Sharanagati

(from a lecture of Swami Tirtha, 24.06.2017 morning, Sofia)

Thank you for your kind attention! And please forgive one of my big shortcomings – that I don’t speak your language. But beware, I understand a little.

Today we have to discuss something about the tree of yoga. While the present kind of life forms exist on this planet Earth, all these parables and similarities will work for the human beings. Sometimes the most basic things are so difficult to explain. But if we cannot explain something by words and intellect, very easily we can explain it by some parallels. And as we haven’t accomplished cutting down all the trees on this planet Earth, as long as we have a concept of what is a tree, we shall have a clearer understanding of what is yoga.

Yoga is a very ancient and very great tradition. The sacred fig-tree of India is a very good example of that tree of yoga – the roots, the trunk, the major branches… This is like a natural phenomenon. Once we visited a very holy place in India and in the courtyard was this huge banyan tree – this is the sacred fig-tree. As you know, yoga has different schools; and also the classical meditation-type of yoga has different branches, different steps. We shall try to find the similarities between the different parts of the tree and the different elements of yoga.

What is the root of the yoga tree? This is yama, rules – what to avoid. For example we should avoid violence, we should avoid interfering with other people’s possessions, etc. You see, this is like the roots, the basic moral principles that we have to follow. Because without the roots there are no fruits. And if we go one step further, then we shall find the next anga of yoga, niyama – this is what we should practice. Like truthfulness and contentment – my favorite. Although we have all the reasons to complain, if we practice yoga, we have to find the reasons to be contented, to be satisfied. So these two basic things – the roots and the trunk of the tree – will give the profound foundation for our spiritual practice. Yama and niyama help us to control ourselves and also to harmonize our human relationships.

And if we go one step further: the postures, the asanas come. Although many times we think that we should start with the asanas, actually this comes a little later. On the tree of yoga the asanas are the major branches. And it is very much connected to the next phase – the pranayama, breath control. So the moral foundation is the first step and this body and breath control, the physiological functions, are the next step of yoga. In the yoga tree the parallel are the leaves which perform this exchange – the substitution of carbon dioxide for oxygen. You see, trees can do what we cannot – they can take the carbon dioxide and they can produce the oxygen; and we work the other way round.

Nevertheless, if we control the breath, then we control the mind. Usually we don’t pay enough attention to breathing properly. Although without food we can maintain our life for a month or more; without water we can survive for weeks; but without air…? Few minutes, right. So we have to pay more attention to proper breathing. This is a kind of physiological aspect of yoga, which helps us to come to the mental platform also and to control it.

And then, if you have this moral and physical control, you can withdraw your attention – pratyahara. Usually we are too much externally focused. There are so many interesting things in the world of illusion that capture our attention. Yet the wise men say that if you close your eyes, you will start to see. So, to withdraw the attention from the external objects and to find the inner treasures – this is a great change of direction in yoga. And this withdrawal is like a protection, therefore this is compared to the bark of the tree.

And if we see the next one, then concentration, dharana, comes. If you have withdrawn, captured your attention, then you can really concentrate, focus. In the yoga tree this is compared to the inner circulation. You see: the moral foundation will help us to be fixed. Then we can achieve our physiological control. And then we can start our intellectual, cognitive, spiritual journey.

But this is not the end of the ladder of yoga. Because if we have an almost full concept of a tree, then we come to a very popular platform – meditation. These days meditation is a key word. If people have some material ambitions, they will say: “I meditate on my goals.” But real meditation is to be connected to divinity, after we have controlled all the faculties of the body-mind complex. And on the tree of yoga meditation, or dhyana, is compared to the flowers. For example, if you observe an apple tree in the springtime, it is full of flowers. Thousands of flowers are there, but only a few fruits will come.

Therefore we have to go to the next step of our yoga practice, which is the ultimate level and this is the samadhi – trance state. And this is the fruit of our spiritual practices. Simply to enjoy the benefits of the flowers is beautiful, right? But the real benefit of a tree is the fruit. And please remember: without the roots there are no fruits.

(to be continued)

(Szvámí Tírtha 2017. 06. 24-i szófiai reggeli tanításából)

Köszönöm a figyelmeteket! Kérlek, bocsássátok meg egy nagy hiányosságomat – mégpedig azt, hogy nem beszélem a nyelveteket, de vigyázat, egy keveset megértek belőle!

Ma a jóga fájáról fogunk beszélni. Amíg a jelenlegi életformák léteznek a Földön, a példák és hasonlóságok működni fognak az emberek életében. Néha nagyon nehéz megértetni a legalapvetőbb dolgokat, viszont, ha nem tudjuk szavakkal és értelemmel elmagyarázni, akkor könnyedén szemléltethetjük párhuzamokkal. Mivel még nem vágtuk ki az összes fát a Földön, így van fogalmunk arról, hogy milyen is egy fa, ezért a példájának segítségével tisztábban megérthetjük, hogy mi a jóga.

A jóga egy nagyon ősi és jelentőségteljes hagyomány. India szent fügefája nagyon jó példa a jóga fájára – a gyökerek, a törzs, a főbb ágak…Olyan ez a fa, mint egy természeti jelenség. Egyszer Indiában ellátogattunk egy nagyon szent helyre és az udvaron volt egy ilyen hatalmas banjan fa – ami valójában egy szent fügefa. Tudjátok, a jógának különféle iskolái vannak; és a klasszikus jógaiskolának is különféle ágai, lépései ismeretesek. Próbáljunk rávilágítani a hasonlóságokra a jóga fájának különféle részei és a jóga különféle elemei között.

Mit jelképez a jóga fájának gyökere? Ez a jama, a szabályok – mi az, ami kerülendő. Például kerülnünk kell az erőszakot, mások javainak eltulajdonítását stb. Láthatjátok, hogy ezek a gyökerek, az alapvető erkölcsi elvek, amiket követnünk kell, hiszen gyökerek nélkül gyümölcs sem lesz. A jóga következő angája, a nijama – az elvek, melyeket gyakorolnunk kell, például ilyen az igazmondás és az elégedettség – a kedvencem. Ha jóga gyakorlók vagyunk, abban az esetben is észre kell vennünk, hogy mitől lehetünk elégedettek, amikor minden okunk megvan a panaszra. Tehát ez a két alapvető dolog – a fa gyökere és törzse – nagyon mély alapokat adhat a lelki gyakorlatainkhoz. A jama és a nijama segít az önkontrollban és abban, hogy egyensúlyba kerüljenek az emberi kapcsolataink.

Ha tovább haladunk, a testtartások, az ászanák következnek. Sokszor azt gondoljuk, hogy a jóga az ászanákkal kezdődik, de igazából ezek egy kicsit később jönnek, a fának a nagyobb ágai és szorosan kapcsolódnak a következő lépcsőfokhoz – a pránájámához, a légzőgyakorlatokhoz. Tehát az első lépés az erkölcsi alapozás, majd a test és légzéskontroll, tehát az élettani, fiziológiás működések következnek. Láthatjuk a párhuzamot a jóga fájának levelei és a légzőgyakorlatok között, hiszen a levelek is a szén-dioxid és oxigén cserét végzik. A fák tudnak olyat, amit mi nem – veszik a szén-dioxidot és oxigént állítanak elő; mi ellenkező módon működünk.

Viszont, ha szabályozzuk a légzésünket, azzal szabályozzuk az elménket is. Általában nem fektetünk túl nagy hangsúlyt a helyes légzésre, mégis étel nélkül egy hónapig élhetünk, vagy tovább, víz nélkül egy hetet bírunk, na de levegő nélkül…? Néhány percet élhetünk levegő nélkül, igaz? Tehát jobban kellene figyelnünk a helyes légzésre; ez egy olyan élettani része a jógának, ami segít nekünk a szellemi szintre emelkedni, amit aztán szabályozhatunk.

Majd, ha már elsajátítottátok az erkölcsi alapelveket és tudjátok irányítani a testeteket, akkor következik a figyelmetek visszavonása az érzéktárgyakról – a pratjáhára. Általában túl sokat figyelünk külsődleges dolgokra. Rengeteg érdekes dolog van az illúzió világában, ami folyton elragadja a figyelmeteket. Márpedig a bölcsek azt mondják, ha becsukjátok a szemeteket, látni fogtok. Tehát visszavonni a figyelmet a külső tárgyakról és megtalálni a belső kincseket – ez egy nagy irányváltás a jógában. A pratjáhára egyfajta védelem, ezért hasonlítják a fa törzséhez.

A következő a koncentráció, a dharana. Ha visszavontátok a figyelmeteket az érzéktárgyakról, majd rögzítettétek a tudatotokat, akkor igazán tudtok majd fókuszálni. A jóga fájánál ezt a belső keringéshez hasonlítják. Láthatjátok, az erkölcsi alapok megerősítenek bennünket, ekkor elérhetjük a testünk feletti kontrollt és elindulhatunk az intellektuális, kognitív, lelki utunkon.

De ez még nem a jóga létra csúcsa; már van egy majdnem teljes elképzelésünk egy fáról és most egy nagyon népszerű témához érkezünk – a meditációhoz. Manapság a meditáció egy kulcsszó; ha az embereknek vannak anyagi céljaik, azt mondják: „A céljaimon meditálok.” Viszont az igazi meditáció, az istenihez való kapcsolódás, miután kontrolláltuk a test – elme együttesének működését. A jóga fáján a meditációt, a dhjánát a virágokhoz hasonlítják; például, ha megfigyelitek tavasszal az almafát tele van virágokkal, ezernyi virág, mégis csak néhány gyümölcsöt terem a fa.

Ezért lépünk tovább az utolsó szintre, ami a szamádhi – transz állapot; és ez a lelki gyakorlatok gyümölcse. Egyszerűen csak élvezni a virágok szépségét, gyönyörű, igaz? De a fa igazi ajándéka a gyümölcs. Kérlek, emlékezzetek arra, hogy gyökerek nélkül nincs gyümölcs.

(folytatása következik)

(от лекция на Свами Тиртха, 24.06.2017 сутрин, София)

Благодаря ви за любезното внимание! И моля ви, извинете един от моите големи недостатъци – че не говоря вашия език. Но внимавайте, малко разбирам.

Днес имаме да поговорим за дървото на йога. Докато настоящите форми на живот съществуват на планетата Земя, всички тези метафори и подобия ще са валидни за човешките същества. Понякога най-основните неща е толкова трудно да бъдат обяснени. Но ако не можем да обясним нещо чрез думи и интелект, много лесно можем да го обясним чрез паралели. И докато не сме успели да изсечем всички дървета на тази планета Земя, докато все още имаме концепцията що е то дърво, ще имаме ясно разбиране и какво е йога.

Йога е много древна и много велика традиция. Свещеното смокиново дърво от Индия е много добър пример за дървото на йога – корените, ствола, основните клони… То е природен феномен. Веднъж посетихме едно свято място в Индия и в двора имаше такова огромно баняново дърво – свещеното смокиново дърво. Както знаете, в йога има различни школи; също така класическата медитативна йога има различни клонове, различни стъпала. Ще се опитаме да намерим подобията между различните части на дървото и различните елементи на йога.

Кое е коренът на дървото на йога? Това е яма, правилата – какво да избягваме. Например трябва да избягваме насилието, да не се намесваме в животите на другите хора, да не присвояваме техните вещи, и т.н.. Виждате, това са корените, основните нравствени принципи, които трябва да следваме. Защото без корени няма плодове. А ако минем една стъпка по-нататък, ще намерим следващата анга (част) на йога, нияма – онова, което трябва да практикуваме. Като например истинност, удовлетвореност – това ми е любимото. Макар да имаме всички причини да се оплакваме, щом практикуваме йога трябва да намерим причините да сме удовлетворени, да сме доволни. Тези две основни неща – корените и стволът на дървото – ще дадат дълбоката основа на нашата духовна практика. Яма и нияма ни помагат да овладяваме себе си, а също и да хармонизираме човешките си взаимоотношения.

Ако минем още една стъпка нататък: идват позите, асаните. Въпреки че много пъти си мислим, че трябва да започнем с асаните, всъщност те идват малко по-късно. На дървото на йога асаните са главните клони. Те са много свързани със следващата фаза – прана-яма, контролът на дишането. И така, нравствената основа е първото стъпало, а контролът на тялото и на дъха, на физиологичните функции, е следващото стъпало в йога. В дървото на йога паралелът са листата, които извършват този обмен – заместват въглеродния двуокис с кислород. Виждате ли, дърветата могат да правят онова, което ние не умеем – могат да поемат въглеродния двуокис и да произвеждат кислород; пък ние действаме на обратния принцип.

При все това, ако владеем дишането си, владеем и ума. Обикновено ние не отделяме достатъчно внимание да дишаме правилно. Въпреки че без храна можем да поддържаме живота си месец или повече; без вода можем да оцелеем седмици; но без въздух…? Няколко минутки, нали. Затова нека обръщаме повече внимание на правилното дишане. Това е един вид физиологичният аспект на йога, който ни помага да достигнем умственото ниво и да овладеем и него.

И тогава, като сте постигнали този нравствен и физически контрол, можете да отдръпнете вниманието си – пратяхара. Обикновено ние сме прекалено фокусирани навън. В света на илюзията има толкова много интересни неща, които улавят вниманието ни. При все това мъдреците казват, че ако затвориш очи, ще започнеш да виждаш. Затова да се оттегли вниманието от външните обекти и да се намерят вътрешните съкровища – това е голямата промяна на посоката, която ни дава йога. И това отдръпване е като защита, затова се сравнява с кората на дървото.

Ако погледнем следващото стъпало, тогава идва концентрацията, дхарана. Когато сте оттеглили, уловили своето внимание, ще можете действително да се концентрирате, да се съсредоточите. В дървото на йога това е сравнено с вътрешната циркулация. Виждате: моралната основа ни помага да сме стабилни. След това можем да постигнем контрол над физиката си. Пък сетне можем да започнем своето интелектуално, познавателно, духовно пътешествие.

Но това не е краят на стълбицата на йога. Защото ако имаме почти пълната концепция за дърво, достигаме до едно много популярно ниво – медитацията. В наши дни „медитация” е ключова дума. Ако хората имат някакви материални стремежи, те казват: „Аз медитирам върху моите цели.” Ала истинската медитация е да сме свързани с божественото, след като сме овладели всичките си телесни и умствени способности. На дървото на йога медитацията, дхарана, е сравнена с цветята. Например, ако видите едно ябълково дърво напролет, то е обсипано с цветове. Има хиляди цветчета, обаче едва няколко ще станат на плодове.

Затова нека минем на следващото стъпало в нашата йога практика, което е най-висшето ниво, а именно самадхи – състоянието на транс. Това е плодът на нашите духовни практики. Просто да се радваме на благословията на цветята е прекрасно, нали? Но истинската благословия на дървото е плодът. И моля ви, запомнете: без корени няма плодове.

(следва продължение)

(from a lecture of Swami Tirtha, 09.05.2017 evening, Sofia)

(continues from the previous Friday)

Comment: It is said in the Second Chapter of Bhagavad Gita that the soul is not affected by external things, but here in King Rahugana’s teachings it is written that somehow it is.

Swami Tirtha: Yes, theoretically it’s not affected, but practically it is. Because where is the suffering? Is there any suffering in the body? The bodily elements – earth, fire, water – this is what we are. Fire doesn’t suffer, there is no suffering for the earth element either. Of course, if sometimes we are too sinful and we trample upon the Mother Earth, that may give a little suffering for her. Yet in general the original elements don’t suffer. Is there a suffering for the soul? The nature of the soul is sat-cit-ananda, it’s not mentioned that suffering and limitations are there. So there is no suffering for the soul either.

Yet, do you know the feeling of suffering? Suffering – does it convey some message to you? I think we all know what it is. Although either you consider yourself as a body of material elements – you shouldn’t suffer, or you consider yourself spiritual – you shouldn’t suffer, yet suffering is there. Then where is this suffering? Very complicated question. And we can say: theoretically the soul is untouched by any material influences. Nevertheless in this, so to say, illusory reality we all perceive ups and downs, happiness and distress, failures and successes of life.

We can conclude that suffering is somewhere in between the spirit and the matter. And what is the connecting field between the two? This is the mind. Mind, intellect and ego – this is practically the same subtle covering over the soul. It’s just like a buffer zone between the spiritual realm and the material realm. The input from the material side is coming there and the reflection is projected over the consciousness of the soul. And until we are fully and totally realized as spiritual sparks, we shall have this reflection over our consciousness and therefore we perceive a kind of a suffering. So, theoretically, in philosophy and in ontology, we can say that there is no suffering for the soul. Yet we all perceive what it is due to the impure state of consciousness.

But the discussion between the king and Jada Bharata will continue for a long time and I think they will disclose these little subtle aspects.

And we might think that ‘All right, the material life is the miserable one, it’s full of suffering. Let’s go to the spiritual life.’ But beware! In Dwaraka for example there is one lake, it is called the Death of the Gopis Lake. Separation from the Lord is so painful that they experience death. This is one type of ecstasy actually – the feeling of death. So beware what type of spiritual practice you start to follow. Of course, this is not actual death, but like a feeling of death. So intense! The feelings, the bhava, the mood is so intense that you feel like you lose your life. It’s the ultimate intensity. The gopis of Vrindavana – what is their daily bread? “Krishna!”, they are crying. If the weather is good, they cry, because “Ah, Krishna is going to the fields with the caws, we won’t see Him.” If the weather is bad, it’s raining, they cry: “Oh, it’s raining, Krishna is not going out from His home! We won’t see Him.” So, the daily bread of the gopies is not Krishna, it’s crying. They attend the crying school of bhakti.

Therefore, one of my god-sisters had a question to our Gurudev. She said: “All right, we understood that material life is suffering. But now you explain that spiritual life is also suffering. What is the difference then?” Then Gurudev said: “But spiritual suffering is eternal.” So please, my dear ones, think twice. You laugh so much about eternal suffering. But while we can laugh about it, I think we are on the safe side. How do we perceive that suffering? I don’t know, but it’s there. Yet usually the most painful drops give a very high kind of realization.

Now we discussed suffering and everybody was laughing. And we know that chanting the holy names brings the greatest joy. But when we sing our bhajans, sometimes you cry. So, what is this? This is the behavior of a madman. When you remember eternal suffering, you laugh. When you taste divine blissful nectar, you cry. My dear ones, please come to your senses.

So please try to remember these discussions between our king Rahugana and Jada Bharata. And try to apply that is your daily life, in your practice. And this is our spiritual practice – sometimes we laugh, other times we cry. And sometimes we mix the occasions. But nevertheless, while we keep on going with our spiritual practices, we are on the safe side.

(Szvámí Tírtha 2017.05.09-i szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Hozzászólás: A Bhagavad-gítá második fejezetében azt olvashatjuk, hogy a lélekre nincsenek hatással a külvilág dolgai, de Rahugana király tanításaiban azt olvashatjuk, hogy valamilyen szinten mégis.

Szvámí Tírtha: Igen, elméletileg nincsenek rá hatással, de gyakorlatilag mégis.  Hiszen mi az, ami szenved? Netán a test?  A testet alkotó őselemek: a föld, a tűz és a víz. A tűz nem tud szenvedni, a föld elem szintén nem ismeri a szenvedést. Természetesen, ha túl sok bűnt követünk el és kíméletlenül rátaposunk Földanyára, az némi szenvedést fog neki okozni. Mégis, azt mondhatjuk, hogy az őselemek nem szenvednek. A lélek vajon tud szenvedni? A lélek eredeti természetét tekintve szat-csit-ánanda, szenvedésről és korlátokról nincs szó. Tehát, a lélek esetében sem beszélhetünk szenvedésről.

Ennek ellenére, ismerős a szenvedés érzése? Szenvedés – mond ez nektek valamit?  Úgy gondolom, mindannyian ismerjük ezt az érzést. Azonban, akár anyagi elemekből álló testként tekintetek magatokra, akár lélekként, nem kellene szenvednetek, a szenvedés mégis jelen van. Akkor, mi az, ami szenved? Meglehetősen bonyolult kérdés. Azt mondhatjuk: elvileg a lelket semmilyen anyagi hatás nem érheti. Azonban, ebben az úgynevezett illuzórikus világban mindannyian megélünk viszontagságokat: boldogságot és bánatot, kudarcokat és sikereket egyaránt.

Mindezekből arra a következtetésre juthatunk, hogy a szenvedés valahol a lélek és az anyag között található. Mi az, ami összeköti a kettőt? Az elme.  Az elme, az értelem és az ego – ezek gyakorlatilag egyazon nehezen megfogható dolgok, melyek befedik a lelket. Olyanok, mint egy spirituális lökhárító a lelki és az anyagi világ között. Az anyagi világból érkező hatás visszatükröződik a lelki tudatunkon. Amíg nem vagyunk teljesen tiszta lélekszikrák, addig meg fog jelenni ez a visszatükröződés a tudatunkon, így aztán tapasztalni fogunk némi szenvedést. Tehát, elméletileg, filozófiai és lételméleti szempontból, mondhatjuk, hogy a lélek nem szenved. Mégis, mind érzékeljük ezt a szenvedést a tudatunk szennyezettsége miatt.

A beszélgetés a király és Dzsada Bharat között még hosszan folytatódik, és úgy vélem fel fogják tárni ezeket a finom részleteket.

Azt gondolhatjuk, hogy ‘Rendben, az anyagi élet nyomorral és szenvedéssel teli, válasszuk akkor inkább a lelki életet! ’ Vigyázat! Dvárakában például van egy tó, a Gópík Halálának Tava. A gópík szinte belehalnak a szeretett Uruktól való elválás fájdalmába. Tulajdonképpen ez az eksztázis egy fajtája – a halál érzése. Fontoljátok meg jól, milyen lelki gyakorlatot választotok. Természetesen nem valódi halálról van szó, hanem a halál nagyon intenzív érzéséről. Az érzések, a bháva, a hangulat annyira intenzív, hogy úgy érzitek, mintha belehalnátok. Ennél intenzívebb érzést el sem lehet képzelni. Mi a vrndávani gópík napi kenyere? „Krisna!” – mondják sírva. Ha szép az idő, azért sírnak, mert „Ó, a mi Krisnánk kiviszi legelni a teheneket, nem fogjuk látni Őt.” Ha esik az eső, akkor azon sírnak, hogy „Ó, esik az eső, így Krisna nem fog elmenni otthonról, nem fogjuk látni Őt.” Tehát a gópík napi kenyere nem maga Krisna, hanem az utána való sírdogálás, vágyódás. Ők a bhakti síró iskolájába járnak.

Így aztán, az egyik hittestvérem feltett egy kérdést Gurudévünknek: „Rendben, azt már tudjuk, hogy az anyagi élet szenvedésekkel teli, de most arról beszélsz, hogy a lelki élet is az.  Mi a kettő között a különbség?” Gurudév válasza ez volt: „A lelki szenvedés örök.” Tehát, kérlek, kedveseim, gondolkodjatok el ezen! Most nagyon nevettek az örök szenvedésen, de amíg nevetni tudunk rajta, addig úgy vélem, biztonságban vagyunk. Milyen módon érzékeljük ezt a szenvedést? Nem tudom, de létezik. Mégis, általában a legfájdalmasabb könnycseppekből nagyon magas szintű megvalósítások születnek.

A szenvedésről beszélgettünk és mind nevettetek. Tudjuk, hogy a Szent Nevek zengése által tapasztalhatjuk meg a legnagyobb boldogságot. Amikor azonban bhadzsanjainkat énekeljük, olykor sírunk. Hogy is van ez? Így az őrültek viselkednek. Ha az örök szenvedésre gondoltok, nevettek. Amikor gyönyörrel teli isteni nektárt ízlelgettek, sírtok. Kedveseim, kérlek titeket, térjetek észhez!

Kérlek, emlékezzetek a Rahugana király és Dzsada Bharat között zajló beszélgetésre, és próbáljátok mindazt alkalmazni az életetekben, a gyakorlatotokban. Ilyen a mi lelki utunk – néha nevetünk, máskor sírunk, és olykor bizony összekeverjük, hogy melyiknek mikor volna itt az ideje. Viszont, amíg kitartóan folytatjuk a lelki gyakorlatainkat, addig biztonságban vagyunk.

(от лекция на Свами Тиртха, 09.05.2017 вечер, София)

(продължава от предишния петък)

Коментар: Във Втора глава на „Бхагавад Гита” се казва, че душата не се повлиява от външни неща, но тук, в ученията на цар Рахугана пише, че по някакъв начин е повлияна.

Свами Тиртха: Да, на теория не е повлияна, но на практика е. Защото къде е страданието? Съществува ли някакво страдание в тялото? Телесните елементи – земя, огън, вода – от това сме изградени. Огънят не страда, елементът земя също. Разбира се, ако понякога сме прекалено греховни и тъпчем Майката Земя, това може да ѝ причини известно страдание. Но общо казано, изначалните елементи не страдат. А нима има страдание за душата? Природата на душата е сат-чит-ананда, в нея не се споменава да съществуват страдания и ограничения. Така че няма страдание и за душата.

Обаче познато ли ви е чувството на страдание? Страдание – това говори ли ви нещо? Мисля, всички знаем какво е. Въпреки че нито ако считате себе си за тяло, изградено от материални елементи не би следвало да страдате, нито ако се считате за дух не би следвало да страдате, при все това страданието е налице. Къде тогава е това страдание? Много сложен въпрос. Можем да кажем: теоретично душата остава недокосната от материалните влияния. Ала все пак, в тази тъй наречена илюзорна реалност, ние усещаме възход и падение, щастие и мъка, провалите и успехите на живота.

Можем да заключим, че страданието се намира някъде между духа и материята. А кое е свързващото поле между двете? Това е умът. Ум, интелект и его – те на практика са едно и също фино покривало около душата. Това е досущ като буферна зона насред духовната и материалната сфера. Онова, което се случва в материалната сфера, отива там в ума, а отражението рефлектира върху съзнанието на душата. И докато не сме се напълно осъзнали като искри от духа, ще имаме това отражение върху съзнанието, което възприемаме като един вид страдание. Така че теоретично, във философията и онтологията, можем да кажем, че за душата не съществува страдание. Ала ние всички усещаме страдание, заради непречистеното състояние на съзнанието си.

Но разговорът между царя и Джада Бхарата ще продължи още дълго време и мисля, че те ще разкрият тези фини аспекти.

И можем да си речем: „Добре, материалният живот е нещастен, пълен със страдания. Нека стигнем до духовния живот!” Обаче внимавайте! В Дварака например има едно езеро, наречено „Смъртта на гопите”. Раздялата от Бога е толкова болезнена, че те чувстват, че умират. Това всъщност е един вид екстаз – усещането за смърт. Така че внимавайте каква духовна практика започвате да следвате. Разбира се, това не е истинска смърт, а усещане за смърт. Толкова непосилно! Чувството, бхавата, настроението е токова интензивно, че се усещате сякаш губите живота си. Това е върховната интензивност. Какво е ежедневието на гопите във Вриндавана? „Кришна!”, плачат те. Ако времето е хубаво, плачат, понеже „Кришна ще излезе на пасбището с кравите и няма да Го виждаме.” Ако времето е лошо и вали, плачат: „О, вали! Кришна няма да излезе от дома си! Няма да Го видим.” Така че хлябът насъщен на гопите не е Кришна, а плачът. Те ходят в „плачещото училище на бхакти”.

Затова една от моите сестри веднъж запита Гурудев: „Добре, разбрахме, че материалният живот е страдание. Но ти сега обясняваш, че духовният живот също е страдание. Тогава каква е разликата?” А Гурудев каза: „Ами, духовното страдание е вечно.” Така че, моля ви, скъпи мои, премислете двойно. Толкова много се смеете за духовното страдание! Мисля, че докато можем да се смеем по този въпрос, сме в безопасност. Как усещаме ние това страдание? Не знам, но то съществува. И въпреки всичко, най-болезнените капчици донасят много висш тип осъзнаване.

Сега говорим за страданието, а всички се смеят. И знаем, че повтарянето на светите имена носи велика радост, обаче когато пеем своите бхаджани, понякога плачем. Какво е това? Това е поведение на луд човек. Като си спомняте за вечното страдание се смеете, като вкусвате божествения нектар на блаженството – плачете. Скъпи мои, моля ви, елате на себе си.

И така, моля ви, стремете се да помните тези беседи между цар Рахугана и Джада Бхарата. И се старайте да ги прилагате в ежедневния си живот, в своята практика. Такава е нашата духовна практика – понякога се смеем, друг път плачем. А понякога объркваме поводите. Въпреки всичко, докато продължаваме с духовните си практики сме в безопасност.

(из лекции Свами Тиртхи, 09.05.2017 вечером, София)

(продолжение с предыдущей пятницы)

Комментарий: Во второй главе Бхагавад-гиты сказано, что на душу не влияют внешние вещи, а здесь в учении царя Рахуганы написано, что каким-то образом влияют.

Свами Тиртха: Да, теоретически не влияют, но практически влияют. Потому что где страдание? Есть ли страдание в теле? Телесные элементы – земля, огонь, вода – вот кто мы. Огонь не страдает, земной элемент тоже не страдает. Конечно, если иногда мы слишком грешны и попираем Мать-Землю, это может принести ей небольшое страдание. Но в целом изначальные элементы не страдают. Есть ли страдания для души? Природа души — сат-чит-ананда, не упоминается, что существуют страдания и ограничения. Так что и для души страданий нет.

Однако, знакомо ли вам чувство страдания? Страдание – передает ли оно вам какое-то послание? Думаю, мы все знаем, что это такое. Хотя либо ты считаешь себя телом из материальных элементов и не должен страдать, либо ты считаешь себя духовным и тоже не должен страдать, но страдание есть. Тогда где это страдание? Очень сложный вопрос. И можно сказать: теоретически душа неподвластна никаким материальным воздействиям. Тем не менее в этой, так сказать, иллюзорной реальности все мы воспринимаем взлеты и падения, счастье и горе, неудачи и успехи жизни.

Можно сделать вывод, что страдание находится где-то посередине между духом и материей. И что является связующим полем между ними? Это ум. Ум, интеллект и эго — это практически одно и то же тонкое покрытие души. Это как буферная зона между духовным царством и материальным царством. Туда идет то, что происходит с материальной стороны, а его отражение проецируется на сознание души. И пока мы полностью и тотально не осознаем себя как духовные искры, мы будем иметь это отражение над нашим сознанием, которое мы воспринимаем как некое страдание. Итак, теоретически в философии и в онтологии можно сказать, что для души нет страдания. Однако все мы воспринимаем его и это происходит из-за нечистого состояния сознания.

Но дискуссия между царем и Джадой Бхаратой будет продолжаться еще долго, и я думаю, что они раскроют эти тонкие аспекты.

И мы можем подумать: «Хорошо, материальная жизнь несчастна, она полна страданий. Перейдем ка к духовной жизни». Но будьте осторожны! В Двараке, например, есть одно озеро, оно называется Озеро Смерти Гопи. Разлука с Господом настолько болезненна, что они переживают ее как смерть. На самом деле это один из видов экстаза – чувство смерти. Так что следите за тем, какой духовной практике вы начинаете следовать. Конечно, это не настоящая смерть, а как бы ощущение смерти. Так интенсивно! Чувства, бхава, настроение настолько интенсивны, что вы чувствуете, что теряете свою жизнь. Это предельная интенсивность. Гопи Вриндавана – каков их хлеб насущный? «Кришна!» — плачут они. Если погода хорошая, они плачут, потому что «Ах, Кришна идет в поле с коровами, мы Его не увидим». Если погода плохая, идет дождь, они кричат: «Ой, идет дождь, Кришна не выйдет из Своего дома! Мы не увидим Его». Итак, хлеб насущный гопи – это не Кришна, это плач. Они посещают школу плача бхакти.

Поэтому у одной из моих духовных сестер был вопрос к нашему Гурудеву. Она сказала: «Хорошо, мы поняли, что материальная жизнь — это страдание. Но теперь вы объясняете, что духовная жизнь — это тоже страдание. Какая тогда разница?» Тогда Гурудев сказал: «Ну, духовные страдания вечны». Так что, пожалуйста, мои дорогие, подумайте дважды. Вы так смеетесь над вечными страданиями. Но пока мы можем смеяться над этим, я думаю, что мы в безопасности. Как мы воспринимаем это страдание? Я не знаю, но он есть. Однако, не смотря на все обычно самые болезненные капли дают очень высокую реализацию.

Теперь мы обсуждали страдания, а все смеялись. И мы знаем, что воспевание святых имен приносит величайшую радость. Но когда мы поем наши бхаджаны, иногда мы плачем. Что это? Это поведение сумасшедшего. Когда вы вспоминаете о вечных страданиях, вы смеетесь. Когда вы пробуете божественный блаженный нектар, вы плачете. Мои дорогие, пожалуйста, опомнитесь.

Поэтому, пожалуйста, постарайтесь помнить эти беседы между нашим королем Рахуганой и Джадой Бхаратой. И постарайтесь применить это в своей повседневной жизни, в своей практике. Такова наша духовная практика — иногда мы смеемся, иногда плачем. Иногда мы путаем обстоятельства. Но тем не менее, пока мы продолжаем наши духовные практики, мы в безопасности.

(from a lecture of Swami Tirtha, 23.06.2017 evening, Sofia)

(continues from the previous Monday)

Let’s quote finally who is the best disciple.

Krita-shrama is such a person who makes real serious efforts, shrama, for accomplishment of the divine knowledge. We have to make all the efforts possible. And krita here means the proper spiritual activities. So not simply activities, but dedicated activities for attaining the divine knowledge.

And a good disciple is able to learn. One expression here is tripathin. That means he is able to remember anything if it is repeated three times. I have met some devotees who have this photographic memory. Whatever they have heard, immediately they fully memorize. We had one devotee, he had this ability. It was not necessary to repeat three times; once! Immediately everything was perfectly stuck in his mind. And he made notes; although he had this type of memory, he made notes. Once I had seen his notebook. He had all the quotes, word-by-word, and practically all the quotes were marked with an asterisk and the footnotes were “close to the original”. It was word-by-word, but his opinion was “close to the original”.

So tripathin – he will remember everything if it is repeated three times. Harer-nama harer-nama harer-namaiva kevalam – three times it is mentioned, please remember that through the holy name we can achieve perfection!

And how many things we had repeated three times?! For example, you have repeated your efforts to enjoy the material life not only three, but thirty-three times. Please remember all the failures. Don’t rush to the same trap again and again, because then you are not tripathin, but thirty-three-pathin.

But now comes something very nice – this is bhala-darshin. Darshana is ‘a view, a vision’. And bhala is ‘forehead’. So a real disciple is bhala-darshin. Of course he is not looking into the mirror, observing his or her own forehead. But then whose forehead a real disciple is trying to read? A real disciple tries to read the forehead of the master. And as we know, our fate is written on our forehead. We only need to gain the ability to read that. So if we can read from the forehead of our master, then we are really darshin, really visionaries. But many times on the foreheads you see only the wrinkles.

Other expression is bhava-darshin – the reader of the feelings or the visionary of the feelings. Just remember Mahaprabhu’s devotees who were able to read the feeling, the mentality of their beloved Mahaprabhu, and quote the shastras accordingly. If Mahaprabhu was a little depressed due to separation, then they were quoting verses to enthuse Him, to make Him happy. And when Mahaprabhu was overdosed with prema-bhakti, then they started to quote verses to compose Him: “Don’t jump so high!”

But you see, bhava-darshin… Simply to be a visionary is enough. Tattva-darshin is a visionary of the truth. So to be a visionary – it’s enough, it’s a kind of perfection. But to be a bhava-darshin, to be able to read the spiritual mood of another person, of a superior person – this is our real perfection. This is our ambition. That is a hunger – to be able to read the minds and feelings of the great ones.

Everything is a question of rasa, don’t forget. So how can we read the rasa of a pure devotee if we are not on that platform? Our ideal heroes are always tasting the Radha-Govinda lila. This is what we have to read from their forehead. This is what we have to read from their hearts.

So if we want to improve our status as a disciple, here is some foodstuff for the mind. From a half-shlokin to become a bhava-reader.

This is our way to improve our consciousness of eternity. And then to be ready for any kind of service any time. Last but not least, we can add Gurudev’s expectation to a disciple: that we should be ready for any service at any time. And he didn’t like the but-acharyas.

So please, with all my humility I try to ask you and impress you to improve your devotional qualities, to have this eagerness! And to improve our devotional and disciplic qualities – what is the best way? I think the best way is to meditate over our divine masters. Because maybe then their quality will come to us.

(Szvámí Tírtha 2017. 06. 23-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Tehát megbeszéltük milyen a hamis és a jó tanítvány, most idézzük fel azt, hogy milyen a legjobb tanítvány!

A krta-srama egy olyan személyt jelöl, aki igazán komoly erőfeszítéseket tesz, srama, az isteni tudás megvalósításának érdekében. Minden lehetséges erőfeszítést meg kell tennünk; és a krta itt a helyes lelki cselekedeteket jelenti; tehát nem egyszerű elfoglaltságokat, hanem az isteni tudás elérése érdekében végzett odaadó szolgálatokat.

A jó tanítvány képes tanulni; az egyik kifejezés itt a tripáthin, ami annyit jelent, hogy egy ilyen személy bármire képes emlékezni, amit háromszor elismételnek neki. Találkoztam néhány bhaktával, akiknek fotografikus memóriájuk van, bármit is hallottak, azonnal megjegyezték. Volt egy bhakta, aki rendelkezett ezzel a képeséggel és csak egyszer kellett hallania, nem volt szükség háromszor elismételni neki, azonnal minden tökéletesen megmaradt a fejében. Ennek ellenére jegyzeteket készített. Egyszer láttam a jegyzetfüzetét, minden szóról-szóra volt idézve, gyakorlatilag mindegyik meg volt csillagozva és a lábjegyzet az volt, hogy „közel az eredetihez”. Szóról-szóra idézte, de azt írta oda, hogy „közel az eredetihez”.

Tehát tripáthin – mindenre emlékezik, amit háromszor hallott. Harér-náma harér náma harér námaiva kévalam – háromszor említik, kérlek emlékezzetek erre, hogy a Szent Néven keresztül érhetjük el a tökéletességet!

És mennyi dolgot ismételtünk már el háromszor?! Például, az anyagi élet élvezetére irányuló erőfeszítéseteket nem csak háromszor, hanem harmincháromszor is elismételtétek. Kérlek ne felejtsétek el az ehhez kapcsolódó kudarcaitokat és ne rohanjatok újra meg újra ugyanabba a csapdába, mert, ha ezt teszitek, akkor nem tripáthinok, hanem ‘thirty-three-páthinok’(33-páthinok) vagytok.

Most egy nagyon szép kifejezés következik – ez a bhála-darsin. Darsana azt jelenti ‘néző, szemlélő, látó, bhála pedig ‘homlok’. Tehát az igazi tanítvány bhála-darsin. Természetesen nem a saját homlokát nézegeti a tükörben, de akkor kinek a homlokából próbál olvasni az igaz tanítvány? A mestere homlokából; és ahogyan azt tudjuk a sorsunk a homlokunkra van írva, csak ki kell fejlesztenünk azt a képességet, hogy tudjunk belőle olvasni. Tehát, ha tudunk a mesterünk homlokából olvasni, akkor tényleg darsinok, látnokok vagyunk. Sajnos sokszor csak a ráncokat látjátok a homlokon.

Egy másik kifejezés a bháva-darsin – az érzelmek olvasója vagy az érzelmek látnoka. Emlékezzetek Maháprabhu bhaktáira, akik képesek voltak olvasni szeretett Maháprabhujuk érzéseiben, gondolataiban és eszerint idézték a sásztrákat. Amikor Maháprabhu egy kicsit szomorú volt az elválás miatt, akkor verset idéztek, hogy lelkesítsék Őt, hogy boldoggá tegyék. Máskor, amikor szíve túlcsordult a préma-bhakti érzelmeitől, verseket idéztek, hogy kicsit megnyugtassák: „Ne ugorj olyan magasra!”.

Látjátok, bháva-darsin… Elegendő egyszerűen csak látnoknak lenni. A tattva-darsí az igazság látnoka. Tehát látnoknak lenni – elegendő, ez egyfajta tökéletesség. Azonban bháva-darshívá válni, olyasvalakivé, aki képes olvasni egy másik személy, egy lelkileg előttünk járó bhakta lelki hangulatában – ez a mi tökéletességünk, ez a mi törekvésünk. Mohón vágyni arra, hogy képesek legyünk olvasni a nagy szentek gondolatában és érzelmeiben.

Ne feledjetek, minden rasza kérdése; tehát hogyan ismerhetjük fel egy tiszta bhakta raszáját, ha még nem vagyunk ezen a szinten? Tökéletes hőseink mindig a Rádhá-Góvinda lílákat ízlelgetik. Ezt kell tudnunk leolvasni a homlokukról és a szívükből.

Tehát, ha tökéletesíteni szeretnénk a jelenlegi helyzetünket, mint tanítványok, akkor íme egy kis táplálék az elmének. Fél-slókinokból, félnótásokból bháva-olvasókká válni.

Az az utunk, hogy fejlesszük az öröklétről való tudatosságunkat és azt, hogy bármikor bármilyen szolgálatra készen álljunk. Végül, de nem utolsó sorban megemlíteném, hogy mit várt el Gurudév a tanítványoktól: bármikor, bármilyen szolgálatra készen állni és nem „but” –ácsárjáknak lenni.

Alázatosan kérlek benneteket, hogy fejlesszétek ki az odaadás e magas minőségét magatokban és rendelkezzetek ezzel a lelkesültséggel! Mi a legjobb módszer az odaadó és tanítványi tulajdonságok kifejlesztésére? Szerintem a legjobb mód az, ha mestereinken meditálunk, akkor talán a tulajdonságaik ránk szállhatnak.

(от лекция на Свами Тиртха, 23.06.2017 вечер, София)

(продължава от предишния понеделник)

Нека накрая прочетем кой е най-добрият ученик.

Крита-шрама е човек, който полага истински сериозни усилия, шрама, за усъвършенстване в божественото знание. Трябва да полагаме всички възможни усилия. Тук крита означава правилни духовни действия. Значи не просто действия, а посветени действия за постигане на божествено знание.

И добрият ученик е способен да учи. Един от дадените тук изрази е трипатхин. Това означава, че е способен да запомни всичко, стига да му се повтори три пъти. Срещал съм бхакти с такава фотографска памет. Каквото са чули, незабавно съвършено го запаметяват. Имаше при нас един предан с такива способности. И не беше необходимо да му се повтаря три пъти; веднъж беше достатъчно! Начаса всичко съвършено полепваше в ума му. При това си водеше записки; въпреки че имаше такава памет, водеше записки. Веднъж видях бележника му. Имаше всички цитати, дума по дума, и на практика на всички цитати бе поставил апостроф с бележка под линия, гласяща „близко до оригинала”. То беше дословно дума по дума, но неговото мнение беше, че е „близко до оригинала”.

Така че трипатхин – той ще запомни всичко, ако се повтори три пъти. Харер нама харер нама харер нама ева кевалам – казано е три пъти, моля ви, запомнете, че чрез святото име можем да постигнем съвършенство!

А колко много неща сме повтаряли по три пъти?! Например, повтаряли сте опитите си да се наслаждавате на материалния живот не само три, а тридесет и три пъти. Моля ви, помнете всички провали. Не се втурвайте в същия капан отново и отново, защото тогава няма да сте трипатхин, а тридесет и три патхин.

Но сега следва нещо много красиво – това е бхала-даршин. Даршана е „гледка, визия”. А бхала е „чело”. И така, истинският ученик е бхала-даршин. Разбира се, той не съзерцава в огледалото собственото си чело. Но тогава чие чело се стреми да разчете истинният ученик? Той се стреми да разчете челото на учителя си. Както знаем, съдбата ни е изписана на челото. Единствено трябва да добием способността да я четем. А ако можем да четем от челото на учителя си, тогава наистина сме даршин, истински прорицатели. Ала често по челата виждате единствено бръчки.

Друг израз е бхава-даршин – такъв, който умее да чете чувствата, прорицател на чувствата. Спомнете си преданите на Махапрабху, които можели да разчитат чувствата и мислите на своя скъп Махапрабху и да цитират в съответствие с тях шастрите. Ако Махапрабху бил угнетен от раздялата, те цитирали стихове, които да Го въодушевят, да Му донесат радост. А когато Махапрабху прекалявал с према-бхакти, те Му цитирали успокояващи стихове: „Недей да скачаш толкова високо!”

Но виждате ли, бхава-даршин… просто да бъдеш визионер, прорицател е достатъчно. Таттва-дарши е такъв, който вижда истината. Така че да си визионер е достатъчно, то е съвършенство само по себе си. Но да си бхава-дарши, да си способен да прочетеш духовното настроение на някой друг, по-висшестоящ – това е истинското съвършенство за нас. Това е нашият стремеж. За това сме гладни – да съумяваме да четем мислите и чувствата на великите.

Всичко е въпрос на раса, не забравяйте. А как можем да разчетем расата на един чист предан, ако не сме на това ниво? Нашите идеали, нашите герои винаги вкусват Радха-Кришна лила. Това е, което трябва да прочетем на челата им. Това е, което трябва да прочетем в сърцата им.

Така че ако искаме да подобрим статуса си на ученици, ето малко храна за размисъл. От половин-шлокин да станем четци на бхава.

Това е нашият начин да усъвършенстваме съзнанието си за вечността. И след това да сме готови за всякакво служене, по всяко време. Накрая, но не на последно място можем да добавим това очакване на Гурудев към ученика: да бъдем готови за всякакво служене, по всяко време. Той не харесваше „но”-ачариите.

Моля ви, с цялото си смирение се опитвам да ви помоля и да ви вдъхновя да подобрите преданите си качества, да имате този стремеж! А кой е най-добрият начин да подобрим качествата си на предани, на ученици? Мисля, че най-добрият начин е да медитираме върху своите божествени учители. Защото може би тогава техните качества ще ни споходят.