Archives

Calendar

October 2021
M T W T F S S
« Sep    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031



Archive for October 3rd, 2021

unnamed - Copy

(from a lecture of Swami Tirtha, 03.01.2017, evening, Sofia)

(continues from the previous Monday)

Question of Manjari: Master Dunov says we need to be like the Sun, always give without expecting anything in return. But as I don’t feel I am like the Sun, when I give, I start feeling exhausted. So what can I do in order to be like the Sun?

Swami Tirtha: Be always connected. Until we work from our own resources, it will diminish. Because however great we are, we have limited resources. Therefore from time to time we have to connect to the unlimited source. And the best way is to be always connected. Therefore our practice in this devotional method sometimes looks like only a kind of very polite behavior. But it’s not only that! Because if we practice real humility or real surrender, that means we connect ourselves, we remove the blockages of the separate interest and we connect directly to the divine source. Then that will supply all the necessary energy.

Therefore if we have to give a class, what is the proper way? The proper way is first to offer your respects to your spiritual ancestors. And then it’s not you who give the lecture, but they will speak through you. We can find many other examples for that. So if we really practice with a deeper understanding the formalities that are given to us, then we shall have some mystic achievements. Usually in other yoga schools they aim directly for such powers or achievements, but our mystic siddhis come from devotional practices. In a good bhajan you can experience the siddhis. Or if this surrender really happens, then while you speak, you will listen also. Because you don’t know! It’s not your intellect that is telling.

This is what happened in Bhaktisiddhanta Prabhupad’s time. Once a disciple – who was abroad – wrote a letter to him. I think Puri Maharaj was reading the letter to Bhaktisiddhanta. Bhaktisiddhanta was listening and said: “Where did he learn such high truths?” Then Puri Maharaj said: “But Gurumaharaj, you were telling this last time, so he was listening to your words.” Bhaktisiddhanta answered: “Never! I don’t know this! It’s impossible! First time I hear!” Then Shridara Maharaj added something: aham vedmi shuko vetti vyaso vetti na vetti va[1] – “Shiva says: “I know, Shukadev knows, Vyasadev – maybe he knows, maybe he doesn’t know.”

So if the divine truth wants to appear, it will appear. And this is the mystic experience. Therefore try it! And if you feel exhausted, you will understand: ‘This was still my resources. I could not touch the divine spring water. I was serving what I have collected so far.’ But if the current is coming through you, it will quench the thirst of many. Thirst – this is what we need.

I agree, many times we are exhausted. Then we need a change of atmosphere. Just like Krishna. You know, the gopis are a very strong group in Vrindavan. Challenging sometimes. And they give a little headache to Krishna from time to time. Sometimes so much so, that He has enough. Then He says: ‘Wait a minute, give Me a break! I need a little change.’ Fortunately our Lord has many different groups. He can go and hide among the gopas. So if sometimes even He needs a break, we also need a break. And then we can go back.

But how it happens that we can connect to the divine source, how it happens that we don’t run out of the resources – I don’t know that, it’s a mystery. I know only some little details – that a really surrendered devotee or disciple better dies than leaves the service. And the power for such an approach is supplied by God. Anyway the majority of our experience is illusion on this planet Earth, in this life. At least a few flashes we need, when we are introduced into divine reality. Then we shall know it exists. Maybe we cannot maintain that state of consciousness permanently, but at least we know, we are convinced it exists.

(to be continued)

[1] Chaitanya Charitamrita, Madhya.24.313



unnamed - Copy

(Szvámí Tírtha 2017.01.03-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása) 

Manydzsarí kérdése: Peter Dunov bolgár tanító azt mondja, hogy olyannak kell lennünk, mint a Nap, mindig adjunk, anélkül, hogy bármit is elvárnánk cserébe! De mivel nem érzem magam olyannak, mint a Nap, ezért amikor adok, kimerülök.  Szóval, mit tehetek azért, hogy valóban olyan legyek, mint a Nap?

Szvámí Tírtha: Legyetek mindig kapcsolatban a felsőbb világgal! Amíg saját erőből dolgozunk, addig az mindig el fog fogyni, mert bármennyire is nagyszerűek vagyunk, azért korlátozottak az erőforrásaink! Így hát időről-időre kapcsolódnunk kell a kimeríthetetlen forráshoz! S az a legjobb, ha állandóan kapcsolatban állunk Vele! E meditatív kivárás miatt gyakorlataink néha nagyon udvarias viselkedésnek tűnnek. De nem csak erről van szó! Mivel, ha valódi alázatot vagy igazi meghódolást gyakorlunk, az azt jelenti, hogy közvetlenül kapcsolódunk az isteni forráshoz, megszüntetjük az önös érdek okozta gátakat. S akkor onnan fog alászállni az összes szükséges energia!

Ezért, amikor leckét kell tartanunk, milyen megfelelő metódust kell követnünk? Először is hódolatunkat kell ajánlanunk az elöljáróinknak, s akkor valójában nem mi tartjuk a leckét, hanem ők beszélnek rajtunk keresztül. Sok példát találhatunk erre vonatkozólag. Tehát, ha sikerül egy mélyebb megértéssel gyakorolni az ajánlott módszereket, akkor bizonyos misztikus eredményekre is szert tehetünk. Általában más jógaiskolák kifejezetten ilyen célok elérésére törekszenek, de nálunk ezek a misztikus sziddhik az odaadás gyakorlása által szállnak ránk. Egy emelkedett bhadzsanban megtapasztalhatjátok ezeket a sziddhiket. Vagy, ha valóban megtörténik ez az önátadás, akkor miközben tartjátok a leckét, egyúttal magatok is hallgatjátok, mert nem vagytok tudatosak arról, amit mondotok! Nem a saját értelmetek az, amely mondja.

Ez történt Bhaktisziddhánta Prabhupád idejében is, amikor az egyik tanítványa – aki külföldön tartózkodott – írt egy levelet neki és azt hiszem éppen Purí Mahárádzs olvasta fel. Bhaktisziddhánta hallgatta és így szólt: „Honnan jutott ilyen magas szintű információkhoz?” Majd Purí Mahárádzs kedvesen emlékeztette, hogy: „De Gurumahárádzs, te beszéltél erről legutóbb, ezért hallhatta, amiket te mondtál.” Majd Bhaktisziddhánta ezt válaszolta: „Nem is igaz! Én ilyenekről nem is tudok! Ez lehetetlen! Most hallom először!” S ekkor Srídhar Mahárádzs hozzáfűzött valamit: aham védmi sukó vétti vjászó vétti na vétti vá [1] – „Siva azt mondja: „Én tudom, Sukadév tudja, Vjászadév -lehet, hogy tudja, de lehet, hogy nem tudja!”

Tehát, ha az isteni igazság meg akar nyilvánulni, akkor meg is nyilvánul és ez egy misztikus élmény! Ezért próbáljátok ki! S ha kimerültnek érzitek magatokat, meg fogjátok érteni: ‘Ez még mindig saját erőből volt! Nem tudtam megérinteni az isteni forrás vizét! Azt a hamis énképet szolgáltam, amit eddig felépítettem magamról.’ De, ha az isteni áramlat folyik rajtatok keresztül, akkor az sokak szomját fogja oltani! Őszinte szomjúság – ez az, ami éltet bennünket!

Egyetértek abban, hogy sokszor kimerültek vagyunk és akkor környezetváltozásra van szükségünk. Hasonlóképpen van ezzel Krsna is! Tudjátok, a gópík társasága egy igen meghatározó és néha nagy kihívásokat adó csoportja Vrindavannak. Időről időre fejfájást is okoznak Krsnának! Néha annyit, hogy elege is lesz belőle, s azt mondja, hogy: ‘Egy pillanat! Hagyjatok egy kicsit békén! Valami kis változatosságra van szükségem!’ Szerencsére drága Urunknak vannak még más csoportjai is! Elmenekülhet és elbújhat a gópák közé. Tehát, ha időnként még Neki is szüksége van pihenésre, akkor nekünk is lehet! S utána visszatérhetünk.

De hogyan is történik az, hogy kapcsolódni tudunk az isteni forráshoz és nem fogynak ki az erőforrásaink – ezt nem tudom, ez egy misztérium! Csak néhány apró részletet ismerek – például azt, hogy egy igazán önátadott bhakta, tanítvány inkább belehal, mintsem, hogy lemondjon a szolgálatáról! S az ilyen hozzáállás ereje Istentől származik! Akárhogy is, tapasztalataink nagy része itt a Földön, ebben az életben csak illúzió! Azonban időről-időre szükségünk van legalább egy-egy villanásnyi bepillantásra, mielőtt meginvitálnak bennünket az isteni valóságba. Ezekből tudhatjuk azt, hogy létezik! Lehet, hogy nem vagyunk képesek állandóan fenntartani ezt a tudatállapotot, de legalább már meggyőződtünk arról, hogy létezik!

(folytatása következik)

[1] Csaitanja-csaritámrta, Madhja- lílá 24.313.



unnamed - Copy

(от лекция на Свами Тиртха, 03.01.2017, вечер, София)

(продължава от предишния понеделник) 

Въпрос на Манджари: Учителя Дънов казва, че трябва да сме като Слънцето, винаги да даваме без да очакваме нищо в замяна. Но понеже аз не се чувствам като Слънце, когато давам започвам да се чувствам изтощена. Какво мога да направя, за да бъда като Слънцето?

Свами Тиртха: Бъди винаги свързана. Докато действаме от собствените си ресурси, те ще се изчерпват. Защото колкото и да сме велики, имаме ограничени ресурси. Затова от време на време трябва да се свързваме с безграничния източник. А най-добре е да сме винаги свързани. Нашата практика в тази пътека на предаността понякога изглежда просто като някакво учтиво поведение. Но тя не е само това! Понеже ако практикуваме истинско смирение или истинска отдаденост, това означава, че се свързваме, премахваме блокажите на отделния интерес и влизаме в досег директно с божествения извор. И тогава това ще ни осигури всичката необходима енергия.

Затова ако трябва да даваме лекция, какъв е правилният начин? Правилният начин е първо да поднесем почитания на духовните си предшественици. Тогава не ти си този, който изнася лекцията, а те ще говорят чрез теб. Можем да намерим и други примери за това. Така че ако наистина практикуваме с дълбоко разбиране формалностите, които са ни дадени, ще имаме някакви мистични постижения. Обикновено в други йога школи се стремят директно към добиване на такива сили или постижения, но нашите мистични сиддхи идват от преданите практики. В един добър бхаджан може да преживеете някои сиддхи. Или ако действително сте успели да се отдадете, тогава докато говорите се оказва, че и слушате. Защото вие не знаете! Не интелектът ви говори.

Именно това се е случило по времето на Бхактисиддханта Прабхупада. Веднъж един ученик, който бил зад граница, му написал писмо. Мисля, че Пури Махарадж четял писмото на Бхактисиддханта. Бхактисиддханта слушал и казал: „Той откъде е научил такива възвишени истини?” Тогава Пури Махарадж му рекъл: „Но Гурумахарадж, та ти самият му ги каза последния път, той слушаше твоите думи.”  Бхактисиддханта отвърнал: „Никога! Аз не ги знам тези неща! Това е невъзможно! За пръв път ги чувам!” Тогава Шридхара Махарадж добавил нещо: ахам ведми шуко ветти вяса ветти на ветти ва[1] – „Шива каза: „Аз знам, Шукадев знае, Вясадев може да знае, може и да не знае.”

Така че ако божествената истина иска да се прояви, тя ще се прояви. И това е мистичното преживяване Затова опитайте! Ако се чувствате изтощени, ще разберете: „Това все още са били моите ресурси. Не съм успял да се докосна до божествената изворна вода. Сервирал съм само онова, което съм насъбрал досега.” Но ако потокът тече през вас, той ще утоли жаждата на мнозина. Жажда – това е, от което се нуждаем.

Съгласен съм, често сме изтощени. Тогава ни е нужна промяна на атмосферата. Точно като Кришна. Знаете, гопите са много силна група. Предизвикателна понякога. И от време на време причиняват малко главоболие на Кришна. Понякога дотолкова, че на Него му идва в повече. Тогава си казва: „Чакайте малко, дайте Ми почивка! Нуждая се от промяна.” За щастие нашият Бог има множество различни групи. Може да отиде да се скрие сред гопалите. Така че щом понякога даже Той има нужда от почивка, ние също имаме. Пък после можем да се върнем.

Но как става така, че да се свържем с божествения източник, как става да не се изчерпват ресурсите ни – не зная, това е мистерия. Знам само някои дребни детайли – че истински отдаденият, предан ученик по-скоро би умрял, отколкото да изостави служенето си. А силата за такова отношение я дава Господ. Тъй или инак, по-голямата част от преживяванията ни са илюзия на тази планета Земя, в този живот. Нуждаем се поне от няколко проблясъка, когато да надзърнем в божествената реалност. Тогава ще знаем, че тя съществува. Може би няма да можем да поддържаме такова състояние на съзнанието постоянно, но поне ще знаем, ще сме убедени, че съществува.

(следва продължение)

[1] „Чайтаня Чаритамрита”, Мадхя.24.313