Sharanagati

(from a lecture of Swami Tirtha, 07.01.2016 evening, Sofia) 

So, we learned that there are different levels of devotional service. The first was the vaidhi-bhakti or devotional service according to rules and regulations.

“The principles of vaidhi-bhakti are described also in the Shrimad Bhagavatam where Shukadev Goswami instructs the dying Maharaj Parikshit how to act. Maharaj Parikshit met Shukadev Goswami just a week before his death and the king was perplexed of what should be done before he was to pass on. Many other sages also arrived there, but no one could give him the proper direction. Shukadev Goswami gave this direction to him as follows: “My dear king, if you want to be fearless in meeting your death next week, then you must immediately begin the process of hearing, chanting and remembering God. If one can chant and hear the mahamantra and always remember Lord Krishna, then he is sure to become fearless of death, which may come at any moment.”[1]

So, here a very special moment is mentioned. There was a complicated background of the story, but anyway: Parikshit Maharaj, who was a king, was cursed to die in seven days. We might think that he is fortunate, because he knew exactly the date. We can never know the date of our passing away. Once I heard from somebody: “Well, I will use the last 30 years of my life like this and like that.” Who knows if this is in the future? Maybe 29 years have passed already. So we can never know when this final exam will come. But our king was fortunate enough to know that in seven days he will have to pass away. And if we receive such a message – that very soon you will have to pass away – most probably we’ll want to use our time properly. Therefore our king Parikshit wanted to inquire from the saints what to do now.

And the name is very meaningful here also, because his name means ‘The Proper Observer’. So, we all have to be observers of our own life, of the situations around, of the prospects, trying to find the essence. So Parikshit means who has a penetrating vision. Nevertheless in this moment he was perplexed. His vision was not proper, therefore he wanted to inquire. So, whenever our vision is blurred, so to say, we have to inquire.

And Shukadev Goswami arrived on the spot where the king was waiting for consultation. He was a young man, almost a boy. Nevertheless he was considered the best authority on spiritual topics. This shows that spiritual elevation is not a question of time. Also in devotional circles it applies. Who is an elevated devotee it doesn’t really depend on time. Why? Because Krishna likes newcomers. And He gives all the enthusiasm and all the blessings to a pure heart. Therefore we have to maintain that mentality. Do you still remember the first day when you met the devotees? When you entered the ashram? When you first felt the smell of the incense? Or tasted prasadam? This is such an extreme experience! And we were all so enthused that ‘There is a way of my personal salvation! There is a chance for that!’ It is this mentality we have to maintain. And it is very beneficial to take pictures when you receive your initiation. Why? To collect my own pictures? To have a private gallery – or what? The point is not this. But in this blessed moment we are very-very close to our original spiritual identity. The original bliss of the soul is shown on your face. Therefore it is very nice and very useful from time to time to look at your face at that time. Then to have a mirror and to check your face today. What happened meanwhile? ‘At that time I was so blissful, I was so much shining! And now I’m… shining even more!’ This is what we have to maintain – that original purity, that original blissful state that we have tasted. We had an intro into reality. This is what we have to maintain by feeling a neophyte all the time, permanently. Then we can inquire properly – even if we know that we shall pass away in seven days or if we don’t know, it doesn’t matter. We can inquire properly.

(to be continued)

[1] Nectar of Devotion, Chapter 2

(Szvámí Tírtha 2016.01.07-i szófiai esti tanításából) 

Tehát megtanultuk, hogy az odaadó szolgálatnak különféle szintjei vannak. Az első volt a vaidhí-bahkti, vagyis a szabályok szerinti odaadó szolgálat.

„A vaidhí-bahkti ezen elveit a Srímad Bhágavatam Második Éneke első fejezetének ötödik verse is leírja, amelyben Sukadév Gószvámí a halál küszöbén álló Paríksit Mahárádzsot tanítja arra, hogyan cselekedjen. Paríksit Mahárádzs csupán egy héttel a halála előtt találkozott Sukadév Gószvámíval, és nem tudta, mi a kötelessége eltávozása előtt. Sok más bölcs is érkezett a helyszínre, ám senki sem tudott megfelelő útmutatást adni neki. Sukadév Gószvámí azonban a következőt tanácsolta: „Kedves királyom! Ha az elkövetkező héten félelem nélkül akarsz szembenézni a halállal (hiszen a halál pillanatában mindenki retteg), akkor azonnal kezdj hozzá e folyamathoz: hallj Istenről, dicsőítsd Őt, és emlékezz Rá!” Ha valaki képes arra, hogy énekelje és hallgassa a Hare Krsna mantrát, valamint mindig az Úr Krsnára gondoljon, akkor bizonyos, hogy nem fog félni a haláltól, amely bármelyik pillanatban beköszönthet.” ^[1]

Itt tehát egy nagyon különleges pillanatot említenek meg. A történet háttere eléggé komplikált volt, mindenesetre: Paríksit Mahárádzsot – aki király volt – megátkozták, hogy hét napon belül meghaljon.  Gondolhatnánk úgy, hogy szerencsés, mivel pontosan tudta a dátumot. Mi sosem tudhatjuk eltávozásunk időpontját. Egyszer valaki ezt mondta nekem: „Életem legutolsó 30 évét így és így fogom felhasználni.” Ki tudja, hogy vajon ez a távoli jövőben fog-e bekövetkezni? Az is lehet, hogy már 29 év eltelt belőle, tehát sosem tudhatjuk, mikor is jön el a végső próbatétel.  Ám királyunk elég szerencsés volt ahhoz, hogy tudja, hét napon belül el kell távoznia. S ha egy ilyen üzenetet kapunk, hogy hamarosan el kell távozzunk – valószínű, hogy többségünk megfelelően akarja majd felhasználni az időt. Éppen ezért királyunk Paríksit meg akarta tudni a szentektől, hogy most mihez kezdjen.

S itt a név is nagyon jelentős, hiszen nevének a jelentése: ’A Körültekintő Megfigyelő.’ Ezért hát mindannyiunknak a saját életünk, a körülöttünk történő események megfigyelőivé kell válnunk, próbálva megtalálni a lényeget. A Paríksit jelentése tehát az, aki elmélyült látásmóddal rendelkezik.  Mindazonáltal ebben a pillanatban számára minden összekuszálódott. Látásmódja nem volt helyes, éppen ezért akart tudakozódni. Tehát bármikor, amikor úgymond látásmódunk elhomályosult, tudakozódnunk kell.

Sukadév Gószvámí megérkezett arra a helyszínre, ahol a király tanácsadásra várt. Fiatalember volt, majdnem kisfiú, mindazonáltal ő volt az, akit lelki témában a legnagyobb tekintélynek tartottak. Ez is azt mutatja, hogy a lelki emelkedettség nem az idő kérdése, ez szintúgy vonatkozik a bhakták társaságára is. Hogy ki az emelkedett bhakta, az nem igazán függ az időtől. Miért? Mert Krsna szereti az újonnan érkezőket, s határtalan lelkesedést és minden áldást megad a tiszta szívűeknek. Éppen ezért ezt a mentalitást kell fenntartanunk. Emlékeztek arra a napra, amikor először találkoztatok a bhaktákkal? Amikor beléptetek az ásramba? Amikor először éreztétek a füstölő illatát? Vagy kóstoltátok meg a praszádamot? Ez egy annyira rendkívüli megtapasztalás! S annyira lelkesek voltunk, hogy ’Ez az út a személyes megváltásomhoz! Van rá esély!’ Ez az a mentalitás, amit meg kell őriznünk. S nagyon hasznos, ha avatáskor készítetek fényképet. Miért? Hogy összegyűjtsétek a saját képeiteket? Hogy legyen egy saját albumotok, vagy miért? Nem ez a lényeg! Hanem az, hogy ebben a nagyon áldott pillanatban nagyon közel vagyunk az eredeti lelki önvalónkhoz. Lelkünk eredeti boldogsága tükröződik az arcunkon. Éppen ezért nagyon szép és hasznos, ha időről időre visszanéztek az akkori arcotokra. Utána nézzetek bele a tükörbe, és ellenőrizzétek a mai arcotokat! Mi történt közben? ,Akkoriban olyannyira boldog voltam, annyira ragyogtam! És most, most… sokkal jobban ragyogok!’ Ez az, amit fenn kell tartanunk – az eredeti tisztaságot, azt az eredeti ragyogást, amit akkor megízlelhettünk. Belekóstolhattunk a lelki valóságba. S ez az, amit mindig fenn kell tartanunk azáltal, hogy állandóan neofitának érezzük magunkat. S akkor képesek leszünk majd körültekintően tudakozódni. Még akkor is, ha tudjuk, hogy hét napon belül el kell távoznunk vagy, ha nem tudjuk, akkor nem számít.  Nem számít. Már képesek vagyunk megfelelően tudakozódni.

(folytatása következik)

[1] Az odaadás nektárja, 2. fejezet

(от лекция на Свами Тиртха, 07.01.2016 вечер, София) 

И така, научихме, че съществуват различни нива предано служене. Първото беше вайдхи-бхакти, или предано служене по правила и предписания.

„Принципите на вайдхи-бхакти са описани и в „Шримад Бхагаватам”, където Шукадев Госвами напътства умиращия Махарадж Парикшит как да действа. Махарадж Парикшит се срещнал с Шукадев Госвами само седмица преди смъртта си; царят бил объркан какво трябва да направи преди да напусне тялото си. Множество други мъдреци също пристигнали там, но никой не могъл да му даде вярната посока. Шукадев Госвами го насочил по следния начин: „Скъпи ми царю, ако искаш да си безстрашен когато срещнеш смъртта си идната седмица, трябва незабавно да се заемеш с процеса на слушане, възпяване и помнене на Бога. Ако някой може да повтаря и слуша махамантрата, и винаги да помни Бог Кришна, той несъмнено ще бъде безстрашен пред смъртта, която може да дойде всеки миг.”[1]

И така, тук се говори за един много специален момент. Предисторията е заплетена, но тъй или инак Парикшит Махарадж, който бил цар, бил прокълнат да умре след седем дни. Можем да си речем, че е бил късметлия, защото е знаел точната дата. Ние няма как да знаем датата на смъртта си. Веднъж някой ми каза: „Последните 30 години от живота си ще използвам по такъв и такъв начин.” Но кой знае дали това е в бъдещето? Може 29 от тях вече да са изтекли. Така че ние никога не знаем кога ще настъпи този сетен изпит. Ала този цар имал късмета да знае, че след седем дни ще трябва да си отиде. А ако получим подобно послание – че съвсем скоро ще трябва да умрем – най-вероятно бихме искали да използваме времето си подобаващо. Затова цар Парикшит искал да разпита светците какво трябва да стори сега.

Името тук също е изпълнено с дълбок смисъл, защото неговото име означава „Точният наблюдател”. Ние всички трябва да сме наблюдатели на собствения си живот, на ситуациите, които ни обкръжават, на перспективите, стремейки се да намерим същината. Парикшит означава „който има проникновен поглед”. При все това, в този момент той бил объркан. Виждането му не било ясно, затова той искал да задава въпроси. Значи, когато и нашето виждане е, така да се каже, замазано, трябва да питаме.

Шукадев Госвами пристигнал на мястото, където царят очаквал съвет. Шукадев бил млад момък, почти момче. Въпреки всичко бил считан за най-големия авторитет в духовните теми. Това показва, че духовното издигане не е въпрос на време. Същото важи и за кръговете на преданите. Кой е извисен предан изобщо не зависи от времето. Защо? Защото Кришна харесва новодошлите. Той дарява целия ентусиазъм и благословии на чистите сърца. Затова и ние трябва да запазваме такъв начин на мислене. Спомняте ли си първия ден, когато срещнахте бхактите? Когато пристъпихте в ашрама? Когато за първи път вдъхнахте аромата на инсенс? Или вкусихте прасадам? Това са такива неописуеми преживявания! Всички изпитвахме такова вдъхновение, че „Има път към личното ми спасение! Има шанс за това!” Този начин на мислене трябва да съхраним. И е много благотворно да имате снимки от посвещението си. Защо? За да си правим колекция от свои снимки? Да имаме лична галерия, що ли? Въпросът не е в това. Но в тези благословени мигове сме много, много близо до истинската си духовна самоличност. Изначалното блаженство на душата сияе на лицето ви. Затова е много хубаво и полезно от време на време да поглеждате лицето си в онзи миг. А след това да вземете огледало и да видите лицето си днес. Какво се е случило междувременно? „По онова време бях толкова радостен, сияех толкова много! А сега… сега сияя дори повече!” Това е, което трябва да запазим – тази първоначална чистота, това първоначално блажено състояние, което сме вкусили. Били сме въведени в реалността. Именно това чувство на новопристъпили трябва да съхраняваме през цялото време, постоянно. Тогава ще можем да запитваме подобаващо – независимо дали знаем, че ще си отидем след седем дни, или не знаем, това няма значение. Ще можем да задаваме правилните въпроси.

(следва продължение)

[1] „Нектара на предаността”, Глава 2

(from a lecture of Swami Tirtha, 6.09.2015 evening, Sofia)

(continues from the previous Friday) 

The next question says: “Where should a living being reside?”[1] Where to live?

Answer: Vrindavana.

Another: Ludashto.

Swami Tirtha: Ah, Ludashto is not bad. Just recently we had a tournament of shooting arrows. There was a big pandal with different destinations – Hawaii, Paris, Brahman, the spiritual sky, Goloka Vrindavana, Vaikuntha Planets, and also Ludashto. Then one of our friends shot the arrow – Ludashto. And on the next step he had to get some wisdom. And the wisdom coming to him was: “If you reach your goal, never turn back”. So, Ludashto is not a bad option. Because this is like Gupta Vrindavana, a hidden Vrindavana.

The answer tells here: “One should live in Vrindavana, where the transcendental pastimes of rasa-lila perpetually are performed.” So, these two are inseparable: in Vrindavana rasa-lila is always going on; and where rasa-lila is, there is always Vrindavana. This is the most essential pastime of our beloved Divine Couple. And this is the essence of Vrindavana.

The next question goes: “What should the living entity hear about, leaving aside all other topics”.

Answer: The pastimes.

Swami Tirtha: All right, next time you will give the lecture. Yes, what we should listen to? What topic we should pay attention to? “The reciprocal loving pastimes of Radha and Krishna are the only subject matter for oral reception by the living entity”. This is the best news that we can get. This is the best topic to listen to. Because such a message will change our life. Through this hearing capacity we can be connected to the higher reality.

And if we have all this knowledge accumulated so far in the conversation, then the next question comes: “What is the most worshipable object among all those to be worshiped?” Any suggestions?

Comment: I would suggest that maybe the lotus feet of the spiritual master?

Swami Tirtha: Close to. “The topmost worshipable object is the combined names of Radha and Krishna”. It is suggested if we don’t understand something, we have a special approach – worship. Then it will reveal to you. What do we understand about the combined names of Radha and Krishna? Personally myself not so much; therefore I worship. Why? Because ultimately this is not a topic to understand. Understanding means that you push something down, you take it into your fist. You put yourself above that topic. But it is said: pujala ragapata gaurava bhange[2] – Everything that is superior we should worship and take it on our heads. So, the combined names of Radha and Krishna are not for understanding, they are for being worshiped. We all know what the best worship is.

So, did you learn something about the ultimate goal of life? Maybe you can complain that there were too many questions. ‘I am lost in the jungle of questions.’ But don’t forget, all the answers came to the same topic. No matter what was the question, the answer was always the same. Love of Godhead is the best! Worship of the combined names of Radha and Govinda is the best. The best meditation is the lotus feet of God. The best song… Let’s sing the best song.

[1] In Search of the Ultimate Goal of Life, by Bhaktivedanta Swami Prabhupada

[2] Shrila B. R. Shridhara Maharaja often recited the verse written by his spiritual master Shrila Bhaktisiddhanta Saraswati Thakura

(Szvámí Tírtha 2015.09.06-i szófiai esti tanításából)                                                             

(az előző pénteki tanítás folytatása) 

A következő vers így szól: „Hol éljen az ember?”[1] Hol éljünk?

Válasz: Vrndávanban.

Másik válasz: Ludastón.

Szvámí Tírtha: Ó, Ludastó nem rossz. Nemrégiben tartottak nálunk egy íjász versenyt a bhakták. Volt egy hatalmas pandál különböző célállomásokkal, mint – Hawaii, Párizs, Brahman, a lelki világ, Gólóka Vrndávan, a Vaikuntha bolygók és Ludastó is. Majd az egyik barátunk ellőtte a nyilat és az – Ludastót találta el. A következő lépés pedig egy bölcs idézet húzása volt. S az idézet így hangzott: „Ha már elérted a célod, soha ne fordulj vissza”. Tehát Ludastó nem egy rossz választás, mert ez olyan, mint Gupta Vrndávan, egy rejtett Vrndávan.

A válasz így szólt: „Éljen Vrndávanban, ahol a rásza-lílá transzcendentális kedvtelése folytonosan zajlik.” Tehát ez a kettő elválaszthatatlan: Vrndávanban folytonosan a rasza-lílá kedvtelés játszódik; és ahol a rásza-lílá, ott van mindig Vrndávan. Ez a szeretett Isteni Pár legesszenciálisabb kedvtelése. S ez Vrndávan lényege.

A következő kérdés így hangzik: „Minden egyéb témát félretéve miről halljon az ember”.

Válasz: A kedvtelésekről.

Szvámí Tírtha: Rendben, legközelebb te tartasz leckét. Igen, miről halljunk? Milyen témára kell figyelnünk? „Az egyedüli téma, amiről az élőlénynek hallania kell, Rádhá és Krsna szerelmes kedvtelése”. Ez a legjobb hír, amelyet kaphatunk. Ez a legszebb hallgatandó témakör. Mert egy ilyen üzenet megváltoztatja az életünket. A hallás révén kapcsolódhatunk a magasabb valósághoz.

S mindezen ismeretek után, melyek a beszélgetés során összegződtek, a következő kérdés így hangzik: „Mi a legmagasztosabb az imádatra méltó dolgok közül?” Valami javaslat?

Hozzászólás: Talán, a lelki tanítómester lótuszlábait javasolnám?

Szvámí Tírtha: Közel van. „Rádhá és Krsna szent neve a leginkább imádatra méltó”. Javasolják, ha nem értünk valamit, akkor van egy különleges megközelítési módszerünk – az imádat. Akkor feltárulkozik a számotokra. Mit értünk Rádhá és Krsna szent nevein? Személy szerint én nem sokat; ezért közeledek imádattal feléjük. Miért? Mert ez nem olyan téma, amit meg lehet érteni. A megértés azt jelenti, hogy valamit lenyomsz, a markodba zársz. A téma fölé helyezed magadat. De azt mondják, hogy: púdzsála rágapatha gaurava-bhangé [2] – Mindent, ami felsőbbrendű, imádnunk kell és a fejünkre kell helyeznünk. Tehát Rádhá és Krsna szent neveit nem megértenünk, hanem imádnunk kell. Mindannyian tudjuk, mi a legjobb imádati mód.

Tehát tanultatok valamit az élet végső céljáról? Talán kifogásolhatjátok, hogy túl sok volt a kérdés. ‘Elvesztem a kérdések dzsungelében.’ De ne feledjétek, hogy valamennyi kérdés ugyanarra a témára vonatkozott. Nem számít, hogy mi volt a kérdés, a válasz mindig ugyanaz volt. A legfőbb az Istenszeretet! Rádhá és Góvinda szent neveinek az imádata a legjobb. A legjobb meditáció Isten lótuszlábainak az imádata. A legjobb dal… Énekeljük a legjobb dalt.

[1] Bhaktivédánta Szvámí Prabhupád: Az élet végső célja

[2] Sríla B.R. Srídhara Mahárádzs gyakran recitálta ezt a verset, melyet lelki tanítómestere Sríla Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Thákur írt

(от лекция на Свами Тиртха, 6.09.2015 вечер, София)

(продължава от предишния петък) 

Следващият въпрос е: „Къде трябва да живее човек?”[1] Къде да живеем?

Отговор: Вриндавана.

Друг: Лудащо.

Свами Тиртха: О, Лудащо не е зле. Неотдавна имахме турнир по стреляне с лък. Имаше един голям пандал с различни мишени – Хаваи, Париж, Брахман, духовното небе, Голока Вриндавана, планетите Ваикунтха, а също и Лудащо. Когато единият от приятелите ни стреля, улучи Лудащо. На следващия етап трябваше да си изтегли късметче. Късметът, който му се падна, беше: „Ако достигнеш целта си, никога не се връщай назад”. Така че Лудащо не е лоша опция, защото е като Гупта Вриндавана, скритата Вриндавана.

Тук отговорът гласи: „Човек трябва да живее във Вриндавана, където постоянно се играят забавленията раса-лила.” Така че тези две неща се неотделими: във Вриндавана винаги тече раса-лила; а където има раса-лила, там винаги е Вриндавана. Това е най-съкровеното забавление на нашата любима Божествена Двойка. То е и същината на Вриндавана.

Следващият въпрос е: „За какво трябва да слуша човек, оставяйки настрана всички останали теми”.

Отговор: За забавленията.

Свами Тиртха: Добре, следващия път вие ще давате лекцията. Да, какво трябва да слушаме? На каква тема следва да посветим вниманието си? „Забавленията, произтичащи от взаимната обич между Радха и Кришна са единствената тема, която трябва да влиза в ушите на живите същества”. Това са най-добрите новини, които можем да получим, най-добрата тема, която да слушаме. Защото такова едно послание ще промени живота ни. Чрез своята способност да слушаме можем да бъдем свързани с по-висшата реалност.

И ако имаме цялото това знание, натрупано дотук в разговора, идва следващият въпрос: „Кой е най-висшият обект на обожание сред всичко, което трябва да бъде обожавано?” Някакви предложения?

Коментар: Бих предположил, навярно, лотосовите нозе на духовния учител?

Свами Тиртха: Близко до това. „Най-висшият обожаем обект са комбинираните имена на Радха и Кришна”. Препоръчано е, ако не разбираме нещо да приложим специален подход – обожание. Тогава то ще се разкрие. Какво разбираме ние от комбинираните имена на Радха и Кришна? Лично аз не кой знае колко; затова обожавам. Защо? Защото в края на краищата това не е тема, която да бъде разбрана. Да разбереш нещо означава да го принизиш, да го вземеш на дланта си. Поставяш себе си над него. Но е казано: пуджала рагапатха гаурава бханге[2] – всичко, което е по-висше, трябва да го обожаваме, поставяйки го над главите си. Така че комбинираните имена на Радха и Кришна трябва не да бъдат разбрани, а да бъдат обожавани. А всички знаем кое е най-доброто обожание.

И така, научихте ли нещичко за най-висшата цел на живота? Може да възроптаете, че имаше прекалено много въпроси: „Изгубих се в джунглата от въпроси!” Но не забравяйте, че всички отговори се свеждаха до едно. Без значение какъв беше въпросът, отговорът беше все същият. Божествената любов е най-прекрасното нещо! Обожанието на комбинираните имена на Радха и Говинда е най-прекрасното нещо. Най-добрата медитация е върху лотосовите нозе на Бога. А най-добрата песен… Нека я изпеем.

[1] „Търсейки съвършената цел в живота” от Бхактиведанта Свами Прабхупада

[2] Шрила Шридхара Махарадж често рецитирал този стих, чут от неговия духовен учител Шрила Бхактисиддханта Сарасвати Тхакура

(Conferencia vespertina de Swami Tirtha, el 6.09.2015, Sofía)

(Continua la conferencia del pasado viernes) 

La pregunta siguiente: “Donde uno debería residir? Where should a living being reside?”[1] Donde vivir?

Respuesta: Vrindavana.

Otra: Ludashto.

Swami Tirtha: Ah, Ludashto no es esta mal. Recientemente hemos organizado torneo de tiro al arco. Había un gran pandal con diferentes destinaciones – Hawaii, Paris, Brahman, el cielo espiritual, Goloka Vrindavana, los planetas Vaikuntha, y también Ludashto. Un amigo nuestro ha acertado Ludashto. En la etapa siguiente debía tirar un billete de suerte. Ha acertado en: “Habiendo alcanzado la meta, no vuelvas atrás!”. Ludashto no es mala opción. Puesto al igual que Gupta Vrindavana es una Vrindavana oculta.

Viene la pregunta siguiente: “Que es lo que uno debería escuchar por encima de otros tópicos?”

Respuesta: Los pasatiempos.

Swami Tirtha: Esta bien. Vas a dar la próxima conferencia. Si, que es lo que deberíamos escuchar? En que tópico deberiamos enfocar la atencion? “Los pasatiempos que derivan de la afección recíproca entre Radha y Krishna, este es el único tópico que debe n percibir las orejas de los seres vivos.”

Son las mejores buenas noticias, el mejor tópico a escuchar. Puesto que este es el mejor mensaje que podría cambiar nuestra vida. Por medio de nuestra capacidad de escuchar podríamos llegar a conectarnos con una realidad más elevada.

Y si tuviéramos este saber acumulado en la conversación, vendría la pregunta siguiente: “Cual es el objeto de adoración más elevada entre todo lo que merecería adoración?” Algunas sugerencias?

Comentario: Sugeriría tal vez los pies de loto del maestro espiritual?

Swami Tirtha: Cercano. “El supremo objeto de adoración es la combinación de los nombres de Radha y Krishna”. Se nos recomienda cuando no comprendemos algo, aplicar el aproche especial – la adoración. Entonces vendría la revelación. Que es lo que comprendemos de la combinación de los nombres de Radhe y Krishna? Yo no comprendo gran cosa; por esta razón adoro. Por que? En fin de cuentas no es tópico destinado a comprenderlo. Comprender algo significa rebajarlo, cogerlo en la mano. Tú te pones encima de ello. Se ha dicho: pujala ragapata gaurava bhange[2] – Debemos adorar todo lo que sea superior, debemos adorarlo poniéndolo encima de la cabeza. La combinación de los nombres de Radha y Krishna no debe comprenderse, se le debe adoración. Y todos sabemos cuál es la mejor adoración.

Bueno, habéis aprendido algo de la meta mas elevada en la vida? Podéis lamentaros de la cantidad de preguntas: ‘Estoy perdido en la selva de preguntas!’ No olvidéis que todas las respuestas se reducen en una sola. No obstante la pregunta, siempre la respuesta es igual. El amor divino es lo más maravilloso! La adoración de los nombres de Radha y Krishna es lo mejor, lo más maravilloso! La mejor meditación es la de los pies de loto de Dios. Y en cuanto a la mejor canción. Vamos a cantarla.

[1] In Search of the Ultimate Goal of Life, by Bhaktivedanta Swami Prabhupada

[2] Shrila B. R. Shridhara Maharaja often recited the verse written by his spiritual master Shrila Bhaktisiddhanta Saraswati Thakura

(из лекции Свами Тиртхи, 6.09.2015 вечером, София)

(продолжение с предыдущей пятницы) 

Следующий вопрос это: „Где должен жить человек?”[1] Где надо жить?

Ответ: Вриндавана.

Другой: Лудащо.

Свами Тиртха: О, Лудащо это не плохо. Недавно у нас был турнир по стрельбе из лука. Был большой пандал с разными целями – Гаваи, Париж, Брахман, духовное небо, Голока Вриндаван, планеты Ваикунтхи, а также и Лудащо. Когда один из наших друзей стрелял, попал в Лудащо. На следующем этапе надо было выбрать билетик. Билетик, который ему достался, был: „Если достигнеш своей цели, никогда не возвращайся”. Так что Лудащо не плохой вариант, потому что он как Гупта Вриндаван, скрытый Вриндаван.

Ответ гласит: „Человек должен жить во Вриндаване, где постоянно совершаются трансцендентные игры раса-лилы”. Итак, эти две вещи неразделимы: во Вриндаване всегда происходит раса-лила; а где раса-лила, там всегда Вриндаван. Это самое сокровенное забавление нашей любимой Божественной пары. И в этом суть Вриндавана.

Следующий вопрос: „О чем должен слушать человек, оставляя всторону все остальные темы”.

Ответ: Об играх.

Свами Тиртха:  Хорошо, в следующий раз вы будете читать лекцию. Да, что мы должны слушать? На какую тему стоит посвятить свое внимание? „Взаимные любовные игры Радхи и Кришны – единственная тема, заслуживающая быть воспринятой слухом живым существом”. Это лучшие новости, которые мы можем получить. Это лучшая тема для прослушивания. Потому что такое послание изменит нашу жизнь. Благодаря этой способности слушать мы можем быть связанными с высшей реальностью.

И если у нас есть все эти знания, накопленные до сих пор в разговоре, тогда возникает следующий вопрос: „Какой объект является самым почитаемым среди всех, кому нужно поклоняться?” Какие-либо предложения?

Коментарий: Я бы предположил, что, может быть, лотосные стопы духовного учителя?

Свами Тиртха: Близко к тому. „Самый главный объект поклонения – это сочетание имен Радхи и Кришны”. Предлагается, если мы чего-то не понимаем, у нас есть особый подход – поклонение. Тогда это откроется вам. Что мы понимаем в сочетании имен Радхи и Кришны? Лично я не очень; поэтому я поклоняюсь. Зачем? Потому что в конечном итоге это не тема для понимания. Понимание означает, что вы что-то снижаете, вы берете эго в кулак. Вы ставите себя выше этой темы. Но сказано: пуджала рагапата гаурава бханге[2] – Все, что выше, мы должны поклоняться и ставить  это над собой. Итак, объединенные имена Радхи и Кришны предназначены не для понимания, а для поклонения. Все мы знаем, что такое лучшее поклонение.

Итак, вы узнали что-нибудь о конечной цели жизни? Может быть, вы можете пожаловаться, что было слишком много вопросов. „Я потерялся в джунглях вопросов”. Но не забывайте, что все ответы сходились к одному и тому же. Независимо от того, о чем был вопрос, ответ всегда был один. Божественная любовь – это самое лучшее! Поклонение объединенным именам Радхи и Говинды – это самое лучшее. Лучшая медитация – это та, которая на лотосные стопы Бога. Лучшая песня … Давайте споем лучшую песню.

[1] „В поисках совершенной цели  жизни”  Бхактиведанта Свами Прабхупады

[2] Шрила Шридхара Махарадж часто рецитировал этот стих, услышанный у его духовного учителя Шрила Бхактисиддханта Сарасвати Тхакура

(from a lecture of Swami Tirtha, 05.01.2016, morning, Sofia)

(continues from the previous Monday) 

Question of Paramananda: I want to ask in connection of the pure devotional service. I have a question connected with the sin. While reading Shikshashtakam, in the fourth verse where Mahaprabhu says He doesn’t want women, followers, money, fame, it sounds like He is sharing that He has no attraction to these. Is it possible for us to achieve this level not to be attracted to these aspects of life, especially in their more sinful aspects?

Swami Tirtha: Yes. Of course, it’s possible.

Paramananda: When does it happen?

Swami Tirtha: When does it happen? If you practice varnashrama-dharma for 25000 lifetimes without a mistake, then it will easily happen. This is the technical solution. Or I have a shortcut. Because in the shastras it is said that there are many complicated rules and regulations and purifying processes and this and that; but simply by serving affectionately the spiritual master, who is so dear to Krishna, all the results that you achieve with big hardship through other processes – you can achieve that very easily.

Once I heard from one Maharaj an advice concerning this. He said: “If you have material desires – try to enjoy them!” You know, I was a little surprised. But then he continued: “Because then you will burn and give them up very quickly.” This is so to say the tantric method – take as much that you are fed up with it.

Yet simply if we somehow always keep the lotus feet of our spiritual master in front of our eyes; or in case you have any trouble, you immediately visualize your worshipable deity – where is the trouble?

And don’t reject your attachment – improve it! Find a better object for your attachment. Do you remember the example of Dhanur das? He was madly after beauty. He had a beautiful wife. And the eyes of his wife were so beautiful and so charming, that he wanted always to look into the eyes of his wife. You know how couples walk in India – first the husband and the wife is following him. But if you are walking ahead of your beautiful wife with the beautiful eyes – you don’t see them. So Dhanur das was always walking backwards – always fixing his eyes on the eyes of his wife. He was so much charmed and enamored with her. So, if you think you have some attachment – come on, this is a very neophyte, very insignificant attachment. Until we don’t walk backwards in order to fix our vision on the eyes of our wife we don’t have real attachment.

And once Ramanuja Acharya was observing this scene – a man walking backwards ahead and always observing the lady behind – and he said: ‘What’s that?!?’ So he approached Dhanur das and asked: “Wait a minute, what’s happening here?” Dhanur das said: “You know the beauty of the eyes of my wife – this is the most beautiful thing and I cannot live a moment without this vision.” Then Ramanuja Acharya also observed the lady and said: “Hm, not bad. But I can show you something more beautiful.” Then Dhanur das was astonished: “It’s impossible! These are the most beautiful things I’ve ever seen!” And then Ramanuja took him by the hand and led him into the temple of Lord Vishnu. A beautiful, beautiful deity of Lord Vishnu was inside. And then Dhanur das said: “Yes, I surrender! This is more beautiful than the eyes of my wife. I will follow you.”

So, find a better object for admiration.

(Szvámí Tírtha 2016. január 5-i reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása) 

Paramánanda kérdése: A tiszta odaadó szolgálattal, pontosabban a bűnnel kapcsolatban volna kérdésem. A Siksástakamot olvasva a negyedik versben, ahol Maháprabhu azt mondja, hogy ’nem szeretne nőket, követőket, pénzt vagy hírnevet’ – úgy hangzik, azt osztja meg velünk, hogy Ő már nem vonzódik ezekhez. Lehetséges ezt a szintet elérni, hogy ne vonzódjunk az életnek ezekhez az aspektusaihoz, különösen a még bűnösebb vonatkozásaikban?

Szvámí Tírtha: Igen, természetesen lehetséges.

Paramánanda: Az mikor történik meg?

Szwámí Tírtha: Mikor történik meg? Ha majd 25000 életen át hibátlanul gyakoroljátok a varnásram-dharmát, akkor könnyedén megtörténik. Ez a technikai megoldás, vagy létezik egy rövidebb út is. Hiszen a sásztrákban az áll, hogy sokféle komplikált szabály, tisztító eljárás, és miegymás létezik, ám egyszerűen a Krsnának oly kedves lelki tanítómester szeretetteljes szolgálatával valamennyi eredmény könnyedén elérhető, amelyeket más egyéb folyamatokon keresztül nagy nehézség árán érnétek csak el. 

Egyszer hallottam egy Mahárádzstól egy ezzel kapcsolatos tanácsot, ő ezt mondta: „Ha anyagi vágyaid vannak – próbáld azokat élvezni!” Tudjátok, ezen kissé meglepődtem, ám ő folytatta: „Hiszen akkor elégetitek azokat, és gyorsan túljuttok rajtuk.”

Ám egyszerűen, ha valahogyan mindig tanítómesterünk lótuszlábait tartjuk szemeink előtt; ha bármi gondotok támad, azonnal vizualizáljátok imádott múrtitokat – akkor milyen baj érhet benneteket?

S ne utasítsátok el ragaszkodásaitokat – emeljétek fel azokat! Találjatok jobb célt a ragaszkodásaitoknak! Emlékeztek Dhanur dász példájára? Bolondult a szépségért, és volt egy gyönyörű felesége, akinek a szemei olyannyira gyönyörűek és csábítóak voltak, hogy mindig a felesége szemeit akarta nézni.  Tudjátok, Indiában hogy sétálnak a párok – elől megy a férj, követi a felesége. Ám ha a gyönyörű szemű feleséged előtt sétálsz, akkor nem látod őt. Így Dhanur dász mindig arccal hátrafelé fordulva sétált – szemeit mindig a felesége szemeire szegezve, és eltelve a szépségével. Így ha úgy vélitek, van valamiféle ragaszkodásotok – ugyan már, ez annyira neofíta, nagyon jelentéktelen ragaszkodás. Mindaddig, amíg nem sétáltok arccal hátrafelé azért, hogy lássátok feleségetek szemeit, addig nincsenek is igazi ragaszkodásaink.

S egyszer Rámánúdzsa Ácsárja szemtanúja volt ennek a jelenetnek – ez a férfi, arccal hátrafelé sétált, s mindig a mögötte sétáló hölgyet bámulta – így szólt: ‘Ez meg mi a csoda?!?’ Odament Dhanur dászhoz és megkérdezte: „Álljon meg egy pillanatra, miért csinálja ezt?” Dhanur dász így válaszolt: „Tudod, a feleségem csodálatos szemei – ezek a leggyönyörűbbek az egész világon, s én egyetlen pillanatig sem élhetek e látvány nélkül.” Ezután Rámánudzsa Ácsárja szintén szemügyre vette a hölgyet, majd így szólt: „Hm, nem rossz. De mutathatok neked valami sokkal szebbet.” Ekkor Dhanur dász meglepődve így szólt: ,,Ez lehetetlenség! Ezek a legszebb dolgok, amiket valaha is láttam!”  Ezután Rámánúdzsa kézenfogva elvezette őt az Úr Visnu templomába, ahol egy szemet gyönyörködtető Visnu szobor volt bent. Ekkor Dhanur dász így szólt: „Igen, megadom magam! Ez sokkal szebb, mint a feleségem szemei. Téged foglak követni.”

Találjatok hát egy magasabb eszményt imádatotok számára!