Sharanagati

(from a lecture of Swami Tirtha, 17.08.2017 morning, Ludasto)

(continues from the previous Friday)

What should be the quality, what should be your thinking while chanting? Usually what do you think of while you chant? Tell me something.

Shyama Tulasi: In the beginning, maybe two or three repetitions, I remember the name, but then I come back to my daily troubles and concerns and it’s a chaos.

Swami Tirtha: You mean two-three rounds or..?

Shyama Tulasi: I wish they were!

Swami Tirtha: But you have some conception about one-pointed attention, right? We need that.

Sanatana: While I am chanting, in parallel with the name I am thinking how can I serve the Supreme and the Guru.

Swami Tirtha: That’s nice.

Ashvini: My chanting has two different options. The first one is the same as Shyama Tulasi said in the beginning – I have to fight with so many thoughts, but after a short period I go very deeply and it is like a holy theatre play in front of me, and it is so beautiful every time, like it is described in the shastras. But it’s not like this every time. And every time it is not like this, I hope it will happen.

Paramananda: It’s a big fight. What devotees said till now is valid for me also. The fight is to be focused on the name itself and not on something else. When I manage to win the fight, some things start to happen. Great perspectives are revealed. Sometimes this happens even when I am not focused on the name. As if it is caring me and going through me. Still there is always a fight.

Swami Tirtha: But this is a glorious fight. Maybe somebody else? Yes, please.

Adidevi: This is right about the fight, but the perspective is sweet. What our teachers give us and all the devotees; and the moments when we remember the hands that gave us our mala. These little glimpses when we have touched the nectar. And this secret that our teachers gave us – that we are helping the meeting of Radha-Krishna to happen.

Swami Tirtha: Chanting is a celebration! The grand victory of divine love! Today maybe this is a fight, tomorrow this is a victory.

I’ve learned something from one devotee. I saw him every morning chanting very intensely and very seriously – walking up and down, very focused. Then I understood what his mentality is, what his mood is while chanting – he told me: “Chanting is just like you collecting flowers in the morning and offering them to the lotus feet of the Lord.“ I liked it so much! This is such a beautiful way to see it! That whatever you will do, whatever you will perform today – this is like collecting flowers and bringing everything to the lotus feet of the Lord. It’s a beautiful program for the day.

Of course there is a lot more. If you walk the path of your mala, you touch the beads, and you meditate over the lilas of Krishna and His devotees; this is also like a grand rasa-dance, a circle dance – moving, focusing around divine dedication.

(to be continued)

(Szvámí Tírtha, 2017.08.17-i ludastói reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Milyen legyen tehát a mentalitásunk, mire gondoljunk mantrázás közben? Általában mire szoktatok gondolni a Szent Nevek zengésekor? Mondjatok pár dolgot.

Sjáma Tulaszí: Egy darabig sikerül a Szent Névre koncentrálni, aztán visszatérnek a világi, hétköznapi problémák és egyfajta zűrzavar áll elő bennem.

Szvámí Tírtha: Azért mégis van némi tapasztalatod arról, hogy milyen is az egyhegyű figyelem, igaz? Arra van szükségünk!

Szanátan: Mantrázás közben én azon gondolkodom, hogy vajon hogyan lehet jól szolgálni a Legfelsőbbet és a Mestert.

Szvámí Tírtha: Ez jó!

Asvini: Kétféle módon szoktam mantrázni. Az egyik az, amit Sjáma Tulaszí említett – hogy kell némi idő, amíg el tudok mélyülni benne és akkor az olyan, mint egy szemem előtt játszódó lelki színdarab. Ezek a legszebb pillanatok, olyanok, mint ahogy a sásztrákban olvashatjuk. De nem mindig ilyen elbűvölően csodálatos, és amikor nem ezt tapasztalom, akkor arra vágyom, hogy ismét olyan lehessen a mantrázásom.

Paramánanda: Számomra ez egy nagy küzdelem, és mindaz, amit a bhakták elmondtak, az mind nagyon igaz magamra vonatkozóan is. Mégis az én küzdelmem az, hogy a Szent Nevek zengése közben magukra a Nevekre tudjak összpontosítani és ne pedig valami másra. Amikor néha sikeres vagyok ebben a küzdelemben, akkor viszont úgy érzem, hogy óriási távlatok nyílnak meg előttem. Néha akkor is sikerül, amikor nem vagyok teljesen fókuszált állapotban, mint hogyha magával ragadna a Szent Név. De jobbára ez küzdelmes.

Szvámí Tírtha: Ez egy dicsőséges küzdelem. Valaki más? Igen, tessék.

Ádidéví: Igen, a küzdelem az ott van, de a távlat az meg nagyon édes! És ha emlékezünk arra, amit Krisnától, mestereinktől, a bhakta családunktól kapunk támogatásként; illetve arra, amikor először kézbe vehettük a dzsapa málánkat, akkor ezek a nektári pillanatok mindig velünk vannak. Nagyon szép azon a titkon elmélkednünk, amit tanulhattunk a mestereinktől, hogy ezzel tulajdonképpen Rádhá és Góvinda találkozását segítjük elő, ezt dicsőítjük.

Szvámí Tírtha: A Szent Név egy ünnep! Az isteni szeretet hatalmas győzelme! Máma lehet, hogy ez küzdelem, de holnap már győzelem.

Egyszer találkoztam egy kedves bhaktával, aki láttam, hogy minden reggel nagyon-nagyon elmélyülten, nagyon koncentráltan mantrázik. Később szerencsére azt is hallhattam, hogyan gondolkodik erről, és elmesélte, ‘Milyen csodálatos, hogy a mantrázás egy olyan folyamat, ahol minden reggel virágszirmokat gyűjtesz és elhozod azokat az Úr lótuszlábához.’ És azt hiszem, ez egy nagyon szép gondolat, hogy bármit is teszünk aznap, mindaz ami előttünk áll, azt mind-mind ebben a szellemben tesszük, mintha virágszirmokat gyűjtenénk és azt mind elhoznánk az Úr lótuszlábához! Ez egy csodálatos lehetőség és nagyon jó módja a mantrázásnak.

Nagyon sok egyéb módja van annak, ahogy feltölthetjük a mantrázásunkat, ahogy forgatod a máládnak a szemeit, Krisnán, az Ő kedvtelésein, játékain, bhaktáin elmélkedhetsz. Olyan ez, mint egy hatalmas rasza-tánc, amikor a körtánc a szent odaadás körül forog.

(folytatása következik)

(от лекция на Свами Тиртха, 17.08.2017 сутрин, Лудащо)

(продължава от предишния петък)

Какво трябва да е качеството, какво трябва да е мисленето ни докато мантруваме? Вие обикновено за какво мислите по време на мантруване? Кажете нещо.

Шяма Туласи: В началото, може би при първите две-три повторения, помня името, но след това се връщам към ежедневните си проблеми и грижи, и е хаос.

Свами Тиртха: Имаш предвид два-три кръга или..?

Шяма Туласи: Де да бяха!

Свами Тиртха: Но имаш концепция за еднонасочено внимание, нали? Имаме нужда от това.

Санатана: Докато мантрувам, наред с името си мисля как мога да служа на Всевишния и на Гуру.

Свами Тиртха: Това е хубаво.

Ашвини: Моето мантруване има две различни опции. Първата е същото каквото каза Шяма Туласи, в началото трябва да се боря с толкова много мисли, но след кратък период навлизам много надълбоко, пред мен се разкрива свята театрална пиеса и всеки път е толкова красиво, точно както е описано в шастрите. Не винаги е така. Но всеки път, когато не е така, аз се надявам, че ще стане.

Парамананда: Голяма битка е. Това, което бхактите досега казаха, важи и за мен. Борбата е да съм фокусиран върху самото име, а не върху нещо друго. Когато успея да спечеля битката, започват да се случват някакви неща. Огромни далнини се разкриват. Понякога това става дори когато не съм съсредоточен върху името. Сякаш то ме носи и преминава през мен. При все това винаги е борба.

Свами Тиртха: Но това е славна борба. Още някой? Да, моля.

Адидеви: Това за борбата е вярно, но перспективата е сладка. Онова, което ни дават учителите ни и всички предани; и миговете, когато си спомняме ръцете, които са ни дали тази мала – онези бегли зървания, в които сме докоснали нектара. И тази тайна, дарена от учителите ни – че подпомагаме срещата на Радха и Кришна да се случи.

Свами Тиртха: Мантруването е празнуване! Великата победа на божествената любов! Днес може да е битка, утре ще е победа.

Научих нещо от един предан. Виждах го всяка сутрин да мантрува много решително и сериозно, вървейки напред-назад, много съсредоточен. После разбрах какво е настроението му, за какво си мисли докато мантрува – той ми каза: „Мантруването е досущ като да береш цветя сутрин и да ги поднасяш в лотосовите нозе на Бога.“ Това толкова много ми хареса! Каква красива визия! Че каквото и да правиш днес, то ще е като бране на цветенца, които ще бъдат поднесени до едно в лотосовите нозе на Бога. Това е прекрасна програма за деня.

Разбира се, има много повече. Ако вървите по пътечката на своята мала, докосвате зърната и медитирате върху лилата на Кришна и Неговите предани, това е като голям раса-танц, танц в кръг, който се върти, фокусиран около божествената посветеност.

(следва продължение)

(aus einem Vortrag von Swami Tirtha, 17.08.2017 vormittags, Ludasto)

(Fortsetzung vom vorherigen Freitag)

Was für eine Qualität sollte es haben, an was sollten wir beim Chanten denken? Woran denkt ihr, während ihr chantet? Erzähle mir etwas.

Shyama Tulasi: Am Anfang vielleicht zwei oder drei Wiederholungen, erinnere ich mich an den Namen, aber dann komme ich zurück zu meinen täglichen Problemen und Sorgen, dann herrscht Chaos.

Swami Tirtha: Du meinst zwei, drei Runden oder…?

Shyama Tulasi: Ich wünschte, sie wären es!

Swami Tirtha: Aber du hast eine gewisse Vorstellung von der zielgerichteten Aufmerksamkeit, oder? Wir brauchen das.

Sanatana: Während ich chante, denke ich parallel zum Namen darüber nach, wie ich Guru und dem Höchsten dienen kann.

Swami Tirtha: Das ist schön.

Ashvini: Mein Chanten hat zwei verschiedene Möglichkeiten. Der erste ist derselbe wie Shyama Tulasi  am Anfang sagte, muss ich mit so vielen Gedanken kämpfen, aber nach kurzer Zeit  gehe sehr tief hinein und es ist wie ein heiliges Theaterstück vor mir, und es ist jedes Mal so schön , wie es in den Shastras beschrieben wird. Aber es ist nicht jedes Mal so. Und jedes Mal, wenn es nicht so ist,  hoffe ich, dass es so wird.

Paramananda: Es ist ein großer Kampf. Was die Devoties bisher gesagt haben, gilt auch für mich. Der Kampf ist sich auf den Namen selbst zu konzentrieren und nicht auf etwas anderes. Wenn ich es schaffe, dies zu erlangen, beginnen einige Dinge zu passieren. Es eröffnen sich tolle Perspektiven. Manchmal passiert das auch wenn, ich mich nicht auf den Namen konzentriere. Als würde es mich tragen und durch mich hindurchgehen. Trotzdem  gibt es immer einen Kampf.

Swami Tirtha: Aber das ist ein glorreicher Kampf. Vielleicht jemand anderes? Ja, bitte.

Adidevi: Das stimmt mit dem Kampf, aber die Perspektive ist süß. Was uns unsere Lehrer geben, und allen Devoties; und die Momente, in denen wir uns an die Hände erinnern, die uns unsere mala gegeben haben. Diese kleinen Einblicke, wenn wir den Nektar berührt haben. Und dieses Geheimnis haben unsere Lehrer  uns gegeben – dass wir dazu beitragen, dass das Treffen von Radha-Krishna zustande kommt.

Swami Tirtha: Chanten ist ein Fest! Der große Sieg der göttlichen Liebe! Heute vielleicht ist das ein Kampf, morgen ist es ein Sieg. Ich habe etwas von einem Anhänger gelernt. Ich sah ihn jeden Morgen sehr  intensiv und sehr ernst chanten – auf und ab gehend, sehr konzentriert. Dann habe ich verstanden, was seine Mentalität ist, wie seine Stimmung beim Chanten ist – er sagte mir: „Chanting ist genau wie als wenn man Morgens Blumen sammelt und sie den Lotusfüßen des Herrn anbietet.“ Das  hat mir sehr gut gefallen viel! Das ist so eine schöne Art, es zu sehen! Was auch immer du heute tun wirst, – es ist, als würdest du  Blumen sammeln und alles zu den Lotusfüßen des Herren bringen. Es ist ein wunderschönes Programm für den Tag.Natürlich gibt es noch viel mehr. Wenn du den Weg deiner Mala gehst, berührst du die Kugeln, und du meditierst über die Lilas von Krishna und seinen Devoties; das ist auch wie ein großer Rasatanz, ein Kreistanz – bewegend, der Fokus liegt auf der göttlichen Hingabe.

(из лекции Свами Тиртхи, 17.08.2017 утром, Лудащо)

(продолжение с предыдущей пятницы)

Каким должно быть качество, о чем вы должны думать во время воспевания? О чем вы обычно думаете, пока воспеваете? Скажи мне что-нибудь.

Шяма Туласи: Вначале, может быть, два или три повторения, я запоминаю имя, но потом возвращаюсь к своим повседневным проблемам и заботам, и это хаос.

Свами Тиртха: Имееш ввиду два-три круга или..?

Шяма Туласи: Было бы так!

Свами Тиртха: Но у тебя есть какое-то представление об однонаправленном внимании, верно? Нам это нужно.

Санатана: Пока я воспеваю, параллельно с именем я думаю, как я могу служить Всевышнему и Гуру.

Свами Тиртха: Это хорошо.

Ашвини: У моего воспевания есть два разных варианта. Первый из них такой же, как сказала Шьяма Туласи в начале: мне приходится бороться с таким количеством мыслей, но через короткий период я погружаюсь очень глубоко, и передо мной словно священная театральная пьеса, и это так прекрасно, каждый раз, как описано в шастрах. Но это не каждый раз так. Но каждый раз, когда это не так, я надеюсь, что это произойдет.

Парамананда: Это большая борьба. То, что преданные говорили до сих пор, справедливо и для меня. Борьба в том, чтобы быть сосредоточеным на самом имени, а не на чем-то другом. Когда мне удается выиграть битву, начинают происходить некоторые вещи. Открываются большие перспективы. Иногда это происходит даже тогда, когда я не сосредоточен на имени. Как будто оно заботится обо мне и проходит сквозь меня. Тем не менее, всегда есть борьба.

Свами Тиртха: Но это славная борьба. Еще кто-нибудь? Да, пожалуйста.

Адидеви: Это верно насчет борьбы, но перспектива сладостная. То, что наши учителя дают нам и все преданные; и моменты, когда мы вспоминаем руки, которые дали нам малу. Эти маленькие проблески, когда мы прикоснулись к нектару. И этот секрет, который нам передали наши учителя – что мы помогаем произойти встрече Радхи-Кришны.

Свами Тиртха: Воспевание – это праздник! Великая победа божественной любви! Сегодня возможно это борьба, завтра это победа.

Я кое-что узнал от одного преданного. Каждое утро я видел, как он воспевал очень интенсивно и очень серьезно, ходил взад и вперед, очень сосредоточенный. Тогда я понял, каков его образ мышления, какое у него настроение во время воспевания – он сказал мне: «Воспевание подобно тому, как ты собираешь утром цветы и подносишь их лотосным стопам Господа». Мне это очень понравилось! Это такой прекрасный способ увидеть это! Что бы вы ни делали, что бы вы ни совершали сегодня – это все равно, что собирать цветы и приносить все к лотосным стопам Господа. Это прекрасная программа на день.

Конечно, есть еще много чего. Если вы идете по пути своей малы, вы прикасаетесь к четкам и медитируете над лилами Кришны и Его преданных; это также похоже на грандиозный танец раса, хоровод – движение, сосредоточенное вокруг божественного посвящения.

(продолжение следует)