Archives

Calendar

June 2022
M T W T F S S
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  



Archive for June 26th, 2022

(from a lecture of Swami Tirtha, 06.01.2017 evening, Sofia)

(continues from the previous Monday)

 Paramananda: I was very strongly enthused by the two reasons why Krishna left this planet. One reason was to leave so that never leave. And the other is to return.

Swami Tirtha: Thank you for reminding me, because these are the ways how Krishna never left. Although He had withdrawn Himself, He never left.

But your point is something very essential – how He will return, how He will come again? We know the official way – He will come as yuga-avatar on the necessary time and perform the necessary things. But we need a personal meeting, a rendezvous. And that meeting we can perceive by the mystery of the holy name.

Once in South India this was the rainy season. That means big rain; so one wanderer tried to escape from the rain in an abandoned temple. It was half a ruin, but nevertheless there was some roof so he could hide from the rain. It started to become dark and late when all of a sudden another person appeared. Then there were already two persons taking shelter from the rain. When understood that there is already somebody inside this ruin, the second one asked: “Ah, can you provide some shelter for me also?” He said: “Yes, of course, come, we have enough place! We can share it.” Both of them were sadhus, traveling mendicants. Then it started to rain more heavily and the night started to fall more and more dark. All of a sudden a third person appeared and asked for shelter. They said: “Ah, sure, come! We have enough place for three.” Then it was fully-fully dark night. Only the sound of the rain drops was heard. And if sadhus come together in the rain, what can they do? They started to discuss about the beautiful and glorious qualities of Krishna. One came with one idea, the other added something, while the third reflected on them. In this way in the darkness, in the abandoned place they spent the time. Then all of a sudden they started to keep silent. And one asked: “Did you notice something?” The others said: “Yes, we did notice. What did you notice?” He said: “I felt that we are not alone. I felt that it is not only three of us.” “Yes, our Lord is here with us.”

So, naham vasami vaikunthe/ yoginam hridaye na cha/ mad bhakta yatra gayanti/ tatra tishthami narada[1] – “I am not in Vaikuntha, I am not in the heart of the yogis, but whenever My devotees come together to glorify My qualities, I’m definitely there, oh, Narada.”

So how He will come? How He will come again? This is the way. If we glorify the Supreme Lord by aradhanam – inner meditation, or by kirtanam – chanting His glories, chanting the holy names – He will come. Therefore we are singing this very beautiful prayer: “Krishna, give me Your mercy in order that I become able to chant Your names!”

Let’s hope this happens – mercy is with us, it is with you at least!

[1] Padma Purana, Uttara-khanda 92.21-22



(Szvámí Tírtha 2017. 01. 06-i szófiai esti tanításából)

 

(az előző hétfői tanítás folytatása)

 

Paramánanda: Csak szeretném megjegyezni, hogy nagyon lelkesítő volt számomra az a gondolat, az a két indok, amiért Krisna eltávozott erről a bolygóról. Látszólag elment ugyan, de bármi történjék is, valójában sohasem hagy el bennünket. Illetve, hogy azért ment el, hogy egyszer majd visszatérhessen.

Szvámí Tírtha: Köszönöm, hogy emlékeztetsz erre, hogy Krisna sohasem hagy el bennünket. Bár visszavonult, de sosem távozott el. De nagyon fontos amire rámutattál – hogyan fog visszatérni, hogyan fog ismét megjelenni? A szentírásokban olvasható megjelenési módokat ismerjük – juga-avatárként fog eljönni a kellő időben és véghez viszi a szükséges dolgokat. Viszont nekünk személyes találkozásra, egy bensőséges találkára van szükségünk, amit a Szent Név misztériumában fedezhetünk fel.

Egyszer Dél-Indiában éppen az esős évszak volt, ami ott elég sok csapadékot jelent. Egy ilyen napon egy vándor el szeretett volna bújni az eső elől egy elhagyatott templomban. Félig romos állapotban volt ez a templom, de volt rajta némi tető, így itt el tudott rejtőzni. Már későre járt, sötétedni kezdett, mire hirtelen egy ember megjelent ott a templomban. Tehát már két személy volt ott menedékben. Amikor látta, hogy már van valaki ebben a romos épületben, megkérdezte: „Tudnál nekem is menedéket adni itt?” Mire ő azt felelte: „Természetesen, gyere, van elég hely, meg tudjuk osztani egymással.” Mindketten szádhuk voltak, utazó szerzetesek. Egyre jobban esett az eső és egyre sötétebb lett, amikor teljesen váratlanul megjelent egy harmadik személy is, aki szintén menedéket kért. Azt mondták neki: „Persze, gyere csak beljebb, van itt elég hely mindannyiunknak!” Teljesen besötétedett, már csak az esőcseppek kopogását lehetett hallani. S vajon mit csinálnak a szádhuk, amikor találkoznak az esőben? Beszélgetni kezdtek Krisna gyönyörű és csodálatos tulajdonságairól. Az egyiküknek eszébe jutott valami, a másik ehhez hozzátette a gondolatait, a harmadik pedig válaszolt ezekre. Így töltötték együtt az időt ezen az elhagyatott helyen. Majd hirtelen elhalkultak és az egyikük megkérdezte: „Észrevettetek valamit?” A másik azt felelte: „Igen, észrevettük. „Ti mit vettetek észre?” „Úgy éreztem, nem vagyunk egyedül, nem magunk vagyunk.” „Igen, a drága Urunk itt van velünk.”

Náham vaszámi vaikunthé/jóginám hrdajé na csa/mad bhaktá jatra gájanti/tatra tisthámi nárada1– „Nem Vaikunthán lakozom, nem is a jógik szívében, de valahányszor bhaktáim együtt dicsőítenek, biztosan jelen leszek, Óh Nárada.”

Tehát hogyan fog Ő megjelenni? Hogyan jön el újra? Ez a módja. Ha dicsőítjük a Legfelsőbb Urat árádhanammal – belső meditációval vagy kírtannal – zengjük a Szent Neveket, akkor eljön Ő. Ezért énekeljük ezt a gyönyörű fohászt: „Krisna, kérlek légy kegyes hozzám, hogy énekelhessem Szent Neveidet!”

Reméljük ez meg fog történni – az áldás velünk van, vagyis veletek mindenképp!

[1] Padma-purána, Uttara-khanda 92.21-22.



(от лекция на Свами Тиртха, 06.01.2017 вечер, София)

(продължава от предишния понеделник)

Парамананда: Бях много силно вдъхновен от двете причини Кришна да напусне тази планета. Едната причина беше да си тръгне, за да не си тръгва никога. А другата – за да се върне.

Свами Тиртха: Благодаря ти, че ми напомни, защото това са начините, по които Кришна никога не си отива. Макар да се е оттеглил, Той никога не си е тръгнал.

Но това, което казваш, е много важно – как ще се върне Той, как ще дойде отново? Знаем официалния начин – Той ще дойде като юга-аватар в необходимото време и ще извърши необходимите неща. Обаче ние имаме нужда от лична среща, от рандеву. А тази среща можем да усетим чрез мистерията на святото име.

Веднъж в Южна Индия бил дъждовният сезон. Това означава пороен дъжд; един странник поискал да се скрие от дъжда в изоставен храм. Той бил в руини, но все пак имало някакъв покрив, който да го запази от дъжда. Притъмняло, станало късно, когато не щеш ли и друг пътник се появил. И вече били двама търсещи подслон от дъжда. Като разбрал, че в руините вече има някой, вторият попитал: „Може ли да ме пуснеш да се приютя и аз при теб?” Той отвърнал: „Да, разбира се, ела, има достатъчно място! Можем да го споделим.” И двамата били садху, странстващи отшелници. Дъждът се усилвал, нощта ставала все по-тъмна. Ненадейно изникнал и трети човек, който помолил за подслон. Те казали: „Разбира се, ела! Има достатъчно място за трима.” После настанала дълбока и тъмна нощ. Чувал се само звукът на дъждовните капки. А щом няколко садху се съберат в дъжда, какво могат да правят? Те започнали да разговарят за прекрасните и славни качества на Кришна. Единият казал нещо, другият добавил, а третият им отвърнал. По този начин прекарвали времето си в мрака, насред изоставените руини. Изведнъж обаче се умълчали. Сетне единият рекъл: „Забелязвате ли нещо?” Другите отвърнали: „Да, забелязваме. А ти какво усети?” Той казал: „Усетих, че не сме сами. Усетих, че не сме само тримата.” „Да, нашият Бог е тук с нас.”

Така че, нахам васами ваикунтхе/ йогинам хридайе на ча/ мад бхакта ятра гаянти/ татра тиштхами нарада[1] – “”Аз не съм на Ваикунтха, не съм в сърцата на йогите, но всеки път когато Моите предани се събират да прославят качествата Ми, Аз несъмнено съм там, о Нарада.”

И така, как ще дойде Той? Как ще дойде отново? Това е начинът. Ако прославяме Всевишния чрез арадханам – вътрешна медитация, или чрез киртанам – възпяване на Неговата слава, възпяване на светите Му имена – Той ще дойде. Затова пеем тази толкова красива молитва: „Кришна, дай ми милостта да служа на Твоите имена!”

Нека се надяваме това да се случи – милостта е с нас, или поне с вас!

 

[1] „Падма Пурана”, Уттара-кханда 92.21-22