Category RSS

Calendar

September 2018
M T W T F S S
« Aug    
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930



Extra kiadások issues

The_Fish_(Matsya)_Incarnation_of_Vishnu

(részlet Szvámí Tírtha Szófiában elhangzott 2012. májusi tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Jasódá kérdése: Szeretném megkérdezni, hogy mi történt Brahmával, amikor Hiranjakasipu elfoglalta a pozícióját?

Szvámí Tírtha: Nos, a démonok nagyon kifinomult és kulturált lények, tehát mivel ő Brahmát imádta, hogy részesüljön az áldásokból, ezért egyfajta tisztelettel is volt iránta. De azt olvastuk, hogy hatalma és dominanciája miatt mindhárom világ Hiranjakasipu befolyása alá került. S tudjátok, ha megváltozik az uralkodó személye, a rendszer, azt is túl kell élnünk. Éppúgy, mint ti, a bolgár nemzet, bár török uralom alatt álltatok, mégis túléltétek! Bár minden hatalmatok, vagyonotok felett egy idegen hatalom rendelkezett, ennek dacára is találtatok módot a túlélésre, hogy legbelül, mélyen, különféle rejtett úton-módon megőrizzétek, amitek van – sokféle lehetőség kínálkozott.

Hiranjakasipu célja az volt, hogy harcoljon Visnu, a Jóisten ellen, ezért tervelte ki az összes trükköt és hatalmi harcot. Ugyanis azt tartják, hogy a Legfelsőbbet imádók „táplálják” a Jóistent a szolgálataikkal, fohászaikkal, áldozataikkal, ezért hát így gondolkozott: ’Ha megakadályozom, hogy szolgálatokat végezzenek, és a Legfelsőbb semmilyen imádatban nem részesül, akkor majd elgyengül. És akkor ily módon könnyedén le lehet majd győzni őt!’ Ez volt a szándéka, ezért nem törődött Brahmával, vagy egyéb, felsőbb és alsóbb rendekhez tartozó élőlényekkel, hiszen ő akart uralkodni. Varázserővel rendelkezett, mivel a jóga-sziddhik, a jóga misztikus hatalmának elnyeréséért is fohászkodott.

Ezek a sziddhik nagyon érdekesek, ám bármely lelki gyakorlatnak csak másodlagos eredményei. Míg Hiranjakasipu motivációja a mindenek feletti uralkodás volt, és az, hogy minden energiáját a Jóisten ellenében használja fel, addig a mi motivációnk az kell, hogy legyen, hogy tudjunk uralkodni saját magunkon, tudjuk fegyelmezni önmagunkat, és valamennyi energiánkkal a Jóisten pozitív szolgálatán munkálkodjunk. Ez a hatalmas különbség a Legfelsőbbhöz fűződő szeretetteljes és szolgálatkész hozzáállás, illetve az ellenkezője között – nekünk kell eldönteni, hogy melyik oldalra állunk.

Jasódá: Hiranjakasipu megannyi lehetőséget említett, mikor azt kérte, hogy ki ne ölhesse meg őt – érdekes módon azonban Visnura nem gondolt.

Szvámí Tírtha: Nagyon jó észrevétel, köszönöm. Láthatjuk, hogy Hiranjakasipu dicsőítésének középpontjában Brahmá állt, aki csupán a miniszter, nem pedig a király. De ő Brahmát tartotta a Legfelsőbbnek, s azért fundálta ki ezeket a különféle módokat, hogy megvédje magát – hiszen Hiranjakasipu Visnut nem Istennek, hanem félistennek tartotta, Brahmá alávetettjének. Azt tudta, hogy Visnu néha nagyon is furfangos: néha halként jelenik meg, hogy megmentse a Védákat, másszor emberként – mint Ráma vagy Buddha, vagy egyéb inkarnációkként. Ezért mondta azt, hogy:„Sem ember, sem félisten, sem démon, sem fegyver, sem állat ne tudjon megölni engem.” Valójában először halhatatlanságot kért Brahmától, ám Brahmá ezt válaszolta: „Sajnálom, azt nem tudom neked megadni, az a lehetőségeim határán túl van.” Erre Hiranjakasipu elkezdett gondolkodni: „Jó, ha halhatatlanságot nem adhatsz, akkor viszont add meg azt, hogy senki se tudjon megölni.”  Ebbe Brahmá beleegyezett. Vagyis azt is kérte Hiranjakasipu, hogy sem a levegőben, sem a földön, sem, bent, sem kint ne tudják megölni. Tehát minden lehetséges módon megpróbálta megvédeni magát.

Bár harcolni akart Visnu ellen, mégis megfeledkezett Róla, valahogy kikerült a látóteréből. Ez tehát a különbség a démon és a bhakta között – a démon nagyon okosan használja az eszét, ám elfeledkezik a Jóistenről. A bhakta néha nagy odaadással követ el valami ostobaságot, ám sosem feledkezik meg a Jóistenről – ez tehát a különbség. Az egyik nagyon okos ám mégis feledékeny; a másik pedig, a Jóisten szerelmese, csupán néhány dologra emlékszik, de még az is annyira lefoglalja, hogy néha megfeledkezik a gyakorlati dolgokról.

Erre a legjobb példa az, amikor az egyik bhakta banánt akart felajánlani a Jóistennek. Általában megszenteljük az ételt – először a Legfelsőbbnek ajánljuk fel, majd ami megmarad, megesszük. Tehát ez a bhakta nagy odaadással, igazi odaszentelődéssel meghámozta a banánt, kidobta a húsát és felajánlotta a héját: „Ó, Uram, ez a Tiéd! Annyira szereted a banánt – kérlek, fogadd ezt el!” Tudjátok a bhakták néha hibáznak egy kicsikét, de szerencsére a Legfelsőbb Úrnak sem a héjra, sem a gyümölcsre nincsen szüksége – csupán egyetlen dologra: szeretetteljes odaadásra. Ez az, amit adnunk kell, ez Számára a legjobb és legízletesebb felajánlás. „Á, ez a jelentéktelen kis lény, hogy igyekszik a kedvemben járni!”

 



footprintstop

(részlet Szvámí Tírtha Szófiában elhangzott 2012. májusi tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Ez idáig Hiranjakasipu, az áldásokra várakozó démon csak dicsőítette Brahmát: „Oly nagyszerű vagy, annyira kegyes!” Most pedig a kéréseivel hozakodik elő: „Ó, Uram, ha kegyesen megadod nekem azt az áldást, amire vágyom, akkor kérlek, add meg, hogy egyetlen általad teremtett élőlény kezétől se érjen utol a halál!” És ez még csak az első a hosszú-hosszú listán. „Add meg nekem, hogy ne ölhessenek meg sem bent, sem kint, sem nappal, sem éjjel!” Mi volt ezzel a célja? A halhatatlanság – ezért hát eszét összeszedve keresni kezdte, hogy hogyan védheti meg magát minden lehetséges veszélytől. „Add meg, hogy halálomat ne okozhassa sem Te, Brahmá, sem Siva, vagy semmilyen félisten vagy démon! Ne ölhessenek meg sem a földön, sem a levegőben! Ne ölhessen meg semmilyen fegyver, semmilyen emberi lény és semmilyen állat, mint például a tigris! Add meg, hogy semmilyen élő vagy élettelen lény ne okozhassa halálomat! Add meg továbbá, hogy ne pusztítson el semmilyen félisten vagy démon, és semmilyen hatalmas kígyó az alsóbb bolygókról! Mivel senki sem képes megölni téged a csatatéren, és te vagy valamennyi élőlény és uralkodó ura, kérlek, hadd kerüljek én is ugyanabba a helyzetbe! Add meg nekem a jóga misztikus képességeinek mindegyikét, melyeket csak hosszadalmas lemondásokkal és a jóga gyakorlásával lehet elérni!” Jó hosszú lista, igaz? ’Add meg nekem ezt, add meg nekem azt!’

„Miután meghallgatta Hiranjakasipu fohászait és kéréseit, Brahmá így szólt: „Óh, Hiranjakasipu! Azokat az áldásokat, melyeket kértél, nem kaphatja meg mindenki. Óh, fiam, én mégis megadom neked valamennyit, annak ellenére, hogy oly ritka az, aki elérheti őket!” Majd Brahmá visszatért otthonába.

Brahmá áldásainak elnyerésével Hiranjakasipu ragyogó, aranyszínű testet kapott, hs akkor eszébe jutott fivére halála, akit Visnu pusztított el, így szívében rögtön gyűlöletet érzett a Legfelsőbb Úr, Visnu iránt. Ez a hatalmas aszura, Hiranjakasipu, lett az összes többi aszura, valamennyi félisten és emberi lény legfelsőbb ura. Leigázta a gandharvákat – az isteni énekeseket, a nágákat – a kozmikus kígyókat, a sziddhákat – tökéletes lényeket, a garudákat, a csaranákat, a vidjádharákat, a rsiket, Jamarádzsot és követőit, az ősatyákat – vagyis pitriket, és ebben az univerzumban mindenkit.”

Vannak tehát tekintélyes pozíciók ebben a világban, mint a félisten vagy a király. Ám vannak kevésbé köztiszteletnek örvendők is, mint például a jaksák – a jaksa egy varázsló démon harcos, a ráksasza még kevésbé tekintélyes – ők az emberevő óriások. A pisácsa még sokkal súlyosabb – seprűnyélen lovagló boszorkányt jelent. De vannak még préták is – a préta a hulladémon.

Jamuná: Vámpírok? A vámpírok prototípusai? Zombik?

Szvámí Tírtha: Ugyan már! Ezek új találmányok, kedveseim! Ez csupán a hollywoodi verziója ezeknek a lényeknek, így kérlek, maradjunk a hagyománynál! Mi is a préta? A préta olyan, mint egy szellem – honnét ismerjük fel a szellemet?

Jamuná: Áttetsző.

Szvámí Tírtha: Áttetsző!? Ez megint valami hollywoodi verzió lehet – van egy jel, egy jelzés, amiről felismerheted, ki is az a préta. Néha ugyanis nagyon emberi formát ölthetnek, pontosan úgy néznek ki, mint az emberek, ám van néhány sajátos tulajdonságuk, amiről felismerhetjük, ki kicsoda. A préta különleges ismertetőjegye pedig az, hogy a lábujjai nem előre állnak, ahogy általában szokott lenni, hanem hátrafelé mutatnak. Nem túl vicces! A lábfejeik hátrafelé állnak. Mit jelent ez? Általában ha a homokban lépdelsz, a lábnyomaid megmutatják az irányt – lépsz egyet előre, és a lépések is előre mutatnak. De mi történik, ha nem ismered a helyes irányt? Mi történik akkor, ha te préta vagy? Hiába mész az egyik irányba, lábnyomaid az ellenkező irányba mutatnak. Ez azt jelenti, hogy bár úgy tűnik, hogy haladsz, valójában hátrafelé mész. Ez tehát a préta – a hulladémon, akik rossz irányba halad. Értitek az ebben rejlő szimbolikus jelentést? Ez tényleg nem mulatságos, mert igazán fontos, mély üzenetet hordoz. Ugyanis a jelenlegi társadalom rossz irányba halad. Mondhatjuk tehát, hogy gyakorlatilag mindenki préta, nem találja a helyes irányt. Elindultok az egyik irányba, ám lábnyomaitok az ellentétes irányba mutatnak – vagyis valami teljesen elromlott ebben a kondicionálásban.

Hiranjakasipu lett tehát a tekintélyes, isteni, mennyei, királyi rendeknek, valamint ezeknek az alsóbb rendű élőlényeknek – mint például a szellemeknek és ördögöknek – az ura. „Uraik és királyaik leigázása után átvette tőlük a hatalmat és a pozíciójukat, és mindhárom bolygórendszer – Szvarga, Martja és Pátála – legfelsőbb urává vált.” Pátála a pokoli bolygókat, az alsó bolygórendszereket jelenti. Martja-lóka a Föld és a hasonló bolygók, ahol a halál a végső hatalom. A Martja jelentése halál, tehát a bolygó neve Halál. A Szvarga a felső bolygórendszerek neve, ezek a mennyei bolygók. Ez történt tehát az áldás eredményeképpen – Hiranjakasipu rendkívüli hatalomra tett szert, meghódította az élőlények különböző csoportjainak vezetőit, majd megszerezte a hatalmukat és energiájukat.

 



(Szvámí Tírtha 2012. májusi szófiai tanításából)

Mi is történik az életben úgy általában?/ Miről is szól az életünk? A jó és a rossz mindig harcol, vagy verseng egymással. Folytassuk hát a felolvasást a sötétség és a világosság küzdelméről szóló ősi történettel!

Hiranjakasipu így szólt: „A kalpa végén, amikor megsemmisül az univerzum, valamennyi világ teljes sötétségbe borul, kivéve az önragyogó bolygókat.. Majd a teremtő, a természet három kötőerejének segítségével, ismét létrehozza a világot. A Legfelsőbb Úrnak ajánlom hódolatomat, aki teremti, fenntartja és elpusztítja az univerzumot, s aki a természet három kötőerejének menedéke!” [1]

Az elmúlt alkalommal már beszéltünk arról, hogy a Jóistennek három funkciója van: Ő a teremtő (generator), a fenntartó (operator) és a pusztító (destructor) Isten (G-O-D). Mit is jelent ez? Minden Tőle ered, mindent Ő tart fenn, és végül: Ő a végső pusztító.

Te vagy az univerzum első létrejöttének oka, a tudás és tudomány benned ölt testet, az életerők, az érzékszervek, az elme és az értelem tevékenységeként és transzformációjaként nyilvánulsz meg.” Tehát az univerzum kreatív ereje a tudás, a magasabb intelligencia.”Te vagy a lelket, az önvalót ismerők élete és lelke. Kezdet nélküli és vég nélküli vagy, túl az idő és a tér korlátain. Mindenütt jelen vagy és, mindentudó vagy, Te vagy a minden élőlény szívében lakozó Felsőlélek. Te vagy az a mindörökké tudatos személy, aki valamennyi lény életének hosszát percre pontosan meghatározod, majd mikor idejük lejárt, te veszed el az életüket. De te változatlan maradsz, megszületetlen, minden élőlény legfelsőbb ura és életének védelmezője! Semmi sem létezik rajtad kívül ebben az univerzumban, minden benned van – valamennyi jó és rossz dolog, a föld és az óceánok, semmi sem független tőled. A Védák, az Upanisadok és az egész védikus irodalom tőled ered. Te vagy a legfelsőbb valóság, kinek köldökéből az arany lótusz hajt ki.”

Ez a rész nagyon szépen írja le e démon fókuszának tárgyát, azonban még Hiranjakasipu is elkövet egy csekélyke hibát: Brahmát isteníti, mintha ő maga volna a Jóisten, a Legfelsőbb Úr. Ez éppen olyan, mintha összekevernétek az egyik minisztert az elnökkel. Az elnök, vagy a király a nemzet legelső embere, a miniszter pedig csupán egy miniszter.

„Ó, hatalmas Uram! Bár mindig az anyagi univerzum legmagasabb síkján lévő leghatalmasabb transzcendentális lakhelyeden lakozol, külsőleg egyetemes, kozmikus virát-rúpa formádban jelensz meg, mely valamennyi elemből és érzéktárgyból, az érzékekből, az életerőből és az elméből áll. Ugyan te nyilvánítod meg mindezeket, de te az érzékelés határain túl vagy. Te vagy a legfelsőbb, a legidősebb személyiség, a minden élőlény szívében lakozó legfelsőbb lélek, határtalan, múlhatatlan, ebben az univerzumban mindenütt jelenlévő személy. Hódolatomat ajánlom a Legfelsőbb Úrnak, aki mindhárom energiával – a belső és külső energiával, valamint a határenergiaként ismert kevert energiával (amely az élőlények összességéből áll) is rendelkezik.”

Tudjátok követni? Ez a leírás értelmünkkel felfoghatatlan, a Jóisten jellemzéséről szól, azt mutatja meg nekünk, milyen is a Jóisten, hogyan is nyilvánítja meg az egész univerzumot. Minden Tőle ered, Ő ott lakozik valamennyi élő lény szívében, ily módon tart fenn mindent, Ő mindennek a végső célja – amikor eljön a világ vége, valamennyi energia a forráshoz fog visszatérni.

Vajon mi a legfontosabb ebben a leírásban? Az hogy, a Legfelsőbb Úr valamennyiünk szívében ott lakozik. Hogy hogyan tartja fenn az univerzumot? Ez kívül esik a mi megértésünkön, nem tudhatjuk, ez az Ő dolga. Számára a lehetetlen is lehetséges, számunkra pedig nem. Ám Ő ott van valamennyi élőlénnyel. Veletek is – követ benneteket, gondoskodik rólatok. Ezért kell nagyon figyelmesnek lennünk; valójában a vallás célja figyelmünk összpontosítása a Legfelsőbbre, azért, hogy megtaláljuk a haza vezető utat – vissza a Jóistenhez.

(folytatása következik)

[1] A felolvasás folytatódik Bhakti Vallabh Tírtha Mahárádzs A szent életű Prahlád c. könyvéből .



dhruva divya-darshana

(részlet Szvámí Tírtha Szófiában tartott 2012. májusi tanításából)

Krpadhám kérdése: Gurudév, Hiranjakasipu történetének kapcsán a Shrímad Bhágavatam egy másik története jut eszembe Dhruva Mahárádzsról. Ha nem tévedek, király akart lenni, és szintén vezeklést vállalt, s végül elérte azt, amit szeretett volna. Ám ez sokkal rövidebb idő alatt ment végbe, és egy másik személyiség jelent meg ennek eredményeként: Visnu. Rá tudnál nekünk világítani arra, hogy e két eset miben különbözik egymástól?

Szvámí Tírtha: A kettő között óriási különbség van. Valójában a könyv két történetet tartalmaz, az egyik Prahlád mahárádzsról szól, a másik pedig Dhruva története. Vajon miért? Mert Maháprabhu számtalanszor meghallgatta ezeket a történeteket, s ezért ismétli őket Sríla Bhakti Vallabh Tírtha Mahárádzs, s általuk tanít bennünket.

Miben rejlik a különbözőség? A hatalmas különbség az, hogy bár Dhruvának is anyagi motivációja volt, mégpedig az, hogy jóvá szeretett volna tenni egy hibát, s egy bizonyos helyzetet szeretett volna elérni, de közben találkozott Náradával, lelki tanítómesterével. Nárada megkérdezte, hogy vajon mi járatban van. „Azt szeretném elérni, hogy…”- felelte Dhruva. Nárada válasza így hangzott: „Ez nagyon jó! Ha azt szeretnéd elérni, megadhatom számodra a célod eléréséhez szükséges legjobb mantrát!” Ez után Dhruva nekilátott, hogy elvégezze nemkülönben kemény vezeklését és meditációját, de a tanítómestere útmutatása szerint. Vajon kicsoda Nárada Munii? Ő a bhakti apostola. Mit várjunk hát egy ilyen gurutól? Természetesen azt, hogy az odaadás és az extázis végül megnyilvánuljon – eljött a divja darsan, Dhruva találkozott a Jóistennel. Ki is volt Hiranjakasipu tanítómestere? A saját elméje. Kétségtelen, hogy kemény vezeklést vállalt, de volt ebben bármi extatikus? Ugye értitek, „csupán” Brahmával találkozott.

Ha tehát az elmebéli „lelki” gurutok útmutatásait kívánjátok követni, megtehetitek, de bizonyos vagyok afelől, hogy nehéz dolgotok lesz! Hiszen az elme az egyik nap az egyik dolgot akarja, ám másnap már valami egészen mást szeretne, összevissza csapong – az ilyen mestert kemény feladat elégedetté tenni. Mi történik akkor, ha külső lelki tanítómestert választotok? Az életed hátralevő részében csupán egyetlen dolgot fogsz hallani tőle: „Kérlek, végezd a szolgálatodat!” Ne ugrálj ide-oda, csupán a szent neveket zengd szívvel-lélekkel! Tehát ha úgy döntötök, az a szankalpátok, hogy a lelki tanítómestert követitek, akkor is nehéz idők fognak jönni, mert nem egyszerű, unalmas, sőt őrjítő egy egész életen át ugyanazt az üzenetet hallgatni. Inkább újdonságokra éhezünk, és szívesen kérdeznénk meg tanítómesterünktől, hogy „Nem tudnál ezúttal valami mást mondani számomra, mert már annyira belefáradtam abba, hogy mindig azt hallgassam, hogy legyek jó tanítvány!” A lelki tanítómester elviselése nehéz feladat, mivel ő egy megszállott – Krsna és a legmagasabb fokú istenszeretet, a préma megszállottja, semmilyen más témáról nem lehet vele beszélgetni – még a fociról sem, mert így válaszol: „Foci? Igen, a gópák Krsnával fociznak.” Mindig mindenről csak Krsna jut eszébe.

Hogy ér véget a történet? Találkoztok a lelki tanítómesteretekkel, ahogy Dhruva is találkozott tanítómesterének szíve választottjával, az általa imádott Legfelsőbb Istennel. Mivel Nárada Krisnát imádja, ha követitek a lelki tanítómesteretek útmutatásait, az ő szíve választottjával fogtok találkozni. Mi is Nárada esszenciája? Nárada Muni esszenciája Krsna. És mi Hiranjakasipu gurujának, vagyis az elméjének az esszenciája? Brahmá – ’add meg nekem ezt, add nekem azt’. Ez a különbség.

Ha tehát úgy döntötök, hogy a gurut követitek, találkozhattok a szíve választottjával. Ha pedig az elméteket követitek, akkor is számíthattok valamiféle eredményre. A döntés a ti kezetekben van!

Harilílá kérdése: Ámulatba ejtő, hogy Brahmá eljött annak ellenére, hogy tudta, hogy Hiranjakasipu az ő helyét akarja elfoglalni. Párhuzamot vonnék: amikor vágytok valamire a lelki tanítómesteretektől, ő kész arra, hogy megadja nektek, hogy a képességeiből ti is részesüljetek. Fölöttébb furcsa, hogy Brahmá ezt tette – még a rossz tanítványt is nagyra értékelte.

Szvámí Tírtha: Nos, Hiranjakasipu jó tanítvány, csupán a szándéka volt kissé tisztátalan, egyébként nagyon elszántan végezte a szolgálatát. Mindazonáltal amíg jelentéktelen külső dolgokat kérünk a feljebbvalóinktól, avagy Krsnától, azt könnyedén megadják számunkra. Mi lehet az egyetlen dolog, amit nem egykönnyen lehet megkapni?

Hajagríva: A tiszta bhakti.

Szvámí Tírtha: Így van, a prémát (a tiszta istenszeretetet) nem adják olyan könnyen, hiszen még Krsna is tudja, hogy a préma Nála is erősebb. ’Ha prémával ajándékozom meg ezt az embert, akkor ő a szeretetével képes lesz rabul ejteni engem’ Krsnát megkötözni, Őt egy helyben tartani embert próbáló feladat, hiszen Ő annyira szabad! Hogy mi mennyire irigyeljük ezt a szabadságot!  Ennek egy elenyésző részét még imitálni is szeretnénk, ezért van valami homályos elképzelésünk a lélek ’szabad akaratáról’. Ha az egyik pillanatban itt látod Krsnát, s ugyanott akarsz vele találkozni a következő alkalommal, Ő már rég másfelé jár. Nagyon gyorsan változtatja a helyét. De ha valakit bebörtönöznek, nem tud szabadulni olyan gyorsan. Akkor hát mit tehetünk? Zárjuk börtönbe Krsnát, méghozzá vessük Őt szívünk tömlöcébe, az a megfelelő hely a számára, ott aztán megkötözhetitek Őt az istenszeretet köteleivel. Az előttünk járó ácsárják szavaival élve így hangzik egy bhakta fohásza: ’Ó, Krsna, Te annyira szabad vagy, lehetetlen Téged megkötözni, oly gyorsan kereket oldasz előlem! Mégis szeretnélek szívem tömlöcébe vetni és megkötözni szeretetemmel, hogy soha többé ne tudj engem elhagyni, s örökké velem maradj!’[1]

[1] Bilvamangal Thákur: Himnusz a legkiválóbb isteni tolvajhoz

http://slokamala.blogspot.com/2010/07/bilvamangal-himnusz-legkivalobb-isteni.html

 



Madhavendra Puri and Krishna

(részlet Szvámí Tírtha Szófiában tartott 2012. májusi tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

“Az Úr Brahmá, hattyúján repülve érkezett a helyszínre, ám sehol nem látta Hiranjakasiput. Mint amikor felhők borítják a napot, Hiranjakasipu testét egy hangyaboly fedte, teljesen eltakarta. Brahmának nagyon figyelmesen kellett körülnéznie, s amikor végül észrevette őt, döbbenetében elmosolyodott majd így szólt hozzá: „ Óh, Kasjapa fia, kérlek, kelj fel! Légy áldott! Tökéletességet értél el lemondásod végzésében, ezért megáldalak. Most kérhetsz tőlem bármit, amit csak akarsz. Nagyon megdöbbentem lemondásod láttán! Noha hangyák rágnak és falnak fel, életlevegődet a csontjaidban tartod. Még az olyan hajdani szentek, mint Bhrgu és mások sem tudtak ilyen szigorú lemondásokat végezni, s a jövőben sem lesz képes rá senki. Ki volna az, aki száz félisteni évig fenn tudná tartani az életét úgy, hogy még vizet sem iszik?! Egyetlen földi év egy napnak felel meg a félisteni szinteken. „Óh, Diti fia! Olyan vezeklést vittél sikerre, melyre még a nagy szentek sem képesek, így lemondásoddal felhívtad magadra a figyelmemet. Óh, legkiválóbb aszura! Kész vagyok hát minden áldást megadni neked, amit csak kívánsz! A találkozás egy halhatatlannal termékeny kell, hogy legyen, így hát kérhetsz tőlem bármit, amit csak akarsz!” [1]

Hiranjakasipu nemcsak hogy egy lábon állt, de semmit sem vett magához – sem ételt, sem vizet, semmit. Mégis életben volt. Most láthatjátok szankalpáját hogyan vitte sikerre. Fáradhatatlanul, hosszú időn keresztül nagyon kemény vezeklést végzett, és végül sikerült elnyernie az áldást. Végül imádott istene, Brahmá eljött, és felajánlotta neki, hogy: „Kérhetsz tőlem bármit, amit csak akarsz.”

Vezekléseteket okosan kell megválasztanotok. Ha valamit el akartok érni, azt sokféle módon tehetitek, a legjobb módszer a feljebbvalók elégedetté tétele. S akkor finoman elhalmoznak majd benneteket az áldásaikkal. Ha még nem vagytok ennyire finomak, akkor kérhettek is valamit. Ha pedig ostobák vagytok, rimánkodhattok valamiért. Miért mondom ezt? Mert a feljebbvalóink mindent tudnak. Pontosan tudják, hogy mi előnyös számunkra a fejlődésünk jelen szakaszában. Ez a kapcsolat bizalmon alapszik, teljes bizalmon! Ezért igazán nem is kell semmit sem kérnetek, elegendő, ha szolgálataitokkal elégedetté teszitek a tanítómestereteket. Ha nem vagytok azon a szinten, kérhettek ezt-azt.  Ő pedig egy kedves édesapa módjára így fog válaszolni: „Rendben, kedves fiam. Még mindig a kérés és a vágyak szintjén vagy – megadom neked, amit kérsz.” Ha még a szépen kérés szintjére sem érkeztetek el, akkor sírhattok is és erősen vágyhattok valamire, például vezeklésbe kezdhettek, hogy elnyerjétek a lelki tanítómesteretek figyelmét. Ahogy Brahmát is elégedetté tette szolgája és imádója, Hiranjakasipu, ha ti is elégedetté teszitek szeretett Uratokat és mestereteket, akkor így szól majd mikor odaléptek hozzá: „Mit szeretnél, kedves fiam, kedves lányom?”

„Miután Brahmá e szavakkal szólt Hiranjakasipuhoz, vizesedényéből lelki vizet szórt Hiranjakasipu csontjaira, életre keltve őt egy új testben, melynek tagjai olyan erősek voltak, hogy ellenálltak volna még a villámcsapásnak is; s melynek ereje és ragyogása olvadt aranyhoz hasonlított. Hiranjakasipu úgy emelkedett ki ifjú férfiként a hangyabolyból, ahogyan a tűz tör ki a tűzifából. Amikor Hiranjakasipu megpillantotta maga előtt az Úr Brahmát hattyúján,  szemei örömkönnyekben úsztak. A földre borult, hogy hódolatát ajánlja, s megborzongva, elcsukló hangon beszélni kezdett.”

Dzsáj! Van valami hozzáfűznivalótok Hiranjakasipu vezekléséhez?

Hajagríva kérdése: Érdekes, hogy az elején Hiranjakasipu önös szándékkal cselekedett, de utána láthatjuk a történetből, hogy mutatott némi odaadást az Úr Brahmá iránt. Ki tudnád ezt bővebben fejteni?

Szvámí Tírtha: Valójában ő mindig is nagyon elkötelezett volt Brahmá iránt, Brahmát imádta. Ez ismét rámutat arra, mekkora különbséget rejt az univerzális rend különféle hatalmasságainak általános imádata, illetve a Legfelsőbb Úr, mint a hierarchia urának közvetlen imádata. Hiszen a félistenek meghatározása ez: tat-prijártham – vagyis ők Krsnát imádják, csupán a Legfelsőbb, Krsna boldogságáért élnek. Tehát, ha te csupán Srí Krsnáért, Srí Krsna boldogságáért élsz, akkor félisten vagy. A démonok a félisteneket imádják, nem a Legfelsőbb Istent. Tehát ez a különbség – a félistenek a Legfelsőbbet imádják, azok, akik nem félistenek, ők pedig a félisteneket. Ám odaadás nélkül még démoni módon sem tudtok semmit sem elérni. Hiranjakasipu szankalpája, elhatározása pedig nagyon erős volt, ő maga pedig rendkívül elszánt.  Kész volt arra, hogy a több száz félisteni  évig ott álljon – ez végtelenül hosszú idő, végtelenül nehéz dolgot határozott el –  ám csakis öncélúan, önző szándékból.

Szeretnétek még nagyobb vezeklést vállalni, mint Hiranjakasipu? Igen? Akkor végezzétek a lelki szolgálatotokat, az egy még sokkal nagyobb tapaszja – a lelki tanítómester elégedetté tétele. Hiszen Hiranjakasipu a saját vágyát valósította meg, a saját célját szolgálta. Olyannyira, hogy imádott Istene eljött, hogy teljesítse a vágyát. A mi elvünk azonban teljesen más kell, hogy legyen. Nekünk kell megkérdeznünk Krsnától: „Hogyan szolgálhatlak Téged?” De ez nem azt jelenti, hogy vezeklésként nem vesztek magatokhoz praszádot, rákényszerítve Krsnát, hogy eljöjjön hozzátok és megkérdezze: „Hogyan szolgálhatlak téged?”  Ez nem a mi elvünk.

Paramánanda: Mádhavéndra puri valami ehhez hasonlót cselekedett.

Szvámí Tírtha: Őt elborította az extatikus szeretet, de nem azért, hogy kikényszerítse Krsna megjelenését. Ez egy ’apró’ különbség. A démoni hozzáállás a következő: ’Azt akarom, hogy mások jöjjenek és szolgáljanak engem.’; az odaadás útja pedig ez: ’Meghódolok és megkérdezem: ’Hogyan szolgálhatlak Téged?’. Ez a fő különbség. A szolgálat mindkét esetben ott van, ám a motiváció nagyon is különböző.

[1] A felolvasás folytatódik Bhakti Vallabh Tírtha Mahárádzs A szent életű Prahlád c. könyvéből

 

 



Hiranyakashipu tapas

(részlet Szvámí Tírtha Szófiában tartott 2012. májusi tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

„A Hiranyakasipu nagyerejű vezeklése következtében kitört elviselhetetlen tűz miatt az összes félisten elmenekült Szvargalókáról és Brahmalókára indult, hogy Brahmához fohászkodjon védelemért.[1] Fohászaik felajánlása után így szóltak: „Ó, univerzum ura, mindenki oltalmazója! Ez a Hiranjakasipu, a démonok ura szörnyűséges lemondást gyakorol. E tapaszja ereje Szvargalóka, mennyei bolygóink elhagyására kényszerít bennünket. Kérlek, segíts nekünk, hiszen mi a szolgáid és híveid vagyunk! Ha szeretnéd megmenteni a szolgáidat, mielőtt még elpusztulnánk, akkor kérlek, akadályozd meg Hiranjakasiput vezeklése gyakorlásában, mely tönkreteszi az egész világot! Hiranjakasipu azért végzi ezt, mert el szeretné nyerni az áldásodat, s számodra nem lehetetlen kívánságának teljesítése. Bár te mindentudó vagy, szeretnénk téged tájékoztatni a vágyáról, ahogyan mi azt megértettük. Hiranjakasipu így gondolkozik: ’Aszkézisem segítségével egy Brahmáéhoz hasonló helyzetet szeretnék elérni, aki az univerzum teremtője, és mindenki imádja őt. Brahmá pozíciója magasabb bármely királyénál, még Indráénál is. A legmagasabb helyet szeretném magaménak Szatjalókán. Mivel az idő végtelen, és a lélek is örökkévaló, nem érdekel, hány életnyi lemondást kell felajánlanom azért, hogy a vágyaimnak megfelelő pozícióra tegyek szert. Amikor majd elegendő hatalmam lesz, meg fogom változtatni e világ szabályait. Brahmá egy napjának – ennek a kalpának – a végén az egész univerzum elpusztul beleértve az összes vaisnavát is. Ezért bármely Brahmáénál alacsonyabb pozíció érdektelen számomra.’ Most Hiranjakasipu belekezdett ebbe a nagy vezeklésbe, hogy megszerezze a posztodat. Te vagy mindhárom világ ura, ezért kérlek, tégy meg minden szükségeset, hogy megoldd ezt a problémát! Ez a mi fohászunk, ó, világ teremtője és oltalmazója! Léted öröm, bőség, jólét és boldogság forrása a tehenek és bráhmanák számára. Ha Hiranjakasipu megszerzi a te pozíciódat, valamennyi ilyen dolog megsemmisül.”

A történetnek ez a része nemcsak a félistenek aggodalmairól tájékoztat bennünket, hanem jó leckét kapunk a vaisnava etikettről is. Megfigyeltétek, mi történt? A félistenek nagyon aggódtak, ezért felkeresték a feljebbvalójukat. S mit tettek? Rögtön a problémával kezdték: ’Ez a bajunk, az a problémánk…’? Nem. Először hódolatukat ajánlották: „Ó, Brahmá, te olyan nagyszerű vagy, annyira jó!’ S aztán tértek csak rá: „Volna egy kis problémánk is….” Így kell viselkedni, ez az etikett.

Hogyan alkalmazzuk? Találkozol a lelki tanítómestereddel: „Dandavat, Gurudév! Ez és ez a problémám.” Ugyan, kérlek! Legalább néhány kedves szót szólj; mondjuk: „Krsna annyira hatalmas, Krsna olyan szép!’ És akkor jöhet a közlendőd. Tehát legyetek tudatosak arról, hogy mi zajlik! Minden apró pillanat nagyon becses a megtisztulásunk szempontjából, és hogy megértsük, hogyan kell helyesen viselkedni. Azután a félistenek így szóltak: „Bár te mindent tudsz, mi mégis szeretnénk felhívni a figyelmedet az univerzum bizonyos történéseire.” Néha úgy mész oda a lelki tanítómesteredhez, mintha híreket hoznál számára valamiről, amiről ő nem tud.

De mi is tudunk Hiranjakasipu szándékáról – halhatatlanná akar válni. És arra is emlékszünk a múltkorról, hogy nagyon jól ismeri a filozófiát. Itt ismét azt említik, hogy bár a test megsemmisül, a lélek tovább él. Hiranjakasipu az anyagi világ legmagasabb pozíciójára áhítozik.

A félistenek befejezték fohászaikat és az Úr Brahmá valamennyi bölccsel együtt – úgy, mint Bhrgu, Daksa és mások – elindult Hiranjakasipu felkeresésére. Eközben Hiranjakasipu már oly hosszú ideje végezte vezeklését ugyanabban a helyzetben állva, mozdulatlanul, hogy egy hangyaboly fedte be a testét, melyen fű és nád burjánzott. A hangyák szinte majdnem teljesen felfalták, már nem volt bőre, húsa és vére sem, csupán a csontváza maradt meg.”

Mégis életben találták. Ez azt jelenti, hogy miközben vezeklését végezte, misztikus erőre tett szert – képes volt az életerejét a csontvázban keringetni. Ez a misztikus gyakorlatok eredménye – hogy az ember újra tudja írni a személyes történetét. Mi volt Hiranjakasipu szándéka? Hogy átírja az univerzum történetét az ő saját verziója szerint. És mi történik veletek, ha eléritek a misztikus és bhaktikus eredményeiteket? Akkor újra tudjátok írni a saját életetek történetét. Az eleve elrendelt karmikus ösvényről a szabadság, az isteni rabság ösvényére léptek.

Tehát Hiranjakasipu még mindig életben volt, bár csupán a csontokban – se hús, se vér, semmi, csak egy csontváz. A mi kultúránkban a csontváz a halál szimbóluma – tehát egy bizonyos értelemben át tudta írni a szimbolizmust. Még egy hangyaboly is elkezdett a testén nőni. Ez pedig hosszú időbe telik.

 

(folytatása következik)

[1]  A felolvasás folytatódik Bhakti Vallabh Tírtha Mahárádzs A szent életű Prahlád c. könyvéből

 



mahaprabhu party

(részlet Szvámí Tírtha Szófiában tartott 2012. májusi leckéjéből)

(az előző hétfői lecke folytatása)

Most következik a történet egyik fontos pillanata, ennek címe pedig Hiranjakasipu
vezeklése.[1]

A daitják ura, a rémséges Hiranjakasipu halhatatlanná akart válni, szabadulni akart az öregkortól és legyőzhetetlenné szeretett volna válni mindhárom világban. E cél elérésének érdekében a Mandara-hegység egyik barlangjába vonult el és nagy vezeklést gyakorolt úgy, hogy a két nagylábujján állt mozdulatlanul, kezeit az ég felé tartva; teste olyan egyenes volt akár egy szálfa. Vezeklése erejének köszönhetően ragyogó fény áradt ki Hiranjakasipu testéből. Mivel az összes félisten tartott tőle, ezért elrejtőztek előle. Amikor látták, hogy Hiranjakaspipu egy félreeső helyen vezeklést gyakorol, megkönnyebbültek, és visszatértek a saját helyükre, mivel meg voltak győződve arról, hogy többé nincs mitől tartaniuk. Azonban Hiranjakasipu szörnyűséges lemondásainak eredményeként tűz és füst kezdett előtörni a fejéből, mely az összes élőlényt megperzselte, mind az alsóbb, mind a felsőbb bolygórendszerekben. Valamennyi óceán és tenger felkavarodott. A hegyek, szigetek és kontinensek rázkódni kezdtek. A bolygók és csillagok meginogtak, és valamennyi irányban érezni lehetett Hiranjakasipu vezeklésének égő kisugárzását.”

Itt egy módszer leírását hallottuk, ezt hívják tapaszjának, tapasznak. Mi is a szó jelentése?

Válasz: Lemondás.

Szvámí Tírtha: Igen, tapasz, tapaszja, tapah jelentése ’vezeklés’. A Srímad Bhágavatam egyértelműen leírja, hogy a vezeklés, vagy egyfajta önkontroll, a hatalom, az erő egy forrása. Vajon szükségünk van erőre ahhoz, hogy a lelki gyakorlatainkat végezzük? Ha reálisak akarunk lenni: sok erőre van szükségünk. Hogyan tegyünk erre szert? Nekünk is lemondást kellene gyakorolnunk, mint Hiranjakasipunak? Talán kimenni a Vitosa-hegységbe és lábujjhegyre állni, az ég felé nyútózva? Szerencsére Csaitanja Maháprabhu egy teljesen más módszert, ami mégis nagyon hasonló ehhez, vezetett be a spirituális energia gerjesztésére. Állnotok kell, néha meg lábujjhegyen ugrálni, az ég felé nyújtózva. Azt nem tudom megígérni, hogy ha így ugráltok, füst fog felszállni a fejetekből az áratin. De azt meg tudom ígérni, hogy a bennetek lévő összes negatív energia távozni fog a szervezetetekből, és egy nagyon különleges erő fog megjelenni az arcotokon. Ezt hívják mosolynak. Látjátok – ez lesz látható az arcotokon.

Az eredmény mégis ugyanaz – az önfegyelem gyakorlásával több lelki energiát nyerhettek. Ha valakinek több energiára van szüksége – mert az életünkben néha extra erőre van szükség ahhoz, hogy elhárítsunk néhány nehézséget vagy elérjünk valamely célt – akkor végezhettek egy kis tapaszját, egy kicsi lemondást, mert ez fog erőt adni.

A szanszkritban a tapasz jelentése valójában ’hő’. A hő pedig energia, igaz? Tehát a testi elfoglaltságaitok megzabolázásával, visszafogásával lelki energiát nyerhettek. Ezért kell követnünk a számunkra megadott alapelveket, mert ez az önfegyelem. A lemondásaitok által nyert hőenergia fog segíteni benneteket abban, hogy megvalósítsátok a lelki céljaitokat.

Tehát mi a különbség a lábujjhegyen álló, kezeit az ég felé emelő Hiranjakasipu illetve a kírtan közben magasba ugráló tanítvány között – mi a különbség? Ugyanaz, mint a teve és a hangya esetében. Hiranjakasipu csak magáért fáradozik, nekünk pedig a Jóistenért kell ugrálnunk. Tehát ne veszítsétek el a kedveteket, türelmeteket és elkötelezettségeteket!

 

[1]  A felolvasás folytatódik Bhakti Vallabh Tírtha Mahárádzs A szent életű Prahlád c. könyvéből

 



ant

(Szvámí Tírtha 2012. májusi szófiai előadásából)

Miről beszélgessünk ma – Nrszinhadévről vagy a gópí-bháváról? Túl sok gópí ül itt, hogy is beszélhetnénk Nrszinhadévről?! Mindazonáltal, nagyon fontos követni az ácsárjáink elveit, ezért ha elhatároztuk, hogy ezt az eseménysorozatot követjük nyomon, akkor folytatnunk kell. Ha elhatározunk valamit, azt szankalpának hívják. Fogtok erre emlékezni? Nem fogtok – ha nem írjátok le, ha nincs jegyzetfüzetetek a leckén, akkor nem fogtok rá emlékezni! A szankalpa ‘döntést, elhatározást’ jelent. Mielőtt bármit elkezdenénk, meg kell fogalmaznunk a szankalpánkat – akkor az ígéret és a szavakkal kifejezett szándék segíteni fog benneteket. A szankalpa jelenti azt a programot is, melyet követni kell. S pusztán az, hogy kimondotok valamit, a szavak ereje, segíteni fog abban, hogy véghezvigyétek, amit elterveztetek.

Krsna egyik jellemzője a szatja-szankalpa. Mit jelent ez? A szatja-szankalpa azt jelenti, hogy amit Ő elhatároz, az erőfeszítés nélkül fog megvalósulni. Az anyagi világban ahhoz, hogy beteljesítsük az elhatározásunkat, sokat kell tennünk, igaz? És még akkor is előfordulhat, hogy erőfeszítéseink gyümölcse nem érik be. Ez nem így van Krsna esetében. Krsna vágyai automatikusan teljesülnek. Neki nem szükséges erőfeszítéseket tennie azért, hogy a vágyai teljesüljenek.

Miért létezik ez a különbség a Jóisten és az emberek között? Képzeljétek csak el, ha szatja-szankalpával lennétek megáldva – elmétek valamennyi villanása automatikusan megnyilvánulna! Az jó, vagy rossz volna?

Válasz: Rossz!

Szvámí Tírtha: Nagyon rossz! Amíg az elme nem fegyelmezett, az a legjobb, ha semmi sem történik, amikor valamire gondolunk. Csak képzeljétek el, ha az átlagembereknek olyan ereje volna, hogy valamennyi vágyuk, kívánságuk és elhatározásuk – de még az elhatározásuk is, ami egy magasabb intellektuális felkészülést jelent – automatikusan teljesülne! Akkor az anyagi világ sokkal nagyobb katasztrófa lenne, mint napjainkban. Tehát jó okkal, védelmező szándékból az átlagemberek nem rendelkeznek ezzel a képességgel. Krsnának megvan ez a képessége, a szatja-szankalpa – Ő bármit is akar, az automatikusan teljesül. Miért? Mert az Ő döntései helyesek, az Ő kívánságai üdvösek.

És mi történik, ha gyakoroljuk a lelki életet? Azt mondják, egy tiszta bhakta a Legfelsőbb sok tulajdonságára szert tehet. Még a szatja-szankalpára is. mivel ez azt jelenti, hogy már sokkal összeszedettebbek vagytok, így vágyaitok is megfelelőek lesznek. Kezdetben még a bhaktáknak is keményen kell dolgozniuk, hogy meg valósuljon az, amit elhatároznak. Ám ez jó, mivel azt is meg kell tanulni, hogyan dolgozzatok keményen Krsnának.

Talán emlékeztek a hangya és a teve találkozásának történetére. Tehát a teve egy málhát cipelt a hátán, mivel teherhordó állat. Egyszer, amikor a málhát a hátán cipelve baktatott, találkozott egy hangyával. És tudjátok, a teve nagy, a hangya pedig nagyon jelentéktelen, pici. Mégis, mikor a teve megpillantotta a hangyát, elképedt. Mert vajon mit látott? Azt, hogy a hangya egy nagy gallydarabot cipelt. A teve hátratekintett, és azt látta, hogy az ő hátán a saját testméretéhez képest nagyon jelentéktelen a teher. Aztán újra ránézett a hangyára, s észlelte, hogy az apró kis hangya olyan hatalmas fát cipel, kétszer akkorát, mint a teste. Tevebarátunk tehát meghökkenve így szólt: “Ó! Ez hogy lehetséges?! Te olyan kicsi vagy, én pedig olyan nagy, mégis, a te terhed annyira nagy, az én terhem pedig annyira kicsi. Ez hogyan lehetséges?” Ekkor a hangya elmosolyodott: “Tudom a titkot. Tudod, miért?” A teve így szólt: “Fogalmam sincsen.” S a hangya válasza ez volt: “Tudod, te a gazdádnak dolgozol, én pedig magamnak.”

Tehát ha magunkért dolgozunk, minden szükségeset képesek vagyunk megtenni, ugye? Ha másnak kell dolgoznunk: “Ó, ma olyan fáradt vagyok. És egyébként is, másoknak is be kellene kapcsolódni az odaadó szolgálatokba. Tehát adjunk esélyt nekik!” Ezért Gurudév azt mondta: “Ha ott van a szíved, mindig találsz megoldást. Ha nincs ott a szíved, mindig találsz kifogást.”

Fogadjátok ezt jótanácsként a lelki fejlődésetekhez, hogy hogyan fejlesszétek a szatja-szankalpátokat, az elhatározásotok erejét azért, hogy az meg is valósuljon! Szolgáljátok Krsnát, a gurut és a vaisnavákat úgy, mintha magatokat szolgálnátok! Ezért, ha már meghoztuk a döntést, hogy tanulunk, akkor azt annak összes nehézségével együtt, és az összes erőfeszítést megtéve folytatni fogjuk!



green door

(Szvámí Tírtha 2012. májusi, szófiai előadásából) 

Jadunáth kérdése: Mindannyiunknak szembe kell nézni szeretteink halálával. Néha el kell temetni szüleinket vagy elődeinket, néha gyermekeinket, néha pedig hittestvéreinket. Kérlek, mondd el nekünk, mi a lehető legjobb mód ezeknek a helyzeteknek a kezelésére – hiszen mindannyian érintettek vagyunk ebben! Köszönöm.

Szvámí Tírtha: Nos, az a természet törvénye, hogy az idősebbeknek kell először elmenni. Még ez is összetöri a szívünket. Nem beszélve az olyan helyzetekről, amikor hiba csúszik a dolgok általános rendjébe, és a fiatalabb távozik el először, mi pedig maradunk! Elfogadhatatlan, hiszen ez a dolgok előre elrendelt menetével megy szembe.

Még a lelki életben is az élet része, hogy a lelki tanítómesterünk el fog távozni. Ez fájdalmas? Nagyon fájdalmas, de elfogadható – mivel ez a természet rendje. Amikor elvesztettem a lelki tanítómesterem, azt hittem, megtapasztaltam a végső és legfélelmetesebb szenvedést az életben. De tévedtem. Amikor búcsút kellett mondanom néhány tanítványomnak, akkor átéltem a fájdalom és elválás egy sokkal magasabb szintjét – mivel ez ellentmond a természet rendjének.

De mindenesetre, ahogy mindannyian jöttünk, mindannyian el is fogunk távozni. Ez se nem titok, se nem tabu. Szembe kell néznünk ezzel, el kell fogadnunk és meg kell ünnepelnünk. Nem a halál kultuszát szeretném hirdetni, csak azt szeretném megértetni veletek és hangsúlyozni, hogy milyen fontos az örök élet kultusza. Hiszen mi nem a testben hiszünk, hanem a lélekben – ezért nem hiszünk a halálban. Az örök életben hiszünk.

Bármit is értek el ebben az életben, el fogjátok veszíteni, így is, úgy is. De amit lelkiekben összegyűjtötök, azt sohasem veszítitek el. Ez a mi hitünk alapja, ezért el kell érkeznünk erre a síkra. Gyűjtsetek örökkévaló dolgokat, ne jelentéktelen gyöngyöket!

Tehát szeretteink eltávozása esély a boldogságra. Miért? Mert akkor ünnepelhetjük az élet diadalát, az örökkévaló élet győzelmét a halál felett. Minden megközelítés és tudatszint kérdése. Hogy tekintünk a halálra? Mint valami közelgő veszélyre, avagy az örökkévalóság kapujára? Persze van egy csekélyke előfeltétel, amit megtisztulásnak vagy a tökéletesség elérésének hívnak. Máskülönben azoknak, akik már az úton vannak, a halál csupán egy fejezet lezárása, és a második fejezet kezdete.

De általában az indiai hagyományban a halál beállta után elköszönnek a testtől és egy szertartást is rendeznek az elbúcsúztatására. A holttestet harinám-csádarba csavarják – egy olyan kelmébe, amelyre Isten nevei vannak írva, mert az fogja megtisztítani a testet. Egyébként a halált és a holttestet tisztátalannak tartják. Ám Isten szent nevei – Haré Krsna, Haré Krsna, Krsna Krsna, Haré Haré, Haré Ráma, Haré Ráma, Ráma Ráma, Haré Haré – meg fogják tisztítani a testet. Ezután a holttestet egy szent vízhez – tóhoz vagy folyóhoz viszik, ott utoljára megfürdetik, majd minden családtag hoz egy fahasábot a halotti máglya elkészítéséhez. Ezután a legidősebb fiú megborotválkozik, leborotválja a haját és a szakállát is a bűnbánat jeleként – az ő feladata a máglya meggyújtása. Az összes családtag összegyűlik, vannak papok is… Ezután látjuk az anyagot, ahogy elég a tűzön. Ezért mondják azt, hogy a hamvasztás felvilágosítás– hatásosan láttatja, hogy nem vagyunk azonosak a testtel. A rituálénak vannak bizonyos lépései, de ez a lényege – hogy segítse a lelket örök útján.

Itt, a mi országainkban valamivel nehezebb nyilvános temetést rendezni a folyóparton, hiszen az itteni tradíció egy kissé különböző. Ám a testet el tudjátok látni ugyanazokkal a szent dolgokkal – mint például néhány csepp Gangesz-víz, az meg fogja tisztítani. Még a halál előtt nagyon jó dolog valami szent dolgot adni a személynek – például mahá-praszádamot, megszentelt ételt. Vagy ha már meghalt az illető, adhatunk olyan virágfüzért, amelyet az oltáron ajánlottak fel.

De ha barátod, rokonod, testvéred vagy édesanyád holtteste mellett állsz, mit tudsz felajánlani? Akkor már túl késő. Csupán néhány szót, egy kis imádságot, egy dalt… Kérlek benneteket, addig próbáljátok szolgálni és szeretni a szeretteiteket, amíg itt vannak! Most, ma, nem holnap! Ha elszalasztjuk a lehetőséget, az sohasem fog visszatérni.

És meg kell próbálnunk kedves, amennyire lehet, tiszta bhaktává válni és segíteni másokat lelki fejlődésük éppen folyamatban lévő szakaszában. Miért? Mert meg van írva, hogy: „Rosszul érvel, aki azt mondja, hogy a vaisnavák meghalnak!”[1] Mivel a vaisnavák sosem halnak meg, örökké élnek a lelki síkon, a Szent Név védelme alatt.

[1] Részlet Bhaktivinód Thákur Haridász Thákur szamádhijánál című verséből



тъмно-светло

(részlet Szvámí Tírtha Szófiában tartott 2012. májusi előadásából)

Krphadhám kérdése:  Gurudév, volna egy kissé filozófiai kérdésem arról, amikor a lélek elhagyja a testet. Tudom, hogy létezik egy fizikai és egy mentális test. A kérdésem az, hogy vajon mi fog történni a mentális testtel? Az mikor hal meg? Vannak-e ennek korlátai, vagy ez csupán a cselekedeteinktől függ?

Szvámí Tírtha: Az anyagi test az anyagból vétetett, az anyaghoz fog visszatérni. A finom fizikai test a finom elemekből származik, ezért nem korlátozza a durva anyagi szinten történő megsemmisülés. Míg a léleknek lelki a minősége, amely örökkévaló – nincs kezdete és vége. Tehát a halál csupán a durva fizikai testet érinti. Tudtok követni? Három identitásunk van: az egyik a sár és a hús – a test; a másik az érzelmi és mentális identitásunk; a harmadik pedig a lelki szikra, amely az egész rendszert működőképessé teszi. Tehát a test szét fog hullani, ám a lélek örökké élni fog.

Ha már a mentális halálnál tartunk – erre vonatkozik talán a kérdésed? Mi az a mentális halál? Mik az elme funkciói? Gondolkozás, akarat, érzés. Tehát ha nem tudsz gondolkozni, elveszíted az akaraterődet, és ha meg vagy fosztva az érzelmeidtől – ez a mentális halál.

Egyébként a mentális vagy asztrális identitásunk egy finom formához, egy finom fizikai testhez hasonlítható. A lélek tudatossága pedig először ezen a síkon vetül ki és nyilvánul meg. Tehát létezik a finom fizikai testnek egy úgynevezett mentális vagy asztrális fejlődése – ez az, amikor meghalunk a tudatosság alacsonyabb szintjeinek – a hibáinknak, a hiányosságainknak – hívhatjuk ezt akár mentális halálnak vagy a finom fizikai identitás széthullásának. Ennek célja azonban kizárólag az, hogy magasabb síkon tudjunk újjászületni. A sötétséget felváltja a fény. Post tenebras lux – borúra derű. Tehát ha a hibáid számára meghalsz, akkor tudsz majd megszületni a jó tulajdonságaid számára.

Végtére is: létezik-e vajon a halál? Nem annyira, hiszen csupán a testet érinti, az anyagi elemeket. De ti, lélekszikrákként, akkora hatalommal vagytok felruházva, hogy képesek vagytok az anyagot úgy elrendezni, hogy az élőnek tűnjön. Ez a lélek ereje. Ha ott a lélek, akkor egységbe rendeződik, a teljesség felé halad, ha nincs ott a lélek, a szétesés felé tart. Tehát kérlek benneteket, hogy a legjobb célra használjátok a valódi önazonosságból fakadó erőtöket! Nem elég pusztán a testi túlélésért fáradozni! Arra van szükség, hogy az örökkévalóságért, lelkünk örök üdvéért munkálkodjunk.