Category RSS

Calendar

May 2018
M T W T F S S
« Apr    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  



Extra kiadások issues

May

21

кравички-ангели

(részlet Szvámí Tírtha szófiai előadásából, 2012. május) 

(az előző hétfői lecke folytatása) 

Dzsaj és Vidzsaj először Diti fiaiként születtek meg, aki a démoni faj ősanyja. Az idősebb fiút Hiranjakasipunak nevezték, a fiatalabbat pedig Hiranjáksának. Mindkettőjük kivívta az összes démon tiszteletét.”[1]

Tudjuk, hogy Hiranjáksa kihívta és harcba szólította Visnut, és Hiranjakasipu is provokálta Visnut. Varáha, Visnu inkarnációja megölte Hiranjáksát, és amikor Hiranjakasipu meglátta, hogy testvére halott, bosszút esküdött.

Dühtől tajtékozva Hiranjakasipu megállt egy időre, majd folytatta a démonokhoz intézett beszédét: „Ha a fát a gyökerénél vágják ki, az összes ága és levele természetes módon el fog száradni. Hasonlóképpen, ha ellenségem, Visnu elesik, valamennyi félisten el fog tűnni, hiszen Visnu az életük és a lelkük. Amíg nekem sikerül megölnöm Visnut, nektek állhatatosan ki kell tartanotok minden olyan ember elpusztítása mellett, akik lelki erényekkel kapcsolatos cselekedeteket végeznek, mint például önmegtartóztatás, imádat, áldozatok, a Védák tanulmányozása, fogadalmak, adományozás.” Látjátok – mindenki a képességei szerint. „Meg fogom ölni Istent, ti pedig Isten szolgáit. Ti vagytok a szolgáim, tehát ez a feladatotok, én megteszem a magamét.” Tehát a démonok ily módon működnek. „Az olyanokat is meg kell ölnötök, mint a brahminok, a ksatriák és más emberi lények, akik őszintén gyakorolják a vallásos kötelességeiket a dharma elvei szerint. Visnu a brahminok valamennyi áldozatának haszonélvezője, köztudottan a dharma legfelsőbb menedéke, és az áldozat ura. A félistenek csak Őutána élvezhetik az áldozatukat. Ha megölöd a brahminokat, nem lesz többé egyetlen vallásos áldozat és egyéb vallásos cselekedet sem. Ennek eredményeképpen Visnu el fog gyengülni és végül összeomlik. A tehenek füvön élnek és a tejükből lesz a ghí. A bráhmanák a Visnunak felajánlott áldozatukat ghí felhasználásával és védikus mantrák zengése közepette végzik, ezáltal az Úr erejét táplálva. Ezért el kell pusztítanotok valamennyi fát és növényt, melyet a tehenek megehetnek, és valamennyi olyan helyet fel kell gyújtanotok, ahol teheneket, bráhmánákat vagy Védákat láttok, vagy olyan embereket, akik a Védák által ajánlott varnásrama életrendet követik.”

Ez tehát a különbség Visnu és Krsna imádata között. Visnut ghível és védikus mantrákkal tudjátok imádni, de hogyan is imádjuk Krsnát?

Válaszok: Szolgálattal, szeretettel, a szemek tüzével.

Szvámí Tírtha: Megtanultatok valamit. Igen, a ghí nem teszi elégedetté Krsnát, mert a ghí a tehenek tejéből készül, és Ő a ti tejetek ghíjére vágyik. Ne feledjétek! A tej az életetek; és mi a ti ghítek? A szeretetetek. Köpüljétek meg a tejóceánotok tejét, hogy nektárhoz jussatok, hogy ghíhez jussatok – ez az, amit fel kell ajánlanunk Krsnának.

És mi a mi védikus mantránk? Haré Krsna Haré Krsna Krsna Krsna Haré Haré, Haré Ráma Haré Ráma Ráma Ráma Haré Haré. A védikus mantrák nagyon bonyolultak, ez a korszak pedig hanyatlik, vagyis ha csupán erre a három szóra emlékeztek, akkor valamennyi védikus áldozatot végre tudjátok hajtani.

(folytatása következik)

[1]  Folytatás Bhakti Vallabh Tírtha Mahárádzs: A szent életű Prahlád c. könyve alapján

 

 



traditional-indian-motif-jaipur

(részlet Szvámí Tírtha 2012. májusi szófiai előadásából)

Kezdjünk el a szent életű Prahládról olvasni! Ez Bhakti Vallabh Tírtha Mahárádzs könyve, aki Bhakti Dajita Mádhava Mahárádzs tanítványa volt, ő pedig Bhaktisziddhánta Szaraszvatí tanítványa. Napjainkban ő a rangidős vaisnava e bolygón – nem csupán a korát tekintve, hanem ő az, aki a legnagyobb tiszteletnek örvend, ezért nagy figyelmet kell szentelnünk a szavainak.

Prahlád szent élete. A legtöbben alapvetően ismeritek a történetet, mégis új utakra érdemes rálelnünk ugyanannak a történetnek az elmesélése közben azért, hogy új következtetéseket szűrhessünk le a régi történetekből, amelyeket már több százszor hallottunk. Ezt hívják fejlődésnek – ugyanazt a dolgot ismételitek, mégis új ízt ad – ez a fejlődés. Ez tökéletes ellenkezője az anyagi világnak, ahol mindig valami újabbat kell megtapasztalni ahhoz, hogy ugyanazt a régi ízt érezzük, ám a lelki életben ugyanazt a dolgot csináljuk, és mégis új és élő ízt fog hozni. Ez tehát egy nagyon egyedi folyamat. Nincs szükség új mantrák kitalálására ahhoz, hogy a vágyakozásunkat kielégítsük. Ahogy Shríla Prahbupád is elmondta, miután három vagy ötezer tanítványa lett: „Most már elég tej áll rendelkezésünkre, ideje összesűríteni.”

Tehát Prahlád szent élete Hiranjakasipu megszületésével kezdődik. „Valamikor a három világ körüli utazásaik során a Brahmá fejéből kipattant négy bölcs – a Kumárák – bejelentés nélkül érkeztek Vaikunthára, a Legfelsőbb Úr hajlékára. Habár a négy Kumára valójában nagyon idős, kinézetük egy kis gyermekéhez hasonlatos, és mezítelenül utaznak. Úgy történt, hogy Vaikuntha két ajtónállója, Dzsaj és Vidzsaj meglátta, hogy a négy Kumára közeledik. Mivel azt hitték, közönséges gyermekek, megakadályozták, hogy belépjenek Vaikunthára, és így szóltak hozzájuk: „Honnét érkeztetek? Nem vagytok tudatában annak, hogy ide senki emberfia be nem teheti a lábát előzetes engedély nélkül?” Bár a négy Kumára egymás után többször is megkísérelt belépni Vaikunthára, Dzsaj és Vidzsaj mindannyiszor visszafordította őket. Végül feldühödve a négy Kumára megátkozta a kapuőröket ezt kiabálván: „Ti csirkefogók! Megtiltottátok, hogy belépjünk anélkül, hogy a megfelelő ítélőképességet gyakorolnátok és csupán büszkeségből tettétek ezt! Az Úr lakhelyén a tudatlanság és a szenvedély nem létezhet, éppen ezért nem vagytok alkalmasak arra, hogy az Úr Madhuszúdan lótuszlábainál lakozzatok. Emiatt megátkozunk titeket azzal, hogy lezuhanjatok erről a helyről és démonként szülessetek meg anyagi testben!”És a bölcsek erőteljes átka lesújtott Dzsajra és Vidzsajra, akik azonnal letaszíttattak emelkedett helyzetükből. Látva rémes állapotukat a négy Kumára megsajnálta őket és ígéretet tett, hogy három emberöltő után fel fognak szabadulni az átkuk hatása alól.”

Látjátok, ha diszharmónia van, jönnek a következmények! Ez egy nagy kérdés: vajon Vaikunthán létezik-e diszharmónia, avagy nem? Ám ne feledjétek, Dzsaj és Vidzsaj csupán kapuőrök, kint vannak. Egyszer elhangzott egy ilyen kérdés: „Hol van az illúzió határa? Hogyan leljünk rá az illúzió és a valódi lelki létezés közötti határra?” Úgy gondolhatjátok, hogy ez egy filozófiai kérdés, pedig nem, ez topográfiai kérdés, hiszen az illúzió végső határa a templom bejárata. Addig a pillanatig, addig a küszöbig az illúzió uralkodik, de azon túl az isteni energia az úr.

 

(folytatása következik)

 

 



images (2)

(az előző hétfői lecke folytatása)

Manydzsári kérdése: Gurudév, azt mondtad, hogy először tudakozódnunk kell, meg kell tudnunk, hogy mi a dharmánk, azután meg kell tennünk, amit szükséges. A kérdésem a következő: néha úgy érzem – talán tévedek – de néha úgy érzem, hogy pontosan tudom, mit kell tennem, mi a helyes, és valahogyan még sincs meg a belső erőm ahhoz, hogy megtegyem. Valahogyan olyan hihetetlenül nehéz még a legegyszerűbb dolgokat is megtennem. Honnan merítsek hát erőt ahhoz, hogy azt tegyem, ami helyes?

Szvámí Tírtha: Ez nagyon könnyű – meríts erőt a férjedből! Látod, mennyire felderül az arca ezt az üzenetet hallván? Ő készen áll téged bármi módon szolgálni; nagyon szerencsés vagy. Ám amikor neki van erre szüksége, neked is ugyanúgy készen kell állnod az ő szolgálatára. Tehát a grhasztha-ásram egy szádhu-szanga, nagyon zárt változat, nagyon különleges fajta.

Ha a férjed erőforrásai is kifogynak, ne aggódj, vannak barátai. Ha az ő barátainak az erőforrásai is kiapadnak, ne aggodalmaskodj, vannak jóakarói. És ha már a jóakarók tartalékai is elfogynak, ne aggódj, van Istene! Ő pedig kifogyhatatlan tartalékokkal rendelkezik. Van egyéb kérdésetek?

Paramánanda kérdése: A kérdésem Manohari Dévi kérdéséhez kapcsolódik – alapvetően az evilági kötelességeink meghaladásával és a Legfelsőbbnek történő felajánlásukkal függ össze. És ahogy Naróttam Thákur mondja egy Rúpa gószváminak szentelt bhadzsanban: „széi móra mantra-dzsapa, széi móra dharma-karma”[1] – azon tűnődtem, hogyan is értelmezhetjük a szolgálatnak ezt a típusát a világi kötelességeinkkel összefüggésben?

Szvámí Tírtha: Kérdésed magyarázatában már benne van a probléma kulcsa. Hiszen kinek ajánlotta Naróttam Thákur ezeket a sorokat? Ki az a széi móra mantra-dzsapa, tapa, vrata, miegymás? Ki is az? Ez Rúpa Gószvámi. Tehát ha van egy személy az életedben, akinek az irányítása alatt élsz, akit követsz, aki az életed hőse – akkor mindent, amit teszel azt érte teszed. És egy szinttel feljebb, hamarosan rá fogsz jönni, hogy ha meghódolt lélek vagy, meg fogod érteni, hogy bármi, amit teszel, azt nem te teszed, hanem rajtad keresztül nyilvánul meg. De csakis teljes önátadás esetén. Máskülönben az egód is érintett, és akkor eltorzítja az egész szituációt. Ezért a lelki fejlődés első lépcsőfoka a tudatos identitásunk tetten érése. A második pedig e tetten ért tudatos identitás felajánlása a Legfelsőbb Úr lótuszlábainál.

Egyébként ez egy ’hogyan’ kérdés volt. Az ilyen kérdésekre pedig mindannyian tudjátok a választ. Mi is az?

Paramánanda: Dzsapázz többet!

Szvámí Tírtha: Így igaz.

[1]  Te vagy minden fogadalmam, vezeklésem és mantrázásom; Te vagy a dharmám és a karmám.”

 



bike-front-door

(Az előző hétfői lecke folytatása)

 

Kriphadhám kérdése: Volna egy gyakorlati kérdésem: például valaki bizonyos tekintetben közel áll hozzánk – családilag vagy másként – és nem tiszteli eléggé a tanítómesterünket, közvetlenül támadó hozzáállást mutat, és azt látjuk, hogy anélkül, hogy a személyt ismerné, ’megvan a véleménye’. A kérdésem az, hogy milyen következménnyel jár az ilyenfajta meditáció arra az emberre nézve? Vajon elegendő az a tény, hogy elméje egy szent emberrel kerül kapcsolatba ahhoz, hogy jó eredményeket érjen el; bár ő sértően viselkedik ezzel a személlyel kapcsolatosan – mint Kansza, aki támadóan viselkedett, mégis jó eredményre jutott, elérte az üdvösséget, a móksát?

Szvámí Tírtha: Azt mondanám, hogy ’igen’ – nagyon reményteljesen azt mondanám, hogy ’igen’. Hiszen ha megkérdeztek egy tiszta szentet, vajon ő megsértődik-e vagy nem, bizonyára azt feleli, hogy nem. Ám Krsna nem igazán szereti, ha valaki megsérti a bhaktáit. De azért rajtunk is múlik, hogy hogyan tudjuk képviselni a szentjeinket. Hiszen a leglágyabb, és legemelkedettebb szentet is be lehet úgy mutatni, hogy mindenki sértve érezze magát. Míg azt láthatjuk, hogy napjaink médiája a legjelentéktelenebb embert is tudja úgy feltüntetni, hogy mindenki elképed, igaz? Tehát rajtunk áll, hogy hogyan képviseljük.

Egyszer, amikor még Győrben laktam, ellopták a biciklimet a ház elől, ahol éltem. Amikor észrevettem, kissé elméláztam, hogy mit is tegyek. Néhány ember odajött a házból és valahogyan beszélgetésbe elegyedtünk: „Hiányzik innen a bicikli. Itt volt, de most nincs itt…”. Erre ők így szóltak: „Bizonyára azé a krsnás emberé.” Valamiért nem volt túl kedvező véleményük arról az emberről. „Találkoztatok vele?” – kérdeztem. „Nem, sosem találkoztunk vele, de nem egy rendes ember.” – mondták barátságosan nekem, annak az embernek, akit még sosem láttak: „Hát, magának elmondhatjuk, hogy nem túl kedves ember.”  Nekem is kellett mondanom valamit, így szóltam: „Én ismerem őt, nem annyira rossz ember.” Tehát azon is múlik, hogy hogyan képviseljük.

Még egy eset is előfordult ugyanabban a házban. Akkoriban nem volt telefonunk, csupán egy öreg házaspárnak volt telefonja a házban. Egyszer a bhakták rajtuk keresztül küldtek üzenetet. Nagyon-nagyon kedves, aranyos emberek voltak, már idősebbek. Semmi különös – csak ez az üzenet, meg, hogy köszöntünk egymásnak, amikor találkoztunk a folyosón. Aztán az öregembert kórházba kellett vinni, és hamarosan eltávozott. Később elmesélte a felesége, hogy a halálos ágyán a bácsi emlékezett a bhaktákra. Tehát még ha valaki csak egy üzenetet ad is át, az az utolsó pillanatban gondol a bhaktákra. Krsna útjai határtalanok. Hihetetlen módokon tud segíteni az embereknek. Éppen ezért nagyon szépen kell képviselnünk Őt és a mestereinket, testvéreinket. Azért, hogy ha bárki kapcsolatba kerül veletek, pozitívan emlékezzen.

Ám meg kell védenünk a missziónk, Jóistenünk, feljebbvalóink, hitünk méltóságát. Néha erősen, néha gyengéden, mégis meg kell mutatnunk, hogy ez fontos nekünk.

(folytatása következik)

 



worship

(az előző hétfői lecke folytatása)

Mindnyájatoknak szannjászívá kell válnotok – nem hivatalosan, hanem legbelül. Legyetek függetlenek hiszen függetlenként jobb szolgákká válhattok. Ha össze vagytok zavarodva, éjjel-nappal, bele vagytok veszve az élet történéseibe, akkor nem vagytok tudatában annak, hogy mi is zajlik valójában. Kérlek benneteket, legyetek tudatosak az életetekről, az időtökről, a környezetetekről! A tudatosság nagyon fontos! És belső, titkos szannjászíként tökéletes és példamutató grhaszthákká válhattok. E módon felkészíthetitek magatokat a tökéletes lemondásra – ami a mi magyarázatunkban a teljes odaadást jelenti. Szerintem ti mindannyian nagyon jó leckéket kaptok az önátadásról, rugalmasságról és odaadásról a családotokban.

A szannjászík fő feladatai: a szattva- szamsuddhi – az élet megtisztítása; a második az isteni tudás művelése; a harmadik pedig az abhaya – a félelemnélküliség. Vajon szükség van ezekre a grhasztha életben? Egy kis tudásra, hogy hogyan oldjuk meg a problémákat? Egy kis tisztaságra az életben? És egy nagy adag félelemmentességre? Szerintem szükségetek van erre. Tehát ez nem egy formális út, de nélkülözhetetlen.

Akár grhaszthaként, akár szannjászíként gyakorlatilag ugyanarra a síkra kell eljutnotok: függetlennek, mégis teljesen elkötelezettnek és odaadónak kell lennetek a szolgálatotokban. Ám még nem beszéltünk a szannjászíkról – vajon ők is rendelkeznek a grhaszthák tulajdonságaival? Egyes tulajdonságaikat nem kell magukévá tenniük, de másokat nyilvánvalóan igen – mint például a támogató hozzáállást. Ám ha a grhaszthák elkezdenek szannjászíként viselkedni, és a szannjászík grhasztaként, az nagy szégyen. Ha tőletek elvárják, hogy lemondjatok mindenről, és a szannjászík elkezdenek mindent begyűjteni – az nem túl jó. Hiszen ha ti nem gyűjtögettek eleget, akkor, ha következő alkalommal nálatok jár egy szannjászí, vajon ő mit gyűjthet be tőletek? Mondhatjátok azt, hogy: „Sajnáljuk, szvámijí, de nincsen számodra csapáti”? Vagy ha a fiatokat kéri: „Sajnáljuk, nem tudjuk odaadni, csak egy van, és rá nekünk is szükségünk van.” Ezeket a nagyon is buzgó szvámíkat – akik gyűjtögetni szeretnének – elégedetté kell tennetek. Meg akarnak kaparintani mindent, amihez ragaszkodtok, ezért vannak olyan nagy templomaik – hogy beletegyenek mindent, amit összegyűjtöttek.

Ez tehát egy kicsit rávilágított arra a kérdésre, hogy vajon az összes megtapasztaláson keresztül kell-e mennünk. Ám az isteni szeretetről nem szabad megfeledkeznünk. Sok hagyományban azt mondják, hogy a világi szerelem megtapasztalása nélkül nem értheted meg, és így nem is haladhatsz előre az isteni szeretetben. Az erotikus költészetet is használják például az isteni szeretet, elragadtatás kifejezésére. De ne értsük félre a jelképeket! Ha valahol ezt fogod megtalálni: „A bhakták az eksztázis borát szolgálták fel Mahaprabhunak”- ne gondoljátok, hogy ez a szőlőből jön!

Általában az élőlények szeretete és a Jóisten szeretete, a szeretetteljes viszonyulás az élőlényekhez és a Legfelsőbbhöz együtt jár. Krsna így szól a Bhágavatamban: „Ha valaki Engem imád a templomban, leborul a múrtim előtt, ám nem tiszteli az élőlényeket, nem jöhet Hozzám.”[1] Tehát általában ezt a két síkot kell gyakorolni, és valahogyan össze kell érniük és metszeniük kell egymást. Viszont nagy kérdés hogy melyik az első? Szerintem az isteni szeretet több embert és élőlényt érinthet meg, mint pusztán az úgynevezett ’anyagi’ szeretet.

[1] Bhágavata-purána 3.29.22.

 



Bhaktivinoda_and_family

(az előző hétfői lecke folytatása)

Kripadhám kérdése: Vajon megérthetjük a végső célt, a préma-bhaktit, ha még nem értettük meg az előző célokat, mint például a különböző dharmákat az életünkben?

Szvámí Tírtha: Nagyon jó kérdés, hiszen néha az elején úgy gondoljuk, hogy ’igen, lehetséges’. Utána a végső fázisban nem gondoljuk, hanem meg vagyunk róla győződve, hogy lehetséges. De a közbülső szakaszban jobb ragaszkodni a kötelességetekhez, mivel a megtisztulás nem olyan egyszerű és nem olyan gyors, mint azt az elején gondolnánk. Hiszen csinálod, csinálod, csinálod, és a végén évek múltán így kiáltasz fel: „Ó! Lemaradtam az egész életemről!’ Éppen ezért az általános indiai hagyomány azt javasolja, hogy keresztül kell menni az élet valamennyi különböző szakaszán, mindegyik ásramon – akkor érsz célba. Természetesen ez nem hangzik valami meggyőzően az én számból, hiszen én néhányat kihagytam. Mégis érdemes különbséget tennünk az anyagi elköteleződés és a valódi lelki fejlődés között, Krsna nem a lemondott rendbe tartozók tulajdona, hiszen Ő ott lakik mindenkinek a szívében, tehát mindenki képes ezt a kapcsolatot feleleveníteni és ápolni. És ahogy Shríla Shrídhár Mahárádzs kifejezte, néha a brahmacsári vagy a grhasztha sokkal forróbb szeretettel kötődik Krsnához, mint néhány aszkéta. Ez tehát nem az ásramodtól, vagy a külső helyzetedtől függ, hanem a belső elkötelezettségedtől.

Ám általában azt mondhatjuk, hogy közép- és hosszútávon hogy ha valaki nem megállapodott a munkájában és az életében egyaránt, akkor a lelki gyakorlatokban is kevésbé megbízható.

 

Elmesélek egy megtörtént esetet. Volt egy nagyon erős grhaszta közösség és volt egy lelki tanítómesterük. Ez a lelki tanítómester egyszer nyilvánosan ilyen megjegyzést tett: „Ha a szannjászról prédikáltok, nagyon jó grhasztáitok lesznek; ha a grhaszta-ásramokról prédikáltok, akkor csupán grha-médhík lesznek közöttetek”. Grha-médhí az az ember, aki anyagi életet él és élvezi a családi életet. Amikor ez történt, volt ott egy aszkéta vendégségben. Tudjátok, van ez a nagyon különleges védelmi rendszerünk, úgy hívják, hogy ’szelektív hallás’. Tehát gyakorlatilag az egész grhaszta közösség használta mindkét  fülét, mikor megkapták ezt az üzenetet: az egyiken be, a másikon ki. Ám a mi szannjászí barátunk nagyon odafigyelt: ’Ó, nagyon erős üzenet.’ Tehát emlékezetébe véste, és amikor legközelebb találkoztak, idézte a csapat mesterét. Így szólt: ’Ha a szannjászról beszélsz, nagyon jó grhasztáid lesznek, ha grhaszta-ásramról beszélsz, csak griha-médhhík lesznek közöttetek. Mindenki meghökkent, sőt sértve érezte magát – olyannyira, hogy nem is mertek erre rákérdezni vagy reagálni. Évek múltával valaki eljött ehhez a szannjászíhoz és azt kérdezte: „Emlékszel arra a kifejezésedre?” „Melyikre? „ „Arra, amit a szannjászíkról, grhasztákról és griha–médhíkről mondtál. Mivel mindenki sértve érezte magát hogy ’ez az újonc támadni akar bennünket, megtámadni az erős családi intézményünket.” Tehát amikor végül ez a felszínre került, megkérdezték: „És honnan vetted ezt a támadó megjegyzést? Akkor ő így szólt: „Ez egy közvetlen idézet a lelki tanítómesteretektől, hoppá”

Tehát néha hibázunk. Próbálunk elbújni, nem szeretjük bírálatnak kitenni magunkat. Ne legyetek grha-médhík, legyetek grhaszták! Ó, bocsánat, tévedtem! Szannjász! Az egyetlen alternatíva a szannjász, hiszen mi is a grhaszta jelentése? „Egy ember, aki otthon marad”, a stha azt jelenti „egy helyen maradni”. Grha – az otthon, a stha az a személy, aki otthon van. A stabilitás is innen származik. Megbízhatót jelent, nem pusztán ide-oda ugrálást. Hiszen a grhaszta kell, hogy a többiek támasza legyen a társadalomban, nem csupán a saját családjáé, hanem mindenki másé, akinek támogatásra vagy segítségre van szüksége.

Erre nagyon szép példát láttam Gurudév egyik barátjánál, Srípád Srutasvara Prabhunál. Hat gyerekük volt, szerintem el tudjátok képzelni, hogy milyen hat gyermek gondját viselni. Ám szinte mindig legalább egy vendéget fogadtak az otthonukba – csak azért, hogy a vendéget is szolgálják. Nagyon meghitt viszonyt ápoltak Gurudévvel – olyannyira, hogy amikor Gurudév meglátogatta azt a várost, nem is a templomba ment, hanem ehhez a családhoz. Ez a személy egy nagyon-nagyon példás grhaszta volt – hogyan kell másokat szolgálni, hogyan kell a családját  védelmezni. Minden héten, ha jól tudom kétszer – egyszer ő, egyszer pedig a felesége – elmentek a templomba főzni. És a feleség mindig rajta tartotta a szemét a brahmacsárikon – vajon szükségük van-e zoknira, vajon van-e elég gyógyszerük. Nagyon szép volt látni, hogyan osztották meg a család figyelmét másokkal.

 

(folytatása következik)

 



fault

(az előző hétfői lecke folytatása)

„Aki ragaszkodás nélkül végzi kötelességét, és minden eredményt átad az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, azt nem éri bűn, mint ahogyan a víz sem éri el a lótuszlevelet.”[1]

„Minden eredményt átad a Legfelsőbbnek.” – ez tehát azt jelenti, hogy önzetlennek kell lennünk, de fel is kell ajánlanunk tetteink eredményét a Legfelsőbbnek. Ezért azt javasolják, hogy nem elég először dolgozni, és utána Krsnára gondolni: ’Ja, ez a Tied!’, hanem már a legelső pillanattól, a kezdetektől fel kell ajánlanunk, amit csinálunk.  Sokszor elfelejtjük ezt az elvet. Belekezdünk egy új üzletbe, egy nagy projektbe anélkül, hogy bárkit is megkérdeznénk. Ha nem tanuljátok meg, hogy sokkal jobb, ha tevékenységeitekre áldást kértek, akkor nem fogjátok ismerni a lelki folyamat know-how-ját. Ezért már a legelején meg kell próbálnunk elégedetté tenni Krsnát a tetteinkkel. De hogyan csináljuk ezt? Nagyon könnyű! Kérdezzétek meg Őt: ’Ó, Uram, mit gondolsz? Ez az én felajánlásom.’ Avagy ha nincs közvetlen összeköttetésetek, közvetlen kapcsolatotok – megtörténhet, hogy nincs vevőkészüléketek – akkor kérjetek meg valakit, aki ismeri, aki le tudja fordítani a Legfelsőbb kódolt üzenetét, mert néha a nem-válasz is egy válasz.

És akkor „a bűnös tettek nem hatnak rátok’’. Sosem hat rátok a bűn. Általában nem szoktam nagyon hangsúlyozni a bűn témáját. Igen, általában nem beszélünk sokat az illúzióról, a démonokról. Mindazonáltal tudnunk kell, hogy mi micsoda – mi a helyes cselekedet és mi nem az. Ha nem tudjátok, elkezdhettek cselekedni, és majd az eredményekből tudni fogjátok, hogy ’hát ez nem volt jó.’ A felszínes síkról, mikor azt mutatjuk, hogy ’bhakták’ vagyunk, el kell érkezni egy nagyon őszinte, komoly síkra.

Néha a bhakták élete két szinten zajlik: az egyik a színpadon, a másik pedig a színfalak mögött. És azt hiszitek, senki sem lát be a színfalak mögé – amikor engedsz az elveidből, amikor valami ostobaságot művelsz, amikor tétlenkedsz, amikor a valódi helyett ál-dolgokat keresel, amikor filmet nézel ahelyett, hogy elmondanád a köreidet, vagy ilyesmi – szerintem mindannyian ismeritek a hiányosságaitokat, akkor meg minek mutogatnék rátok? Mivel ha egy ujjal rátok mutatok, három ujjal magamra kell mutatnom, mert én sokkal inkább bűnös vagyok, mint ti, minek mutogatnék rátok?

Elégedjetek meg annyival, hogy a hibáitok nem érdekelnek, viszont titeket érdekeljenek a saját hibáitok! Legyetek saját magatok bírái, legyetek a saját gurutok! És legyetek mások ügyvédei! Önmagatok bírái és mások ügyvédei. Ahelyett, hogy azzal vesztegetitek az időtöket, hogy azon gondolkoztok, hogy haladtok – tegyetek valamit! Mivel még a testünk is Krsnához tartozik, Tőle ered, tehát legyen az Ő hasznára! Minden az isteni forrásból származik, ebből a végső forrásból minden a náma és a rúpa szerint van elosztva, név és forma szerint, és minden élelmiszerből származik, tehát mindenkit az élelem tart fenn. Ha tehát van egy hívatlan vendégetek, hogyan szabaduljatok meg tőle?

Paramánanda: Ne adjunk neki enni!

Szvámí Tírtha: Igen, ne szolgáljátok ki őt, akkor hamarosan elmegy. Ezt kell alkalmaznotok hívatlan belső ’barátaitok’ – a rossz kondicionálás, a rossz szokások, az ostoba vágyak, vagy tétlenség, miegymás…. – esetén is. Tudjátok, mindenkinek van egy seregnyi ’barátja’. Ne tápláljátok őket, ne etessétek őket, mert akkor növekedni fognak! Ezért mondják: ha van egy hívatlan vendéged vagy egy betegség üti fel a fejét – ne tápláljátok, és el fog tűnni. A böjt, tehát a böjt nagyon jó. Először a hústól tartózkodunk, utána ellenőrzés alatt tartjuk a húst – a testet.

 

(folytatása következik)

[1]  Bhagavad-gítá 5.10.

 



20883026_10155605320315489_1441111248175560339_n (1)

Mahádév kérdése: Úgy kell tekintenünk a gurura, mint egy egyedüli ’eszközre’ vagy összekötőre a Jóistennel, vagy egészen másképp kell ránéznünk?
Szvámí Tírtha: A tanítvány tudatosságán múlik, hogy mit fog érzékelni a mesterből: vajon egy félelmetes tanítót lát benne, avagy Isten hírnökét, hogy úgy mondjam, avagy a felsőbb valóság sokkal bensőségesebb, finomabb aspektusát? Ám ahogy mondtam, ez isteni védelem alatt áll. A guru isteni funkció, nem pedig emberi. Ha ez az isteni érintés beléphet az életünkbe, szerencsések vagyunk. Később pedig a piciny részleteket a magunk számára kell összeraknunk, magunknak kell megérteni. De ez nem azt jelenti, hogy a guru egy mágus, és nagy hirtelen a semmiből megtisztítja a tudatunkat, mindennel ellát az életben, és megment az örökkévalóságnak. Ám ez egy folyamat, azon múlik, mennyire műveljük; s lassan-lassan a valóság egyre mélyebb rétegeibe kell eljutnunk, ezáltal a mesterről alkotott képünk is egyre árnyaltabbá válik, és közelebb kerülhetünk a valósághoz.
Mahádév: Sok ősi fohász vagy mantra van, mely a lelki tanítómestert dicsőíti. Az egyik leghíresebb indiai mantra így hangzik: „Aszató má szad gamaja”, melyet csak napkeltekor szoktak mondani, de megvizsgálhatjuk egy kicsit szimbolikusan ezt a mantrát? Mint mikor a fényt dicsőítjük, és a fény tudatában magát a gurut is? A mantra mélyebb értelmét tekintve olyan, mint egy kiáltás a guruért.
Szvámí Tírtha: Nos, általában keleten mindenki tudja, hogy a mestert szolgálva bizonyosan belépést nyersz a magasabb valóságokba. Éppen ezért a mester képviseli a kapcsolatot az emberi és az isteni birodalom között. Ebben az értelemben bármi, amit érzékelünk, ennek a kapcsolatnak a része. Vagy bármi, amit gyakorlunk, segíteni fog nekünk abban, hogy észrevegyük ennek az isteni kapcsolódásnak a jelentőségét.
Léteznek közvetlen mantrák, melyek a mester áldásait dicsőítik, amelyek azt fejezik ki, hogy hogyan viszonyulunk a megváltónkhoz. Talán más mantráknak más a szövegezése, ám mentalitásunk szerint fel fogjuk majd ismerni a különböző mélyebb vagy misztikusabb jelentéseket. És természetesen, ha a lelki tanítómesterünkre összpontosítjuk figyelmünket, akkor mindenütt őt fogjuk látni. Semmi sem hiányzik a képből.
Ebben az értelemben az Aszató má szad gamaja – „A valótlanból vezess a valóságosba!”….ki fog engem a valóságba átvezetni? Valakinek fel kell vállalni azt a szerepet. És mi a valóság az én számomra? A valóságot a mester képviseli, aki már látta a valóságot. Ő annak a világnak a része, és én ennek a világnak vagyok a része, az óceán két oldala között valakinek be kell töltenie a hírvivő szerepét, akárcsak egy révész, aki segít majd nekem átkelni.
Vagy: „A sötétségből vezess a világosságra!” Természetesen a ’fény’ az örök fény, és a guru az az ember, aki képes elhozni a fényt még a sötétségben is, ez tehát tulajdonképpen egy neki szóló fohász is egyben. És végül: „A mulandóságból vezess a halhatatlanságba, vezess az örökkévalóságra!”– ez a legjobb fohász, amit mondhatunk, ha valamiféle pozitív eredményt szeretnénk.
Mahádév: És végül milyen lelki tanítómesternek lenni? Nagyon nehéz elviselni az összes egyéniséget, akik körülötted vannak, viselni az összes felelősséget más emberekért; vagy ez csupán az emberiség üdvéért végzett boldog szolgálat?
Szvámí Tírtha: Hát, miféle választ szeretnétek – a hivatalosat vagy a valósat?
Mahádév: Mindkettőt.
Szvámí Tírtha: Rendben, akkor a hivatalos így hangzik: ó, ez egy boldog szolgálat! Ha az emberi véleményemre is kíváncsiak vagytok: természetesen ez néha elviselhetetlen. De az igazán valódi válasz ez: fogalmam sincs, mert én nem vagyok mester. Én a mesterem szolgája vagyok, tehát jobban teszitek, ha őt kérdezitek erről.
S ez most nem vicc. Szeretném fenntartani ezt a mentalitást – hogy annak ellenére, hogy néhányan egyfajta lelki vezetést várnak el tőlem, a szolgájuk szeretnék lenni, a segítőjükként tevékenykedni, mint ahogy Sríla Srídhar Máhárádzs mondta: „Tanítványok vagyunk, s örökké azok is maradunk.” – ez az én törekvésem. Köszönöm szépen a figyelmeteket!

 

 



Magician

(az előző hétfő folytatása)

Mahádév kérdése: Nagyon könnyű követni a tanítómesteredet ameddig itt van, de mi van azokkal az esetekkel, amikor a guru nagyon messze van például? Vagy ha netán eltávozik – mit kell ezután tennie a tanítványnak?

Szvámí Tírtha: Általában amikor a lelki tanítómester, hogy úgy mondjam, ’meghal’, vagy elhagyja ezt a bolygót, akkor az az igazi teszt a tanítványnak arról, vajon mit is tanult. Mi az, amit rád erőltettek? Mit tanultál meg szívből? Mit tanultál meg, amely valóban a részeddé vált? És mik voltak a formalitások? Mivel a formalitásokat el fogjuk veszíteni, viszont a lényeg velünk kell, hogy maradjon.

Egyébként ez az egész kérdés isteni védelem alatt áll. Én teljességgel bizonyos vagyok abban, teljesen meg vagyok győződve arról, hogy egy igazi mester sosem fog elhagyni egy igazi tanítványt. Hasonlóképpen, egy igazi tanítvány sosem fog elhagyni egy igazi mestert. S mivel a lelki kapcsolatban hiszünk, a lélek és lélek közötti kapcsolatban, éppen ezért a fizikai jelenlét másodlagos. Természetesen fontos és nagyon hasznos; meg kell ragadnunk a lehetőséget, ha van esélyünk a társulásra. Ám a lelki kapcsolatot is ápolnunk kell, amely mindig ott van. Ez a kapcsolat a magasabb valósággal. Tehát egy igazi mester sosem fog elhagyni. Különösen, ha nehézségbe ütközünk; vissza fog jönni, segíteni fog nekünk emlékezni arra, amit tanultunk.

Mahádév: Egy ilyen nehéz helyzetben néhányan a gurujukkal álmodnak, vagy azt képzelik, hogy vele beszélgetnek. Mennyire kell megbíznunk ezekben a látomásokban? Ezek vajon valódiak? Vagy inkább csupán mentális spekulációknak kell tekintenünk őket?

Szvámí Tírtha: Nehéz megítélni, függ az adott személytől, az esettől. De általában azt mondhatjuk, hogy – álmokon, meditációkon és látomásokon keresztül – van esélyünk kapcsolódni egy felsőbb tekintélyhez. Ezt is gyakorolhatjátok. Ha nincs esélyetek fizikai társulásra, elképzelhetitek a mestereteket – csak invitáljátok meg őt, mintha előtte állnátok, és tegyétek fel a kérdést, tárjátok fel a gondotokat – utána meg tudjátok érezni, hogy milyen választ fogtok kapni. Tehát lehetőségünk van rá, hogy gyakoroljunk. Természetesen, ha ő itt van, könnyebb gyakorolni, éppen ezért nem kellene kihagynunk a lehetőséget.

Ám valójában a magasabb valóság képes arra, hogy az alacsonyabb realitás bármely tárgyát, módszerét felhasználva megközelítsen bennünket – ez egy spirituális tény. Az egyetlen követelmény az, hogy őszintének kell lennünk, tiszta szándékkal, és az invitálásokra nyitottnak. Ne legyetek a képzeletetek és a fantáziátok játékszerei!

Mahádév: A halálra visszatérve, a halál vajon felbontja a guru és a tanítvány kapcsolatát?

Szvámí Tírtha: Sajnos mindkét oldalról rendelkezem tapasztalatokkal. A mi lelki tanítómesterünk, hogy úgy mondjam, ’meghalt’, és sajnos szembe kellett néznem néhány tanítványom halálával is. Az egyik érzés mélyebb és fájdalmasabb, mint a másik, mivel az elválás valódi realizációját nyújtja.

Ám én érzem a kapcsolatot a mesteremmel, és a mesterem jelenlétét. Imáimban szerepelnek a tanítványaim, és hiszek a lelki valóságban, amely független az anyagi vagy testi haláltól, avagy az elválástól.

 

(folytatása következik)

 



young Prabhupad and Bhaktisiddhanta Sarasvati

(az előző hétfő folytatása)

Mahádév kérdése: Indiában nagyon fontos a tradíció, amelyhez a lelki tanítómester tartozik. Valójában mennyire fontos a mi életünkben tudni, hogy a guru egy bizonyos tradícióhoz tartozik? Ha pedig nem tartozik tanítványi lánchoz, tudunk-e rá igazi guruként tekinteni, vagy kell, hogy legyenek kételyeink a tanításait illetően?

Szvámí Tírtha: Azt nem mondanám, hogy ’Kezdjük a kétségekkel!’ Természetesen hasznos, ha először tudakozódunk, és utána adjuk oda a szívünket. Azt hiszem ez sokkal jobb, mint először odaadni a szívünket egy érzelmi kirobbanással, majd elkezdeni gondolkozni – ez nem túl egészséges. Először tehát vizsgálódjatok, utána pedig próbáljátok meg gyakorolni a folyamatot!

Általában a keserű mellékzöngével felmerülő kétségek nem igazán segítenek a lelki megvalósításban. Ám ha azt mondjuk, hogy ’próbálj meg tanulni, próbálj meg vizsgálódni’, akkor minden jogunk megvan rá, hogy megvizsgáljuk a személyt, a tanítást, a csoportot. Miért ne? Megvan a jogunk arra, hogy először kutakodjunk.

Természetesen fontos megértenünk a tanítványi láncot, különösen Indiában, mivel azt mondják, az összes különféle lelki tradíció valamely isteni forrásból ered. Tehát ha valamely isteni forrással kerülünk kapcsolatba, akkor kapunk lehetőséget a növekedésre. Ez éppen olyan, mint egy iskolához tartozni. Ha egy névtelen egyetemre jársz, semmi baj, akkor is fogsz kapni diplomát. Ám ha a legeslegjobb iskolába vagy egyetemre jársz, a diplomád sokkal erősebb, mivel jobb oktatást kapsz, és jobb lehetőségeid lesznek. Hasonlóképpen, fontos megérteni az iskolát, a tanítványi láncot, mert ennek megfelelően fogunk tanulni. Ha mondjuk, mérnök szeretnél lenni, akkor ne járj a jogi szakra, mert az egy másik téma. Tehát ebben az értelemben fel kell ismernünk mi micsoda, ki kicsoda és mi az én törekvésem. És utána meg kell találni a megfelelő iskolát, a megfelelő lelki vonalat, hogy gyakoroljunk, és hogy tanuljunk.

Mahádév: Milyen fontos nekünk ténylegesen a tanítványi lánc, melyhez a guru tartozik, amikor lelki tanítómestert választunk? Vajon egy bizonyos tradícióból érkező tanítómestert kell választanunk. vagy a mestert önmagáért ?

Szvámí Tírtha: Hát, kétfajta vélemény létezik. Van, aki úgy tartja, hogy ’én választom ki a mesteremet’, míg mások szerint ’a mester fog engem kiválasztani.’ Nem tudom, ez hogyan történik. De ha sikerül egy valódi, autentikus, tiszta személyhez csatlakozni, az ténylegesen fogja segíteni a lelki fejlődésünket. Ha egy problémásabb emberhez csatlakozunk, az is segíteni fog. Tehát azt a legbelső meggyőződésünket kell életben tartanunk, hogy bármelyik input is fog érkezni, bármilyen tapasztalatra is fogunk szert tenni, annak az én lelki fejlődésemet kell segítenie.

Mahádév: Ha egyszer elnyertük egy ember lelki iránymutatását, csak ehhez a tanítóhoz ragaszkodjunk, vagy lehetnek más tanítóink is többféle hagyományból? Általánosságban lehetséges, hogy a lelki tudás különböző területeiről származó különböző guruink vannak?

Szvámí Tírtha: Általában az elején azt javasolják: próbálj rálelni az igazságra egy forrásból! Mivel ha tapasztalatlan módon ide-oda futkározunk, az a legvalószínűbb, hogy összezavarodunk és elveszítünk mindent, amit elkezdtünk. Ám egy már megvalósítottabb szinten tanulhatunk különböző személyiségektől, még a többi folyamat szép eredményeit is nagyra becsülhetjük. Miért ne? Ha az én gyökereim mélyen összekötnek a tradíciómmal, élvezhetem azt a szabadságot, hogy körülnézzek és rácsodálkozzak más megvalósítások szépségére.

Ám másik vonalak, másik mesterek – szerintem ez csupán néhány kiválasztott kiváltsága. Jobb egyetlen tradícióhoz ragaszkodni, egy vonalhoz, megpróbálni gyakorolni, és elérni az ezen iskola által nyújtott lehetőségek legmélyét. Néhány spirituális személyiségnek persze vannak különböző lehetőségei és módszerei a megvalósításra. Ezért azt mondom, ez nem lehetetlen. De általában az átlagembernek, mint mi, könnyebb – különösen az elején – ha a figyelmét a tanulmányaira összpontosítja. És utána – mondjuk, ha már megvan a mesterfokozatú diplomátok a saját iskolátokban – akkor egy sokkal biztonságosabb és megfelelőbb módon nézhettek körül.

(folytatása következik)