Archive for December 3rd, 2023

(from a lecture of Swami Tirtha, 02.10.2017 evening, Sofia)

(continues from the previous Monday)

You know the famous story where the father told the son: “All right, my dear son, now as you are smart enough, go to this Guruji and study the Shrimad Bhagavatam from him.” So the boy went and after one year he returned to the father. The father asked: “Have you studied the Shrimad Bhagavatam?” “Yes, I have learned everything and I know everything about the Shrimad Bhagavatam!” Then the father said: “You didn’t understand anything, go back to your master!” All right, the second term of the education started. Another year expired and the boy returned; the father asked: “My dear son, have you learned, have you studied properly?” “Yes, father. Last year it was not correct, but this year I’ve learned everything about the Shrimad Bhagavatam.” The father said: “Go back again!” After the third year the boy came back again and then the father asked: “Now, my dear son, have you studied, have you learned the Shrimad Bhagavatam?” “My dear father, the first year I thought I know everything. The second year I thought I didn’t know in the first year, but then I accomplished. Now after three years of study I realized I don’t understand anything.” Then the father was very satisfied, embraced the son and said: “This is it, my dear son! Now you are really qualified to go back to your master.”

So we need to decode the language of our masters. Many times I have told you, it is a classical story from the old times, when a master asked: “Bring me a cup of water.” And then the disciple would think: “Water? It’s a very simple liquid. And my spiritual master is not a simple person! Simple liquid to a unique person – no! I need to bring the best liquid to the best person. Milk is the best liquid, so I will bring him milk. My Gurudev is so humble that he asked for water, but he meant milk. I’m a faithful disciple, I understand his language. I can read his mind.” The boy comes with the milk and then the master is very angry at him: “My dear son, I didn’t ask for milk, I simply wanted to put my tilak. Water, bring me water!”

And you know, when you hear his story, you say: ‘Ah, yes, in the ancient times, in the Puranic times, maybe in the Mahabharata somewhere it happened.’ But when I saw this with my eyes: Gurudev asked a glass of water and the devotees brought him a glass of milk… and he was furious. Then I understood that we live in eternity. So the old stories are repeated; or we are living in the Puranic times.

And you know, I have told you what is the suggestion of the Vedas when the guru is angry. What is the advice for the disciple, do you remember? Stay away, beyond the reach of sound. You see, the Vedas are like a tenderly caring father towards the disciples.

But why is it important to understand properly the words of our master? Because when he will say: “madhura-rasa” and you will understand “sakhya-bhava” it’s not good. That is when your master asks a cup of milk and you bring a cup of water.

Faithfulness means that I’m fully committed. And nevertheless to do this in such a manner that we don’t annoy our master. So it’s not that you take your residence in his room, because you are so much surrendered. Or give others very obvious symptoms of your total dedication.

But this harmony between student and master is some very profound and basic agreement in service. We agree that in this lifetime we shall try to cultivate this spiritual service of divine love in a joint manner, that we are united in the spirit of service. Because slowly-slowly this is the way how the mood will develop.

Generally we think that the qualifications are expected from the gurus, but actually the real quality is expected from the disciple. So our business is to improve our shishya-abhiman, our shishya mentality. Shishya-abhiman means we pay attention, we let ourselves be instructed. If there is shishya-abhiman, the mentality of a disciple, there is also guru-abhiman, right? Guru-abhiman means that somebody is ready to take the role to instruct and serve others in this way – by instructions.

(to be continued)



(Szvámí Tírtha, 2017.10.02-ai szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Bizonyára ismeritek azt a híres történetet, amikor az apa azt mondja a fiának: ‘Most, hogy már elég okos vagy fiam, menj el Gurudzsíhoz, és tanulmányozd a Bhágavata-puránát!’. A fiú elment, majd egy év múlva visszatért az apjához. Az apa megkérdezte: ‘Sikerült tanulmányoznod a Bhágavata-puránát?’ ‘Igen, mindent értek, és mindent tudok a Bhágavata-puránáról!‘ Erre az apa így szólt: ‘Akkor nem értettél meg semmit, menj hát vissza a mesteredhez!‘ Így hát visszament és tovább folytatta a tanulást. Újabb egy év telt el, míg a fiú visszatért. Az apa kérdezte: ‘Drága fiam, tanultál-e rendesen?‘ ‘Igen, apám. Amit tavaly megértettem, az úgy nem volt helyes, de most már mindent tudok a Bhágavata-puránáról.‘ Az apa megint így szólt: ‘Menj vissza!‘ A harmadik év után a fiú ismét visszatért, és az apa újfent megkérdezte: ‘Kedves fiam, megértetted-e a Bhágavata-puránát?‘ ‘Kedves apám, az első évben azt hittem, hogy mindent tudok. A második évben azt hittem, hogy az első évben nem tanulmányoztam jól az írásokat, de aztán sikerült megértenem. Most, három év tanulás után rájöttem, hogy semmit sem értek.‘ Ekkor az apa nagyon elégedett lett, megölelte a fiát és azt mondta: ‘Na, ez az, drága fiam! Most már tényleg alkalmas vagy arra, hogy visszamenj a mesteredhez és elkezdj igazán tanulni tőle.’

Tehát pontosan kell megértenünk a tanítómesterek szavának mögöttes értelmét. Szintén sokszor meséltem már nektek azt a régi klasszikus történetet, amikor egy mester arra kérte a tanítványát, hogy vigyen neki egy pohár vizet. Mire a tanítvány azt gondolta: ‘Vizet? A víz egy nagyon egyszerű folyadék, az én mesterem pedig nem egy hétköznapi ember! Ilyen egyszerű innivalót vigyek egy ilyen kivételes személynek? Nem! A legfinomabb nektárt fogom neki vinni, ezért tejet viszek. Gurudévám olyan alázatos, hogy vizet kért, de biztosan a tejre gondolt. Hűséges tanítvány vagyok, értem a nyelvét és tudok olvasni a gondolataiban.‘ Erre a tanítvány visszajön egy pohár tejjel, ám a Guru nagyon megharagszik rá: ‘Kedves fiam, én nem tejet kértem, hanem vizet, csak a tilakomat akartam felfesteni. Hozzál nekem vizet!‘

Amikor halljátok ezt a történetet, azt gondolhatjátok: ‘Á, igen, hajdanán az ősi puránikus időkben, talán a Mahábháratában, valahol ez így megtörtént.‘ De amikor a saját szememmel láttam, hogy Gurudév egy pohár vizet kért, és a bhakták egy pohár tejet vittek neki és dühös lett, akkor értettem meg, hogy mi az örökkévalóságban élünk. Tehát a régi történetek megismétlődnek… vagy csak mi is a puránák idejében élünk.

Ugye emlékeztek arra, hogy mit javasolnak a védák, mit tegyünk, ha a guru dühös lesz?! Emlékeztek rá? ‘Maradjatok hallótávolságon, kívül!’ Látjátok, a Védák úgy vigyáznak a tanítványra, mint egy gyengéden gondoskodó apa.

De miért fontos, hogy megfelelően értsük tanítómesterünk szavait? Azért, mert amikor azt fogja mondani, hogy ‘mádhurja-rasza’ és te úgy érted, hogy ‘szakhja-bháva’ az nem jó. Ez ugyanaz, amikor a mestered egy pohár tejet kér, te pedig egy pohár vizet hozol.

A hűség azt jelenti, hogy teljesen elkötelezettek vagyunk. Azonban mindezt tegyük úgy, hogy közben ne bosszantsuk fel a mesterünket. Tehát itt nem arról van szó, hogy teljesen odaszögezitek magatokat a szobájához, mert már annyira meghódoltak vagytok, vagy pedig hogy nagyon látványossá teszitek mások számára, hogy mennyire odaadóak vagytok.

A mester és tanítvány közötti harmónia valami nagyon mély és elemi egyetértés a szolgálatban. Ez egy szoros megállapodás közöttük arról, hogy ebben az életben megpróbálják közösen művelni az istenszerető szolgálatot, a szolgálat szellemében egyesülve. Ez a módja annak, ahogy a lelki hangulat, a rasza fokról-fokra megnyilvánul.

Általában azt gondoljuk, hogy a gurunak kell megfelelő képzettséggel rendelkeznie, de valójában az igazi  minőség a tanítványtól váratik el. A mi feladatunk az, hogy fejlesszük magunkban a sisja-abhimánt, a sisja mentalitásunkat. A sisja-abhimán azt jelenti, hogy figyelünk, és hagyjuk magunkat tanítani. Ha létezik sisja-abhimán, tanítványi mentalitás, akkor van guru-abhimán is, igaz? A guru-abhimán azt jelenti, hogy valaki kész felvállalni azt a szerepet, hogy másokat oktat, ily módon szolgálva őket.

 

(folytatása következik)



(от лекция на Свами Тиртха, 02.10.2017 вечер, София)

(продължава от предишния понеделник)

Знаете известната история, когато бащата казал на сина си: „Добре, скъпо мое момче, сега вече достатъчно умен, иди при този Гуруджи и изучи „Шримад Бхагаватам” от него.” Момчето отишло и след една година се върнало при бащата. Бащата попитал: „Изучи ли „Шримад Бхагаватам”?”, „Да, изучих го целия и вече знам всичко за „Шримад Бхагаватам”.” Тогава бащата рекъл: „Нищичко не се разбрал, връщай се при учителя си!” И така, започнал вторият срок на обучението. Изтекла още една година и момчето се върнало; бащата попитал: „Скъпи сине, изучи ли го както подобава?” „Да, татко. Миналата година не беше както трябва, но тази година вече съм научил всичко за „Шримад Бхагаватам”.” Бащата казал: „Да се връщаш там пак!” След третата година момчето отново си дошло и бащата отново попитал: „Сега вече, скъпи ми синко, изучи ли, проумя ли „Шримад Бхагаватам”?” „Скъпи татко, първата година си мислех, че знам всичко. Втората година си мислех, че първата не съм знаел, но вече съм проумял. Сега, след три години обучение, осъзнах, че не разбирам нищо.” Тогава бащата бил много доволен, прегърнал сина си и казал: „Браво, скъпи сине! Сега вече наистина си квалифициран да се върнеш при учителя си.”

Така че трябва да дешифрираме езика на учителите. Много пъти съм ви разказвал тази класическа история от древни времена, когато учителят поискал: „Донеси ми чаша вода”. Тогава ученикът взел да разсъждава: „Вода? Такава обикновена течност. А моят духовен учител не е обикновен човек! Обикновена течност за такъв уникален човек – не! На най-прекрасния човек подобава да поднеса най-прекрасната течност. Млякото е най-добрата течност, затова ще му занеса мляко. Моят Гурудев е толкова смирен, че помоли за вода, но всъщност иска мляко. Аз съм верен ученик, разбирам езика му. Мога да чета мислите му.” Момчето донася млякото и тогава учителят му е много разгневен: „Скъпи синко, не съм поискал мляко, просто искам да си сложа тилак. Вода, донеси ми вода!”

И като чуете тази история си казвате: „Да, в древните времена на Пураните, може би нейде из „Махабхарата” се е случило това.” Но когато го видях със собствените си очи: Гурудев поиска чаша вода, а бхактите му донесоха чаша мляко… и той беше бесен… тогава разбрах, че живеем насред вечността. Така че древните истории се повтарят; или живеем във времената на Пураните.

И знаете, казвал съм ви каква е препоръката на Ведите, когато гуру е гневен. Това е съвет към ученика, спомняте ли си? Стой далеч, толкова далече, че гласът му да не те достига. Виждате, Ведите са като грижовен баща спрямо ученика.

Но защо е важно да разбираме правилно словата на нашия учител? Защото ако той каже: „мадхуря-раса”, а вие разберете „сакхя-бхава това не е добре. Това е когато учителят ви поиска чаша мляко, а вие му донесете чаша вода.

Вярност означава, че съм напълно посветен. Но при все това да го правим по такъв начин, че да не дразним учителя. Тоест, не става дума да се нанесете да живеете при него в стаята му, защото сте толкова отдадени. Или да показвате други прекалено очевидни признаци на своята пълна посветеност.

Но тази хармония между ученик и учител е едно много дълбоко и основно разбирателство в служенето. Разбираме се, че в този живот ще се стремим да култивираме това духовно служене към божествената любов заедно, че ще сме обединени в духа на служенето. Защото малко по малко това е начинът, по който ще се развие настроението.

Обикновено си мисли, че квалификациите се очакват от учителите, но всъщност истинското качество се очаква от ученика. Затова нашата работа е да усъвършенстваме своето шишя-абхиман, своето отношение, настройка на ученик. Шишя-абхиман означава да влагаме внимание, да се оставяме да бъдем научени. Ако има шишя-абхиман, манталитета на ученик, ще има и гуру-абхиман, нали? Гуру-абхиман означава, че някой е готов да поеме ролята да обучава и да служи на другите по такъв начин – чрез напътствия.

(следва продължение)