Sharanagati

(from a lecture of Swami Tirtha, 17.08.2017 morning, Ludasto)

(continues from the previous Friday)

Chanting is a great art. It’s a science actually – how to establish a connection with the Superior reality through sound vibration. If you put it in this way, in a scientific manner, you feel the value and the depth of this whole issue.

There is one temple in South India where they have a mechanical structure outside. It is called shabda-brahman. From time to time it is working with all its chains and clutches and so many other stuff and gives out some sound. This is called shabda-brahman – a machine. But actually we are also instruments like this. You give out sound, you have some parts that are working and finally you produce a sound. But what is the quality of that sound? Is that a mechanical sound? Is that a natural sound like belching? Or something more? Is there some meaning behind it, like an intelligent person does it? Or is there some feeling behind it, which is according to a real devotee? This is important!

In my humble understanding, the real chanting is surcharged with spiritual and affectionate feelings. And this is supported by the shastras, Brahma Samhita for example. When deeper understanding and emotions surcharge our meditation, our chanting, then it will bring full results.

But where to start? Can we start this process at the end? At the depth and the intensity of Haridas Thakur, for example? I doubt it. But due to the blessings of this chintamani feature  of the holy name, we can achieve the deeper nature of the holy name, which is the amrita of the name – nama-amrita. So we can start only with our consciousness a little disturbed, with the picture not quite clear for us. But we have to start. And all this is possible by the grace of the Supreme, bhagavad-prasad. Therefore we need to practice bhakti. Because then all these stages and all these steps will happen in our life.

You might say that the holy name is a slow process. But I say the holy name is a very fast and a very effective process. It brings a profound and strong change. Slowly-slowly it will start to bring a profound change in our life. And this you can perceive when you forget your chanting, when you give up your chanting. Sometimes it happens that you want it so much and then other times you say: ‘Oh, no. I cannot do it. I don’t feel any results. I’d better give it up. It’s a waste of time.’ Then immediately you will feel how it was when you were doing it nicely and how is it when you don’t do anything.

Of course I don’t support that ‘Let’s take that experiment. How is it when I don’t chant.’ It’s better if you chant, you try your best, and a little bit more.

(to be continued)

(Szvámí Tírtha, 2017.08.17-i ludastói reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

A mantrázás egy nagyon komoly művészet, mondhatjuk azt, hogy ez egy tudomány. Ha tehát tudományosan fogalmazzuk meg, akkor a mantrázás tulajdonképpen nem más, mint a hangvibráción keresztül kapcsolatot teremteni a magasabb Isteni Valósággal. Ez egy fantasztikus feladat, és tudományos szemszögből vizsgálva érezzük, hogy mennyire mély és értékes dologról van szó.

Dél-Indiában található egy templom, melyben van egy óraszerkezet, amire rá van írva, hogy ez egy sabda-brahman. Időnként megcsörren, kattog, meg zörög és valamilyen hang effektust ad ki. Ez egyfajta mechanikai szent hang, a sabda-brahman. De vigyázat, mi magunk is ilyen gépek vagyunk: bizonyos értelemben mindenféle dolgok mozognak a szervezetünkben, és képesek vagyunk hangot kiadni. De milyen ez a hang? Mechanikus, vagy valami természetes hang, mondjuk egy böfögés jön ki – ez életünk konklúziója -, vagy esetleg valami értelem is van mögötte, mint mondjuk egy értelemmel, érzelemmel bíró lényhez méltó, egy bhaktához méltó? Ez nagyon fontos!

Így hát az én szerény megértésem szerint, az igazi mantrázás az, amikor az  érzelemgazdag és szeretet fűti át. Ezt a szentírások a sásztrák, a Brahma-szanhitá is alátámasztja, amikor a tudatos, mélyebb érzelmek hatják át az ember lelki gyakorlatait, azok vezetnek igazi eredményre.

De vajon hol tudjuk elkezdeni ezt a folyamatot? Ott ahol Haridász Thákur tartott? Nem, Az a vége. Valószínűleg csak az elején tudjuk elkezdeni a folyamatot, ahol még kicsit zavaros a tudatunk, kicsit bizonytalanok vagyunk. De szerencsére a Szent Névnek ezt a  csintámani természetét élvezve, még hogyha ebben a zavaros fázisban kezdjük is el, eljuthatunk a Szent Névnek ehhez a mélyebb természetéhez, ami az amrita – námámrta. (Bhakták körében kedves kacagás, hiszen itt az újonnan avatott és jelen lévő bhakták neveit sorolja.)  És mindez Isten kegyelmével és áldásával lehetséges, bhagavat-praszád (a Prabhu is jelen van) által minden lehetővé válik. Ezért nekünk a bhaktit (Ő is ott van) kell gyakorolni. Mert akkor mindez szépen megtörténik az életünkben.

Mondhatnánk azt, hogy a Szent Név egy lassú folyamat. De én azt mondom, hogy a Szent Név egy gyors és nagyon hathatós folyamat. Mélyreható változást idéz elő az életünkben. Az ember néha elcsügged,: ‘hát már itt mantrázok legalább egy hete és semmi változás, akkor jobb, hogyha nem is mantrázom’! De ennek az erejét különösképpen akkor érzi az ember, amikor abba-, vagy félbehagyja a folyamatot. Akkor fogod érezni, hogy milyen volt az, amikor nagyon komolyan vetted és hogy milyen most, amikor nem tudod komolyan venni.

Persze én most itt nem azt propagálom, hogy akkor hagyjátok abba a mantrázást, hogy kipróbálhassátok azt, milyen e nélkül élni. Inkább az, hogy tegyünk meg mindent, minden tőlünk telhetőt, és még egy picit többet.

(folytatása következik)

(от лекция на Свами Тиртха, 17.08.2017 сутрин, Лудащо)

(продължава от предишния петък)

Мантруването е велико изкуство. Всъщност това е наука – как да се установи връзка с по-висшата реалност посредством звукова вибрация. Ако се назоват нещата в научния им контекст, може да се усети стойността и дълбочината на цялата тази тема.

Има един храм в Южна Индия, където отвън стои някаква механична структура. Наричат я шабда-брахман. От време на време работи – с всичките си вериги, ключета и разни други джунджурии издава някакви звуци. И тази машина се нарича шабда-брахман. Но всъщност и ние сме инструменти като този. Вие издавате звуци; имате дадени части, които работят по определен начин и в крайна сметка се произвежда звук. Но какво е качеството на този звук? Това механичен звук ли е? Естествен звук ли е, като оригването например? Или е нещо повече? Вложен ли е някакъв смисъл, както подобава на интелигентен човек? Вложени ли си някакви чувства, както подобава на истинския предан? Това са важни неща!

По мое скромно разбиране, истинското мантруване е заредено с духовни чувства на обич. Това се потвърждава в шастрите, в „Брахма Самхита” например. Когато дълбоко разбиране и чувства насищат нашата медитация, нашето мантруване, тогава то ще донесе пълни резултати.

Обаче откъде да започнем? Нима можем да захванем този процес от края? От дълбочината и интензивността на Харидас Тхакур, например? Едва ли. Но заради благославящата характеристика на святото име да е чинтамани, можем да постигнем неговата по-дълбока природа, която е нектарното име – нама-амрита. И така, можем да тръгнем единствено от своето донякъде смутено съзнание, с все още неясна картина пред себе си. Но трябва да започнем. И всичко това е възможно по милостта на Върховния, бхагават-прасад. Затова нека практикуваме бхакти. Защото тогава всички тези степени и нива ще се случат в живота ни.

Може да речете, че святото име е бавен процес. Но аз казвам, че то е много бърз и ефективен процес. Донася дълбока и мощна промяна. Малко по малко то води до проникновена промяна в живота ни. А това може да се усети, когато забравите да мантрувате, когато се откажете да мантрувате. Понякога се случва да го искате много, а друг път си казвате: „О, не. Не мога да се занимавам с това. Не усещам никакви резултати. По-добре да се откажа. Само си губя времето.” И тогава незабавно ще почувствате какво е било, когато сте го правили сериозно и какво е, когато не правите нищо.

Разбира се, не ви давам идеята: „Я да направим експеримент. Да видим как е ако не мантруваме.” По-добре мантрувайте, влагайте най-доброто от себе си, че и малко повече. 

(следва продължение)

(aus einem Vortrag von Swami Tirtha, 17.08.2017 vormittags, Ludasto)

(Fortsetzung vom vorherigen Freitag)

Das wiederhollen des heiligen Namens, chanten, ist eine hohe Kunst. Es ist eigentlich reine Wissenschaft- wie man durch Klangvibration, eine Verbindung zu der höheren Realität erschaft. Wenn es auf diese wissenschafliche Art betrachtet wird, fühllt man die Tiefe und die Bedeutung dieses Themas.

Es gibt einen Tempel in Südindien, der auf seiner Außenseite eine mechanische Struktur hat. Es wird shabda-brahman genannt. Von Zeit zu Zeit funktioniert es mit all seinen Ketten und Kupplungen und so viele andere Sachen und gibt etwas Ton von sich. Dies nennt man shabda-brahman – eine Maschine. Aber eigentlich sind auch wir solche Instrumente. Du gibst einen Ton von dir , du hast einige Teile, die das tun, und schließlich erzeugen Sie einen Ton. Aber wie ist die Qualität dieses Klangs? Ist das ein mechanischer Klang? Ist das ein natürliches Geräusch wie Aufstoßen? Oder ist es etwas mehr? Welche Bedeutung steckt dahinter, wie es ein intelligenter Mensch tut? Oder steckt da irgendein Gefühl dahinter,  wie es einem echten Devotee zustimmt? Das ist wichtig!

Nach meinem bescheidenen Verständnis ist das eigentliche Chanten mit spirituellen und liebevollen Gefühlen erfühlt . Und dies wird von den Shastras, zum Beispiel Brahma Samhita, unterstützt. Wenn tieferes Verständnis und Emotionen unsere Meditation und unser Chanten verstärken, dann wird es volle Ergebnisse bringen.

Aber wo soll ich anfangen? Können wir diesen Prozess am Ende beginnen? In der Tiefe und der Intensität von Haridas Thakur zum Beispiel? Das bezweifle ich. Aber aufgrund der Segnungen dieser chintamani-Funktion des Heiligen Namens können wir die tiefere Natur des Heiligen Namens erreichen, das Amrita des Namens – nama-amrita. Wir können also nur mit einem etwas gestörtem Bewusstsein beginnen und einem Bild das für uns noch nicht ganz klar ist. Aber wir müssen anfangen. Und all dies ist möglich durch die Gnade von dem Höchsten, bhagavad-prasad. Deshalb müssen wir bhakti praktizieren. Denn dann all diese verschiedene Phasen und alle diese Schritte werden in unserem Leben passieren.

Man könnte sagen, dass der heilige Name ein langsamer Prozess ist. Aber ich sage, der heilige Name ist ein sehr schneller und sehr effizienter Prozess. Es bringt eine tiefgreifende und starke Veränderung mit sich. Langsam-langsam wird es beginnen, eine tiefgreifende Veränderung in unserem Leben herbeizuführen. Und das kannst du wahrnehmen, wenn du dein  Chanten vergisst, wenn du das Chanten aufgibst. Manchmal kommt es vor, dass man es so sehr will und ein anderes Mal sagst du: „Oh nein. Ich kann es nicht tun. Ich spüre keine Ergebnisse. Ich gebe es besser auf. Es ist Zeitverschwendung“. Dann werden Sie sofort spüren, wie schön es war, als Sie es getan haben  und wie ist es, wenn man es nicht tut.

Natürlich unterstütze ich das „Lasst uns das Experiment machen“ nicht. Wie ist es, wenn ich es nicht tue, wenn ich nicht chante. Es ist besser, wenn du chantest, du gibst dein Bestes und noch ein bisschen mehr.

(Fortsetzung folgt)

(из лекции Свами Тиртхи, 17.08.2017 утром, Лудащо) 

(продолжение с предыдущей пятницы)

Воспевание – великое искусство. На самом деле это наука – как через звуковую вибрацию установить связь с Высшей реальностью. Если вы сформулируете это так, по-научному, вы почувствуете ценность и глубину всей этой проблемы.

В Южной Индии есть один храм, снаружи которого имеется механическая конструкция. Это называется шабда-брахман. Время от времени он работает со всеми своими цепями, колесиками и многими другими и издает какой-то звук. Это называется шабда-брахман – машина. Но на самом деле мы тоже являемся такими инструментами. Вы издаёте звук, у вас есть какие-то части, которые работают, и, наконец, вы издаёте звук. Но каково качество этого звука? Это механический звук? Это естественный звук, похожий на отрыжку? Или что-то большее? Есть ли за этим какой-то смысл, как это делает умный человек? Или за этим стоит какое-то чувство, свойственное настоящему преданному? Это важно!

В моем скромном понимании настоящее воспевание наполнено духовными и любовными чувствами. И это подтверждается шастрами, например, Брахма Самхитой. Когда более глубокое понимание и эмоции наполнят нашу медитацию, наше воспевание, тогда это принесет полные результаты.

Но с чего начать? Можем ли мы начать этот процесс с конца? Например, с глубины и силы Харидаса Тхакура? Я сомневаюсь в этом. Но благодаря благословениям этой характеристики святого имени чинтамани мы можем достичь более глубокой природы святого имени, которая является амритой имени – нама-амритой. Так что начать мы можем лишь с нашим немного нарушенным сознанием, с не со совсем ясной для нас картиной. Но нам пора начинать. И все это возможно по милости Всевышнего, бхагавад-прасад. Поэтому нам нужно практиковать бхакти. Потому что тогда в нашей жизни произойдут все эти этапы и все эти шаги.

Вы можете сказать, что святое имя — это медленный процесс. Но я говорю, что святое имя – это очень быстрый и очень эффективный процесс. Это приносит глубокие и сильные изменения. Постепенно это начнет приносить глубокие изменения в нашу жизнь. И это вы можете ощутить, когда забудете о воспевании, когда прекратите воспевание. Иногда бывает так, что ты этого очень хочешь, а иногда говоришь: «О, нет. Я не могу сделать это. Я не чувствую никаких результатов. Я лучше откажусь от этого. Это пустая трата времени». Тогда вы сразу почувствуете, как было, когда вы делали это хорошо, и каково, когда вы ничего не делали.

Конечно, я не поддерживаю идею «Давайте проведем этот эксперимент». Как это, когда я не воспеваю?» Будет лучше, если вы будете повторять, стараться изо всех сил и даже немного больше.

(продолжение следует)