Calendar

January 2019
M T W T F S S
« Dec    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  



Extra kiadások issues

20130625GF79878

(Szvámí Tírtha 2012. májusi, szófiai előadásából)

Kérdés: Két fontos tulajdonságot emeltél ki a guruval kapcsolatban – az isteni tudást, és a hitet. Itt miért nem említik, hogy egy tanítványi láncolatnak is tagja kell, hogy legyen?

Szvámí Tírtha: Mert azt egy másik helyen említik, nem lehet mindent egy helyen – ez ilyen egyszerű.

A guru tulajdonságainak listája valójában nagyon hosszú. Sok guru létezik; mint Sanda és Amarka – a brahminok kasztjához tartoznak, mégis az aszurák oktatási szolgálatát látják el, és a politikatudomány terén jártasak. Tanítók ők, tisztelni kell őket. Valamennyi tanítót tisztelni kell, ez az egyes számú pont. Ha mindenkinek megadjátok a saját pozíciója szerinti tiszteletet, akkor nem követtek el hibát. Ez legyen hát az alapelv: mindenkit a státusza szerint tisztelni!

Ám mivel Sanda és Amarka az édesapjuk és tanítójuk, Sukrácsárja szolgái, és Hiranjakasipu szolgálatában is állnak, nem taníthatnak szabadon, nem cselekedhetnek szabad akaratuk szerint. Ha valakinek a kenyerét eszitek, akkor elkötelezettek vagytok az iránt a személy iránt. Értitek ezt? Ez világos? Egyszer megpróbáltam ezt elmagyarázni az egyik tanításon, aztán másnap odajött hozzám valaki, és megkérdezte: ’Hogy is volt az, amit tegnap a praszáddal kapcsolatban említettél?’ Ebből arra következtettem, hogy nem fejezhettem ki magam valami egyértelműen, ezért kérdezem, hogy értitek-e azt, amit mondok. Például fiatal felnőttekként otthon laktok, a szüleitek tartanak el benneteket, az ő ételüket fogyasztjátok, és mégis kritizáljátok őket. Ugyan már, miről is beszélünk!? Legyetek egyedül, egyétek a saját kenyereteket – akkor majd megértitek, mit is jelent az. Ez tehát nem szép – ha másoktól függtök és kritizáljátok azt, akitől függtök, az nem szép dolog, hiszen bármi is köt velük össze benneteket – a dharma, a karma, a hagyomány, a vér – függtök tőlük. Nem vagytok tehát szabadok.

Sanda és Amarka apjuktól és tanítójuktól, Sukrácsárjától kapta a kenyerét, aki pedig a démonkirály, Hiranjakasipu szolgálatában állott. Vagyis ők Hiranjakasipu praszádján éltek. Mit tanulhatunk tőlük? Emiatt voltak ezek a tanárok e sötét tendencia elkötelezettjei.

Mi a helyzet a vaisnava gurukkal? Ők kinek a kenyerét eszik?

Hajagríva: Krsnáét…

Szvámí Tírtha: Krsna kenyerét, helyes. Akkor tehát szabadon cselekedhetnek és nyilatkozhatnak meg? Dehogy! És az ételen keresztül egy nagyon sajátos energiaátvitel történik, hiszen akinek a főztjét, vagy akinek a kenyerét eszitek, annak átveszitek az energiáját, az ételt készítő személy tulajdonságai rászállnak az ételt elfogyasztóra. Ez bizonyítást is nyert. Egyszer az egyik tanítvány valahogy nagyon keserű hangulatban volt, szomorkodott, kissé mérges volt, szóval nem túl jó hangulatban állt neki főzni. Higgyétek el nekem, az étel keserű lett! Keserű! Vigyázzatok tehát, amikor főztök, legyetek nagyon pozitívak, nagyon boldog, nagyon derűs, az Úr iránt elkötelezett hangulatban! És akkor az általatok készített étel nemcsak édessé, hanem istenivé válik majd. Akik pedig elfogyasztják, mindannyian táncra perdülnek majd az extázistól.

(folytatása következik)

 



handsWater630

(Szvámí Tírtha 2012. szófiai tanításának részlete) 

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Prahlád így szólt: „Nem lehetséges a Krsna iránti odaadást elnyerni azoktól, akik ragaszkodnak az anyagi élethez. Ezeket a materialista embereket teljesen lefoglalja érzékeik korlátozások nélküli kielégítése, ezért a legsötétebb pokolba zuhannak, és folyton a lerágott csonton rágódnak. Habár e két guru, Sanda és Amarka ismerik a Védákat, képtelenek felfogni, hogy a Védák egyetlen tárgya Visnu; mivel tele vannak anyagi vágyakkal, ezért megmaradnak a Védák karma-kánda részének édes szavaihoz és virágos nyelvezetéhez való vonzódásnál. Ahogy a vak ember sem tudja megmutatni a helyes ösvényt egy másik vak embernek, ők sem tudják nekem megtanítani a Visnu iránti odaadást, hiszen szemüket a három kötőerő sűrű fátyla takarja el. Amíg valaki nem tisztul meg egy anyagi vágyakkal már nem rendelkező mahátma lótuszlábainál, addig nincs lehetősége kapcsolatba kerülni az Úrral. Ha valaki annyira szerencsés, hogy találkozik egy ilyen ritka lélekkel, mint egy mahátma, s ha őszintén elkötelezi a szívét és a lelkét Srí Krsna lótuszlábainak szolgálata mellett, akkor valamennyi anartha, rossz tulajdonság és szokás el fog tűnni.”[1]

Ki tud tehát bhaktit adni? Shríla Prabhupád egyik könyve, az ’Élet az életből származik’. Ezt tovább fejlesztve, mondhatjuk, hogy a tudás a tudatból származik, a szeretet forrása pedig, a préma, az istenszeretet. Honnét származik a bhakti? Ha az élet az életből származik, a szeretet pedig a szeretetből, akkor honnét ered a bhakti? Helyes, a bhaktiból. Ki tud tehát nektek bhaktit adni? Csak azok, akiknek van, akik nem rendelkeznek vele, azok nem tudnak belőle nektek is juttatni. Éppen ezért elszántan keresnünk kell egy olyan embert, aki rendelkezik vele, és kérni kell a részünket: „Kérlek, légy kegyes! Megszentelt ételedet, praszádodat Krsna fényűzően megterített asztalánál fogyasztod el, kérlek, juttass nekem is néhány morzsát!” Ez legyen a vágyunk! Tehát próbáljatok meg bhaktit szerezni azoktól, akiknek megadatott! Mit is mondhatnék még?

Vajon hogyan ismerjük fel, hogy ki az, akinek van? Nem könnyű. Shríla Shrídhar Mahárádzs azt mondja: „Hogy ismered fel, hogy valaki intelligens? Ha te is intelligens vagy.”Ám hogyan ismerjük fel, hogy kinek van bhaktija? Csak azok ismerik fel, akik szintén rendelkeznek a bhaktival. De ha nekem még nincs, honnét tudom felismerni, hogy kinek van? Ó, nagyon bonyolult! Szerencsére akad néhány jóakarónk, akik el fogják nekünk mondani: „Hé, itt a forrás!”

Hogy vizet találjunk, mélyre kell ásnunk. Hogy isteni tudásra leljünk, még mélyebbre. Hogy istenszeretetre leljünk, még annál is mélyebbre, s még akkor sem fogjátok megtalálni. ’Nincs itt! Csak ások és ások, már túljutottam a tudáson, de nincs itt!’ Majd utána visszatértek a felszínre abból a nagy lyukból, amit ti csináltatok, és amikor ismét felbukkantok a felszínen, így szóltok: „Hé! Éppen itt van! Valaki éppen terjeszti!”

Ez hát a reménységünk: hogy megtaláljuk a forrást, és azokat az embereket, akik segíteni fognak nekünk.

(folytatása következik)

[1] Bhakti Vallabh Tírtha Mahárádzs A szent életű Prahlád c. könyvéből



12-0

(részlet Szvámí Tírtha 2012. májusi szófiai tanításából) 

(az előző hétfői tanítás folytatása) 

Prahlád tehát így gondolkozott magában: „Sanda és Amarka nem igazi guruk. A Visnu iránti odaadás, a visnu-bhakti tanulmányozására igazán Nárada Muni adott lehetőséget, aki az én igazi gurum. Édesapám vágyainak megfelelően mondhatok valamit Sanda és Amarka tanításaiból, ám mivel mások jelenlétében kérdeztek erről, ezért az én valódi gurum, Nárada Muni tanításairól fogok beszélni…”[1]

E két tanítótól ugyan mit tanulhattok? Csupán politikát. Mit tanulhattok Nárada Munitól? Odaadást. Általában valamennyi rsi és tanító írásos formában, azaz sásztrákban (szent iratokban) teszi közzé tanításait. Náradát egy nagyon fontos szentírás, a Nárada-bhakti-szútrák szerzőjének tartják. A szútra jelentése fonál, vagy a gondolkodás esszenciája, a bhakti pedig az ’Isten iránti odaadást’ jelenti. Ez tehát egy alapvető tanulmány a bhaktiról, s ha ez Nárada legfontosabb szentírása, mit tanulhattok tőle? Kizárólag bhaktit.

Miután ekképpen elmélkedett. Prahlád a következőképpen válaszolta meg édesapja kérdését: „A tudás legmagasabb formája a Visnu előtti meghódolás vágya, és közvetlenül az Ő örömének keresése az odaadás kilenc módjának segítségével. Ezek pedig a következők: a Visnuval kapcsolatos dolgokat hallani vagy zengeni, Rá emlékezni, lótusz lábait szolgálni, imádni Őt, tiszteletünket ajánlani az Ő lótuszlábainál, intelmeit követni, az Ő barátjává válni, egész testünket, elménket és beszédünket teljességgel Neki átadni. Úgy vélem, hogy aki rendszeresen gyakorolja mindezeket, a legjobb tudományt sajátítja el.”

Prahlád tehát ragaszkodik az igazsághoz, sosem köt kompromisszumot. Annak ellenére, hogy démonikus természetű tanároktól kapott képzést, és hogy édesapja elvárásai teljességgel különbözőek (’Mit tanultál, édes fiam?’), s tudja, hogy őszinte válasza nem lesz népszerű, ő mégis kész elmondani a véleményét. Tehát „Mi a legjobb az életben?” „Meghódolni Visnu előtt.”

Saját tulajdon fia ajkairól hallva azt a választ, hogy Visnu szolgálata és imádata a legjobb típusú tudás, Hiranjakasipu biztos volt abban, hogy ezeket az ideákat tanárai ültették el Prahlád fejében. Rettenetes mérgében ajkai remegése közepette átkokat kiabált Sandára, fiának gurujára. „Ó, te leghitványabb bráhmin, te idióta! Mit tettél? Megsértettél engem azáltal, hogy ellenségem pártját fogtad, és a Visnu iránti értelmetlen odaadásra tanítottál egy tudatlan gyermeket! Az ember titokban követhet el bűnös cselekedeteket, ám előbb, utóbb, ezek betegségek vagy más tünetek formájában megnyilvánulnak. Hasonlóképpen, ebben a mai világban sok-sok komisz ember él, akik szádhunak öltöznek és barátokként viselkednek, ám az idő múlásával feltárul valódi természetük.” Hiranjakasipu a családi gurujának fiait hibáztatta, akik nagyon szerették volna a vádak alól tisztázni magukat, ezért így feleltek: „Ó, Indra legyőzője, mindhárom világ megremeg erőd láttán, még Szvarga ura is fél tőled. Hogy is tudna egy hozzám hasonló alacsony ember bátorságot venni ahhoz, hogy veled szemben foglaljon állást! Kérlek, higgy nekem, Prahlád eszméi vele született természetének eredményei, ezeket a gondolatokat senki mástól nem tanulta. Ne vádolj hát bennünket, és ne légy mérges!”

Abban az időben, a Szatja-jugában mindenki őszinte volt, tehát nem volt ok kételkedni mások szavaiban. Hiranjakasipu elfogadta a guru szavainak őszinteségét, és ismét feltette a kérdést Prahládnak: „Ó, családod szégyene és romba döntője, ha ezeket az eszméket nem a guruid tanításaiból vetted, akkor hogy tudtál ennyire hűtlenné és szégyenteljessé válni? Hogy terelődhetett az elméd egy ilyen baljós ösvényre?”

[1] Bhakti Vallabh Tírtha Mahárádzs A szent életű Prahlád c. könyvéből

 



offering_Radharaman

(Szvámí Tírtha 2012. májusi szófiai tanításából) 

Folytassuk felolvasásunkat! Arról beszéltünk, hogy milyen hányattatások érték Prahládot az iskolájában, hogy Visnu iránti odaadása és az a törekvése, hogy elkötelezettségét másokkal is megossza keverték őt bajba.

“Prahlád tanárai súlyosan megdorgálták őt, ám nem volt bátorságuk megütni, hiszen a király fia volt. Egy idő múlva aztán ismét nagy gonddal és figyelemmel kezdték őt tanítani a dharma, artha s a káma elveire, és a három fajta sásztrára, hogy ezeknek az ösvényeknek a követésére inspirálják őt. Néhány nap múlva megállapították, hogy Prahlád mindent megtanult a politika tudományáról, mert képes volt helyesen válaszolni valamennyi kérdésre. Ennek megörülvén először is az édesanyjához vitték vissza a fiúcskát. A királynő hihetetlenül boldog volt, hogy látja a gyermekét, szépen megfürdette, testét illatszerrel kente be, majd áldásos jelekkel díszítette. Ezután gyönyörűen felöltöztette a legszebb ruháiba, majd sok értékes ékszerrel ékesítette. Ezt követően tanárai Hiranjakasipuhoz vitték Prahládot. Prahlád rögtön hódolatát ajánlotta, amint az édesapja elé járult. Amikor HIranjakasipu látta, ahogy fia leborul előtte a földre, megáldotta őt és örömében mindkét karjával szorosan átölelte. Majd ölébe vette, és biztatóan örömkönnyek között, örömteli mosollyal így szólt hozzá: “Ó, Prahlád, kedves gyerekem, élj sokáig! Kérlek, mondj bármilyen jó dolgot, amit a mestereidtől tanultál, s neked a legjobban tetszik!” Miután édesapja ezt kérdezte tőle, Prahlád azt gondolta:“Sukrácsárja e két fia nem tisztességes tanítók. A szentírások azt mondják, hogy a szad-guru, a valódi guru két tulajdonsággal kell, hogy rendelkezzen. Az első a srótrijam, vagyis jól kell ismernie a szentírásokat. A másik a brahma-nistha, vagyis teljes hittel kell szolgálni a Jóistent. Elmondhatjuk, hogy Sanda és Amarka, a két tanár jól ismerik a szentírásokat, ám nem hisznek a Jóistenben. Épp ellenkezőleg, nagyon is kötődnek az anyagi dolgokhoz, ezért nem tekinthetők igazi gurunak.“[1]

Sokszor kérdezitek: “Ki a valódi guru?” Általában ilyenkor én azt szoktam megkérdezni, hogy “Ki a valódi tanítvány? “ Mindannyiunknak vannak tehát kérdései és megvitatásra váró témái, de itt ezt a két tulajdonságot említik: srótrijam brahma-nistham. Srótrijam: rendelkezik a sásztrákról szóló tudással, és brahma-nistham: nincs semmilyen más elkötelezettsége, csak a Jóisten iránti elkötelezettség.[2] Ez azt jelenti, hogy semmilyen magánélete sincsen már többé. Sok-sok egyéb tulajdonság és követelmény létezik még, melyeket az ősi tradíció és Srí Csaitanja Maháprabhu és követői alakítottak ki. De ha ebből a két tulajdonságból kell választani, melyik a fontosabb? . A sásztrákról szóló tudás, vagy a Jóistenbe vetett mélységes hit? Az utóbbi sokkal fontosabb, hiszen a sásztráknak vége-hossza nincsen! Természetesen kell rendelkezni egy bizonyos szintű információval, ám végső soron az elköteleződés és a megvalósítás isteni minősége az, amire szükség van.

Általában az emberek így gondolkoznak magukról: ’Ha van tudásom, jobban fognak tisztelni.’ Tehát szert tesztek egy kis tudásra innen-onnan, s megpróbáljátok másoknak megmutatni. Ám az ilyen típusú tudás olyan, mint a vaj – minél kevesebb van valakinek belőle, annál inkább terjeszti. Később, amikor a lelki utatok egy kissé érettebb szakaszába juttok, akkor már nem az fog érdekelni, hogy túl sok tudást gyűjtsetek össze, s még kevésbé az, hogy terjesszétek. S erre Bhakti Vaibhava Purí Mahárádzs szolgált nagyon szép példával. Ifjú szannjász tanítványai rendkívül felkészült tanításokat tartottak – ékesszóló, ragyogó, briliáns, történetekkel és idézetekkel teli tanításokat. Egyszer éppen abban a templomban jártam, ahol Purí Mahárádzs tartott leckét, s hát ugye, a bhakták a tanítás után rendszerint megbeszélik, hogy mit hallottak. Ez alkalommal is ez történt, azt mondták: „Gurumahárádzs arról beszélt, hogy ha belépünk a templomba, meg kell próbálnunk alázatosan tiszteletünket ajánlani a múrtiknak.” S én azt gondoltam, hogy nem csillogtatja a felkészültségét, nincsenek extra történetek, idézetek, csak valami nagyon egyszerű – próbáld meg szeretetteljes hódolatodat ajánlani az Úrnak! De ez egy alapvető üzenet, ami túlmutat az összes lehetséges briliáns tanításon? Azt gondolom, hogy nagyon is alapvető.

Tehát, ha választanunk kell a kettő között – tudás vagy hit – akkor jobb, ha a hitet választjuk; mert ha van hited, akkor a tudás is rád száll. Ha tudásod van, akkor még azt a kicsikét is, amit tudsz, könnyen elveszítheted.

(folytatása következik)

[1] Bhakti Vallabh Tírtha Mahárádzs A szent életű Prahlád c. könyvéből

[2] Lásd Mundaka-upanisad 1.2.12.



humility

(Szvámí Tírtha 2012. májusi szófiai tanításából) 

Kérdés: Kérdésem az alázatossággal kapcsolatos – amiről tudjuk, hogy a célunk eléréséhez vezető legrövidebb út. Milyen legyen a hozzáállásunk a különböző csoportokhoz – a vaisnavákhoz, a többi emberhez, a Jóistenhez?

Szvámí Tírtha: Az alázatossághoz való hozzáállásunk legyen alázatos. Tudjátok, egyes prédikátorok a trnad api szunícséna elvéről beszélnek, vagyis „Légy alázatosabb egy fűszálnál.”, ám készek vitába szállni vagy pletykába bocsátkozni másokkal kapcsolatban. Úgy vonulnak be az előadóterembe, mint valami generális és kemény előadást tartanak – az alázatosságról. Ne feledjétek, az emberek általában a gyengeségeikről beszélnek! Ha valaki túlságosan is ezt vagy azt a témát hangsúlyozza, elképzelhető, hogy valami nehézsége van azon a területen. Éppen ezért én általában sokat beszélek a Legfelsőbb iránti alázatos odaadásról, mert nekem ott vannak nehézségeim, de remélem, hogy e téma ismételgetésével valami majd bejut az elmémbe is.

Az alázatosságnak nagy ereje van, ebben egyetértek, éppen ezért nagyon óvatosnak kell lennünk az alkalmazásával. Sríla Shrídhar Mahárádzs iránymutatása nagyon hasznos ebben az értelemben, hiszen így szól: „Ne legyetek alázatosak az ostobákkal! Az alázatot a vaisnavák társaságában gyakoroljátok!” Azt mondja, hogy ha például egy rabló beront a templomba, és az alázatosság nevében így szóltok hozzá: „Rendben van, mindent elvihetsz az oltárról, és ne feledkezz meg a templom pénzéről sem, az is ott van még!’” Hangsúlyozom, az alázatosság nevében. De nem! Ilyenkor ragadjatok botot, és űzzétek ki a templomból! Az alázatosság nevében!

Tehát meg kell tanulnunk az alázat helyes alkalmazását! A vaisnavákban is vannak félelmek, például úgy vélhetik, hogy ha valamivel nem értenek egyet, akkor aparádhát követnek el. Nem! Ez nem így van! Ha különbözik a véleményetek, és ezt szépen tudjátok képviselni, az nem sértő. Nem sértő, ha véleményetek van! S ha elmondjátok, és azt a választ kapjátok, hogy „Ó, ez aparádha!’, ne higgyétek el!  Ha szándékotok tiszta és nemes, ha követitek az etikettet és a szabályokat, ne higgyétek ezt el! Ti ismeritek a szíveteket. Más a helyzet, ha csupán ostoba harcosok vagytok, akik mindig megpróbálnak bajt csinálni – természetesen nem erről beszélek. Ám ha bizonyos tekintetben van egy bizonyos meggyőződésünk, az nem minősül aparádhának, ha egyes pontokban nem értünk egyet!

Engedjétek meg, hogy elmeséljek egy történetet! Egyszer egy lelki tanítómester így szólt egyik tanítványához: „Arra kérlek, menj el az egyik tanítványomhoz – mostanában meggyűlt vele a bajom. Mondd el neki, hogy visszaveszem a nevét, és visszakérem a dzsapáját, többé nem a tanítványom! Kitagadom! Kérlek, mondd el neki ezt, és hozd vissza nekem a dzsapáját!’ Így hát barátunk, mesterének alázatos szolgájaként meglátogatta ezt a hittestvérét. Értette ő az üzenetet, de a politika tudományában is járatos volt – nem a negyedik elvvel indított – ami az erőszak, hanem az elsővel: kedvesen és barátságosan viselkedett. Elkezdtek beszélgetni, végül barátunk arra a megértésre jutott, hogy ez az ember nem fordult a tanítómestere ellen, egész egyszerűen gyenge, és vannak problémák a magánéletében. Végül úgy döntött, nem veszi vissza az avatását, nem kéri vissza a dzsapáját, és nem veszi vissza a nevét sem.

Barátunk hamarosan visszament a tanítómesterhez és a guru megkérdezte: „Megtetted, amire kértelek? Visszavetted a nevét? És hol van a dzsapája?” Ő pedig nagyon komolyan így felelt: „Nem, nem hajtottam végre az utasításodat!” Általában követnünk kell a guru utasításait, ugye? Ő pedig egy nagyon felelősségteljes bhakta volt, hiszen ez egy felelősségteljes feladat, valami komoly dolog, nem a padlót kellett felmosni. Erre a guru megkérdezte: „Miért nem teljesítetted, amit mondtam?” – ő pedig elkezdte magyarázni: „Hát, ez történt, megértettem a helyzetét, és megértettem azt, hogy ő alapvetően rendes, ez csupán egy ideiglenes hiányosság.” Ezután a guru így szólt: „Jól van, fiam. Nagyon örülök, hogy nem hajtottad végre az utasításomat!”

Ez egy nagyon is minősített eset – ez nem csupán egy eltérő vélemény kifejezése bizonyos témákról, hanem egyenesen szembe megy egy utasítással, hiszen hiába mondják neki, hogy tedd ezt, az a bhakta mégsem azt teszi. Egy igazi tanítómester mégis elégedett lesz ilyen esetben, ezért mondja, hogy „Jól van, fiam!’ Hiszen a lényeg nem egy másik ember kínzása, hanem az igazság kiderítése. Az igazsághoz csak úgy juthatunk közelebb, ha jobban megértjük a helyzetet – több információhoz jutunk, jobban tápláljuk a barátságot, nagyobb szándékot mutatunk a osztozásra – akkor teljesítettük a feladatunkat. Természetesen ezzel nem azt szeretném mondani, hogy minden egyes alkalommal legyetek okosabbak, mint a lelki tanítómesteretek, és szegüljetek szembe az akaratával – nem! De próbáljátok a lényeget megérteni!

Az alázatosságnak tehát hatalmas ereje van, ezért meg kell tanulnunk helyesen alkalmazni! Ám ha a szent neveket zengjük, az segíteni fog nekünk abban, hogyan tegyük ezt szépen. Erre láttam példát Sríla Paramadvaiti Mahárádzs gyakorlatában – láttam, hogy egy felmerülő konfliktus esetén, amikor döntést kellett hoznia, ő csendben maradt, elmondott néhány kör fohászt, majd állást foglalt. Ez a lényeg, ez az, amit követnünk kell! Mindig próbáljátok az isteni szintet meginvitálni az egyes helyzetekbe, és akkor szépen meg tudjátok oldani azokat! 

 



saffron

(Szvámí Tírtha 2012 májusában, Szófiában elhangzott tanítása)

Kérdés: Mit jelent pontosan az isteni kegy?

Szvámí Tírtha: Mit jelent a levegő? Mit jelent a víz? Mit jelent az élet? Mit jelent a szeretet? A kegyelem nem valami furcsa és szokatlan dolog, amire szert kell tennünk, és amely nagyon messze van tőlünk – nem! Ez egy természetes közeg, amely körülvesz bennünket. Látjátok, érzitek? Ha nem, az nem az isteni kegyelem hibája. Más kérdés?

Hajagríva kérdése: Az egyik dolog, amit megtudtunk Hiranjakasipu történetéből az, hogy komoly vezeklései és önmegtartóztatása ellenére sem adja fel az élvezetekre törekvő mentalitását. Hogy tud valaki megszabadulni ettől az élvezni akarástól?

Szvámí Tírtha: De kedves barátom, ha feladjuk az élvezetek elnyerésére irányuló törekvéseinket, akkor mi marad belőlünk? Semmi, csak egy üres kagyló. Fel kell-e hát adnunk az élvezetekre törekvést? Nem! Megértettük, hogy kapcsolódnunk kell, vágyakkal telve, irigynek kell lennünk. Ne adjátok fel az élvezetekre törekvő mentalitásotokat! Minősítsétek át! Hiszen az anyagi síkon élő emberek úgy gondolják, hogy élveznek, de ez hiba – ők szenvednek. Ezt szenvedésnek hívják! Az ő élvezetüket szenvedésnek hívják! Ne adjátok fel tehát az élvezetekre való törekvéseteket, csak minősítsétek át! Jussatok el az élvezetek valódi síkjára!

Meg tudjátok nekem mondani, melyik a legdrágább fűszer? A sáfrány – ebből olajt is készítenek. Nem magából a virágból, hanem a benne lévő apró porzóból nyerhető ki a nektár. Tehát nehéz munkával nyerhető ki belőle az esszencia, éppen ezért még az aranynál is drágább. Ám ha megnyomjuk, olajos, tehát olaj készíthető a sáfrányból. Régebben a mahárádzsák sáfrányolajt használtak testmasszázsra.. Ma pedig néhány nyugati azt gondolja, hogy tudnak valamit az élvezetekről – el kell, áruljam, hogy fogalmuk sincs róla.

Mi is az élvezet valódi szintje? A bhakta élet, hiszen akkor nem teszel sáfrányolajt a testedre, amely úgyis eltűnik, hanem lelkedet a nektáróceánban fürdeted meg. Tehát igen, élvezni akarunk! De úgy igazán, kiadósan! Nem elégítenek ki az egyszerű anyagi élvezetek, nem! Okosabbnak kell lennünk ennél, kapcsolódjunk az igazi boldogsághoz! Az véget nem érő!

Dragi kérdése: A Srímad Bhágavatamban olvastam, hogy az élőlény hét vagy huszonnégy dimenzióba képes eljutni. Vajon a Srímad Bhágavatam olvasásával eljuthatunk ezek közül valamelyik dimenzióba, és szert tehetünk ott lelki tudásra?

Szvámí Tírtha: Az olvasás egy dolog, a hallgatás a második, a követés pedig a harmadik. De nem elég pusztán olvasni, még a lelki tanácsokat sem – sokkal jobb meghallgatni azt az üzenetet. Ha pedig ezt az üzenetet egy élő csatornán keresztül kapjuk, követnünk kell. Csaitanja Maháprabhu a Srímad Bhágavatamot tartotta a legjobb sásztrának. Ennek legjobb része pedig a Tízedik Énekben található, ahol Krsna és bhaktái szerelmes kedvtelései szerepelnek. Rúpa gószvámí ezt a képet pedig még jobban árnyalta. Tehát egyetérthetünk abban, hogy Rúpa gószvámí követésével rúpánuga-vaisnavákként átszelhetjük a létezés valamennyi különböző rétegét, szintjét és fokozatát. Nem csupán az anyagi síkon, hanem lelki értelemben is. A válasz tehát: ’igen’; olvasással, tanulmányozással, követéssel és gyakorlással szelhetjük át!



Dec

2

Depositphotos_32655729_l-2015

(részlet Szvámí Tírtha 2012. májusi, szófiai tanításából) 

(az előző hétfői tanítás folytatása)

 

          Négyféle módon viszonyulhatunk tehát az ellenséghez egy konfliktushelyzetben vagy kihívásban. Ezek: először is légy barátságos – ez a legjobb választás. Ha kihívást tapasztalsz, próbálj meg barátságos lenni! Sokszor ez nem elég, ugye? Akkor a második lehetőséget kell választanotok: ajándékok adása, felajánlása. Ha valami számára kedves dologgal közeledtek az ellenségetekhez, akkor az tetszeni fog neki: ’Ó, nagyon szép, nagyon szép!’ Ezzel meg lehet őt vesztegetni. Ha még az sem segít, akkor élhettek a harmadik módszerrel, ami a bheda – azt jelenti, hogy ’megosztani’, vagyis megosztani a figyelmet. Próbáljátok meg elérni, hogy kétkedni kezdjen a meggyőződésében! Ha pedig még az sem segít, húzzatok be neki egyet – de az erőszak az utolsó, csakis a legutolsó módja a konfliktushelyzetek megoldásának.

          Talán nem vagytok nemzetközi diplomaták, de életetek, otthonotok és családotok diplomatái vagytok. Kérlek benneteket, ha konfliktushelyzetbe kerültök, ne a negyedik ponttal kezdjétek: ’Orron váglak, ha nem értesz velem egyet!’. Az elsővel… mi is volt az első? Legyetek kedvesek, legyetek barátságosak! Azt tudom, hogy ti, mint nemzet, nagyon nagylelkűek is vagytok, így élhettek a második lehetőséggel – ajándékozzatok! Például ha a feleségetek mérges rátok valamiért, vigyetek neki virágot! Ez egy olcsó megoldás. Ha tehetősebbek vagytok, lepjétek meg egy gyémántgyűrűvel – a hölgyek nem tudnak ellenállni az ilyesmiknek. Ó, elnézést, ezeket a témákat négyszemközt kellene megvitatnunk. De ti, bolgárok, ti jó diplomaták is vagytok – abban az esetben, ha ez nem működik, próbáljatok meg egy kis kétséget elhinteni! És tudom, hogy jó harcosok is vagytok, tehát némely esetben az utóbbi is működhet, de csak és kizárólag az ’összetartozunk’ elv alapján.

          Tudjátok, időről időre meglátogatok néhány bhakta barátot. Van egy hely ahová már több, mint tíz éve járok, és valahányszor elmegyek, mindig konfliktusok tanúja vagyok ott: veszekedésnek, félreértésnek, összecsapásnak. Nem értettem, azt hittem, hogy van valami problémájuk – ám sok-sok év után rájöttem, hogy nem – ez csupán az ő természetes szádhu-szangájuk. Ez az, ahogy ők működnek, ők ilyenek. Azóta nem veszem komolyan, ha panaszkodnak valami miatt, és kilátásban van a következő botrány; mert ez a só és bors a mindennapi kenyerükön.

          „A daitják dinasztiája olyan, mint egy szantálfa-kert, de ez a gyerek tüskés faként látta meg a napvilágot. Visnu olyan, mint egy balta, mely kivágja és gyökerestül kiirtja a daitják családját, és ez a Prahlád az erős fa, mely a balta nyeléül fog szolgálni, hogy a pusztítás teljesen végbemenjen.”[1] Ők ezt panasznak szánták, számunkra bóknak hangzik.

[1] Bhakti Vallabh Tírtha Mahárádzs A szent életű Prahlád c. könyvéből

 



HTB12KMgLXXXXXbXXXXXq6xXFXXXp

(Szvámí Tírtha 2012-es szófiai előadásából)

 (az előző hétfői tanítás folytatása)

 „Hallva Prahlád intelligens válaszát, a két tanár méregbe gurult, hiszen nem azt a választ kapták, amelyet szerettek volna. Valójában azt remélték, hogy Prahlád majd elárulja nekik egy bizonyos ember nevét, hogy aztán elfoghassák az illetőt és átadják a császárnak. Most, hogy tervük kudarcba fulladt, nagyon mérgesek lettek és elkezdték megdorgálni Prahládot. Azt kiabálták: „Siessetek! Valaki hozzon egy pálcát! Ha nem verjük meg a családnak ezt a szégyenét, nem fogja megérteni a tanítást, amire szüksége van. Ez a szégyentelen fiú megrontotta családunk hírnevét. A négy cselekedet közül – barátságosság, ajándékok adása, mások megosztása és a büntetés – őt bizonyosan meg kell büntetni, semmilyen más módon nem lehet vele bánni.”[1]

 Ez a politika négy módja, mivel Sanda és Amarka politikát tanítottak. Az egyik a száman – barátságosnak lenni. A következő a dána – ajándékot felajánlani. A harmadik a régi-régi politika, a divide et impera, az oszd meg és uralkodj elve. Az utolsó pedig a büntetés – erőszak, hatalom.

 Az emberek jelleme és szintje kétféle módon érthető meg, kétféle helyzetben. Az egyik a veszélyhelyzet, amikor konfliktus van. Például ha meg akartok ítélni egy vezetőt – főnököt vagy egy lelki vezetőt – az egyik módja képességei felmérésének az, ha megnézitek, hogyan kezeli a konfliktust. Tehát a konfliktuskezelés – ez nem üzleti téma, ez egyetemes, általános emberi szituáció, hiszen az élet mindig hoz konfliktusokat. A mi törekvésünk nem a konfliktus-mentesség, hanem az, hogy jó válaszokat adjunk a konfliktushelyzetekre. A konfliktuskezelés tehát egy olyan jel, melyből felmérheted, ki az, aki rátermettebb, és ki az, aki kevésbé. Mert általában elvárjuk a vezetőinktől, hogy megoldják a mi problémáinkat. ’”Gurudév, ez és ez a problémám – meg tudod oldani? Tudnál nekem tanácsot adni a konfliktuskezelésben?” Máskor meg: „Tudnál nekem pénzügyi tanácsot adni?” Legyetek tudatában, ha lelki vezetőkké akartok válni, sok-sok mindenhez kell értenetek. A guru nem befektetési tanácsadó, sem nem konfliktuskezelő. Bár ha jó tanácsot tud adni, akkor boldogok vagytok, ugye?

 A konfliktushelyzet tehát az egyik módja annak, hogy felismerjük bárkinek a potenciáját vagy pozícióját. A másik mód egy lelki ember hangulatának és jellemének megértésére az, hogy hogyan úszik a nektáróceánban. Látásmódunkat többnyire a konfliktusok alakítják, amit mi látunk, azok a problémák. Amit ők látnak, az a nektár. Ne feledjétek hát, ez a kétféle lehetséges módja egy ember megértésének – a konfliktushelyzetek, hogyan oldja meg a konfliktusokat, és a nektáróceán hullámaiban való úszás. De egyet elárulok nektek – nagyon nehéz anélkül úszni, hogy nedvesek lennénk. Ha tehát nem vetitek bele magatokat az Úr szerető szolgálatának óceánjába, akkor hogy várjátok el, hogy részesüljetek a nektárból?

(folytatása következik)

[1] A felolvasás folytatódik Bhakti Vallabh Tírtha Mahárádzs A szent életű Prahlád c. könyvéből

 

 



Prahlada-Maharajas-Teachings-in-Front-of-Hiranyakashipu

(Szvámí Tírtha 2012. májusi, szófiai tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

A társadalmi szokások szerint egy gyermek engedelmességgel tartozik az apjának. Ám itt az áll, hogy Prahlád a ‘démonok legkiválóbbika’ jelzővel illette édesapját. Az aszurák, vagy démonok sohasem érdeklődnek sem a jó vagy kedvező dolgok megvitatása, sem a szádhuk (szent emberek) beszélgetése iránt. Képzelhetjük hát, mennyire hihetetlen volt Hiranjakasipu, a démonok fejedelme számára valami igazán jót hallani a fiától! Erre utalt Prahlád, amikor így szólította meg őt: ’Ó, aszurák legkiválóbbika!’ – mivel egy ilyen nagy démon az élet legfontosabb és a legelőnyösebb dolgáról érdeklődött! Meg kell próbálnunk megérteni és elfogadni Prahládnak ezt a fontos útmutatását: a mulandó dolgok nem adhatnak boldogságot.” Rossz hír a fogyasztói társadalomnak. „Ellenkezőleg – csupán bonyodalmat és problémákat okoznak. Az embernek, mint mikor valaki elmenekül egy száraz kútból; fel kell adnia az anyagias családi életet, és egy csendes lakhelyet kell választania, az Úr Hari lábainál oltalmat véve.”[1]

Miután e szavak elhagyták fia száját, Hiranjakasipu nevetésben tört ki, majd így szólt: „Valaki megrontotta ennek az ártatlan gyermeknek az értelmét! Bizonyára egy vaisnavától hallotta ezeket a gondolatokat, és most csak ismételgeti azokat.” Erre jutva parancsot adott démon szolgáinak: „Ó, daitják, vigyétek vissza ezt a gyereket tanárai házába, és őrizzétek nagyon szigorúan, hogy egyetlen szádhu se kerülhessen vele kapcsolatba, még akkor sem, ha álruhát visel! Sőt, gondotok legyen rá, hogy egyetlen szádhu se tehesse be a lábát még a fővárosba sem, mert megrontja a gyermekem felfogását!” Így hát a démonok Prahládot visszavitték a tanárai házába, és gondosan jelentették Hiranjakasipu szavait. Tanárai, Sanda és Amarka megijedtek, és elkezdtek gondolkozni: „Ha Prahlád elmegy a királyhoz, dicsőítve a Visnu iránti odaadást, akkor a király úgy gondolhatja, hogy mindezt mi tanítottuk neki, és ezért ennek megfelelően fog bennünket megbüntetni. Visnu imádatának gondolata nem tőlünk származik!  Bizonyára egy vaisnavától hallotta. Most okosan meg fogjuk kérdezni Prahládot, hogy honnét is származik a tudása. Ennek az információnak a birtokában elkapjuk a tettest, és összekötözve a király elé hurcoljuk. Ekképpen fogjuk teljes mértékben bizonyítani a király iránti hűségünket.

Látjátok, szerepcsere történt. Ezelőtt Sanda és Amarka voltak a tanárok, és látszólag Prahlád volt a diák. Most a tanárok tudakozódnak egy kicsiny fiútól. Ez a Visnutól eredő tudásnak tudható be. Ha tehát változtatni akarsz a helyzeteden, vértezd fel magad isteni tudással!

„Ezzel a szándékkal igyekeztek Prahládot magukhoz édesgetni szavaikkal: „Kedves Prahládka, minden jószerencse szálljon rád! Kérlek, mondd el az igazat, és ne hazudj a tanáraidnak! Az osztályodba járó többi gyerekkel együtt tanítottunk téged, mégis senki más nem rendelkezik azzal a tudással, mint te. Kérlek, mondd el nekünk, vajon kitől tettél szert erre a ritka tudásra? Ó, nagy dinasztia leszármazottja, valaki más győzött meg téged erről a mi tanításaink ellenében? Avagy ez az elképzelés kizárólag tőled származik? Nagyon szeretnénk ezt megtudni, kérlek, ne tarts titkot a tanáraid előtt!” Prahlád így válaszolt „Sokszor hallottam olyan emberekről, akik az illúzió hálójába kerültek, és az Úr illuzórikus energiája kerítette őket hatalmába, ezáltal mindenben az ’én és ők’ hamis azonosítását láttatva velük. Ma a gyakorlatban tanúja lehettem egy ilyen illúziónak, ám tiszteletteljes hódolatomat ajánlom a Legfelsőbb Úrnak, az illúzió mesterének. Kizárólag az Ő kegyelméből tisztázódhat ez a félreértés, amely barátokra és ellenségekre osztja ketté a világot. Ha még Brahmára, Rudrára és az összes többi hatalmas félistenre, a bölcsekre és a Védák követőire is hat az Úrnak ez az energiája, akkor mit mondhatnánk azokról, akik barátokban és ellenségekben gondolkoznak? Bizonyosan tudom, hogy Maga a Jóisten volt az, aki megértésemet lehetővé tette. Ó, bráhmanák, pontosan úgy, ahogy a vas is természeténél fogva vonzódik a mágneshez, az én szívem is éppoly természetes vonzalmat érez az Úr Visnu iránt.”

[1] A felolvasás folytatódik Bhakti Vallabh Tírtha Mahárádzs A szent életű Prahlád c. könyvéből

 



Hiranyakashipu-Threatens-Prahlada

(Szvámí Tírtha 2012. májusi, szófiai tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

„Prahládnak jó szerencséje úgy hozta, hogy találkozott a nagy szenttel, Nárada Munival, aki teljességgel visszavonult az anyagi élvezetektől. Ennek az igazán páratlan társulásnak köszönhetően Prahlád tiszta odaadással fordult a Legfelsőbb Úr felé, aki Uttamaslókaként ismert, s akit emelkedett költészettel dicsőítenek. Így Prahlád mindig magasztos örömöt érzett, amikor az Urat szolgálta, és vele találkozva még azok is, akik nem voltak bhakták, illetve a nem vallásos életet folytató szerencsétlenek is elkezdtek vonzódni a Jóistenhez, aki békét és boldogságot hozott számukra.” [1]

Nekünk arra kell törekednünk, hogy az isteni kegyelem eszközévé váljunk. Ne elégedjetek meg azzal, hogy a karma eszközévé váltok – hogy beteljesítitek mások karmáját, függetlenül attól, hogy azok jók, vagy rosszak, hanem próbáljatok meg az isteni kegyelem eszközévé válni! Ez a legjobb választás az életben!

Sukrácsárja volt a daitják, a démonok papja. Két fia: Sanda és Amarka Hiranjakasipu palotája mellett élt. Az akkori társadalmi szokásnak megfelelően Hiranjakasipu elküldte Prahládot abba az iskolába, ahol gurujának, Sukrácsárjának két fia politikára oktatta az aszurák gyerekeit.”

Látjátok, Hiranjakasipu jó apa. Nagy démon, aki azt szeretné, hogy a fia is nagy démonná váljon, még nálánál is hatalmasabbá – hiszen ez valamennyi apa törekvése: ’Az én fiam legyen jobb nálam. Ám megtanulni, hogyan váljunk jó démonná, az némi képzést igényel. Küldjük el hát iskolába!’

„Prahlád igyekezett az iskolában, a többiekhez hasonlóan odafigyelt a tanárokra, olvasott és a leckéket ismételte, ahogy elvárták tőle, bár közben azon járt az esze, hogy a politika tudománya értelmetlen, illuzórikus tudás, és egyáltalán nem tetszett neki.”

Úgy vélem, ez a legjobb politika ellenséges körülmények között. „Ha Rómában vagy, tégy úgy, mint a rómaiak!’ Néha a negatív környezetet is el kell viselnünk. Tartsátok fent ezt a békés hozzáállást, de belsőleg sose adjátok fel önmagatokat és eszményeiteket! Néha titokban kell megóvnunk és megőriznünk, amink van. És ahogy az Úr Visnu mondta: „Várjatok a pillanatra, a megfelelő pillanatra, amikor meg tudjátok mutatni az odaadásotokat és spirituális hajlamaitokat!”

„Egy napon, amikor a kisfiú hazaért, édesapja nagyon szeretetteljesen ölébe vette Prahládot, és érdeklődött tőle: „Kedves gyermekem, Prahlád, kérlek, mondd meg, mi a megértésed szerinti legjobb dolog?” Tudjátok, egy jó apa mindig ellenőrzi a fia iskolai előmenetelét: ’Elküldtelek téged ebbe a nagyon jó hírű démoniskolába – tehát, mit tanultál, kedves fiam?’ „Hiranjakasipu nem tett fel specifikus kérdéseket Prahlád tantárgyait illetően, mert azt gondolta, hogy a gyerek nem biztos, hogy tudja a tankönyvekből a választ, és a kisfiú zavarban érezné és szégyellné magát. Inkább egy általános kérdést tett fel, amire a gyerek könnyedén, tetszése szerint tud válaszolni. Hiranjakasipu azt remélte, hogy Prahlád majd az iskolai tantárgyakkal kapcsolatban fog válaszolni neki. Bár Prahlád nagyon jól értette apja szándékát, de mivel olyan sok ember volt jelen, kötelességének érezte, hogy igazat szóljon. Ezért hát ezt mondta: „Ó démonok legjobbika, most elmondom neked, hogy véleményem szerint mi a legjobb tudás! Amikor egy megtestesült élőlény mulandó tárgyakra tesz szert, ez értelmét óhatatlanul megzavarja. Ilyen emberek társaságában élni olyan, mint egy sötét kútban lenni. Ezért otthonának elhagyása és az erdőbe vonulás után az embernek Srí Hari lótuszlábainál kell oltalomra lelnie.”

Látjátok, az apa is nagyon jól ismerte a filozófiát, olvastuk, hogy 99%-ban mennyire szépen prédikált. Most pedig a fiából is filozófus lett, és ő képes hozzátenni azt a hiányzó 1%-ot az elmélethez. Azt az egy kicsinyke százalékot: a meghódolást Hari, Visnu és Krsna előtt.

[1] A felolvasás folytatódik Bhakti Vallabh Tírtha Mahárádzs A szent életű Prahlád c. könyvéből