Archives

Calendar

August 2019
M T W T F S S
« Jul   Sep »
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  



Archive for August 5th, 2019

parampara

(from a lecture of Swami Tirtha, October 2013, Ludashto, Vyasapuja)

First of all I’d like to greet everyone. I’m very happy and I feel very much honored that you all took the trouble and came. On these occasions I have a little spiritual schizophrenia, because one part of mine is very happily engaged in this celebration with all of you, while the other part of mine is a little confused and feeling uneasy to sit on this side of the group and not on that side. But let speak that part of me who is very happy to be engaged in such a service.

Why? Because one of the most beautiful parts of this existence, of the experience of life is the association with other human beings. This is the source of the utmost happiness and satisfaction, and of the greatest troubles of all. There is a very special part of associating between human beings – this is the spiritual association. And yet another part of it is associating with someone higher, with a more respectable person – to associate with a guru. There is an old advice: don’t approach the king, the ox, the cart, the fire, the woman and the guru too close, because then you will burn; but don’t stay too far away, because then you will get no benefit of that association. So we have to find the proper way, the proper mood of this association, when there is no so much burning, yet we can enjoy the heat and the light.

I still remember the days when we came together, brothers and sisters, to celebrate Gurudev’s birthday. So these memories help me to stay here and not to disappear all of a sudden. Because I remember that it was so important for us, it was such an enthusiastic moment for us, that if I can, I’m very happy to help others to experience the same feelings.

I’m not an eloquent speaker, but I know those who are really eloquent speakers – so much so, that when they speak, even those who don’t understand the language start to cry. I was observing that and it means that power and fire is there, the heart of that person is burning so much, that he is able to share with others even without the words. And that proves that it is possible to overcome the material limitations. We are not concerned with bodily or material limitations, but we truly believe in the victory of the heart and soul, we believe in the spiritual power.

In those old days the celebrations were very similar just like today – we all came together, everybody was rushing in the kitchen and we tried our best to serve Gurudev, who was so many times very dissatisfied and it was very difficult to find how to make him happy. Yet we had learned how to celebrate and how to worship the guru principle properly.

So Gurudev was a fiery person we can say, he was a very powerful person. But let me quote some thoughts and some memories from another person, who was not fire, but a lion, the roaring lion of preaching – Bhaktisiddhanta Sarasvati Thakur. He was so strict, that he allowed his disciples to celebrate his birthday only after his 50th. Until that time – threre was no chance for such celebrations. So, this is a lecture from 1936 the 6th of February – the last Vyasapuja before his death. It’s not so easy to translate, but we’ll try.

“Accepting the role of a guru, we have taken the responsibility and took this very serious task. From the audience everybody is sitting on a normal place, only I was supplied with an elevated seat. People in general might say: “Look how wide the zoo of God is! What arrogance! He is mad! Better we say he is cruel. Have you seen such a dirty pig with garlands on his neck? His high words and this great celebrations – how puffed up he is! He is listening as the others glorify his merits. Look! His ears are growing big – it’s obvious how much pleasure he takes from this. What is this questioning of Chaitanya Mahaprabhu’s teachings?! Is it possible that this wild beast will ever change?”

So it happened that I am the greatest fool of the world. Due to my arrogance nobody came to help me with good advice. And as nobody came to me to help me, therefore I shared my trouble with Mahaprabhu. I remembered if I open up my problems to Him and listen to His advice, it could be better. So He said: “Whomever you meet, talk to him about Krishna. My given order is this: become a guru and liberate this whole world! No material obstacle will stop you in this service. Here we shall meet and be together again.”

 

(to be continued)

 



parampara

(Szvámí Tírtha 2013. októberi tanítása Ludastón, a Vjászapúdzsán) 

Először is hadd üdvözöljelek mindannyiótokat! Örömömre szolgál és nagy megtiszteltetés a számomra, hogy fáradságot nem kímélve eljöttetek ide. Spirituális tudathasadásban vagyok ilyenkor, mivel egyik énem nagy örömmel vesz részt az ünneplésben veletek, a másik énem pedig kicsit feszélyezve érzi magát, mivel a társaságnak ezen az oldalon ülök, nem pedig azon, ahol ti ültök. Most inkább hadd szóljon az az énem, amelyik boldogan vesz részt az ilyenfajta szolgálatban.

Miért? Azért mert valójában az emberi életnek az egyik legszebb része az a másokkal való társulás. Ez a legnagyobb boldogságnak, elégedettségnek, s a legnagyobb problémáknak, szükségeknek is a forrása az életben. A társulásnak van egy különleges része, ez pedig a lelki társulás. Ezen a lelki társuláson belül is van egy még különösebb vonulat, ez pedig a lelki elöljáróval, a guruval való társulás. Az ősi tanács az, hogy az ökörhöz, a tűzhöz, a szekérhez, a királyhoz, a nőhöz, s a guruhoz ne menj túl közel, mert az megpörzsöl! De ne maradj túl távol sem, mert akkor meg semmi hasznát sem tudod venni a társulásnak. Meg kell találni a helyes módját, a helyes hangulatát ennek a társulásnak, amikor nem olyan erős a pörkölődés, de azért a meleget meg a fényt, a világosságot, azt meg tudjuk érezni.

Visszaemlékszem azokra az időkre, amikor mi, hittestvéri körben gyűltünk össze Gurudév születésnapjának a megünneplésére. Na, ennek az emléke biztat arra, hogy ne tűnjek el ezeken a napokon hirtelenjében, hiszen emlékszem, mennyire fontos volt nekünk, mennyire lelkesítő pillanat; s én szeretném, hogy ebben az örömben mindenkinek része lehessen, s ha tudok, szívesen osztozom, hogy mások is megtapasztalhassák ugyanazokat az érzéseket.

Nem vagyok túl ékesszóló, de ismerek olyan személyt, aki tud úgy beszélni, hogy aki nem érti a nyelvet, még az is sírva fakad tőle. Hát, tudjátok, ez a művészet, ez a jele annak, hogy ott van az az izzás annak az embernek a szívében, ami a világi korlátokat legyőzi, s én nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ismerek ilyen embereket. Ez tehát a lelki erőnek a győzelme minden anyagi korlátozottság fölött; s ebben hiszünk, ebben érdemes hinni. Az anyagi korlátok azok úgy is vannak, azok nem olyan fontosak, a lélek győzelmében kell hinni. Minket nem a testi és anyag korlátok érdekelnek, mi mélyen hiszünk a szív és a lékek győzelmében.

Annak idején ezek az ünneplések nagyon hasonlóan zajlottak – valamennyien összegyűltünk, mindenki tolongott a konyhában, be sem fértünk a templomszobába, megtettünk minden tőlünk telhetőt annak érdekében, hogy Gurudévánkat szolgáljuk, aki sokszor nagyon elégedetlen volt, nehéz volt eltalálni, hogy mit is szeretne, mivel szolgálhatjuk az örömét. Mégis sok mindent megtanultunk arról, hogy ha ünnepelni akarunk, az milyen, és hogy hogyan kell helyesen ünnepelni, imádni a guru elvet.

Tehát Gurudév eléggé tüzes ember, eléggé határozott karakter volt. Most hadd idézzek néhány gondolatot és emléket egy másik személytől, aki nem tüzes, hanem „oroszlános” volt, a prédikálás bömbölő oroszlánjától, Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Thákurtól. Aki annyira szigorú volt, hogy a tanítványainak csak akkor tette lehetővé a születésnapja megünneplését, amikor már az 50. évét betöltötte, egészen addig nem volt semmiféle ünneplés. Ez a tanítás tehát 1936. február 6-án, a halála előtti utolsó Vjászapúdzsán hangzott el:

Magunkra vállalva guru szerepének felelősségét. – Vállaltuk a felelősséget, s elfogadtuk ezt a komoly feladatot! A hallgatóságból mindenki közönséges széken foglal helyet, s csak külön nekem gondoskodtak ilyen magasított ülőalkalmatosságról. Az emberek azt mondják: „Nézd csak, milyen nagy az Isten állatkertje! Micsoda arrogancia! Ez egy őrült! Milyen gonosz! Láttatok már ilyen aljas disznót? Virágfüzérek a nyakában – micsoda pöffeszkedés! Ez a dagályos szócséplés, ezek az eltúlzott jelzők! Milyen önelégülten figyeli, amikor dicsérik a teljesítményét, csak úgy nyúlnak a fülei! Szemmel látható, milyen gyönyört okoz neki. Mi más ez, mint Maháprabhu tanításának a sárba tiprása? Lehetséges, hogy ez a beképzelt, szemtelen vadállat valaha is megváltozzon?

Az Én akaratom az: légy guru! – Úgy alakult, hogy én vagyok a világ legnagyobb bolondja. Kevélységem miatt senki sem segít engem jótanácsaival. Mivelhogy senki sem ereszkedik le hozzám, hogy segítsen nekem, ezért egyenesen Maháprabhu elé vittem ügyemet. Eszembe jutott ugyanis, hogy mi lenne, ha feltárnám előtte problémáimat, s meghallgatnám, vajon mit tanácsol. Srí Csaitanjadéva így szólt hozzám: Bárkivel is találkozol, beszélj neki Krsnáról, az Én akaratom az: légy guru, szabadítsd fel ezt a földet! Semmilyen világi áramlat nem akadályozhat meg ebben téged. Ezen a helyen találkozunk, s együtt leszünk majd újra.”

 (folytatjuk)

 



parampara

(от лекция на Свами Тиртха, октомври 2013, Лудащо, Вясапуджа)

Най-напред бих искал да приветствам всички. Много съм щастлив, за мен е голяма чест, че всички вие сте си направили труда да дойдете. На подобни събития имам нещо като духовна шизофрения, защото една част от мен радостно участва в празненството заедно с всички вас, докато друга моя част е леко объркана и се чувства неловко да седи от отсамната страна на групата, а не оттатък. Но нека говори онази част от мен, която е щастлива да участва в такова служене.

Защо? Защото една от най-красивите страни на това съществуване, на живота, е общуването с другите човешки същества. То е източник на най-голямото щастие и удовлетворение, ала същевременно и на най-големите проблеми за всички. И има една много специална част от общуването между хората – това е духовното общуване. Част от него пък е общуването с някой по-висш, по-уважаван – общуването с гуру. Има една древна препоръка: не се доближавай твърде много до цар, вол, каруца, огън, жена и гуру, защото ще се опариш; но не стой и прекалено далеч, защото тогава няма да имаш полза от общуването си с тях. Така че трябва да открием верния начин, вярното настроение за това общуване, когато не се парим, но въпреки това можем да се радваме на топлината и светлината.

Още помня дните, когато се събирахме заедно, братя и сестри, да празнуваме рождения ден на Гурудев. Тези спомени ми помагат да остана тук и да не изчезна ненадейно. Защото си спомням колко важно беше това за нас, какъв наситен с ентусиазъм момент беше; и ако мога, бих бил много щастлив да помогна и на други да изпитат същите чувства.

Не съм красноречив оратор, но познавам такива, които наистина са сладкодумци – до такава степен, че когато заговорят, дори тези, които не разбират езика, започват да плачат. Наблюдавал съм това и то означава, че има сила, има огън, че сърцето на този човек пламти така, че е способен да споделя с останалите дори без думи. А това доказва, че е възможно да се надмогнат материалните ограничения. Ние не се интересуваме от телесните, физически ограничения, но истински вярваме в победата на сърцето и душата, вярваме в духовната сила.

В онези дни празненствата бяха много подобни на днешните – събирахме се заедно, всеки тичаше в кухнята, стараехме да служим възможно най-добре на Гурудев, който толкова пъти беше много недоволен и беше много трудно да разберем как да го направим щастлив. Все пак се научихме как да празнуваме и как да почитаме гуру-принципа правилно.

И така, Гурудев беше много огнен човек, той беше могъщ човек. Но позволете ми да цитирам някои мисли и спомени на един друг човек, който е бил не огън, а лъв, ревящият лъв на проповядването – Бхактисиддханта Сарасвати Тхакура. Той бил толкова строг, че позволил на учениците си да празнуват рождения му ден едва след петдесетгодишнината си. Дотогава – никакъв шанс за празненства. Това е лекция от 6 февруари, 1936 г.– последната Вясапуджа преди смъртта му. Не е лесно да се преведе, но ще опитам.

„Приемайки ролята на гуру, ние сме поели отговорността и сме се нагърбили с тази толкова сериозна задача. Сред слушателите всички седят на обикновени места, единствено на мен е дадено издигнато място. Хората може да си рекат: „Гледайте колко е голяма зоологическата градина на Господ! Каква арогантност! Та той е луд! Или по-добре да кажем – жесток. Виждали ли сте такава мръсна свиня с гирлянди на шията? Възвишени думи, големи празненства – колко е надут! Слуша как другите възхваляват добродетелите му. Вижте, колко големи са порасли ушите му – явно е какво удоволствие извлича от това. Какво е това противопоставяне на ученията на Чайтаня Махапрабху?! Възможно ли е този див звяр някога да се промени?”

И така, аз съм най-големият глупак на света. Заради арогантността ми, никой не ми се притече на помощ с добър съвет. И понеже никой не дойде да ми помогне, затова споделих проблема си с Махапрабху. Спомних си, че ако разкрия грижите си пред Него и се вслушам в съвета Му, ще ми олекне. И така, Той каза: „Когото и да срещнеш, говори му за Кришна. Това е Моята заръка: стани гуру и избави целия този свят! Никакво материално препятствие да не те спира в това служене. Ще се срещнем и ще бъдем отново заедно.”

 

(следва продължение)