Sharanagati

(excerpts from a seminar of Swami Tirtha on the holy name, Ludashto, July 2013) 

(continues from the previous Monday)

In Bhaktivinod Thakur’s Harinama Chintamani it is described that there are primary and secondary names of the Supreme.[1]

“The characteristics of the principal and secondary names: Namnam akari bahuda… – “Ah, my Lord! Your holy name alone can render all benediction to the living beings. And thus You have hundreds and millions of names like Krishna and Govinda. In these transcendental names You have invested all Your divine energies and there are no hard and fast rules for chanting Your name. Ah, my Lord, out of kindness You enable us to easily approach you by chanting Your holy names, but I am so unfortunate that I have no attraction to them.”[2] Here is a hint on the primary names of God. You know the classical story when a disciple asked his master: “Gurudev, please tell me, what is the best pronunciation of the name of Krishna?” And the master said: “Ah, the best name of Krishna is Govinda.” In this situation even krishna-nam is a kind of secondary, kind of general. Because if we want to pin down who that God Krishna is for us – this is Govinda. Therefore the master said: “For me the best name is Govinda. Because He is my Lord. Not somebody generally, not another feature of the Supreme, but this one. This is my beloved. Therefore it is hinted here, that Krishna, Govinda and many others are primary names.

“The secondary names of God and their symptoms – According to the Vedas, the secondary or the inferior names of the Supreme Lord Shri Krishna are those which are in connection with the material world. For example God, Creator of the universe, Paramatma, Supersoul, Brahman, Maintainer, Destroyer, Savior, Lord of sacrifice, He who takes away – are some inferior or secondary names of the Lord.” These are functions, it’s not God properly, it’s not Him, it’s something about Him. Therefore these are secondary names – I think it’s obvious.

But what are the fruits of the principal names and the secondary names? There are different fruits for these different names, approaches. “These inferior names of the Lord are called upon by those, who are on the path of karma and gyana. According to the scriptures one who calls these names gets piety and liberation. On the other hand the result of chanting the principal names of the Lord – like Govinda, Gopala, Rama, Nandanandana, Radhanath, Hari, Yashomati-pranadhana, Madan-mohan, Shyamasundara, Madhava, Gopinath, Vrajagopa-rakhala, Yadava – gives krishna-prema. In this way the saintly attains love of Godhead by chanting the principal names of Godhead, while those who are attached to karma and gyana get merely piety and impersonal liberation by chanting inferior or secondary names, because their conception of Godhead is also secondary and inferior.”

This is something very important from the Harinama Chintamani – this distinction between the primary and the secondary names. The result will be different. Those who chant on the secondary platform get some blessings – like material merits or they achieve liberation. And what is the goal of a bhakta who chants the primary names – not this. Divine love, prema-bhakti. Therefore there is a distinction between the results of the different paths. Karma (action, sacrifice) and gyana (knowledge) will lead us to either good life in heaven – this is the material benefit, or liberation – which is to get out of the material entanglement. But bhakti as a process, as an approach will lead us to the divine love of Godhead. So totally different achievement. Compared to that, liberation, knowledge renunciation or whatever is only a secondary side effect.

Therefore a devotee has to clarify his picture about the Supreme. How do you see the Lord? What is your conception about God? Who is He for you? What aspect do you perceive from His multiple character? If you see only a general picture, you will achieve only general results. If you see a specific feature, you will achieve specific results.

 “O killer of demon Agha, o son of Yashoda, o son of Nanda, o Lotus-eyed, o Moon of the gopis, o Lord of Vrindavan, o Merciful to the submissive, o Krishna, You have manifested Yourself in innumerable forms out of Your infinite mercy. Let my devotion to You go on increasing without any impediment!” says Rupa Goswami in Krishnanamashtakam. And this verse is also from Rupa Goswami: tunde tandavini ratim vitanute tundavali-labdhaye…[3] – “I don’t know how much nectar is in these two syllables ‘krish-na’! When the holy name of Krishna is chanted, it appears to dance within the mouth. Then we shall have desire to have many-many mouths. And when that name enters the holes of the ears, we desire to have millions of ears. And when the holy name dances in the courtyard of the heart, it conquers the activities of the mind and therefore all the senses become inert.”

[1] Harinama Chintamani Chapter 2

[2] Sikshashtaka 2

[3] Chaitanya Charitamrita 3.1.99, quoted from Vidagdha Madhava

(Részletek Szvámí Tírtha szent névről tartott tanításából – Ludastó, 2013. július) 

(Az előző hétfői tanítás folytatása) 

Bhaktivinód Thákur Harinám Csintámani című művében szerepel, hogy a Legfelsőbb Úrnak vannak elsődleges és másodlagos nevei.

Az elsődleges és másodlagos nevek jellemzői. (Námnám akári badudhá) – „Kedves Uram! Egyedül szent neved áldást hozhat minden élőlényre. Ezért milliónyi a Te neved, mint például Krsna és Góvinda, melynek révén felfeded magad. Az összes transzcendentális energiáddal felruháztad szent neveidet, melyeket minden különösebb szabály vagy előírás nélkül lehet zengeni. Kedves Uram, kedvességed folytán lehetővé válik számunkra, hogy könnyedén eljussunk Hozzád a szent neveid zengése által, ám én oly szerencsétlen vagyok, hogy nem vonzódom hozzájuk!”[1]  Itt utalás történik Isten elsődleges neveire. Bizonyára ismeritek azt a történetet, amikor a tanítvány megkérdezte a mesterét: „Gurudév, kérlek, mondd meg, mi a legjobb kiejtése a Krsna névnek!” A mester erre így válaszolt: „Góvinda.” Ebben a helyzetben még a krsna-nám is egyfajta másodlagos, általános név. Hiszen ha rögzíteni akarjuk, hogy számunkra ki Krsna – Ő Góvinda. Ezért mondta a mester: „Számomra a legjobb név Góvinda, mivel Ő az én Uram. Nem csupán valaki általánosan, nem egy másik vonása a Legfelsőbbnek, hanem pontosan ez. Ő az én szeretett Uram, Ezért itt utalás történik rá, hogy Krsna, Góvinda és sok más név a Legfelsőbb elsődleges nevei.

Isten másodlagos nevei és ezek jelei. – A Védák szerint a Legfelsőbb Úr, Srí Krsna másodlagos és alsóbb rendű nevei azok, melyek az anyagi világgal állnak kapcsolatban, mint például Isten, az univerzum Teremtője, Paramátmá, Felsőlélek, Brahman, Fenntartó, Pusztító, Megváltó, az Áldozat Ura, Aki elvesz – ezek a Jóisten alsóbb rendű vagy másodlagos nevei.” Ezek funkciók, nem pontosan maga a Jóisten, hanem valami Rá jellemző, ezért ezek másodlagos nevek – szerintem ez világos.

De vajon mik az elsődleges és a másodlagos nevek gyümölcsei? A különböző neveknek és megközelítéseknek különböző gyümölcsei vannak. „A karma és gjána útját járók az Úr másodlagos neveit zengik; a szentírások szerint az ezeket zengők jutalma a jámborság és a felszabadulás. Míg a Jóisten elsődleges neveit – mint például Gópál, Ráma, Nandanandana, Rádhánáth, Hari, Jasómati- pránadhana, Madan-móhan, Sjámaszundar, Mádhava, Gópináth, Vradzsa-gópa-rákhála, Jádava – zengők elérik a krsna-prémát. Ily módon az elsődleges szent nevek éneklése által a szentek elnyerik az istenszeretetet, míg azok, akik a karma és a gjána jógához kötődnek, pusztán jámborságot és személyes felszabadulást érnek el a másodlagos szent nevek zengése által, mivel Istenről alkotott koncepciójuk szintén másodlagos és alsóbb rendű.”

Ez nagyon fontos része a Harinám Csintámaninak – az elsődleges és másodlagos nevek közötti különbségtétel, mert más lesz az eredmény. Akik a másodlagos síkon zengik a szent neveket, azok anyagi jutalmak formájában kapnak áldást, vagy úgy hogy elérik a felszabadulást. Ám mi a célja egy bhaktának, aki az elsődleges szent neveket zengi? Nem ez, hanem az isteni szeretet, a préma-bhakti; ezért a két út eredményei között van különbség. A karma (akció, áldozat) és a gjána (tudás) vagy egy jobb élethez fog minket elvezetni a mennyben – ez az anyagi haszon, vagy a felszabaduláshoz – ami kijutás az anyagi lét útvesztőjéből. De a bhakti mint folyamat, mint hozzáállás a Jóisten isteni szeretetéhez fog elvezetni minket, tehát az eredmény teljesen más. Ehhez képest a felszabadulás, a tudás, a lemondás, vagy bármi más csupán egy másodlagos mellékhatás.

Ezért a hívőnek pontosítania kell a Legfelsőbbről alkotott képét. Hogy látjátok az Urat? Mi az elképzelésetek a Jóistenről? Ki Ő a számotokra? Sokszínű jellemének mely aspektusait érzékelitek? Ha csupán egy általános képet láttok, akkor csupán általános eredményeket fogtok elérni. Ha egy egyedi tulajdonságát látjátok, akkor egyedi eredményeket fogtok elérni.

„Ó, Agha démon elpusztítója, ó, Jasódá fiacskája, Ó, Nanda fiacskája, ó, Lótusz-szemű, ó, Gópík holdja, ó, Vrndávan Ura, ó, Alázatosakon könyörülő, ó, Krsna, határtalan könyörületed által megannyi formában mutatkozol meg! Kérlek hadd nőjön bennem az Irántad való odaadás akadálytalanul!” – mondja Rúpa gószvámi a Krsna-námástakában. Ez a vers szintén Rúpa gószvámitól származik: ’Tundé tándaviní ratim vitanuté tundávalí -labdhajé. „Nem tudom, mennyi nektár áradhat e két szótagból: Krs- na! Amikor Krsna szent nevét énekeljük, úgy tűnik, táncra perdül a szánkban, így aztán még több szájra vágyunk! S amikor a szent név behatol fülünk nyílásába, millió és millió fület szeretnénk. És amint szívünk udvarában járja táncát a szent név, felülkerekedik elménk működésén, s ettől minden érzékünk mozdulatlanná dermed.” [2]

[1]  Síksástakam 2.

[2] Csaitanja-csaritámrta 3.1.99. idézi Vidagdha-mádhava 1.15. versét

(откъс от семинар на Свами Тиртха за святото име, Лудащо, юли 2013) 

(продължава от предишния понеделник)

В „Харинама Чинтамани” на Бхактивинод Тхакур се описва, че има първостепенни и второстепенни имена на Бога.

„Характеристики на първостепенното и второстепенното име. Намнам акари бахуда… – „О, мой Боже! Твоето име само може да дари всички благословии на живите същества. А Ти имаш стотици и милиони имена като Кришна и Говинда. В тези трансцендентални имена си вложил всичките си божествени енергии и за възпяването им няма строги правила. О, мой Господи, от добрина Ти ни позволяваш лесно да се доближим до Теб, възпявайки Твоите свети имена, но аз съм такъв нещастник, че не изпитвам привличане към тях.”[1] Тук има загатване за първостепенните имена на Бога. Знаете класическата история, когато един ученик попитал своя учител: „Гурудев, моля те, кажи ми кое е най-доброто произношение на името на Кришна?” И учителят отвърнал: „О, най-доброто име на Кришна е Говинда.” В тази ситуация дори кришна-нам, името на Кришна е един вид второстепенно, твърде общо. Защото ако искаме да заковем кой е този Бог Кришна за нас – това е Говинда. Затова учителят казал: най-доброто име за мен е Говинда. Защото Той е моят Бог. Не някой общо казано, не някой пореден аспект на Върховния, а точно този. Това е моят любим. Затова тук се намеква, че Кришна, Говинда и много други са първостепенни имена.  

„Второстепенни имена на Бога и техните признаци. Съгласно Ведите, второстепенни или по-нискостоящи имена на Върховния Бог Шри Кришна са тези, които имат връзка с материалния свят. Например Господ, Творец на вселената, Параматма, Свръхдуша, Брахман, Поддръжник, Унищожител, Спасител, Господар на жертвите, Този, който отнема – това са някои по-нискостоящи или второстепенни имена на Бога.” Това са Негови функции, не е самият Бог, не е Той, а е нещо свързано с Него. Затова са второстепенни имена – мисля, че е очевидно.

Но какви са плодовете на първостепенните и на второстепенните имена? Плодовете от тези различни имена и подходи са различни. „Тези по-нискостоящи имена на Бога призовават ония, които са на пътеките на карма и гяна. Според писанията този, който зове тези имена, добива благочестие и освобождение. От друга страна, резултатът от повтарянето на първостепенните имена на Бога – като Говинда, Гопала, Рама, Нанданандана, Радханатх, Хари, Яшомати Пранадхана, Мадан Мохан, Шямасундара, Мадхава, Гопинатх, Враджа Гопа, Ракхала, Ядава – дарява кришна-према. По този начин светите хора добиват любов към Бога, мантрувайки първостепенните Му имена, докато тези, които са привързани към карма и гяна, получават просто набожност и безличностно освобождение, като повтарят по-нискостоящите или второстепенни имена, понеже и разбирането им за Бога е също второстепенно и по-нисше.”

Това е нещо много важно от „Харинама Чинтамани” – това разграничение между първостепенните и второстепенните имена. Резултатът ще бъде различен. Тези, които мантруват на второстепенното ниво, получават някакви благословии – като материални добродетели или пък постигат освобождение. А каква е целта на един бхакта, който повтаря първостепенните имена – не е това. Божествена любов, према-бхакти. Така че има разлика в резултатите на различните пътеки. Карма (действието, жертвата) и гяна (знанието) ще ни отведат или към добър живот в рая – това е материалната облага; или към освобождение – което е измъкване от материалното оплитане. Обаче бхакти като процес, като подход ще ни отведе до божествената любов към Бога. Съвсем различно постижение. В сравнение с него, освобождение, знание, отречение или каквото и да било са просто второстепенни странични ефекти.

Затова преданият трябва да изясни своята картина за Върховния. Как виждате Бога? Какво е вашето разбиране за Него? Кой е Той за вас? Кой аспект възприемате от Неговия многообразен характер? Ако виждате само общата картина, ще постигнете само общи резултати. Ако виждате някоя специфична черта, ще постигнете и специфични резултати.

 „О, убиец на демона Агха, о сине на Яшода, о сине на Нанда, о Лотосооки, о Луна на гопите, о Боже на Вриндавана, о Милостиви към кротките, о Кришна, Ти си се проявил в неизброими форми заради безграничната си милост. Нека предаността ми към Теб продължава да нараства невъзпрепятствана!” казва Рупа Госвами в „Кришна Намащакам”. А този стих също е от Рупа Госвами: тунде тандавини ратим витануте тундавали-лабдхайе…[2] – „Не знам колко много нектар има в тези две срички „криш-на”! Когато се възпява святото име на Кришна, то сякаш танцува в устата. Тогава искаме да имаме много, много усти! А когато това име влезе в дупките на ушите, копнеем да имаме милиони уши. И щом святото име затанцува в двора на сърцето, то побеждава дейностите на ума и затова всички сетива стават инертни.”

[1] „Шикшащака” 2

[2] „Чайтаня Чаритамрита” 3.1.99, цитат от „Видагдха Мадхава”

(from a lecture of Swami Tirtha, May 2013, Sofia)

(continues from the previous Friday)

Question of Damodar: There was a discussion – where we should concentrate more: on guru personality, or on guru-tattva? I was meditating a lot on this topic and I would like to share my opinion, but in the same time it will be a question. Actually if we understand guru-tattva, that should be more important and more substantial. Because if we understand that, we should for sure automatically treat properly our personal guru.

Swami Tirtha: Hopefully.

Damodar: From the other side it’s easier to accept him as a person, some kind of person.

Swami Tirtha: Not some kind. Special person! Not some kind of person. So, is this your question?

Damodar: The initial question is on what we should concentrate more to enter the principle of guru-parampara? If the institution is more important?

Swami Tirtha: Very good topic. On which part to focus more? I should quote Gurudev on this subject. I think it happened on 24^th of April in 1986 when he said: “Don’t try to understand the personality of guru. First of all it’s impossible, second it is not necessary! Try to follow the instructions!” Yet, today I am sure he would add something more: ”Think what you can learn from a person.” Of course I don’t want to push it over him, this is my opinion; but we should examine properly what we can learn from different personalities, different people. How can we understand another person? We cannot understand even ourselves, right.

So, focus on tattva. I tell you why, to be personal – because I know my limitations and I know my mistakes also. And I know that I will make mistakes in the future as a person. But the tattva will never make mistakes! I know that I am limited and I will make mistakes, but the tattva will never make mistakes. So, by serving and by being connected to the tattva we can tolerate the shortcomings of the person. Another heresy – guru making mistakes, right? Uh! But what happens if the guru makes mistakes? If you live in a dream and all of a sudden you wake up and say: “Hey, hey, wait a minute, what is this?” This is an answer, in case that special person makes any small, little, insignificant mistake, due to being a human being – because he is a human being, any human being can make mistakes. But the tattva that he represents will never make a mistake.

Actually we should focus on both. Through the guru person we should try to approach and serve the guru principle and by the blessings of the guru principle we can serve our guru person. One helps the other to improve.

Dragi: I will compare the spiritual master to a locomotive and I will tell you what is happening at Sofia’s railway station. There is a passenger train and a certain locomotive should start it. And usually it happens like this. There are situations though, when the locomotive is missing. Five minutes remain till the time the train should leave, but still there is no locomotive. Two minutes remain – still no locomotive. I will not explain what happens with the dispatcher in that moment. They find whatever locomotive is available from somewhere. So, somehow, with delay, the train goes with whatever locomotive.

Swami Tirtha: I like your example. “The show must go on”, the trains should depart on any conditions. Your example is quite up to the point. Here in this case we understood who the dispatcher is – that arrangement is made by the Lord or His swarupa-shakti – just imagine, if one locomotive is missing from their mission. There must be some uneasy moments. Yet, they can start the engines on time.

If we apply this principle in our life – on any condition we should continue our service. What happens if I cannot perform properly everything? I shouldn’t do anything? No, this is not a good solution. At least something we should do. If you cannot accomplish 108 rounds per day chanting your japa, then better if you don’t do anything? ‘Because I cannot do complete, then I will do nothing.’ But then it’s a hundred percent loss. At least do something and there is a little gain. We should keep up the spirit. Because every mantra you say, every little service you do is another victory over our false egotism, over our illusion. So, we should do it!

(to be continued)

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása) 

Dámódar kérdése: Volt egy beszélgetés – mely arról szólt, hogy mire kellene jobban koncentrálnunk: a guru személyére vagy a guru-tattvára? Sokat meditáltam ezen a témán, és szeretném megosztani a véleményemet, s ugyanakkor ez egy kérdés is lenne. Valójában, ha megértjük a guru-tattvát, az sokkal fontosabb és jóval lényegesebb, mert ha azt megértjük, akkor automatikusan helyesen kell, hogy viselkedjünk a saját személyes gurunkkal.

Szvámí Tírtha: Remélhetőleg.

Dámódar: A másik oldalról nézve könnyebb őt személyként elfogadni, valamiféle személyként.

Szvámí Tírtha: Nem valamiféle személyként. Különleges személyként! Nem valamiféle személyként. Szóval ez volna a kérdésed?

Dámódar: A kiinduló kérdés arra vonatkozik, hogy mire kell jobban koncentrálnunk, ha meg akarjuk érteni a guru-parampará elvét. Vajon az intézmény fontosabb-e?

Szvámí Tírtha: Nagyon jó felvetés. Melyik részre fókuszáljunk jobban? Gurudévet kell idéznem ebben a témában. Azt hiszem, 1986. április 24. volt, amikor azt mondta: „Ne próbáljátok megérteni a guru személyét! Először is lehetetlen, másodszor pedig, nem szükséges! Próbáljátok követni az utasításokat!” De ma biztos vagyok benne, hogy még hozzátenne valamit: „Gondolkozzatok el rajta, hogy mit tanulhattok egy személytől!” Természetesen, ezt nem szeretném Gurudévre hárítani, ez az én saját véleményem; alaposan meg kell vizsgálnunk, hogy mit tanulhatunk különböző személyiségektől, különböző emberektől. Hogyan érthetünk meg egy másik embert? Még saját magunkat sem tudjuk megérteni, igaz?

Tehát, összpontosítsatok a tattvára! Megmondom, miért – hogy személyes legyek – mert én tisztában vagyok a korlátaimmal és a hibáimat is ismerem. S tudom, hogy személyként hibákat fogok elkövetni a jövőben. Azonban a tattva sohasem hibázik! Ismerem a korlátaimat, és tudom, hogy hibázni fogok, de a tattva sohasem követ el hibákat. Tehát, ha a tattvát szolgáljuk és kapcsolatban vagyunk vele, akkor tolerálni tudjuk a személy hiányosságait. Na, egy másik eretnekség – guru, aki hibákat követ el, ugye? Hú! De mi történik akkor, ha a guru hibázik? Ha álomban élsz, és hirtelen felébredsz, s azt mondod: „Hé, hé, várjunk csak egy pillanatot, ez meg micsoda?” Ez a válasz abban az esetben, ha ez a különleges személy akármilyen apró, parányi, jelentéktelen hibát vét, mivel ember, mert emberi lény, bármelyik ember követhet el hibákat. De a tattva, amit képvisel, sohasem fog hibázni.

Valójában mindkettőre kell összpontosítanunk. A guru személyén keresztül meg kell próbálnunk megközelíteni és szolgálni a guru elvet; s a guru elv áldásai által tudjuk a gurunk személyét szolgálni. Az egyik segíti a másikat a fejlődésben.

Dragi: A lelki tanítómestert egy mozdonyhoz fogom hasonlítani, és elmondom, hogy mi történik a szófiai vasútállomáson. Adva van egy személyvonat, melyet egy bizonyos mozdonynak kellene elindítania. S általában ez így van. Előfordul azonban, hogy hiányzik a mozdony. Már csak öt perc van vissza a vonat indulásáig, de még mindig nincs mozdony. Már csak két perc van hátra, és még mindig nincs mozdony. Arra nem térek ki, hogy mi történik a diszpécserrel eközben. Végül valahol találnak egy akármilyen mozdonyt. S valahogy, némi késéssel, a vonat akármilyen mozdonnyal, de elindul.

Szvámí Tírtha: Tetszik a példád. „A show-nak folytatódnia kell”, a vonatoknak minden körülmények között el kell indulniuk. A példád a lényegre tapint. Ebben az esetben, megértettük, ki a diszpécser – az Úr vagy a szvarúpa-sakti energiája intézkedett – képzeljétek csak el, ha egy mozdony hiányzik a missziójukból! Bizonyára van néhány kellemetlen pillanat. Mégis időben el tudják indítani a vonatokat.

Ha ezt az elvet az életünkben alkalmazzuk – bármilyen körülmények között folytatnunk kell a szolgálatunkat. Mi történik akkor, ha nem tudok megfelelően teljesíteni mindent? Inkább ne csináljak semmit? Nem, ez nem jó megoldás. Legalább valamit azért tegyünk! Ha nem tudsz napi 108 kört dzsapázni, akkor jobb, ha nem csinálsz semmit? ’Mivel nem tudom végigcsinálni, akkor nem is teszek semmit.’ Akkor az 100 százalékos veszteség. Legalább tegyél valamit, akkor azért egy kis gyarapodásra szert teszel. Tartsuk életben a szellemiséget! Mert minden egyes mantra, melyet elmondasz, minden apró szolgálat, melyet teszel egy újabb győzelem a hamis egónk, az illúziónk felett. Tehát meg kell tennünk!

(folytatása következik)

(от лекция на Свами Тиртха, май 2013, София)

(продължава от предишния петък)

Въпрос на Дамодар: Имаше една дискусия – върху какво трябва да се концентрираме повече: върху личността на гуру или върху гуру-таттва (гуру принципа)? Медитирал съм много върху тази тема и бих искал да споделя своето мнение, но същевременно това ще бъде и въпрос. Всъщност ако разберем гуру-таттва, това би трябвало да е по-важно и по-съществено. Защото проумеем ли принципа, със сигурност би следвало автоматично да се отнасяме правилно и към собствения си гуру.

Свами Тиртха: Да се надяваме.

Дамодар: От друга страна е много по-лесно да го приемаме за личност, някаква личност.

Свами Тиртха: Не някаква личност. Специална личност! Не каква да е личност. Та това ли е въпросът ти?

Дамодар: Първоначалният въпрос е върху какво трябва да се концентрираме повече, за да встъпим в принципа на гуру-парампара? Дали институцията е по-важна?

Свами Тиртха: Много добра тема. Върху коя част да се фокусираме повече? Ще цитирам Гурудев по този въпрос. Мисля, че беше на 24-ти април 1986, когато той каза: „Не се опитвайте да разберете личността на гуру. Първо е невъзможно, второ – не е и нужно! Стремете се да следвате напътствията му!” Днес обаче съм сигурен че той би добавил и още нещо: „Мислете какво можете да научите от една личност.” Разбира се, не искам да проектирам това върху него, то си е мое мнение; но трябва подобаващо да изследваме какво бихме могли да научим от различните личности, от различните хора. Как бихме могли да разберем друг човек? Та ние не разбираме дори самите себе си.

Така че фокусирайте се върху таттва. И ще ви кажа защо, за да говорим лично – защото аз си знам ограниченията, а също и грешките. И знам, че ще правя грешки и в бъдеще като личност. Обаче таттва никога няма да сгреши! Зная, че съм ограничен и ще допускам грешки, но таттва никога няма да сгреши. Затова, като служим и сме свързани с таттва, можем да понесем недостатъците на личността. Още една ерес – гуру да допуска грешки, а? Ух! Но какво става, ако гуру допусне грешка? Ако живеете в сън, внезапно ще се събудите и ще си кажете: „Хей, чакай малко, какво е това?” Това е отговорът, в случай, че тази специална личност направи някоя малка, незначителна грешка, понеже е човешко същество – той е човешко същество, всеки човек може да сгреши. Ала таттва, която той представя, никога няма да сгреши.

Всъщност, трябва да се концентрираме върху двете. Чрез личността на гуру трябва да се стремим да се доближим и да служим на гуру принципа, а по благословиите на гуру принципа, можем да служим на нашия гуру-личност. Едното помага на другото да се подобри.

Драги: Ще сравня духовния учител с локомотив и ще ви кажа какво се случва на софийската жп-гара. Има пътнически влак, който трябва да тръгне с даден локомотив. И обикновено така и става. Обаче има ситуации, когато локомотив липсва. Остават пет минути до тръгването на влака, но все още няма локомотив. Остават две минути – още няма локомотив. Няма да обяснявам какво се случва с диспечерите в това време. Намират какъв да е локомотив отнякъде. Така някак си, със закъснение, влакът потегля с какъв да е локомотив.

Свами Тиртха: Харесва ми примера ти. „Шоуто трябва да продължи”, влаковете трябва да тръгват при всяко положение. Примерът ти е съвсем на място. И тук, в този случай разбираме кой е диспечерът – подредбата се извършва от Бога или от Неговата сварупа-шакти – само си представете ако един локомотив липсва от тяхната мисия. Вероятно имат нелеки моменти. При все това, те могат да подкарат машините навреме.

Ако приложим този принцип в нашия живот – при всяко положение трябва да продължаваме служенето си. Какво става, ако не мога да направя всичко както трябва? Да не правя нищо ли? Не, това не е добро решение. Поне нещичко трябва да правим. Ако не можете да мантрувате по 108 кръга на ден на джапата си, по-добре ли е да не мантрувате въобще? „Понеже не мога да го направя цялостно, няма да правя нищо.” Но тогава това е сто процента загуба. Поне нещо направете и ще има някаква печалба. Трябва да поддържаме духа. Защото всяка мантра, която казвате, всяко малко служене, което извършвате, е мъничка победа над нашето голямо фалшиво его, над нашата илюзия. Затова нека го правим!

(следва продължение)

(из лекции Свами Тиртхи, май 2013, София)

(продолжение с предыдущей пятницы)

Вопрос Дамодара: Была дискуссия – на чем мы должны больше концентрироваться: на личности гуру или на гуру-таттве? Я много размышлял на эту тему и хотел бы поделиться своим мнением, но в то же время это будет вопрос. Всущности если понимаем гуру-таттву, это должно быть важнее и существеннее. Потому что если мы понимаем принцип, мы обязательно будем относиться правильно и к своему собственному гуру.

Свами Тиртха: Будем надеяться.

Дамодар: С другой стороны гораздо легче его принять как личность, какой-то вид личности.

Свами Тиртха: Не какой-то личности. Специальной личности! Не какой-нибудь личности. Так, это твой вопрос?

Дамодар: Первоначальный вопрос заключается в том, на чем нам следует больше концентрироваться, чтобы войти в принцип гуру-парампары? Институция ли более важна?

Свами Тиртха: Очень хорошая тема. На какой части сфокусироваться больше? Я должен процитировать Гурудева на эту тему. Думаю, что было 24-того апреля 1986, когда он сказал: „Не пытайтесь понять личности гуру. Во первых это невозможно, во вторых – это не нужно! Стремитесь следовать эти напутствия!” Сегодня однако я уверен, что он добавил бы и еще что-то: „Подумайте чему вы можете научиться у этой личности.” Конечно, я не хочу навязывать это ему, это мое мнение; но мы должны тщательно изучить, что мы можем узнать от разных личностей, разных людей. Как мы могли бы понять другого человека? Ведь мы не понимаем даже самих себя.

И так сосредоточтесь на таттве. И скажу вам почему, чтобы говорить лично – потому что я знаю свои ограничения, а также и свои ошибки. И знаю, что буду делать ошибки и в будущем как личность. Однако таттва никогда не ошибется! Знаю, что я ограничен и буду делать ошибки, но таттва никогда не сделает ошибок. Поэтому, когда мы служим и связаны с таттвой, можем вытерпеть недостатки личности. Еще одна ересь – гуру делает ошибки, верно? Э-э! Но что происходит, если гуру ошибется? Если вы живете во сне, вдруг проснетесь и скажете: „Эй, эй, подожди минутку, что это?” Это ответ, если специальный человек сделает какую-то маленькую, незначительную ошибку из-за того, что он человек – потому что он тоже человек, а любой человек может ошибаться. Но таттву, которую он представляет, никогда не ошибется.

Всущности, надо сосредоточиться на обоих. Через личность гуру надо стремиться приблизиться и служить гуру принципу, а по благословениям гуру принципа, можем служить нашему гуру-личности. Одно помогает другому стать лучше.

Драги: Я сравню духовного учителя с локомотивом и расскажу вам, что происходит на железнодорожной станции Софии. Есть пассажирский поезд, и его должен запустить некий локомотив. И обычно так и происходит. Однако есть ситуации, когда локомотива нет. Остается пять минут до отправления поезда, но все еще нет локомотива. Остаются две минуты – еще нет локомотива. Я не буду объяснять, что происходит с диспетчером в этот момент. Они находят любой локомотив, доступный откуда-то. Так или иначе, с опозданием, поезд идет с любым локомотивом.

Свами Тиртха: Мне нравится твой пример. „Шоу должно продолжаться”, поезда должны отправляться при любых обстоятельствах. Твой пример совсем кстати. Здесь, в этом случае, мы поняли, кто такой диспетчер – эта аранжировка сделана Господом или Его сварупа-шакти – только представьте, если один локомотив отсутствует в их миссии. Должны же быть трудные моменты. Тем не менее, они могут запустить двигатели вовремя.

Если употребить этот принцип в нашей жизни – при любых обстоятельствах надо продолжать свое служение. Что происходит, если я не могу правильно все выполнить? Я не должен ничего делать? Нет, это не очень хорошее решение. По крайней мере что-то мы должны делать. Если вы не можете совершать 108 кругов в день, повторяя джапу, то неужели лучше, если вы ничего не будете делать?

 „Поскольку я не могу сделать полностью, то я ничего не буду делать.” Но тогда это потеря на сто процентов. Хотя бы что-то сделайте и будет небольшая польза. Мы должны поддерживать дух. Потому что каждая мантра, которую вы произносите, каждое ваше маленькое служение – это очередная победа над нашим ложным эгоизмом, над нашей иллюзией. Поэтому мы должны это делать!

(продолжение следует)

(excerpts from a seminar of Swami Tirtha on the holy name, Ludashto, July 2013) 

(continues from the previous Monday)

Question: Before Mahaprabhu how was the holy name, krishna-nam present?

Swami Tirtha: The holy name was present more like Vishnu or Hari. It was named like hari-nam. But of course krishna-nam is always present. From the time of Jayadev Goswami, who lived in the 12th century, this loving mood, loving rasa is also very much stressed. And that means if it was available in the 12th century, it had a history before – it was a result of some cultivation. Nevertheless Mahaprabhu has focused our attention very much on the gopi mood approach to Krishna. Therefore we can say that our maha-mantra is very specific, because from the aishvarya mood it brings us to the rasic mood. And that is also in a hidden, covered way, because Radharani is not mentioned. Therefore our maha-mantra is considered a very high conception, because it is not open – it’s secretly mentioning the essence. Radhe Shyam is more open, because Radharani and Shyam are mentioned; in Hare Krishna – no direct mention of Radha. It’s a big jump from Narayan mood. Radhe-Shyam mantra is svakiya mantra – everything is open. Svakiya means ‘he is mine’ or ‘she is mine’. So everything is open – Radhika is there, Krishna is there. While in the Hare Krishna maha-mantra Radharani is not directly mentioned, and therefore this is considered parakiya mood – hidden, secret love.

Question of Yamuna: How was the Hare Rama mantra for Kali-yuga changed into Hare Krishna? And in which scripture this shift of Mahaprabhu is described?

Swami Tirtha: Hare Rama mantra is mentioned in the Kali-santarana Upanishad. It is described by Shrila Shridhara Maharaj that as an upanishad is a secret teaching, it’s not public, but then how to make a secret mantra public? You cannot. Therefore Mahaprabhu changed it to start with Hare Krishna for that reason, and then it became a public mantra.

Yamuna: So He followed the rule by going around it.

Swami Tirtha: Well, it’s a little more complicated than that. But one thing is for sure – mercy overcomes all the rules and difficulties. Therefore we have to apply this principle! Therefore we don’t consider a vaishnava according to the material qualities. Therefore we are not lost in the complicated intricacies of the different rituals. Why? Because by devotion and by the mercy of the maha-mantra everything is possible. So please, don’t forget this principle! We have a transcendental object in our hands! It comes from beyond! That might bring this extra power that we need to overcome the shortcomings.

Different sources lead us to this conception that by emotionally surcharged way we should approach and chant the names of God. What is the first mantra of the Shrimad Bhagavatam? Om namo bhagavate vasudevaya – this is like an invocation. But check the first shloka. Janmady asya – it’s also mentioned in the Vedanta Sutra. But what is most important here – satyam param dhimahi. This is the end of the first shloka – satyam param dhimahi – “Let’s meditate on the supreme absolute truth!”[1] And what is the last shloka of the Bhagavatam? Nama-sankirtanam yasya/ sarva-papa pranashanam/ pranamo duhkha-shamanas/ tam namami harim param – “The holy name of Shri Krishna can purify us from all sins, all shortcomings of character and all limitations. Therefore we should pay respects to the holy name.”[2] I think this is very remarkable – that from a general invitation to meditate over the supreme truth, we come to the understanding of ‘Chant the holy names!’ That also proves that it’s fully in harmony with Mahaprabhu’s mood. And actually chanting and propagating the holy name is also part of the yuga-dharma.

The different yugas were dominated by different gunas or qualities. Sattva in Satya-yuga is stability and it’s in ayshvarya mood, respectful. Kali-yuga is dominated by a total block-out of any deeper understanding, it’s full ignorance. But this is very beneficial for higher rasa. I told you that, please, build your Satya-yuga in the character – be focused on meditation, on tapas, simplicity, etc. Not in a historical way, but in a personal way.

Kripadham: I’d like to ask how – by developing these sattvic qualities in us – to keep our tamasic divine vision?

Swami Tirtha: No, don’t worry! Until you don’t have the divine blindness, don’t worry to develop your spiritual vision. But actually this is a question of deeper cultivation. Generally we can say that live according to dharma and think according to rasa. And not the other way round that live according to rasa and think according to dharma – that’s disgusting.

(to be continued)

[1] Shrimad Bhagavatam 1.1.1

[2] Shrimad Bhagavatam 12.13.23

(Idézetek a Szent Névről – Szvámí Tírtha 2013 júliusában Ludastón elhangzott tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Kérdés: Maháprabhu előtt miként volt a Szent Név, a krsna-nám jelen?

Szvámí Tírtha: A Szent Név inkább Visnuként és Hariként volt jelen, hari-námnak nevezték. Ám természetesen a krsna-nám mindig megtalálható. Dzsajadév gószvámí ideje óta, aki a 12. században élt, ez a szeretetteljes hangulat, szeretetteljes rasza is nagy hangsúlyt kap. S ez azt jelenti, hogy ha már a 12. században ismerték, akkor a története régebbre nyúlik vissza – meglévő rendszeres gyakorolás előzte meg. Azonban Maháprabhu volt az, aki nagymértékben ráirányította a figyelmünket arra a hangulatra, ahogy a gópík közelítenek Krsnához. Tehát mondhatjuk, hogy a mahá-mantra nagyon különleges, mert az aisvarja hangulatból a raszikus hangulatba visz el bennünket. S azt is rejtett, burkolt módon, mert Rádháráníról nincs szó. Így a mi mahá-mantránkat nagyon magas elképzelésnek tartják, mivel nem nyílt – titokban említi a lényeget. A Rádhé-Sjám mantra nyíltabb, mert Rádháráníról és Sjámról szól, a Haré Krsna mantra – direkt módon nem szól Rádháról. .Ez egy nagy ugrás a Nárájan hangulattól. A Rádhé-Sjám szvakíja mantra – minden nyilvános. Szvakíja azt jelenti, hogy „Ő az enyém”‘. Tehát minden nyilvános – szerepel benne Rádhiká, szerepel benne Krsna. Míg a Haré Krsna mahá-mantrában Rádháráníról direkt módon nem történik említés, ezért ezt parakíja hangulatnak – rejtett, titkos szerelemnek tartják.

Jamuná kérdése: Miként alakult át a kali-juga Haré Ráma mantrája Haré Krsna mantrává? S melyik szentírás számol be Maháprabhu e változtatásáról?

Szvámí Tírtha: A Haré Ráma mantrát a Kaliszantarana-upanisad említi. Sríla Srídhar Mahárádzs írja, hogy mivel ez egy upanisad, egy titkos tanítás, nem nyilvános; de akkor hogy lehet egy titkos mantrát nyilvánossá tenni? Nem lehet. Ezért tehát Maháprabhu megváltoztatta a sorrendet, hogy Haré Krsnával kezdődjön, s akkor nyilvános mantrává vált.

Jamuná: Tehát Maháprabhu úgy követte a szabályt, hogy megkerülte.

Szvámí Tírtha: Hát, ez azért egy kicsit összetettebb ennél. De egy dolog biztos – a könyörület legyőz minden szabályt és nehézséget. Tehát alkalmaznunk kell az elvet! Következésképpen egy vaisnavát nem az anyagi tulajdonságai alapján ítélünk meg. Tehát mi nem veszünk el a különböző szertatások bonyolult részleteiben. Miért? Mivel az odaadás és a mahá-mantra könyörülete által minden lehetséges. Tehát kérlek benneteket, hogy ne felejtsétek el ezt az elvet! Egy transzcendentális dolog van a kezünkben, ami odaátról származik! Ez meghozhatja azt az erőtöbbletet, amire szükségünk van, hogy legyőzzük a hiányosságainkat.

Különféle források vezetnek el minket ahhoz az koncepcióhoz, hogy túlcsorduló érzelmekkel kell közelítenünk Istenhez és zengenünk szent neveit. Mi az első mantra a Srímad Bhágavatamban? Óm namó bhagavaté vászudévája – ez egy megszólítás, segítségül hívás. De nézzük csak az első slókát! Dzsanmádj aszja – ezt a Védanta-szútrában is említik. De ami itt a legfontosabb – szatjam param dhímahi. Ez az első slóka vége– szatjam param dhímahi – „Meditáljunk a legfelsőbb Abszolút Igazságon!”[1] S mi a Bhágavatam utolsó slókája? Náma-szankírtanam jaszja/ szarva-pápa pranásanam/ pranámó duhkha-samanasz/ tam namámi harim param – „Krsna szent neve minden utálatos bűntől, minden alantas jellemvonástól és nyomorúságtól megszabadíthat bennünket. Ajánljuk hát hódolatunkat őelőtte!”[2] Úgy gondolom, ez nagyon figyelemre méltó – hogy egy általános meghívásból, hogy meditáljunk a legfelsőbb igazságon, eljutunk annak a megértéséhez, hogy ’Zengjétek a szent neveket!’ Ez bizonyítja azt is, hogy teljes a harmónia Maháprabhu hangulatával. S valójában a Szent Név zengése és terjesztése szintén a juga-dharma része.

A különböző jugákban különféle gunák vagy tulajdonságok domináltak. A szattva a szatja-jugában stabilitás, tiszteletteljes ajsvarja-hangulatban. A kali-jugában a mélyebb megértés bármely formája teljes mértékben gátolt, maximális a tudatlanság. De ez nagyon jótékony a magasabb rasza szempontjából. Mondtam, hogy kérlek benneteket, hogy építsétek fel a saját szatja-jugátokat a jellemetekben – koncentráljatok a meditációra, a vezeklésre, az egyszerűségre stb.! Nem történelmi, hanem személyes értelemben.

Krpadhámá: Azt szeretném kérdezni, hogyha magunkban kifejlesztjük ezeket a jóság minőségébe tartozó tulajdonságokat, hogyan őrizzük meg a szent tudatlanság isteni látásmódját?

Szvámí Tírtha: Ne aggódj! Amíg nem teszel szert isteni vakságra, ne aggódj azon, hogy saját spirituális látásmódot fejlessz ki!  De valójában ez elmélyültebb gyakorlás kérdése. Általában azt mondhatjuk, hogy élj. a dharma szerint, és gondolkozz a rasza szerint. S ne fordítva, hogy élj a rasza szerint, és gondolkodj a dharma szerint – az undorító.

(folytatjuk)

[1] Srímad Bhágavatam 1.1.1

[2] Srímad Bhágavatam 12.13.23