Sharanagati

(from a lecture of Swami Tirtha, 05.01.2016, morning, Sofia)

(continues from the previous Monday)

“Sadhana-bhakti, or the practice in devotional service, can be divided in two parts. The first is called regulative principles. One has to follow these different regulative principles by the order of the spiritual master or on the strength of the authoritative scriptures and there can be no question of refusal. That is called vaidhi, or regulated. One has to do it without any argument.”[1]

Vaidhi-bhakti is like an elementary practice – when we start to agree, when we start to train ourselves to say ‘yes’. This is a training process, a long training process. Of course our spiritual master also wants to speak about the end of the process, about the XYZ, but he has to start with the ABC. Therefore what happens? He will tell you: “Wake up in the morning, come to the lecture, chant your rounds, wipe the floor, clean the potatoes.” Then very obediently you follow, right? But sooner or later you will be expecting more. ‘I’ve been wiping the floor for two months now – and where is the ecstatic instruction coming? Already two months! So, maybe my guru is wrong. He doesn’t give me the ecstatic information. Something is wrong with this process.’

No, sadhana-bhakti is a long process. And we have to train ourselves to do the instruction that is given. Why? Because just imagine yourself: your spiritual master comes to you and says: “Now give up all your attachments and go back to Krishna!” Can you do that? Hardly ever we can accept such an invitation. You will say: “Sorry, my job!” or “I have to cook today.” So, we cannot do that all of a sudden, we need some training for that. This training comes by following the practical instruction: ‘Do this, do that’. And if we train ourselves to do, to perform, to take the advice, then when the more serious instruction comes to us, we will be able to do that also. Sadhana-bhakti is like an easier version of bhakti, considering the falling condition of devotees. So, if you think that your sadhana is too heavy for you, don’t forget that this is the easy part. More will come.

Baladev: It sounds optimistic.

Swami Tirtha: Ah, it sounds realistic.

“Another part of sadhana-bhakti is called raganuga. Raganuga refers to the point at which by following the regulative principles one becomes a little more attached to Krishna and executes devotional service out of natural love. For example a person engaged in devotional service may be ordered to rise early in the morning and offer arati. In the beginning it is done by the order of the spiritual master, but then he develops a real attachment. When he has this attachment, he automatically tries to decorate the deity, prepare different kinds of dresses and thinks of different plans to execute his devotional service. And although it is within the category of practice, this offering of loving service is spontaneous. So, the practice of devotional service, sadhana-bhakti, can be divided into two parts, namely regulative and spontaneous.”

We stop here for today, because we have to deeply fix in our understanding that sadhana-bhakti is divided into these two parts: vaidhi and raganuga. In each case the most important point is to follow. To follow in the footsteps of the great devotees, mahajanoh yena gatah supantha[2] – religion means to follow in the footsteps of mahajanas, the great authorities in spiritual life. We have to be careful, because somebody on a very elevated platform can tolerate certain practices and even difficulties, which might be like poison for a beginner. And if you feel sometimes that following the advice is a poison for you, don’t worry, this is only the first taste; later on it will become like nectar. But if you feel something like nectar – beware!

(to be continued)

[1] Nectar of Devotion, Chapter 2

[2] Mahabharata, Vana-parva 313.117

(Szvámí Tírtha 2016.01.05-i szófiai reggeli tanításából) 

(az előző hétfői tanítás folytatása)

“A szádhana-bhaktit, az odaadó szolgálat gyakorlatát szintén két részre lehet osztani. Az első részt szabályozó elvek szerint végzett szolgálatnak hívják: a lelki tanítómester utasítására vagy a hiteles szentírásoknak engedelmeskedve követnünk kell ezeket a szabályozó elveket, és fel sem merülhet, hogy elvetjük őket. Ezt nevezik vaidhinak, a szabályok követésének, melyet szó nélkül meg kell tenni.”[1]

A vaidhi-bhakti olyan, mint egy elemi gyakorlat – amikor elkezdünk egyetérteni, amikor elkezdjük gyakorolni, hogy igent mondjunk. Ez egy tanulási folyamat, hosszú tréning. Természetesen lelki tanítómesterünk a folyamat végéről, az XYZ-ről is akar beszélni, de az ABC-vel kell kezdenie. Ezért mi történik? Azt fogja mondani: Keljetek fel reggel, gyertek el a leckére, mondjátok el a köreiteket, mossátok fel a padlót, hámozzátok meg a krumplit!” Akkor nagyon engedelmesen követitek ezt, ugye? Ám előbb-utóbb többet fogtok elvárni. ‘Már két hónapja mosom fel a padlót – és honnan jön az extatikus utasítás? Már két hónapja! Talán a gurum téved, nem adja meg nekem az extatikus információkat. Valami baj van ezzel a folyamattal.’

Nos, a szádhana-bhakti egy hosszú folyamat, s nekünk edzenünk kell magunkat arra, hogy betartsuk az adott utasításokat. Miért? Csak képzeljétek el magatokat: a lelki tanítómesteretek odajön hozzátok és így szól: “Adjátok fel minden ragaszkodásotokat és térjetek vissza Krsnához!” Meg tudnátok tenni? Alighanem még nem tudunk elfogadni egy ilyesfajta meghívást. Így fogtok szólni: ’Bocsánat, de a munkám!’ vagy ’Ma főznöm kell.’ Egyből tehát nem tudjuk ezt megtenni, valamiféle képzésre van szükségünk ehhez. Ez a tréning a gyakorlati utasítások követésével kezdődik: ’Tedd ezt, tedd azt!’ S ha arra szoktatjuk magunkat, hogy teljesítsünk, fogadjuk meg a tanácsot, akkor, amikor a komolyabb utasítás érkezik hozzánk, azt is képesek leszünk majd követni. A szádhana-bhakti a bhakti könnyebb változata, figyelembe veszi a bhakták elesett helyzetét. Tehát ha úgy gondoljátok, hogy a szádhanátok túl nehéz számotokra, ne feledjétek, hogy ez a könnyű rész! Ennél sokkal több fog következni!

Baladév: Optimistán hangzik.

Szvámí Tírtha: Áh, realistán hangzik.

“A szádhana-bhakti másik részét rágánugának hívják. Rágánuga arra a szintre utal, amikor a szabályozó elvek követésének köszönhetően valaki egy kissé jobban ragaszkodni kezd Krsnához, és természetes szeretettel végzi az odaadó szolgálatot. Az odaadó szolgálatot végző bhakta például azt az utasítást kaphatja, hogy keljen fel kora reggel, és ajánljon áratit, amely a murti-imádat egyik formája. Kezdetben a lelki tanítómester utasítására kel fel hajnalban és ajánl fel áratit, ám később igazi ragaszkodás ébred benne. Amikor szert tesz erre a ragaszkodásra, minden biztatás nélkül, magától törekszik arra, hogy felékesítse a murtikat, hogy előkészítse a különböző ruhákat és magában örökké azt tervezgeti, hogyan végezhetné szépen odaadó szolgálatát. Noha a gyakorlat kategóriájába tartozik, ez a fajta szerető szolgálat ösztönös. Az odaadó szolgálat gyakorlatát, a szádhana-bhaktit tehát két részre oszthatjuk: szabályokat követő és ösztönös szolgálatra.”

Itt megállunk a mai napra, mert el kell mélyítenünk a megértésünket arról, hogy a szádhana-bhakti e két részből tevődik össze: vaidhi és rágánuga. Mindkét esetben a lényeg a követésben rejlik. A nagy bhakták lábnyomának követése, mahádzsanó jéna gatah sza pantháh …[2]– a vallás azt jelenti, hogy a lelki élet legnagyobb tekintélyeinek a mahádzsanáknak a lábnyomait követitek. Óvatosnak kell lennünk, mert egy nagyon emelkedett síkon lévő ember képes tolerálni bizonyos gyakorlatokat, sőt nehézségeket is, melyek mérgezőek lehetnek egy kezdő számára. S ha úgy érzitek néha, hogy egy tanács követése méreg számotokra, ne aggódjatok, ez csupán az első íz, később nektárrá válik majd. Ám ha valamit nektárnak éreztek – legyetek óvatosak!

(folytatása következik)

[1] Az odaadás nektárja, 2. fejezet, 22. oldal

[2] Mahábhárata, Vana-parva 313.117.

(от лекция на Свами Тиртха, 05.01.2016, сутрин, София)

(продължава от предишния понеделник)

„Садхана-бхакти, или практиката на преданото служене, може да бъде разделена на две части. Първата част са предписаните принципи. Човек трябва да следва тези различни предписани принципи по заръката на духовен учител или по силата на автентичните духовни писания и не може да става и въпрос за отказ. Това се нарича вайдхи, или предписано служене. Човек трябва да го извършва без да спори.”[1]

Вайдхи-бхакти е като елементарна практика – когато започваме да се съгласяваме, когато започваме да приучваме себе си да казваме „да”. Това е обучителен процес, дълъг обучителен процес. Разбира се, нашият духовен учител също иска да ни говори за края на процеса, за края на азбуката, обаче трябва да започне от АБВ. Затова какво се случва? Той ще ви каже: „Ставай сутрин, идвай на лекция, мантрувай си кръговете, изчисти пода, обели картофи.” И вие покорно следвате, нали? Но рано или късно ще започнете да очаквате повече. „Чистя пода вече два месеца – защо не идват екстатичните напътствия? Вече два месеца! Явно моят гуру е в грешка. Не ми дава екстатична информация. Нещо не е наред с този процес.”

Не, садхана-бхакти е дълъг процес. И трябва да се научим да изпълняваме инструкцията, която е дадена. Защо? Защото само си представете, духовният ви учител идва и казва: „А сега изостави всичките си привързаности и се върни обратно при Кришна!” Можете ли да го направите? Едва ли бихме могли да изпълним подобна заръка. Ще отвърнете: „Съжалявам, имам работа!” или „Трябва да сготвя днес.” Така че не можем да направим това изведнъж, нуждаем се от обучение. Това обучение се случва като следваме практически инструкции: „Направи това, направи онова”. И ако приучим себе си да действаме, да изпълняваме, да следваме съвета, когато получим някоя по-сериозна инструкция, ще сме способни да изпълним и нея. Садхана-бхакти е като една по-лесна версия на бхакти, съобразена с пропадналото състояние на преданите. Така че ако си мислите, че садханата ви е твърде тежка за вас, не забравяйте, че това е леката част. Повече предстои.

Баладев: Звучи оптимистично.

Свами Тиртха: О, звучи реалистично.

„Другата част на садхана-бхакти се нарича рагануга. Рагануга се отнася до степента, в която чрез следване на предписаните принципи човек става малко по-привързан към Кришна и извършва предано служене от естествена любов. Например, на извършващия предано служене може да бъде заръчано да става рано сутринта и да поднася арати. В началото той върши това заради заповедта на духовния учител, ала в последствие развива истинско привличане. Привързан по такъв начин, той от само себе си се стреми да украсява муртите, да приготвя различни дрехи и да измисля различни планове как да извършва преданото си служене. И въпреки че е в категорията на практиката, това принасяне на любящо служене е спонтанно. И така, практиката на преданото служене, садхана-бхакти, може да бъде разделено на две части, а именно предписано и спонтанно.”

Спираме тук за днес, защото трябва дълбоко да впишем в разбирането си, че садхана-бхакти се дели на тези две части: вайдхи и рагануга. И в двата случая най-важното е следването. Да следваш стъпките на великите предани, махаджанох йена гатах супантха[2] – религия означава да се върви по следите на махаджаните, великите авторитети в духовния живот. Трябва да сме внимателни, защото някой на много извисено ниво може да понася такива практики и дори трудности, които могат да са като отрова за начинаещия. А ако понякога чувствате, че следването на напътствията е като отрова за вас, не се притеснявайте, това е само първият вкус; по-нататък ще стане като нектар. Обаче ако чувствате нещо като нектар – бъдете нащрек!

(следва продължение)

[1] „Нектара на предаността”, Глава 2

[2] „Махабхарата” Вана Парва 313.117