Sharanagati

(from a lecture of Swami Tirtha, 03.01.2018 evening, Sofia)

(continues from the previous Friday)

There are some trees in India which blossom only when a young, pure, chaste lady walks under their shade and softly touches the tree. Why? Because this touch is so powerful that the tree starts to tremble and to be transformed. Just like when the lovers meet. One small little touch or caress brings the utmost happiness! You start to tremble. Do you remember that pure, intense feeling? When we perceive the touch of divinity, when Krishna caresses you – through the sunshine, through the air, the wind, through the touch of another devotee – you can start to tremble.

In the Eleventh Canto of Shrimad-Bhagavatam it is described how to see God Krishna everywhere. And it is mentioned: we can see Him in the sun, we can see Him in the moon. We can worship Him in the sacrificial fire. We can worship Him through a brahmana, we can worship Him in general in the human beings. Then also we can worship Him in our heart. There are so many chances to be connected! Because Krishna cannot escape a pure heart. And when this divine touch, pure divine touch, comes to us, then maybe we shall also start to tremble. Maybe the tree of our consciousness will also blossom. And finally, ultimately it will bring some good fruits as well.

So, shanta-rasa is like an introduction into the further, deeper considerations of devotional service connection. As we agreed, shanta-rasa in a primary sense is the ability to maintain our undisturbed spiritual consciousness and position. But also it was mentioned that shanta-rasa is the ability to always focus on the Lord. So, we should try to achieve at least that platform. This is not the end of our story, not the end of our journey, but this is the beginning. Something more should come beyond this peaceful disposition towards the Supreme. And always remember, if you hear the conch-shell at the beginning of the arati, you can tremble a little bit.

Yet neutrality is a little more focused on ourselves. ‘The name of Krishna, the form of Krishna, the remembrance of Krishna has a positive effect over me.’ So, it is more concerning ourselves. This is when you receive. And the next step is when you give. Then the circle starts to work: you receive and you give; you get and you share.

Have you ever tried, have you ever experienced that? That things start to really happen when you start to give? May I tell you a practical experience?

Maybe I have told you already and don’t take it as a propaganda, please. But you know in our ashram in Ludasto we worship Giriraj as the ultimate shelter of the devotees and the place of Krishna-lila. And sometimes the celebrations are on weekdays and the devotees cannot come together. So, usually we have the celebrations on the weekend and we do some other services on the exact date of the event. So, this was the celebration of the Govardhana-lila. I was engaged with so many different other services. All of a sudden an inspiration came that ‘you should give a donation’. You know, usually it doesn’t happen that you give a donation in your own temple. But when it came to my mind: ‘Wait a minute, this is not my temple, I am also a guest here. This is His temple. So if He wants some donation from me – of course, the first banknote that I find I will give.’ So, I took the first and I gave it: ‘All right, if You want like this, of course I will supply.’ My dear once, in two days 20 times more came to the ashram.

I told you, don’t take it as a propaganda! When at the end of the month you’re running down your money and you go to the temple to give the final banknote, just to receive 20 times more – no, then it will not work. But when the invitation is pure and you are ready to jump, then it will work. Even if more money is not coming, it works. Because it’s not a question of receiving, it’s a question of giving. If first you are invited to give, be sure you will be invited to receive. If you perform your job, He will also be merciful to you. And this is not a financial question. This is a question of exchange. ‘Give me something – so that I can also give you something.’ This is the flow: I receive and I give; I give and I receive. And please, don’t calculate: ‘My Lord, it’s not 20 times more, it’s only 10 times more. Where is the balance?’

Be ready to see these small, little insignificant events in your life – when there is an invitation from the Supreme: ‘Please, join Me! Pay some attention to Me, do something for Me!’ And then you have to be ready to give, and to do, and to jump, and to serve. So, when the divine touch is there, we are ready to tremble. Don’t think that this is theory. It’s not a legend, it’s reality. Even if you are not supplied, your giving is accepted. Your offering is accepted.

(Tírtha szvámí 2018. 01. 03-ai szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Léteznek olyan fák Indiában, amelyek csak akkor virágoznak, ha egy fiatal, szeplőtelen hölgy sétál el alattuk és gyengéden megsimogatja őket. Miért? Mivel ez egy olyan erőteljes érintés, melybe a fa beleremeg és átlényegül. Ez épp olyan, mint amikor a szerelmesek találkoznak. Egy aprócska érintés, simogatás és máris a legboldogabbak! Beleremegnek. Emlékeztek még arra a tiszta, intenzív érzésre, amikor megérintett benneteket a lelkiség? Krisna napsugárral, szellővel vagy egy másik bhakta által megsimogat titeket, minek hatására megremegtek.

A Bhágavata-purána 11. Éneke leírja, hogyan fedezhetjük fel Krisnát mindenben. Azt olvashatjuk, hogyan láthatjuk meg Őt a Napban, a Holdban, az áldozati tűzben, hogyan imádhatjuk egy brahmanán és általában az embereken, az emberek szívén keresztül. Olyan sokféle módon állhatunk Vele kapcsolatban! Mivel Krisna nem tud elrejtőzni a tiszta szív elől, és amikor ez az isteni szféra megérint bennünket, akkor talán mi is remegni kezdünk. Meglehet tudatunk fája is virágba borul és végül kedvező gyümölcsöket terem.

Tehát a sánta-rasza, mintegy bevezetője az odaadó szolgálatban történő további, elmélyülésnek. Egyetértettünk abban, hogy a sánta-rasza elsődleges értelmezése az, hogy állandó, zavartalan transzcendentális tudatban és helyzetben maradjunk. De azt is említettük, hogy a sánta-raszában mindig az Úrra koncentrálunk. Tehát meg kell próbálnunk legalább ezt a szintet elérni. Ez még nem a vége a történetünknek, utazásunknak, hanem a kezdete. Kell még legyen valami ezen a Legfelsőbb iránti békés hangulaton túl is. És mindig emlékezzetek arra, amikor az áratí elején a kagylókürt transzcendentális hangját hallva megremeg a szívetek.

Mégis a semleges viszony valahogy kicsit önmagunkra koncentrál. ‘Krisna neve, formája, az Őrá való emlékezés, mindezek egy pozitív, kellemes hatást keltenek bennünk’. Tehát ez még mindig rólunk szól. Ebben a helyzetben mi vagyunk azok, akik kapnak és a következő lépés az, amikor már ti adtok. Majd elindul egy körforgás: kaptok és adtok; részesültök és megosztotok.

Próbáltátok vagy tapasztaltátok már valaha, hogy akkor indulnak be igazán a dolgok, amikor elkezdtek adni? Elmondhatok nektek egy gyakorlati dolgot, amit tapasztaltam?

Lehet, hogy már említettem ezt a történetet és kérlek ne az anyagi haszonszerzést lássátok benne. Mint tudjátok az ásramunkban Ludastón Girirádzsot imádjuk, aki a bhakták végső menedéke és egyben az egyik Krisna-lílá megszemélyesítője. Általában nálunk az ünnep hivatalos napja hétköznapra esik, amikor a bhakták munka miatt nem tudnak összegyűlni. Tehát többnyire a hétvégén tartjuk az ünnepet és másfajta szolgálatokat végzünk az ünnep hivatalos napján, azaz hétköznap. Ez a Góvardhan-lílá ünnepe volt és nagyon sok egyéb szolgálat várt rám aznap. Majd hirtelen azt az inspirációt kaptam, hogy ‘adjál adományt’. Tudjátok, általában nem jellemző, hogy a saját templomotok perselyébe dobtok pénzt. De aztán eszembe jutott: ‘Várjunk csak egy pillanatot, ez nem az én templomom, én is vendég vagyok itten. Ez az Ő temploma és ha adományt szeretne tőlem, akkor természetes, hogy az első bankjegyet, amit találok oda fogom adni Neki.’ Így is tettem, odaadtam a legelsőt, amit találtam: ‘Rendben, ha ezt szeretnéd, akkor természetesen adok Neked.’ És mi történt utána? Két napon belül húszszor annyit kapott az ásram.

Mondom, ezt ne vegyétek készpénznek, hogy mindig így fog történni! Például, amikor hó végén elfogy a pénzetek és elmennétek azért a templomba, hogy az utolsó bankjegyeteket odaadjátok, csakhogy húszszor annyit kapjatok vissza, az nem fog menni. Viszont, ha tiszta a meghívás és készek vagytok ugrani, akkor működik, még akkor is, ha nem nem kaptok viszonzásul pénzt. Hiszen ez nem arról szól, hogy kapjunk, hanem hogy adjunk valamit. Először arra inspirálnak benneteket, hogy adjatok és bizonyos, hogy meghívás fog érkezni arra is, hogy kapjatok. Ha végzitek a munkátokat, Ő akkor is kegyes lesz hozzátok és ez nem pénzügyi kérdés. Ez a kölcsönösségről szól. ‘Kérlek adj Nekem valamit és akkor Én is tudok adni neked valamit cserébe.’ Ez egy áramlás, kaptok és adtok, adtok és kaptok. És kérlek szépen titeket, ne úgy kalkuláljatok, hogy: ‘Kedves Uram, hiszen ez nem húszszor, hanem csak tízszer annyi! Valami nem stimmel!’

A lényeg, álljatok készen arra, hogy meglássátok ezeket az apró,  jelentéktelen eseményeket az életetekben, amikor a Legfelsőbb meghív benneteket: ‘Kérlek jöjj Velem, figyelj egy kicsit Rám, tegyél meg Nekem valamit!’ És ekkor készen kell állnotok arra, hogy adjatok, tegyetek valamit, ugorjatok és szolgáljátok Őt. Tehát, amikor az isteni szféra megérint bennünket, készek vagyunk átadni magunkat az isteni borzongásnak. Ne gondoljátok azt, hogy ez csak elmélet, egy mese, nem a valóság. Még ha nem is halmoznak el benneteket viszonzásképp, akkor is elfogadták amit adtatok. A felajánlásotok el lett fogadva.

(от лекция на Свами Тиртха, 03.01.2018 вечер, София)

(продължава от предишния петък)

В Индия има дървета, които разцъфват единствено, ако млада, чиста и честна девойка мине под сянката им и докосне дървото. Защо? Защото това докосване е толкова мощно, че дървото започва да трепти и да се променя. Точно както като се срещат влюбените. И най-малкото докосване или милувка донасят върховно щастие! Затреперваш. Спомняте ли си това чисто, наситено чувство? Когато усетим досега на божественото, когато Кришна ни погали – чрез слънчевите лъчи, чрез въздуха, чрез вятъра, чрез докосването на някой предан – можем също да затрептим.

В Единадесета Песен на „Шримад Бхагаватам“ е описано как да виждаме Бог Кришна навсякъде. И се споменава: можем да Го виждаме в Слънцето, можем да Го виждаме в Луната. Можем да Го обожаваме в жертвения огън. Можем да Го почитаме в брамините, можем да Го почитаме най-общо в човешките същества. И най-сетне можем да Го почитаме и в сърцата си. Има толкова много възможности да бъдем свързани! Защото Кришна не може да избяга от чистото сърце. И когато този божествен досег, чистото божествено докосване ни споходи, може би ние също ще затрептим. Може би дървото на нашето съзнание също ще разцъфти. И накрая, най-сетне, ще роди и добри плодове.

И така, шанта-раса е като въведение в по-нататъшните, по-дълбоки взаимоотношения в преданото служене. Както говорихме, шанта-раса в първостепенното си значение е способността да поддържаме несмущавани духовното си съзнание и позиция. Но бе споменато и, че шантра-раса е умението винаги да се фокусираме върху Бога. Така че поне такова ниво трябва да се стремим да постигнем. Това не е краят на историята, не е краят на пътуването ни, то е началото. Отвъд това омиротворено отношение към Бога би трябвало да последва нещо повече. И винаги помнете: щом чуете раковината в началото на арати, можете да трепнете мъничко.

При все това, неутралността е малко повече насочена към самите нас. „Името на Кришна, облика на Кришна, помненето на Кришна имат позитивен ефект върху мен.“ Така че това касае повече нас самите. То е да получаваме. А следващата стъпка е да даваме. Тогава кръгът се завърта: получаваш и даваш; вземаш и споделяш.

Опитвали ли сте, преживявали ли сте това? Че нещата наистина започват да се случват, когато започнете да давате? Да ви разкажа ли един практически опит?

Може би съм ви го разказвал, и моля ви, не го приемайте за пропаганда. Но знаете, че в нашия ашрам в Лудащо ние обожаваме Гирирадж като най-висшия подслон на преданите и като мястото на Кришна-лила. И понякога празниците се падат посред работната седмица и бхактите не могат да се съберат. Затова обичайно празнуваме през уикенда, а на самата дата на събитието си вършим служенето. И така, беше празникът Говардхана-лила. Бях зает с какви ли не различни други служения. Изведнъж ме споходи вдъхновение: „дай дарение“. Знаете, обикновено човек не дава дарение в собствения си храм. Обаче тогава си рекох: „Чакай малко, това не е моят храм, аз също съм гост тук. Това е Неговият храм. Така че щом Той иска дарение от мен – разбира се, първата банкнота, която извадя, ще му я дам.“ И така, извадих първата и я дадох: „Добре, щом искаш така, разбира се, ето.“ Скъпи мои, след два дни 20 пъти повече пари дойдоха в ашрама.

Казах ви, не го приемайте за пропаганда! Когато в края на месеца ви свършват парите и отидете в храма да дадете последната си банкнота, само и само за да получите 20 пъти повече – няма да стане. Но когато поканата е чиста и сте готови да се отзовете, тогава ще стане. Дори и да не дойдат повече пари, ще стане. Защото въпросът не е в получаването, въпросът е в даването. Ако първо сте призовани да дадете, бъдете сигурни, че ще бъдете призовани и да получите. Ако вие си вършите работата, Той също ще е милостив към вас. И не става въпрос за пари! Става въпрос за обмен. „Дай ми нещо – за да мога и Аз да ти дам нещо.“ Това е поток: получавам и давам; давам и получавам. И моля ви, не пресмятайте: „Господи, това не е 20 пъти повече, а само 10. Къде му излиза сметката?“

Бъдете готови да виждате тези дребни, незначителни случки в живота си, когато има покана от Бога: „Моля те, ела при Мен! Обърни Ми някакво внимание, направи нещо за Мен.“ И тогава трябва да сте готови да влагате, да вършите, да се втурвате, да служите. Когато има божествено докосване, да сме готови да затрептим. Не си мислете, че това е теория. То не е легенда, то е реалността. Дори и да не получите, вашето даване е прието. Приношението ви е прието.

(aus einem Vortrag von Swami Tirtha, 03.01.2018 am Abend, Sofia)

(Fortsetzung vom vorherigen Freitag)

Es gibt einige Bäume in Indien, die nur blühen, wenn eine junge, reine, erliche Frau unter ihrem Schatten geht und sanft den Baum berührt. Warum? Weil diese Berührung so kraftvoll ist, dass der Baum anfängt zu zittern und sich verwandelt. Genau wie, wenn sich die Liebenden treffen. Eine kleine Berührung oder Liebkosungen bringen größtes Glück! Du fängst an zu zittern. Erinnert ihr euch, an dieses reine, intensive Gefühl? Wenn wir die Berührung des Göttlichen wahrnehmen, wenn Krishna dich streichelt – durch den Sonnenschein, durch die Luft, den Wind, durch die Berührung eines anderen Anhängers – beginnen wir zu zittern.

Im elften Canto des Shrimad-Bhagavatam wird beschrieben, wie man Gott Krishna  überall sehen kann. Und es wird erwähnt: Wir können ihn in der Sonne sehen, wir können ihn im Mond sehen. Wir können Ihn im Opferfeuer anbeten. Wir können Ihn durch einen Brahmanen verehren, wir können Ihn im Allgemeinen in den Menschen verehren. Dann können wir Ihn auch in unserem Herzen anbeten. Es gibt so viele Möglichkeiten, vernetzt zu werden! Weil Krishna einem reinen Herzen nicht entkommen kann. Und wenn diese göttliche Berührung, die reine göttliche Berührung, zu uns kommt, dann beginnen wir vielleicht auch zu zittern. Vielleicht erblüht auch der Baum unseres Bewusstseins. Und schließlich, letztendlich wird es uns auch ein paar gute Früchte geben.

Shanta-rasa ist also wie eine Einführung in die weiteren, tieferen Betrachtungen von Verbindung zum hingebungsvollen Dienst. Wie wir uns einig waren, ist Shanta-Rasa in erster Linie die Fähigkeit dazu unser ungestörtes spirituelles Bewusstsein und unsere Position aufrechtzuerhalten. Aber auch das wurde in Shanta-Rasa erwähnt, die Fähigkeit, sich immer auf den Herrn zu konzentrieren. Wir sollten also versuchen, zumindest diese Plattform zu erreichen.

Dies ist nicht das Ende unserer Geschichte, nicht das Ende unserer Reise, sondern es ist der Anfang. Über diese friedliche Einstellung gegenüber dem Höchsten hinaus sollte noch etwas mehr kommen. Und denkt immer daran, wenn ihr das Muschelhorn zu Beginn des Arati hört, könnt ihr ein bisschen zittern.

Doch die Neutralität konzentriert sich etwas mehr auf uns selbst. „Der Name von Krishna, die Form von Krishna, die Erinnerung an Krishna hat eine positive Wirkung auf mich.“ Es geht also mehr um uns. Dies ist der Moment, in dem wir empfangen. Und der nächste Schritt ist, wenn wir geben. Dann beginnt der Kreis zu arbeiten: Du empfängst und du gibst; du bekommst und du teilst.

Habt ihr  es jemals versucht, habt ihr das jemals erlebt? Dass die Dinge wirklich passieren, wenn ihr anfängt zu geben? Darf ich euch eine praktische Erfahrung erzählen?

Vielleicht habe ich es euch bereits erzählt und versteht es bitte nicht als Propaganda. Ihr wisst , dass wir in unserem Ashram in Ludasto Giriraj als den ultimativen Zufluchtsort der Anhänger verehren der Ort von Krishna-lila. Und manchmal finden die Feierlichkeiten an Wochentagen und nicht alle Devotees können zusammenkommen. Normalerweise feiern wir also am Wochenende und machen auch weitere Dienstleistungen zum genauen Termin der Veranstaltung. Das war also die Feier des Govardhana-lila. Ich war mit so vielen verschiedenen anderen Diensten beschäftigt. Plötzlich kam eine Inspiration: „Gib eine Spende“. Ihr wisst, normalerweise kommt es nicht vor, dass du eine Spende in deinem eigenen Tempel gibst. Aber als es mir in den Sinn kam: „Moment mal, das ist nicht mein Tempel, auch ich bin hier zu Gast. Dies ist Sein Tempel. Wenn Er also eine Spende von mir möchte – natürlich gebe ich den ersten Geldschein, den ich finde.“ Also nahm ich den ersten und gab ihn Ihm: „Hier, wenn Du es willst, natürlich liefere ich es.‘“Meine Lieben,  in zwei Tagen kamen 20 Mal mehr dazu für den Ashram.

Ich habe euch gesagt, nimmt es nicht als Propaganda! Wenn ihr am Ende des Monats fast kein Geld mehr habt ein und geht zum Tempel, um die letzte Banknote abzugeben, nur um 20 Mal mehr zu erhalten– nein, dann wird es nicht funktionieren. Aber wenn die Einladung rein ist und ihr bereit seit zu springen, dann wird es funktionieren. Auch wenn nicht mehr Geld kommt, funktioniert es. Denn es geht nicht darum um zu empfangen, es ist eine Frage des Gebens. Wenn ihr zuerst zum Spenden eingeladen werdet,  seit  sicher, dass ihr dann eingeladen werdet zu bekommen. Wenn du deine Aufgabe erfüllst, wird Er auch gnädig sein. Und das ist keine finanzielle Angelegenheit . Das ist eine Frage des Austauschs. „Gib mir etwas – damit ich dir auch etwas geben kann.“ Das ist der Fluss: Ich empfange und ich gebe; Ich gebe und ich empfange. Und bitte, berechnet nicht: „Mein Herr, es ist nicht 20-mal mehr, es ist nur 10-mal mehr.“ Wo ist das Gleichgewicht?

Seit bereit, diese kleinen, unbedeutenden Ereignisse in eurem Leben zu sehen – wenn es eine  Einladung des Höchsten gibt: „Bitte, schließt euch Mir an! Schenke Mir etwas Aufmerksamkeit, tue etwas für mich!“ Und dann muss man bereit sein zu geben und zu tun, zu springen und zu dienen. Also, wеnn die göttliche Berührung da ist, sind wir bereit zu zittern. Denkt nicht, dass dies Theorie ist. Es ist kein Legende, es ist Realität. Auch wenn ihr nicht beliefert werdet, eure Spende ist angenommen. Euer Angebot ist akzeptiert.

Fortsetzung folgt

(от лекции Свами Тиртхи, 03.01.2018 вечером, София)

(продолжение с  предыдущей пятницы)

В Индии есть деревья, которые цветут только тогда, когда молодая, чистая, целомудренная женщина проходит под их тенью и нежно прикасается к дереву. Почему? Потому что это прикосновение настолько сильное, что дерево начинает дрожать и преображаться. Точно так же, как когда встречаются влюбленные. Одно маленькое прикосновение или ласка приносит огромное счастье! Вы начинаете дрожать. Помните это чистое, сильное чувство? Когда мы ощущаем прикосновение божественности, когда Кришна ласкает вас – через солнечный свет, через воздух, ветер, через прикосновение другого преданного – вы можете начать дрожать.

В Одиннадцатой песни «Шримад-Бхагаватам» описано, как повсюду видеть Бога Кришну. И упоминается: мы можем видеть Его в солнце, мы можем видеть Его в луне. Мы можем поклоняться Ему в жертвенном огне. Мы можем поклоняться Ему через брахмана, мы можем поклоняться Ему вообще в людях. Тогда мы также сможем поклоняться Ему в своем сердце. Есть так много шансов быть связанными! Потому что Кришна не может избежать чистого сердца. И когда к нам придет это божественное прикосновение, чистое божественное прикосновение, тогда, может быть, мы тоже начнем дрожать. Может быть, дерево нашего сознания тоже расцветет. И, наконец, в конечном итоге это принесет и хорошие плоды.

Итак, шанта-раса — это введение в дальнейшие, более глубокие аспекты связи в преданном служении. Как мы договорились, шанта-раса в первичном смысле — это способность сохранять ненарушенным наше духовное сознание и позицию. Но также упоминалось, что шанта-раса – это способность всегда сосредотачиваться на Господе. Итак, мы должны попытаться достичь хотя бы этой платформы. Это не конец нашей истории, не конец нашего путешествия, но это начало. За этим миролюбивым расположением к Всевышнему должно выйти нечто большее. И всегда помните: если вы услышите звук раковины в начале арати, вы можете немного вздрогнуть.

Однако нейтралитет немного больше ориентирован на нас самих. «Имя Кришны, форма Кришны, памятование Кришны оказывают на меня положительное влияние». Итак, это больше касается нас самих. Это когда вы получаете. И следующий шаг – это когда вы отдаете. Тогда начинает работать круг: вы получаете и отдаете; вы получаете и делитесь.

Вы когда-нибудь пробовали, испытывали ли вы когда-нибудь такое? Что вещи начинают происходить по-настоящему, когда вы начинаете давать? Могу ли я рассказать вам практический опыт?

Может быть, я вам уже говорил, и не воспринимайте это, пожалуйста, как пропаганду. Но вы знаете, что в нашем ашраме в Лудашто мы поклоняемся Гирираджу как высшему прибежищу преданных и месту Кришна-лилы. Иногда праздник происходит в будние дни, и преданные не могут собраться вместе. Поэтому обычно мы проводим торжества в выходные дни и совершаем свое обычное служение в день самого события. Итак, это было празднование Говардхана-лилы. Я занимался множеством других служений. Внезапно пришло вдохновение: «Ты должен сделать пожертвование». Знаете, обычно не бывает так, чтобы вы делали пожертвование в свой храм. Но тогда мне пришло в голову: «Погодите, это не мой храм, я здесь тоже гость. Это Его храм. Поэтому, если Он захочет от меня какого-то пожертвования – конечно, я отдам первую купюру, которую найду». Итак, я достал первую и отдал: «Хорошо, если Ты так хочешь, я, конечно, дарю». Дорогие мои, через два дня в ашрам пришло в 20 раз больше денег.

Я вам сказал, не воспринимайте это как пропаганду! Когда в конце месяца у тебя заканчиваются деньги и ты идешь в храм отдать последнюю купюру, лишь бы получить в 20 раз больше – нет, тогда не получится. Но когда приглашение чистое и вы готовы отозваться, тогда оно сработает. Даже если больше денег не поступает, это работает. Потому что вопрос не в получении, а вопрос в отдаче. Если сначала вас приглашают отдавать, будьте уверены, вас пригласят и получить. Если вы выполните свою работу, Он также будет милостив к вам. И это не вопрос в деньгах. Это вопрос обмена. «Дайте мне что-нибудь – чтобы я мог дать что-нибудь и вам». Это поток: я получаю и отдаю; Я даю и получаю. И, пожалуйста, не подсчитывайте: «Господи, это не в 20 раз больше, а всего лишь в 10 раз больше». Где же баланс?

Будьте готовы увидеть эти маленькие, незначительные события в своей жизни – когда будет приглашение от Всевышнего: «Пожалуйста, присоединяйтесь ко Мне!» Уделите Мне немного внимания, сделайте что-нибудь для Меня!» И тогда вы должны быть готовы отдавать, делать, устремляться и служить. Когда присутствует божественное прикосновение, мы готовы трепетать. Не думайте, что это теория. Это не легенда, это реальность. Даже если вы не получите обратно, ваше пожертвование принимается. Ваше приношение принято.