Sharanagati

(excerpts from a seminar of Swami Tirtha on the holy name, Ludashto, July 2013) 

(continues from the previous Monday) 

So the next question is, if we understood that the glorification of the holy names pervades all the different cultures and centuries, then what is the specific feeling for us? In order to try to understand that deeper, I’d like to quote some of our acharyas about the holy name. We’ve discussed that we should live according to the dharma principles and we should feel according to the rasa principles. And strange enough, this double-level thinking is present in the explanations of our teachers. For example Bhakti Promod Puri Goswami Maharaj gives double explanation to the holy name – one in sadhana-bhakti and other in raga-bhakti. As far as my knowledge is, Shrila Raghunath das Goswami has given one purport to the holy name – not on the sadhana platform, not on the raganuga platform, but on the ragatmika platform. Therefore it is better not to touch that explanation.

But who is the philosopher from among the Goswamis? Jiva Goswami. Jiva Goswami has written a lot about the different tattvas, he was supporting all the different points of our philosophy with solid background. And he also glorified the holy name in different ways.

Here we have three different explanations from Jiva Goswami on the maha-mantra. The mantra is the same. The first explanation is in aishvarya-gyana – in the knowledge of the greatness of God. The second one is a purport full of sweet spiritual mellows. And the third one is remembering the Divine Couple. So let’s see what he says about this.

The purport of the maha-mantra in the majestic mood: “As He snatches the triple sufferings and the different sins coming from previous births for all those who remember Him, He is called Hari. The meaning of krish is existence and na means the happiness of peace. Therefore these two combined suggest the name of the Supreme – Krishna. The mystics find their happiness in eternal life, in conscious and blissful soul. Therefore they call the Supreme Brahman Rama.”

These are the meanings of the three words of the maha-mantra – Hare, Krishna, Rama – according to the majestic feelings of the devotee. Hari will finish the sufferings and the sins; Krishna is peaceful existence; and the soul is the happiness of the mystics – therefore Rama. Is that enough? Or shall we try to find the sweet rasas, the sweet tastes in the interpretation?

“He is called Hari, because He reveals the supreme truth, the blissful form of the Supreme and in this way He removes the ignorance and its consequences. Radha steals (harati) the heart of Krishna, She is the personification of His bliss – therefore Krishna calls Her Hara. The dark master of exclusive happiness and bliss, the lotus-eyed little son of Nanda Baba and the happiness of Gokula is called Krishna. The absolute complete fullness of beauty and wit and the predominating deity of loving affairs, who always makes Radharani happy, is called Rama.”

This was the rasic explanation of the names; and now finally in the remembrance of the Divine Couple. “The personification of the bliss of Krishna, Radhika, snatches Krishna’s mind. Therefore She is called snatcher and Her name is Hare. Who attracts the girls of Vraja with His flute, removing their chastity, merits, soberness and pride is called Krishna. He makes the young ladies of Vraja so happy in heart and in senses by His extreme beauty – therefore He is called Rama.”

So, here we have three different explanations, three different visions. The first is in this majestic mood – Hari is the Supreme Lord who liberates us, removes the obstacles. Here Hari is male. In the second, rasic explanation He is Hari in such a way that He reveals the beauty form and by this removes the ignorance. And also here the second part of this explanation is that it is not Krishna who removes the obstacles, but it is Radharani, who catches Krishna’s attention – therefore Krishna calls Her Hare. While remembering the Divine Couple, She is called Hara, the snatcher, because She catches the mind of Krishna and She is the personification of this blissful energy.

Who is Krishna in the majestic approach? The peaceful existence. In the rasic explanation He is the dark Lord of bliss. And finally He is the attractor of the young ladies of Vraja with the flute.

While who is Rama in the first, majestic approach? Rama is the Supreme in whom the mystics find their happiness. In the second, rasic explanation He is the presiding deity of the loving affairs who makes Radharani happy. And finally in the remembrance Rama is who makes the gopis happy by heart and by senses.

So if you say ‘Hare Krishna’ then what is your conception?

(to be continued)

(idézetek a Szent Névről – Szvámí Tírtha 2013 júliusában Ludastón elhangzott tanításából)

Miután tudatosítottuk, hogy a szent nevek dicsőítése valamennyi különböző kultúrában évszázadokon keresztül jelen volt, a következő kérdés az, hogy vajon milyen sajátos érzést kelt bennünk? Hogy ezt mélyebben megérthessük, szeretném néhány ácsárja gondolatait idézni a szent nevekről. Arról már beszéltünk, hogy a dharma elvei szerint kell élnünk, és a rasza elvei szerint kell éreznünk; s furcsa módon ez a kétszintű gondolkodás mestereink magyarázataiban is jelen van. Például Bhakti Pramód Puri Gószvámí Mahárádzs két magyarázattal szolgál a szent névről: az egyik a szádhana–bhakti, a másik a rága-bhakti szempontjából. Tudomásom szerint Sríla Raghunáth dász Gószvámí a szent név egyetlen értelmezését adta – nem a szádhana, s nem is a rágánuga síkján, hanem a rágátmika-bhakti síkján. Éppen ezért jobb nem belemenni abba a magyarázatba.

          De ki a filozófus a gószvámík közül? Dzsíva Gószvámí. Sokat írt a különböző tattvákról, szilárd háttérrel támogatta filozófiánk különböző állításait, s a szent nevet is többféle módon dicsőítette.

          Három különböző mahá-mantra magyarázat található itt. A mantra ugyanaz. Az első magyarázat az aisvarja-guna, vagyis a Jóisten nagyságának tudatában íródott. A második édes lelki nektárral van teli, míg a harmadik emlékezés az Isteni Párra. Lássuk hát, mit is mond Dzsíva Gószvámí!

          A mahá-mantra a fenség hangulatában: „Mivel elveszi az őrá emlékezők háromféle szenvedését és számtalan születésből származó bűneit, ezért Harinak nevezik. A „krs” létezést jelent, a “na” az elcsendesülés örömére utal, e kettő együtt a legfőbb Brahman neve: Krsna. A misztikusok az örök létezésben, a gyönyörteli és tudatos lélekben örvendeznek, ezért őt, a legfőbb Brahmant, a Ráma névvel illetik.”

          Ezek tehát a mahá-mantrát alkotó három szó: Haré, Krsna, Ráma jelentései – egy bhakta érzései Isten fenségének a tudatában. Hari elveszi a szenvedéseket és a bűnöket, Krsna a békés elcsendesülés öröme, a lélek pedig a misztikusok boldogsága – ezért Ráma. Ez elegendő? Vagy próbáljuk meg megtalálni az édes raszákat, az édes lelki ízeket az értelmezésben?

          „Az isteni igazságot, a Legfelsőbb Lélek gyönyör-formáját felfedve elveszi a tudatlanságot s annak következményeit, ezért Harinak nevezik. Rádhá elrabolja Krsna elméjét, gyönyörének megtestesülése ő, kit Krsna Harának nevez. A gyönyör, s a páratlan boldogság e sötét testű mesterét, Nanda lótusz-szemű fiacskáját, Gókula megörvendeztetőjét, Krsnának hívják. A szépség és elmésség mindenek felett álló teljességét, a szerelmes kedvtelések uralkodó istenét, a Rádhikát mindig boldoggá tevőt, Rámának nevezik.”

          Ez volt a szent nevek lelki ízekkel teli magyarázata, s végül következzen a magyarázat az Isteni Párra emlékezve: „Krsna gyönyörének megtestesülése, Rádhiká elrabolja Krsna elméjét, ezért Harának (elragadó) nevezik, megszólítása ezért Haré. Krsnának hívják, mert fuvolájával csábítja magához Vradzsa leányait, elvéve szemérmességüket, erényességüket, józanságukat és büszkeségüket. Csodálatos szépségével szüntelenül boldoggá teszi Vradzsa hajadonjainak szívét s érzékeit, ezért nevezik Rámának.”

          Tehát itt van három különböző magyarázat, három különböző látásmód. Az első a fenség hangulatában íródott: Hari a Legfelsőbb Úr, aki felszabadít minket és minden akadályt eltávolít. Itt Hari férfi. A második, raszikus magyarázat szerint Ő azért Hari, mert felfedi szépséges formáját, s ez által megszabadít a tudatlanságtól. E magyarázat második fele szerint nem Krsna az, aki eltávolítja az akadályokat, hanem Rádhárání, aki elvonja Krsna figyelmét – ezért Krsna itt Őt Harénak hívja. Az Isteni Párra emlékezve Rádhá neve Hará, az elragadó, hiszen Ő az, aki elrabolja Krsna elméjét, s Ő ennek az áldásos energiának a megtestesítője.

          Ki Krsna a fenséges megközelítés szerint? Maga a békés létezés. A lelki ízekkel teli magyarázat szerint Ő a gyönyör sötét Ura, s végül Ő az, a aki Vradzsabéli gópíkat magához vonzza fuvolájával.

          Míg ki Ráma az első, fenséges megközelítés szerint? Ráma a Legfelsőbb, akiben a misztikusok meglelik a boldogságukat. A második raszikus magyarázat szerint Ő a szerelmi ügyek uralkodó istensége, aki Rádháránít boldoggá teszi. S végül az Isteni Párra emlékezve – Ráma az, aki a gópík szívét és érzékeit megörvendezteti.

          Ha kimondjátok, hogy „Haré Krsna”, nektek mi jut az eszetekbe?

(folytatása következik)

(откъс от семинар на Свами Тиртха за святото име, Лудащо, юли 2013) 

(продължава от предишния понеделник) 

И така, следващият въпрос е, щом разбрахме, че възхвалата на светите имена прониква всички различни култури и векове, тогава какво е специфичното чувство при нас? За да се опитаме да разберем това в по-голяма дълбочина, бих искал да цитирам някои от нашите ачарии за святото име. Говорили сме, че трябва да живеем според принципите на дхарма, а да чувстваме според принципите на раса. И много интересно, това мислене на две нива присъства в тълкуванията на нашите учители. Например Бхакти Промод Пури Госвами Махарадж дава двустранно обяснение на святото име – едно в садхана-бхакти и друго в рага-бхакти. Доколкото знам, Шрила Рагхунатх Дас Госвами е дал едно пояснение на святото име – не на степента садхана, не на степента рагануга, а на степента рагатмика. Затова по-добре да не се докосваме до това пояснение.

Но кой е философът сред Госвамите? Джива Госвами. Джива Госвами е написал много за различните таттва (принципи), подкрепил е всички различни тези на нашата философия със солидна основа. Също така е прославил святото име по различни начини.

Тук имаме три различни тълкувания от Джива Госвами на маха-мантрата. Мантрата си е същата. Първото обяснение е в аишваря-гяна – в познаване на величието на Бога. Второто е тълкувание, изпълнено със сладки духовни вкусове. А третото е в помнене на Божествената Двойка. Нека видим какво казва той.

Пояснение на маха-мантрата във величественото настроение: „Понеже отнема тристранните страдания и различните грехове, идващи от предишните раждания на онези, които Го помнят, Той е наричан Хари. Значението на „криш” е „съществуване”, а „на” означава „щастието на покоя”. Затова двете срички в комбинация подсказват името на Всевишния – Кришна. Мистиците намират своето щастие във вечния живот, в съзнателната и блажена душа. Затова те наричат Върховния Брахман – Рама.”

Това са значенията на трите думи в маха-мантрата – Харе, Кришна, Рама – според благоговейните чувства на преданите. Хари унищожава страданията и греховете; Кришна е мирното битие; и душата е щастието на мистиците – Рама. Това достатъчно ли е? Или да се опитаме да открием сладката раса, сладките вкусове в интерпретацията?

„Наричат Го Хари, защото разкрива висшата истина, блажената форма на Върховния и по този начин премахва невежеството и неговите последствия. Радха открадва (харати) сърцето на Кришна, Тя е олицетворението на Неговото блаженство – затова Кришна Я нарича Хара. Тъмният господар на изключителното щастие и блаженство, лотосоокият малък син на Нанда Баба и щастието на Гокула се нарича Кришна. Абсолютната, цялостна пълнота на красотата и остроумието, всевластното божество на любовните отношения, който винаги прави Радхарани щастлива, се нарича Рама.”

Това беше раса тълкуванието на имената; и накрая в помнене на Божествената двойка. „Олицетворението на блаженството на Кришна, Радхика, открадва ума на Кришна. Затова я наричат крадла и името Ѝ е Харе. Този, който привлича девойките от Враджа със Своята флейта, отнемайки верността, добродетелите, трезвомислието и гордостта им, е наричан Кришна. Той прави младите девойки от Враджа толкова щастливи в сърцата и сетивата им с несравнимата си красота – затова Го наричат Рама.”

И така, тук имаме три различни обяснения, три различни визии. Първата е във величествено настроение – Хари е Върховният Бог, който ни освобождава и премахва препятствията. Тук Хари е мъжки аспект. Във второто, раса обяснение, Той е Хари, понеже разкрива красивия си облик и по този начин премахва невежеството. И също тук, във втората част на това тълкувание, не става дума за Кришна, който премахва пречките, а за Радхарани, която улавя вниманието на Кришна – и затова Кришна нарича Нея Харе. Докато при тълкуванието в помнене на Божествената Двойка, Тя е наречена Хара, Крадлата, понеже отмъква ума на Кришна и олицетворява енергията на блаженството.

Кой е Кришна във величествения подход? Мирното съществуване. В раса тълкуванието Той е тъмният господар на блаженството. А в последното тълкувание Той е който привлича младите девойки от Враджа със Своята флейта.

А кой е Рама в първия, величествения подход? Рама е Всевишният, у когото мистиците откриват своето щастие. Във второто, раса обяснение, Той е господстващото божество на любовните взаимоотношения, който прави Радхарани щастлива. И накрая, в помненето, Рама е който прави гопите щастливи в сърцата и в сетивата.

Така че като казвате „Харе Кришна” какво е вашето разбиране?

(следва продължение)

(from a lecture of Swami Tirtha, May 2013, Sofia)

Maybe our masters are different as persons, but they are united as spiritual fact. As substance, as principle they are the same. And this principle will unite us all. As this is something very important for all of us, I think we should study that topic a little bit. I tell you why. Because when newcomers visit our programs, it’s very easy to trigger them with the guru principle. They will think: “Oh, I don’t have! I’m like an outsider!” And it’s very easy to create bad feelings in people if they don’t have access to something. But to examine the principle properly I think it is very important and we should enter deeper into this topic. And Shrila Shridhara Maharaja is an authority on this principle, no doubt. Because I have to tell you, I was searching, listening and carefully trying to understand the opinion of many acharyas; and many of course contributed with very substantial opinions. But the debth and the refined understanding is unique here.

“The Eye to see Shri Guru”. One devotee asks: “We are often told, regarding the Guru and the shishya (disciple), that if the shishya is not successful in becoming a completely pure devotee in this lifetime, then the Guru will return by taking another birth. But does the Guru personally take another birth?”[1]

Just imagine the situation – one guru takes so many disciples, and 90% of them are spaced out. Then you have to multiply yourself, because one is going to the moon, the other is going to the sun, the other is going to the hell – in many places you have to run after them. So, how is it? Because we feel very fortunate: ‘If I cannot accomplish, then my guru will come and save me’. And what about your brothers and sisters? He has to save them also. So, we have to examine this very carefully.

Shrila Shridhar Maharaj answers: “The relationship must continue.” Actually this very short sentence is enough to answer this whole problem. The connection should continue. “Whether that particular soul who was delegated as the Guru in the previous life will personally come – whether he will again be sent or not – there is no guarantee; but in any case the disciple will maintain his awareness of that higher connection. He will recognize it just as it was in former stages, although it may be in a different form. It will not be unknown to him. And he will also perceive that “I am not unknown to my master.” But the Guru’s external form may not be similar.”

That means the principle is there, the essence is there. Form might be different, but the essence is there. Because who is guru? Guru is our personal savior. He is like an extended hand of God to you. And you see, these Indians know something – sometimes they describe God with hundreds of hands. Because He is reaching to us, to you, to the other, to all. He doesn’t have only two hands; sometimes He shows four hands; in many other cases He shows hundreds of hands. But actually He’s got unlimited hands – reaching for us, for you. This principle – that He invites you, He wants to embrace you – is always there. And when it is manifested through a person, then we are so satisfied.

And something very important – you will recognize and you will be recognized. Have you been acting as disciples? When all of a sudden you recognize something: ‘There must be some connection.’ Do you believe in connections? In great meetings? I’m a believer, I do believe in great meetings! It’s not by chance. It’s not only the question who comes first. Some gurus say: “Well, if I come first, they will love me. If you come first, they will love you”. Which might happen, but this is not the big meeting, the important meeting. Like when you recognize: ‘Something catches me here!’ Therefore I ask: Have you been acting as disciples? But we have to ask another question: Have you been acting as masters? When you recognize somebody: ‘Oh, I’ve met that person before!’ This is described here: you will recognize something, and you will be recognized. This is the connection. Something is established behind the scenes. You don’t know by your external consciousness, but with the finer, internal radar you will understand. You recognize and you are being recognized.

(to be continued)

[1] From The Golden Staircase, Chapter 2 Shrila Shridhar Maharaj

(Szvámí Tírtha 2013. májusi tanítása)

Talán mestereink mint személyek különböznek egymástól, azonban lelki tényezőként egységet alkotnak. A lényeget, az alapelvet tekintve azonosak. S ez az alapelv egyesít mindannyiunkat. Mivel ez egy rendkívül fontos dolog valamennyiünk számára, úgy gondolom, egy kicsit tanulmányoznunk kell ezt a témát. Megmondom, miért. Mert amikor újonnan érkezők látogatnak el a programjainkra, nagyon egyszerű letaglózni őket a guru elvvel. S azt gondolják: „Nekem nincs gurum! Akkor én kívülálló vagyok!” S nagyon könnyű rossz érzéseket kelteni emberekben, ha számukra valami nem hozzáférhető. Azonban igencsak fontosnak tartom az elv helyes vizsgálatát, a mélyére kell hatolnunk ennek a témának. S kétségtelen, hogy Sríla Srídhar Mahárádzs szaktekintély ebben a tekintetben. Mert el kell, hogy mondjam, hogy én kutattam, meghallgattam és figyelmesen próbáltam megérteni számos ácsárja véleményét; s sokan közülük természetesen értékes meglátásokkal járultak hozzá a megértésemhez, de itt a mélység és a kifinomult értelmezés egyedülálló:

„Szem, hogy lássuk Srí Gurut”. Egy bhakta kérdése: “Gyakran mondják nekünk a gurura és a sisjára (tanítványra) vonatkozólag, hogy ha a sisjának nem sikerül ebben az életben teljesen tiszta bhaktává válnia, akkor a guru visszatér vállalva egy újabb születést. De a guru személyesen születik meg újra?”[1]

Csak képzeljük el a helyzetet – van egy guru, akinek sok a tanítványa, s 90 százalékuknak nem sikerül a lelki világba jutnia. Tehát meg kell sokszoroznod magadat, mert az egyik a Holdba kerül, a másik a Napba, a harmadik a pokolba – rengeteg felé, neked meg szaladgálnod kell utánuk. Hogy is van ez? Mert mi nagyon szerencsésnek érezzük magunkat: ‘Ha nem járok sikerrel, a gurum el fog jönni, és megment.’ S akkor mi lesz a többi hittestvéreddel? A gurunak őket is meg kell mentenie. Tehát nagyon körültekintően kell megvizsgálnunk.

Sríla Srídhar Mahárádzs válasza: “A kapcsolatnak folytatódnia kell.” Valójában ez a nagyon rövid mondat elégséges ahhoz, hogy megválaszolja ezt az egész problémát. A kapcsolatnak folytatódnia kell. „Hogy az a bizonyos lélek, aki az előző életben a Guru volt, személyesen jön-e el –hogy őt küldik-e vagy sem – arra nincs garancia; de bárhogy is legyen, a tanítvány meg fogja őrizni a tudatosságát a magasabb kapcsolatról. Bár lehet, hogy a forma más lesz, éppúgy fel fogja ismerni, mint a korábbi alkalmakkor. Nem lesz ismeretlen a számára. S azt is észlelni fogja, hogy “Én sem vagyok ismeretlen a mesterem számára.” De lehet, hogy a guru külső formája nem lesz hasonló a korábbiakhoz.”

Ez azt jelenti, hogy az alapelv ott van, a lényeg ott van. A forma lehet, hogy más, de a lényeg ott van. Mert ki a guru? A guru a mi személyes megmentőnk. Ő olyan, mint Isten feléd nyújtott meghosszabbított karja. Látjátok, ezek az indiaiak tudtak valamit – néha Istent több száz karral ábrázolják; mert kinyújtja őket felénk, feléd, mások felé, mindenki felé. Nem csak két keze van; néha négy karját mutatja; számos más esetben több száz keze van. De valójában végtelen számú kézzel rendelkezik – kinyújtva felénk, feléd. Ez az alapelv – hogy meginvitál benneteket, hogy magához szeretne ölelni – ez mindig ott van. S amikor ez egy személyen keresztül nyilvánul meg, akkor annyira elégedettek vagyunk.

S valami nagyon fontos – fel fogjátok ismerni, és titeket is fel fognak ismerni. A tanítványok szerepét játsszátok? Amikor hirtelen felismertek valamit: ‘Kell lennie valamiféle kapcsolatnak!’ Hisztek a kapcsolatokban? A nagy találkozásokban? Én hívő vagyok, hiszek a nagy találkozásokban! Azok nem véletlenek. Ez nem annak a kérdése, hogy ki érkezik először. Néhány guru azt mondja: „Ha én jövök először, akkor engem fognak szeretni, ha te, akkor téged.” Ez megtörténhet, de nem ez a nagy találkozás, a fontos találkozás. Hanem az, amikor felismeritek: ‘Valami itt megfogott!’ Ezért kérdezem, hogy: A tanítványok szerepét játsszátok? Azonban egy másik kérdést is fel kell tennünk: a mesterek szerepét játsszátok? Amikor felismertek valakit: ‘Ó, ezzel az emberrel már találkoztam!’ Erről van itt szó: fel fogtok ismerni valamit, s fel fognak ismerni benneteket. Ez a kapcsolat. Valami létrejön a színfalak mögött. Nem a külső tudatosságotokkal tudjátok, de a finomabb, belső radarotokkal ismeritek fel. Felismeritek és titeket is felismernek.

(folytatása következik)

[1] Sríla Srídhar Mahárádzs: Az arany lajtorja., 2. fejezet

(от лекция на Свами Тиртха, май 2013, София)

Нашите учители може и да са различни като личности, но са единни като духовен факт. Като същина, като принцип са еднакви. И този принцип ни обединява всички. Тъй като това е нещо толкова важно за всички ни, мисля, че трябва да се спрем малко на тази тема. Ще ви кажа защо. Защото когато на програмите ни идват нови хора, е много лесно да ги дразним с гуру принципа. Те ще си кажат: „О, аз си нямам. Аз съм външен човек!” И е толкова лесно у хората да се създават лоши чувства, ако нямат достъп до нещо. Но аз мисля, че е много важно да се изследва правилно този принцип, трябва да навлезем в дълбочината на тази тема. А Шрила Шридхара Махарадж без съмнение е авторитет по този принцип. Защото, да ви кажа, търсил съм, слушал съм и старателно съм се опитвал да разбера мненията на много ачарии; и мнозина, разбира се, дават много съществен принос. Но дълбочината и финото разбиране са уникални тук.

„Очите, с които да видим Шри Гуру”. Един предан пита: „Често сме чували за гуру и шишя (ученикът), че ако шишя не успее да стане напълно чист преданоотдаден в този си живот, тогава гуру ще се върне, приемайки ново раждане. Гуру лично ли приема ново раждане?”[1]

Просто си представете ситуацията – един учител приема толкова много ученици и 90% от тях не са в час. Тогава гуру трябва да се размножи, защото един отива на луната друг отива на слънцето, трети отива в ада – на толкова много места трябва да тича след тях. Как стоят всъщност нещата? Защото вие се чувствате големи късметлии: „Ако аз не успея да се справя, моят гуру ще дойде и ще ме спаси”. Ами братята и сестрите ви? Нали той трябва да спаси и тях! Затова нека много внимателно разгледаме този въпрос.

Шрила Шридхара Махарадж отговаря: „Връзката трябва да продължи.” Всъщност това съвсем кратко изречение е достатъчно да отговори на целия този въпрос. Връзката ще продължи. „Дали същата тази определена душа, която е била упълномощена като гуру в предишния живот, ще дойде отново лично – дали ще бъде изпратен отново той или не – в това няма гаранция. Но при всички случаи ученикът ще запази съзнанието си за тази по-висша връзка. Той ще я разпознае точно каквато е била в предишната степен, макар че може да е в различна форма. Това няма да е ново и непознато за него. И той ще почувства също, че „Аз не съм непознат за учителя си.” Но външната форма на гуру може да не е същата.”

Това означава, че принципът присъства, същината присъства. Формата може да е различна, но есенцията е там. Защото кой е гуру? Гуру е нашият личен спасител. Той е като протегнатата ръка на Бога към вас. И виждате, тези индийци знаят нещо – понякога те описват Бога със стотици ръце. Защото Той ги протяга към нас, към теб, към другия, към всички. Той няма само две ръце; понякога проявява четири, а често и стотици ръце. Всъщност ръцете Му са безброй – достигайки до нас, до вас. Този принцип – че той ви кани, че иска да ви прегърне – винаги присъства. А когато се проявява чрез някого, сме толкова щастливи.

И нещо много важно – ще разпознаете и ще бъдете разпознати. Държали ли сте се като ученици? Когато внезапно разпознавате нещо: „Тук трябва да има някаква връзка”. Вярвате ли във връзките? Във великите срещи? Аз съм вярващ, вярвам във великите срещи! Не е случайно. Не е въпросът просто кой е дошъл пръв. Някои гуру казват: „Ако аз ида пръв, ще обикнат мен. Ако ти идеш пръв, ще обикнат теб”. Което може да се случи, но това не е голямата среща, важната среща – когато разпознаваш: „Нещо ме улавя тук.” Затова попитах: държали ли сте се като ученици? Но трябва да зададем и друг въпрос: държали ли сте се като учители? Когато разпознавате някого: „О, срещал съм вече този човек.” Именно това е описано тук: ще разпознаете нещо и ще бъдете разпознати. Това е връзката. Нещо се случва зад кулисите. Не го знаете с външното си съзнание, но с финия си вътрешен радар ще разберете. Разпознавате и бивате разпознати.

(следва продължение)

[1] От „Златната стълба”, Глава Втора, Шрила Шридхара Махарадж

(Conferencia de Swami Tirtha, mayo 2013, Sofía)

Tal vez nuestros maestros sean diferentes como personas, pero están unidos en espíritu. En su sustancia y en principio son iguales. Este principio nos reúne a todos. Y como es algo importantísimo para todos nosotros, creo que deberíamos detenernos en el tópico. Y os diré el porqué. Resulta fácil molestar con el gurú-principio a los recién venidos a nuestros programas. Van a pensar: “Oh, yo no tengo problemas. Soy un poco outsider!” Resulta tan fácil crear malos sentimientos en la gente que no tiene acceso a alguna cosa. Por lo tanto creo que es muy importante estudiar a fondo y correctamente el principio, deberíamos adentrarnos en el tópico. Y en este contexto Shrila Shridhara Maharaja es autoridad incontestable. Debo decir que he buscado, he escuchado y he tratado de comprender las opiniones de numerosos acharyas; muchos entre ellos han contribuido sustancialmente al tema. Sin embargo, aquí hacen falta actitud profundizada y refinada.

“Los ojos para llegar a ver a Shri Guru”. Un devoto pregunta: “Hemos oído tantas veces de Gurú y de shishya (discípulos) y de que cuando el shishya no llegue a ser devote plenamente puro en su vida, el Gurú va a regresar aceptando nuevo nacimiento ?”[1]

Tratad de imaginar la situación – un Gurú que acepte a tantos discípulos y los 90% no asisten a las clases. En tal caso el Gurú debería multiplicarse puesto que un discípulo se va a la Luna, otro al Sol y un tercero se encamina al infierno – debería correr a tantos sitios siguiendo a sus discípulos. Que es lo que pasa en realidad? Os consideráis muy dichosos: „Si no alcanzo, mi Gurú vendrá para salvarme ”.Y que es lo que va a pasar con los hermanos y hermanas? Debe salvarlos igual. Debemos examinar atentamente el problema.

Shrila Shridhar Maharaj responde diciendo: “La relación debe permanecer.” En realidad esta frase tan breve es suficiente para dar respuesta al problema. La relation, la cohesion va a permanecer. “Si aquel alma particular que ha sido delegada como Guru en la vida anterior vendria en persona – si llegaria a no a ser enviada en mission – no hay ninguna garantia en ello. Por lo tanto, en cualquier caso el discípulo a guardar consciencia de esta suprema conexión. Va reconocerla tal como se le presentaba en su grado anterior aunque se de forma diferente. No va a ser algo nuevo ni desconocido. Y va a sentir asimismo que:” No soy un desconocido para Guru. La forma externe de Gurú puede no ser similar.”

Tello significa que el principio está presente, la esencia está presente. La forma puede ser diferente pero la esencia está presente. Quien es el Guru? El Guru es nuestro Salvador personal. Es la mano tendida de Dios hacia vosotros. Ya veis, los Indios saben algo de ello – a veces describen a Dios con centenares de manos. El las tiende hacia nosotros, hacia ti, hacia el otro, hacia todos. Él no tiene solamente dos manos, a veces las tiene cuatro y frecuentemente son centenares. En realidad Él tiene un sinnúmero de manos – para alcanzarnos, para alcanzaros. Este principio siempre está presente – que Él os invita, que quiere abrazaros. Cuando llegue a manifestarse este principio somos tan felices.

Y hay algo muy importante – vais a reconocerLe, vais a estar reconocidos. Os habéis comportado como discípulos? El momento de daros cuenta de reconocer algo: Aquí habrá alguna conexión.’ Creéis en las conexiones? En los encuentros grandiosos. Yo sí, soy creyente, creo en los encuentros grandiosos! No es un azar. No es solamente cuestión de quien va a llagar primero. Algunos Gurús afirman: “Bueno, si soy el primero en venir, van a quererme. Si tú eres el primero en venir, van a quererte a ti.”. Lo que podría ocurrir por supuesto, pero no va a ser un encuentro grandioso, un encuentro sumamente importante – cuando te das cuenta: ‘Algo me ha cogido! Por esta razón he preguntado: Os habéis comportado como discípulos? Pero la cuestión debería ser diferente: Os habéis comportado como maestros, como Gurús? El momento de reconocer a alguien: ‘Oh, ya he encontrado antes a esta persona!’ Es lo que se describe aquí: reconocer y estar reconocido. Esta es la conexión. Algo esta ocurriendo detrás del escenario. No lo sabéis ni reconocéis por la consciencia interna, pero el interno radar refinado os daría a comprender. Reconoceis y estais reconocidos.

(Sigue continuación) 

[1]  De la “Escalera dorada”, Capítulo 2,  Srila Shridhar Maharaj

(из лекции Свами Тиртхи, май 2013, София)

Наши учителя может быть и разные как личности, но они единны как духовный факт. Как сущность, как принцип они одинаковы. И этот принцип объединяет нас  всех. Так как это нечто столь важное для всех нас, думаю, что надо немного изучить эту тему. Я скажу вам почему. Потому что, когда на наши программы приходят новые люди, их очень легко оттолкнуть гуру принципом. Они скажут: „О, у меня нет. Я внешний человек!” И очень лекго создавать плохие чувства у людей, если у них нет доступа к чему-то. Но я думаю, что очень важно исследовать правильно этот принцип, надо войти в глубину этой темы. А Шрила Шридхара Махарадж без сомненно авторитет в этом принципе. Потому что, скажу вам, я искал, слушал и старательно пытался понять мнения многих ачарий; и многие, конечно, дают очень существенный вклад. Но глубина и тонкое понимание здесь уникальны.

„Глаза, которыми видеть Шри Гуру”. Преданный спрашивает: „Часто мы слышали о гуру и шишьи (ученика), что если шишья не успеет стать вполне чистым преданным в этой своей жизни, тогда гуру вернется, принимая новое рождение. Лично ли гуру принимает новое рождение?”[1]

Просто представьте себе ситуацию – учитель принимает так много учеников и 90% из них не в курсе. Тогда гуру должен умножить себя, потому что один идет на луну, другой идет на солнце, третий идет в ад – в столь много мест прийдется ему бежать за ними. Как на самом деле? Потому что мы чувствуем себя очень удачливыми: „Если я не успею достичь, мой гуру прийдет и спасет меня”. А ваши братья и сестры? Ему надо спасать и их тоже! Итак давайте очень внимательно рассмотрим этот вопрос.

Шрила Шридхара Махарадж отвечает: „Связь должна продолжится.” Всущности одно это совсем короткое предложение достаточно, чтобы ответить на весь этот вопрос. Связь продолжится. „Придёт ли лично та же самая Душа, уполномоченная быть Гуру в предыдущей жизни, будет ли она снова отправлена или нет, нет никакой гарантии. Но в любом случае ученик будет осознавать эту высшую связь. Он будет осознавать её так же, как это было ранее на предыдущих этапах, хотя внешне всё может быть по другому. И также он будет чувствовать что, я не незнакомец для моего учителя. Однако внешний облик Гуру может быть иной.”

Это означает, что принцип присутствует, сущность присутствует. Форма может быть разной, но ессенция присутствует. Потому что кто такой гуру? Гуру это наш личный спаситель. Он как протянутая рука Бога к вам. И видите, эти индийци знают кое что – иногда они описывают Бога со сотнями рук. Потому что Он их протягивает к нам, к тебе, к другому, к всем. У Него не только две руки; иногда проявляет четыре, а часто и сотни рук. Всущности у Него рук безконечно много – протянутые к нам, к вам. Этот принцип – что Он вас приглашает, что хочет вас обнять – всегда присутствует. А когда проявляется через кого-то, мы так счастливы.

И что-то очень важное – вы узнаете и вы будете узнанны. Вы вели себя как ученики? Когда неожиданно осознаете что-то: „Здесь должна быть какая-то связь. Вы верите в связи?”. В великие встречи? Я верующий, верю в великие встречи! Это не случайно. Вопрос не только в том кто пришел первым. Некоторые гуру говорят: „Если я пойду первым, полюбят меня. Если ты пойдеш первым, полюбят тебя”. Что может случится, но это не большая встреча, важная встреча – когда распознаешь: „Что-то меня зацепило здесь.” Поэтому я спросил: вели ли вы себя как ученики? Но надо задать и другой вопрос: вели ли вы себя как учителя? Когда распознаете кого-то: „О, я встречал уже этого человека.” Именно это описано здесь: распознаете что-то и будете распознанными. Это связь. Что-то происходит за кулисами. Вы не знаете своим внешним сознанием, но с помощью тонкого внутреннего радара вы поймете. Распознаете и будете распознанны.

(продолжение следует)

[1] Из „Золотой лестницы”, Глава Вторая, Шрила Шридхара Махарадж

(excerpts from a seminar of Swami Tirtha on the holy name, Ludashto, July 2013) 

(continues from the previous Monday) 

In order to continue our previous mood, I will quote yet another person, Epictetus. He was a slave, then he was liberated and became a very famous philosopher. “If we have sense, we ought to do nothing else in public and in private than praise and bless God and pay Him due thanks. More than that: since most of you are walking in blindness, should there not be someone to discharge this duty and sing the praises of God for all? What else can a lame and old man as I do, but chant the praise of God? If indeed I were a nightingale, I should sing as a nightingale. If a swan – as a swan. But as I am a rational creature, I must praise God. This is my task and I do it. And I will not abandon this duty so long as it is given to me and I invite you all to join this same song!” Like a forerunner of Mahaprabhu: “Join this song!”

Jili, a Sufi mystic from the 15th century. “There is no access to the knowledge of God except through the intermediary of His name and qualities. And since every name and every quality is contained in the name Allah, it follows that there is no access to the knowledge of God except through the ways of His name.” How many names does God have in Islam? 99 plus one in Heaven.

Attar is the next author; he was again a Sufi teacher in the 13th century in Persia. “At nightfall he (the hero) entered a ruined building, where he found a jar of gold and jewels, covered by a board, on which the name of God was inscribed. His friends divided the golden jewels, but our hero said: “Give me this board! My beloved Name is upon it.” And he did not cease kissing it all day. Through the blessings thereof, he attained to such a degree that one night he dreamed and heard a voice saying to him: “Ah, my friend! The others were pleased with the golden precious jewels, but thou wert pleased only with My name. Therefore I have opened to you the gate of knowledge and wisdom.”

“The wonders of the holy name”, a mystic book from Europe, says: “The divine name is in truth a mine of riches. It is the fount of the highest holiness and the secret of the greatest happiness that a man can hope in this world.”

“He who prays without ceasing unites all good in this one thing.” Saint Symeon, The New Theologian, 10th century, from Constantinople.

Richard of Saint Victor, a Scottish mystic philosopher from the 12th century: “And this is the invocation of the name, this is the possession of salvation, the receiving of kisses, the communion of the bed, the union of the word with the soul in which every man is saved. For with such light no one can be blind, with such power no one can be weak, with such salvation no one can perish.” It’s a very high concept! To receive the kisses – where else you read about that except our shastras?

An Italian mystic Bernardino de Siena from the 15th century who promoted devotion to the holy name, says: “The best inscription of the name of Jesus is that to be found in the innermost heart of the hearts; the next best is in words; and finally the visible name written or carved. If the bodily eye is constantly confronted with it, it will soon become visible to the eye of the heart – that inward spiritual eye of the soul.”

So the next question is – if we understood that the glorification of the holy names pervades all the different cultures and centuries, then what is the specific feeling for us?

(to be continued)

(idézetek a Szent Névről – Szvámí Tírtha 2013 júliusában Ludastón elhangzott tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

A korábbi hangulat folytatásaként idéznék még egy másik személyt is, Epiktétoszt. Rabszolga volt, majd felszabadították és nagyon híres filozófus lett. „Ha értelmesek vagyunk, akkor semmi mást nem kellene sem nyilvánosan, sem a magánéletben csinálnunk, mint dicsérni és áldani a Jóistent, és köszönetet mondani Neki. Mi több: mivel legtöbben vakon botorkáltok, nem kell-e valakinek ezt a kötelezettséget felvállalni, és a Jóisten dicsőségéről énekelni mindenkinek? Mi mást tehetne egy olyan sánta és idős ember, mint én, minthogy a Jóisten dicséretét zengi? Ha fülemüle volnék, fülemüleként kellene énekelnem. Ha hattyú – akkor hattyúként, de mivel értelmes teremtmény vagyok, a Jóistent kell dicsőítenem. Ez a feladatom, és ezt teszem. S nem hagyok fel ezzel a szolgálattal mindaddig, míg megadatik számomra, és mindannyiótokat hívlak, hogy csatlakozzatok ugyanehhez a dalhoz!” Mintha Maháprabhu előfutára lett volna: „Csatlakozzatok ehhez a dalhoz!”

Dzsíli, egy 15. századi szúfi misztikus: „Nem lehet máshogy hozzáférni az isteni tudáshoz, mint Isten nevének és tulajdonságainak közvetítése által. S mivel minden név és minden minőség benne foglaltatik az Allah névben, ebből következik, hogy nem lehet hozzáférni az isteni tudáshoz csak Allah nevein keresztül.” Hány neve is van a Jóistennek az iszlámban? 99, s még egy a mennyben.

Attár a következő szerző, szintén szúfi mester volt, a 13. századi Perzsiából: „Alkonyatkor (hősünk) belépett egy romos épületbe, ahol talált egy arannyal és ékszerekkel teli korsót, ami egy olyan táblával volt lefedve, melyre Isten nevét vésték. Barátai elosztották egymás között az arany ékszereket, ám hősünk így szólt: „Adjátok nekem ezt a táblát! Az imádottam Neve áll rajta!’ – s csókokat szórt rá egész álló nap. Ennek az áldásain keresztül olyan fokot ért el, hogy egy éjszaka álmában hangot hallott, mely azt mondta neki: ’Ó, barátom! A többieket elégedetté tették a drága arany ékszerek, de Téged csak az Én nevem örvendeztetett meg – ezért megnyitom számodra a tudás és bölcsesség kapuját.’

„A szent név csodái” című európai misztikus könyvben ez áll: „A szent név valójában a gazdagság aranybányája. A legnagyobb szentség és a legnagyobb boldogság kútfője, amit csak az ember ezen a világon remélhet.”

„Ő, ki szüntelenül imádkozik, valamennyi jót egyesíti ebben az egy dologban.” – írja Új Teológus Szent Simeon, aki a 10. századi Konstantinápolyban élt.

Szentviktori Richárd, 12. századi skót misztikus filozófus: „S ez a név segítségül hívása, ez az üdvösség megszállottsága, a csókokban osztozás, a bensőséges kapcsolat, az ige egyesülése a lélekkel, melyben minden ember üdvözül. Mert Ilyen fényben senki sem lehet vak, ekkora erővel senki sem lehet gyenge, ily megváltással senki sem veszhet el.” Nagyon magas koncepció! Csókokban osztozás – hol lehet máshol olvasni erről a mi szentírásainkon kívül?”

Sienai Szent Bernandin 15. századi itáliai misztikus, aki a szent név iránti odaadást hirdette, ezt írja: „A legjobb, amikor Jézus neve a szívek szívének a legmélyén található, a következő legjobb a kimondott név, s végül a név írott vagy vésett, látható formája. Ha a testi szem állandóan szembesül vele, hamarosan a szív szeme, a lélek belső lelki szeme számára is láthatóvá válik.”

Ha megértettük, hogy a szent nevek dicsőítése áthatja valamennyi különböző kultúrát és évszázadokon ível át, akkor a következő kérdés az, hogy vajon milyen sajátos érzést kelt bennünk?

(folytatása következik)