Archives

Calendar

December 2010
M T W T F S S
« Nov   Jan »
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  



Archive for December 24th, 2010

Dec

24

(from lecture of B.K.Tirtha Maharaj, 3 of September 2006, Sofia)
Krishna was alone for some time. Because His parents – Nanda Baba and Mother Yashoda – were very satisfied to have a son, but their friends – King Vrishabhanu and Kirtida Devi – had no children. They had a very complete life, but without fruit, without children. So they were praying, and doing, and waiting – and nothing happened. Finally they had a baby, they found a baby. They were very satisfied: “O, we have a nice daughter, we are so happy, we are so fortunate!” And they didn’t even consider that this little girl was blind: “It doesn’t matter, may be blind, still we are very happy and very satisfied.” You know, in India the beauty of the eyes is compared to the lotus flower. And the love of the parents is so great, that even if the child is blind by chance or by bad fortune, they might call him or her Padmalochana – Lotuseyed. So the love of the parents puts beautiful eyes even to a blind child. Their eye observes the beauty even if there is a lack of good fortune.
So King Vrishabhanu and his wife were fully satisfied: “After so many tribulations finally we have a girl!”Soon the new spread in Vrindavan. And you know, when a family has a new-born baby, they invite guests. They want to share the happiness: “Come, join our happiness! You please also give blessings to the child.” This is a beautiful principle – that whenever we have any happiness, we should invite people and share it. In this way it will grow. And if you have some difficulties, you can also invite people, or at least try to share with some good friends, because in this way your distress will diminish.
So they were inviting the gusts in order to share their happiness. And you know, everybody is very sensitive and very polite in Vrindavan, so Mother Yashoda and Nanda Baba didn’t express their sorrow for the little girl not to have open eyes. You know, when there is a delicate question, you just try to overcome the problem, you say some nice words and then you just go and take some other subject. So they were also approaching and expressing their happiness: “O, you are so fortunate to have a child now…” and then they were going to take some little more chatting and prasadam and this and that.
And the kids were left alone. So when Krishna was not under the care of the parents, what He was doing? Immediately approaching the cradle of Radhika. And you know, if you are disabled in one respect, God compensates in other respect. If you are blind, your ear will be very sharp. Or if you lose your smell, then the taste will be strong. If there is some lack, always there is a compensation. So the little girl in the cradle, without watching and seeing, could understand: “Something important is happening!” Have you ever had the feeling of “somebody is watching me”? Right, you didn’t see, but you felt that “somebody is observing me.” Sometimes you just feel the power emanating from the persona and you can fix it:”O yes, that was it!”
So Radhika had her eyes closed, but She was compensated in a grand scale – She was so sensitive, that immediately She understood: “Something is happening around Me.” And Her feelings and Her sensitivity were so highly arisen, that She wanted to know, She wanted to understand who is there. And all of a sudden Her handicap just disappeared, She could open up the eyes. So She was not blind, She had the eyes, but the lids were closed. But at that moment when Krishna approached Her cradle She opened Her eyes. And what was the first thing that She saw in Her life? God. “My beloved”.
Just imagine if the first look, the first object that you see when you come in this world, when you take birth, is God in front of you – that would be nice. Our eyes are open – but do we see? Better we close the eyes, may be we will see better. Because our eyes are open to illusion; Radhika’s eyes were closed to the world. Her eyes opened only for Krishna. So we should learn this from Her: we should open the eyes, but only to see Him.
From this story, from this example we should understand also why the saints glorify the Lord: “Now, my Lord, as I had seen You, my eyes, my vision have achieved perfection. O, now I hear Your Holly Name – my ears have achieved perfection. O Gurudev, you have come to my home – my life, my home achieved perfection.”
So this should be the approach – we should close our eyes to the illusion and we should open our eyes to the divine truth.


(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, 2006. szeptember 3, Szófia)
Krsna egy ideig egyedül volt. Mert szülei – Nanda Baba és Jasódá mama – nagyon elégedettek voltak, hogy fiuk született, de barátaiknak – Vrsabhánu királynak és Kírtidá Dévínek – nem volt gyermeke. Teljes volt az életük, de gyümölcs nélküli, gyermek nélküli. Imádkoztak, cselekedtek és vártak, és semmi nem történt. Végül lett egy gyermekük, találtak egy gyermeket. Nagyon elégedettek voltak: „Óh, van egy csodaszép lányunk, nagyon boldogok vagyunk és nagyon szerencsések!” Nem is vették figyelembe, hogy a pici lány vak volt: „Nem számít, meglehet, hogy vak, mégis nagyon boldogok és elégedettek vagyunk.”
Tudjátok, Indiában a szemek szépségét a lótuszvirághoz hasonlítják. A szülők szeretete pedig oly nagy, hogy még ha a gyermek a sors vagy a rossz szerencse miatt vak is, előfordul, hogy mégis Padmalócsanának, Lótuszszeműnek hívják. A szülők szeretete még a vak gyermeknek is gyönyörű szemeket ad. Szemük akkor is észleli a szépséget, ha híján vannak a jó szerencsének.
Vrsabhánu király és felesége tehát teljesen elégedettek voltak: „Oly sok megpróbáltatás után végre lett egy lányunk!”. A hír hamarosan el is terjedt Vrndávanban. És tudjátok, ha gyermek születik, a család vendégeket hív. Meg akarják osztani az örömüket: „Gyertek, csatlakkozzatok az örömünkhöz! Kérünk, adjátok áldásotok a gyermeknek.” Ez egy csodálatos elv, hogy bármikor is legyen egy kis örömünk, hívjunk meg másokat is és osszuk meg velük. Ily módon növekedni fog. És ha nehézségeid vannak, akkor is meghívhatsz másokat, vagy legalább próbáld meg megosztani néhány jó baráttal, mert ily módon aggodalmaid csökkenek majd.
Vendégeket hívtak tehát, hogy megoszthassák örömüket. És tudjátok, Vrndávanban mindenki nagyon érzékeny és udvarias, ezért hát Jasódá mama és Nanda Baba sem fejezte ki bánatát azért, mert a kislánynak nem volt nyitva a szeme. Tudjátok, amikor valamilyen érzékeny kérdésről van szó, megpróbálunk felülkerekedni a problémán, mondunk néhány szép szót és utána választunk valami más témát. Megérkeztek tehát és kifejezték örömüket: „Óh, olyan szerencsések vagyok, hogy van egy gyermeketek…” aztán pedig beszélgettek még egy kicsit, praszádamot fogyasztottak stb.
A gyermekeket pedig egyedül hagyták. Amikor tehát Krsna nem volt szülei felügyelet alatt, mit csinált? Azonnal megközelítette Rádhiká bölcsőjét. És tudjátok, hogy ha valamilyen fogyatékkal éltek, az Úr más téren kompenzálja azt. Ha valaki vak, az nagyon éles fülű. Vagy ha elveszíted a szaglásod, felerősödik az ízlelésed. Ha valamiből hiány van, mindig ott a kompenzáció. A kislány a bölcsőben tehát, anélkül, hogy látta volna, megértette: „Valami fontos történik!”  Volt már valaha olyan érzésetek, hogy „valaki néz”? Így van? Nem láttad, de érezted, hogy „valaki figyel”. Néha csak érzed a személyből áradó erőt, és aztán jössz rá, hogy mi is volt az.
Rádhikának tehát csukva voltak a szemei, de ezt nagymértékben ellensúlyozta, hogy olyan érzékeny volt, hogy azonnal megértette: „Valami történik körülöttem.” Érzései és érzékenysége annyira felerősödtek, hogy tudni akarta, meg akarta érteni, hogy ki van ott. És hírtelen elmúlt a fogyatékossága. Ki tudta nyitni a szemeit. Nem volt tehát vak, megvoltak a szemei, de szemhéja zárva volt. Azonban abban a pillanatban amikor Krsna megközelítette a bölcsőjét, kinyitotta a szemét. És mi volt az első dolog, amit életében látott?  Az Úr. „Az én szeretettem.”
Képzeljétek csak el, hogy az első pillantás, az első dolog, amit megláttok ebben a világban, amikor megszülettek az az Úr. Az szép lenne. Nyitva vannak a szemeink, de látunk vajon? Lehet, hogy jobb ha becsukjuk a szemünket, lehet, hogy jobban fogunk látni. Mert a szemeink az illúzióra nyitottak. Rádhiká szemei zárva voltak a világára, csakis Krsnára voltak nyitottak. Tanuljuk ez el Tőle: nyissuk ki szemünket, de csak azért, hogy Őt (Krsnát) láthassuk.
Ebből a történetből, ebből a példából megérthetjük azt is miért dicsőítik a szentek az Urat: „Most, Uram, hogy láttalak Téged, szemeim, látásom, elérték a tökéletességet. Most, hogy Szent Nevedet hallhatom, füleim elérték a tökéletességet. Gurudév, eljöttél otthonomba, életem, otthonom, elérte a tökéletességet.”
Ilyen legyen tehát a megközelítésünk, zárjuk be szemünket az illúzióra és nyissuk ki az isteni igazságra.


(от лекция на Б.К.Тиртха Махарадж, 3 септември 2006, София)

Известно време Кришна бил сам. Защото Неговите родители – Нанда Баба и Майка Йашода – били много щастливи да имат син, но техните приятели – Цар Вришабхану и Киртида Деви – нямали деца. Животът им бил много пълен, но си оставал безплоден. Те се молели, правели какво ли не и все чакали, чакали… но нищо не се случвало. Накрая обаче се сдобили с бебе, намерили го. Били много радостни: “О, имаме си прекрасно момиченце, толкова сме щастливи, какъв късмет!” Дори не обърнали внимание че малкото момиче е сляпо: “Няма значение, какво като е сляпо, толкова сме щастливи и доволни!”
Знаете ли, в Индия сравняват красотата на очите с лотосово цвете. И обичта на родителите е толкова голяма, че дори ако детето за беда е сляпо, те могат да го нарекат Падмалочана – Лотосооката. Любовта на родителите рисува красиви очи дори на сляпото дете. Очите им съзират красотата дори там, където липсва добрата съдба.
И тъй, Цар Вришабхану и жена му били много радостни: “След толкова много терзания, най-сетне си имаме момиченце!” Скоро вестта се разнесла из Вриндавана. И както знаете, когато в семейството има новородено бебе, се канят гости. Родителите искат да споделят щастието си: “Елате, включете се в радостта ни! Моля, дайте и вие благословиите си на детенцето ни!” Това е много красив принцип – когато сме щастливи, да поканим хората да споделят щастието ни. по този начин то нараства. А ако имаме някакви проблеми, също може да поканим хора, или поне да опитаме да споделим с някои близки приятели, защото така мъката намалява.
Така и те поканили гости за да споделят щастието си. Във Вриндаван всички са много деликатни и възпитани, затова Майка Йашода и Нанда Баба не изразили съжалението си, че момиченцето е сляпо. Знаете, когато има някакъв болезнен въпрос, човек се опитва някак да надмогне проблема, казва някоя добра дума и после сменя темата. Така и те се приближили, показали радостта си: “О, какъв късмет че най-сетне си имате детенце…”и после отишли да побъбрят и да похапнат прасадам.
А децата останали сами. И когато Кришна вече не бил под взора на родителите си, какво направил? Незабавно се доближил до люлката на Радхика. А знаете, ако си ощетен в едно отношение, Бог те е благословил в друго. Ако си сляп, слухът ти ще е остър. Ако е нарушено обонянието ти, вкусът ще е по-силен. Когато има някаква липса, винаги има и компенсация. Тъй и малкото момиченце в люлката, без да надзърта и да гледа, веднага разбрало, че става нещо важно. Имали ли сте някога чувството, че някой ви гледа? Не виждате, но долавя, че някой ви наблюдава. Понякога просто усещате като че някаква сила се излъчва от него и тогава разбирате: “Ето кой е.”
И така, очите на Радхика били затворени, но тя била компенсирана с такава силна чувствителност, че начаса разбрала: “Около Мен става нещо.” Чувствителността и сензитивността Й толкова се изострили, че тя поискала да узнае кой е там. Внезапно недъгът й просто изчезнал и Тя отворила очи. Тя не била сляпа, имала си очи, но просто клепките Й били затворени. Но в мига в който Кришна се приближил до люлката й, Тя прогледнала. И кое било първото нещо, което зърнала в живота си? Бог. “Моят любим.”
Само си представете ако първата гледка пред очите ви когато се родите в този свят е Господ – това би било прекрасно. нашите очи са отворени, но дали виждаме? По-добре да ги затворим, може да видим по-добре. Защото очите ни са отворени за илюзията; а очите на Радхика били затворени за света. Нейните очи се отворили само за Кришна. Трябва да научим това от Нея: нека отворим очи, но единствено за да Го съзрем.
От тази история, от примера й, можем да разберем също и защо светците славят Бога по следния начин: “Сега, мой Господи, когато те видях, очите ми, разбирането ми постигнаха съвършенство. Сега чух Твоето Свято Име – ушите ми постигнаха съвършенство. О Гурудев, ти дойде в моя дом – животът ми, домът ми постигнаха съвършенство.”
Такъв трябва да бъде подходът ни – да затворим очи за илюзията и да ги отворим за божествената истина.



(Conferencia de B.K.Tirtha Maharaj, el día 3 de septiembre 2006, en Sofía)

Durante cierto Tiempo Krishna Permaneció solo. Es que sus padres – Nanda Baba y Madre Yashoda – se sentían muy felices con tener un hijo, pero sus amigos – el Rey Vrishabhanu y Kirtida Devi – no tenían hijos. Su vida estaba llena pero quedaba yerma. Rezban, hacían cualquier cosa y siempre estaban esperando… pero en vano, nada ocurría. Sin embargo en fin alcanzaron tener hijo, lo han hallado. Se sentían muy alegres: “Oh, tenemos una niña preciosa, somos tan felices, ¡qué suerte!”. Ni se dieron cuenta que la niña era ciega. “No importa, qué más da si es ciega, estamos felices y contentos!”
Sabéis que en India la belleza de los ojos se compara con la flor de lotos. Y el amor de los padres por su hija era tan grande que la llamaron Padmalochana – La niña con ojos de loto. Es que el amor de los padres le dibuja ojos de loto a su niña ciega. Sus ojos ven la belleza allí donde hace falta la buena suerte.
Así es que el Rey Vrishabhanu y su esposa estaban muy alegres: “¡Después de tantas duras penas por fin tenemos una niña!”La noticia se propagó rápidamente por Vrindavana. Y como sabéis cuando hay un neonato en la familia se convidan huéspedes pues los padres desean compartir su felicidad. “¡Venid a compartir nuestra alegría! Hacednos el favor y bendecid a nuestra hijita!”. Se trata de un buen principio – siendo felices, invitamos a la gente para compartir la felicidad y de este modo la felicidad va creciendo. Y si tenemos problemas, también podemos invitar a la gente o podemos tratar de compartir la pena con amigos y de tal modo reducirla.
De modo que ellos convidaron a numerosos huéspedes para compartir su felicidad. En Virindavan todos son delicados y bien educados y por esta razón Madre Yashoda y Nanda Baba no se lamentaron de que la niña era ciega. Ya sabéis que cuando hay un problema doloroso uno trata de superarlo diciendo algunas buenas palabras y luego cambia de tema. Y los convidados se acercaban manifestando su alegría: “Oh, qué Buena suerte os ha tocado y por fin tenéis una hijita…” Luego se alejaban a charlar y a comer prasadam.
Los niños se quedaron solos. Y cuando Krishna ya no se encontraba bajo la mirada de sus padres ¿qué es lo que hizo? Sin tardar se acercó a la cuna de Radhica. Pero como ya es sabido si estás perjudicado en algo, Dios te bendice en otra cosa. Si eres ciego, en cambio tienes perfectos oídos. Si está perturbado tu olfato, en cambio percibes intensamente los sabores. Siempre cuando algo te hace falta hay compensación. Así que la niña en su cuna sin asomarse para mirar se dio cuenta de que ocurría algo importantísimo. ¿Habéis sentido alguna vez que alguien le está mirando? Sin ver ni mirar os dais cuenta que alguien os está observando. A veces sentís simplemente que de esta persona se desprende una fuerza y entonces comprendéis: “Oh, sí, ha sido El”
De modo que Radhica tenía los ojos cerrados pero en compensación tenía los sentidos muy agudos y ella quiso saber quién estaba a su lado. De repente su tara se desvaneció y ella abrió sus ojos. En efecto ella no estaba ciega, tenía ojos pero sus párpados estaban cerrados. En el mismísimo instante cuando Krishna se había acercado a su cuna ella comenzó a ver. ¿Y qué es lo que vio por primera vez en su vida? Fue Dios. “Es mi amado. “
Imaginadlo por un instante que maravilla sería si lo primero que veis al nacer en este mundo fuese Dios: pues tenemos los ojos abiertos pero ¿acaso vemos? ¿No sería mejor cerrar los ojos y así talvez viéramos mejor? Porque tenemos los ojos abiertos para la ilusión mientras que Radica tenía los ojos cerrados para este mundo. Sus ojos se abrieron nada más para ver a Krishna. Debemos aleccionarnos con ella: abramos nuestros ojos únicamente para mirar a El.
Con esta historia ejemplar podemos comprender también porqué los santos alaban a Dios de este modo: “Es ahora Dios mío que al verte mis ojos y mi entendimiento alcanzaron la perfección. Ahora que he oído Tu Nombre Santo – mis oídos alcanzaron la perfección. Oh Gurudev, tú has llegado a mi casa – mi vida así como mi casa alcanzaron la perfección. ”
Esta debe seguir siendo nuestra actitud – debemos cerrar los ojos para la ilusión y debemos abrirlos para la Divina Verdad.



Dec

24

Krisna war eine Zeit allein. Seine Eltern, Nanda Baba und Mutter Yashoda waren sehr zufrieden einen Sohn zu haben.
Ihre gute Freunde, König Vrishabhanu und seine Gattin Kirtida Devi hatten keine Kinder, sie hatten ein gutes erfühltes Leben aber ohne Kinder, ohne Früchte, beide beteten, haben alles getan und lange Zeit gewartet auf ein Kind – ohne Erfolg. Letztendlich bekammen sie doch ein Kind, sie haben ein Baby gefunden. Sie waren überglücklich und sehr zufrieden: “Oh, wir haben eine schöne Tochter bekommen, wir sind jetzt so, so glücklich!“ und sie haben sich gar keine Gedanken gemacht darüber dass kleines Mädchen blind war, “Es macht gar nicht, es ist blind, trotzdem sind wir sehr glücklich mit unserem Kind. Wisst ihr, in Indien vergleicht man Schönheit der Augen mit Lotusblume, aber die Liebe der Eltern war so groß, dass sie trotz den Blindheit ihres Kindes – durch Zufall oder Unglück – so taten als wäre dieses Mädchen vollkommen und ohne jeglichen Mangel und sie haben es Padmalochana gennant – Lotusäugige. Also, die Liebe der Eltern war so groß, dass sie bei Anblick auf das Kind, nur die Schönheit gesehen haben. Also König Vrisabhanu und seine Frau waren voll zufrieden: “nach so viel Leid, schließlich, haben wir ein kleines Mädchen bekommen“.
Bald hat sich diese Neuigkeit in ganzen Vrindavan ausgebreitet. Wisst ihr, wenn eine Familie ein neues Baby bekommt, ladet sie Gäste ein, sie wollen ihren Glück teilen mit die anderen: „Bitte kommt zu uns und wir bitten euch um Segen für unser Kind“, das ist ein schönes Gebrauch – auch wann wir glücklich sind, sollten wir auch unser Glück mit anderen teilen. Auf diese Weise vermehrt sich das Gute, und ebenso wenn wir in Schwierigkeiten stecken, können wir paar Freunde einladen und versuchen zumindest darüber zu sprechen und Sorge teilen, auf diese Weise werden unsere Ängste vermindert oder sogar weggenommen.
So sie haben Gäste eingeladen um ihr Glück zu teilen. Wisst ihr, in Vrindavan sind alle sehr empfindsam und höflich, Mutter Yashoda und Nanda Baba haben sich nicht beschwert und ihre Trauer gezeigt wegen Blindheit ihres Kindes, wenn es ein heikles Problem gibt und sie versuchen ihm zu überwinden, dann sagt man ein paar nette Wörte oder sich mit anderen Thema befasst. So, die Leute kammen und dückten ihre gute Wünsche aus: „Oh, ihr seit so glücklich, jetzt ein Kind zu bekommen!“ Manche nahmen etwas Prasadam zu sich, unterhielten sich und gingen weiter. In einem Moment sind die Kinder alleine gelassen worden. Wann Krisna nicht unter die Augen der Eltern ist, was macht er? Sofort näherte sich der Wiege wo die Radhika lag. Wiest ihr, wenn sie in einer Hinsicht behindert sind, Gott kompensiert es in andere Hinsicht, wenn sie blind sind ihre Ohren werden sehr scharf, oder wenn sie ihr Geruch velieren, dann wird Geschmack verstärkt sein, wann etwas nicht vorhanden ist, es gibt immer einen Ersatz für das.
Also,dieses Mädchen konnte nich sehen das es betrachtet wurde, aberkannte sofort: „Es ist etwas wichtiges Passiert“. Hatten sie jemals Gefühl „Jemand beobachtet mich“? Richtig, du konntest nicht sehen aber fühlen, manchmal hat man dieses Gefühl, gewisse Macht zu wahrnehmen die aus andere Person auskommt. „Jemand beobachtet mich, ja, das ist so“.
Radhika hatte geschloßene Augen, aber sie konnte stark fühlen, sie war so sensibel und hat sofort verstanden „Etwas ist um mich passiert“, ihre Empfindlichkeit und ihre Gefühle sind so hoch gestiegen und wollte wissen und verstehen wer da ist. Ihre Behinderung ist in nu verschwunden und sie konnte sofort sehen, sie war nicht mehr blind, nur ihre Augenlieder waren noch geschloßen. Und in dem Moment kam Krisna ganz nahe zu ihre Wiege und sie öffnete ihre Augen, und was sie als erste gesehen hat war Krisna-Gott: „Mein Geliebter!“
Können sie sich vorstellen, als neugeborene auf diese Welt kommen und ihr erste Augenblick war Gott-Wunderbar!
Unsere Augen sind offen, und was sehen wir? Es wäre besser sie schließen um „besser sehen können“ – es ist so wie so alles nur Ilusion. Radhikas Augen ware für die Welt geschloßen und sie öffnete sie nur für Krisna. Das sollen wir von ihr lernen, unsere Augen nur für Krisna aufmachen, nur Krisna sehen.
Von dieser Geschichte, aus diesem Beispiel solten wir verstehen, warum die Heilige den Herren so preisen: „Jetzt mein Herr, wann ich dich gesehen habe, meine Augen und meine Visionen haben Perfektion erreicht, jetzt kann ich dein heiligen Nahme hören, meine Ohren haben Perfektion erreicht“; „O Gurudev, du bist zu mir gekommen, mein Leben, meine Heimat haben Vollkommenheit erreicht“.
So, das soll der Ansatz sein, wir sollten unsere Augen für Ilusion schließen… und der Göttlichen Wahrheit eröffnen.
(Vortrag von HH B.K. Tirtha Maharaj am 3.Sept. 2006, Sofia)