Sharanagati

(from a lecture of Swami Tirtha, 10.05.2017 pm, Sofia)

(continues from the previous Friday)

“There are five working senses and five knowledge-acquiring senses. There is also the false ego. In this way, there are eleven items for the mind’s functions. O hero, the objects of the senses [such as sound and touch], the organic activities [such as evacuation] and the different types of bodies, society, friendship and personality are considered by learned scholars the fields of activity for the functions of the mind.

Sound, touch, form, taste and smell are the objects of the five knowledge-acquiring senses. Speech, touch, movement, evacuation and sexual intercourse are the objects of the working senses. Besides this, there is another conception by which one thinks, “This is my body, this is my society, this is my family, this is my nation,” and so forth. This eleventh function of the mind is called the false ego. According to some philosophers, this is the twelfth function, and its field of activity is the body.

The physical elements, nature, the original cause, culture, destiny and the time element are all material causes. Agitated by these material causes, the eleven functions transform into hundreds of functions and then into thousands and then into millions. But all these transformations do not take place automatically by mutual combination. Rather, they are under the direction of the Supreme Personality of Godhead.”[1]

So, this is a description of the system that we have. What we should understand is this: there are some material objects, external objects – through the information-acquiring sense we come in contact with them. And by the active sense organs we respond to the agitation or to the information going to us. Then something happens in the intellect. And then we shall end up with some consequences. So, there is a gradation between all these different levels. One is the matter, the other is the sense organs, the third is a reaction of some intellectual capacities and ultimately there is the soul.

In the beginning there is only one step ahead – you make a material decision. And then it starts to evolve, and then it’s just like an avalanche. By the combination and by the workings of all these little, little elements they end up in a disaster. Millions of consequences, a very complicated network.

(to be continued)

[1] Shrimad Bhagavatam, 5.11.9-11

(Szvámí Tírtha, 2017.05.10-i szófiai délutáni tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

„Öt cselekvő és öt tudásszerző érzékszerv van, ezen kívül pedig ott a hamis ego. Ily módon az elme e tizenegy dolgon keresztül működik. Óh, hős, az érzékek tárgyait [például a hangot és az érintést], a szervek működéseit [amilyen például az ürítés] és a különféle testeket, a társadalmat, a barátságot és a személyiséget a művelt bölcsek az elme működési területének tekintik.

Az öt tudásszerző érzékszerv tárgyai a hang, az érintés, a forma, az íz és az illat, az öt cselekvő érzéké pedig a beszéd, a tapintás, a mozgás, az ürítés és a szexuális érintkezés. Mellettük létezik az a felfogás, amikor az ember azt gondolja, hogy „ez az én testem, az én társadalmam, az én családom, az én nemzetem” és így tovább. Ezt a tizenegyedik funkciót, az elme funkcióját hamis egónak nevezik. Néhány filozófus szerint ez a tizenkettedik funkció, melynek működési területe a test.

A fizikai elemek, a természet, ez eredeti ok, a kultúra, a sors és az idő elem mind anyagi okok. Ezeknek az anyagi okoknak a hatására a tizenegy funkció sok száz, sok ezer, majd sok millió funkcióvá alakul át. Ezek az átalakulások azonban nem automatikusan, kombináció révén következnek be. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége irányítja őket.”[1]

Így épül fel tehát ez a rendszer, amiben élünk. Amit ebből meg kellene értenünk az az, hogy vannak a külső, anyagi dolgok, melyekkel érzékszerveinken keresztül kerülünk kapcsolatba, illetve kapunk róluk információkat. A cselekvő érzékszerveinkkel pedig reagálunk ezekre a kívülről érkező ingerekre, információkra. Ekkor történik valami az elmében és valamilyen következtetésre jutunk. Tehát, van egyfajta fokozatosság ezek között a szintek között. Először van az anyag, majd az érzékszervek, harmadikként egy elme általi reakció és végül ott a lélek is.

Az elején csak egy lépést teszünk – hozunk egy anyagi döntést. Majd ez elkezd kibontakozni, és a folyamat innentől már olyan, akár egy lavina. Mindezeknek az apró elemeknek a kombinálódása által végül bekövetkezik a katasztrófa. Ez egy nagyon bonyolult rendszer, milliónyi következménnyel.

(folytatása következik)

[1] Bhágavata-purána 5.11.9-11

(от лекция на Свами Тиртха, 10.05.2017 вечер, София)

(продължава от предишния петък)

„Съществуват пет сетива за действие и пет сетива за постигане на познание. Съществува също така и фалшивото его. По този начин разумът разполага с единадесет елемента, за да може да функционира. О, герою! Обектите на сетивата (като звук и допир), органичните процеси (като отделителните функции), различните видове тела и характер, обществото, приятелството и т.н. се считат от мъдреците за поле на дейността за функциите на ума.

Звукът, допирът, формата, вкусът и мирисът са обект на петте познавателни сетива. Говорът, осезанието, движението, отделянето и сексът са обект на сетивата за действие. Освен това съществува и още едно възприятие, чрез което мислим: „Ето това е моето тяло, моята общност, това е моето семейство, моят народ и т.н.” Тази единадесета функция, присъща на ума, се нарича фалшиво его. Според някои философи това е дванадесетата функция и нейното поле на дейност е тялото.

Към материалните причини за всички промени в този свят се отнасят физическите елементи, природата, която е първопричина за всичко, културата, съдбата и факторът време. Задвижени от тези материални причини, единадесетте функции приемат стотици нови функции, а сетне хиляди и дори милиони. Ала всички тези преобразувания не стават автоматично, само чрез комбинации на различни елементи. Не, те се осъществяват под ръководството на Върховния Бог.”[1]

И така, това е описание на системата, с която разполагаме. Какво трябва да разберем: има някакви материални, външни обекти, и чрез добиващите информация сетива ние влизаме в досег с тях. А посредством активните сетивни органи отвръщаме на импулса, на информацията, която ни достига. После нещо се случва в интелекта. И накрая всичко това води до съответните последици. Така че съществува градация между всички тези нива. Едното е материята, другото са сетивните органи, третото е реакцията на интелектуалните способности и накрая е душата.

В началото има само една стъпка пред вас – например взимате някакво материално решение. И тогава нещата започват да се разрастват, досущ като лавина. От комбинацията и действията на всички тези мънички елементи, накрая се стига до бедствие. Заплетена мрежа от милиони последствия.

(следва продължение)

[1] „Шримад Бхагаватам”, 5.11.9-11

(из лекция Свами Тиртхи, 10.05.2017 вечером, София)

(продолжение с предыдущей пятницы)

„Пять органов действия, пять познающих органов и ложное эго — таковы одиннадцать факторов, влияющих на деятельность ума. О великий герой, те, кто сведущ в духовной науке, называют объекты чувств /например, звук и осязательное ощущение/, процессы жизнедеятельности /например, опорожнение кишечника/, а также различные тела и типы характера, общество, дружбу и т.д. сферами действия этих факторов.

Объектами органов познания являются звук, осязательное ощущение, форма, вкус и запах. Функции органов действия — это речь, прикасание, передвижение, опорожнение кишечника и половой акт. А одиннадцатый фактор заставляет живое существо думать: «Вот мое тело, моя семья, моя страна, мой народ» и т.д. Этот фактор деятельности ума называется ложным эго. Некоторые философы говорят, что этот фактор двенадцатый и что сферой его действия является тело.

К материальным причинам всех изменений в этом мире относятся физические элементы, окружающая обстановка, судьба, время, а также природа, которая является первопричиной. Под их влиянием одиннадцать видов деятельности ума принимают сотни, тысячи и миллионы форм. Однако это происходит не само собой, не потому, что материальные элементы случайно соединяются друг с другом. Все эти преобразования происходят под надзором Верховной Личности Бога.”[1]

Итак, это описание системы, которая у нас есть. Мы должны понять следующее: есть какие-то материальные объекты, внешние объекты и через информационно-воспринимающее чувство мы вступаем с ними в контакт. И активными органами чувств мы реагируем на импульс или на идущую к нам информацию. Затем что-то происходит в интеллекте. И тогда мы закончим с некоторыми последствиями. Таким образом, существует градация между всеми этими различными уровнями. Один — материя, другой — органы чувств, третий — реакция каких-то интеллектуальных способностей и, наконец, есть душа.

Вначале впереди только один шаг — вы принимаете материальное решение. А потом оно начинает развиваться как лавина. Комбинация и работа всех этих маленьких элементов приводят к катастрофе. Миллионы последствий, очень сложная сеть.

(продолжение следует)

[1] „Шримад Бхагаватам”, 5.11.9-11

Nowhere equals everywhere

(from a lecture of Swami Tirtha, 24.06.2017 evening, Sofia)

(continues from the previous Monday)

Question: Where is guru in the rasa-mandala?

Swami Tirtha: Guru is a heavy guy. Only gopis and such things are mentioned here: the best, the super best and the young ones. But if we say ‘nowhere’, it equals saying ‘everywhere’. Where to find our masters? We must develop the eye to see him or them everywhere.

Guru is the person who will introduce us in the system. And sometimes guru acts like a tamer of the wild animal – with a whip in his hand. A little external of a position, but it’s very useful. Other times he acts like a gatekeeper: ‘No entrance, don’t disturb Them!’ Other times he acts like one of the best. And we feel that he is the best when he tells us what we want to hear, right? And in the moment you receive an instruction which is not according to your taste, you will run away. Then you don’t give a chance to your master to act as super-best.

But of course this is not a joke, because according to our vision, according to our capacity and spiritual development, we can recognize different-different aspects of the master. And maybe we see these different aspects in different personalities; or our vision of one person improves – more and more I can see in one person. First I see a representative of God, then I see an intimate servant of the goswamis, etc, etc. Vande rupa-sanatanau raghu-yugau shri-jiva-gopalakau[1]… So it depends on our consciousness what we perceive in this principle – guru as a principle. But of course you know that guru is not simply a principle.

So please don’t forget about these different lotus flowers: our heart-lotus, the cosmic creative lotus, the yoga-mandala lotus, and the devotional rasa-mandala lotus.

“I worship Chaitanya Mahaprabhu, who is non other than Krishna, wrapped in Radhika’s external shining and intimate feelings. Just like a dominant and a dominated partner, Radha and Krishna, in Their individual identity are always united. Although different, They are always together. Now in the form of Chaitanya Mahaprabhu again They united so deeply. And the incredible manifestation of this internal blissful potency of the Lord is coming from the loving pastimes of Radha and Krishna.”[2]

This is a beautiful quotation from Svarupa Damodar Goswami, who was a personal secretary of Chaitanya Mahaprabhu. He says that Radha and Krishna are eternally separate, because They have Their individual identity. But Their affection and attraction to each other are so strong that they are searching for each other and coming so close that They are united in Mahaprabhu. If I say achintya-bhedabheda-tattva, you feel very bored. But if I say: ‘Radha and Govinda are running after each other and They united in Mahaprabhu’, then you say: ‘Ah, so nice!’

So, what can we say? Here is a list of all the different gatekeepers, best, super-best and most intimate servants, but we won’t go into too much details now. But one thing is for sure – you have much more well-wishers than you can ever imagine. Therefore try to follow and serve nicely, take shelter of the holy name, because that is coming from the lotus petals of Goloka. And develop the vision.

[1] Refrain of the song Shri Shri Shad-goswamy-ashtaka by Shrinivas Acharya

[2] Chaitanya Charitamrita, Adi, 1.5

(Szvámí Tírtha 2017. 06. 24-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Kérdés: A guru hol helyezkedik el ebben a rasza-mandalában?

Szvámí Tírtha: A guru nehéz eset, itt csak a gópík és a hozzájuk hasonlók vannak megemlítve: a legjobbak, a legeslegjobbak és a legifjabb szolgálólánykák. De ha azt válaszoljuk erre a kérdésre, hogy ‘sehol’ sincs benne a guru, az ugyanazt jelenti, mintha azt mondanánk, hogy ‘mindenhol’ ott van. Hol találjuk a mestereinket? Ki kell fejlesztenünk azt a képességet, amivel meglátjuk őket mindenhol.

A guru az a személy, aki bevezet minket a folyamatba; máskor a guru az a személy, aki megszelídíti a vadállatot – ostorral a kezében. Ez egy kicsit eltér a feladatától, de nagyon hasznos. Olykor olyan ő, mint egy kapuőr: ‘Most nem léphettek be, ne zavarjátok meg Őket!’ Máskor úgy viselkedik, mint a legkiválóbb tanácsadó és azt érezzük, hogy valóban ő a legjobb a számunkra, főként akkor, ha azt mondja, amit hallani szeretnénk, igaz? És amikor olyan utasítást kaptok, ami nem annyira tetszik, rögtön elrohantok és nem adtok lehetőséget a tanítómestereteknek, hogy a legeslegjobb lehessen.

Ez nem vicc, hiszen aszerint, hogy milyen a látásmódunk, a képességeink és a lelki fejlettségünk, a tanítómester különféle arcait ismerhetjük fel. Ha nem vagyunk olyan fejlettek, akkor különféle aspektusokat fedezhetünk fel a különféle személyekben, de ahogy fejlődik a látásmódunk egyre több vonást fedezhetünk fel ugyanabban a személyben. Először Isten képviselőjét látjuk, majd a gószvámík meghitt szolgáját stb. Vandé rúpa-szanátanau raghu-jugau srí-dzsíva-gópálakau [1]… Tehát a tudatosságunkon múlik, hogy mit látunk meg ebben a guru elvben. De természetesen azt már tudjátok, hogy a guru nem csak egy elv.

Ezért kérlek, ne feledjétek ezeket a különféle lótuszvirágokat: a lótusz szívet, a kozmikus teremtő lótuszt, a jóga-mandala lótuszt és az odaadó rasza-mandala lótuszt.

„Srí Rádhá és Krsna szerelmi kedvtelései az Úr belső, gyönyöradó energiájának transzcendentális megnyilvánulásai. Noha Rádhá és Krsna azonosságukat tekintve egyek, örökre különváltak egymástól. Most e két transzcendentális személyiség újra egyesült Srí Krsna Caitanya formájában. Leborulok Előtte, aki Srímatí Rádhárání érzéseivel és testszínében jelent meg, holott Ő Krsna Maga.”[2]

Ez egy gyönyörű idézet Szvarúp Dámódar gószvámítól, aki Csaitanja Maháprabhu személyi titkára volt. Azt mondja, hogy Rádhá és Krisna örökre különváltak egymástól, mert saját személyiséggel rendelkeznek, de az egymás iránti vonzalmuk és szeretetük olyan erős, hogy mindig egymást keresik és annyira közel kerülnek egymáshoz, hogy Maháprabhuban egyesülnek. Ha azt mondom acsintja-bhédábhéda-tattva azt már talán unjátok, de, ha azt mondom ‘Rádhá és Góvinda kergetőznek, majd Maháprabhuban egyesülnek’ arra azt felelitek ‘Óh, ez annyira gyönyörű!’

Tehát mit mondhatnánk még? Itt egy lista a különféle kapuőrökről, a legjobbakról, a legeslegjobbakról és a legbensőségesebb szolgálókról, de most nem megyünk bele a részletekbe. De egy dolog biztos – sokkal több jóakarótok van, mint amennyit valaha is el tudnátok képzelni. Ezért próbáljátok követni és szépen szolgálni őket; vegyetek oltalmat a Szent Névnél, mert Gólóka lótusz szirmairól származik és kérlek, fejlesszétek a lelki látásmódotokat.

[1] A Srí Srí Sad-gószvámj-astaka refrénje, Srínivász Ácsárja dala
[2] Csaitanja-csaritámrta Ádí 1.5.

(от лекция на Свами Тиртха, 24.06.2017 вечер, София)

(продължава от предишния понеделник)

Въпрос: Къде е гуру в раса-мандалата?

Свами Тиртха: Гуру е труден човек. Тук се говори само за гопи и тем подобни: най-добрите, свръх най-добрите и младите. Но ако кажем „никъде”, това е все едно да кажем „навсякъде”. Къде да намерим нашите учители? Нека развием погледа, с който да ги виждаме навсякъде.

Гуру е този, който ни въвежда в цялата тази система. Понякога гуру се държи като укротител на диви животни – с камшик в ръка. Малко външна позиция, но много полезна. Друг път се държи като пазач на вратите: „Не може да влезеш, не Ги притеснявай!” Друг път се държи като някоя от най-добрите гопи. И ние го чувстваме като такъв когато ни казва онова, което искаме да чуем, нали? Ала в мига, в който получите напътствие, което не ви е по вкуса, ще избягате. И така не давате възможност на учителя си да се прояви като някоя от свръх най-добрите гопи.

Разбира се това не е шега, защото в зависимост от виждането си, в зависимост от своите способности и духовния си напредък, можем да разпознаваме най-различни аспекти у своя духовен учител. Може да виждаме тези различни аспекти в различни личности; възможно е и виждането ни за една и съща личност да се разгръща – да сме способни да откриваме у него все повече и повече неща. Най-напред виждам Божи представител, след това виждам поверителен слуга на госвамите, и т.н. Ванде рупа-санатанау рагху-югау шри-джива-гопалакау[1]… Така че зависи от собственото ни съзнание какво долавяме в този принцип – гуру като принцип. Но разбира се, вие знаете, че гуру не е просто принцип.

И така, моля ви, не забравяйте за тези различни лотосови цветя: нашия сърдечен лотос, космическия съзидателен лотос, лотоса на йога-мандала, и лотоса на предаността раса-мандала.

„Обожавам Чайтаня Махапрабху, който не е друг, ами Кришна, обвит от външното сияние на Радхика и от съкровените Ѝ чувства. Като доминиращата и доминираната половини, Радха и Кришна в индивидуалната си идентичност винаги са обединени. Макар да са различни, Те са винаги заедно. Сега в облика на Чайтаня Махапрабху, Те отново са се слели дълбоко. И невероятното проявление на тази вътрешна блажена енергия на Бога идва от любовните забавления на Радха и Кришна.”[2]

Това е един красив цитат от Сварупа Дамодар Госвами, който бил личен секретар на Чайтаня Махапрабху. Той казва, че Радха и Кришна са вечно отделни, понеже имат Свои индивидуално идентичности. Но любовта и привличането им един към друг са толкова силни, че Те се търсят един друг и толкова много се доближават, че са се слели в Махапрабху. Ако кажа ачинтя-бхедабхеда-таттва, на вас ви е много скучно. Но ако кажа: „Радха и Кришна се гонят един друг и се сливат в Махапрабху”, вие казвате: „О, колко хубаво!”

Така че какво можем да речем? Тук е даден списък с всички различни пазители на вратите, най-добри, свръх най-добри и най-поверителни слуги, но сега няма да навлизаме в тези подробности. Ала едно е сигурно – имате много повече доброжелатели, отколкото можете да си представите. Затова стремете се да следвате и служите добре, приемете подслон в святото име, тъй като то идва от лотосовите листенца в Голока. И развийте онзи поглед.

[1] Припев от песента „Шри Шри Шад Госвами Аштака” от Шринивас Ачария

[2] „Чайтаня Чаритамрита”, Ади, 1.5

(from a lecture of Swami Tirtha, 10.05.2017 evening, Sofia)

I am very happy that we are here together tonight. This again proves to me that your spiritual interest is on the rise. And it also helps me to remember what I have learned from my masters. This is a spiritual chance for me, so I am very grateful for you all who are present.

These days we experience a quantum jump. We want to put a very long time into a very short moment. Meaning that we are studying an ancient story from the previous ages in order to understand something in our life today. This is what I call a quantum leap. We reach back to history in order to understand something today and to elevate our consciousness for the future. All the physical dimensions are included: time, space, circumstances. And also the metaphysical dimensions are included – like our mind, our intellect, our spiritual identity, our consciousness. Because on all these platforms we need an elevation, a rise. So today we try to generate more energy, more understanding for coming to that higher level of consciousness, awareness we can also say.

Om namo bhagavate vasudevaya!

And now after expressing our submission and gratitude towards the Supreme Lord and praying for His protection, we start our reading. Just to explain the story, because we are in the middle of a sequence: once there was a king. It sounds like a fairytale but it’s true. Once there was a king. After accomplishing his duties, he became an ascetic in a forest, trying to dedicate all his time and attention to God. He was very fixed in his consciousness and nevertheless he developed some attachment to a small deer that he started to raise. So much so, that at the end of his life the focus of his consciousness was on the deer. As a consequence he had to take birth as a deer next time. But he was a special deer, because he could maintain the consciousness of his previous lifetime. Then in his next life he had to go through different-different tribulations – like being practically an outcast from his society, facing mortal danger and so many other things. While ultimately he ended up as a servant, as a palanquin carrier. It was very difficult for him to cooperate with the other carriers, so the palanquin was shaking. The king chastised him and after he answered the king realized: ‘Oh, wait a minute, this is not a deaf and dumb person, but he is very polished and very elevated.’ And then a discussion started between them. So, now we join the discussion. In the last verse it was said:

“When the flame in a lamp burns the wick improperly, the lamp is blackened, but when the lamp is filled with ghee and is burning properly, there is bright illumination. Similarly, when the mind is absorbed in material sense gratification, it causes suffering, and when detached from material sense gratification it brings about the original brightness of Krishna consciousness.”[1]

We all like the light. The fire serves a good purpose and the smoke only disturbs. So, in the same way, if your consciousness is focused and it is working properly, it will bring the light. If it is improperly working, it might create some trouble.

(to be continued)

[1] Shrimad Bhagavatam, 5.11.8

(Szvámí Tírtha, 2017.05.10-i szófiai esti tanításából)

Nagyon örülök, hogy ma este is együtt lehetünk, ez ismét azt bizonyítja számomra, hogy az érdeklődésetek a lelki témák iránt tovább gyarapodik, illetve ezek a közös együttlétek segítenek abban, hogy emlékezhessek mindarra, amit a mestereimtől tanultam. Ez lelki szempontból is jó lehetőség és nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki jelen van.

Napjainkban egy kvantumugrásnak lehetünk tanúi, amikor is egy hosszabb időszakot akarunk besűríteni egy röpke kis pillanatba. Ez azt jelenti, hogy előző korok ősi történeteit tanulmányozzuk azért, hogy megérthessünk valamit napjainkból. Ezt nevezem én kvantumugrásnak, amikor visszanyúlunk a történelemben azért, hogy megérthessünk valamit ma és hogy felemeljük a tudatunkat a jövőbe tekintve. Ebbe valamennyi fizikai dimenzió – az idő, a tér, körülmények – és metafizikai dimenzió: az elme, az intelligencia, a lelki önazonosság, a tudatosság is beleértendő, mivel mindezen területeken emelkednünk, fejlődnünk kell. Tehát ma megpróbálunk több energiához, megértéshez jutni, hogy ezáltal magasabb tudatszintre, úgymond tudatosságra kerüljünk.

Óm namó bhagavaté vászudévája!

Most pedig miután kifejeztük a Legfelsőbb Úr iránti hódolatunkat, hálánkat és fohászkodtunk oltalmáért, folytathatjuk az olvasást. Először, röviden szeretném összefoglalni az eddig elhangzott történetet, mivel épp a közepén járunk: Volt egyszer egy király…, eddig úgy hangzik, mint egy tündérmese, de ez egy igaz történet. Volt egyszer egy király, aki miután eleget tett uralkodói kötelességének, az erdőbe vonult, aszkéta lett belőle, és megpróbálta minden idejét, figyelmét Istennek szentelni. Kiegyensúlyozott tudattal rendelkezett, de mégis kötődés ébredt benne egy kis őzsuta iránt, akit nevelgetni kezdett. Majd olyannyira ragaszkodni kezdett hozzá, hogy élete végén tudata középpontjában egyedül a kis őzsuta állt, aminek eredményeképpen következő életében őzként kellett megszületnie. Azonban nagyon különleges őz volt, mivel meg tudta őrizni előző életbeli tudatát. Majd következő életeiben más-más próbatételeken kellett keresztülmennie – mint például, hogy gyakorlatilag idegenül kellett élnie a saját fajtája között, majd halálos veszéllyel kellett szembenéznie, végül gyaloghintó vivő szolga lett belőle. Itt igen nehéz volt számára együtt dolgozni a többi gyaloghintó szállítóval, így meglehetősen rázkódott a hintó, ahogy vitték. A király ekkor megbüntette, majd a szolga erre adott válaszából a király rájött, ki is ő valójában, és azt mondta, ‘Ó, várjunk csak egy pillanatra, ez nem is egy ostoba süketnéma ember, hanem egy nagytudású, emelkedett személy.’ Ekkor egy párbeszéd vette kezdetét közöttük és itt kapcsolódunk bele a történetbe, melynek utolsó verse így hangzik:

„Amikor egy lámpában a kanóc nem ég megfelelően, a lámpás bekormozódik, ha azonban megtöltjük tisztított vajjal, s jól ég, akkor ragyogó fényt áraszt. Éppen így, ha az elme az anyagi érzékkielégítésbe merül, szenvedést okoz, míg, ha távol marad attól, a Krisna-tudat eredeti ragyogását hozza el.”[1]

Mindannyian szeretjük a fényt. A tűz isalapvetően jó célt szolgál, ahol a füst csupán egy zavaró tényező. Ehhez hasonlóan, ha koncentrált a tudatotok és helyesen működik, akkor az el fogja hozni a fényt. Ha pedig nem megfelelően működik, az problémákhoz vezethet.

(folytatása következik)

[1] Bhágavata-purána, 5.11.8.

(от лекция на Свами Тиртха, 10.05.2017 вечер, София)

Много се радвам, че сме заедно тук тази вечер. Това за пореден път ми показва, че духовният ви интерес е във възход. И също така ми помага да си припомня онова, което съм научил от моите учители. Това е духовна възможност за мен, затова съм много благодарен на всички вас, които присъствате.

Тези дни преживяваме квантов скок. Искаме да кондензираме много дълго време в съвсем кратък миг. В смисъл, че изучаваме една древна история от предишни епохи, с цел да разберем нещичко за живота си днес. Именно това наричам квантов скок. Обръщаме се назад към историята, за да разберем нещо за днешния ден и да извисим съзнанието си за в бъдеще. Участват всички физични измерения: време, пространство, обстоятелства. Участват и метафизичните измерения – нашият ум, нашият интелект, духовната ни идентичност, нашето съзнание. Защото на всички тези нива се нуждаем от издигане, от възход. Затова днес се стремим да генерираме повече енергия, повече разбиране, за да достигнем до това по-възвишено състояние на съзнанието; можем да го наречем също и осъзнатост.

Ом намо бхагавате васудевая!

А сега, след като изразихме своето смирение и благодарност към Върховния Бог и се помолихме за закрилата Му, започваме нашето четене. Да обясня историята, понеже сме по средата ѝ: имало едно време един цар. Звучи като приказка, но е истина. Имало едно време един цар. След като приключил със задълженията си, той станал аскет в една гора, стремейки се да посвети цялото си време и внимание на Бога. Бил много стабилен в съзнанието си, ала при все това развил привързаност към едно малко еленче, което започнал да отглежда. До такава степен, че в края на живота му фокусът на съзнанието му бил върху елена. Вследствие на това се наложило да се роди като елен в следващия си живот. Но той бил специален елен, понеже запазвал спомена от предишния си живот. В по-следващия си живот трябвало да мине през различни перипетии – като например да е практически низвергнат от обществото, да се изправи пред смъртна заплаха и много други. Докато най-сетне се оказал слуга на един цар, носейки паланкина му. Много му било трудно да си сътрудничи с останалите носачи, затова паланкинът се клател. Царят му се скарал, но след като той му отговорил, царят осъзнал: „Чакай малко, това не е някакъв глух и невменяем човек; той е много фин, много възвишен.” Тогава помежду им започнала беседа. И сега се включваме в разговора. В последния стих беше казано:

„Ако пламъкът на кандилото не изгаря фитила по правилния начин, кандилото почернява, но ако същото кандило бъде напълнено с гхи, то ще дарява с ярка светлина. По подобен начин, когато умът е затънал в материално удовлетворяване на сетивата, той причинява страдание на душата, ала когато е непривързан към светските удоволствия, той позволява на душата да засияе с неповторимия блясък на Кришна съзнание.”[1]

Ние всички харесваме светлината. Огънят служи, а димът единствено пречи. По същия начин, ако вашето съзнание е съсредоточено и работи правилно, то ще носи светлина. Ако работи неправилно, може да създава проблеми.

(следва продължение)

[1] “Шримад Бхагаватам”, 5.11.8