Sharanagati

(from a lecture of Swami Tirtha, 10.05.2017 morning, Sofia)

(continues from the previous Friday)

“The materialistic mind covering the living entity’s soul carries it to different species of life. This is called continued material existence. Due to the mind, the living entity suffers or enjoys material distress and happiness. Being thus illusioned, the mind further creates pious and impious activities and their karma, and thus the soul becomes conditioned.”[1]

Yesterday we discussed something very serious – this was suffering. We tried to find where the suffering is. How is it possible that suffering exists? It’s not in the matter, not in the spirit – then where? Then we concluded that the imprint of suffering, like a distortion of the divine harmony, is manifested in the mind platform. The mind is like a screen and certain impressions are projected on that screen. This is your interactive movie – your life, your experience of life, is your interactive movie. Although the movie is going on, nevertheless you actively interfere into your own life with new activities etc. So actually this interactive movie is not an invention of the information age. It’s been going on forever.

And I was very happy that we could laugh about suffering yesterday. It was just like a victory of happiness over this suffering. But if we examine that more profoundly, then we can understand that, first of all, suffering is good for burning up our karma. So whenever you have any kind of suffering – physical, mental, anything – then in the core of your heart you can be grateful for that. Because your balance is cleared a little bit. There is less to pay in the future. So, it’s important; and in this way it’s easier to tolerate all these different sufferings. Second: of course we should identify whether this is real or not. In most of the cases it’s not real, because it’s only a reflection in the mind. Something happens that you don’t like – but it’s not a real issue. In that sense, this is good for a kind of analysis and to come to some conclusions. It helps you to think more profoundly. And yet another way to deal with suffering is: now you come in harmony with creation. It sounds a little unusual, how come? What was the first word that Brahma heard in this universe? Tapaha. So, what do you expect, my dear ones? It was not ananda, enjoyment – no, tapaha. Sorry, this world works under this principle. Difficulties. Therefore I say: if you suffer, actually you become cosmic.

But if we appreciate tapaha properly, this is not a kind of mental suffering. It’s a self control, it’s a discipline. So, in case we perceive some kind of suffering, if we accept it as a discipline: ‘All right, this is my tapasya that I have to go through,’ then it becomes a spiritual practice. And in the beginning of creation tapaha meant a source of energy. Because it means ‘to heat something’. Tap – it means to heat something, just like to cherish, to heat something, to protect and heat, to make it grow. So, that also means to give energy to something. Tapaha means that you can reach more energy, you can generate energy. Therefore it is said tapas is the voluntarily taken inconvenience in the hope of spiritual progress. This is a way to generate more energy, a discipline. So, whenever you feel that you need more energy for your spiritual practices, to achieve something – do some tapas.

(to be continued)

[1] Shrimad Bhagavatam, 5.11.6

(Szvámí Tírtha 2017.05.10-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

„A materialista elme, ami az élőlény lelkét beburkolja, különféle fajokba viszi őt. Ezt folytonos anyagi létnek hívják. Az elme az oka, hogy az élőlény anyagi bánattól szenved, és anyagi boldogságot élvez. Ilyen illúzióban az elme még több jámbor és bűnös tettet hoz létre, karmáikkal együtt, s így a lélek feltételekhez kötötté válik.”[1]

Tegnap egy igen komoly témáról beszélgettünk – a szenvedésről és próbáltuk megtalálni, hol létezik a szenvedés. Ha sem az anyagban, sem a lélekben nincs jelen, akkor hol található és hogyan lehetséges, hogy létezik egyáltalán szenvedés? Majd arra a következtetésre jutottunk, hogy ez valójában, mint az isteni harmónia torzult lenyomata jelenik meg az elme szintjén. Az elme olyan, mint egy képernyő, melyre bizonyos benyomások vetülnek. Ez egy interaktív film az életetekről, tapasztalataitokról, ahol ugyan folyamatosan peregnek a képek, mégis aktívan bekapcsolódhattok újabb cselekedetekkel stb. Tehát valójában ez az interaktív film nem az információs világ vívmánya. Ez egy véget nem érő vetítés.

Nagyon örültem annak, hogy tegnap nevetve tudtunk beszélgetni a szenvedésről, mely olyan volt, mint egy győzelem a szenvedés felett. Azonban, ha ezt még alaposabban megvizsgáljuk, akkor megérthetjük, hogy a szenvedés elsősorban arra szolgál, hogy felégesse a karmánkat. Tehát, amikor bármiféle szenvedéssel kerültök szembe – fizikai, mentális vagy más egyéb szenvedéssel – akkor a szívetek mélyén hálásak lehettek azért, mert a karma mérlege egy kicsit kiegyenlítődött, tehát kevesebbet kell majd letörlesztenetek a jövőben. Szóval fontos a szenvedés és ily módon könnyebb elviselni ezeket a különféle megpróbáltatásokat. Természetesen, másodsorban az is fontos, hogy beazonosítsuk, hogy valós vagy sem az adott szenvedés. Legtöbbször nem mivel csak egy elmebeli reflexió. Történik valami, amit nem szerettek – de az nem valódi probléma. Ebben az értelemben ez mélyebb gondolkodást elősegítő vizsgálódásra késztet, illetve, hogy valamiféle konklúzióra jussunk. S még egy másik módja a szenvedéshez való viszonyulásnak az, hogy végre harmóniába kerüljetek a teremtéssel. Ez kicsit szokatlanul hangzik, hogy miként is segíti ezt a szenvedés? De mi volt az első szó, melyet Brahmá hallott az univerzumban? Tapah – vezekelj! Szóval, mire számítottatok kedveseim? Nem az ánanda, a boldogság hangzott ott el, hanem a tapah. Sajnálom, ez a világ ezen az elven működik – a nehézségeken. Ezért azt mondom, hogy ha szenvedtek, valójában a mindenséggel kerültök kapcsolatba.

Viszont, ha megfelelően értelmezzük és értékeljük a tapahát, akkor ez nem egy mentális szenvedés, hanem egyfajta kontroll, önfegyelmezés. Tehát abban az esetben, ha szenvedést tapasztalunk, és elfogadjuk ezt az elvet: ‘Rendben, ez az én tapaszjám, amin keresztül kell mennem,’ akkor lelki gyakorlattá válik. És a teremtés kezdetén a tapah, az energia forrását jelentette, mivel azt is jelenti, hogy ‘felmelegíteni valamit’. Tap – jelentése, felmelegíteni, mint egyfajta dédelgetés, melengetés, a meleg őrzése, hogy növekedjék. Azt is jelenti még, hogy energiát adni valaminek. Tapah jelentése, hogy több energiát nyerhettek, energiát gerjeszthettek. Ezért azt mondják, hogy a tapasz a lelki fejlődés érdekében önként vállalt vezeklés. Ez a módja és ez az elv a többlet energia eléréséhez, felszabadításához. Szóval bármikor azt érzitek, hogy több erőre van szükségetek a lelki gyakorlataitokhoz, hogy elérjetek valamit – végezzetek tapaszját.

(folytatása következik) 

[1] Bhágavata-purána 5.11.6.

(от лекция на Свами Тиртха, 10.05.2017 сутрин, София)

(продължава от предишния петък)

“Привързан към материалното, умът обвива душата на живото същество и я пренася в различни форми на живот. Това е кръговратът на материалното битие. На ума се дължат материалните страдания или щастието на живото същество. Така, под влияние на илюзията, умът продължава да извършва нови и нови благочестиви и неблагочестиви дейности, които за сетен път пораждат нова карма. Така душата си остава обусловена.”[1]

Вчера говорихме за нещо много сериозно – страданието. Опитахме се да намерим къде е страданието. Как е възможно то да съществува? Нито е в материята, нито е в духа – тогава къде е? Сетне заключихме, че отпечатъкът на страданието, един вид изкривяване в божествената хармония, се проявява на нивото на ума. Умът е като екран, върху който се прожектират дадени впечатления. Това е вашият интерактивен филм – собственият ви живот, опитът ви в този живот, е вашият интерактивен филм. Макар че филмът си тече, въпреки всичко вие активно се намесвате в собствения си живот с нови постъпки и т.н. Така че всъщност интерактивните филми не са измислени в новата ера на информатиката. Те продължават откак свят светува.

Бях много щастлив, че вчера се смяхме по темата за страданието. Това беше като победа на щастието над страданието. Но ако се вгледаме по-задълбочено, можем да разберем, че на първо място страданието помага да изгаряме своята карма. Така че винаги, когато изпитвате какъвто и да било тип страдание – физическо, ментално, каквото и да е – най-дълбоко в сърцето си можете да сте му благодарни. Защото сметката ви поне малко се разчиства. Остава по-малко за плащане в  бъдеще. Това е важно; по този начин е по-лесно да се понасят всички тези различни страдания. На второ място: разбира се, трябва да определим дали страданието е действително или не. В повечето случаи то не е действително, а е просто отражение в ума. Случва се нещо, което не ви е по вкуса – но това не е реален проблем. В този смисъл страданието ни помага да направим анализ и да достигнем до някакви изводи, да мислим по-задълбочено. А ето и още един начин да се отнасяме към страданието: че сега вече сме в хармония с битието. Това звучи малко необичайно; как така? Но каква била първата дума, която чул Брахма в тази вселена? Тапаха. Тогава какво очаквате, скъпи мои? Не е било ананда, „наслаждение” – било е тапаха, „отречение”. Съжалявам, но този свят действа на такъв принцип. Има трудности. Затова казвам: ако страдате, значи сте в хармония с космоса.

Но ако се вгледаме какво действително означава тапаха – това не е някакво умствено страдание. Това е себеконтрол, дисциплина. Така че ако усещаме някакъв вид страдание, ако го приемем като дисциплина: „Добре, това е моята тапася, през която трябва да премина,” тогава то се превръща в духовна практика. И в началото на сътворението тапаха е означавало „източник на енергия”. Защото то значи „да загрееш нещо”. Тап означава да затоплиш нещо, в смисъл да го цениш, да го пазиш, да го топлиш, да го лелееш, да го отглеждаш. Това означава да влагаш енергия в нещо. Тапаха означава, че можете да добиете повече енергия, да генерирате енергия. Затова се казва, че тапас е доброволно да приемеш някакви неудобства в надеждата за духовен напредък. Това е начин да се генерира повече енергия, вид дисциплина. Така че винаги, когато чувствате, че се нуждаете от повече енергия в своите духовни практики, за да постигнете нещо – извършвайте отречение, тапас.

(следва продължение)

[1] „Шримад Бхагаватам”, 5.11.6

(из лекции Свами Тиртхи, 10.05.2017 утром, София)

(продолжение с предыдущей пятницы)

 “Привязанный к материальному, ум обволакивает душу и переносит ее из одного вида жизни в другой. Это называется круговоротом материального бытия. Ум заставляет живое существо испытывать материальные страдания и наслаждения и, ввергнув его в иллюзию, подталкивает на все новые и новые праведные и греховные поступки, которые каждый раз порождают новую карму. Так душа остается обусловленной”[1]

Вчера мы обсуждали что-то очень серьезное – это страдание. Мы пытались найти, где находится страдание. Как возможно, что страдание существует? Не в материи, не в духе — тогда где? Затем мы пришли к выводу, что отпечаток страдания, как искажение божественной гармонии, проявляется на платформе ума. Ум подобен экрану, и определенные впечатления проецируются на этот экран. Это ваш интерактивный фильм — ваша жизнь, ваш жизненный опыт, это ваш интерактивный фильм. Хотя фильм идет, тем не менее, ты активно вмешиваешься в свою жизнь новыми делами и т.д. Так что на самом деле этот интерактивный фильм не является изобретением информационного века. Это продолжается вечно.

И я был очень счастлив, что вчера мы могли посмеяться над страданиями. Это была как бы победа счастья над этим страданием. Но если мы рассмотрим это глубже, то сможем понять, что, прежде всего, страдание полезно для сжигания нашей кармы. Поэтому всякий раз, когда вы испытываете какое-либо страдание — физическое, умственное, что угодно — тогда в глубине своего сердца вы можете быть благодарны за это. Потому что ваш баланс немного очищен. В будущем платить будет меньше. А это важно; таким образом легче переносить все эти различные страдания.

Второе: конечно, мы должны определить, реально это или нет. В большинстве случаев это не реально, потому что это всего лишь отражение в уме. Случается что-то, что вам не нравится, но это не настоящая проблема. В этом смысле это хорошо для своего рода анализа и для того, чтобы прийти к каким-то выводам. Это помогает глубже мыслить. И еще один способ справиться со страданием: теперь вы приходите в гармонию с творением. Звучит немного необычно, почему? Какое первое слово услышал Брахма в этой вселенной? Тапаха. Итак, что вы ожидаете, мои дорогие? Это не была ананда, наслаждение — нет, тапаха, отречение. Извините, но этот мир работает по такому принципу. Бывают сложности. Поэтому я говорю: если вы страдаете, на самом деле вы становитесь космическими.

Но если мы должным образом оценим тапаху, это не будет разновидностью умственного страдания. Это самоконтроль, это дисциплина. Так что, если мы воспринимаем какое-то страдание и если мы принимаем его как дисциплину: «Хорошо, это моя тапасья, через которую я должен пройти», тогда это становится духовной практикой. А в начале творения тапаха означала источник энергии. Потому что это означает «нагреть что-то». Тап — значит что-то нагревать, тоест лелеять, согревать что-то и оберегать, чтобы оно росло. Также, это означает отдавать энергию чему-то. Тапаха означает, что вы можете достичь большего количества энергии, вы можете генерировать энергию. Поэтому говорят, что тапас — это добровольно принимаемые неудобства в надежде на духовный прогресс. Это способ генерировать больше энергии, это дисциплина. Итак, всякий раз, когда вы чувствуете, что вам нужно больше энергии для ваших духовных практик, чтобы чего-то достичь – делайте отречение,  тапас.

(продолжение следует)

[1] „Шримад Бхагаватам”, 5.11.6

(from a lecture of Swami Tirtha, 24.06.2017 morning, Sofia)

(continues from the previous Monday)

We have to think about the tree of life in general. You know, in the Bible it is said there are two main trees in Paradise. One was the tree of discrimination, the tree of knowledge; and the other was the tree of eternity. We missed the second one and we have chosen the first one. But the ancient Indian literature also uses the same parable – there are trees. Let’s see what Bhagavad Gita has to say about the tree of material existence:

“The Supreme Personality of Godhead said: It is said that there is an imperishable banyan tree that has its roots upward and its branches down and whose leaves are the Vedic hymns. One who knows this tree is the knower of the Vedas. The branches of this tree extend downward and upward, nourished by the three modes of material nature. The twigs are the objects of the senses. This tree also has roots going down, and these are bound to the fruitive actions of human society. The real form of this tree cannot be perceived in this world. No one can understand where it ends, where it begins, or where its foundation is. But with determination one must cut down this strongly rooted tree with the weapon of detachment. Thereafter, one must seek that place from which, having gone, one never returns, and there surrender to that Supreme Personality of Godhead from whom everything began and from whom everything has extended since time immemorial.”[1]

Usually we know that the roots are down and the crown is up. But the tree of illusion, the tree of material life is very complicated – it’s a reflection. It’s just like a labyrinth. And the greatest trees: for example in India they say they cover the area of two hectares – so huge! A whole village can take shelter under such a tree. And under the tree of creation we all, human beings, and all the other living beings have taken shelter.

But what is important here? The root of creation comes from above, from the divine source. That means even the created universe is sacred, it has a sacred origin. Therefore, if we start our process of meditation, if we start to think about life in general, about our own identity and the goal of our life, we can find the root of the tree. And this is one way to serve the whole creation. Because if we supply water to the leaves of the tree, it will dry up. But if we can water the roots of the tree, then the whole tree will flourish. So this is like a universal connection of a yoga practitioner, the created world and the supreme source.

Question of Yadunath: We Bulgarians come from a Christian background and some of us feel some conflict between religion and yoga practices – how can we achieve balance? And my second question is: how can we, through this practice, contribute to the welfare of Bulgaria?

Swami Tirtha: Very nice questions, thank you! Well, I feel that on the human side there might be some conflicts, but on the divine side there are no conflicts. Over there in heaven I think there is harmony and peace.

But what is ‘religion’? Religion means ‘to connect back again’. And what is ‘yoga’? Yoga is “connection’. So, beyond the differences of the form, we have to be able to perceive the essence. And if Lord Jesus would come today with a bald head and orange robes, using some Indian expressions to tell us the same message, maybe we wouldn’t understand. Therefore we have to be able to see the essence.

Actually they say that in a symbolic way the holy cross of Lord Jesus was made of the tree of knowledge from Paradise. So what was the fall for the human being in general – the knowledge of discrimination between good and evil – that is the salvation for the divine and human combined. In this way this tree is a general symbol for all religious processes. And of course it is not necessary to change our formalities, but we should upgrade our spiritual life. One of our teachers, when asked: “Should I convert to your process?”, he said: “No, become more serious about your own process.”

And concerning the second part of your question, how can we contribute to the spiritual benefit of the country – it is said that if one person achieves full perfection, full spiritual realization, then all the history of the universe is rewritten according to his achievement. So, as I said, yoga is spiritual connection. If I am connected in a perfect state of consciousness to eternity, to God Supreme, then it will have an effect on me individually and it will also bring benefit to my close and far environment. So, if one person achieves full perfection, then it will definitely help the whole country to improve. Less karma, more enlightenment. Thank you!

[1] Bhagavad Gita 15. 1-4

(Szvámí Tírtha 2017. 06. 24-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Kicsit beszéljünk az élet fájáról általánosságban. A Biblia két fő fát említ, amik a Paradicsomban találhatók. Az egyik a megkülönböztetés, a tudás fája, a másik pedig az örökkévalóság faja. A másodikat elveszítettük és az elsőt választottuk; az ősi indiai irodalomban is találunk hasonló párhuzamokat a fákkal kapcsolatosan. Nézzük meg, hogy a Bhagavad-gítá milyen említést tesz az anyagi létezés fájával kapcsolatban:

„Szólt a Magasztos Úr: Van egy banjanfa, amelynek gyökerei felfelé, ágai pedig lefelé nőnek, s melynek védikus himnuszok a levelei. Aki ismeri ezt a fát, az ismeri a Védákat. E faágak le és fel egyaránt nőnek, s az anyagi természet három kötőereje táplálja őket. Rügyei az érzékek tárgyai. Vannak olyan gyökerei is, melyek lefelé nőnek, s ezek az emberi társadalom gyümölcsöző cselekedeteihez kötődnek. Ebben a világban lehetetlen meglátni e fa igazi formáját. Senki sem tudja, hol kezdődik és hol végződik, vagy hol van az alapja. De nagy elszántsággal, az elkülönülés fegyverével le kell dönteni. Azután fel kell kutatni azt a helyet, ahova egyszer eljutván soha többé nem kell visszatérni, és ott meg kell hódolni az Istenség Legfelsőbb Személyisége előtt, aki mindennek a kezdete, s akiben időtlen idők óta jelen van minden.”¹ 

Tudjuk, hogy rendszerint egy fa gyökerei lefelé nőnek, a koronája pedig fent található, de az illúzió, az anyagi élet fája nagyon bonyodalmas, tulajdonképpen egy tükörkép, olyan, mint egy labirintus. Azt mondják, hogy a legnagyobb fák Indiában két hektárnyi területet foglalnak el, annyira hatalmasok! Egy egész falunak jelenthet menedéket egy ilyen fa. A teremtés fája alatt pedig mi emberek mindannyian, más élőlényekkel együtt menedéket vettünk.

De mi is itt a lényeg? A teremtés gyökerei fentről, az isteni forrásból erednek. Ez azt jelenti, hogy még a teremtett univerzum is szent, szent eredete van. Éppen ezért, ha a folyamaton meditálunk, ha elkezdünk elmélkedni az életen általánosságban, gondolkodni a személyiségünkön vagy azon, hogy mi az életünk célja, eljuthatunk a fa gyökeréhez és ez az egyik módja, hogy az egész teremtést szolgáljuk. Ha a leveleket öntözzük, akkor a fa kiszárad, viszont, ha a gyökereit, akkor az egész fa virágozni fog. Tehát ez olyan, mint a jóga gyakorló, a teremtett világ és a legfelsőbb forrás egyetemes kapcsolata.

Jadunáth kérdése: Mi bolgárok keresztény háttérrel érkeztünk és néhányan ellentmondásokba ütközünk a vallás és a jóga gyakorlásával kapcsolatban – hogyan találhatjuk meg az egyensúlyt? A második kérdésem pedig az, hogy miként tudunk ezzel a gyakorlattal hozzájárulni Bulgária jólétéhez?

Szvámí Tírtha: Nagyon szép kérdés, köszönöm! Úgy érzem, hogy emberi szempontból mindig lesznek nézeteltérések, viszont isteni aspektusból nézve nincsenek ellentmondások. Odafent a Mennyben harmónia és béke uralkodik.

De mi a ‘vallás’? A vallás azt jelenti ‘újra kapcsolatba kerülni’. És mi a ‘jóga’ jelentése – ’kapcsolódás’. Tehát a különféle formákon túl képessé kell válnunk érzékelni a lényeget. És ha az Úr Jézus haj nélkül, narancssárga ruhában jönne el hozzánk, néhány indiai kifejezést használva, hogy ugyanazt az üzenetet adja át, talán nem értenénk meg. Ezért képessé kell válnunk arra, hogy meglássuk a lényeget.

Igazából azt mondják, hogy az Úr Jézus keresztjét a tudás fájából készítették, ami a Paradicsomban található. Tehát mi volt az ember bukása általánosságban – a különbségtétel ismerete – ez az üdvösség, Isten és az ember összekapcsolódása. Így ez a fa az általános szimbóluma minden vallási folyamatnak. És természetesen nem szükséges változtatnunk a formaságainkon, viszont magasabb szintre kellene emelnünk a lelki életünket.

Az egyik tanítónktól egyszer megkérdezték: „Át kellene térnem az önök folyamatára?”, mire ő azt felelte: „Nem, legyél komolyabb a saját folyamatodban!”

És ami a második kérdésedet illeti, hogyan járulhatunk hozzá egy ország lelki gyarapodásához, azt mondják, hogyha valaki eléri a teljes tökéletességet, teljesen megvalósult személy lesz, akkor a világegyetem egész történelme átíródik a megvalósítása által. Tehát ahogyan mondtam, a jóga egy lelki kapcsolódás. Tehát, ha tökéletes tudatállapotban kapcsolódok az örökkévalósághoz, a Legfelsőbbhöz, akkor az hatással lesz a közvetlen és a távoli környezetemre is. Ha valaki eléri a teljes tökéletességet, az biztosan segíteni fogja az egész országot a fejlődésben. Kevesebb karma, több megvilágosodás. Köszönöm!

_____________
[1] Bhagavad-gítá 15. 1-4.

(из лекция на Свами Тиртха, 24.06.2017 сутрин, София)

(продължава от предишния понеделник)

Нека помислим най-общо за дървото на живота. Знаете, в Библията се казва, че в Рая има две главни дървета. Едното е дървото на различаването, дървото на знанието; а другото – дървото на вечността. Ние сме пренебрегнали второто и сме избрали първото. Но в древно-индийската литература се използва същото сравнение – има дървета. Нека видим какво казва „Бхагавад Гита” за дървото на материалното битие:

„Бог, Върховната Личност, казва: „Известно е, че има безсмъртно баняново дърво, което расте с корените нагоре и с клоните надолу и чиито листа са ведически химни. Който познава това дърво, познава и Ведите. Клоните на това дърво се разпростират надолу и нагоре, подхранвани от трите гуни на материалната природа. Вейките са обектите на сетивата. Това дърво има също и корени, които се спускат надолу и са свързани с кармичните дейности в човешкото общество. Истинската форма на това дърво не може да бъде възприета в този свят. Никой не може да разбере къде започва то, къде свършва и къде е основата му. Но човек трябва решително да отсече това здраво вкоренило се дърво с оръжието на непривързаността. После трябва да открие това място, от което веднъж достигнал го, никога няма да се върне, и там да се отдаде на Бога, Върховната Личност, от когото всичко води началото си, от когото всичко се размножава от незапомнени времена.”[1]

Знаем, че обикновено корените са надолу, а короната – нагоре. Но дървото на илюзията, дървото на материалния живот, е много оплетено – то е обърнато отражение. Досущ като лабиринт е. Казва се, че най-големите дървета, например в Индия, покриват площ от два хектара – толкова са огромни! Цяло село може да се прислони под такова дърво. А под дървото на битието сме се приютили всички ние, човешките същества, както и всички останали живи същества.

Но кое е важното тук? Че коренът на творението се спуска отгоре, от божествен източник. Това означава, че дори този сътворен свят е свещен, че има свещен произход. Затова, ако започнем своя процес на медитация, ако започнем да мислим за живота като цяло, за своята идентичност и за целта на своя живот, можем да открием корена на дървото. А това е начин да служим на цялото творение. Защото ако поливаме с вода листата на дървото, то ще изсъхне. Но ако можем да поливаме корените на дървото, тогава цялото дърво ще процъфтява. Така че това е свързаността на йога-практикуващия с всемира, със сътворения свят и с висшия източник.

Въпрос на Ядунатх: Ние, българите, сме с християнско възпитание и някои от нас чувстват конфликт между религията и йога практиките – как можем да постигнем баланс? И вторият ми въпрос е: как можем чрез тази практика да допринасяме за добруването на България?

Свами Тиртха: Много добри въпроси, благодаря! Моето усещане е, че откъм човешката страна може да има конфликти, но откъм божествената страна няма конфликти. Оттатък в небесата, мисля, царят хармония и мир.

Но какво означава „религия”? „Религия означава „да се свържеш отново”. А какво е „йога”? Йога е „връзка”. Така че отвъд различията във формата, трябва да сме способни да долавяме същината. Ако Исус Христос дойдеше днес с бръсната глава и оранжеви дрехи, използвайки някакви индийски изрази, за да предаде същото послание, може би не бихме разбрали. Затова трябва да умеем да се вглеждаме в същината.

Всъщност се казва, че символично светият кръст на Исус Христос е бил направен от райското дърво на познанието. Така че онова, което е било падението на човека като цяло – знанието за различаването между добро и зло – същото нещо е и избавлението за обединението между духа и човешкото. В този смисъл това дърво е общ символ за всички религиозни процеси. И разбира се, не е необходимо да променяме формалностите, които следваме, но е нужно да разгърнем духовния си живот. Един от нашите учители, когато го запитали: „Трябва ли да приема вашата вяра?” отвърнал: „Не, станете по-сериозни в собствената си вяра.”

А по отношение на втората част от въпроса, как можем да допринесем за духовното добруване на страната – казва се, че ако дори един човек постигне пълно съвършенство, пълно духовно осъзнаване, тогава цялата история на вселената се пренаписва според неговото постижение. Както казах, йога е духовна свързаност. Ако аз съм свързан в съвършено състояние на съзнанието с вечността, с Всевишния, това ще има въздействие върху мен индивидуално, а също ще донесе добро и на близкия ми кръг, и на по-далечното ми обкръжение. Така че, ако един човек постигне пълно съвършенство, това определено ще помогне за напредъка на цялата страна. По-малко карма, повече просветление. Благодаря ви!

[1] „Бхагавад Гита” 15. 1-4

(from a lecture of Swami Tirtha, 10.05.2017 morning, Sofia)

(continues from the previous Friday)

The Vedas suggest basically three types of approaches to the supreme divine reality. One is karma-kanda, the second is gyana-kanda and the third is upasana-kanda.

Karma-kanda is action: ‘If you make the sacrifice you will reach heaven,’ let’s say. And it works. Whatever you want to reach, you can go there. As it is also mentioned in the Gita: “Those who worship the forefathers will go to the forefathers. Those who worship the demigods will go to the demigods. Those who worship the ghosts will go to the ghosts. But those who worship Me will come to Me!”[1] So, it is possible. Action – reaction, action – consequences. It is always there. You can choose your path, you can choose your destination and you can reach – no problem, it’s provided. And of course here ‘karma’ is not the simple action or the law of karma, but these are the ritualistic activities.

The second part is gyana-kanda or the knowledge department of the Vedas. An analytical, scientific approach, usually connected with some high type, very strong ascetic renunciation. A speculative method – which is not a bad word, but it’s like a method of thinking.

While the third aspect is upasana-kanda, which is the path of worship.

So if you want to follow this system, either you become an actor, or you become a knower, or ultimately you become a bhakta. It doesn’t mean that a bhakta is not active and not knowledgeable. But it means you acquire all these capacities plus you add something – this dedication. Do you remember from your life when you were a fan of something? You were like flying, there were no limits for you. It’s a kind of love, you fly in heaven. And then you come down to the Earth again very soon. But at least in this way we have an intro to the surplus of upasana-kanda. Because if we are real enthusiastic worshipers, then it’s a totally different grade of approach to the Supreme. Direct knowledge of the truth – that means God experience, divine experience. And until we follow a calculative process, hardly ever it will come.

“As long as the mind of the living entity is contaminated by the three modes of material nature (goodness, passion and ignorance), his mind is exactly like an independent, uncontrolled elephant. It simply expands its jurisdiction of pious and impious activities by using the senses. The result is that the living entity remains in the material world to enjoy and suffer pleasures and pains due to material activity.

Because the mind is absorbed in desires for pious and impious activities, it is naturally subjected to the transformations of lust and anger. In this way, it becomes attracted to material sense enjoyment. In other words, the mind is conducted by the modes of goodness, passion and ignorance. There are eleven senses and five material elements, and out of these sixteen items, the mind is the chief. Therefore the mind brings about birth in different types of bodies among demigods, human beings, animals and birds. When the mind is situated in a higher or lower position, it accepts a higher or lower material body.”[2]

All right, if our mind will bring about a birth in the demigods sphere – it’s a good deal. If you calculate: long life, big happiness, full of enjoyment, no old age.

Baladev: But there is an end.

Swami Tirtha: All right, don’t be so negative. But if our mind leads us towards bird species…well, actually I could get along with a birth in the bird species. Because their sadhana is quite good. They rise before sunrise – it’s very good. And they can fly! They move freely. Everybody loves their voice. Only the diet. Sometimes to eat these bugs… But if we can catch a birth like a grain-eater  – it’s all right. Plus it’s usually a short life span – if you are not a crow or a parrot, because they live long, so bad luck for them. But something is very interesting here, because some secrets of the creation are given to the crows. So, they are not considered very auspicious beings, but in one sense they are very clever, very sharp animals. Because on the roads, for example, you might hit practically any type of bird – big predators or small ones; but you never hit a crow. Have you ever seen a crow hit by a car? No. They are very, very special birds.

But if we are more serious about the topic: definitely the mind will direct us to the next chapter of our existence. And here the active and the information senses are mentioned, plus the mind – this is the eleventh; plus the five material elements like the objects of the senses. And among all these the mind is like the central processing unit.

(to be continued) 

[1] Bhagavad Gita 9.25

[2] Shrimad Bhagavatam, 5.11.4-5

(Szvámí Tírtha 2017.05.10-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

A védák alapvetően a Legfelsőbb Isteni Valósághoz való közeledésnek háromféle módját javasolják.  Az első a karma-kánda, a második a gjána-kánda és a harmadik az upászaná-kánda.

A karma-kánda áldásos jócselekedetet jelent, például: ‘Ha áldozatot mutattok be, akkor a Mennyei bolygókra juttok’. És ez így működik, ahová szeretnétek elérni, oda juttok majd. Ahogy a Gítá mondja: „A félisteneket imádók a félistenek között fognak újraszületni, akik a szellemeket és hasonlókat imádják, azok közéjük születnek majd, az ősatyák imádói az ősatyákhoz jutnak, s akik Engem imádnak, azok Velem fognak élni!”[1] Ez mind megvalósulhat. ’Akció – reakció’, tett – következmény, ezek mindig együtt járnak. Megválaszthatjátok az utatokat, megválaszthatjátok, hogy hova szeretnétek jutni és el is érhetitek azt – ez nem probléma, ezek megadatnak. Természetesen itt a ‘karma’ nem hétköznapi cselekedeteket vagy a karma törvényét jelenti, hanem a rituális cselekedeteket.

A második út a gjána-kánda vagyis a védikus tudományok művelésének összessége. A dolgok analitikus, tudományos megközelítése, mely általában egy nagyon magas szintű, erősen aszketikus lemondással jár együtt. Ez egy spekulatív, teoretikus módszer – mely itt nem kimondottan negatív értelmű, hanem egyfajta gondolkodásmódot jelent.

Míg a harmadik módszer az upászana-kánda, ami az odaadás útja.

Tehát, ha ezt a hármas felosztású rendszert akarjátok követni, akkor vagy tetteket végző áldozathozók lesztek, vagy tudást gyakorló tudósok, de előbb-utóbb úgyis bhaktákká váltok. Ez nem jelenti azt, hogy egy bhakta nem cselekszik, vagy nem rendelkezik kellő tudással, hanem inkább azt, hogy ezekkel a képességekkel már rendelkeztek, sőt még valami pluszt is hozzátesztek – ami az odaadásotok. Emlékeztek olyasmire az életetekből, amikor nagyon rajongtatok valamiért? Csak úgy szárnyaltatok, semmi nem korlátozott benneteket. Egyfajta szerelem, amikor a mennyekben jártok. Majd, nem sokkal ezután leszálltok a földre. De legalább ily módon egy kis ízelítőt kaptatok abból a többletből, hogy milyen is lehet az upászaná-kánda. Mivel, ha valóban lelkes bhakták vagyunk, akkor a Legfelsőbbhöz teljesen más szinten közeledünk. Az igazság közvetlen ismerete – az istenélmény, Isten megtapasztalása, hiszen ameddig egy számítgató folyamatot követünk, addig ez nehezen valósulhat meg.

„Amíg az élőlény elméjét az anyagi természet három kötőereje (a jóság, a szenvedély és a tudatlanság) szennyezi be, addig ez az elme olyan, mint egy gazdátlan, szabadjára engedett elefánt, s nem képes túllépni azon, hogy érzékeit használva jámbor és bűnös tetteket hajtson végre. Ez azt eredményezi, hogy az élőlény az anyagi világban marad, hogy élvezze és elszenvedje az anyagi cselekedetekből származó örömöket és fájdalmakat.

Mivel az elmét a jámbor és bűnös cselekedetek iránti vágy tölti ki, természetes, hogy a kéj és a düh a hatalmába keríti, s így vonzódni kezd az anyagi érzéki élvezetekhez. Az elmét tehát a jóság, a szenvedély és a tudatlanság kötőerői irányítják. Tizenegy érzék és öt anyagi elem van, s e tizenhat dolog közül az elme a legfőbb. Az elme az oka, hogy különféle testeket öltünk a félistenek, az emberi lények, a négylábúak és a madarak között. Aszerint, hogy az elme magasabb vagy alacsonyabb rendű helyzetben van, magasabb vagy alacsonyabb rendű anyagi testet fogad el.”[2]

Rendben, ha az elménk által a félistenek közé születhetünk – az egy jó üzlet. Ha számítgattok, akkor ezek várhatóak: hosszú élet, nagy boldogság, csupa élvezet, nem létező öregség.

Baladév: De ez véges!

Szvámí Tírtha: Ez igaz, de ne legyünk ilyen negatívak! Azonban, ha az elménk a madárfajok közé vezet bennünket… nos, tulajdonképpen szívesen elfogadnék egy madár születést. Mivel, a szadhanájuk igencsak optimális. Napkelte előtt ébrednek, ami nagyon áldásos, könnyedén, szabadon mozognak, tudnak repülni és mindenki szereti, ahogy énekelnek! Csupán az étkezésükkel van némi problémám, mivel időnként bogarakat enni…?! Viszont, ha éppen egy olyasfajta madár születést sikerül elcsípni, akik csak magokon élnek – akkor az rendben van. Ráadásul általában rövid ideig élnek – ha nem éppen varjúnak vagy papagájnak születtek, mivel nekik hosszabb az életük, tehát ez nem annyira szerencsés. Azonban a varjak teremtésével kapcsolatban van egy nagyon érdekes titok, bár nem annyira kedvező születés, de bizonyos értelemben nagyon okosak, igen éles elméjűek. Például az utakon, gyakorlatilag mindenféle madarat lehet látni elütve, kis testűt és nagy ragadozót egyaránt, de varjút sohasem. Láttatok valaha egyet is elütve? Nem, szóval nagyon, nagyon különleges madarak.

Viszont komolyra fordítva a szót a vizsgált témával kapcsolatban: az elme minden bizonnyal elvezet bennünket életünk következő fejezetéhez. Az idézett versben az elme és a cselekvő, informatív érzékek vannak megemlítve – az elme a tizenegyedik; plusz az öt anyagi elem, mint érzéktárgyak. És ezek között az elme olyan, mint egy központi feldolgozó egység.

(folytatása következik)

[1] Bhagavad-gítá 9.25.

[2] Bhágavata purána 5.11.4-5.

(от лекция на Свами Тиртха, 10.05.2017 сутрин, София)

(продължава от предишния петък)

Ведите предлагат три начина за подхождане към висшата божествена реалност. Единият е карма-канда, вторият е гяна-канда, а третият – упасана-канда.

Карма-канда е действие: „Ако извършиш жертвата, ще постигнеш рая”, да речем. И това работи. Каквото искате да постигнете, можете да идете там. Както се казва и в „Гита”: „Които почитат предците, ще идат при предците. Които почитат полубоговете, ще идат при полубоговете. Които почитат призраците, ще идат при призраците. Но тези, които почитат Мен, ще дойдат при Мен!”[1] Така че е възможно. Действие – реакция; действие – последица. Това винаги е така. Можете да изберете своя път и посока, и можете да ги постигнете – няма проблем, дадено ви е. Разбира се тук карма не означава просто „действие” или „законът на карма”, а това са ритуалните действия.

Втората част е гяна-канда, или подразделението на познанието във Ведите. Това е аналитичен, научен подход, обичайно свързан с много висши и строги, аскетични практики на отречение. Спекулативен метод – не в обиден смисъл, а като по-умозрителен подход.

А третият аспект е упасана-канда, който е пътят на обожанието.

Така че ако искате да следвате тази система, или ставате действащ, или ставате знаещ, или в крайна сметка ставате бхакта. Това не означава, че бхактата не е активен и не е знаещ. Означава, че добивате всички тези способности, но добавяте и още нещо – посветеността. Спомняте ли си от своя опит в живота когато сте били фен на нещо? Сякаш летите, няма граници за вас! Това е един вид любов, политате в небесата. Ала сетне много скоро отново слизате на земята. Но поне по този начин можем да разберем какъв заряд носи упасана-канда. Защото ако сме истински въодушевени поклонници, тогава това е съвсем различна степен на отношение към Върховния. Пряко познаване на истината – това означава преживяване на Бога, божествено преживяване. Ала докато следваме някакъв пресметнат процес, едва ли някога ще стигнем дотам.

„Докато умът на живото същество е замърсен от трите гуни на материалната природа (добро, страст и невежество), той е като див слон с отпуснати юзди. Такъв ум непрестанно разширява сферата на своето влияние над благочестивите и неблагочестивите дела, използвайки сетивата. В резултат живото същество остава приковано към материалния свят, където се радва или се измъчва от удоволствия или страдания, дължащи се на материалните дейности.

Тъй като умът е потънал в желания за благочестиви и неблагочестиви дейности, той съвсем естествено е под влиянието на похотта и гнева. По този начин усеща привлекателната сила на материалното сетивно наслаждение. С други думи умът е воден от качествата добро, страст и невежество. Съществуват единадесет сетива и пет материални елемента и от съвкупността на тези шестнадесет фактора все пак най-важен е умът. При все това именно той, умът, предизвиква раждането в различни тела сред полубоговете, човешките същества, животните и птиците. В зависимост от това каква позиция заема – по-висока или по-ниска, умът приема по-висше или по-низше тяло.”[2]

Добре, ако умът ви доведе до прераждане в сферите на полубоговете – това е добра сделка. Смятайте: дълъг живот, голямо щастие, наслаждения, няма старост.

Баладев: Но има край.

Свами Тиртха: Добре де, не бъди толкова черноглед. Обаче ако умът ни доведе до прераждане сред птиците… всъщност мога да се примиря и с раждане сред птиците. Защото тяхната садхана е доста добра. Будят се преди изгрев, което е много хубаво. И могат да летят! Движат се на воля. Всички харесват песните им. Единствено диетата – дето понякога ядат насекоми… Ала ако успеем да добием тяло на птиче, което яде зрънца – тогава бива. Освен това обикновено животът им е кратък – стига да не си врана или папагал, защото те живеят дълго, горките. Обаче тук има нещо много интересно, защото някои от тайните на творението са дадени на враните. Те не са считани за особено благоприятни създания, но в един смисъл са много умни, много мъдри животни. Защото по пътищата например може да блъснете всякакъв вид птици – и големи хищници, и малки птички; ала не и врана. Виждали ли сте някога врана, ударена от кола? Не. Те са много, много специални птици.

Но да се върнем на темата: определено умът ни насочва към следващата глава на нашето съществуване. Тук бяха споменати активните и добиващите информация сетива, плюс ума – който е единадесетото сетиво; плюс петте материални елемента като обекти на сетивата. И сред всичките шестнадесет, умът е главното действащо лице.

(следва продължение)

[1] „Бхагавад Гита” 9.25

[2] „Шримад Бхагаватам”, 5.11.4-5