, bliss. And if there is a positive beginning, then the next sentence: ‘Love comes from love’ has a deep meaning.

Life comes from life, consciousness comes from consciousness, love comes from love. 

(to be continued)

(Szvámí Tírtha, 2018. 05.02. Rila-hegységbeni előadásából)

(a hétfői tanítás folytatása)

Isten Nevében gyűltünk ma itt össze, és szeretnénk két felmerült problémát megvitatni, az egyik filozófiai, a másik pedig teológiai. Melyiket vitassuk meg elsőként? Tehát, a kérdés az, hogy a teológia vagy a filozófia az első? Rendben, akkor később következzen a nektár, először vegyük be a keserű pirulát. Tehát nézzük előbb a filozófiát, mert kissé távolabbról kell kezdenünk, és ennek megfelel, mivel ez egy igencsak elméleti dolog.

A filozófia egyik fő problémája az, hogy képes-e az ember megérinteni a transzcendenciát vagy sem? Létezik bármi is rajtunk, az elképzelésünkön, az érzékelésünkön túl? Értitek ennek a problémának a nagyságát illetve mélységét? A filozófia kiindulópontja, amit elemeznünk, vizsgálnunk kell, hogy mi is az, amit mi érzékelünk? Létezik bármi is azon kívül, amit a szemünkkel látunk? Ha létezik, akkor hogyan kerülhetünk annak a közelébe, hogy megérinthessük?

Alapvetően kétféle magyarázat van erre a problémára. Először is meg kell találnunk a kezdőpontot, a forrást, ahonnan minden származik, minden létező eredetét. Rendkívül fontos, hogy megtaláljuk, mert ez van az elején és ez van a végén, a kezdő forrás és a végső cél.

Mi történik akkor, ha az árral szemben úsztok? Egyrészt az sokkal nehezebb és fáradtságosabb, másrészt végül eljuttok a forráshoz. Tehát ne ússzatok az árral együtt, mert akkor könnyűszerrel a csatornában fogtok végezni. Menjetek inkább az ellenkező irányba, ahol rátaláltok a  forrásra.

A forrással kapcsolatban tehát két fő magyarázat létezik. Az egyik, hogy kezdetben nem létezett semmi, a másik pedig hogy volt valami. Értitek a különbséget? Ez csupán néhány szó, de a különbség hatalmas! Mivel, ha a minden, a semmiből ered, akkor a mindenség a semmibe tér vissza. Ez borzasztó! Akkor miért kezdtük el ezt az egész játékot, azért, hogy a semmibe térjünk vissza?! Ennek így nincs semmi értelme! Inkább én azt szeretem, ha a forrásra úgy tekintünk, mint Valamire.

Ezért nagyon egyszerűen azt mondhatjuk, hogy az élet létezik. Ez rendkívül fontos! Kezdetben létezett valami, és mi az amit önreflexióként, magunkat megvizsgálva érzékelünk? A létezés, az élet, amit tapasztalunk. Akkor ez a nagyon egyszerű mondat, hogy ‘Az élet eredete élet’ értelmet fog nyerni. Ha mi most az életet érzékeljük, akkor annak volt kezdete, az életből származott, hiszen az élőből fakad minden. Finom fizikai testünk mely része érzékeli az életet? A tudatunk. A második igen mély értelemmel bíró mondat pedig így hangzik: ‘A tudat eredete a tudat’. Az egyéni tudat az Isteni tudatból származik, pusztán az egyszerű létezés nem elég! A kövek léteznek és az uborka szintén, ami egy nem túl magas szint, bár ízletes, de mégsem egy magas szint. Tehát a létezéshez szükséges a tudat, mivel tudatosság nélkül nincs önreflexió. A létezés képtelen megérteni önmagát vagy reagálni saját magára, ehhez szükség van tudatosságra. Tehát azt mondhatjuk, hogy a legmagasabb fokú megtapasztalása a létezésnek, a csúcstapasztalás, a tudatosság. És mi a  tudatosság csúcsélménye? Az amit mindannyian keresünk, a belső elégedettség, a boldogság, az öröm. És ha van egy pozitív kezdet, akkor abból a következő mély jelentésű mondat fakad: ‘A szeretet eredete a szeretet’.

Az élet eredete élet, a tudat eredete a tudat, a szeretet eredete a szeretet. 

(folytatása következik)

(от лекция на Свами Тиртха, 02.05.2018, Рила) 

(продължава от предишния понеделник)

Събрали сме се заедно в името на Бога. Но тук възникват два големи проблема. Единият е философски, другият богословски. Кой да обсъдим първо? Добре, по-късно ще има и нектар, но най-напред глътнете горчивите хапове. И така, първо теология или философия? Нека е философията, защото трябва да започнем отдалеч, нали? А философията е доста теоретична.

Един от главните въпроси на философията е дали човешките същества могат да се докоснат до трансцендентното или не? Дали има нещо отвъд нас, отвъд нашето разбиране, отвъд нашето възприятие? Виждате ли величината, дълбочината на този проблем? Началната точка на философията е, че трябва да анализираме, да се опитваме да разберем: какво е всичко, което възприемаме? Дали има нещо повече от това, което виждам с очите си? И ако има нещо повече, как бих могъл да се докосна до него, как бих могъл да го доближа?

Най-основно, има две тълкувания на този въпрос. Понеже той означава, че трябва да намерим изходната точка – извора, от който произтича всичко, източника на всичко, което съществува. Много е важно да го открием. Той е първото и последното – изначалният източник и окончателната цел.

Какво става, когато плувате срещу течението? Уморявате се, така е, по-трудно е. Но в крайна сметка ще стигнете до извора. Затова недейте винаги да се пускате по течението. Ако се пускате по течението, ще свършите в канавката. Вървете в обратната посока, където ще намерите източника.

И така, има две основни тълкувания за този източник. Едното е, че в началото не е имало нищо. Другото е, че е имало нещо в началото. Виждате ли разликата? Само няколко думи, но огромна разлика, скъпи мои! Защото ако всичко произтича от нищо, тогава и ще се върне в нищото. Това е бедствие! Тогава защо въобще сме започнали цялата тази игра – за да се върнем в нищото ли?! Това е безмозъчно! Предпочитам източникът да е нещо.

Затова можем да кажем съвсем простичко, че съществуването съществува. Това е много важно! В началото съществува нещо. Какво усещаме за самите себе си като себенаблюдение? Съществуване, живот – това е, което усещаме. Тогава това съвсем простичко изречение „Животът произтича от живот“ има смисъл. Щом усещаме живот сега, той си има източник – имало е живот и от него е започнало всичко. Кой е нашият инструмент, с който усещаме живота? Това е съзнанието ни. Тогава и второто изречение също добива дълбок смисъл: „Съзнанието произтича от съзнание“. Индивидуалното съзнание идва от божественото съзнание. Просто съществуване не е достатъчно, нали? Камъните съществуват. Краставицата съществува. Това не е кой знае колко висше; вкусно е, но не е висше. Така че съществуването се нуждае от съзнание. Без съзнанието няма себенаблюдение; съществуването не може да разбере самото себе си, не може да размишлява върху себе си; нужно е съзнанието. Затова можем да кажем, че върховното преживяване на съществуването е съзнанието. А кое е върховното преживяване на съзнанието? То е, което всички търсим – вътрешното удовлетворение, щастието, блаженството. И ако има позитивно начало, тогава и следващото изречение „Любовта произтича от любов“ има дълбок смисъл.

Животът произтича от живот, съзнанието произтича от съзнание, любовта произтича от любов.

(следва продължение)

(aus einem Vortrag von Swami Tirtha, 05.01.2018 vormittags, Sofia)

Einer Tradition anzugehören bedeutet, etwas Wesentliches zu wissen. Das ist nicht  eine oberflächliche Annahme, aber echte Überzeugung. Die grundlegenden Wahrheiten von unseren Überzeugungen sind sehr wichtig, weil sie uns die Leitprinzipien im Leben geben. Bhaktivinoda Thakura sagt: „Kristallreine Hingabe; Fähigkeit die täglichen Pflichten mit den höheren Idealen zu kombinieren ; und mitfühlendes Wohlwollen gegenüber andere Lebewesen zu zeigen – das sind die drei wichtigsten Faktoren, die Sahne der Orientierung für diejenigen, die tatsächlich nach der Wahrheit suchen.“ Sahne – das Beste vom Besten.
Ich freue mich sehr, in euer Land zu kommen. Auf diese Weise können wir  zumindest ein gewisses Verständnis für Rassa erhalten . Denn Sahne ist nicht gleich Butter. Nein, er ist an der Spitze, die Besten der Besten. Verdickt und gesättigt und süß und sauer und göttlich – und noch mehr! Das ist es, was Rassa ausmacht – etwas, das nicht erklärt werden kann, aber man muss es probieren, um zu wissen, was es ist.
Nach diesem emotionalen Gefühlsausbruch kehren wir zur trockenen Philosophie zurück: der ersten von den drei Hauptpunkten für wahre Wahrheitssucher sind: kristallklare Hingabe. Und es beginnt also mit der Einstellung. Wie ist unsere Einstellung? Unsere Haupteinstellung gegenüber alles im Leben ist Hingabe, Widmung. Wenn man sich engagiert, kann man viel erreichen mehr als mit jeder anderen Methode. Ich denke, wir alle kennen den Unterschied zwischen, etwas zu tun, weil wir es müssen, und es mit ganzem Herzen und ganzer Seele tun, oder? Das eine ist Arbeit, der Rest ist Freude. Der Unterschied ist riesig! Und es geht nicht nur um Hingabe, sondern darum kristallklare Hingabe. „Kristall“ kommt von „Krishna“. Das ist es, was reinigt, die Verbindung mit Krishna wird unsere Hingabe reinigen. Der Kristall ist transparent, aber wenn ein Sonnenstrahl darauf trifft, reflektiert es sehr farbenfroh.
Kristallklare Hingabe an Gott – das ist das erste Prinzip. Wenn wir dieses strahlende Licht in unser Leben bringen, alle Dunkelheit wird verschwinden. Das ist wie der östliche Stern am Horizont unseres Bewusstseins. Der helle Stern des Ostens.
Das zweite Prinzip ist mitfühlende, liebevolle Güte gegenüber anderen Lebewesen. Welche Art von Aufmerksamkeit erhalten wir am liebsten von anderen? Ich denke jeder würde sich freuen, wenn uns jemand mitfühlend, freundlich und liebevoll seine ungeteilte Aufmerksamkeit schenkt, nicht wahr? Dann – lasst uns anderen geben, was wir von uns selbst erwarten. Oder um es genauer auszudrücken im Gegenteil: Gebt den anderen nicht, was ihr selbst nicht gerne erhalten würdet. Es ist ein sehr einfaches Prinzip, es wird die goldene Regel genannt und ist präsente Praxis in allen verschiedenen Kulturen. Mahaprabhu sagt auch: „Gib Respekt andere und erwarte keinen Respekt vor dir selbst.“ [1]
Also, diese liebevolle Güte, dieser mitfühlende Umgang mit anderen – das ist das zweite Prinzip. Es kann sogar eine Brücke bilden, zwischen gegengesetzte Meinungen.
Und das dritte Prinzip besteht darin, euer  tägliches Leben zu harmonisieren, praktischen Handlungen mit den göttlichen Prinzipien zu vereinen. Dies ist sehr wichtig. Weil wenn eure Praxis ziemlich miserabel ist, welche Erfolge erwarten ihr dann?
Und hier müssen wir sehr konkret sein. „Erbärmliche Praxis“ bedeutet manchmal wir leiden, während wir unseren spirituellen Dienst verrichten – es ist unvermeidlich.„Erbärmliche Praxis“  bedeutet, euren Dienst zu vernachlässigen. In euren Dienst nachlässig  zu sein. Nicht zu vergessen zu essen und zu schlafen, aber euer Chanten und eure Meditation zu vernachlässigen. Man kann das als eine erbärmliche Praxis bezeichnen. Und mit solch erbärmlicher Praxis, auf welche Ergebnisse warten ihr? Die Ergebnisse werden ebenfalls miserabel sein – nur mangelnde Zufriedenheit etwas halb-perfektes. Aber beste Praxis bringt die besten Ergebnisse. Und nicht weil unsere Praxis  so stark ist, dass wir die Gesetze der Natur und Gottes dazu zwingen uns die besten Ergebnisse zu liefern. Aber wenn es ein bescheidenes Angebot ist, wird es anziehend sein und   Aufmerksamkeit des Allerhöchsten und einiger Helfer von oben anziehen. Und sie können unseren Dienst weiter tragen.
Das ist also die Crème de la Crème, die Essenz aller Beratung für diejenigen, die es tun sind, tatsächlich auf der Suche nach der höheren Wahrheit begeben. Ganz einfach und ganz praktisch; sehr gute Ratschläge, wie wir unsere Standards erhöhen können. Seht ihr, Bhaktivinoda Thakura ist manchmal sehr spezifisch, gute Ratschläge zu geben; manchmal ist er sehr poetisch und schreibt Kurzgeschichten. Aber was ist es das Ziel? Um unsere Aufmerksamkeit immer mehr zu fokussieren.

Fortsetzung folgt

1. „Shiksashtaka“, 3

(from a lecture of Swami Tirtha, 05.01.2018 morning, Sofia)

Belonging to a tradition means that you know something substantially. This is not a superficial affiliation, but some substantial conviction. The basic truths of our faith are very important, because these will provide the guidelines for our life. Bhaktivinoda Thakura says: “Crystal-clear devotion, the ability to harmonize the daily duties with the supreme ideals and compassionate goodwill to the other living beings – these are the three main factors, the cream of instructions for those who are really searching for the truth.” The cream – the best of the best.

Well, I feel so fortunate to visit your country. Because this way we can have a little, tiny understanding about rasa. Because the cream is not a simple butter. No, this is the top of the top, the best of the best. Condensed, and intense, and sweet, and sour, and heavenly – and beyond! And this is rasa – something that you cannot explain, but you have to taste in order to get an idea of what it is.

After this emotional surcharge, let’s return to the dry philosophy: the first of the three main points for those who are real seekers of the truth is crystal-clear devotion. So, it starts with your attitude. What is your attitude? The basic attitude towards anything in life is devotion, dedication. If you dedicate yourself, you can achieve much more than by any other method. I think we all know the difference if you perform some duty because it is obligatory, or you can do it with your heart and soul, right? One is a job, the other is a joy. Big difference! But not simple devotion, crystal-clear. ‘Crystal’ comes from ‘Krishna’. So, this will purify, the connection to Krishna will purify our devotion. And a crystal is transparent, but whenever one ray of sunlight touches it, it will reflect it in a very diverse way.

So, crystal-clear devotion to the Supreme – this is the first principle. If we have that bright light in our life, all the darkness will be removed. It’s like an eastern star on the horizon of our consciousness. The bright star of the East.

And the second principle is compassionate loving kindness towards other living beings. What kind of attention do we prefer form others? I think we can all appreciate if somebody is compassionately paying all attention in loving kindness towards us, right? So – give others what you expect for yourself. Or the other way round: don’t give others what you wouldn’t receive happily. It’s a very simple principle, it’s called the Golden Rule, present in practically all different cultures. Mahaprabhu also says: “Give respect to others and don’t expect respect to yourself.”[1]

So, this loving kindness, this compassionate approach to others – this is the second principle. This can bridge the gap between even opposing opinions.

And the third principle is to be able to harmonize your daily life, your practical activities, with the divine principles. This is very important here. Because if your practice is very miserable, then what kind of achievement do you expect?

And here we have to be very specific. ‘Miserable practice’ doesn’t mean that sometimes we suffer throughout our spiritual services – because it’s included. ‘Miserable practise’ means when you neglect your service. When you are negligent about your service. When you don’t forget to eat and sleep, but you forget to chant and meditate. This we can call a miserable practice. And with such a miserable practice what kind of result do you expect? You will have a miserable result. No fulfilment, or only half-perfection. But best practice – best results. Not because our practice is so strong that we force the powers of nature and God to provide us with the best results. But if it is a humble offering, it will invite the attention of the Supreme and some helpers from above. And they can offer our services further.

So, this is the cream, the essence of all instructions for those who are really searching for the supreme truth. Very simple and very practical; a very good advice on how to improve our standards. So you see, Bhaktivinoda Thakura is sometimes very specific and giving good advice; other times he is very poetic in writing his novels. But what is the point? To focus our attention more.

(to be continued)

[1] Shikshshtaka, 3

(Szvámí Tírtha, 2018. 01.05-ei szófiai reggeli tanításából)

Egy tradícióhoz való tartozás azt jelenti, hogy ismeritek valaminek a lényegét. Ez nem egyfajta felszínes csatlakozás, hanem egy mély meggyőződés. Rendkívül fontosak hitünk alapigazságai, mert ezek adják életünk irányvonalát. Bhaktivinód Thákur azt mondja: „A kristálytiszta odaadás, az a képesség, ami által a hétköznapi cselekedeteinket, feladatainkat harmonizálni tudjuk a legfelsőbb eszményekkel, és  az együttérző jóakarat más élőlények iránt. Ez a három meghatározó tényező az útmutatások lényege, krémje azok számára, akik valóban az igazságot kutatják.” A krém, avagy a hab a tortán, a dolgok legjava.

Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ellátogathattam ide hozzátok Bulgáriába, mert ily módon egy parányit megérthetünk abból, hogy mi is a rasza. Egy adott dolognak a  krémje alatt nem pusztán a vajra, vagy habra gondolunk. Nem, ez a legfelsőbb magasság, a legcsodálatosabb dolgok legcsodálatosabbika. Tömör és intenzív, édes és savanyú, és mennyei, illetve még annál is jobb! Ezt jelenti a rasza. Olyasvalami, amit nem lehet elmagyarázni, hanem meg kell ízlelni, hogy fogalmatok legyen arról, mi is az egyáltalán.

Ezután az érzelmes bevezető után, pedig térjünk vissza a száraz filozófiához, a kristálytiszta odaadás után kutatók három fő eleme közül az elsőhöz, ami a ti odaadó hozzáállásotokat jelenti. Milyen is az? Az élet valamennyi dolga iránt alapvetően odaadással, szeretettel viszonyulunk. Ha odaszentelitek magatokat valaminek, akkor sokkal magasabbra juthattok, mint bármely más módon. Azt hiszem, mindannyian jól ismerjük a különbséget aközött, ha valamit kötelességből illetve ha szívvel-lélekkel végzünk el. Az egyik munka, a másik öröm, ami óriási különbség! Viszont nem egyszerű, hanem kristálytiszta odaadásról van szó. A ‘Kristály’ szó ‘Krisna’ nevéből keletkezett. Tehát ez fogja megtisztítani a Krisnához fűződő kapcsolatunkat, az odaadásunkat. A kristály áttetsző, de amikor  rávetül egy napsugár, akkor azt nagyon változatos módon veri vissza.

A Legfelsőbb iránti kristálytiszta odaadás volt az első alapelv. Ha ez a ragyogó fényesség tölti be az életünket, akkor onnan eltűnik minden sötétség. Ez olyan, mint egy ragyogó keleti csillag tudatunk horizontján. „Kelet ragyogó csillaga” – Bhakti Abhaj Nárájan Maharádzs.

A második alapelv, a szeretetteljes együttérzés minden élőlény iránt. Milyen fajta figyelmet várunk el másoktól? Úgy hiszem mindannyian azt szeretjük, ha együttérző, szeretetteljes figyelmet kapunk a körülöttünk lévőktől. Tehát az ember úgy bánjon a többi emberrel, ahogy szeretné, hogy mások bánjanak vele. Vagy pedig megfordítva: ne úgy bánjatok másokkal, amit ti sem fogadnátok szívesen. Ez egy nagyon egyszerű alapelv, amit Aranyszabálynak hívnak, mely gyakorlatilag minden kultúrában megtalálható. Maháprabhu szintén azt mondja: „Adjatok meg minden tiszteletet másoknak, anélkül, hogy ezt magatoknak elvárnátok.”[1]

Tehát a második alapelv a szeretetteljes kedvesség, az együttérző jóakarat mások iránt. Ez képes áthidalni még az ellentétes nézőpontok közötti különbségeket is.

A harmadik alapelv pedig az, hogy képesek legyünk összehangolni a hétköznapi életünket, a gyakorlati tennivalóinkat a legfelsőbb eszményekkel . Ez nagyon fontos, mert ha a gyakorlati megvalósításotok csapnivaló, akkor milyen eredményre is számíthattok?

És ennél a pontnál nagyon konkrétnak kell lennünk. Az ‘silány gyakorlat’, nem azt jelenti, hogy néha szenvedünk a lelki gyakorlataink végzése közben, bár ez is benne van. A ‘hitvány gyakorlat’ azt jelenti, amikor elhanyagoljátok, vagy hanyagul végzitek a szolgálataitokat. Amikor nem enni és aludni felejtetek el, hanem dzsapázni és meditálni. Ezt hívjuk silány szolgálatnak, és milyen eredményre is számíthatnánk az ilyen elhanyagolt gyakorlat során? Silány eredményre. Semmilyen megvalósításra nem számíthatunk vagy talán csak valamiféle fél-tökéletességre. Viszont a legkiválóbb gyakorlat, a legkiválóbb eredménnyel jár. Ez nem azt jelenti, hogy olyan kemény a gyakorlatunk, amivel az Isteni és a Természeti törvényeket arra kényszeríthetjük, hogy a legjobb eredményt adják a számunkra. Nem! Viszont, ha kellőképpen alázatos a felajánlásunk, akkor azzal elnyerjük a Legfelsőbb, illetve az Égiek figyelmét, akik majd továbbajánlják szolgálatainkat.

Tehát ezt jelenti ‘a hab a tortán’, azokat a lényeges jótanácsokat, amelyek ajánlottak a Legfőbb igazság után kutatók számára. Nagyon egyszerű és gyakorlatias tanácsok arra vonatkozóan, hogyan emelhetjük gyakorlataink szintjét. Látjátok, Bhaktivinód Thákur néha nagyon konkrét és hasznos tanácsokat ad, máskor pedig igencsak költőien ír műveiben. Tehát mi a lényeg? Az, hogy figyelmünket jobban összpontosítsuk.

(folytatása következik)

1. Siksástakam, 3.

(от лекция на Свами Тиртха, 05.01.2018 сутрин, София)

Да принадлежиш към дадена традиция означава да знаеш нещо съществено. Това не е някакво повърхностно присъединяване, а реална убеденост. Фундаменталните истини на нашата вяра са много значими, понеже ни дават пътеводните насоки в живота. Бхактивинода Тхакура казва: „Кристално-чиста преданост; способност да се съчетават ежедневните задължения с висшите идеали; и състрадателна благожелателност спрямо другите живи същества – това са трите най-важни фактора, каймакът на напътствията за тези, които действително търсят истината.” Каймакът – най-доброто от най-доброто.

Много съм щастлив, че идвам във вашата страна. По този начин можем да добием поне мъничко разбиране за раса. Защото каймакът не е просто масло. Не, той е най-отгоре на най-горното, най-доброто от най-доброто. Сгъстен, и наситен, и сладък, и кисел, и божествен – и още повече! Именно това е раса – нещо, което не може да се обясни, но трябва да се вкуси, за да се разбере какво е.

След този емоционален изблик, нека се върнем на сухата философия: първата от трите главни точки за истинските търсачи на истината е: кристално-чиста преданост. И така, започва се с отношението. Какво е отношението ни? Основното ни отношение към всичко в живота е преданост, посветеност. Ако се посветите, можете да постигнете много повече, отколкото чрез всеки друг метод. Мисля, всички знаем каква е разликата между това да правим нещо, защото сме длъжни, и да го правим от сърце и душа, нали? Едното е работа, другото е радост. Разликата е огромна! И не става дума просто за преданост, но за кристално-чиста преданост. „Кристал“ идва от „Кришна“. Именно това е пречистващото, свързаността с Кришна ще пречисти нашата преданост. Кристалът е прозрачен, но когато го докосне слънчев лъч, той го отразява по много пъстър начин.

И така, кристално-чиста преданост към Всевишния – това е първият принцип. Ако носим тази сияйна светлина в живота си, цялата тъмнина ще изчезне. Това е като източната звезда на хоризонта на нашето съзнание. Сияйната звезда на Изтока.

Вторият принцип е състрадателна любяща доброта към другите живи същества. Ние какъв вид внимание предпочитаме да получаваме от останалите? Мисля, всички бихме се радвали, ако някой съчувствено, мило и с обич ни отделя цялото си внимание, нали? Тогава – нека даваме на другите това, което очакваме за себе си. Или да го кажем по обратния начин: не давайте на другите онова, което вие самите не бихте се радвали да получите. Това е съвсем прост принцип, нарича се Златното Правило, и присъства на практика във всички различни култури. Махапрабху също казва: „Давайте уважение на другите и не очаквайте уважение към себе си.”[1]

И така, тази любяща доброта, този състрадателен подход към останалите – това е вторият принцип. Той може да прехвърли мост дори над пропастта между противостоящи мнения.

И третият принцип е да сте способни да хармонизирате ежедневния си живот, практическите си действия, с божествените принципи. Това е много важно. Защото ако практиката ви е съвсем мизерна, тогава какви постижения очаквате?

И тук трябва да сме много конкретни. „Мизерна практика“ не означава, че понякога страдаме, докато извършваме духовното си служене – това е неизбежно. „Мизерна практика“ означава да пренебрегвате служенето си. Да сте небрежни по отношение на служенето си. Да не забравяте да ядете и спите, но да забравяте да мантрувате и медитирате. Това може да се нарече мизерна, жалка практика. А с такава жалка практика, какви резултати чакате? Резултатите също ще са жалки – липса на удовлетворение, само някакво полу-съвършенство. Но най-добрата практика носи най-добри резултати. И не защото практиката ни е толкова силна, че принуждаваме природните и Божиите закони да ни осигурят най-добрите резултати. Но ако това е смирено приношение, то ще привлече вниманието на Всевишния и на някои помощници свише. И те ще могат да поднесат служенето ни по-нататък.

И така, това е каймакът, есенцията на всички напътствия за тези, които действително търсят висшата истина. Съвсем простичко и съвсем практично; много добър съвет как да повишим стандартите си. Виждате, Бхактивинода Тхакура понякога е много конкретен, давайки добри съвети; друг път е много поетичен, пишейки новели. Но каква е целта? Да фокусира все повече вниманието ни.

(следва продължение)

[1] „Шикшащака“, 3

(из лекции Свами Тиртхи, 05.01.2018 утром, София)

Принадлежность к традиции означает, что вы знаете что-то существенное. Это не поверхностная принадлежность, а какое-то существенное убеждение. Основные истины нашей веры очень важны, потому что они определяют направления нашей жизни. Бхактивинода Тхакур говорит: «Кристально чистая преданность, способность согласовывать повседневные обязанности с высшими идеалами и сострадательная доброжелательность к другим живым существам – вот три главных фактора, сливки наставлений для тех, кто действительно ищет истину. ». Сливки – лучшее из лучшего.

Что ж, мне очень повезло побывать в вашей стране. Потому что таким образом мы можем иметь хоть малейшее представление о расе. Потому что сливки – это не просто сливочное масло. Нет, это вершина топа, лучшие из лучших. Сгущенный, интенсивный, сладкий, кислый, небесный – и даже больше! И это раса – то, что вы не можете объяснить, но вам нужно попробовать, чтобы получить представление о том, что это такое.

После этого эмоционального всплеска вернемся к сухой философии: первый из трех главных пунктов для настоящих искателей истины – это кристально чистая преданность. Итак, все начинается с вашего отношения. Каково ваше отношение? Основное отношение ко всему в жизни – преданность. Если вы посвятите себя этому, вы сможете достичь гораздо большего, чем любым другим методом. Я думаю, мы все знаем разницу, исполняешь ли ты какой-то долг потому, что это обязательно, или ты можешь делать это от всего сердца и души, верно? Одно — работа, другое — радость. Большая разница! Но не простая преданность, кристально чистая. «Кристалл» происходит от «Кришны». Итак, это очистит, связь с Кришной очистит нашу преданность. А кристалл прозрачен, но всякий раз, когда к нему прикасается луч солнечного света, он отражает его самым разнообразным образом.

Итак, кристально чистая преданность Всевышнему – это первый принцип. Если в нашей жизни будет этот яркий свет, вся тьма исчезнет. Это как восточная звезда на горизонте нашего сознания. Яркая звезда Востока.

И второй принцип – это сострадательная любящая доброта по отношению к другим живым существам. Какое внимание мы предпочитаем получать от других? Я думаю, мы все можем оценить, если кто-то со состраданием уделяет нам все внимание и проявляет любящую доброту, верно? Итак – давайте другим то, что ожидаете для себя. Или наоборот: не давайте другим то, что вы не получили бы с радостью. Это очень простой принцип, он называется «Золотым правилом», он присутствует практически во всех культурах. Махапрабху также говорит: «Уважайте других и не ждите уважения к себе».[1]

Итак, эта любящая доброта, этот сострадательный подход к другим – это второй принцип. Это может преодолеть разрыв между даже противоположными мнениями.

И третий принцип — уметь гармонизировать свою повседневную жизнь, свою практическую деятельность с божественными принципами. Здесь это очень важно. Потому что, если ваша практика очень плоха, то каких достижений вы ожидаете?

И здесь надо быть очень конкретным. «Скудная практика» не означает, что иногда мы страдаем во время нашего духовного служения – потому что это включено. «Скудная практика» означает пренебрежение своим служением. Когда ты халатно относишься к своему служению. Когда ты не забываешь поесть и поспать, но забываешь воспевать и медитировать. Это мы можем назвать жалкой практикой. И при такой убогой практике какого результата вы ожидаете? У вас будет плачевный результат. Никакой реализации или только полу совершенство. Но лучшая практика несет лучшие результаты. Не потому, что наша практика настолько сильна, что мы заставляем силы природы и Бога обеспечить нам наилучшие результаты. Но если это скромное подношение, оно привлечет внимание Всевышнего и некоторых помощников свыше. И они смогут предложить наше служение дальше.

Итак, это крем, суть всех инструкций для тех, кто действительно ищет высшую истину. Очень просто и очень практично; очень хороший совет о том, как улучшить наши стандарты. Итак, вы видите, Бхактивинод Тхакур иногда очень конкретен и дает хорошие советы; в других случаях он очень поэтичен в написании своих новелл. Но в чем смысл? Чтобы больше сосредоточить наше внимание.

(продолжение следует)

[1] „Шикшащака“, 3

(from a lecture of Swami Tirtha, 02.05.2018, Rila) 

First of all, I have to express my gratitude to the organizers of this Mela. It is you, you all. Because we work on the individual and on the society platform as well. Without the one, the other part doesn’t happen. We are all individuals, taking part in a very important practice and this is sadhu-sanga. To meditate at home alone – it’s good; to chant the holy name alone at home is good. The upgrade of the individual meditation is joint meditation; if we chant the holy names together – it’s better. The more people come together in the name of God, in the service of the Supreme, the better it is. But to chant aloud is even better. This is called bhajan. And what is the upgrade of bhajan? Kirtan. In this way we reach some very high platform of intensity, when we can forget about ourselves. It’s so difficult otherwise.

Theoretically we all agree on this point. But to really perceive that, to really expose ourselves to that experience – when finally you forget about your identity, ambitions, whatever… and you simply go with the flow of divine happiness – this is а very rare, blessed moment.

Therefore I have to express my gratitude to all of you who made this meeting possible. And not only those who are sitting here around, but to all the great saints and small saints from the previous times. Because we’re always remembering the great saints, but nobody discusses the small saints. Yet without the small saints, the great saints cannot function. Without the thousands of practitioners, the great ones cannot spread their own wings. We need very exceptional, unique, great stalwarts, and we need the very simple practitioners – both. The one and the many.

So, I express my gratitude, and I think our gratitude, to all the predecessors, who were practicing, who were teaching, who were receiving the teachings, etc., etc. On the external platform we can say that they are not with us anymore. But the holy name unites. So they are definitely sitting here with us. And I have to express our gratitude to the future practitioners, the future saints; we might say that they are not with us yet. Yet I feel that in their seed form they are here with us. In their potential they are here with us. So it is not only 30-50 people sitting here in this room. Dozens and hundreds and thousands and unlimited numbers are associating with us and with the holy name right now.

How many times do you read in the Chaitanya Charitamrita that when Mahaprabhu was walking, thousands were following Him. And they were taking the dust of the feet of Mahaprabhu so much, that they excavated the soil of the road and big holes manifested. Who knows how it happened?! Maybe for the physical eye there were only a few people around. But for the spiritual eye there were the majority of the souls in this universe – thousands and millions of followers.

So, it’s only a question of your vision how many souls you perceive in this room – a few or a lot. But anyway, we have to express our gratitude to all of them. We are the sons and daughters of our spiritual fathers and mothers, in order to become the spiritual fathers and mothers of our following sons and daughters. Please, try to take it to your heart! The only reason why we are here is because we are followers of someone; and we have to be here so intensely and so purely that others can take your example as well. In this way we don’t live only in the present moment, but we live in eternity. This is one way to overcome death – this fearful, frightening enemy. If you remember the predecessors and if you pray for the future generations, you are safe. Then you are part of a grand procession, where everybody comes together in the name of God and for the glorification of the Supreme.

(to be continued)

(Szvámí Tírtha, 2018. 05.02. Rila-hegységbeni előadásából)

Először is hálás köszönetemet szeretném kifejezni a Méla szervezőinek, tehát mindannyiótoknak, mivel egyéni és közösségi szinten egyaránt működünk. Ha nincsenek egyének, akkor nincs közösség sem. Mindannyian egyének vagyunk, akik egy nagyon fontos gyakorlatban veszünk részt, ez pedig a szádhu-szanga. Nagyon jó, ha tudunk otthon, egyedül meditálni, a Szent Neveket zengeni, de még jobb a közös meditáció, ha együtt mantrázunk. Minél többen gyűlünk össze Isten nevében, a Legfelsőbb szolgálatára, annál jobb. Még ennél is áldásosabb, ha hangosan bhadzsan formájában zengjük a Szent Neveket. És mi a bhadzsan felsőfoka? A kírtan, mellyel az intenzitásnak egy nagyon magas szintjét tudjuk elérni, amikor már megfeledkezünk önmagunkról. Máskülönben ezt nagyon nehéz megközelíteni.

Elméletileg mindannyian egyet tudunk érteni ebben a kérdésben, de igazán megérezni, valóban engedni, hogy ezt megtapasztalhassuk, amikor végre megfeledkezünk saját magunkról, ambícióinkról, mindenről… amikor csak egyszerűen együtt áramlunk az Isteni boldogsággal, ezek a nagyon ritka, áldott pillanatok.

Ezért kell mindannyiótoknak megköszönnöm, akik ezt lehetővé tettétek számunkra. És nem csak azoknak, akik itt ültök körülöttünk, hanem a korábban itt élt kisebb és nagyobb szenteknek is. Mivel többnyire a nagy szenteket emlegetjük, viszont senki sem emlékezik meg a kis szentekről, akik nélkül a nagy szentek nem tudnának működni. A gyakorlók ezrei nélkül a nagyok sem lennének képesek kitárni a szárnyaikat. Szükségünk van a nagyon kivételes, különleges élenjárókra, és a nagyon egyszerű gyakorlókra egyaránt. Az egyénekre és a tömegekre.

Szeretném kifejezni hálámat, illetve azt gondolom, hogy mindannyiunk háláját, valamennyi elöljárónknak, akik gyakorlói, tanítói, tanulói voltak ennek a  folyamatnak. Kívülállóként azt mondhatjuk, hogy ők többé már nincsenek velünk, viszont a Szent Név továbbra is összeköt bennünket. Tehát azt mondhatjuk, hogy bizonyosan itt ülnek körünkben. Továbbá hálámat szeretném kifejezni a jövő gyakorlói, szentjei számára is, akikről esetleg úgy gondolhatnánk, hogy még nincsenek velünk, mégis úgy érzem, hogy csírájukban, lehetőségként velünk vannak. Tehát nem csak 30-50 ember ül itt a teremben, hanem több tucat, több száz, több ezer és végtelen számú ember társul most itt velünk és a Szent Névvel.

Hányszor olvastátok már a Csaitanja-csaritámritában azt a részt, amikor Maháprabhu sétált és közben ezrek követték. Tisztelete jeléül olyan sok hívő vette le lábáról a port és ajánlotta hódolatát a földre borulva, hogy körülötte az úton mély gödrök keletkeztek. Ki tudja hogyan volt ez lehetséges, hiszen anyagi szemmel nézve csak néhány ember volt körülötte. Viszont lelki szemmel az volt látható, hogy az univerzum lelkeinek nagy része, több ezer és millió hívő jelent ott meg.

Tehát csak a látásmódotoktól függ hány lelket érzékeltek itt a teremben, csupán néhányat vagy sokat. Mindenesetre ajánljuk hódolatunkat mindannyiuknak. Lelki Apáink és Anyáink fiai és lányai vagyunk, hogy majdan az utánunk következő fiúknak és lányoknak lehessünk lelki Apái és Anyái. Kérlek véssétek ezt jól a szívetekbe! Az egyetlen ok, amiért itt lehetünk az, hogy valakinek a követői vagyunk. Olyan intenzíven és tisztán kell itt jelen lennünk, hogy mások is példát vehessenek rólunk. Ily módon nem csak ebben a jelen pillanatban élünk, hanem az örökkévalóságban is. Ez az egyik módja annak, hogy legyőzzük a halált, ezt a félelmetes, rémisztő ellenséget. Ha emlékeztek az elöljáróitokra és fohászkodtok az elkövetkezendő generációért, akkor biztonságban lesztek. Ezáltal részesei lehettek annak a nagy menetnek, ahol a lelkek, Isten Nevében, a Legfelsőbb dicsőítésére gyűlnek össze.

(folytatása következik)