Calendar

December 2018
M T W T F S S
« Nov    
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  

Sharanagati

Collected words from talks of Swami Tirtha




green door

(Szvámí Tírtha 2012. májusi, szófiai előadásából) 

Jadunáth kérdése: Mindannyiunknak szembe kell nézni szeretteink halálával. Néha el kell temetni szüleinket vagy elődeinket, néha gyermekeinket, néha pedig hittestvéreinket. Kérlek, mondd el nekünk, mi a lehető legjobb mód ezeknek a helyzeteknek a kezelésére – hiszen mindannyian érintettek vagyunk ebben! Köszönöm.

Szvámí Tírtha: Nos, az a természet törvénye, hogy az idősebbeknek kell először elmenni. Még ez is összetöri a szívünket. Nem beszélve az olyan helyzetekről, amikor hiba csúszik a dolgok általános rendjébe, és a fiatalabb távozik el először, mi pedig maradunk! Elfogadhatatlan, hiszen ez a dolgok előre elrendelt menetével megy szembe.

Még a lelki életben is az élet része, hogy a lelki tanítómesterünk el fog távozni. Ez fájdalmas? Nagyon fájdalmas, de elfogadható – mivel ez a természet rendje. Amikor elvesztettem a lelki tanítómesterem, azt hittem, megtapasztaltam a végső és legfélelmetesebb szenvedést az életben. De tévedtem. Amikor búcsút kellett mondanom néhány tanítványomnak, akkor átéltem a fájdalom és elválás egy sokkal magasabb szintjét – mivel ez ellentmond a természet rendjének.

De mindenesetre, ahogy mindannyian jöttünk, mindannyian el is fogunk távozni. Ez se nem titok, se nem tabu. Szembe kell néznünk ezzel, el kell fogadnunk és meg kell ünnepelnünk. Nem a halál kultuszát szeretném hirdetni, csak azt szeretném megértetni veletek és hangsúlyozni, hogy milyen fontos az örök élet kultusza. Hiszen mi nem a testben hiszünk, hanem a lélekben – ezért nem hiszünk a halálban. Az örök életben hiszünk.

Bármit is értek el ebben az életben, el fogjátok veszíteni, így is, úgy is. De amit lelkiekben összegyűjtötök, azt sohasem veszítitek el. Ez a mi hitünk alapja, ezért el kell érkeznünk erre a síkra. Gyűjtsetek örökkévaló dolgokat, ne jelentéktelen gyöngyöket!

Tehát szeretteink eltávozása esély a boldogságra. Miért? Mert akkor ünnepelhetjük az élet diadalát, az örökkévaló élet győzelmét a halál felett. Minden megközelítés és tudatszint kérdése. Hogy tekintünk a halálra? Mint valami közelgő veszélyre, avagy az örökkévalóság kapujára? Persze van egy csekélyke előfeltétel, amit megtisztulásnak vagy a tökéletesség elérésének hívnak. Máskülönben azoknak, akik már az úton vannak, a halál csupán egy fejezet lezárása, és a második fejezet kezdete.

De általában az indiai hagyományban a halál beállta után elköszönnek a testtől és egy szertartást is rendeznek az elbúcsúztatására. A holttestet harinám-csádarba csavarják – egy olyan kelmébe, amelyre Isten nevei vannak írva, mert az fogja megtisztítani a testet. Egyébként a halált és a holttestet tisztátalannak tartják. Ám Isten szent nevei – Haré Krsna, Haré Krsna, Krsna Krsna, Haré Haré, Haré Ráma, Haré Ráma, Ráma Ráma, Haré Haré – meg fogják tisztítani a testet. Ezután a holttestet egy szent vízhez – tóhoz vagy folyóhoz viszik, ott utoljára megfürdetik, majd minden családtag hoz egy fahasábot a halotti máglya elkészítéséhez. Ezután a legidősebb fiú megborotválkozik, leborotválja a haját és a szakállát is a bűnbánat jeleként – az ő feladata a máglya meggyújtása. Az összes családtag összegyűlik, vannak papok is… Ezután látjuk az anyagot, ahogy elég a tűzön. Ezért mondják azt, hogy a hamvasztás felvilágosítás– hatásosan láttatja, hogy nem vagyunk azonosak a testtel. A rituálénak vannak bizonyos lépései, de ez a lényege – hogy segítse a lelket örök útján.

Itt, a mi országainkban valamivel nehezebb nyilvános temetést rendezni a folyóparton, hiszen az itteni tradíció egy kissé különböző. Ám a testet el tudjátok látni ugyanazokkal a szent dolgokkal – mint például néhány csepp Gangesz-víz, az meg fogja tisztítani. Még a halál előtt nagyon jó dolog valami szent dolgot adni a személynek – például mahá-praszádamot, megszentelt ételt. Vagy ha már meghalt az illető, adhatunk olyan virágfüzért, amelyet az oltáron ajánlottak fel.

De ha barátod, rokonod, testvéred vagy édesanyád holtteste mellett állsz, mit tudsz felajánlani? Akkor már túl késő. Csupán néhány szót, egy kis imádságot, egy dalt… Kérlek benneteket, addig próbáljátok szolgálni és szeretni a szeretteiteket, amíg itt vannak! Most, ma, nem holnap! Ha elszalasztjuk a lehetőséget, az sohasem fog visszatérni.

És meg kell próbálnunk kedves, amennyire lehet, tiszta bhaktává válni és segíteni másokat lelki fejlődésük éppen folyamatban lévő szakaszában. Miért? Mert meg van írva, hogy: „Rosszul érvel, aki azt mondja, hogy a vaisnavák meghalnak!”[1] Mivel a vaisnavák sosem halnak meg, örökké élnek a lelki síkon, a Szent Név védelme alatt.

[1] Részlet Bhaktivinód Thákur Haridász Thákur szamádhijánál című verséből



Leave a Reply