Category RSS

Calendar

July 2018
M T W T F S S
« Jun    
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Sharanagati

Collected words from talks of Swami Tirtha




(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, 2006. szeptember 3, Szófia)
Krsna egy ideig egyedül volt. Mert szülei – Nanda Baba és Jasódá mama – nagyon elégedettek voltak, hogy fiuk született, de barátaiknak – Vrsabhánu királynak és Kírtidá Dévínek – nem volt gyermeke. Teljes volt az életük, de gyümölcs nélküli, gyermek nélküli. Imádkoztak, cselekedtek és vártak, és semmi nem történt. Végül lett egy gyermekük, találtak egy gyermeket. Nagyon elégedettek voltak: „Óh, van egy csodaszép lányunk, nagyon boldogok vagyunk és nagyon szerencsések!” Nem is vették figyelembe, hogy a pici lány vak volt: „Nem számít, meglehet, hogy vak, mégis nagyon boldogok és elégedettek vagyunk.”
Tudjátok, Indiában a szemek szépségét a lótuszvirághoz hasonlítják. A szülők szeretete pedig oly nagy, hogy még ha a gyermek a sors vagy a rossz szerencse miatt vak is, előfordul, hogy mégis Padmalócsanának, Lótuszszeműnek hívják. A szülők szeretete még a vak gyermeknek is gyönyörű szemeket ad. Szemük akkor is észleli a szépséget, ha híján vannak a jó szerencsének.
Vrsabhánu király és felesége tehát teljesen elégedettek voltak: „Oly sok megpróbáltatás után végre lett egy lányunk!”. A hír hamarosan el is terjedt Vrndávanban. És tudjátok, ha gyermek születik, a család vendégeket hív. Meg akarják osztani az örömüket: „Gyertek, csatlakkozzatok az örömünkhöz! Kérünk, adjátok áldásotok a gyermeknek.” Ez egy csodálatos elv, hogy bármikor is legyen egy kis örömünk, hívjunk meg másokat is és osszuk meg velük. Ily módon növekedni fog. És ha nehézségeid vannak, akkor is meghívhatsz másokat, vagy legalább próbáld meg megosztani néhány jó baráttal, mert ily módon aggodalmaid csökkenek majd.
Vendégeket hívtak tehát, hogy megoszthassák örömüket. És tudjátok, Vrndávanban mindenki nagyon érzékeny és udvarias, ezért hát Jasódá mama és Nanda Baba sem fejezte ki bánatát azért, mert a kislánynak nem volt nyitva a szeme. Tudjátok, amikor valamilyen érzékeny kérdésről van szó, megpróbálunk felülkerekedni a problémán, mondunk néhány szép szót és utána választunk valami más témát. Megérkeztek tehát és kifejezték örömüket: „Óh, olyan szerencsések vagyok, hogy van egy gyermeketek…” aztán pedig beszélgettek még egy kicsit, praszádamot fogyasztottak stb.
A gyermekeket pedig egyedül hagyták. Amikor tehát Krsna nem volt szülei felügyelet alatt, mit csinált? Azonnal megközelítette Rádhiká bölcsőjét. És tudjátok, hogy ha valamilyen fogyatékkal éltek, az Úr más téren kompenzálja azt. Ha valaki vak, az nagyon éles fülű. Vagy ha elveszíted a szaglásod, felerősödik az ízlelésed. Ha valamiből hiány van, mindig ott a kompenzáció. A kislány a bölcsőben tehát, anélkül, hogy látta volna, megértette: „Valami fontos történik!”  Volt már valaha olyan érzésetek, hogy „valaki néz”? Így van? Nem láttad, de érezted, hogy „valaki figyel”. Néha csak érzed a személyből áradó erőt, és aztán jössz rá, hogy mi is volt az.
Rádhikának tehát csukva voltak a szemei, de ezt nagymértékben ellensúlyozta, hogy olyan érzékeny volt, hogy azonnal megértette: „Valami történik körülöttem.” Érzései és érzékenysége annyira felerősödtek, hogy tudni akarta, meg akarta érteni, hogy ki van ott. És hírtelen elmúlt a fogyatékossága. Ki tudta nyitni a szemeit. Nem volt tehát vak, megvoltak a szemei, de szemhéja zárva volt. Azonban abban a pillanatban amikor Krsna megközelítette a bölcsőjét, kinyitotta a szemét. És mi volt az első dolog, amit életében látott?  Az Úr. „Az én szeretettem.”
Képzeljétek csak el, hogy az első pillantás, az első dolog, amit megláttok ebben a világban, amikor megszülettek az az Úr. Az szép lenne. Nyitva vannak a szemeink, de látunk vajon? Lehet, hogy jobb ha becsukjuk a szemünket, lehet, hogy jobban fogunk látni. Mert a szemeink az illúzióra nyitottak. Rádhiká szemei zárva voltak a világára, csakis Krsnára voltak nyitottak. Tanuljuk ez el Tőle: nyissuk ki szemünket, de csak azért, hogy Őt (Krsnát) láthassuk.
Ebből a történetből, ebből a példából megérthetjük azt is miért dicsőítik a szentek az Urat: „Most, Uram, hogy láttalak Téged, szemeim, látásom, elérték a tökéletességet. Most, hogy Szent Nevedet hallhatom, füleim elérték a tökéletességet. Gurudév, eljöttél otthonomba, életem, otthonom, elérte a tökéletességet.”
Ilyen legyen tehát a megközelítésünk, zárjuk be szemünket az illúzióra és nyissuk ki az isteni igazságra.


Leave a Reply