Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2012. májusi tanítása, Szófia) 

(az előző hétfői tanítás folytatása) 

Múltkori beszélgetésünket azzal zártuk, hogy “az Úr Góvinda tiszta bhaktái látják a Jóisten jelenlétét valamennyi élőlényben, s ez a legfelsőbb cél, amit ezen a világon az emberek számára az összes szentírás javasol.

A daitják fiai elfogadták Prahlád útmutatásait és nagyra becsülték őket, ezáltal elutasítva, amit démonikus tanítóik, Sanda és Amarka tanítottak nekik. Prahláddal való társulásuknak köszönhetően a fiatal daitják szilárdan elkötelezetté váltak a Visnu iránti hitükben, míg tanáraik megrettenve az események ilyetén fordulatától, felkeresték Hiranjakasiput, hogy elmagyarázzák neki, mi történt. A rossz híreket hallva Hiranjakasiput iszonyatos düh öntötte el, egész testében remegve elhatározta, hogy személyesen vet véget Prahlád életének. Eltaposott kígyóként sziszegve Hiranjakasipu dörgedelmes hangon sértegette Prahládot, azt kiabálva, hogy a fiúnak még csak arra sincs joga, hogy megszólítsa őt. Prahlád nagyon alázatosan, összekulcsolt kezekkel állt Hiranjakasipu előtt, míg a király ádáz pillantásokat vetve rá kegyetlen szavakat vágott a fejéhez „Te arrogáns, ostoba fiú, családod elpusztítója! De átokfajzat, hogy merészeled nem tisztelni a parancsaimat! Te idióta, elküldelek a halál urának, Jamarádzsnak a lakhelyére, most azonnal! Ó, te buta gyerek, a világ valamennyi királya beleremeg, ha haragosnak látnak engem. Honnét veszed ezt az erőt, hogy nem fog el a félelem előttem?” Prahlád így felelt „Ó, király, Ez az erő, melyet említettél, nem csupán az enyém, hanem a tiéd is. Ez ugyanaz az erő, mely valamennyi élőlényt fenntartja, Brahmától kezdve, és beleértve az összes teremtményt, aki az uralma alatt áll, akár a földön, akár a vízben, magasan vagy alacsonyan él. Ő az egyetlen legfelsőbb irányító, az örök idő és a halál is. Ő az érzékek ereje, az elme ereje, a test ereje és az érzékszervek lelke, a gunák ura, határtalan, és bárkit képes meghódítani. Ez a Legfelsőbb Úr e világ teremtője és elpusztítója. Kérlek, add fel démoni természetedet és dualista nézetedet, mi szerint az emberek vagy a barátaink, vagy az ellenségeink. Mindenkit egyenlőnek kell tekintened, mivel a mi nagy és egyetlen ellenségünk a fegyelmezetlen elme. Ezen kívül nincsen más ellenségünk. Akik másokra egyenlő látásmóddal tekintenek, azok a legjobbak az Úr imádói között. Régen az olyasfajta ostoba emberek, mint te, szintén a fegyelmezetlen elme zaklatásait szenvedték el. A kéjvágy, a düh, az illúzió, a kapzsiság, az őrültség és az irigység azok a tolvajok, melyek mindent elcsennek a szerencsétlen lélektől. Ezek meghódítása nélkül hogyan is gondolhatnánk, hogy meghódítottuk a világot? Egy olyan szádhunak, aki egyenlő látásmóddal bír és tökéletesen fegyelmezett az elméje, nem lehet ellensége.

Prahlád beszédén felbőszülve Hiranjakasipu ezt kiabálta: „Te idióta, hogy merészelsz ellenem szegülni, és inzultálni engem? Sértegetsz engem, azt gondolva, hogy valamennyi ellenségedet legyőzted? Én határozottan azt látom, hogy eljött a halálod, hiszen a halál órájában az emberek elveszítik az eszüket, és elkezdenek félrebeszélni, minden értelem nélkül. Ó, te szerencsétlen nyomorult, ki a világ ura rajtam kívül? Ha van ilyen Úr, hol van?” Prahlád így szólt: „Ő jelen van mindenhol.” Hiranjakasipu ismételten megkérdezte: „Ha így van, miért nem látom Őt ebben az oszlopban?“ Prahlád így felelt: „Én látom Őt.” „Ó, szóval Ő itt van ebben az oszlopban? Azonnal le fogom vágni az arrogáns fejedet – jöjjön Hari, a védelmeződ, és mentsen meg Téged!”

A dühtől elvakulva a hatalmas Hiranjakasipu kiabált és üvöltött mialatt görbe kardját suhogtatva felpattant trónjáról és hevesen rávágott az oszlopra. Ezután egy fülsiketítő hang jött az oszlopból. Brahmá és valamennyi félisten azt gondolta, hogy az univerzum burka repedt szét, és attól féltek, hogy bolygóik összeomolhatnak. A démonok vezére, Hiranjakasipu, akitől rettegett minden démon és király, meg akarta ölni a saját fiát, Prahládot, azonban ez a rettenetes hang elijesztette tervétől. Még hosszadalmas keresés után sem tudott meg-bizonyosodni róla, hogy vajon honnan eredt.”[1]

[1]  Bhakti Vallabh Tírtha Mahárádzs A szent életű Prahlád c. könyvéből

(from a lecture of Swami Tirtha, 10.01.2013, evening, Sofia)

(continued from the previous Friday) 

Firm conviction – what is that? That is something that will never change. If you examine yourself, you will find tons of things that change around you and in you. If you look into the mirror, you don’t recognize the 16 year old boy or girl. It’s just gone, you have changed – I mean your bodily structure has changed. Where is your youth? Where are your ideals? When we are young we have so beautiful ideals: ‘Yes, we shall change the world!’ Anybody had such conception at that time? Yes, we all had that! And later on what did you find? ‘I couldn’t change the world. I couldn’t even change myself.’ So, then again we raise both hands: ‘I give up, my Lord!’ And then some miracle will start happening.

So, firm conviction means something that never changes. It’s easy to say, but if you check the list of your convictions, if you check the list of your ideals – how many of them did not change throughout the last ten years? How many didn’t change for the last year? How many didn’t change for the last week? This world is going through a permanent transformation; you also. Yet there is something behind and beyond all these external experiences, that says: ‘I am’, that says: ‘You are’. These are the ultimate sentences of spiritual inquiry. ‘I am’ and ‘You are’. But we have to ask who is telling this. For a long time we think: ‘I say I am. I am the center of the world. But actually this is said by God: ‘I am’. Then what about you? You exist only if He says: ‘You are’. So, ‘I am’ is reserved for God. And ‘You are’ is also a merciful exclamation from the Supreme.

This is how we can connect our intelligence, our mind, our faith with the Supreme – if we try to go deeper and deeper into this beautiful realm of faith, if we try to search for the root of the existence. And the root of existence is practically non else than the meeting of Divine Beauty and Love. This is the origin of everything. All else come from that meeting. Just like the children – they come from the meeting of the father and mother. So, everything comes from this meeting of Divine Beauty and Love – that is Krishna and Radha. Because Krishna is the ultimate Beauty and Radha is the ultimate Love, so their union helps everything else to manifest.

This is very high above us. Yet we have to connect our intelligence there. But this is not the ultimate way to approach something higher. The proper method is through faith – and this is a mystical experience. Because something will be revealed to us, unexpected. Shrila Shridhara Maharadja says: ”Krishna’s ways are full of miracles”. So, be ready for miracles. Miracles exist only for those who are ready.

Once again the text for our divine enquiry: “When one’s intelligence, mind, faith and refuge are all fixed in the Supreme, then one becomes fully cleansed of misgivings through complete knowledge and thus proceeds straight on the path of liberation.”[1]

(to be continued)

[1] “Bhagavad Gita”, 5.17

(Szvámí Tírtha 2013. január tizedikei szófiai esti tanítása)

(az előző pénteki tanítás folytatása) 

Szilárd meggyőződés – mit is jelent ez pontosan? Ez olyasvalami, ami sohasem fog megváltozni. Ha megvizsgálod önmagad, tonnányi dolgot fogsz találni, melyek változnak benned és körülötted. Ha belepillantasz a tükörbe, akkor nem ismered fel a hajdani 16 éves fiút vagy lányt. Egyszerűen eltűnt, megváltoztál – úgy értem a tested felépítése változott meg. Hol van a fiatalságod? Hová tűntek az eszményeid? Amikor fiatalok vagyunk, olyan gyönyörű eszményeink vannak: ‘Igen, megváltoztatjuk a világot!’ Volt valamelyikőtöknek hasonló elképzelése akkortájt? Igen, mindannyiunknak volt! S később mit találtál? ’Nem tudtam megváltoztatni a világot. Még saját magamat sem tudtam megváltoztatni.’ Így aztán ismét felemeljük mindkét kezünket: ‘Feladom, Uram!’ És akkor csodák kezdenek történni.

Tehát a szilárd meggyőződés azt jelenti, hogy valami soha nem változik meg. Ezt könnyű kimondani, azonban ha megvizsgálod a saját meggyőződéseidet, megnézed eszményeid listáját – közülük mennyi nem változott meg az elmúlt tíz év alatt? Hány nem változott az elmúlt egy évben? Hány nem változott az elmúlt héten? Ez a világ állandó átalakuláson megy keresztül; te is. Mégis, mindezek mögött a külső tapasztalások mögött, mindezeken túl létezik valami, mely azt mondja: ‘Én vagyok’, ‘Te vagy’. Ezek a lelki tudakozódás végső mondatai. ‘Én vagyok’ és ‘Te vagy’. Azonban, fel kell tennünk a kérdést, hogy ki mondja mindezt. Hosszú ideig azt gondoljuk, hogy: ’Én mondom azt, hogy én vagyok. ’Én vagyok’ a világ középpontja.’ De valójában ezt, hogy ’Én vagyok.’ Isten mondja. S akkor mi van veled? Te csupán akkor létezel, ha Ő azt mondja: ‘Te vagy’. Tehát, az ’Én vagyok.’ Isten számára van fenntartva. A ’Te vagy.’ pedig szintén a Legfelsőbb kegyes felkiáltása.

Tehát ily módon tudjuk összekapcsolni az intelligenciánkat, a tudatunkat, a hitünket a Legfelsőbbel – ha megpróbálunk mélyebbre, s még mélyebbre hatolni a hitnek ebbe a csodálatos birodalmába, ha megpróbáljuk felfedezni a létezés gyökerét. S a létezés gyökere gyakorlatilag nem más, mint az Isteni Szépség és Szeretet találkozása. Ez mindennek az eredete. Minden egyéb ebből a találkozásból származik. Éppúgy, mint a gyermekek – akik az édesanya és édesapa találkozásából származnak. Tehát, minden az Isteni Szépség és Szeretet találkozásából származik – azaz Krsna és Rádhá találkozásából. Mert Krsna a végső Szépség és Rádhá a végső Szeretet, tehát az ő egységük segít minden mást megnyilvánulni.

Ez nagyon magasan fölöttünk létezik. Mégis az intelligenciánkat oda kell csatlakoztatnunk. Azonban nem ez a végső módja annak, hogy valami magasabbat megközelítsünk. A helyes metódus a hiten keresztül vezet – s ez egy misztikus megtapasztalás. Mert valami váratlan fog megnyilvánulni a számunkra. Sríla Srídhar Mahárádzs azt mondja, hogy: „Krsna útjai csodákkal vannak teli”. Tehát, álljatok készen a csodákra! A csodák csak azok számára léteznek, akik készen állnak.

S még egyszer a szöveg, melyet a lelki tudakozódásunkhoz megvizsgáltunk: „Amikor az ember értelme, elméje és hite szilárdan a Legfelsőbben gyökerezik, s menedéket is Benne talált, akkor tökéletes tudása által teljesen megtisztul kétségeitől, és feltartóztathatatlanul halad a felszabadulás útján.”[1] 

(folytatása következik)

[1] Bhagavad-gítá 5.17.

(от лекция на Свами Тиртха, 10.01.2013, вечер, София)

(продължава от предишния петък) 

Непоклатима увереност – какво е това? Това е нещо, което никога няма да се промени. Като се замислите, ще видите тонове неща, които се променят около вас и във вас. Ако се вгледате в огледалото, не разпознавате шестнадесетгодишното момче или момиче. Просто си е отишло, променили сте се – имам предвид, телесната ви структура се е променила. Къде е младостта ви? Къде са вашите идеали? Когато сме млади, имаме толкова красиви идеали: „Да, ние ще променим света!” някой имал ли е такова разбиране по онова време? Да, всички сме го имали! А в последствие какво открихте? „Не успях да променя свята. Не успях да променя дори себе си.” Тогава отново вдигаме и двете си ръце: „Отказвам се, Господи!” И ще започне да се случва чудо.

И така, непоклатима увереност означава нещо, което никога не се променя. Лесно е да се каже, но ако прегледате списъка с нещата, в които сте убедени, ако прегледате списъка с идеалите си – колко от тях не са се променили за последните десет години? Колко не са се променили за последната една година? Колко не са се променили за последната седмица? Този свят преминава през постоянна трансформация; вие също. При все това има нещо зад, отвъд всички тези преживявания, което казва „Аз съм”, което казва „Ти си”. Това са окончателните сентенции на духовното търсене. „Аз съм” и „Ти си”. Но трябва да се запитаме кой го казва. Дълго време си мислим: „Аз казвам, че аз съм. Аз съм центърът на света.” Но всъщност тези думи са на Бога. Той казва: „Аз съм”. Тогава какво остава за вас? Вие съществувате единствено, ако Той каже: „Ти си, вие сте”. Така че „Аз съм” е резервирано за Бога. А „Ти си” също е милостиво възклицание от Негова страна.

Ето как можем да свържем интелигентността си, ума си, вярата си с Върховния – ако се стремим да навлизаме все по-надълбоко в това красиво царство на вярата, ако се опитваме да потърсим корена на битието. А коренът на битието на практика не е нищо друго, освен срещата на Божествената Красота и Любов. Това е изворът на всичко. Всичко останало произтича от тази среща. Точно както децата – те идват от срещата на бащата и майката. Така всичко идва от срещата на Божествената Красота и Любов – това са Кришна и Радха. Защото Кришна е върховната Красота, а Радха е върховната Любов, затова тяхното единение кара всичко останало да се прояви.

Това е нещо много високо над нас. Въпреки всичко трябва да свържем интелигентността си с него. Ала това не е окончателният начин да се подходи към нещо по-висше. Правилният метод е чрез вярата – а тя е мистично преживяване. Защото нещо ще ни бъде разкрито, неочаквано. Шрила Шридхара Махарадж казва: „Пътеките на Кришна са изпълнени с чудеса”. Затова гответе се за чудеса. Чудесата съществуват само за тези, които са готови.

И още веднъж стиха за божественото търсене: „Когато интелигентността, умът, вярата и подслонът на човека са установени във Върховния, той изцяло се пречиства от съмнение чрез пълно знание и така върви право по пътя на освобождението.”[1] 

 (следва продължение) 

[1] „Бхагавад Гита”, 5.17

(Conferencia vespertina de Swami Tirtha, el 10.01.2013, Sofía)

(Continua la conferencia del pasado viernes) 

La firme convicción – que es? Es algo que nunca cambiaria. Pensando en ello, hay tantas cosas que cambian al derredor y en vosotros mismos. Mirándoos en el espejo, ya no llegáis a reconocer al chico o a la chica de dieciséis años. Simplemente se ha ido, habéis cambiado – tengo en vista el cambio de la estructura del cuerpo. Donde esta vuestra juventud? Donde están vuestros ideales?. Durante la juventud tenemos tantos maravillosos ideales. ‘Si, vamos a cambiar el mundo!’ Acaso alguien ha tenido este concepto en aquel entonces? Si, todos lo hemos tenido! Y que es lo que habéis comprendido más tarde? ‘No he podido cambiar el mundo. Ni siquiera he llegado a cambiarme a mí mismo.’ Entonces levantamos rendidos los brazos: ‘Renuncio, Dios mío!’ Y el milagro comienza.

La firme convicción significa algo que jamás cambiaria. Es fácil decirlo, pero verificando la lista de vuestras convicciones, la lista de vuestros ideales – cuantos han permanecido sin cambiar en el último decenio? Y cuantos en un año? Y en la última semana?

Este mundo va transformándose en permanencia, vosotros también. Sin embargo, hay algo detrás, más allá de todas estas vivencias que nos sigue diciendo: ‘Soy Yo. ’, Lo que dice: ‘Vosotros sois. ’ Debemos preguntarnos quien nos lo está diciendo. Durante largo tiempo pensamos: ‘Digo que yo soy. Soy el centro del mundo. En realidad Dios lo afirma: ‘Soy Yo.’. Entonces qué es lo que queda para vosotros? Estáis existiendo solo si El afirma: ‘Eres, sois ’. Entonces, ‘Soy Yo” queda reservado a Dios. Y ‘Eres, sois’ es una exclamación de misericordia del Supremo.

Es el modo de conectar nuestra inteligencia, nuestra mente, nuestra fe con el Supremo – tratando de adentrarnos en el maravilloso reino de la fe, aspirando a buscar la raíz de la existencia. La raíz de la existencia en práctica no es más que nuestra cita con la Divina Belleza y el Amor. Es el manantial de todo. El resto viene originado de esta cita. Al igual que los niños – vienen de su cita con el padre y la madre. Todo se origina de esta cita de la Belleza Divina y el Amor – la cita de Krishna y Radha. Puesto que Krishna es la Belleza Supremo y Radha es el Amor Supremo y su unión ayuda a manifestarse cualquier cosa.

Es algo muy encima de nosotros. A pesar de todo debemos conectar nuestra inteligencia con ello. No es por lo tanto algo definitivo en nuestro aproche a algo elevado que nos esté superando. El método correcto es la Fe – que es una vivencia mística. Ago se nos revelaria inesperadamente. Shrila Shridhara Maharadja dice: ”Los senderos de Krishna siempre están llenos de milagros”. Estad listos para los milagros. Los milagros existen tan solo para los que estén listos y preparados para ellos.

Una vez más el verso de la divina búsqueda: “Siempre que intelecto, mente, fe y refugio de los humanos queden fijados en el Supremo, podrían ellos llegar a purificarse de las dudas por medio del saber complete y podrían por fin ir siguiendo por la ruta de la liberación.”[1]

 (Sigue continuacion)

[1] “Bhagavad Gita”, 5.17

(из лекции Свами Тиртхи, 10.01.2013, вечером, София)

(продолжение с предыдущей пятницы) 

Непоколебимая уверенность – что это? Это то, что никогда не изменится. Если задуматся, вы увидите массу вещей, которые меняются вокруг вас и внутри вас. Если посмотрите в зеркало, не узнаете шестнадцати летнего парня или девушку. Просто они ушли, вы изменились – имею ввиду, ваша телесная структура изменилась. Где ваша молодость? Где ваши идеалы? Когда мы молоды, у нас такие красивые идеалы: „Да, мы изменим мир!” У кого-нибудь было такое понимание в свое время? Да, у всех оно было! А впоследствии что вы нашли? „Я не успел изменить мир. Не успел изменить даже себя.” Тогда снова поднимаем обе руки: „Отказываюсь, Господи!”  И начнут случаться чудеса.

И так, непоколебимая уверенность означает нечто, которое никогда не меняется. Легко сказать, но если вы проверите список своих убеждений, если вы проверите список своих идеалов – сколько из них не изменилось за последние десять лет? Сколько не изменились за последний год? Сколько не изменились за последнюю неделю? Этот мир проходит через постоянную трансформацию; вы тоже. И все же есть что-то позади и вне всех этих внешних переживаний, которое говорит „Я есть”, которое говорит „Ты есть”. Это окончательные сентенции духовного поиска. „Я есть” и „Ты есть”. Но надо спросить себя кто это говорит. Мы всегда считали: „Я говорю, что я есть. Я центр мира.” Но всущности это сказано Богом. Он говорит: „Я есть”. Тогда что насчет тебя? Вы существуете единственно, если Он скажет: „Ты есть, вы есть”. Так что „Я есть” резервировано для Бога. А „Ты есть” это тоже милостивое восклицание с Его стороны.

Вот как можем связать свою интеллигентность, свой ум, свою веру с Верховным – если мы попытаемся войти все глубже и глубже в это красивое царство веры, если мы попытаемся искать корень бытия. А корень бытия на практике это не что иное, как встреча Божественной Красоты и Любви. Это источник всего. Все остальное произошло из этой встречи. Точно как дети – они приходят из встречи отца и матери. Так все происходит из встречи Божественной Красоты и Любви – это Кришна и Радха. Потому что Кришна это верховная Красота, а Радха это верховная Любовь, поэтому их единение способствует всему остальному проявить себя.

Это нечто очень высоко над нами. Все таки надо связать свою интеллигентность с ним. Но это не окончательный способ подойти к нечто более высшему. Правильный метод это через веру – а она это мистическое преживание. Потому что нечто будет нам открыто, неожиданно. Шрила Шридхара Махарадж говорит: „Пути Кришны исполнены чудесами”. Поэтому готвьтесь к чудесам. Чудеса существуют только для тех, кто готовы.

И еще раз стих о божественном поиске: „Когда ум, разум, вера и упования целиком направлены на Всевышнего, человек, благодаря совершенному знанию, избавляется от всех сомнений и скверны греха и перед ним открывается путь к освобождению.”[1]

 (продолжение следует)

[1] „Бхагавад Гита”, 5.17

(from a lecture of Swami Tirtha, May 2012, Sofia)

Question of Paramananda: My question is how to solve most effectively the problems connected with our practice, especially with chanting? And how to raise the quality of our chanting?

Swami Tirtha: What was the first part?

Paramananda: How to overcome obstacles, difficulties in chanting?

Swami Tirtha: What is that? I haven’t seen any difficulty in chanting. So please, try to explain, I don’t understand.

Paramananda: Sometimes it is difficult…

Swami Tirtha: Difficult? It doesn’t exist in chanting. Once Gurudev asked a similar question from Shrila Shridhara Maharaj – this was the question of somebody from the west – he said: “Gurumaharaj, what to do if devotional practice becomes like a routine, if it dries up?” And Shridhara Maharaj said: “I don’t understand.” Gurudev repeated the question. And repeated again. And then he understood that it doesn’t exist for him. For Shridhara Maharaj it doesn’t exist – that devotional life becomes like a dry routine. It was beyond his understanding, he could not imagine it.

So, following his example, you will have a very hard time to explain me the difficulties in chanting. Still one difficulty might be there – that we don’t pay enough attention. When we use the maha-mantra as a background noise,it will not help.

But the other part of your question – how to improve the quality of our chanting – is very important. By serving those who chant properly – this is the best way, yet it is very subtle.

Question of Dragi: The final result of our efforts – is it depending on our efforts or on Krishna’s will?

Swami Tirtha: I would say both. Of course Krishna can save you even against your unwillingness, but it is easier for Him if you say ‘yes’. As bhakti is a descending process, everything comes from above, but if we do nicely, then it helps the process to happen quicker, faster. By the grace of the Lord and the guru, the seed of bhakti is planted in the heart of a devotee. So we can say it depends on them. And what is our duty? Our duty is to cultivate our garden. Then the seed will grow nicely.

(Szvámí Tírtha 2012. májusi szófiai tanításából)

Paramánanda: Az lenne a kérdésem, hogy hogyan oldjuk meg a lelki gyakorlatunkkal, főképpen a mantrázással kapcsolatos problémáinkat a leghatékonyabban? S hogyan emeljük a mantrázásunk minőségét?

Szvámí Tírtha: Mi volt az első rész?

Paramánanda: Hogyan kerekedjünk felül a mantrázásban felmerülő akadályokon, nehézségeken?

Szvámí Tírtha: Az mi? Én nem tapasztaltam semmiféle nehézséget a mantrázásban. Ezt, kérlek, magyarázzad el, nem értem!

Paramánanda: Néha nehéz…

Szvámí Tírtha: Nehéz? Ilyesmi nem létezik a mantrázásban. Egyszer Gurudév egy hasonló kérdést tett fel Sríla Srídhar Mahárádzsnak – ez az a kérdés volt, amit csak egy nyugatról származó valaki tesz fel – „Gurumahárádzs, mit tegyünk, ha az odaadás gyakorlata, rutinná válik, ha kiszárad?” Srídhar Mahárádzs ezt válaszolta: „Nem értem.” Gurudév megismételte a kérdést. Aztán újra megismételte. S aztán megértette, hogy ilyen nem létezik Srídhar Mahárádzs számára, ilyen, hogy a lelki élet száraz rutinná válik, nem létezik. Ez túl volt azon, amit meg tudott érteni, ilyet nem tudott elképzelni.

Tehát Srídhar Mahárádzs példáját követve, neked is nehéz lesz elmagyarázni nekem a mantrázás nehézségeit. De azért egy nehézség lehetséges a mantrázásban – az hogy nem figyelünk oda eléggé. Amikor a mahámantrát háttérzajként használjuk, az nem fog segíteni.

De ami a kérdésed második felét illeti – hogyan lehet javítani a mantrázásunk minőségén – az nagyon fontos. Ha azokat szolgáljuk, akik helyesen mantráznak – ez a legjobb mód rá, bár igen kifinomult.

Dragi kérdése: Az erőfeszítéseink végeredménye az erőfeszítéseinktől vagy Krsna akaratától függ?

Szvámí Tírtha: Azt mondanám, hogy mindkettőtől. Krsna persze meg tud téged megmenteni a vonakodásod ellenére is, de könnyebb Neki, ha te ’igent’ mondasz. Mivel a bhakti egy alászálló folyamat, minden föntről jön, de ha mi szépen csináljuk, akkor ez segít abban, hogy gyorsabban menjen végbe a folyamat. Az Úr és a guru kegye ülteti el a bhakti magját a bhakta szívében. Tehát azt mondhatjuk, hogy tőlük függ. S mi a mi kötelességünk? A mi kötelességünk a kertünk művelése. Akkor a mag szépen fog növekedni.