



Archive for March 3rd, 2024
(from a lecture of Swami Tirtha, 03.10.2017 evening, Sofia)
(continues from the previous Monday)
“Shrila Bhaktivinod Thakur has written that in general the measurement of a Vaishnava is according to his degree of humility. His natural, real humility. Only a show of humility has no value. Imitation has no value anywhere. Proper humility can only come when one feels his connection with the autocratic Lord and master. Then only can he feel himself as humble. The master is an autocrat and the servant has no position. This is a matter of realization and not a mathematical truth. In connection with an autocrat, he has no real position. And if a person accepts this truth naturally, not artificially, he will automatically be the humblest. The servant of an autocrat has no position and no ego whatsoever; therefore he will possess natural humility – and that is his wealth. What sort of wealth is that? It is such that it can capture the autocrat. Service is of that type. A real servant has such a position in relation to his master. And vice-versa – the master is also addicted to his servant.” Addicted! “One party is surrendering and the master is also naturally attracted to that sincere servant.”[1]
I think, very harsh words! “Servant, autocrat, you have absolutely no position…” We want to run away. We want a good position. We want to enjoy our freedom. And we don’t like autocrats – except if it is us! By the way, in brackets: do you know what is the definition of corruption? “Corruption is such a business which doesn’t involve us.” Do you get it? ‘It’s not my business, therefore we call it corruption.’ If you project that in a spiritual way, if somehow we are not part of something, we feel excluded. And then you feel like: ‘better I defame this whole thing, because I’m not a part of it, I’m so envious’. In order to avoid that separation, that being excluded, better we come as servant – to be included. Even if I have no position, even if this whole divine system is autocratic. Because actually it is like this! Krishna is the Supreme Personality of Godhead. He is not chosen by the subordinates. Elections every four years – it’s not sure whether He will remain in His position or not. No, never! It doesn’t happen like this! So, don’t bring your trainings into divine affairs. The superiority of the Supreme is not a question of voting. Therefore this expression ‘autocrat’ is used. Autocrat means He can do anything.
But what is the quality of the servant? Or better I say: what is the quality of the service? Because we can say that service is in between the servant and the master – this is a relationship between the servant and the master. That’s something separate. And what is the quality of that service? That relationship will bind them together. This is the natural expression of the servant: ‘I’m here to serve You.’ And that will be the very natural demand of the Supreme: ‘Ah, so nice that you are here to serve Me!’ As it was said, the master becomes addicted to the servant: ‘Ah, he is always around.’ So it’s a very powerful bondage between the two parties. Actually we can say that this is the meeting point. Therefore both parties are running after this service connection. And now this is theology. The autocrat is God Supreme, the servant is us – the human beings. And bhakti, or prema, is the connection between the two. This is where they meet. This is the special quality of this connection – it will bring both the Supreme and the subordinate closer to each other. Therefore we worship Bhakti Devi, the service mood personified. When she is personified like this, we worship her, because she will connect us.
Do you follow? ‘Service, service’ – it doesn’t sound very well, right? But if we understand what is the content, what is the meaning, the depth of this service – as this is divine connection, the divine meeting point between God Supreme and us human beings – then it starts to have a different context, a different meaning.
(to be continued)
[1] Shridhara Maharaj, Centenary Anthology
(Szvámí Tírtha 2017.10.03-ai szófiai esti tanításából)
(az előző hétfői tanítás folytatása)
„Sríla Bhaktivinód Thákur azt írja, egy vaisnava általában az alázatának a mértéke szerint mérhető, hogy mekkora valódi, természetes alázattal rendelkezik. A megjátszott alázatnak nincs, mint ahogy a színlelésnek sincs semmie értéke. A mgfelelő alázattal akkor találkozunk, amikor valaki kapcsolódva érzi magát egyeduralkodó, autokrata Urával és mesterével. Csak abban az esetben érezheti magában az alázatot. A mester az önkényúr és a szolgának, a tanítványnak pedig, nincs semmi pozíciója. Ez megvalósítás kérdése nem pedig egy matematikai képlet. Ha egy önkényuralkodóval állunk kapcsolatban, mellette nincs igazi pozíciónk. És ha valaki ezt az igazságot magától értetődőnek fogadja el, nem pedig megjátssza azt, akkor automatikusan a legalázatosabbá válik. Egy önkényúr szolgájának nincs se pozíciója, se egója, se semmilye; ezért természetes az alázata, ami az ő valódi gazdagsága. Miféle gazdagság ez? Olyasvalami, ami rabul ejti ezt az autokrata személyt, mint például a szolgálatkészség. Egy igazi szolgát ilyen kapcsolat fűz a mesteréhez. És vice-versa – a mester is nagyon ragaszkodik ehhez a szolgájához.” Függ tőle! „Az egyik a meghódolt fél, a másik pedig a mester, aki szintén természetes módon vonzódik ehhez a komoly szolgájához.”[1]
Azt hiszem ezek nagyon szigorú szavak! „Szolga, autokrata kényúr, nektek egyáltalán nincs semmi pozíciótok…” Ezektől menekülni akarunk és inkább valami kellemes pozíciót keresnénk. Élvezni akarjuk a szabadságunkat és nem igazán szeretjük a önkényurakat – kivéve, ha azok mi vagyunk! Apropó csak zárójelben mondom, hogy tudjátok mi a definíciója a korrupciónak? „A korrupció egy olyan ügylet, amibe mi nem vagyunk belevonva.” Értitek? ‘Nem az én dolgom, ezért hívom korrupciónak.’ Ha ezt kivetítjük a lelki dolgokra, akkor ha nem vagyunk valaminek a részesei, akkor kirekesztve érezzük magunkat. És onnantól azt fogjátok érezni, hogy: ‘olyan irigy vagyok, hogy inkább bemocskolom, megrágalmazom az adott dolgot, ha már nem lehetek a részese’. Így, hogy megóvjuk magunkat a kirekesztettség érzésétől, jobb, ha inkább szolgai attitűddel közeledünk, hogy részesei lehessünk az isteni dolgoknak, még akkor is, ha nincs egy bizonyos pozíciónk, és még akkor is, ha ez az egész Isteni rendszer önkényes. Mert valójában ez így van! Krisna az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Őt nem a beosztottjai válasszák meg Istenüknek. A négyévenkénti választásoknál nem a Jóistent válasszuk újra, ő örökké megmarad az Istenség poziciójában. Ilyen nincs, soha! Ez nem így történik! Tehát, ne az anyagi világbéli tapasztalataitokkal közelítsetek az isteni dolgokhoz. A Legfelsőbb felsőbbrendűsége nem szavazás kérdése. Ezért használjuk ezt az ‘autokrata’ kifejezést, ami itt annyit jelent, hogy Ő bármit megtehet.
Most pedig nézzük meg, hogy milyen legyen egy szolga minősége; vagy talán jobb, ha úgy kérdezzük, hogy milyen legyen a szolgálat minősége? Mivel a szolgálat, mester és szolga kapcsolata ez kettejük között történik. Tehát milyen legyen ennek a szolgálatnak a minősége? Ez a kapcsolat fogja összekötni őket. A szolgai attitűd így hangzik: ‘Kedves Uram, itt vagyok, mivel szolgálhatlak Téged?.’ Erre pedig a legtermészetesebb módon így felel a Legfelsőbb: ‘Ó, kedves bhaktám annyira vártalak már, olyan jó, hogy végre hazataláltál és együtt lehetünk végre!’ Mint ahogy említettük, a mester is nagyon ragaszkodik a szolgájához: ‘Ó, ez a bhakta egy stabil pont, rá mindig számíthatok, mindig itt van körülöttem.’ Tehát ez egy nagyon erős kötelék kettejük között. Tulajdonképpen azt mondhatjuk, hogy ez a találkozási pont. Ezért mindkettőt a szolgálat motiválja. Most pedig jöjjön a teológia. A Legfelsőbb autokrata személy, maga Isten, a szolga pedig mi emberek vagyunk. A bhakti, vagy préma, a közöttünk lévő kapcsolat, ahol találkoznak. A kapcsolatnak ez a különleges tulajdonsága, mely közelebb hozza a Legfelsőbbet és az alárendeltet egymáshoz. Ezért imádjuk Bhakti dévít, a megszemélyesült szolgai hangulatot. Amikor ily módon személlyé válik, akkor imádni kezdjük őt, mert ő köt össze bennünket.
Sikerült követnetek? ‘Szolgálat és még több szolgálat’ – ugye ez nem hangzik valami jól? Azonban, ha megértjük, hogy ez miről szól valójában, mit jelent a szolgálat mélysége, ami egy lelki kapcsolat, egy transzcendentális találkozási pont a Legfelsőbb Isten és köztünk emberek között, akkor a szolgálat elkezd más megvilágításba kerülni, más értelmet nyer.
(folytatása következik)
1. Sríla Srídhar Mahárádzs, Centenáriumi antológia c. műve
(от лекция на Свами Тиртха, 03.10.2017 вечер, София)
(продължава от предишния понеделник)
„Шрила Бхактивинод Тхакур е писал, че най-общо мерилото за ваишнавата е степента на неговото смирение. Естественото му, истинско смирение. Само да се показва смирение няма стойност. Имитацията няма стойност никъде. Истинското смирение може да дойде единствено, когато човек чувства своята връзка с всевластния Бог и господар. Единствено тогава той може да се усеща смирен. Господарят е всевластен, а слугата няма никаква позиция. Това е въпрос на осъзнаване, не на математическо пресмятане. По отношение на диктатора, той няма никаква позиция. И ако човек приеме тази истина по естествен начин, не изкуствено, той от само себе си става най-смиреният. Слугата на един автократ няма никаква позиция и никакво его; затова и ще притежава естествено смирение – и именно то е неговото богатство. Що за богатство е това? Такова, че може да заплени всевластника. Служенето е от такъв тип. Истинският слуга има такава позиция по отношение на своя господар. Както и обратното – господарят също е пристрастен към своя слуга.” Пристрастен! ““Слугата се отдава, а господарят също е по естествен начин привлечен към такъв искрен слуга.”[1]
Мисля, че това са доста сурови думи! „Слуга, автократ, нямаш абсолютно никаква позиция…” Ще ни се да избягаме. Ние искаме добра позиция. Искаме да се радваме на свободата си. И не харесваме автократи – освен ако не сме самите ние! Между другото, в скоби, знаете ли какво е определението за корупция? „Корупцията е такъв бизнес, в който не участваме ние.” Разбирате ли? „Понеже не е моят бизнес, затова го наричам корупция.“ Ако проектираме това в духовен смисъл, ако по някакъв начин не сме част от нещо, ние се чувстваме изключени. И тогава си мислите: „По-добре да охуля цялото нещо, понеже не участвам в него и завиждам“. За да се избегне това отделяне, това изключване, по-добре да дойдем като слуги – да бъдем включени. Дори и да нямаме позиция, дори и цялата тази божествена система да е автократска. Защото тя действително е такава! Кришна е Върховната Божествена Личност. Той не е избран от електората. Избори на всеки четири години – и не е сигурно дали ще остане на позицията си или не. Не! Нещата не стоят така! Недейте да привнасяте това, на което сте научени тук, в божествените дела. Върховенството на Всевишния не е въпрос на гласуване. Затова се използва този израз „автократ“. Автократ означава, че Той може да направи всичко.
Но какво е качеството на слугата? Или по-добре да река: какво е качеството на служенето? Защото можем да кажем, че служенето стои между слугата и господаря – то е връзката между слугата и господаря. То е нещо отделно. И какво е качеството на това служене? Тази връзка ще ги обвърже заедно. Това е естественият начин на изразяване на слугата: „Аз съм тук, за да Ти служа“. И ще бъде съвсем естественото искане на Всевишния: „О, колко хубаво, че си тук да Ми служиш!“ Както беше казано, господарят става пристрастен към своя слуга: „О, той винаги е наоколо.“ Така че това е много силна връзка между двете страни. Всъщност можем да кажем, че е пресечната точка. Затова и двете страни търсят тази връзка на служенето. Това е теология. Автократът е Върховният Бог, а слугата сме ние, човешките същества. А бхакти, према е връзката помежду ни. Това е точката на среща. Такова е специалното качество на тази връзка – че тя довежда и Бога, и подчинения по-близо един до друг. Затова ние обожаваме Бхакти Деви, символа на настроението на служене. Когато е олицетворена по такъв начин, ние я обожаваме, защото тя ще ни свърже.
Разбирате ли? „Служене, служене“ – не звучи много добре, нали? Но ако разберем какво е съдържанието му, какво е значението, дълбината на това служене – тъй като то е божествена връзка, божествената пресечна точка между Всевишния Бог и нас, човешките същества – тогава започва да добива различен контекст, различен смисъл.
(следва продължение)
[1] Шридхара Махарадж, „Стогодишна антология“
