Archives

Calendar

September 2022
M T W T F S S
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  



Archive for September, 2022

(из лекции Свами Тиртхи, 08.05.2017 утром, Рила)

(продолжение с предыдущей пятницы)

Почему у храма Шрилы Шридхара Махараджа девять куполов, девять башен? Это не только художественное выражение архитектора. Это символично. Главный купол, самый высокий, означает девятый элемент преданного служения — полную отдачу, полную преданность. Это значит: посвяти свою жизнь, принеси свою жизнь в жертву служению Богу. Это не кровавая жертва, не надо себя губить, просто займитесь богослужением. Это высокий тип жертвы. Но какое значение имеет кровь?

Яшода: В ней сознание.

Свами Тиртха: Правильно. На самом деле кровь несет сознание. Поэтому это очень, очень ценное вещество. Почему наша кровь красная? Вы когда-нибудь думали об этом? Потому что красиво, скажете вы! Нет, тут какая-то другая причина. Химически она содержит железо, поэтому имеет красноватый оттенок. Какой самый распространенный тяжелый металл во Вселенной? Тот же – железо. Так что можно сказать, что звездная пыль у вас в крови. Это физически соединяет нас с этой Вселенной. И если в нашем кровообращении кровь переносит сознание и с этим пронизывает все тело, то посвящать свою кровь чему-то значит посвящать ему свое сознание. А в „Гите”[1] Кришна описывает, что жертвоприношение не только с намерением, но и с разумом, когда вы посвящаете свое сознание — это высший тип жертвоприношения. Итак, мы должны посвятить свою жизнь, свое сознание служению Богу. Тогда мы сможем повысить наше сознание.

Кровь очень символична. Кровь для мужчин означает смерть. Герои готовы отдать свою кровь за страну. В то время как кровь у женщин является символом жизни. Значит, это что-то очень-очень важное. Очень интенсивный, глубоко символический смысл.

И поэтому те, кто имеет дело с кровью, обычно очень сильные люди. Например, убийца, или мясник, или боец — они очень сильны. У них очень сильная аура. То же и с браминами. Брамины не разрезают ваше тело, чтобы дать вашей крови течь, но они манипулируют вашим сознанием, они очищают ваше сознание — сущность вашей крови. Поэтому такие люди, которые могут очистить наше сознание, тоже очень могущественны. У них также очень сильная аура.

Поэтому взять кровь в случае с Джада Бхаратой и принести ее в жертву, взять что-то очень ценное и отдать в обмен на какую-то выгоду — это подношение с корыстью. И впоследствии мы видим, что мать Кали весьма готова потреблять эту кровь. Может быть, не от жертвенной жертвы, а от тех, у кого неправильное сознание. Опять же, если воспринимать это символически, что значит брать кровь воров и жуликов? Изменить их сознание, забрать у них ошибку; переварить его, устранить его. Так что это не сцена из древнего фильма ужасов, а суть в смене сознания. Возьмите что-то важное и измените его. 

(продолжение следует)

[1] „Бхагавад Гита” 18.70



(from a lecture of Swami Tirtha, 08.05.2017 morning, Rila)

(continues from the previous Friday)

Why the temple of Shrila Shridhara Maharaj has nine domes, nine towers? This is not only an artistic expression of the architect. This is symbolic. The main dome, the tallest one, signifies the ninth element of devotional service – full surrender, full dedication. That means: dedicate your life, sacrifice your life to divine service, right. This is not a bloody sacrifice, there’s no need to eliminate yourself – but rather engage yourself in divine service. That’s a high type of sacrifice. But what is the importance of blood?

Yashoda: Consciousness is there.

Swami Tirtha: Correct. Actually blood carries the consciousness. Therefore this is a very, very precious substance. Why our blood is red? Have you ever thought of that? Because it’s nice, you might say! No, there is some other reason. Chemically it contains iron, therefore it is reddish. What is the most common heavy metal in the Universe? The same – iron. So, we can say that stardust is in your blood. This physically connects us to this Universe. And if in our circulation blood transfers the consciousness and with this circulation pervades the whole body, to dedicate your blood to something means to dedicate your consciousness to something. And in the Gita[1] Krishna describes that the sacrifice with not only intention, but with intelligence, when you dedicate your consciousness – this is the highest type of sacrifice. So, we have to dedicate our life, our consciousness to divine service. Then we can upgrade our consciousness.

Blood is very symbolic. Blood in the case of man indicates death. The heroes are ready to give their blood for the country. While blood in case of ladies is a symbol of life. So, it’s something very-very important. A very intense symbolic deep meaning is there.

And therefore those who deal with blood usually are very powerful people. For example a murderer, or a butcher, or a fighter – they are very powerful. They have very strong aura. Same with the brahmins. The brahmins don’t cut your body to let your blood flow, but they manipulate your consciousness, they purify your consciousness – the essence of your blood. Therefore such people who can purify our consciousness are also very powerful. They also have a very strong aura.

Therefore to take the blood in the case of Jada Bharata and to sacrifice it, to take something very precious and give it in exchange for some gain – it’s like an offering with some hopes, with some exchange. And from the consequences we can see that mother Kali is very much ready to consume this blood. Maybe not from the sacrificial victim, but from those who have wrong consciousness. Again if you take it symbolically, what does it mean to take the blood of the thieves and rogues? To change their consciousness, to take the mistake from them; to digest it, to eliminate it. So this is not a scene from an ancient horror movie, but the main point is the change of consciousness. Take something essential and divert it.

(to be continued)

[1] Bhagavad Gita 18.70



(Szvámí Tírtha 2017.05.08-i, Rila-hegység reggeli előadásából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

 Miért van Sríla Srídhar Mahárádzs templomának kilenc kupolája és ugyanennyi tornya? Ez nem csupán egy építész művészi önkifejezésének az eszköze, hanem szimbolikus. A legmagasabb főkupola, az odaadó szolgálat kilencedik elemét jelképezi – a teljes meghódolást, a totális önátadást. Ez annyit jelent, hogy: odaszentelni, feláldozni az életeteket az isteni szolgálatban, pontosan. Viszont ez nem véráldozatot jelent, nem kell megsemmisülnötök – sokkal inkább azt jelenti, hogy Isten szolgálatában foglaljátok le magatokat. Ez egy magasfokú önfeláldozás. De miért is fontos a vér?

Jasódá: Ott van benne a tudat.

Szvámí Tírtha: Helyes! Valójában a vér hordozza a tudatot, s ezért ez egy rendkívül értékes, lényeges elem. Miért piros a vérünk? Gondoltatok már erre valaha? Azt mondhatnátok erre, mert így szép! Nem, van ennek egy másik oka is. Kémiailag vasat tartalmaz, ezért vöröses. Mi a leggyakoribb nehézfém az univerzumban? Ugyanez – a vas. Tehát elmondhatjuk, hogy csillagpor van a vérünkben. Ez fizikailag összekapcsol bennünket az univerzummal. S ha a bennünk keringő vér a tudat hordozója, mely átjárja az egész testet, akkor a vér feláldozása a tudat odaszentelését jelenti. S a Gítában[1]  Krisna elmondja, hogy ne pusztán az akaratunkat, hanem az intelligenciánkat is áldozzuk fel, amikor odaszenteljük a tudatunkat – ez a legmagasabb rendű önfeláldozás. Tehát az életünket, a tudatunkat kell a Jóisten szolgálatának odaszentelnünk, így fejlesztve ezzel a tudatosságunkat.

A vér nagyon szimbolikus. Ha az emberek vonatkozásában a vérre gondolunk az a halált jelzi. A hősök készek a vérüket adni az országukért, míg a nők esetében ez az élet szimbóluma. Tehát ez egy nagyon-nagyon fontos dolog, melynek egy igencsak intenzív szimbolikus és mély jelentése van.

Ezért mindazok, akik vérrel foglalkoznak, mint például a gyilkos, a hentes vagy a harcos, általában nagyon erős aurával rendelkező, erőteljes emberek. Ugyanez érvényes a bráhmanákra. Egy bráhmana nem vágja fel a testeteket, hogy elvérezzetek, hanem a tudatotokra hatva, megtisztítja azt – a véretek leglényegét. Ezért azok az emberek, akik képesek megtisztítani a tudatunkat, szintén nagyon erőteljes, erős aurájú emberek.

Így Dzsada Bharat vérét kioltani és feláldozni annyit jelent, hogy elvenni valami nagyon értékeset a nyereség fejében – ez olyan, mint egy reményteljes felajánlás, valamiért cserébe. S a következményekből azt láthatjuk, hogy Kálí Istennő készen áll elfogyasztani a helytelen tudatúak vérét a feláldozandó emelkedett személy vére helyett. Ha ismét szimbolikusan tekintünk minderre, mit jelent az, hogy elveszi a tolvajok, gazemberek vérét? Azt, hogy kész megváltoztatni a tudatukat, elvenni a bűneiket, megemészteni, megsemmisíteni azokat. Szóval ez nem egy ősi horrorfilmből való jelenet, hanem a tudat megváltoztatásának a lényege. Megragadni valami rendkívül fontosat és a megfelelő mederbe terelni azt.

 

(folytatása következik)

[1] Bhagavad-gítá 18.70.



(от лекция на Свами Тиртха, 08.05.2017 сутрин, Рила)

(продължава от предишния петък)

Защо храмът на Шрила Шридхара Махарадж има девет кубета, девет кули? Това не е просто артистичната изразност на архитекта. То е символично. Главният купол, най-високият, обозначава деветият елемент на преданото служене – пълната отдаденост, пълната посветеност. Това означава: посветете живота си, жертвайте живота си за божественото служене. Това не е кървава жертва, не е необходимо да се погубите – вместо това се заемете с божествено служене. Това е по-висш тип жертва. Но каква е значимостта на кръвта?

Яшода: В нея е съзнанието.

Свами Тиртха: Правилно. Всъщност кръвта носи съзнанието. Затова тя е толкова скъпоценна субстанция. Защо кръвта ни е червена? Замисляли ли сте се някога за това? Защото е красиво, ще речете! Не, има друга причина. Химически съдържа желязо, затова е червена. Кой е най-често срещаният тежък метал във вселената? Същият – желязото. Значи можем да кажем, че имате прах от звезди в кръвта си. Това физически ни свързва с тази вселена. И ако в нашето кръвообращение кръвта пренася съзнанието и така то прониква цялото тяло, да посветим кръвта си на нещо означава да му посветим съзнанието си. А в „Гита”[1] Кришна казва, че жертвата не само с намерение, но с интелигентност, когато посвещаваме съзнанието си – това е най-висшият тип жертва. Така че трябва да посветим живота си, съзнанието си в божествено служене. Тогава ще можем да усъвършенстваме съзнанието си на по-висока степен.

Кръвта е нещо много символично. Кръвта при мъжете означава смърт. Героите са готови да отдадат кръвта си за страната. Ала кръвта при жените е символ на живот. Така че тя е нещо много-много важно. Има много интензивно, дълбоко-символично значение.

Затова тези, които боравят с кръв, обикновено са много могъщи хора. Например убиецът, касапинът, воинът – те са много могъщи. Имат много силна аура. Същото е и с брамините. Брамините не съсичат тялото ви, за да изтече кръвта; те въздействат върху съзнанието ви, пречистват съзнанието ви – а то е есенцията на вашата кръв. Затова тези люде, които могат да пречистят съзнанието ни, също са много могъщи. Те също имат много силна аура.

Така че в случая с Джада Бхарата, да вземеш кръвта означава да поднесеш нещо много ценно, искайки да получиш нещо в замяна. А от това, което се случва по-нататък виждаме, че Майка Кали с готовност консумира тази кръв. Вярно, не от жертвения агнец, а от тези, които са с погрешно съзнание. И отново, ако приемете това символично, какво означава да се вземе кръвта на разбойниците и крадците? Да се промени съзнанието им, да се отнеме от тях грешката; да се погълне, да се елиминира. Така че това не е някаква сцена от древен филм на ужасите, а основната идея е в промяната на съзнанието. Да вземеш нещо съществено и да го промениш.

 

(следва продължение)

 

[1] „Бхагавад Гита” 18.70



(from a lecture of Swami Tirtha, 08.01.2017 morning, Sofia)

(continues from the previous Monday)

What can we say about divine love? There’s nothing to say, but a lot to perceive.

Love of Godhead is the natural function of the soul. Nothing else. So, if we come closer to our spiritual identity, naturally this will happen, this will flow. Therefore in this life we have no other duty than to remove the obstacles to this original identity to manifest more and more. Some very insignificant things we have to remove – illusions, attachments, anarthas… They are very insignificant compared to the objective. In the golden light of divine love hardly you can see these insignificant things.

It is said, Mahaprabhu was like a golden volcano of divine love. Due to Him we have some understanding about the glories of the holy name. And also we can join the nice tradition of those who chant. Because what is the meaning of devotional life? To celebrate! It is not the hard work, it is not the self-control and this and that – no! To celebrate! To celebrate the union of the Divine Couple. This should be the motivation for us in any field of our life. Most of the time we have our jobs, we have our family affairs, we have so many responsible engagements in the world. Let’s do everything in that mood, in that spirit. ‘Whatever I do today, whatever I say today, whatever I think today – I want to celebrate the union of the Divine Couple.’

Krishna is beauty, Radhika is love. So, what else is there in this creation? Therefore, as we discussed many times, what is religion? The meeting of Beauty and Love in the heart of humans. This is our religion. Divine beauty and divine love should meet in our heart. And in order to achieve that sometimes we have to forget about all the written formalities.

Nevertheless we need to prepare a little bit. These days we agreed, first we have to stabilize our consciousness. We also agreed we have to express our willingness to do something. Also we understood that we have to come closer to Krishna, to be a close companion. Sometimes we might feel superiors to Him, like taking care of His things, of His needs. And also we agreed that we have to construct the inner temple in our heart, the shrine of bhakti.

And how to start there in your heart if you want to change your heart into a temple? First we need to clean a little bit. There’s some dust, there’s some old stuff there, some cobwebs – we have to remove that. Why? Because if you want to invite the Divine Couple, They like only good places. So we have to provide the best place – the most clean, the most pure, the most nicely decorated.

But fortunately originally our heart is just like a lotus. So we only have to let it blossom to the full extent. If everything is ready – clean, nicely arranged, decorated – then you have to extend an invitation. Without the invitation They don’t come. And what is the invitation? Hare Krishna, Hare Krishna, Krishna Krishna, Hare Hare, Hare Rama, Hare Rama, Rama Rama, Hare Hare! – ‘Please my Lord, please my Goddess, accept Your place on the throne of my heart!’

 

(to be continued)



(Szvámí Tírtha 2017. 01. 8-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Mit mondhatunk az istenszeretetről? Nincs mit mondani, inkább éreznünk kellene.

Az istenszeretet a lélek természete. Semmi egyéb rendeltetése nincs. Tehát ahogyan közelebb kerülünk a lelki önazonosságunkhoz, természetesen megnyilvánul ez a funkció, áramolni fog. Éppen ezért semmi más kötelességünk nincs ebben az életben, mint elhárítani az akadályokat az eredeti személyiségünk útjából, hogy egyre inkább megnyilvánulhasson. Néhány jelentéktelen dolgot el kell távolítanunk – illúziókat, ragaszkodásokat, anarthákat… Ezek mind nagyon jelentéktelenek a célunkhoz képest. Az istenszeretet aranyló ragyogásában aligha láthatóak ezek a dolgok.

Azt mondják, Maháprabhu olyan volt, mint az istenszeretet aranyló vulkánja. Általa megérthetünk valamit a Szent Név dicsőségéről és mi is csatlakozhatunk ehhez a szép tradícióhoz, ahol a Szent Nevet zengik. Merthogy mit is jelent odaadó életet élni? Dicsőíteni. Ez nem olyan nehéz feladat, nem önszabályozás meg ilyesmi – nem! Dicsőítés! Dicsőíteni az Isteni Párt! Ez kell legyen a motivációnk az életünk különböző területein. Legtöbb esetben van saját munkánk, családi kapcsolataink, sok felelősségteljes elfoglaltság ezen a világon. Éljük hát ezeket ebben a hangulatban, ebben a szellemben. ‘Bármit teszek, mondok és gondolok ma – szeretném az Isteni Pár találkozását ünnepelni benne.’

Krisna a Szépség, Rádhiká a Szeretet. Mi lehet még ezen kívül ebben a teremtésben? Ezért beszéltünk annyiszor arról, hogy mi is a vallás? A vallás, a Szépség és a Szeretet találkozása az emberi szívben. Ez a mi vallásunk. Az isteni szépségnek és az isteni szeretetnek kellene találkoznia a szívünkben és hogy ezt elérjük, néha meg kell feledkeznünk az írásos formaságokról.

Ennek ellenére egy kicsit fel kell készülnünk, fel kell vérteznünk magunkat. A hét során egyetértettünk abban, hogy először a tudatunkat kell megszilárdítanunk és abban is, hogy ki kell mutatnunk a hajlandóságunkat, hogy tenni is fogunk valamit. Azt is megértettük, hogy közelebb kell kerülnünk Krisnához, hogy meghitt társai lehessünk. Néha úgy érezhetjük, hogy felettesei vagyunk, gondoskodunk Róla, gondoskodunk a szükségleteiről. Abban is egyetértettünk, hogy egy belső templomot kell építenünk, a bhakti szent helyét.

És hogyan kezdjük el építeni a templomunkat a szívünkben? Először a szív tisztítására lesz szükség. Némileg poros, idejétmúlt dolgokkal és pókhálóval van tele – ezeket el kell távolítanunk onnan. Miért? Mert az Isteni Párt szeretnénk meginvitálni oda és Ők csak a szép helyeket szeretik. Tehát a legjobb helyet kell biztosítanunk Számukra – a legtisztábbat, amit a legszebben díszítünk fel.

De szerencsére eredetileg a szívünk olyan, mint a lótusz, így csak hagynunk kell, hogy teljesen kivirágozzon. Ha minden készen áll – tiszta, szépen elrendezett és feldíszített – akkor ki kell terjeszteni ezt a meghívást, hiszen meghívás nélkül nem jönnek el. Hogyan invitálhatjuk meg Őket? Haré Krisna, Haré Krisna, Krisna, Krisna, Haré, Haré, Haré Ráma, Haré Ráma, Ráma, Ráma, Haré, Haré! ‘Kérlek Kedves Uram és Drága Úrnőm foglaljátok el helyeteket szívem trónusán.’

(folytatása következik)



(от лекция на Свами Тиртха, 08.01.2017 сутрин, София)

(продължава от предишния понеделник)

Какво можем да кажем за божествената любов? Няма какво да се каже, но има много да се почувства.

Да обича Бога е най-естественото нещо за душата. Нищо друго. Така че ако се доближим до своята духовна същност, тази любов ще потече от само себе си. Затова в този живот нямаме друго задължение, освен да премахнем пречките пред тази своя изначална същност да се проявява все повече и повече. Трябва да премахнем някои съвсем незначителни неща – илюзии, привързаности, анартхи… Те са наистина незначителни в сравнение с целта. В златистата светлина на божествената любов тези дреболии едва се виждат.

Казват, че Махапрабху бил като златен вулкан от божествена любов. Благодарение на Него имаме някакво разбиране за славата на святото име. И също можем да се присъединим към красивата традиция на мантруващите. Защото какво означава живот в преданост? Да се празнува! Не става дума за тежка работа, нито за себеконтрол, за това или онова – не! Да се празнува! Да се чества единението на Божествената Двойка. Такава трябва да е мотивацията ни във всяка сфера на живота. През повечето време ние имаме своята работа, своите семейни дела, имаме толкова много занимания в света. Нека вършим всичко в това настроение, в този дух. „Каквото и да правя днес, каквото и да казвам днес, каквото и да мисля днес – искам да празнувам единението на Божествената Двойка.”

Кришна е красотата, Радхика е любовта. Какво друго въобще съществува в това творение? Затова, както сме говорили много пъти, какво е религията? Срещата на Красотата и Любовта в човешкото сърце. Това е нашата религия – божествената красота и божествената любов да се срещнат в сърцето ни. А за да се случи това, понякога трябва да забравим всички писани формалности.

При все това е нужно мъничко да се подготвим. Тези дни говорихме, че най-напред трябва да стабилизираме съзнанието си. Съгласихме се също и, че трябва да изразим готовността си да свършим нещичко. Освен това разбрахме, че трябва да дойдем по-близо до Кришна, да бъдем сърдечни приятели. Понякога може да се чувстваме по-старши от Него, да се грижим за нещата Му, за нуждите Му. И също се съгласихме, че трябва да съградим съкровения храм в сърцето, светилището на бхакти.

Ала откъде да започнем, ако искаме да превърнем сърцето си в храм? Най-напред трябва малко да почистим. Там има прахоляк, вехтории, паяжини – трябва да ги махнем. Защо? Защото ако искате да поканите Божествената Двойка, Те харесват само хубави места. Затова трябва да Им предоставим най-доброто място – най-чистото, най-безукорното, най-прекрасно украсеното.

За щастие сърцето ни по начало е досущ като лотос. Единствено трябва да му позволим да разцъфне напълно. А когато всичко е готово – чисто, красиво подредено, украсено – следва да отправите покана. Без покана Те няма да дойдат. И каква е поканата? Харе Кришна Харе Кришна Кришна Кришна Харе Харе Харе Рама Харе Рама Рама Рама Харе Харе – „Моля Те, Господи мой, Моля Те, моя Богиньо, заемете мястото си на олтара на сърцето ми!”

(следва продължение)



(from a lecture of Swami Tirtha, 08.05.2017 morning, Rila)

 (continues from the previous Friday)

“All the rogues and thieves who had made arrangements for the worship of goddess Kali were low minded and bound to the modes of passion and ignorance. They were overpowered by the desire to become very rich; therefore they had the audacity to disobey the injunctions of the Vedas, so much so that they were prepared to kill Jada Bharata, a self-realized soul born in a brahmana family. Due to their envy, these dacoits brought him before the goddess Kali for sacrifice. Such people are always addicted to envious activities, and therefore they dared to try to kill Jada Bharata. Jada Bharata was the best friend of all living entities. He was no one’s enemy, and he was always absorbed in meditation on the Supreme Personality of Godhead. He was born of a good brahmana father, and killing him was forbidden, even though he might have been an enemy or aggressive person. In any case, there was no reason to kill Jada Bharata, and the goddess Kali could not bear this. She could immediately understand that these sinful dacoits were about to kill a great devotee of the Lord. Suddenly the deity’s body burst asunder, and the goddess Kali personally emerged from it in a body burning with an intense and intolerable effulgence.”[1]

Mystic experience. Only for adults. But anyway we have to complete the story. And then we shall try to come to some more peaceful moments.

“Intolerant of the offenses committed, the infuriated goddess Kali flashed her eyes and displayed her fierce, curved teeth. Her reddish eyes glowed, and she displayed her fearsome features. She assumed a frightening body, as if she were prepared to destroy the entire creation. Leaping violently from the altar, she immediately decapitated all the rogues and thieves with the very sword with which they had intended to kill Jada Bharata. She then began to drink the hot blood that flowed from the necks of the beheaded rogues and thieves, as if this blood were liquor. Indeed, she drank this intoxicant with her associates, who were witches and female demons. Becoming intoxicated with this blood, they all began to sing very loudly and dance as though prepared to annihilate the entire universe. At the same time, they began to play with the heads of the rogues and thieves, tossing them about as if they were balls”. Action-reaction. “When an envious person commits an offense before a great personality, he is always punished in the way mentioned above.”[2]So, beware.

So, what we can see here? A very unusual practice – human sacrifice. In all different cultures human sacrifice was there. The Bible also describes human sacrifice almost happening. In South America it was also there – taking the living heart and offering this to the Sun-god. Or Carthage – there they also practiced human sacrifice. They knew that when there was a danger to the state their spiritual leaders said: “To avoid this danger we have to sacrifice our sons. Hundred sons should be sacrificed.” Then the citizens said: “Double! We give 200.”

Sanatan: Even the king’s son.

Swami Tirtha: These are very strong things. Just imagine yourself if you should give such a sacrifice. It’s very painful. Because life is very precious.

We have learned from the Gita that without sacrifice nothing works, you cannot be happy. But what kind of sacrifice? Shall I sacrifice the life of others? Although this is very precious, better we sacrifice our own life. Little insignificant external things we can easily sacrifice. Little flowers, little water – as Krishna cheats us in the Gita[3]. And after that: “And all in. And everything else – just give it to Me.”[4]

(to be continued)

[1] Shrimad Bhagavatam 5.9.17

[2] Shrimad Bhagavatam 5.9.18-19

[3] Bhagavad Gita 9.26

[4] Bhagavad Gita 9.27



(Szvámí Tírtha 2017.05.08-i, Rila-hegység reggeli előadásából)

 (az előző pénteki tanítás folytatása)

  „A Kálí istennő imádatára készülődő rablók és tolvajok mind rendkívül alantas gondolkodású emberek voltak, akiket a szenvedély és tudatlanság kötőerői tartottak fogva. Elhatalmasodott rajtuk a vágy, hogy meggazdagodjanak, s ezért volt merszük ellentmondani a Védák utasításainak, olyannyira, hogy kész voltak megölni Dzsada Bharatát, egy bráhmana családban született, önmegvalósított lelket. Irigységükben a rablók Kálí istennő színe elé vitték, hogy feláldozzák. Az ilyen emberek ragaszkodnak irigy tetteikhez, s ezek a gonosztevők még attól sem riadnak vissza, hogy megöljék Dzsada Bharatát. Dzsada Bharat minden élőlény legjobb barátja volt. Nem volt az ellensége senkinek, s elmélyülten örökké az Istenség Legfelsőbb Személyiségén meditált. Egy kiváló bráhmana apától született, s így még akkor sem lett volna szabad megölni, ha történetesen ellenséges vagy rosszindulatú lett volna. Nem volt tehát semmi okuk Dzsada Bharat megölésére, és Kálí istennő ezt nem tűrhette. Azonnal megértette, hogy ezek a bűnös haramiák az Úr nagy bhaktáját akarják elpusztítani. A múrti teste ekkor hírtelen szétrobbant, s maga Kálí istennő lépett ki belőle személyesen. Teste heves, elviselhetetlen ragyogással lángolt.”[1]

Ez egy meglehetősen misztikus élmény és kizárólag felnőtteknek ajánlott olvasmány. De most már végig kell olvasnunk a történetet és akkor majd megpróbálunk egy kicsit békésebb vizekre evezni.

„A feldühödött Kálí istennő nem tűrte tovább a sértéseket. Szeme szikrázott, s kivillantotta rettentő, görbe fogait. Vörös szeme lángokat szórt, s bemutatta félelmetes vonásait. Ijesztő testet öltött fel, mintha az egész teremtés elpusztítására készülne. Heves mozdulattal leugrott az oltárról, és ugyanazzal a karddal, amivel ők akarták megölni Dzsada Bharatát, egy pillanat alatt egytől egyig lefejezte a tolvajokat és rablókat, majd inni kezdte a forró vért, ami a lefejezett gonosztevők nyakából folyt, mintha csak likőrt inna. Társaival együtt itta a mámorító italt, a boszorkányok és démonok társaságában, s a vértől megrészegülve mindannyian hangosan énekelni kezdtek és táncra perdültek. Olyan volt, mintha az univerzum megsemmisítésére készülnének, s közben a haramiák fejeivel labdáztak, egymásnak dobálva őket”. Akció-reakció. „Így nyeri el méltó büntetését az az irigy ember, aki sértést követ el egy nagy személyiség ellen.”[2] Szóval, legyetek elővigyázatosak!

Tehát, mit láthatunk itt? Egy meglehetősen szokatlan rituálét – emberáldozatot, mely valamennyi kultúrában megtalálható volt. A Biblia is említést tesz egy majdnem megtörtént emberáldozatról. Dél – Amerikában szintén létezett, ahol egy eleven, lüktető szívet ajánlottak fel a Napistennek. Karthágóban szintén hajtottak végre emberáldozatot. Tudatában voltak annak, ha nagy veszély fenyegette az államot, akkor a lelki vezetők tanácsa a következő volt: „A veszély elkerülése érdekében fel kell áldoznunk fiainkat. Száz fiút kell feláldoznunk.” Erre a város polgárai így feleltek: „A dupláját! Kétszáz fiat adunk.”

Szanátan: Még a király fiát is!

Szvámí Tírtha: Ezek nagyon komoly történések. Csak képzeljétek el magatokat, ha ilyen áldozatot kellene hoznotok. Rendkívül fájdalmas döntés, mert az élet nagyon értékes.

A Gítából megtanultuk, hogy áldozat nélkül nem működik semmi és nem lehetünk boldogok sem. De milyen legyen ez az áldozat? Feláldozhatom mások életét? Bár a fiak feláldozása is elképzelhetetlenül komoly, sokkal tanácsosabb, ha a saját életünket áldozzuk fel, szenteljük oda valaminek. A jelentéktelen, parányi és külső dolgokat könnyűszerrel felajánljuk. Egy kis virágot, némi vizet – ahogy Krisna huncutul tanácsolja a Gítában[3]. Majd ezek után emeli a tétet: „Ajánld fel mindenedet és még azon túl is, mindent, amivel még rendelkezel – csak add Nekem nyugodtan.”[4]

(folytatása következik)

[1] Bhágavata-purána 5.9.17.

[2] Bhágavata-purána 5.9.18-19.

[3] Bhagavad-gítá 9.26.

[4] Bhagavad-gítá 9.27.



(от лекция на Свами Тиртха, 08.05.2017 сутрин, Рила)

(продължава от предишния петък)

„Всички крадци и разбойници, които били направили приготовленията за обожанието на богинята Кали, били неинтелигентни и оковани в гуните на страстта и невежеството. Били обладани от желанието да станат изключително богати, затова имали склонността да не се подчиняват на предписанията на Ведите, дотолкова, че се готвели да погубят Джада Бхарата, една себеосъзната душа, родена в браминско семейство. От ненавист тези дасоити го завлекли пред богинята Кали, за да го пожертват. Подобни хора винаги са привикнали към ненавистни дейности, затова се осмелили да се опитат да погубят Джада Бхарата. Джада Бхарата бил най-добрият приятел на всички живи същества. Той не бил враг никому и винаги бил вглъбен в медитация над Върховния Бог. Бил роден от добър баща брамин и убиването му било забранено, дори и да бил враг или агресор. При всички случаи нямало причина Джада Бхарата да бъде убит и богинята Кали не могла да понесе това. Тя моментално разбрала, че тези порочни дасоити се готвят да погубят един велик предан на Бога. Внезапно тялото на статуята се взривило на късове и богинята Кали се явила лично със снага, пламтяща в силно и нетърпимо сияние.”[1]

Мистично преживяване. Само за възрастни. Но тъй или инак трябва да дочетем историята. А пък след това ще стигнем и до по-мирни моменти.

„Неспособна да изтърпи нанесените обиди, разярената богиня Кали святкала с очи, показвайки страховитите си криви зъби. Червеникавите ѝ очи блестели и тя проявила ужасяващите си черти. Приемайки плашещо тяло, тя като че ли била готова да унищожи цялото творение. Като скочила рязко от олтара, незабавно обезглавила всички разбойници и крадци със същия меч, с който възнамерявали да погубят Джада Бхарата. Сетна започнала да пие топлата кръв, бликаща от шиите на обезглавените негодници, като да била ликьор. Заедно с нея пиели и придружаващите я вещици и демоници. Опиянени от кръвта, те до една запели високо и затанцували, като че се готвели да изличат цялата вселена. Същевременно започнали да си играят с главите на разбойниците, подхвърляйки ги като топки. Когато някой завистлив човек извърши оскърбление пред велика личност, винаги го застига наказание като гореспоменатото.”[2] Така че внимавайте.

И така, какво виждаме тук? Много необичайна практика – човешко жертвоприношение. Във всички различни култури е имало човешко жертвоприношение. В Библията има описание как почти се е случило. В Южна Америка също е ставало – взимали са туптящото сърце и са го поднасяли на бога на Слънцето. Или в Картаген – там също са практикували човешки жертвоприношения. Когато имало опасност за държавата, техните духовни водачи казали: „За да избегнем тази опасност, трябва да пожертваме синовете си. Стотина синове трябва да бъдат пожертвани.” Тогава гражданите отвърнали: „Двойно! Ще дадем двеста.”

Санатан: Дори и царския син.

Свами Тиртха: Това са много силни неща. Представете си, ако вие трябваше да дадете такава жертва. Много е болезнено. Защото животът е скъпоценен.

Научили сме от „Гита”, че без жертва нищо не става, няма как да бъдете щастливи. Обаче какъв вид жертва? Трябва ли да пожертваме живота на някой друг? Въпреки че той е много ценен, по-добре да пожертваме своя живот. Дребните, незначителни, външни неща лесно можем да пожертваме. Малко цветя, малко вода – както Кришна ни залъгва в „Гита”[3]. А след това казва: „И всичко останало – просто Ми го дай.”[4]

(следва продължение)

[1] „Шримад Бхагаватам” 5.9.17

[2] „Шримад Бхагаватам” 5.9.18-19

[3] „Бхагавад Гита” 9.26

[4] „Бхагавад Гита” 9.27