Archive for September 15th, 2022

(from a lecture of Swami Tirtha, 08.05.2017 morning, Rila)

(continues from the previous Friday)

In his previous birth as a deer Bharata Maharaja was an outsider. Here again he is an outsider. Nevertheless his inner satisfaction was undisturbed. So, sometimes you are little outsiders, but keep your inner satisfaction intact. And if you have a brahmana thread, don’t let it get dark.

“Jada Bharata used to work only for food. His step-brothers took advantage of this and engaged him in agricultural field work in exchange for some food, but actually he did not know how to work very well in the field. He did not know where to spread dirt or where to make the ground level or uneven. His brothers used to give him broken rice, oil cakes, the chaff of rice, worm-eaten grains and burned grains that had stuck to the pot, but he gladly accepted all this as if it were nectar. He did not hold any grudges and ate all this very gladly.”[1]

Once I heard a story. People went on a spiritual retreat, very ascetic – you cannot speak all day, you have to sit in meditation eight plus more hours, and when taking food, you can fill your pot only once and this is what you can eat. So, one of the very ascetic practitioners, knowing that it’s only one time that you can fill up your pot, came with two. ‘Because only once I can fill my pot, so let’s have two pots!’ This is human nature – ‘I go on an ascetic retreat to enjoy’. As the Master Beinsa Douno said: “People take the biggest pot and the smallest mattock.” I think there’s no need for further explanation.

“At this time, being desirous of obtaining a son, a leader of dacoits who came from a shudra family wanted to worship the goddess Bhadra Kali by offering her in sacrifice a dull man, who is considered no better than an animal”. A very frightening turn of the story! “The leader of the dacoits captured a man-animal for sacrifice, but he escaped, and the leader ordered his followers to find him. They ran in different directions but could not find him. Wandering here and there in the middle of the night, covered by dense darkness, they came to a paddy field where they saw the exalted son of the Angira family [Jada Bharata], who was sitting in an elevated place guarding the field against the attacks of deer and wild pigs.

The followers and servants of the dacoit chief considered Jada Bharata to possess qualities quite suitable for a man-animal, and they decided that he was a perfect choice for sacrifice. Their faces bright with happiness, they bound him with ropes and brought him to the temple of the goddess Kali.

After this, all the thieves, according to their imaginative ritual for killing animalistic men, bathed Jada Bharata, dressed him in new clothes, decorated him with ornaments befitting an animal, smeared his body with scented oils and decorated him with tilaka, sandalwood pulp and garlands. They fed him sumptuously and then brought him before the goddess Kali, offering her incense, lamps, garlands, parched grain, newly grown twigs, sprouts, fruits and flowers. In this way they worshiped the deity before killing the man-animal, and they vibrated songs and prayers and played drums and bugles. Jada Bharata was then made to sit down before the deity.

At this time, one of the thieves, acting as the chief priest, was ready to offer the blood of Jada Bharata, whom they imagined to be an animal-man, to the goddess Kali to drink as liquor. He therefore took up a very fearsome sword, which was very sharp and, consecrating it by the mantra of Bhadra Kali, raised it to kill Jada Bharata.”[2]

Interesting, ah?

Comment: Scary.

Swami Tirtha: Scary. Therefore I suggested don’t keep your brahmana thread black. You might get into trouble.

(to be continued)

[1] Shrimad Bhagavatam 5.9.11

[2] Shrimad Bhagavatam 5.9.12-16



(Szvámí Tírtha 2017.05.08-i, Rila-hegység reggeli előadásából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Említettük, hogy Bharat Mahárádzs előző életében, amikor még őz testben élt, az őzek között is kívülállónak számított, mivel általában más őzek nem emlékeznek előző életükre. S most ismét kívülálló lett. Azonban legbelül kiegyensúlyozott maradt. Tehát néha kissé kívülállók vagytok, de próbáljátok megőrizni a lelki békéteket. S ha bráhmanák vagytok ne engedjétek befeketedni/hogy bekoszolódjon a brahmin zsinórotokat!

„Dzsada Bharat csak a betevő falatjáért dolgozott. Mostohafivérei visszaéltek ezzel, és egy kevéske ételért cserébe a földeken dolgoztatták. Ő azonban nem értett a földműveléshez. Nem tudta hova kell a földet szórni, hol kell elsimítani vagy egyenetlenné tenni. Bátyjai rizstörmeléket, olajpogácsát, rizspelyvát, féregrágta gabonát vagy olyan rizst adtak neki, ami az edény aljára égett, Dzsada Bharat azonban örömmel elfogadott mindent, mintha nektár lenne. Egyáltalán nem neheztelt rájuk, s boldogan ette meg, amit kapott.”[1]

Egyszer hallottam egy történetet, ahol az emberek egy olyan lelki elvonulásra mentek, ami meglehetősen aszketikus volt. Egész nap nem szólalhattak meg, több mint nyolc órán át ülve kellett meditálniuk, étkezéskor pedig csak egyszer tölthették tele a tányérukat és csak annyit ehettek. Nos tehát, az egyik igen aszketikus gyakorló, ismerve, hogy csak egyszer töltheti tele a tányérját, egyből kettő tányérral érkezett. ‘Ha csak egyszer tölthetem tele a tányéromat, akkor csináljuk kettővel!’ Ilyen az emberi természet – ‘Lemondott elvonulásra megyek, hogy kielégítsem az érzékeimet’. Ahogy Beinsa Douno Mester mondta: „Az emberek általában a legnagyobb tányért és a legkisebb csákányt fogják választani.” Azt hiszem, ezt nem kell tovább magyarázni.

„Ebben az időben a rablók súdra származású vezére fiúgyermekre vágyott, s Bhadra Kálí istennőt akarta imádni úgy, hogy felajánl neki áldozatként egy félkegyelműt, akit nem tartanak különbnek egy állatnál”. Itt igencsak félelmetes fordulatot vesz a történet! „A rablóvezér elfogott egy emberállatot, hogy feláldozza, de az elmenekült, s a vezér megparancsolta követőinek, hogy induljanak a keresésére. A szélrózsa minden irányába futottak, de nem akadtak a nyomára. Ahogy a sűrű sötét éjszakában mindent bejártak, egy rizsföldre érkeztek, ahol megpillantották Angira családjának emelkedett fiát [Dzsada Bharatát], aki egy magaslaton ült, és őrizte a földet az őzek és a vaddisznók támadásától.

A rablóvezér követői és szolgái úgy találták, hogy Dzsada Bharatát tulajdonságai miatt nyugodtan emberállatnak tekinthetik, s úgy döntöttek, hogy tökéletesen alkalmas arra, hogy feláldozzák. Boldogságtól ragyogó arccal megkötözték, és Kálí istennő templomába vitték.

Ezek után a rablók az emberállatok megöléséhez kitalált rituációjuk szerint megfürdették Dzsada Bharatát, új ruhába öltöztették, állathoz illő díszekkel ékesítették fel, testét bedörzsölték illatos olajokkal, majd tilakkal, szantálpéppel és virágfüzérekkel díszítették. Bőségesen megetették, majd Kálí istennő színe elé vitték, akinek füstölőt, lámpákat, virágfüzéreket, szárított gabonát, zsenge ágakat, hajtásokat, gyümölcsöket és virágokat ajánlottak fel. Így imádták a múrtit, mielőtt megölték volna az emberállatot, s miközben dalokat és imákat énekeltek, dobokon és kürtökön játszottak, Dzsada Bharatát leültették a múrti elé.

Ekkor az egyik tolvaj, aki a főpap szerepét töltötte be, hozzákészült, hogy az emberállatnak vélt Dzsada Bharat vérét felajánlja Kálí istennőnek, hogy az megihassa likőrként. Megragadta félelmetes, borotvaéles kardját, és Bhadra Kálí mantrájával megszentelve fölemelte, hogy megölje Dzsada Bharatát.”[2]

Nagyon izgalmas, igaz?

Hozzászólás: Elég ijesztő.

Szvámí Tírtha: Igen, eléggé félelmetes. Ezért javaslom azt, hogy ne hagyjátok megfeketedni a brahmin zsinórotokat, még bajba kerülhettek.

(folytatása következik)

[1] Bhágavata-purána 5.9.11.

[2] Bhágavata-purána 5.9.12-16.



(от лекция на Свами Тиртха, 08.05.2017 сутрин, Рила)

(продължава от предишния петък)

В предишното си раждане като елен, Бхарата Махарадж бил аутсайдер. В настоящото отново бил аутсайдер. При все това, вътрешното му удовлетворение оставало незасегнато. Така че дори понякога да сте малко аутсайдери, нека вътрешното ви удовлетворение остава непокътнато. И ако имате брамински шнур, не го оставяйте да почернее.

„Джада Бхарата работел само, за да изкара прехраната си. Неговите доведени братя се възползвали от това и го карали да работи на полето в замяна на малко храна, но в действителност той не знаел как добре да обработва земята. Не знаел къде да изравни пръстта и къде да я разкопае. Братята му му давали натрошен ориз, мазни питки, оризова плява, червясали и изгорели зърнени храни, залепнали за дъното на гърнето, ала той ги приемал с радост, като да били нектар. Не таял никаква злоба и се хранел, ликувайки.[1]

Веднъж чух една история. Някакви хора отишли на духовен ритрит, много аскетичен – не можеш да говориш цял ден, трябва да седиш в медитация по повече от осем часа, а когато се храниш, можеш да напълниш паницата си един единствен път и само толкова можеш да изядеш. И една от много аскетичните практикуващи, знаейки, че само веднъж можеш да си напълниш паницата, донесла две паници. „Щом може само по веднъж, тогава ще дойда с две чинии.” Такава е човешката природа – „Отивам на аскетичен ритрит, за да се наслаждавам”. Както Учителя Беинса Дуно е казал: „Хората взимат най-голямата паница и най-малката мотика.” Мисля, че няма нужда от повече обяснения.

„По това време, жадувайки да се сдобие със син, главатарят на банда дасоити, произхождащ от семейство на шудри, поискал да обожава богинята Бхадра Кали, поднасяйки ѝ в жертва някой невменяем човек, считан за не по-добър от животно. Главатарят на дасоитите хванал един човек-животно, но той избягал и главатарят поръчал на последователите си да го заловят. Те хукнали в различни посоки, но не успели да го намерят. Бродейки тук и там посред нощ, прикрити от гъстия мрак, те стигнали до едно оризово поле, където видели възвишения син на рода Ангира (Джада Бхарата), който бил приседнал на един хълм, за да пази оризището от нападения на елени и диви свине. Последователите и слугите на дасоита сметнали, че Джада Бхарата по качества не се различава от човека-животно и решили, че той е перфектният избор за жертвоприношението. Лицата им грейнали от щастие, овързали го с въжета и го отнесли в храма на богинята Кали. След това всички разбойници, спазвайки свой въображаем ритуал за убиване на човек-животно, изкъпали Джада Бхарата, облекли го в нови дрехи, украсили го с накити, подобаващи за животно, помазали тялото му с ароматни масла, нагиздили го с тилак, сандалова паста и гирлянди. Нахранили го обилно, а сетне го отвели пред богинята Кали, поднасяйки ѝ благовония, кандила, гирлянди, сготвено зърно, млади филизи и кълнове, запели песни и молитви, и засвирили на барабани и рогове. После накарали Джада Бхарата да седне пред божеството. Тогава един от разбойниците, който действал като главен жрец, се наканил да поднесе кръвта на Джада Бхарата, когото смятал за не по-добър от животно, на богинята Кали, която да го изпие като ликьор. Затова взел един страховит меч, който бил изключително остър, и като го осветил с мантрата на Бхадра Кали, вдигнал го, за да убие Джада Бхарата.[2]

Интересно, а?

Коментар: Плашещо.

Свами Тиртха: Плашещо. Затова ви препоръчах да не държите браминския си шнур черен. Може да загазите.

(следва продължение)

[1] “Шримад Бхагаватам” 5.9.11

[2] “Шримад Бхагаватам” 5.9.12-16



(из лекции Свами Тиртхи, 08.05.2017 утром, Рила)

(продолжение с предыдущей пятницы)

 В своем предыдущем рождении оленем Бхарата Махараджа был аутсайдером. Здесь он снова аутсайдер. Тем не менее его внутреннее удовлетворение не было нарушено. Так что, пусть вы иногда и немного аутсайдеры, но сохраняйте свое внутреннее удовлетворение нетронутым. И если у вас есть шнур брахмана, пусть он не темнеет.

„Джада Бхарата готов был работать просто за кусок хлеба. Братья пользовались этим и заставляли его работать в поле, давая взамен немного еды, однако работник из него был никудышный. Он не знал, где надо насыпать землю, где — разровнять, а где — вспахать. Братья кормили его рисовой сечкой, жмыхом, мякиной, зерном, поеденным червями, а также пригорелым рисом, который соскребали со дна горшка, но Джаде Бхарате эта пища казалась нектаром. Нисколько не обижаясь на братьев, он с благодарностью съедал все, что ему давали.”[1]

Однажды я слышал историю. Люди ушли в духовный ритрит, очень аскетично: нельзя целый день говорить, нужно сидеть в медитации восемь с лишним часов, а при приеме пищи можно наполнить свой горшок только один раз, и это то, что можно есть. Итак, один из очень аскетических практикующих, зная, что наполнить свой горшок можно только один раз, пришел с двумя. „Потому что только один раз я могу наполнить свой горшок, так что давайте два горшка!” Такова человеческая природа — „Я иду в аскетический ретрит, чтобы наслаждаться”. Как сказал Мастер Бейнса Доуно: „Люди берут самый большой горшок и самую маленькую мотыгу”. Я думаю, что нет необходимости в дополнительных пояснениях.

 „Как-то раз главарь шайки разбойников-шудр, желая умилостивить богиню Бхадру Кали, чтобы она наградила его сыном, решил принести ей в жертву получеловека — того, кто мало чем отличается от животного.

Главарь разбойников поймал такого получеловека и уже было собирался принести его в жертву, однако тот сбежал. Тогда главарь велел своей шайке найти его. Они стали рыскать повсюду, но так его и не нашли. Темной ночью, бродя в поисках беглеца, они очутились на рисовом поле и увидели там благородного отпрыска рода Ангиры /Джаду Бхарату/, который, сидя на бугре, сторожил поле от набегов оленей и диких свиней. Разбойники решили, что Джада Бхарата очень похож на получеловека, а значит, его вполне можно принести в жертву. Возликовав, они связали его и привели в храм богини Кали. Затем разбойники начали придуманный ими ритуал заклания получеловека. Они искупали Джаду Бхарату, облачили его в новые одежды, надели на него гирлянды из цветов и украшения, что обычно надевают на животных, умастили его тело благовонными маслами и украсили тилаком и сандаловой пастой. Досыта накормив Джаду Бхарату, они подвели его к алтарю богини Кали и стали предлагать ей благовония, светильники, гирлянды, поджаренные зерна, молодые побеги, плоды и цветы. Так разбойники поклонялись своему божеству и, готовясь убить жертву, пели молитвы и песни, трубили в рожки и били в барабаны. Наконец они усадили Джаду Бхарату прямо перед изваянием богини.

Тогда один из разбойников, игравший роль главного жреца, приготовился предложить богине Кали вместо вина кровь Джады Бхараты, которого они считали получеловеком. Взяв огромный, устрашающего вида наточенный меч, он освятил его мантрой, обращенной к Бхадре Кали, и занес над Джадой Бхаратой.”[2]

Интересно, да?

Коментар: Страшно.

Свами Тиртха: Страшно. Поэтому я предложил не держать свою брахманскую нить черной. Вы можете попасть в беду.

(продолжение следует)

[1] “Шримад Бхагаватам” 5.9.11

[2] “Шримад Бхагаватам” 5.9.12-16