Archives

Calendar

September 2022
M T W T F S S
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  



Archive for September 4th, 2022

(from a lecture of Swami Tirtha, 07.01.2017 evening, Sofia)

(continues from the previous Monday)

Acharyavan purusho veda[1] – those people who have a guide they know that they will find their way back home back to Godhead. This is a very beautiful connection on the human platform, reaching and bringing us to the divine platform. And as the connection and the worship of Mother Ganga is to take a little water from her and offer it back, to take a little energy of the river and offer it back to her – similarly what is the worship of the spiritual master? You take something from him, you take some of his energies – but don’t forget to offer it back to him.

Why? Because we have learned everything from our master. He was the person to introduce us how to offer incense. We were so ignorant that we didn’t even know how to offer one stick of incense. He taught us what the purpose of flowers being created is. Sometimes he teaches us how to cook. Other times he teaches us how to eat. Prabhupad – 70 plus old Indian sadhu – was ready to teach his disciples how to clean the floor. And you know, as a very experienced old master he knew that life is difficult. And especially if you try to practice some spiritual discipline as a young man, sometimes it’s bitter. Therefore he invented a means – he had a big bucket full of gulab-jamuns, something very sweet. Hundreds of gulabs floating in a very heavy syrup – it’s really so sweet. And whenever his disciples felt a little frustrated by the too much discipline and the too much service, then he always took one ball and put it into the mouth of the disciple – to make it more sweet, to give a higher taste. We have a lower taste, a very insignificant ability to taste the beauty and the harmony of spiritual life; sometimes we need an overdose.

So, it’s natural that we take the energy and the blessings of our masters, but don’t forget to offer it back. Then the circle is done – you receive and you give, you receive and you give.

Therefore we appreciate our masters – because they have taught us everything and we hope that we shall meet in eternity also. Of course for that we need to qualify as a good disciple. Please, if you want to meet your guru in eternity, qualify as a good disciple. When in the next life you meet your master, from his face you will be able to read how good disciple you were during this life. If some divine blissful happiness is manifested on his face, you can be sure: ‘He will accept me this time again’. Not if an intrinsic fear will shine on his face: ‘Ah, he is back again! I couldn’t get rid of him…’

Therefore sometimes give a break to the masters. “I’m your eternal servant!’ ‘Ah, God, save me!’ I tell you, whatever you give, you will receive back. And this is not a curse – it’s reality, it’s the rule. So, if you give some nice service to your master, then when you will become a guru – as Mahaprabhu said, you all become gurus – you can expect that you will receive some nice service.

But apart from jokes – this is a very nice and very intimate relationship. And it is not limited to the human platform. We don’t commit ourselves to a man, we commit ourselves to an angel, a messenger of God. The way to serve the spiritual master is to accomplish his suggestions, to fulfill his teachings for perfection. Therefore we don’t engage ourselves in guruism or personality cult, but we want to follow a personal culture of spirituality. And therefore we worship Shri Guru. Shri Guru is the divine function. So, if we commit ourselves to Shri Guru, to the divine function, then we are eternally safe. And definitely we shall meet in eternity.

 

(to be continued)

[1] Chandogya Upanishad 6.14.2



(Szvámí Tírtha 2017. 01. 07-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

 Ácsárjaván purusó véda [1] – azok, akiknek van lelki vezetőjük, tudják, hogy haza fognak találni, vissza Istenhez. Ez egy nagyon szép kapcsolat még emberi szinten is, mely elhozza és elérhetővé teszi számunkra az isteni szintet. A Gangá Anyácskával való kapcsolat és imádat, amikor is merítünk némi vizet a folyó energiájából és visszaajánljuk Neki – ehhez hasonlóan vajon mit jelent a lelki tanítómester imádata? Elvesztek tőle valamit, használjátok az energiáját – de ne feledkezzetek meg visszaajánlani Neki!

Miért? Mert mindent a mesterünktől tanultunk. Ő az, aki megmutatta, hogyan ajánljunk fel egy szál füstölőt, amikor még ezt sem tudtuk; Ő tanította meg, hogy mi is a virágfelajánlás valódi jelentősége; néha még főzni is tanított; máskor pedig, hogy hogyan étkezzünk. Prabhupád – aki egy 70 fölötti, idős indiai szádhu volt– saját maga tanította a tanítványait, hogyan mossák fel a padlót. Ahogy tudjátok, mint egy igencsak tapasztalt idős tanítómester, tudta, hogy az élet nehéz. Főként akkor, ha fiatalon próbáltok meg valamiféle lelki önfegyelmet gyakorolni, olykor az még keservesebb. Ezért bevezetett egy újítást – volt egy hatalmas edényük tele gulabdzsámun golyócskákkal, mely egy rendkívül édes indiai édesség. Többszáz gulab úszkált egy mézédes szirupban – ez valóban egy nagyon édes finomság. S valahányszor kissé frusztráltnak érezték magukat a tanítványok a túl szigorú önfegyelmező gyakorlatok és a túl sok szolgálat miatt, akkor mindig vett egy golyót és a tanítványok szájába tette – hogy még édesebbé tegye a dolgokat, hogy kaphassanak egy magasabb ízt. Nekünk nagyon gyenge az ízérzékünk, alig vagyunk képesek megérezni a lelki élet szépségének és harmóniájának ízét; ezért néha nagyobb dózist kell kapnunk.

Tehát természetes, hogy igénybe vesszük mestereink energiáját és kegyét, de ne feledkezzünk meg arról, hogy visszaajánljátok nekik! Így lesz teljes a kör – kaptok és adtok, adtok és kaptok.

Ezért tiszteljük nagyon a mesterinket – mivel ők tanítottak meg mindenre és reméljük, hogy az örökkévalóságban majd ismét találkozunk. Természetesen ehhez jó tanítvánnyá kell válnunk. Kérlek benneteket, ha szeretnétek találkozni a mesteretekkel az örökkévalóságban, váljatok jó tanítványokká. Majd, amikor a következő életetekben találkoztok a tanítómesteretekkel, képesek lesztek leolvasni az arcáról, hogy mennyire voltatok jó tanítványai ebben az előző életben. Ha valami isteni boldogság jelenik meg az arcán, biztosak lehettek abban, hogy: ‘Ezúttal is elfogad engem’. Ha pedig egy belülről fakadó félelem szikrázik az arcán: ‘Ó, már megint itt van! Nem tudtam megszabadulni tőle…’ Ezért néha adjatok egy kis pihenőt a mestereteknek. Bár a mester fohásza is ez: „Örök szolgád vagyok!’, de néha segítségért kiált: ‘Istenem, ments meg engem!’

Azt kell, hogy mondjam, bármit adtok, azt fogjátok visszakapni. És ez nem átkozódás – ez a valóság, ez a szabály érvényes. Tehát, ha valami szép szolgálatot végeztek a mesteretek számára, akkor miután guruk lesztek – ahogy Maháprabhu mondja, mindannyian váljatok gurukká – akkor bizonyosan ti is szép szolgálatokat kaptok majd.

De a viccet félretéve – ez egy nagyon szép és bensőséges kapcsolat, mely nem korlátozódik csupán az emberi szintre. Nem egy ember számára kötelezzük el magunkat, hanem egy angyal, Isten küldötte mellett. A lelki tanítómester szolgálatának legjobb módja az, ha teljesítjük útmutatásait, megfogadjuk a tökéletességről szóló tanítását. Ezért minket nem a guruizmus vagy a személyi kultusz vonz, hanem a személyes lelkiség kultúráját szeretnénk követni. Ezért imádjuk Srí Gurut, mely egy isteni funkció. Tehát, ha Srí Gurunak kötelezzük el magunkat, az isteni funkciónak, akkor biztonságban leszünk örökre és találkozunk az örökkévalóságban.

 

(folytatása következik)

[1] Cshándógja-upanisad 6.14.2.



(от лекция на Свами Тиртха, 07.01.2017 вечер, София)

(продължава от предишния понеделник)

 Ачаряван пурушо веда[1] – тези, които имат водач, знаят, че ще намерят пътя си обратно към дома, при Бога. Това е много красива връзка на човешко ниво, прекрачваща и довеждаща ни до божественото ниво. И както обожанието на Майка Ганг е да вземем малко вода от нея и да ѝ я поднесем обратно, да вземем малко енергия от реката и да ѝ я върнем – по подобен начин какво е обожанието на духовния учител? Взимате нещо от него, взимате част от енергията му – но не забравяйте да му я предложите обратно.

Защо? Защото сме научили всичко от нашия учител. Той е бил този, който ни е показал как се поднася инсенс. Били сме толкова невежи, че не сме знаели как да поднесем една пръчица инсенс! Той ни е научил с каква цел са създадени цветята. Понякога ни учи как да готвим. Друг път ни учи как да се храним. Прабхупад – над седемдесетгодишен индийски садху – бил готов да показва на учениците си как се мие пода. И понеже бил много опитен стар учител, той знаел, че животът е труден. Особено ако се опитвате да практикувате някаква духовна дисциплина като млад човек, понякога е горчиво. Затова изнамерил начин – имал голяма кофа, пълна с гулаб-джамун, много вкусен сладкиш. Стотици топчета гулаб, плуващи в гъст сироп – наистина много сладки. И всеки път, когато някой от учениците му се почувствал обезсърчен от твърде голямата дисциплина и от прекалено многото служене, той взимал едно топче и го слагал в устата на ученика – за да го подслади, да му даде по-висшия вкус. Ние имаме низш вкус, съвсем незначителна способност да вкусваме красотата и хармонията на духовния живот; затова понякога се нуждаем от свръхдоза.

Така че естествено е да взимаме от енергията и благословиите на нашите учители, но не забравяйте да ги поднесете обратно. Тогава кръгът е пълен – получавате и давате, получавате и давате.

Затова сме признателни на учителите си – защото те са ни научили на всичко – и се надяваме да ги срещнем и във вечността. Разбира се, затова е нужно да се квалифицираме като добри ученици. Моля ви, ако искате да срещнете своя гуру във вечността, добийте качествата на добри ученици. Когато в следващия живот срещнете духовния си учител, по изражението му ще можете да разчетете доколко добри ученици сте били в този живот. Ако лицето му се озари от божествено щастие, можете да сте сигурни: „Той ще ме приеме и този път”. Но не и ако на лицето му се изпише неприкрит страх: „Леле, пак ли тоя! Не можах да се отърва от него…”

Затова понякога давайте почивка на учителите. „Аз съм твой вечен слуга.” „Бог да ми е на помощ!” Казвам ви, че каквото дадете, това и ще получите. И това не е проклятие – то е реалност, правило. Така че ако отдадете добро служене на своя учител, тогава, когато самите вие станете гуру – както Махапрабху е казал всички да станат гуру – можете да очаквате, че ще получите добро служене.

Но встрани от шегите – това е много красива и много съкровена връзка. И не се ограничава до човешкото ниво. Ние не се посвещаваме на някакъв човек, посвещаваме се на ангел, на Божи пратеник. Начинът да служим на духовния учител е да изпълняваме неговите заръки, да осъществяваме на практика неговите учения за съвършенство. Затова ние не се увличаме в гуруизъм или култ към личността, а искаме да следваме една личностна духовна култура. И затова почитаме Шри Гуру. Шри Гуру е божествена функция. Така че ако се посветим на Шри Гуру, на божествената функция, ще сме винаги в безопасност. И определено ще се срещнем във вечността.

(следва продължение)

[1] „Чандогя Упанишад” 6.14.2