Sharanagati

(from a lecture of Swami Tirtha, 01.10.2017 evening, Sofia)

(continues from the previous Monday)

If the question is how to reach our spiritual goals – first identify your goals, learn the process and put it into practice. The result doesn’t depend on you. Because our Krishna is very selective. Just imagine yourself with another devotee, the two of you are walking, approaching Goloka Vrindavana. All of a sudden Govinda appears on the scene. He says: “So nice that you came!” He opens His arms, running towards you… and embraces the other one. Bad luck! Then you will protest: “Govinda! He was always sleeping too much! He never ever learned one verse from the Gita! I know two verses! I’m more qualified! Why him?! Why not me!?”

So what to do? Be frustrated for eternity? No, we need to learn the secret. Shall we try to enter that secret?

Well, the secret is to develop gopi-bhava[1]. Sometimes we might think that ‘Gopi-bhava is something so high, so complicated and so far away from me. This is a sacred rasic topic, so how can we enter that field!?’ Which is more or less true. It’s so sacred that – as Shridhara Maharaj says – “The fools rush in where angels fear to enter”.

But what does gopi-bhava mean here, in this context? From the Chaitanya Charitamrita we understand that the gopis are thousands or millions times more happy if they can help others to come in contact with Krishna than if they meet Him themselves. So, imagine yourself and your brother or sister walking and he gets the embrace.

Gita Govinda: Gopi-bhava.

Swami Tirtha: Correct. Otherwise we are eternally frustrated. It’s better to be happy about the achievements of others. Isn’t it very generous? Isn’t it like a gentleman’s cultivation of spiritual life – not selfish, not self-centered? And you can glorify the Lord: “Although I know two verses and he knows none, still he’s in Your embrace!”

So what makes us qualified to enjoy the embrace? These are not our achievements, this is His choice. Na pravachanena labhyo na bahuna shrutena[2] – not by much preaching or teaching, not by much listening, labhyate – ‘we’ll reach’; only by His choice. That means we have to be ready to expose ourselves not to be the chosen ones. Why are our teachers always trying to prepare us to be selfless? Millions of times we have heard: ‘selfless service, don’t expect anything in return’ – why? Because this is a chance to develop this unity consciousness – that your success is my success. And I’m happy to serve your success. Because I’m also part of you, of your achievements. Also it means that my success is your success. And it means that your failure is my failure also. But it shouldn’t mean that my failure is your failure. Keep it for yourself.

You see, this is sadhu-sanga! Your achievement is my achievement. If you learn how to make the beautiful ornaments on the foam of the milk, it’s my achievement also. Therefore we are brothers and sisters, therefore this sadhu-sanga principle is so sacred for us. If one will reach, everybody will go.

Therefore we are very much ready to serve the progress of others. This is a way to develop spiritual ideals. And not only to develop – to reach our spiritual ideals. You see, this gopi-bhava is very practical: serve others. Don’t think that this is so rasic that you cannot do that. This is practical. If we have the proper mood, then we will be very happy and satisfied in the spiritual process. And all the blessings of your superiors and the satisfaction of the Divine Couple will come with you.

It’s a question of very fine, very delicate cultivation. Because spiritual life is a culture; and culture means something that you cultivate. What happens if you cultivate a garden? The fruits will come. Proper cultivation – best fruits. So we simply have to follow the process; the results will come by themselves. We are not even hunting after the results, but we wait. As Bhaktivinoda Thakura writes: “Ah, Gopinath, You have liberated so many demons! I’m sitting here and waiting for my turn.” Just wait! If you do it properly, everything will come.

(to be continued)

[1] The mood of the gopis

[2] From the Upanishads

(Szvámí Tírtha, 2017.10.01-jei szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Ha az a kérdés, hogyan érjük el lelki céljainkat – először határozzuk meg őket, tanuljuk meg a folyamatot és ültessük át a gyakorlatba. Az eredmény nem rajtad múlik. Mert a mi Krisnánk nagyon szeszélyes. Képzeld el azt, hogy egy bhakta társaddal sétáltok és közeledtek Gólóka Vrndávanhoz. Egyszer csak megjelenik a színen Góvinda és azt mondja: ‘De jó, hogy megjöttél!’ Kitárja a karjait, felétek szalad… és átöleli a bhakta társadat. Akkor tiltakozol: ‘Kedves Góvinda! De hát Ő mindig túl sokat alszik és soha egyetlen verset sem tanult meg a Gítából! Én két verset is tudok! Én sokkal képzettebb vagyok! Miért ő?! Miért nem én!?’

Mit tegyünk? Legyünk frusztráltak örökre? Nem. Meg kell tanulnunk a titkot. Vizsgáljuk meg közelebbről ezt a titkot?

Nos, a titok a gópí-bháva kifejlesztése. Néha azt gondoljuk, hogy ‘a gópí-bháva valami nagyon magasztos, bonyolult dolog és nagyon messze áll tőlünk. Ez egy szent, raszikus téma, hát hogyan is léphetnénk be erre a területre!’? Ez többé-kevésbé igaz is. Annyira szent, hogy Srídhar Mahárádzs így fogalmazza meg: ‘Beront oda a bolond, ahova az angyal is csak félve lép’.

De mit jelent itt, ebben az összefüggésben a gópí-bháva? A Csaitanja-csaritámrtából már tudjuk, hogy a gópík milliószor boldogabbak, ha segíthetnek másoknak azért, hogy kapcsolatba kerüljenek Krisnával, mintha személyesen találkoznának Vele. Képzeld el, ahogy a hittestvéreddel sétálsz és őt öleli át Góvinda.

Gítá Góvinda: Gópí-bháva.

Szvámí Tírtha: Helyes. Különben örökké frusztráltak maradnánk. Jobban tesszük, ha örülünk mások eredményeinek. Hát nem önzetlen? Olyan ez, mint egy úriember lelki életének példázata: nem önző, nem énközpontú. És dicsőítheted az Urat: ‘Annak ellenére, hogy én két verset ismerek, ő pedig egyet sem, mégis milyen csodálatos, hogy inkább őt fogadod Karjaidba!’

Mi tesz minket alkalmassá arra, hogy élvezzük ezt az ölelést? Ezek nem a mi eredményeink, ez az Ő választása. Na pravacsanéna labhjó na bahuná sruténa – elérhetetlen marad így a Lélek. Labhjaté – elérni csak az tudja, kit Ő választ, annak önmaga természetét föltárja. Ez azt jelenti, hogy késznek kell lennünk arra,, hogy nem mi leszünk a kiválasztottak. Miért próbálnak a tanítóink mindig arra felkészíteni minket, hogy önzetlenek legyünk? Milliószor hallottuk már: ‘az önzetlen szolgálatért ne várjatok semmit cserébe’ – miért? Mert ez egy lehetőség arra, hogy kifejlesszük azt az egységtudatot, hogy a te sikered az én sikerem is. És én örömmel szolgálom a te sikeredet. Mert én is részese vagyok és az eredményeiteknek. Ez azt is jelenti, hogy az én sikerem a te sikered is és hogy a te kudarcod az én kudarcom is. De nem jelentheti azt, hogy az én kudarcom a te kudarcod is egyben. Azt tartsd meg magadnak.

Látjátok, ez a szádhu-szanga! A ti eredményeitek az én eredményem is. Ha megtanulod, hogyan készíts gyönyörű díszítést a tejhabra, az az én eredményem is. Ezért vagyunk hittestvérek és a szádhu-szanga elv ezért olyan szent a számunkra. Ha egyvalaki eléri, akkor mindenki el fogja érni.

Ezért vagyunk készek arra, hogy mások fejlődését szolgáljuk. Ez egy módja a lelki eszményeink gyarapításának. És így nem csak fejlesztjük, hanem el is érjük a lelki eszményeinket. Látjátok, a gópí-bháva nagyon gyakorlatias: szolgáljatok másokat. Ne gondoljátok azt, hogy ez annyira raszikus, hogy nem tudjátok megtenni. Ez gyakorlatias. Ha megfelelő hangulatban vagyunk, akkor nagyon boldogok és elégedettek leszünk a lelki életben. És ezen az úton az elöljáróid összes áldása és az Isteni Pár elégedettsége is kísérni fog téged.

Nagyon árnyalt, nagyon finom gyakorlatról van itt szó. Mert a lelki élet kultúra, a kultúra pedig olyasvalami, amit művelünk. Mi történik, ha megművelsz egy kertet? Gyümölcseid lesznek. Megfelelő műveléssel pedig a legjobb gyümölcsök teremnek. Tehát egyszerűen csak követnünk kell a folyamatot, az eredmények pedig maguktól jönnek. Nem is hajszoljuk az eredményeket, hanem várunk. Ahogy Bhaktivinód Thákur írja: ‘Ó, Gópínáth, annyi démont felszabadítottál már! Én itt ülök és várom, hogy én is sorra kerüljek”. Csak várjunk! Ha megfelelően csinálod, minden eljön.

(folytatása következik)

1. Az gópík hangulata
2. Mundaka-upanisad 3.2.3. és Katha-upanisad 1.2.23.

(от лекция на Свами Тиртха, 01.10.2017 вечер, София)

(продължава от предишния понеделник)

Ако въпросът е: как да постигнем духовните си цели – най-напред определете целите си, изучете процеса и го приложете на практика. Резултатите не зависят от вас. Защото Кришна много подбира. Представете си, вървите двамата с още един предан и наближавате Голока Вриндавана. Ненадейно на сцената се появява Говинда. Казва: „Колко хубаво, че дойде!” отваря ръце за прегръдки, хуква към вас… и прегръща другия. Лош късмет. Тогава възроптавате: „Но, Говинда! Той все спеше прекалено много! Никога не научи дори един стих от Гита! Пък аз знам два! Аз съм по-квалифициран! Защо него?! Защо не мен…!?”

Какво да се прави? Нима да се разочароваме за вечността? Не, трябва да научим тайната. Да се опитаме ли да надникнем в тази тайна?

Тайната е да развием гопи-бхава[1]. Понякога може да си мислим: „Гопи-бхава е нещо толкова възвишено, толкова сложно и толкова далечно от мен. Това е свещена тема от областта на раса, как бих могъл да навляза в нея?!” Което малко или много е вярно. Тя е толкова свещена, че – както Шридхара Махарадж казва – „Глупците нахлуват там, дето ангелите не смеят да пристъпят.”

Но какво означава гопи-бхава тук, в този контекст? От „Чайтаня Чаритамрита” научаваме, че гопите са хиляди и милиони пъти по-щастливи, ако могат да помогнат на другите да влязат в контакт с Кришна, отколкото ако самите те се срещнат с Него. И така, представете си как вървите със своя брат или сестра, и те са тези които получават прегръдката.

Гита Говинда: Гопи-бхава.

Свами Тиртха: Правилно. Иначе ще сме вечно разочаровани. По-добре да се радваме на постиженията на другите. Не е ли това великодушно? Не е ли джентълменско култивиране на духовен живот – не себично, не центрирано в себе си? И можете да прославите Бога: „Въпреки че аз знам два стиха, а той не знае нито един, все пак той е в прегръдките ти!”

Така че кое ни прави квалифицирани да се наслаждаваме на прегръдката? Не нашите постижения, а Неговият избор. На правачанена лабхйо на бахуна шрутена[2] – не чрез много проповеди и преподаване, не чрез много изучаване, лабхяте – „ще постигнем”; а единствено по Негов избор. Това означава, че трябва да сме готови да не бъдем ние избраните. Защо нашите учители винаги се стремят да ни подготвят да сме несебични? Милиони пъти сме чували: „безкористно служене, без да очакваме нищо в замяна” – защо? Защото това е шанс да развием такова съзнание за единство – че твоят успех е и мой успех. И аз съм щастлив да служа на твоя успех. Защото аз също съм част от теб, от твоите постижения. Това означава също и, че моят успех е и твой успех. Означава и, че и твоят провал е и мой провал. Но не бива да значи, че моят провал е и твой провал. Нека го запазим за себе си.

Виждате ли, това е садху-санга! Твоето постижение е и мое постижение. Ако ти си се научил как да правиш красиви орнаменти върху пяната на млякото, това е и мое постижение. Затова сме братя и сестри, затова този принцип на садху-санга е толкова свещен за нас. Ако един стигне, всички ще идат.

Затова сме толкова готови да служим на напредъка на останалите. Това е начин да развиваме духовни идеали. И не само да развиваме – да достигаме нашите духовни идеали. Виждате, че гопи-бхава е нещо съвсем практично: служете на другите. Не си мислете, че това е нещо толкова изпълнено с раса, че не можете да го правите. То е практично. Ако имаме вярното настроение, ще сме много щастливи и удовлетворени в духовния процес. И всички благословии на нашите наставници и удовлетворението на Божествената Двойка ще ни споходят.

Това е въпрос на много фино, много деликатно култивиране. Защото духовният живот е култура; а култура означава нещо, което култивираш. Какво става, като отглеждаш градина? Ще има плодове. Правилно отглеждане – прекрасни плодове. Така че нека просто следваме процеса; резултатите ще дойдат от само себе си. Ние дори не гоним резултатите, а просто чакаме. Както пише Бхактивинод Тхакур: „О, Гопинатх, Ти си освободил толкова много демони! Аз седя тук и чакам своя ред.” Просто чакайте! Ако го правите както трябва, всичко ще дойде.

(следва продължение)

[1] Настроението на гопите

[2] Из Упанишадите