Calendar

March 2019
M T W T F S S
« Feb    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031



Archive for March 3rd, 2019

(from a lecture of Swami Tirtha, May 2012, Sofia) 

(continues from the previous Monday) 

“One day the teachers went to their home to do some work, allowing the boys, who were now alone, the opportunity to amuse themselves by playing. The schoolmates of Prahlada called him to play with them; yet Prahlada, who was very wise, smiled and replied with great affection. “Dear friends, please tell me, what is the purpose of this world?” Those innocent boys still had pure hearts, uncontaminated by the contacts with materialists who are attached to pleasure and pain. Because they loved Prahlada and respected him very much, they stopped playing and flocked around him. Sitting in a circle they listened very attentively to his words. And then Prahlada said: ”Those who are intelligent will engage in the service of the Lord from an early age, because it is very rare to obtain a human life. The human birth is temporary, but extremely valuable.”[1]

That means commitment to God doesn’t depend on age. If you are young, you can do it, if you are old, you can do it. Although we use these qualities as excuses: ‘Ah, I’m too young, I cannot join. Ah, now I’m too old, why should I join, I cannot.’ We always use the excuses. But we shouldn’t waste time, because we cannot change the current of time and we cannot bring back even one moment. So we should use the time properly. Therefore every single moment of human life is extremely valuable.

“Then Prahlada continued: “Coming in touch with the lotus feet of Vishnu means serving the lotus feet of the Supreme Lord, which is the highest duty of all human beings. Shri Vishnu is the supreme object of love, the supreme controller, the well-wisher and the soul of all living entities. To approach the lotus feet of Shri Vishnu means to execute the process of devotional service in four basic sentiments – in neutral attachment, in servitorship, in friendship and in conjugal love. To follow any of these methods is known as bhagavata-dharma, devotion to the Supreme.”

Then next verse says: “Ah, children of the daityas! The pleasure of sense gratification is available in all life forms, even in the bodies of animals and birds. Just as we receive suffering even without searching for it, sense gratification will come according to our previous karma. Therefore after obtaining this valuable human life, you do not need to strive for sense enjoyment, because by this unnecessary effort valuable time is wasted. By engaging in devotional service at the lotus feet of Lord Mukunda we shall obtain benefits that are far greater than those which can be obtained through material enjoyment. Lord Mukunda will grant us liberation from the bondage of material life and he will give the real pleasure of life. No other worshipable personality is able to rescue us from the clutches of birth and death. For this reason one who is intelligent will fear the sufferings of material existence and understand that without devotion to the Lord one will fall from his position. In other words, without serving the Lord there can be no relief from misery. Having properly understood this point, one should sincerely pursue the real benefit of human life, by engaging in devotional service to the Lord in early childhood, before being attacked by disease and old age.”

And the further verses say: “A human life lasts approximately one hundred years. And during this short span of life those who are controlled by their senses can only take advantage of fifty of these years, as they spend their nights covered by ignorance and deep sleep.” So, while sleeping you cannot enjoy your body. “Of the remaining time ten years are spent with no facility of understanding during childhood, another ten years in playing and sporting during adolescence, and during old age the last twenty years of one’s life are spent as invalid in a life of retirement. The remaining time – only twenty or thirty years – is usually spent in the pursuit of sense enjoyment and the formation of strong attachment that generates innumerable sufferings, resulting in the loss of one’s very self in the deep illusion of bondage to home and family. There is no time left to search for one’s real benefit.”

So, this calculation says: hundred years of lifespan, for fifty years you sleep, for twenty you are ignorant as a small child and you play; and then at the end there are some ten-twenty years of disabled condition – so how much is left? Not so much, right? We have ten good years. Why should we waste these ten years with stupid activities?

We have to be careful about time. Because in that active period of your life you can determine your future – that you will later either enjoy or regret. Activities will definitely bring results. And the karma-phala, the fruits of our activities, will be distributed – if you like it or not. So we should be careful about our activities.

(to be continued)

[1] From B.B.Tirtha Maharaj’s book The holy life of Prahlada

 



(Szvámí Tírtha 2012. májusi, Szófiában tartott előadásából) 

(az előző hétfői tanítás folytatása) 

Egy napon a tanárok hazamentek, hogy valami munkát elvégezzenek, a fiúknak, akik így egyedül voltak, megadva a lehetőséget, hogy játékkal szórakoztassák magukat. Prahládot is hívták az osztálytársai, hogy játsszon velük, ám Prahlád, aki nagyon bölcs volt, mosolyogva, nagy szeretettel így válaszolt: „Kedves barátaim, kérlek, mondjátok el nekem, mi e világ célja!” Azoknak az ártatlan fiúknak még tiszta volt a szívük, nem szennyezte be a materialistákkal való kapcsolat, akik csupán az élvezethez és a fájdalomhoz kötődnek. Mivel szerették Prahládot és nagyon tisztelték, abbahagyták a játékot és köréje gyűltek. Körben ülve nagyon figyelmesen hallgatták szavait, s ekkor Prahlád így szólt: “Az értelmesek fiatal koruktól kezdve elszegődnek az Úr szolgálatába, mivel az emberi élet ritkán adatik meg. Az emberi születés ideiglenes, de rendkívül értékes.”[1]

Ez azt jelenti, hogy az Isten iránti elköteleződés nem függ a kortól. Ha fiatal vagy, meg tudod tenni, ha idős, akkor is meg tudod tenni. Bár ezeket a jellemzőket kifogásként használjuk: „Túl fiatal vagyok, nem tudok csatlakozni. Most már túl öreg vagyok, miért kellene csatlakoznom, nem tudok.” Mindig kifogásokkal élünk, de nem kellene elvesztegetni az időnket, hiszen az idő folyását nem tudjuk megváltoztatni, és egyetlen pillanatot sem tudunk visszahozni, vagyis helyesen kell bánnunk az idővel. Éppen ezért az emberi élet minden egyes perce rendkívül értékes.

Ezután Prahlád így folytatta: „A Visnu lótuszlábaival való érintkezés azt jelenti, hogy a Legfelsőbb Úr lótuszlábait szolgáljuk, ami valamennyi élőlény legmagasabb rendű kötelessége. Srí Visnu a szeretet legfőbb tárgya, a legfőbb irányító és valamennyi élőlény jóakarója és lelke. Srí Visnu lótuszlábainak megközelítése azt jelenti, hogy az odaadó szolgálat folyamatának négy alapérzelmét gyakoroljuk – ezek a semleges érzés, a szolgálatkészség, a barátság és a házastársi szeretet. Ezek közül bármelyik módszernek a követése bhágavata-dharmának, a Legfelsőbb iránti odaadásnak minősül.”

A következő vers így szól: “Ó, daitják gyermekei! Az érzékek kielégítésének öröme valamennyi létformában elérhető, még az állati és madártestben is. Ahogy szenvedésben is részünk van, még ha nem is keressük, az érzékek kielégítése ugyanúgy az előző karmánk szerint fog történni. Ezért e becses emberi élet megszerzése után nincs szükség rá, hogy az érzéki élvezetek kielégítésére törekedjetek, hiszen ezzel a szükségtelen erőfeszítéssel értékes idő veszik el. Lord Mukunda lótuszvirág lábainak odaadó szolgálatán keresztül sokkal nagyobb jótéteményekre tehetünk szert, mint amelyekhez az anyagi élvezeteken keresztül lehet hozzájutni. Az Úr Mukunda fogja számunkra megadni a felszabadulást az anyagi élet kötelékeiből, és ő fogja megadni az élet igazi örömét. Semmilyen más imádatra méltó személyiség sem képes megmenteni bennünket az élet és a halál karmaiból, emiatt az, aki intelligens, félni fogja az anyagi lét szenvedéseit és megérti, hogy az Úr iránti odaadás nélkül lezuhan helyzetéből. Más szavakkal, az Úr szolgálata nélkül nem lehet a nyomorúságból felszabadulni. Ha ezt helyesen megértettük, az embernek őszintén az emberi élet legfőbb jótéteményét kell követnie úgy, hogy már kora gyerekkorában elkötelezi magát az Úr szolgálatában, még mielőtt a betegségek, vagy az öregkor megtámadná.”

A további versek így szólnak: „Az emberi élet megközelítőleg száz évig tart, és e rövid élettartam alatt azok, akiket az érzékeik irányítanak, csupán ötven évet tudnak kihasználni ebből, mivel az éjszakáikat tudatlanság és mély álom fedi.” Alvás közben tehát nem tudjátok a testeteket élvezni. „A fennmaradó időből tíz év a gyerekkorban a megértés lehetősége nélkül telik, egy másik tíz év pedig játékkal és sporttal a serdülőkorban, majd az öregkorban az ember életének utolsó húsz évét betegen, visszavonulásban tölti. A maradék idő – csupán húsz vagy harminc év – általában az érzéki élvezetek hajszolásával és erős kötődések kialakításával telik, ami számtalan szenvedés forrása, és amelynek eredményeként a család és az otthon kötelékének mély illúziójában elveszik az egyén lelki önazonossága. Nem marad idő, arra, hogy a saját üdvünket keressük.”

Tehát ez a számítás azt mondja: egy száz éves élettartam alatt húsz évig alszunk, újabb húsz évig kisgyerekként tudatlanok vagyunk, és csak játszunk, majd a végén ismét van tíz- húsz év, amikor valamilyen fogyatékkal élünk – akkor mennyi marad? Nem sok, igaz? Van tíz jó évünk. Miért kellene ezt a tíz évet buta tevékenységekre vesztegetnünk?

Óvatosnak kell lennünk az idővel kapcsolatban. Hiszen az életeteknek abban az aktív periódusában meghatározhatjátok a jövőtöket – amit aztán később vagy megbántok, vagy élvezni fogtok. A cselekvésnek mindenképpen van eredménye. És a karma-phalát, cselekedeteink gyümölcseit meg fogjuk kapni. – akár szeretnétek, akár nem. Tehát óvatosnak kell lenni a cselekedeteinkkel!

(folytatása következik)


[1] Bhakti Vallabh Tírtha Mahárádzs A szent életű Prahlád c. könyvéből

 

 



OLYMPUS DIGITAL CAMERA

(от лекция на Свами Тиртха, май 2012, София)

(продължава от предишния понеделник)

„Един ден учителите си отидоха у дома да свършат някакви дела, давайки възможност на момчетата, останали сами, да се позабавляват с игри. Съучениците на Прахлада го повикаха да играе с тях; но Прахлада, който бе много мъдър, се усмихна и им отвърна с голяма обич: „Скъпи приятели, моля ви, кажете ми, каква е целта на този свят?” Тези невинни момчета все още бяха с чисти сърца, незамърсени от досега с материалисти, които са привързани към наслада и болка. Тъй като обичаха Прахлада и го уважаваха изключително много, те спряха играта си и се насъбраха около него. Насядаха в кръг и заслушаха внимателно думите му. Тогава Прахлада каза: „Тези, които са интелигентни, биха се заели със служене към Бога още в ранна възраст, защото е голяма рядкост да се сдобиеш с човешка форма на живот. Човешкото раждане е временно, но изключително ценно.”[1]

Това означава, че посветеността към Бога не зависи от възрастта. И да си млад можеш да го направиш, и да си стар можеш да го направиш. Въпреки че ние използваме тези квалификации за извинения: „О, твърде съм млад, не мога да се присъединя. О, вече съм прекалено стар, защо да се присъединявам – не мога!” Винаги си намираме извинения. Ала не бива да губим време, понеже не можем да променим хода на времето и не можем да върнем назад дори един миг. Затова трябва правилно да използваме времето. Всеки миг от човешкия живот е изключително ценен.

„Сетне Прахлада продължи: „Да влезеш в досег с лотосовите нозе на Вишну означава да служиш в лотосовите нозе на Върховния Бог, което е най-висшият дълг на всички човешки същества. Шри Вишну е върховният обект на любов, върховният господар, благодетелят и душата на всички същества. Да се обърнеш към лотосовите нозе на Шри Вишну означава да извършваш процеса на предано служене в четири основни настроения – в неутрална привързаност, в служене, в приятелство и в интимна любов. Следването на който и да е от тези методи е познато като бхагавата-дхарма, или преданост към Бога.”

Следващият стих гласи: „О, деца на дайтите! Насладата на сетивните удоволствия е достъпна във всички форми на живот, дори в телата на животните и птиците. Точно както получаваме страдание дори без да сме го търсили, така и сетивната наслада ще ни споходи в съответствие с предходната ни карма. Затова, след като сте получили този ценен човешки живот, не е нужно да се стремите към сетивни удоволствия, защото в това ненужно усилие се пилее ценно време. Заемайки се с предано служене в лотосовите нозе на Бог Мукунда, ще спечелим блага много по-големи от тези, които бихме могли да добием посредством материално наслаждение. Бог Мукунда ще ни даде избавление от оковите на материалния живот и ще ни дари истинската наслада от живота. Никоя друга обожаема личност не може да ни спаси от лапите на раждането и смъртта. Затова онзи, който е интелигентен, би се боял от страданията на материалното битие и би разбрал, че без преданост към Бога ще пропадне от позицията си. С други думи, без служене към Бога не би могло да има облекчение от страданието. След като правилно е разбрал това, човек трябва искрено да търси истинското благо на човешкия живот, заемайки се с предано служене към Бога в ранно детство, преди да бъде атакуван от болестите и старостта.”

В по-нататъшните стихове се казва: „Човешкият живот трае приблизително стотина години. По време на този кратък период тези, които са под властта на сетивата си, могат да оползотворят само петдесет от тези години, тъй като прекарват нощите си покрити в невежество и дълбок сън.” Докато спите не можете да се наслаждавате на тялото си. „От оставащите години, десет преминават лишени от разбиране по време на детството, още десет в игри и забави през юношеството, а в старостта последните двайсет години минават в инвалидност и оттегляне от активен живот. Останалото време – само двайсет или трийсет години – обикновено преминава в преследване на чувствени наслади и създаване на силна привързаност, пораждаща неизброими страдания, в резултат на които човек губи самия себе си в дълбоката илюзия на обвързаността с дом и семейство. Не му остава време да потърси истинското си благо.”

И така, сметката гласи: от сто години продължителност на живота, петдесет спите, двайсет са в невежество и игри като малко дете; после в края има още десет-двайсет години в инвалидно състояние – и колко остава? Не много, нали? Имаме десетина добри години. Защо да пропиляваме тези десет години в глупави дейности?

Трябва да сме внимателни по отношение на времето. Защото в този активен период от живота си можете да предопределите бъдещето си – за което в последствие ще се радвате или ще съжалявате. Действията определено ще донесат резултати. Карма-пхала, плодовете на постъпките ни, ще ни бъдат раздадени – независимо дали ни харесват или не. Затова трябва да сме внимателни в действията си.

 

(следва продължение)

 

[1] От книгата на Б.Б.Тиртха Махарадж „Светият живот на Прахлада”