Archives

Calendar

October 2021
M T W T F S S
« Sep   Nov »
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031



Archive for October, 2021

очи в очи

(from a lecture of Swami Tirtha, 04.01.2017, morning, Sofia)

(continues from the previous Monday) 

Let’s try to enter into the different moods and levels of the mystery of relationships to the Supreme. We can also say that this is the gradation of faith – different levels of faith. What should be the measurement of our faith? What do you think?

Baladev: The motivation.

Yashoda: Our actions.

Swami Tirtha: Yes. So first we have a motivation, then we have some action and then what happens?

Sanatana: Changes.

Swami Tirtha: Correct. There will be some results of these activities. And ultimately we shall touch the intensity of the feelings. When meeting the Supreme is not an official function, but an explosion – God experience.

In other times other people tried to measure their faith according to some other methods. For example in old times when people of different faith were fighting each other, if one side has taken the advantage, they said: “Our God is stronger!” But what happens if next time the other party wins? Their God is stronger? So it’s not very clever. Or we can say if one religion is victorious all over the world, if it’s got the most practitioners – then this is the best. There are so many different conceptions of what is good, what is best. But I think that real religion and real faith doesn’t depend on the numbers. If we should judge according to the numbers, then illusion wins, because it has the most practitioners. So this is not a question of numbers. This is a question of intensity of the feelings.

I think we can agree that beyond all these different approaches to God Supreme, the affectionate approach is the most essential. We can say that the real, the ultimate religious approach is the loving approach – bhakti – irrespective of the other formalities. Because this is something essential – the loving relationship between God and human.

Yet we can say that bhakti, affection, is a very general term. What kind of affection? Therefore we say krishna-bhakti. Because this process, according to the previous measurement, aims at the enthusiastic God experience. Its goal is prema, ecstatic divine love. And what is the nature of our bhakti process? It’s beauty and love. You know the definition of religion – meeting of beauty and love in the heart of a human being. It’s Radha-Govinda residing in the heart.

And if we discuss this meeting, this union of divine beauty and love, then we need some way to express, to understand this. Therefore we need to focus on the human relationships, because by these we can understand something about the divine relationships.

You know that there are basically five relationships to the Supreme. What are the five rasas, or relationships?

Krishna Priya: Neutrality, servitude, fraternity, parenthood and intimate love.

Swami Tirtha: Ah! Then we know everything about it! Shall we stop here? We know the list, so it’s enough, ha? Or shall we enter a little into detail? Well, on neutrality we can enter into some details. But I don’t know if we can enter into details of the intimate relationship.

 

(to be continued)




очи в очи

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 04-i szófiai reggeli tanításából) 

(az előző hétfői tanítás folytatása) 

Próbáljunk belépni a Legfelsőbbhöz fűződő kapcsolatok misztériumának különböző hangulataiba és szintjeibe. Azt is mondhatjuk, hogy ezek a hit különböző fokozatai és szintjei. Mi alapján mérhetjük a hitünket? Mit gondoltok?

Baladév: A motiváció szerint.

Jasódá: A tetteink alapján.

Szvámí Tírtha: Igen. Tehát először van egy motivációnk, majd cselekszünk, utána mi történik?

Szanátan: Változások lesznek.

Szvámí Tírtha: Így van, ezeknek a tetteknek lesznek eredményeik és végül megtapasztalhatjuk az érzelmek intenzitását. Amikor találkozunk a Legfelsőbbel, az nem egy hivatalos feladat vagy kötelesség, hanem egy érzelmi robbanás – Istenélmény.

Más korokban, más emberek, más módokon próbálták összemérni a hitüket. Például hajdanán, amikor a különböző hitű emberek egymással harcoltak és az egyik oldal állt nyerésre, azt mondták: „A mi Istenünk a hatalmasabb!”, de mi történik, ha legközelebb a másik fél nyer? Akkor az ő Istenük volt a hatalmasabb? Hát ennek nincs sok értelme! Azt is mondhatjuk, hogy egy győztes vallás van az egész világon, ha annak van a legtöbb gyakorlója – akkor az a legjobb.   Nagyon sokféle elképzelés van arról, hogy mi a jó és mi a legjobb. Azt hiszem, hogy az igaz vallás és az igaz hit nem számok függvénye!

Ha a számok alapján ítélnénk, akkor az illúzió győzne, hiszen neki van a legtöbb gyakorlója. Tehát ez nem a számok kérdése. Ez az érzelmek intenzitásának a kérdése.

Szerintem abban egyetérthetünk, hogy a Legfelsőbb különböző megközelítésén túl a legfőbb a szeretetteljes vonzódás.  Azt mondhatjuk, hogy a valódi, végső vallásos közeledés az a szeretetteljes kapcsolat – a bhakti – mely minden formaságtól független. Hiszen ez valami lényeges dolog – szeretetteljes kapcsolat Isten és ember között.

Mégis azt mondhatjuk, hogy a bhakti, a szeretet, egy nagyon általános fogalom. Milyen féle szeretet? Erre azt felelhetjük, hogy a Krsna-bhakti. Hiszen ennek a folyamatnak a célja – a korábbi kérdésre visszatérve, hogy mi alapján mérhetjük a hitünket – a préma, a rajongó Istenszeretet. Mi a lényege a mi bhakti folyamatunknak? Ez a Szépség és a Szeretet. Ismeritek a vallás definícióját – a Szépség és a Szeretet találkozása az ember szívében. Amikor Rádhá-Góvinda lakik a hívő szívében.

Ha erről a találkozásról beszélünk, amikor együtt van a Szépség és a Szeretet, szükségünk van arra, hogy kifejezhessük ezt, hogy megérthessük. Emiatt szükséges figyelnünk az emberi viszonyokra, mert azokból megérthetünk valamit az isteni kapcsolatokról.

Tudjátok, hogy alapvetően öt módon kapcsolódhatunk a Legfelsőbbhöz. Mi ez az ötféle rasza vagy kapcsolat?

Krsna-prijá: Semleges, szolgai, baráti, szülői és szeretői kapcsolat.

Szvámí Tírtha: Ó, tehát mindent tudunk ezekről! Álljunk meg itt? Tudjuk a felsorolást, ez elegendő nektek? Esetleg mélyedjünk bele a részletekbe? Talán a semleges viszony részleteiről beszélhetünk, de nem tudom, hogy a szeretői kapcsolat részleteibe bele tudunk-e merülni?

(folytatása következik)



очи в очи

(от лекция на Свами Тиртха, 04.01.2017, сутрин, София)

(продължава от предишния понеделник) 

Нека се опитаме да навлезем в различните настроения и нива на мистерията на взаимоотношенията с Всевишния. Можем да наречем това и градация на вярата – различни нива на вяра. Какво трябва да е мерилото на нашата вяра? Как мислите?

Баладев: Мотивацията.

Яшода: Нашите действия.

Свами Тиртха: Да. Значи най-напред имаме мотивация, след това извършваме някакви действия и после какво следва?

Санатана: Промени.

Свами Тиртха: Правилно. Ще има някакви резултати от тези действия. И накрая ще се докоснем до интензитета на чувствата – когато срещата с Върховния няма да е някаква официална церемония, а експлозия – преживяване на Бога.

В други времена други хора са се опитвали да мерят вярата си по други методи. Например в стари времена, когато народи с различна вяра са се сражавали едни с други, ако едната страна надделявала, казвали: „Нашият Бог е по-силен!” Но какво става, като следващия път другата страна победи? Техният Бог ли е по-силен? Това не е особено умно. Или можем да кажем, ако една религия е взела надмощие над целия свят, ако има най-много практикуващи – значи е най-добрата? Има толкова много различни разбирания кое е добро и кое по-добро. Ала аз считам, че истинската религия и истинската вяра не зависят от бройки. Ако трябва да съдим според бройките, тогава илюзията печели, защото нейни са най-многото практикуващи. Така че това не е въпрос на числа. Това е въпрос на интензитет на чувствата.

Мисля, можем да се съгласим, че отвъд всички тези различни подходи към Бога, отношението с любов е най-същественото. Можем да кажем, че истинският, най-висш религиозен подход е любящият подход – бхакти – независимо от останалите формалности. Защото това е нещо есенциално – любящите взаимоотношения между Бог и човек.

Обаче можем да кажем, че бхакти, обичта, е много общ термин. Какъв точно тип обич? Именно затова казваме кришна-бхакти. Защото този процес, според предишното измерване, се стреми към ентусиазирано преживяване на Бога. Неговата цел е према, екстатичната божествена любов. И каква е природата на нашия бхакти процес? Красота и любов. Знаете определението за религия – среща на красотата и любовта в човешкото сърце. Радха и Говинда, обитаващи сърцето.

И като говорим за тази среща, за това единение на красотата и любовта, тогава се нуждаем и от начин да изразяваме, да разбираме това. Затова е нужно да се фокусираме върху човешките взаимоотношения, защото чрез тях можем да проумеем нещичко и за божествените.

Знаете, че основно има пет взаимоотношения с Върховния. Кои са тези пет раси?

Кришна Прия: Неутралност, служене, приятелство, родителство и интимна любов.

Свами Тиртха: О! Ами тогава знаем всичко за тях! Да спрем ли дотук? Знаем списъка – достатъчно ли е това? Или да навлезем малко в подробности? Е, за неутралността можем да навлезем в подробности. Но не знам дали бихме могли да навлезем в подробности по отношение на интимността.

 

(следва продължение)



waiting

(from a lecture of Swami Tirtha, 22.08.2016 evening, Ludasto)

(continues from the previous Friday) 

“The highest truth is reality distinguished from illusion for the welfare of all.”[1]

If you stand with both legs in the material world, you will say: “Spiritual message is unreal.” If you stand with both legs in the spiritual realm, you will say: “Material life is unreal”. These cases are clear. The problem comes if you have one leg here and one leg there. Then you don’t know what is real and what is unreal. Therefore choose your side. Which side you want to take – here or there? Then you will see reality and illusion more properly. Of course if you stand here, even your reality will be unreal, and your unreal will be very real, nevertheless. But if you have both legs over there, what you consider real will be very real and what you consider unreal will be very unreal. Therefore we need the message of those who are positioned on the other side. Because they transfer the divine message and translate that message into our language, into our understanding.

So, divine truth is distinguished from illusion for the welfare of all. We try to peep into this divine reality, to have a stolen glimpse into the divine reality. Why stolen? Because it’s more interesting, it’s more charming. What is easily available usually we don’t appreciate enough. But if we have to steal a glance of divine reality, then we are ready to go for it.

Sometimes we cannot decide what is true and what is false. But here we receive some encouragement that it is clear-cut. Only you have to follow the process and then you will understand.

What is next? “Such truth uproots the threefold miseries.” In the East people say: “Life is suffering. Life is a misery.” Yet, people smile. Here in the West we think, we hope that life is jolly; and we have a very sour face. Something is wrong here. So, to uproot the miseries of material existence is not easy. And I have to confess that in the beginning I thought that the devotees are exempt from material suffering. But it looks like we are not. We are also exposed to the practical realities of this material life. Nevertheless we have a hope that somebody is waiting for us at the end.

Then: “This beautiful Bhagavatam, compiled by the great sage Vyasadeva in his maturity, is sufficient in itself for God realization. What is the need of any other scripture?”. This book Bhagavatam was compiled and transmitted by a living bhagavat. Vyasadeva is the ideal guru. Why? Because he is in possession of divine knowledge, divine realization. In his maturity – that means before that he was almost fully empowered, but in his maturity he was fully-fully empowered. Same should happen to us – you should achieve a high level of realization. But when you achieve a full realization, then you will be fully empowered, in your maturity. It takes a long time. Just like in material life – to consider you a grown up person it takes some years, long years of preparation and coming to your senses; in the same way in spiritual life it’s the same process of enlightenment. And what is the blessing of this Bhagavatam? That it’s enough by itself for complete realization of the Supreme. Therefore it is said: “What is the need of any other scripture?” Because here you can get the basic information about God Supreme and the essential information also. You can receive information on Him like the Supreme Lord of the Universe, and you can understand Him as the Lord of the hearts. And this is the essential information.

“As soon as one attentively and submissively hears the message of Bhagavatam, by this culture of knowledge the Supreme Lord is established within his heart”.

How many millions of times we have heard that the Supreme Lord is present in the hearts? And how much we have realized from this very simple fact? A stolen glance, a stolen glance into the hearts. So that we realize the presence of the Supreme there. This is what we are trying to accomplish. A stolen glance – it’s not much, but enough. If it happens, it’s enough.

Therefore we have to attentively and humbly pay attention to this message. This is the path of devotion. If we are fortunate enough to focus our attention in such a mood, in such a manner, then definitely we shall be blessed with different insights. This is the know-how of the Bhagavatam – respect and meditation.

So, I wish all good success in our joint efforts. And not only, because our efforts, even if we join our powers, are very limited. But I pray for the divine blessings which can bridge the gap of human limitations and shortcomings. Because whatever is impossible for us, it’s very easily possible for Him.

[1] Shrimad Bhagavatam 1.1.2



waiting

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 22-i ludastói esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása) 

„A legfelsőbb igazság az illúziótól megkülönböztetett valóság, amely mindenki javát szolgálja.”[1]

Ha két lábbal az anyagi világban álltok, azt fogjátok mondani: „A lelki üzenet nem valós.” Viszont, ha két lábbal a lelki világban álltok, azt mondjátok: „Az anyagi nem létezik”. Ezek egyértelmű dolgok a két eset teljesen világos. A probléma abból fakad, hogy az egyik lábatok itt van a másik pedig odaát. Akkor nem tudjátok, hogy mi valós és mi valótlan. Döntsétek el, hogy melyik oldalon álltok; hova szeretnétek tartozni – ide vagy odaátra? Akkor majd jobban fogjátok látni a valóságot és az illúziót! Természetesen, ha az anyagi világban álltok, akkor még a valóságotok is irreális lesz, ami pedig nem valódi, nagyon igazinak tűnhet. De ha két lábbal már odaát vagytok, akkor az, amit valósnak tartotok, nagyon is valóságos lesz, és amit irreálisnak tartotok, az nagyon is valótlan. Ezért van szükségünk azok tanítására, akik a másik oldalon vannak, mert átadják az isteni üzenetet és lefordítják azt a mi nyelvünkre, hogy megérthessük.

Tehát az isteni igazságot, mely mindenki jólétét szolgálja megkülönböztették az illúziótól. Megpróbálunk bekukucskálni ebbe az isteni valóságba, hogy egy lopott pillantást vessünk reá. Miért lopott ez a pillantás? Mivel így érdekesebb, varázslatosabb. Ami könnyen elérhető, azt általában nem értékeljük eléggé! De, ha lopnunk kell ezt a pillantást az isteni valóságból, akkor arra azonnal kaphatóak vagyunk!

Néha nem tudjuk eldönteni, hogy mi igaz és mi hamis. De itt kapunk annyi biztatást, hogy ez félreérthetetlen legyen. Csak követnetek kell a folyamatot és akkor majd megértitek!

Hogy folytatódik ez a Bhágavatam vers? „Ez az igazság gyökerestől elpusztítja a háromszoros szenvedést.” Keleten azt mondják: „Az élet szenvedés és gyötrelem!” Mégis azok az emberek állandóan mosolyognak. Itt Nyugaton, azt gondoljuk, azt reméljük, hogy az élet vidám lesz, mégis nagyon savanyú az ábrázatunk. Valami nem stimmel! Tehát az anyagi lét nyomorúságát nem könnyű kiirtani. S be kell vallanom eleinte azt gondoltam, hogy a bhakták mentesek az anyagi szenvedéstől. De úgy tűnik ez nem így van! Mi is ki vagyunk téve az anyagi élet megtapasztalásának. Ennek ellenére reménykedhetünk abban, hogy Valaki vár ránk a végén!

S így folytatódik: „E szépséges Bhágavatam, amelyet a nagy szent Vjászadéva állított össze [érett tudása teljében], önmagában elegendő Isten megvalósításához. Mi szükség hát más írásra?” A Bhágavatamot egy élő bhágavata állította össze és közvetíti a számunkra. Vjászadéva testesíti meg az ideális gurut. Miért? Mert az isteni tudás, isteni felismerés birtokában van. „Érett tudása teljében” – ez pedig annyit jelent, hogy korábban majdnem teljesen fel volt hatalmazva, de mivel kellően érett volt hozzá, ezért teljesen fel volt hatalmazva. Ugyanez megtörténhet velünk is – elérhettek egy magas szintű megvalósítást. De amikor eléritek a teljes önmegvalósítást, akkor teljesen fel lesztek hatalmazva, a lelki érettségetek által. Ez hosszú időbe telik! Éppúgy, mint az anyagi életben – ahhoz, hogy felnőtt emberként tekintsünk rátok, el kell telnie jónéhány évnek, hosszú évek előkészülete után, egyszer csak észhez tértek; hasonlóan van ez a lelki életben is – ugyanaz a megvilágosodási folyamat. S mi a Bhágavatam áldása? Ez önmagában elegendő a Legfelsőbb teljes megvalósításához! Ezért azt mondják, hogy: „Mi szükség hát más írásra?” Mert itt megkaphatjátok az alapvető és lényegi információkat a Legfelsőbb Istenről. Információkat kaphattok Róla úgy, mint az Univerzum Legfelsőbb Ura és meg is érthetitek Őt, úgy, mint a szívek Ura. S ez az igazán lényeges információ!

„Amint az ember figyelmesen és alázatosan hallgatja a Bhágavatam üzenetét, e tudás művelésével megszilárdítja szívében a Legfelsőbb Úr helyzetét”.

Hány milliószor hallottuk már, hogy a Legfelsőbb Úr jelen van mindenki szívében, de vajon mennyit értettünk meg ebből a nagyon egyszerű tényből? Egy lopott pillantás, egy lopott pillantás a szívekbe. Tehát arról van szó, hogy ott felismerhetjük a Legfelsőbb jelenlétét a szívekben. Próbáljuk ezt megvalósítani. Egy lopott pillantás – nem sok, épp elég. Ha megtörténik, akkor elég!

Ezért igyekezzünk alázatosan odafigyelni erre az üzenetre, ez az odaadás útja! Ha elég szerencsések vagyunk és sikerül ilyen hangulatban odaszentelni a figyelmünket másokra, akkor minden bizonnyal megkapjuk azt az áldást, hogy bepillanthatunk különböző isteni dolgokba. Ezt a tudást adja a Bhágavatam – tisztelet és meditáció.

Tehát, sok sikert kívánok a közös erőfeszítéseitekhez! Tudjuk, hogy a saját erőfeszítéseink, még ha egyesítjük is az erőinket, nagyon korlátozottak. De fohászkodom az isteni áldásért, mely áthidalhatja az emberi korlátok és hiányosságok közötti szakadékot! Hiszen, ami lehetetlen a számunkra, az Számára könnyűszerrel lehetséges!

[1] Srimad Bhágavatam 1.1.2.



waiting

 (от лекция на Свами Тиртха, 22.08.2016 вечер, Лудащо)

(продължава от предишния петък) 

„Най-висшата истина е реалност, различна от илюзията, за благото на всички.”[1]

Ако сте стъпили с двата крака в материалния свят, ще кажете: „Духовното послание е нереално.” Ако и двата ви крака са стъпили в божествената сфера, ще речете: „Материалното послание е нереално”. Тези случаи са ясни. Проблемът е ако единият ви крак е тук, а другият там. Тогава не знаете кое е реално и кое нереално. Така че изберете страна. От коя страна искате да застанете – тук или там? Тогава ще виждате реалността и илюзията по-точно. Разбира се, ако стоите тук, въпреки всичко вашата „реалност” ще е съвсем нереална, а пък “нереалното” ще бъде истинско. Но ако и двата ви крака са оттатък, това, което считате за реално, ще бъде съвсем реално, а което считате за нереално, ще е съвсем нереално. Затова се нуждаем от посланието на онези, които се намират от оттатъшната страна. Защото те предават божествения завет и го превеждат на нашия език, за нашето разбиране.

И така, божествената истина е различна от илюзията за благото на всички. Опитваме се да надникнем в тази божествена реалност, да си откраднем един поглед към нея. Защо откраднат поглед? Защото е по-интересно, по-пленително. Онова, което е леснодостъпно, обикновено не го ценим достатъчно. Но ако трябва да си откраднем поглед към божествената реалност, тогава сме готови да се стремим към нея.

Понякога не можем да преценим кое е истинско и кое фалшиво. Но тук получаваме насърчение, че тази разлика е ясна. Единствено трябва да следваме процеса и ще разберем.

Как продължава текстът? „Тази истина изкоренява тристранните страдания.” На изток хората казват: „Животът е страдание. Животът е мизерия.” При все това се усмихват. Тук, на запад, си мислим, надяваме се, че животът е веселие, а пък сме с кисели лица. Нещо не е наред. И така, да се изкоренят страданията на материалното битие не е лесно. И трябва да призная, в началото си мислех, че преданите са избавени от материални страдания. Обаче изглежда не сме. Ние също сме изложени на практическите реалности в този материален живот. Въпреки всичко имаме надеждата, че някой ни очаква накрая.

След това: „Този прекрасен „Бхагаватам”, съставен от великия мъдрец Вясадева в неговата зрялост, е достатъчен сам по себе си за осъзнаване на Бога. Каква е нуждата от други писания?”. Тази книга „Бхагаватам” е била съставена и предадена от един жив бхагават. Вясадева е идеалният гуру. Защо? Защото притежава божествено познание и божествена реализация. В неговата зрялост – това означава, че преди е бил почти изцяло боговдъхновен, но в зрелостта си е напълно боговдъхновен. Същото трябва да се случи и с нас – трябва да постигнете високо ниво на осъзнаване. Но когато постигнете пълна реализация, тогава ще сте напълно боговдъхновени, тогава ще сте в своята зрялост. Това отнема дълго време. Както в материалния живот – да ви приемат за пораснал човек отнема години, дълги години на подготовка и идване на себе си; и в духовния живот процесът на просветление е същият. И каква е благословията на този „Бхагаватам”? Че той сам по себе си е достатъчен за пълна реализация на Върховния. Затова е казано: „Каква полза от други писания?” Защото тук можете да получите основната информация за Всевишния, както и съществената информация. Можете да научите за Него като за Върховния Господ на вселената, а можете да научите за Него и като за господаря на сърцата. А именно това е съществената информация.

„Когато някой с внимание и покорство слуша посланието на „Бхагаватам”, чрез тази култура на познанието Върховният Бог се установява в сърцето му.”

Колко милиони пъти сме чували, че Господ присъства в сърцата? Ала доколко сме осъзнали този простичък факт? Откраднат поглед, откраднат поглед в сърцата. За да прозрем Божието присъствие там. Това е, което се стремим да постигнем. Един откраднат поглед – не е много, но е достатъчно. Ако се случи е достатъчно.

Затова трябва грижливо и смирено да обърнем внимание на това послание. Такъв е пътят на предаността. Ако имаме щастието да съсредоточим вниманието си в такова настроение, по такъв начин, тогава определено ще бъдем благословени с различни прозрения. Това е умението за изучаване на „Бхагаватам” – почит и медитация.

Пожелавам ни успех в общите ни усилия. Ала не само това, защото нашите усилия, дори да обединим сили, са много ограничени. Но се моля за божествените благословии, които могат да прехвърлят мост над човешките ограничения и недостатъци. Защото което е невъзможно за нас е с лекота възможно за Него.

 

[1] „Шримад Бхагаватам” 1.1.2



waiting

 (из лекции Свами Тиртхи, 22.08.2016 вечером, Лудащо)

(продолжение с предыдущей пятницы) 

„Высочайшая истина это реальность, во имя всеобщего блага отличная от иллюзии.”[1]

Если вы стоите обеими ногами в материальном мире, вы скажете: „Духовное послание нереально”. Если вы стоите обеими ногами в духовном царстве, вы скажете: „Материальная жизнь нереальна”. Эти случаи ясны. Проблема возникает, если у вас одна нога здесь, а другая – там. Тогда вы не знаете, что реально, а что нереально. Поэтому выбирайте свою сторону. На чьей вы стороне – здесь или там? Тогда вы лучше увидите реальность и иллюзию. Конечно, если вы стоите здесь, даже ваша реальность будет нереальной, а ваша „нереальная” реальность, тем не менее, будет очень реальной. Но если у вас и обе ноги там, то, что вы считаете реальным, будет очень реальным, а то, что вы считаете нереальным, будет совсем нереальным. Поэтому нам нужно послание тех, кто находится на другой стороне. Потому что они передают божественное послание и переводят его на наш язык, в наше понимание.

Итак, божественная истина отличается от иллюзии на благо всех. Мы пытаемся заглянуть в эту божественную реальность, украсть один взгляд в божественную реальность. Почему украсть взгляд? Потому что так интереснее, так очаровательнее. Обычно мы недостаточно ценим то, что легко доступно. Но если нам нужно украсть взгляд на божественную реальность, тогда мы готовы стремиться к ней.

Иногда мы не можем решить, что правда, а что ложь. Но здесь нас обнадеживает то, что это однозначно. Только вы должны следовать за процессом, и тогда вы поймете.

Что следующее? „Такая истина искореняет тройственные страдания”. На Востоке говорят: „Жизнь – это страдание. Жизнь – это несчастье”. Тем не менее, люди улыбаются. Здесь, на Западе, мы думаем, мы надеемся, что жизнь будет веселой, но у нас очень кислые лица. Что-то здесь не так. Итак, искоренить невзгоды материального существования непросто. И я должен признаться, что вначале я думал, что преданные свободны от материальных страданий. Но похоже, что это не так. Мы также сталкиваемся с практическими реалиями материальной жизни. Тем не менее, у нас есть надежда, что в конце нас кто-то ждет.

Затем: „Этот прекрасный „Бхагаватам”, составленный великим мудрецом Вйясадевой в пору его духовной зрелости, сам по себе вполне достаточен для осознания Бога. Зачем нужны какие-либо другие священные писания?”.

Эта книга „Бхагаватам” была составлена ​​и передана живым бхагаватом. Вьясадева – идеальный гуру. Почему? Потому что он обладает божественным знанием, божественной реализацией. В его зрелости – это означает, что раньше он был почти полностью уполномоченным Бога, но в его зрелости он был полностью уполномоченным Бога. То же должно произойти и с нами – вы должны достичь высокого уровня реализации. Но когда вы достигнете полной реализации, тогда вы получите полную силу в своей зрелости. Это занимает много времени. Также как в материальной жизни – чтобы считать вас взрослым человеком, нужны долгие годы подготовки и прихода в себя; точно так же и в духовной жизни это тот же процесс просветления. И в чем благословение этого „Бхагаватам”? Его достаточно для полного осознания Всевышнего. Поэтому сказано: „Зачем нужны другие священные писания?” Потому что здесь вы можете получить основную информацию о Всевышнем, а также другую важную информацию. Вы можете получать информацию о Нем как о Верховном Владыке Вселенной, и вы можете воспринять Его как Владыку сердец. А именно это есть важная информация.

 „Как только человек начинает внимательно и смиренно слушать послание  „Бхагаватам”, это знание сразу же утверждает Верховного Господа в его сердце.”

Сколько миллионов раз мы слышали, что Верховный Господь присутствует в сердцах? Однако насколько мы осознали этого очень простого факта? Украденный взгляд, украденный взгляд в сердце. Чтобы мы осознали присутствие там Всевышнего. Это то, чего мы пытаемся достичь. Украденный взгляд – это немного, но достаточно. Если это произойдет, этого достаточно.

Поэтому мы должны внимательно и смиренно обратить внимание на это послание. Это путь преданности. Если нам посчастливится сосредоточить свое внимание в таком настроении, таким образом, тогда мы определенно будем благословлены разными озарениями. Это есть способ изучать Бхагаватам – почтение и медитация.

Итак, желаю всем успехов в наших совместных усилиях. И не только потому, что наши усилия, даже если мы объединим наши силы, очень ограничены. Но я молюсь о божественных благословениях, которые могут навести мост над ущельем человеческих ограничений и недостатков. Потому что все, что невозможно для нас, очень легко возможно для Него.

 

[1] „Шримад Бхагаватам” 1.1.2



Вриндавана

(from a lecture of Swami Tirtha, 04.01.2017, morning, Sofia)

I’m very happy that we are here together. I feel honored that you came, because in this way you give a chance for me to repeat what I have learned from my masters. And this is one way to remember God, this is one way to approach divinity. Actually for the upcoming days I want to share with you some points about this topic – what are the relationships between the human beings and the Supreme Lord.

We can say that the zero level of relationship to the Supreme is to deny His existence. ‘God doesn’t exist.’ So first you declare there is something that doesn’t exist. ‘God – doesn’t exist.’ This is our first, basic relationship to the Supreme. ‘He doesn’t exist.’ We can see how unusual and illogical is this approach, this atheism. Especially when our Lord appears.

So, the first approach, especially in this age, for many of our fellow brothers and sisters is to deny that there is some superior reality. ‘This is reality – body, earth, matter – this is reality.’ But we don’t agree. We do believe that there is a finer reality beyond all these external, relative realities. And actually this is what we are searching for.

Then if somebody is not atheistic, he might say: ‘I don’t mind if there is something or there is none – it’s not my business.’ This is a kind of negative neutrality, rejecting: ‘It doesn’t concern me.’

I think we can also skip this and search for the next level of relationship. And many times this is fear. Fear as a basic motivation for faith. Fear of death, fear of eternal hell – you want to avoid this unpleasant experience. “I don’t know how the heaven is, but definitely I want to avoid hell.” You know the famous joke when there was a big atheist on his deathbed and two priests were approaching him. One said: “Just give this job to me, I will convert him.” He entered and after five minutes he said: “He is converted.” And his friend asked: “Did you describe heaven so nicely, so eloquently to him that he wanted to join?” “No, no, I described hell.” So, if we want to avoid something uneasy, something bad – this is another kind of motivation based on fear. A little hope of something good, but basically trying to avoid something bad.

Of course ‘fear of God’ is a very broad expression and it’s not limited to this very human basic fear, but it’s something separate, because it’s more like an obedient relationship in Christianity.

Then another relationship to the Supreme is when it’s not rejection, it’s not negligence, it’s not fear, but it’s duty. ‘If there is God and I belong to Him, then there is something I have to do about it.’ This commitment is very nice. This is the basis of some further relationships. We have to become reliable. And if we understand our duty, then the next step is to realize it, to put it into practice. We all know that ultimately there is only one duty in this human life – to let ourselves be embraced by the Supreme. Don’t resist! The only thing is to give up your resistance. Such a dutiful approach to the Supreme is something very good, very strong.

And maybe a next step is when we are more conscious about this relationship. We human beings, we have a very strong capacity and this is our consciousness. Consciousness is not simply intelligence, it’s something more. If we can mobilize all our conscious capacities and energies in connection with the Supreme, then we fulfill one requirement from the Gita, where Krishna says: “Use all your consciousness in connection with Me.”[1]

But should we stop at being conscious of God? We know that there is a very good example of a person who is conscious of Krishna – this is Kamsa. Kamsa, the chief demon – he was always very conscious of Krishna: ‘He will come, He is my death personified. Where is He?” – he was always remembering, always conscious. But not in a positive sense. So, we need a positive approach to the Supreme and then all these different relationships will develop more and more.

And finally the ultimate taste – this is spontaneous affection. When this is not your duty, because duty is something very official; this is not your consciousness that you have to work on it and direct it properly – no! This is like the natural flow. You have no other alternative than to approach your beloved Divine Couple in a spontaneous way.

(to be continued)

[1] Bhagavad Gita 12.8



Вриндавана

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 04-i szófiai reggeli tanításából) 

Nagy öröm számomra, hogy újra együtt lehetünk! Megtiszteltetésnek érzem, hogy eljöttetek, mert így lehetőséget adtok a számomra, hogy megismételjem mindazt, amit a mestereimtől tanultam. S ez az egyik módja, annak, hogy az Úrra emlékezzünk és hogy közelebb kerüljünk az isteni szférákhoz. A következő napokban szeretnék megosztani veletek néhány dolgot arról, hogy milyen kapcsolatok léteznek az emberek és a Legfelsőbb Úr között.

Azt mondhatjuk, hogy a Legfelsőbbhöz fűződő kapcsolatok között a nulladik szint az, amikor tagadjuk a létezését. ‘Isten nem létezik.’ Tehát először azt állítjuk, hogy van valami, ami nem létezik. ‘Isten – nem létezik.’ Ez az első, alapszintű kapcsolatunk a Legfelsőbbel. ‘Ő nem létezik.’ Láthatjuk mennyire szokatlan és ésszerűtlen ez a megközelítés, ez az ateizmus. Különösen akkor furcsa, ha az Úr láthatóvá válik a számunkra.

Tehát az első megközelítés sok embertársunk számára, főleg ebben a korban az, hogy tagadják azt, hogy létezne valamilyen felsőbb valóság. ‘Ez a valóság – test, föld, anyag – ez a valóság!’ Viszont mi ezzel nem értünk egyet, hisszük, hogy mindezen külső, relatív valóságokon túl létezik egy finomabb, tisztább valóság!

Nézzük a következő szintet, ha valaki nem ateista, mondhatja azt, hogy: ‘Nekem teljesen mindegy, hogy van ott valami vagy nincs – nem az én dolgom.’ Ez egyfajta elutasító, negatív semlegesség: ‘Engem ez nem érint.’

Azt hiszem ezt át is ugorhatjuk és nézzük meg az Istenhez fűződő kapcsolataink következő szintjét! Ez sok esetben a félelem, ami a hit alapvető motivációja. A haláltól való félelem, az örök pokoltól való félelem – szeretnétek elkerülni ezt a kellemetlen tapasztalást.  „Azt nem tudom, hogy a Mennyország milyen, de a Poklot mindenképpen el akarom kerülni.” Ismeritek a viccet a nagy ateistáról, aki a halálos ágyán fekszik és a két papról, akik elmentek hozzá. Az egyik azt mondja: „Add csak nekem ezt a feladatot, majd én megtérítem ezt az embert.” Majd belép hozzá a pap és öt perc után azt mondja: „Megtért.” Erre a barátja megkérdezte: „Annyira szépen írtad le a Mennyországot, hogy csatlakozni akart?” „Nem, dehogy, elmeséltem neki, milyen a Pokol.” Tehát, ha el szeretnénk kerülni valami kellemetlen, rossz dolgot, akkor, van egy másik, félelmen alapuló motiváció is. Kicsit reménykedek a jóban, de alapvetően megpróbálok elkerülni valami rosszat.

Természetesen az ‘Istenfélő’ kifejezés elég tág fogalom, nem korlátozható az emberi félelemre, inkább egyfajta engedelmesség a kereszténység szóhasználatban.

Egy másik kapcsolat a Legfelsőbbel, amikor nem elutasító, nem közömbös vagy félelmen, hanem a kötelességen alapuló kapcsolat van közöttetek.  ‘Ha Isten létezik és Hozzá tartozom, akkor ezért tennem kell valamit.’ Ez az elköteleződés nagyon szép; ez más kapcsolatok alapja is. Megbízhatóvá kell válnunk! Ha megértettük a feladatunkat, akkor a következő lépés a megvalósítás, a gyakorlatba való átültetés. Mindannyian tudjuk, hogy végső soron csak egyetlen kötelességünk van ebben az emberi életben – hagyni, hogy a Legfelsőbb átöleljen bennünket. Ne álljatok ellen! Csupán egyetlen dolgot kell feladnotok, az ellenkezéseteket. Ez egy tettre kész, nagyon szép és nagyon intenzív megközelítése a Legfelsőbbnek.

A következő lépés talán az, amikor tudatosabbak vagyunk erről a kapcsolatról. Emberek lévén rendelkezünk egy nagyon erős képességgel, a tudatossággal. A tudatosság nem egyszerűen intelligencia, ennél valami sokkal több. Ha minden képességünket és energiánkat mozgósítani tudjuk a Legfelsőbb szolgálatában, akkor eleget teszünk a Gítá egyik versének, melyben Krsna azt mondja: „Velem kapcsolatban használd minden értelmedet.” 1

De álljunk-e meg ennél a pontnál, hogy egyszerűen tudatosak vagyunk Istenről? Van egy nagyon jó példa egy olyan személyre, aki tudatában van Krsnának – ő Kansza, a fődémon, aki mindig nagyon tudatos volt Krsnáról: „Eljön, s Ő lesz a végzetem! Vajon hol lehet most?”  – mindig emlékezett Krsnára, mindig tudatos volt Róla, de nem pozitív értelemben. Tehát a Legfelsőbb pozitív megközelítésre van szükségünk és akkor ezek a különféle kapcsolatok egyre inkább kibontakoznak.

Végül következik a végső íz – ez pedig a spontán szeretet. Amikor ez már nem kötelesség, mert az nagyon hivatalos; nem egy direkt módon irányzott dolog; nem tudatosság, melyen dolgoznotok kell – nem! Hanem már egy természetes áramlás. Nincs más lehetőségetek, mint spontán módon közeledni a szeretett Isteni Párhoz!

(folytatása következik)

1. Bhagavad-gítá 12.8.



Вриндавана

(от лекция на Свами Тиртха, 04.01.2017, сутрин, София)

Много съм щастлив, че сме тук заедно. За мен е чест, че сте дошли, защото по този начин ми давате възможност да повторя каквото съм научил от моите учители. А това е начин да помним Бога, това е начин да се доближим до божественото. Всъщност в предстоящите дни искам да споделя с вас някои неща по тази тема – какви са взаимоотношенията между човешките същества и Върховния Бог.

Можем да кажем, че нулевото ниво на отношение към Всевишния е да се отрича Неговото съществуване. „Бог не съществува.” Значи първо заявяваш, че има нещо – „Бог” – което го няма – „не съществува”. Това е първото, елементарно отношение към Върховния. „Той не съществува”. Можем да видим колко необичаен и нелогичен е такъв подход, такъв атеизъм. Особено когато нашият Бог се появява.

И така, първият подход, особено в настоящата епоха, за много от нашите братя и сестри е да отричат, че има някаква по-висша реалност. „Това е реалността – тялото, земята, материята. Това е реалността.” Обаче ние не сме съгласни. Ние вярваме, че има по-фина реалност отвъд тази външна, относителна привидност. И именно нея търсим.

Ако някой не е атеист, той може да рече: „Не ме интересува има ли нещо, няма ли – не е моя работа.” Това е един вид негативна неутралност, отхвърляне: „Не ме засяга.”

Мисля, че можем да отминем и това, и да потърсим следващото ниво на взаимовръзка. Много често това е страхът. Страхът като основна мотивация за вяра. Страх от смъртта, страх от вечния ад – искате да избегнете тези неприятни преживявания. „Не знам как е в рая, но определено искам да избегна ада.” Знаете известния анекдот: един голям атеист бил на смъртното си ложе и при него отишли двама свещеници. Единият казал на другия: „Остави на мен, аз ще го обърна във вярата.” Влязъл при него, след пет минути излязъл и казал: „Обърнат е.” Неговият приятел попитал: „Нима му описа рая толкова красиво, толкова красноречиво, че той поиска да иде там?” „Не, описах му ада.” Така че ако искаме да избегнем нещо нелеко, нещо лошо – това е мотивация, опираща се на страх. Малко надежда за нещо добро, но основно опит да се избегне лошото.

Разбира се „страх Божи” е много широк израз, той не се ограничава до този толкова елементарен човешки страх, но това е нещо отделно, по-скоро става дума за отношение на покорство в християнството.

Друго отношение към Върховния е когато не е отхвърляне, не е пренебрежение, не е страх, а чувство на дълг. „Щом има Бог и аз Му принадлежа, значи трябва да направя нещо.” Подобна посветеност е нещо много хубаво. Тя е основа за по-нататъшни взаимоотношения. На нас трябва да може да се разчита. И ако разбираме своя дълг, тогава следващата стъпка е да го осъществим, да го приложим на практика. Всички знаем, че в крайна сметка има само едно задължение в човешкия живот – да се оставим да бъдем прегърнати от Бога. Не се противете! Нужно е единствено да изоставим съпротивата си. Такъв подход към Бога, основан на чувство за дълг, е нещо много добро, много стабилно.

И може би следващата стъпка е когато сме по-осъзнати за тези взаимоотношения. Ние, човешките същества, имаме една много силна способност и това е нашето съзнание. Съзнанието не е просто интелигентност, то е нещо повече. Ако можем да мобилизираме всичките си съзнателни способности и енергии във връзка с Върховния, тогава изпълняваме едно от изискванията в „Гита”, където Кришна казва: „Прилагай цялата си осъзнатост във връзка с Мен.”[1]

Ала достатъчно ли е само да сме осъзнати за Бога? Знаем, че има много добър пример за някой, който е много осъзнат за Кришна – това е Камса. Камса, водачът на демоните – той винаги бил в пълно съзнание за Кришна: „Той ще дойде, Той е олицетворението на моята смърт, къде ли е?” – той винаги Го помнел, винаги бил осъзнат. Обаче не в позитивен смисъл. Така че нужен ни е позитивен подход към Върховния и тогава всички тези различни взаимоотношения ще се развиват все повече и повече.

И в края на краищата най-висшият вкус – това е спонтанната обич. Когато не е твой дълг, защото дългът е нещо много официално; когато не е твоята осъзнатост, върху която работиш и я насочваш правилно – не! То е като естествен поток. Нямаш друга алтернатива, освен да се обръщаш към възлюбената Божествена Двойка по спонтанен начин.

 

(следва продължение)

[1] „Бхагавад Гита” 12.8