Calendar

September 2018
M T W T F S S
« Aug   Oct »
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930



Archive for September, 2018

Sanakadi curse Jaya Vijaya

(from a lecture of Swami Tirtha, May 2012, Sofia)

(continues from the previous Monday)

Dragi: If we see the picture how Nrisimhadev is killing Hiranyakashipu, we see that all the requirements are actually fulfilled.

Swami Tirtha: Yes, yes. That part of the story will come later. This is because the blessings of such a nice servant of the Supreme Lord as Brahma should be fulfilled. God protects His devotees and the dignity of His devotees. If a devotee says: “It is like this!” it will happen, because the Supreme Lord is supporting him. But no human intelligence is enough to avoid the divine providence.

Question of Kripadham: In the story it was mentioned that the demigods were worried, because they knew from before what Hiranyakashipu will ask. In the same way I suppose Brahma also knew his inner desire. As he is a devotee of Vishnu, why did he give this boon?

Swami Tirtha: Why not? You are a father. You know when your big son thinks something to do, you see the results and you see the intention. Yet you let him do it.

Kripadham: Sometimes yes, sometimes no.

Swami Tirtha: This time it was yes.

But don’t forget that nothing happens by chance in the story. Without going through all the tapasya and all the power, Hiranyakashipu could not get rid of this conditioning. Because he had to be liberated. He was not a simple opponent of God, he was put into this position with some purpose.

Just like Judas. Many people think that he was the betrayer of Jesus. And this is true. Very difficult role. But actually without Judas there is no crucifixion and there is no resurrection. So he is a very necessary part of this very grand, very serious story. In the same way in our stories when there are some opponents of the divine plan, they are necessary parts. Without them it cannot really happen.

Question of Yashoda: It is said that when God personally kills somebody, it’s the greatest blessing and he doesn’t have to take birth again in this world. As far as I know about Hiranyakashipu and Hiranyaksha – this is their first birth in this world, after that there are two more. How to explain this?

Swami Tirtha: Well, they had a deal. Originally Hiranyakashipu and Hiranyaksha, these great demoniac brothers were servants in heaven. But they made a little mistake. As we read, they did not let the Kumaras, the saintly sons of Brahma enter. So they cursed them: “Such a mentality has no place here on the heavenly planet, so you have to take birth on the planet Earth.” Even Vishnu came, because this was a big scandal: “Hey! What’s happening in My kingdom? What is this big noise?” Then everything was told to Him: “They’ve made this mistake and now the curse is done. The four Kumaras are Brahmins; the word of a brahmin should always fulfill, so what can be done?” Jay and Vijay prayed: “Please, can You nullify this curse?” But then the Supreme Lord said: “How can I change the word of My devotee? If they had given that curse, it should happen. I cannot avoid that. But maybe I can give You a chance. Anyway you have to take birth on the material platform, but you can take birth twelve times as devotees or three times as demons. Choose!” They had to make a choice. They were quickly calculating: “Three as demons. It’s faster. And then we can come back to our original position of serving You.” This was the final – so that these brothers should find their way back home, back to Godhead.

Therefore in this story, later on, when they were bound to take birth as these demoniac powers, they had no choice. They were under this negative, sinful influence. But even that negative influence had a positive goal – to help them to come back.

 



Sanakadi curse Jaya Vijaya

(Szvámí Tírtha 2012. májusi, szófiai tanításából)

(Az előző hétfői tanítás folytatása)

Dragi: Ha megnézzük a képet, hogy Nrszinhadév hogyan öli meg Hiranjakasiput, láthatjuk, hogy valamennyi feltétel ténylegesen teljesül.

Szvámí Tírtha: Igen, igen, a történetnek ez a része később következik majd, mivel a Legfelsőbb Úr oly nagyszerű szolgájának, mint Brahmának az áldásai mindig valóra kell, hogy váljanak. A Jóisten megvédi a bhaktáit és a méltóságukat. Ha egy bhakta így szól: „Legyen így!” – akkor az meg fog történni, mivel a Legfelsőbb Úr támogatja őt. Ám legyen bármilyen okos is egy ember, az nem elég, hogy megakadályozza az isteni akarat beteljesülését.

Krpadhám kérdése: A történetben az áll, hogy a félistenek aggódnak, mivel már előre tudják, hogy mit is fog kérni Hiranjakasipu. Hasonlóképpen szerintem Visnu híveként Brahmá is tudta, hogy miben sántikál Hiranjakasipu, hogyan nyerhette el mégis Hiranjakasipu az áldást?

Szvámí Tírtha: Miért ne? Te is apa vagy, tudod milyen az, amikor a nagyfiad úgy gondolja, hogy megtesz valamit, te látod a tettének jövőbeli eredményeit és a szándékot, de mégis hagyod, hogy megtegye!

Kripadhám: Néha igen, néha nem.

Szvámí Tírtha: Ez alkalommal igen volt, de ne feledjétek, hogy semmi sem történik véletlenül a történetben! Hiranjakasipunak meg kellett tapasztalnia mindezt a vezeklést és hatalmat, másként nem tudott megszabadulni ettől a kondicionálástól. Hiszen fel kellett őt szabadítani – ő nem egyszerűen a Jóisten ellenlábasa volt, célja volt annak, hogy ebbe a helyzetbe került.

Éppen úgy, mint Júdás – róla sokan gondolják azt, hogy elárulta Jézust, ami igaz is. Gyötrelmes szerep, ám valójában Júdás nélkül nincsen keresztrefeszítés, és nincsen feltámadás – vagyis nélkülözhetetlen szereplője ennek a lenyűgöző történetnek. A mi történeteinkben is hasonló a helyzet – ha az isteni tervnek vannak ellenségei, azok szükségszerű szereplők, nélkülük nem tud beteljesülni az isteni akarat.

Jasódá kérdése: Azt mondják az írások, hogy amikor a Jóisten személyesen öl meg valakit, az a legnagyobb áldás, és hogy az illetőnek nem kell már újra születnie ebben a világban. Amennyire én tudom, Hiranjakiasipunak és Hiranjáksának ez az első születése, s ezt még kettő követte. Mi erre a magyarázat?

Szvámí Tírtha: Egyezséget kötöttek. Eredetileg Hiranjakasipu és Hiranjáksa, ez a két hatalmas démontestvér a mennyben szolgált, ám elkövettek egy kicsinyke hibát. Ahogy arról már olvastunk, nem engedték meg a Kumáráknak, Brahmá szent fiainak, hogy belépjenek a kapun, ezért a Kumárák megátkozták őket: „Ilyen mentalitásnak nincs helye itt a mennyei bolygón, így legközelebb a Földön kell megszületnetek!” Még Visnu is eljött, akkora híre ment ennek, és így szólt: „Nézzenek oda! Mi történik a királyságomban? Mi ez a zajos veszekedés?”  Akkor elmondták Neki, hogy Dzsaj és Vidzsaj milyen hibát követett el, s hogy hangzott el az átok. A négy Kumára bráhmin, és egy bráhmin szavának mindig teljesülnie kell, mit lehet hát tenni? Dzsaj és Vidzsaj így fohászkodott: „Kérlek, töröld el ezt az átkot!” De erre a Legfelsőbb Úr így válaszolt: „Hogyan változtathatnám meg a bhaktáim adott szavát? Ha ők megátkoztak benneteket, akkor az be is fog teljesedni, én nem tudom megakadályozni. De talán adhatok Nektek egy lehetőséget. Mindenképpen az anyagi síkon kell megszületnetek, de választhattok: vagy tizenkétszer bhaktaként születtek meg, vagy háromszor démonként. Melyiket választjátok?” Dönteniük kellett, így gyorsan kiszámolták: „Háromszor démonnak születni gyorsabb, és utána visszatérhetünk az eredeti helyzetünkbe, és tovább szolgálhatunk Téged.” Ez volt a végső szavuk – azért, hogy ezek a testvérek megtalálhassák az útjukat hazafelé, vissza a Jóistenhez.

A történet folytatásában tehát ezekként a démoni erőként kellett megszületniük, nem volt választásuk – ez alatt a bűnös, negatív befolyás alatt álltak. De még ennek a negatív hatásnak is volt egy pozitív célja: segíteni nekik, hogy visszatérhessenek. Vissza a Jóistenhez.



Sanakadi curse Jaya Vijaya

(от лекция на Свами Тиртха, май 2012, София)

(продължава от предишния понеделник)

Драги: Ако разгледаме картина как Нрисимхадев убива Хиранякашипу, виждаме, че всички изисквания са всъщност изпълнени.

Свами Тиртха: Да, да. Тази част от историята ще дойде по-нататък. Това е защото благословиите на такъв добър слуга на Върховния Бог като Брахма трябва да бъдат изпълнени. Господ защитава преданите си и достойнството на преданите си. Щом някой отдаден казва: „Нещата стоят така!” така и ще стане, тъй като Върховният Бог го подкрепя. Но ничия човешка интелигентност не е достатъчна да избегне божественото провидение.

Въпрос на Крипадхам: В историята бе споменато, че полубоговете били разтревожени, понеже вече знаели какво ще поиска Хиранякашипу. Предполагам, че по същия начин и Брахма е знаел съкровеното му желание. След като Брахма е предан на Вишну, защо е дал на Хиранякашипу тази благословия?

Свами Тиртха: А защо не? Ти си баща. Знаеш кога големият ти син е намислил да направи нещо, предвиждаш резултатите, виждаш и намерението. При все това го оставяш да го направи.

Крипадхам: Понякога да, понякога не.

Свами Тиртха: В този случай е било да.

Ала не забравяйте, че нищо в историята не става случайно. Без да премине през цялата тази тапася и цялата тази власт, Хиранякашипу не би могъл да се избави от обусловеността си. Защото той е трябвало да бъде освободен. Той не бил просто опонент на Бога, бил е поставен в тази позиция с някаква цел.

Точно както Юда. Много хора си мислят, че той е предал Исус. И това е вярно. Много тежка роля. Но в действителност без Юда не би имало нито разпятие, нито възкресение. Така че той е много необходима част от тази толкова велика, толкова сериозна история. По същия начин и в нашите истории, когато има някои противници на божествения план, те са необходима част. Без тях всъщност не би могло да се получи.

Въпрос на Яшода: Казва се, че когато Бог лично убива някого, това е най-голямата благословия и на него не му се налага да се ражда отново в този свят. Доколкото знам за Хиранякашипу и Хиранякша това е първото раждане в този свят, след това имат още две. Как се обяснява това?

Свами Тиртха: Те са имали договорка. Изначално Хиранякашипу и Хиранякша, тези велики демонични братя, били служители в рая. Обаче допуснали малка грешка. Както четохме, не дали на Кумарите, светите синове на Брахма, да влязат. И те на свой ред ги прокълнали: „Подобен манталитет няма място тук, в рая, затова трябва да се родите на планетата Земя.” Дори Вишну дошъл, защото станал голям скандал: „Хей, какво се случва в Моето царство? Какъв е този голям шум?” Тогава Му разказали всичко: „Те допуснаха тази грешка и сега проклятието е изречено. Четиримата Кумари са брахмани; думата на един брахмана винаги се сбъдва, така че какво да се прави?” Джай и Виджай се молили: „Умоляваме Те да обезсилиш това проклятие?” Но тогава Върховният Бог казал: „Как бих могъл да отменя думите на някой Свой предан? Щом те са изрекли проклятието, то ще се случи. Не мога да избегна това. Но може би мога да ви дам една възможност. Тъй или инак трябва да се родите в материалната равнина, обаче може да се раждате дванадесет пъти поред като преданоотдадени или три пъти като демони. Избирайте!” Те трябвало да решат. След като бързо пресметнали, рекли: „Три пъти като демони. По-бързо е. Пък след това можем да се върнем в изначалната си позиция и да Ти служим.” Това било окончателното, за да могат тези братя да намерят пътя си обратно към дома, при Бога.

Затова по-късно, вътре в самата история, след като били обречени да се родят в облика на демони, те вече нямали избор. Намирали се под негативното, порочно влияние. Ала дори това негативно влияние имало позитивна цел – да им помогне да се завърнат у дома.



krishna-arjun

(from a lecture of Swami Tirtha, 05.01.2013, evening, Kyustendil)

Practically the most important spiritual literature of India is the divine song, the Bhagavad Gita. It is as important in the eastern part of the world as the Bible in our cultures. And it is like an encyclopedia of life and divine knowledge. The Gita contains 700 verses. It’s not so much. There are many saints and scientists who know all these 700 verses by heart. And it is said that those who know the Gita can achieve liberation. But you know we live in the western part of the world and we don’t have too much time to learn these difficult slokas, Sanskrit verses of an ancient scripture – 700 verses all together. Yet the chance is not lost because it contains 18 Chapters. And it is said, if you don’t know the whole text, if you know only one chapter – that’s enough for perfection. That’s also too long. But fortunately if you don’t know a whole chapter, if you know only one verse – that is enough for perfection. And still, in case you cannot remember one complete verse, half verse is also enough for perfection.

So, where shall we start – with the complete book, or with a half verse? Well, my humble suggestion if you agree is to study one chapter. Of course all the chapters of a holy scripture are very important. Yet I’d like to discuss one of the most important chapters and this is the 12th chapter.

This book is a conversation between God, Krishna and His very dear devotee, servant, friend – Arjuna. Arjuna is a fighter, he has to fight for the divine truth. We are just in front of the start of a great war for the truth. And Arjuna, this fighter, had a doubt in his heart: ”Whether I should fight or not?” Do you have sometimes doubts whether you should do like this, or do like that? All the time we have to face these choices. So, Arjuna didn’t know how to act properly, what to do, what is best for him. Therefore he asked Krishna, who was his helper in this fight: “Please, guide me. Tell me: what is the best for me.” Such a fortunate situation! Just imagine yourself having some doubts and having God as your help. So, let’s plunge into the middle of this discussion.

Arjuna inquired: Which are considered to be more perfect: those who are properly engaged in Your devotional service, or those who worship the impersonal feature of God, the unmanifested?[1]

Very strong question. How to worship the Supreme, how to approach the Supreme properly? Who is God? Only a light? Only a kind of subtle energy? Or a purple haze maybe? Some gas substance or what? Or maybe a person? Just imagine yourself, may I ask your good name?

Answer: Iva, my name is Iva.

Swami Tirtha: Oh, very nice. So, if somebody says: “Well, Iva is a very nice, gentle personality” or somebody says: “Well, Iva is a cluster of energy” – which is more proper approach to you? To consider you like some haze or a person? In the same way this question says: What is the ultimate feature of God? How to approach the Supreme – by general faith or by personal connection to the Supreme?

Then Krishna says: “Those who fixed their minds on My personal form, and are always engaged in worshiping Me with great and transcendental faith, are considered by Me to be most perfect.”[2] Direct question, direct answer! Which is better: a direct and personal approach to You or some general beliefs about You? The Supreme Lord says: “Oh, better if somebody comes to Me in a very personal way, in a deeply connected loving and living way”.

(to be continued)

[1] Bhagavad Gita 12.1

[2] Bhagavad Gita 12.2



krishna-arjun

(Szvámí Tírtha, 2013.01.05-ei esti tanítás, Kjusztendil)

Gyakorlatilag, India legfontosabb spirituális szent könyve a Bhagavad-gítá. Ez épp annyira meghatározó a világ keleti fele számára, mint a Biblia a mi kultúránkban. Olyan, mint az életről s az istenről szóló tudomány enciklopédiája. A Gítá 700 verset tartalmaz, amely nem annyira sok. Léteznek olyan szentek és tudósok, akik fejből tudják mind a 700 verset. S azt mondják, hogy aki ismeri a Gítát, az elnyerheti a felszabadulást. De tudjátok, hogy mi, a világ nyugati felén élünk, s nincs túl sok időnk, hogy ezeket a slókákat, az ősi szentírások szanszkrt nyelvű verseit megtanuljuk – mind a hétszázat. De az esély nem veszett el, mert 18 fejezetből áll, és azt mondják, ha nem tudod az egészet, csak egy fejezetet – az már elég a felszabaduláshoz. Ez még mindig meglehetősen hosszú, de szerencsére, ha nem tudod az egész fejezetet, csak egy verset – az már elég a tökéletességhez. S ha még ez is sok, abban az esetben, ha nem vagy képes az egész versre emlékezni, csupán a felére, az is elég a felszabaduláshoz.

Tehát, hol kezdjük – az egész könyvvel, vagy csak egy fél verssel? Nos, alázatosan javaslom, ha egyetértetek velem, hogy tanulmányozzunk egy fejezetet. Természetesen egy szentírás valamennyi fejezete rendkívül fontos, mégis azt szeretném, hogy az egyik legfontosabb fejezetet, a 12-et vitassuk meg.

Ez a könyv egy eszmecsere Isten, Krsna és egy nagyon kedves bhaktája, szolgája, barátja, Ardzsuna között. Ardzsuna egy harcos, akinek az isteni igazságért kell küzdenie. A szentírás épp az igazságért vívott nagy háború kezdő pillanatáról szól. S Ardzsunának, ennek a harcosnak, kétség támad a szívében: ”Harcoljak vagy sem?” Nektek is vannak kétségeitek néha, hogy így vagy úgy kellene tennetek? Mindig szembe kell néznünk ezekkel a választásokkal. Tehát, Ardzsuna nem tudta, hogyan cselekedjen helyesen, mitévő legyen, mi a legjobb a számára. Ezért Krsnához fordult, aki a segítője volt ebben a harcban: “Kérlek, vezess engem! Mondd meg mi a legjobb a számomra!” Milyen szerencsés helyzet! Csak képzeljétek el saját magatokat, amikor kétségeitek vannak, és Isten a segítőtök! Tehát vágjunk a közepébe ennek a párbeszédnek!

Ardzsuna így kérdezett: Ki tekinthető tökéletesebbnek: aki mindig megfelelően imád Téged az odaadó szolgálatban, vagy aki a személytelen Brahmant, a megnyilvánulatlant imádja?”[1]

Nagyon komoly kérdés. Hogyan imádjuk a Legfelsőbbet, miként közeledjünk Hozzá megfelelően? Ki Isten? Csupán egy fény? Esetleg egyfajta finom fizikai energia? Vagy talán valamiféle lila köd? Holmi légnemű anyag, vagy mi is pontosan? Vagy talán egy személy? Csak képzeljétek el magatokat – megkérdezhetem a neved?

Válasz: Iva, Ivának hívnak.

Szvámí Tírtha: Ó, nagyon jó. Tehát, ha valaki azt mondja: “Nos, Iva egy nagyon kedves, finom személyiség” vagy azt mondja, hogy: “Iva egy energianyaláb.” – melyik a helyesebb megközelítés? Ha valamiféle ködnek, vagy egy személynek tekintenek? Ez a kérdés ugyanarról szól: Mi a Jóisten alapvető jellemzője? Hogyan közelítsünk a Legfelsőbbhöz – általános hittel vagy személyes kapcsolaton keresztül közelítsünk Hozzá?

Majd Krsna így folytatja: “Aki elméjét személyes formámra rögzíti, s mindig nagy, transzcendentális hittel imád Engem, azt a legtökéletesebbnek tekintem Én.”[2] Egyenes kérdésre, egyenes válasz! Melyik a jobb: egy egyenes és személyes közeledés Hozzád, vagy valamiféle általános elképzelések Rólad? S a Legfelsőbb Úr így válaszolt: “Az a jobb, ha valaki nagyon bensőséges módon, mint személyhez közelít Hozzám, ha mély szeretetteljes és élő kapcsolat fűzi Hozzám.”.

(folytatása következik)

[1] Bhagavad-gítá 12.1.

[2] Bhagavad-gítá 12.2.

 



krishna-arjun

(от лекция на Свами Тиртха, 05.01.2013, вечер, Кюстендил)

На практика най-значимата духовна творба на Индия е Божествената песен, „Бхагавад Гита”. Тя е също толкова важна за източната част на света, както е Библията в нашата култура. Тя е досущ като енциклопедия на живота и на божественото знание. „Гита” съдържа седемстотин стиха. Не е кой знае колко много. Има много светци и учени, които знаят всички тези седемстотин стиха наизуст. А се казва, че тези, които познават „Гита”, могат да постигнат освобождение. Но знаете, ние живеем в западната част на света и нямаме време да наизустяваме трудните санскритски шлоки на някакво древно писание – седемстотин стиха накуп. При все това шансът не е изгубен, тъй като книгата съдържа осемнадесет глави. И се казва, че дори да не знаеш целия текст, а само една глава, това е достатъчно за постигане на съвършенство. Обаче и толкова е твърде дълго. Ала за щастие, даже да не знаете цяла една глава, ако знаете един-единствен стих – това е достатъчно за съвършенство. И все пак, в случай, че не можете да запомните цял стих, и половин стих стига за съвършенство.

И така, откъде да започнем – с цялата книга или с половин стих? Моето смирено предложение, ако сте съгласни, е да разгледаме една глава. Разбира се, всички глави на едно свещено писание са много важни. При все това, бих искал да поговорим за една от най-значимите глави, а именно Дванадесета Глава.

Тази книга е разговор междy Бога, Кришна, и Неговия много скъп преданоотдаден, слуга и приятел Арджуна. Арджуна е воин, той трябва да се сражава за божествената истина. Намираме се тъкмо преди началото на една велика война за истината. И Арджуна, този воин, изпитвал съмнения в сърцето си: „Трябва ли да се сражавам или не?” Вие понякога изпитвате ли съмнения дали да постъпите по един начин или по друг? Непрестанно ни се налага да се изправяме пред подобни избори. Така и Арджуна не знаел как да постъпи правилно, какво да стори, кое е най-добре за него. Затова попитал Кришна, който бил негов помощник в тази битка: „Моля Те, напътствай мe. Кажи ми кое е най-добре за мен.” Каква щастлива ситуация! Само си представете – да изпитвате някакви съмнения и да разполагате с Господ за свой помощник. И така, нека скочим в средата на разговора.

„Арджуна попита: „Кои са считани за по-съвършени: тези, които правилно са заети в предано служене към Теб, или онези, които почитат безличностния аспект на Бога, непроявеното?[1]

Много сериозен въпрос. Как да почитаме Върховния, как да се обръщаме към Него? Кой е Бог? Само светлина? Само някаква фина енергия? Или може би лилава мъгла? Някакъв газ или какво? Или може би личност? Представете си себе си; мога ли да попитам как се казвате?

Отговор: Ива, казвам се Ива.

Свами Тиртха: О, много хубаво. И така, ако някой каже: „Ива е много хубав, мил човек” или каже: „Ива е един сноп енергия” – кое от двете е по-подходящо обръщение към вас? Да ви считат за някакъв дим или за личност? По същия начин и този въпрос гласи: Какъв е най-висшият аспект на Бога? Как да се обръщаме към Бога – чрез някаква обща вяра или чрез лична връзка с Него?

Тогава Кришна казва: “Тези, които насочват ума си към личностната Ми форма и винаги са заети да Ме обожават с голяма трансцендентална вяра, тях Аз считам за най-съвършени.”[2] Директен въпрос, директен отговор! Кое е по-добре: пряк и личен подход към Теб или някакви общи вярвания по отношение на Теб? Върховният Бог отговаря: „О, по-добре е човек да се обръща към Мен по много личен, дълбоко свързан, любящ, жив начин”.

(следва продължение)

[1] „Бхагавад Гита” 12.1

[2] „Бхагавад Гита” 12.2

 



krishna-arjun

 (Conferencia vespertina de Swami Tirtha, el 05.01.2013, Kyustendil)

En práctica la obra espiritual más importante de India es el Canto Divino, la Bhagavad Gita. Es tan importante para el mundo oriental como la Biblia en nuestra cultura. Es una enciclopedia de la vida y del saber divino. La Gita contiene ochocientos versos. No es algo extremo en cuanto a la cantidad. Numerosos santos saben de memoria estos versos. Se ha dicho que los conocedores de la Gita pueden adquirir liberación. Ya sabéis, pertenecemos al mundo occidental y no tenemos tiempo para aprender de memoria los difíciles slokas en sanscrito de la antigua escritura y además los setecientos en una vez.Siempre hay oportunidad de hacerlo, puesto que la escritura consta de dieciocho capítulos.

Se dice asimismo que si no se sabe de memoria el texto total, conociendo un solo capitulo ya es suficiente para adquirir perfección. Por lo tanto, esto también resulta bastante largo. Felizmente, sin saber de memoria un capitulo, con un solo verso – ya podéis llegar a adquirir perfección. En todo caso, si no podéis memorizar un verso entero, medio verso ya es suficiente para la perfección. Bueno, con conocer medio verso ya podéis alcanzar perfección.

Entonces, de donde comenzar – la escritura en su totalidad o de un medio verso? Mi humilde sugerencia es, comenzar con su permiso a examinar un capitulo. Por supuesto en una escritura sagrada todos los capítulos son muy importantes. Quisiera por lo tanto hablar de un capitulo particularmente importante, el Capitulo Doce (12).

Se trata de la conversación entre Dios, Krishna y Su muy querido y dedicado servidor y amigo Arjuna. Arjuna es guerrero, debe combatir por la divina verdad. Estamos a comienzos de una grandiosa guerra por la verdad. Y Arjuna, el guerrero siente alguna duda en su corazón: „Debo o no debo guerrear?” Acaso vosotros también habéis sentido algunas dudas en cómo seguir comportándoos, de algún modo o de otro? Siempre nos encontramos en la necesidad de escoger. Arjuma no sabía qué hacer para escoger debidamente lo más correcto, mejor para sí mismo. Por esta razón se ha dirigido a Krishna, su ayudante en la batalla: “Por favor, guíame. Dime lo que es mejor para mi.” Que situacion tan feliz! Imaginadlo – haber sentido dudas y disponer de Dios como ayudante. Vamos a ponernos pues en medio de la conversación.

Arjuna ha preguntado: A quienes consideramos más perfectos: a los que se dedican correctamente a Su devote servicio, o a los que veneran el aspecto impersonal de Dios o no manifestado?[1]

La pregunta es muy seria. Como venerar al Supremo, como dirigirnos debidamente a Él? Quien es Dios? Solo luz divina? Solo una forma especial de energia sutil? O tal vez es neblina de color violado? Es una sustancia o que cosa? O es una persona? Imaginadlo pues, puedo preguntar por el nombre?

Repuesta: Iva, me llamo Iva.

Swami Tirtha: Oh,muy bien. Bueno, si alguien dice: “Bueno, Iva es muy buena persona, es muy amable. ” o si alguien dice: “Bueno, Iva es una racha de energía” – cuál es el comportamiento más apropiado para ti? Que alguien puede considerarte como algún humo o gas, o considerarte como persona? De igual modo, esta pregunta significa: Cual es en efecto el supremo aspecto de Dios? Como debemos dirigirnos a Dios – con una fe por lo general o con conexión personal al Supremo?

Entonces Krishna dijo: “A los que fijen su mente a Mi forma personal y siempre estén ocupados en Mi veneración con fe trascendente Yo voy a considerarlos como más perfectos.”[2] A pregunta directa, respuesta directa! Que es lo que resulta mejor – un aproche directo o una fe por lo general? El Supremo respondió diciendo: “Oh, lo mejor sería cuando alguien se dirija a Mi de un modo muy personal, afectuosa y profundamente conectado, de un modo muy vivo.”

(Sigue continuacion)

[2] Bhagavad Gita 12.2

 



krishna-arjun

(из лекции Свами Тиртхи, 05.01.2013, вечером, Кюстендил)

Практически самая значимая духовная литература Индии это Божественная песня, „Бхагавад Гита”. Она настолько важна для восточной части мира, насколько Библия для нашей культуры. Она прямо как энциклопедия жизни и божественного знания. „Гита” содержит семьсот стихов. Это не так уж много. Есть святые и ученные, которые знают все эти семьсот стихов наизусть. А сказано, что те, которые знают „Гиту”, могут достичь освобождения. Но вы знаете, мы живем в западной части света и у нас нет времени запоминать наизусть трудные санскритские шлоки какого-то древнего писания – семьсот стихов вместе. Все таки шанс не потерян, так как книга содержит восемьнадцать глав. И сказано, что даже если не знаешь весь текст, а только одну главу, этого достаточно для достижения совершенства. Однако и столько для нас слишком долго. Но к счастью, даже если не знаете одну целую главу, если знаете один-единственный стих – этого достаточно для совершенства. И все таки, в случае, что не можете запомнить целый стих, и пол стиха достаточно для совершенства.

И так, откуда начать – с целой книги или с пол стиха? Мое смиренное предложение, если вы согласны, рассмотреть одну главу. Разумеется, все главы свещенного писания очень важные. Все таки, хотел бы поговорить об одной из самых значимых глав, а именно Двадцатая Глава.

Эта книга есть разговор междy Богом, Кришной, и Его очень дорогим преданным, слугой и другом Арджуной. Арджуна это войн, он должен сражаться за божественную истину. Находимся как раз перед началом одной великой войны за истину. И Арджуна, этот войн, ошущал сомнения в своем сердце: „надо ли сражаться или нет?” У вас бывают иногда сомнения как поступить – так или иначе? Нам постоянно приходится делать подобные выборы. Так и Арджуна не знал как поступить правильно, что сделать, что лучше всего для него. Поэтому он спросил у Кришны, который был его помощником в этой битве: „Прошу Тебя, напутствуй мeня. Скажи мне что лучше всего для меня.” Какая счастливая ситуация! Только представьте себе – иметь какие-то сомнения и иметь Бога в свои помощники. Итак, окунемся в середину этой дискуссии.

Арджуна спросил: Кто более преуспел в йоге — те, кто всегда преданно служит Тебе, или те, кто поклоняется безличному Брахману, непроявленному и неуничтожимому?[1]

Очень серьезный вопрос. Как почитать Верховного, как обращаться к Нему? Кто есть Бог? Только свет? Только какая-то тонкая энергия? Или может быть фиолетовая мгла? Какой-то газ или что? Или может быть личность? Представьте себя; можно спросить как вас зовут?

Ответ: Ива, меня зовут Ива.

Свами Тиртха: О, очень хорошо. И так, кто-то скажет: „Ива очень хороший, милый человек” или скажет: „Ива это пучок энергии” – которое из обеих более подходит к вам? Считать вас какой-то мглой или личностью? Таким же образом и в этом вопросе спрашивается: Каков наивысший аспект Бога? Как приблизиться к Всевышнему – общей верой или через личной связи с Ним?

Тогда Кришна говорит: “ Верховный Господь сказал: Тех, чей ум сосредоточен на Моем личностном образе и кто всегда поклоняется Мне с глубокой духовной верой, Я считаю достигшими высшей ступени совершенства.[2] Прямой вопрос, прямой ответ! Что лучше: прямой и личный подход к Тебе или какие-то общие верования в отношении Тебя? Верховный Бог отвечает: „О, лучше человеку прийти ко Мне очень личным, глубоко связанным, любящим, живым путем”.

 

(продолжение следует)

[1] „Бхагавад Гита” 12.1

[2] „Бхагавад Гита” 12.2



The_Fish_(Matsya)_Incarnation_of_Vishnu

(from a lecture of Swami Tirtha, May 2012, Sofia)

(continues from the previous Monday)

Question of Yashoda: I want to ask, what happened to Brahma when Hiranyakashipu took his position?

Swami Tirtha: Well, the demons are highly polished and cultured beings. So, as he was worshiping Brahma to get the blessings, in one way he respected him also. Yet it was said that by his power and by his domination all the three worlds were under his influence. And you know, when there is a different rule, a different ruler, we have to survive. Just like you, the Bulgarian nation, you had the Turkish yoke. You survived! Although all your power, all your assets, everything was dominated by a foreign power. Still you have found ways to survive, and to maintain what you have internally, deeply, in hidden ways – so many chances were there.

As the goal of Hiranyakashipu was to fight Vishnu, God, therefore he designed all these tricks and all these domination wars. Because it is said that the worshipers of the Supreme – with their prayers, with their sacrifices, with their services – they so to say feed God. So Hiranyakashipu thought: ‘If I stop them doing their spiritual services and no worship is going to the Supreme, He will become weak. Then in this way it will be very easy for me to fight Him off.’ This was his intention. Therefore he didn’t care for Brahma or other up or down grades of living beings, because he wanted to dominate. He had magic powers, as he was also praying for yoga-siddhis, the mystic powers of yoga.

These siddhis are very interesting, but very secondary results of any spiritual practice. Because the motivation of Hiranyakashipu was power, to dominate over everything and use all the energy against God. While our motivation should be: dominate over yourself, control yourself, be a servant of all and use all the energy for the positive service of the Lord. This is the difference between a loving and serving approach to the Supreme and an opposition party. We should decide which side we take.

Yashoda: It was interesting that Hiranyakashipu mentioned so many possibilities who should not kill him, but he forgot Vishnu.

Swami Tirtha: Very good point. You see, all his glorification was directed to Brahma, who is the minister, he is not the king. But he considered Brahma to be the Supreme. And therefore he devised all these different means to protect himself, because Hiranyakashipu considered Vishnu not to be God, but a demigod, subordinate to Brahma. And he knew that sometimes Vishnu is very tricky. Sometimes He appears as a fish to save the Vedas. Other times He appears as a human being – like Rama or Buddha, or other incarnations. Therefore he said: “No human being, no demigod, no demon, no weapon, no animal should be able to kill me.” Actually first he asked from Brahma: “Give me immortality.” Then Brahma said: “Sorry, I cannot give you that. It’s beyond my capacities.” Then he started to think: “All right, if you cannot give me immortality, then give me that nobody should be able to kill me.” “All right, that I can give.” Or “Give me that I should be killed neither in the air nor on the ground, not inside nor outside.” So he tried to defend himself in every possible way.

But although he wanted to fight Vishnu, he forgot about Him. Somehow He was not included in his picture. So that is the difference between a demon and a bhakta. The demon is very cleverly using his brain, but forgetting about God. The bhakta sometimes with big dedication is just doing some nonsense, but never forgetting God. So this is the difference. One is very clever, yet forgetful; and this one, the lover of God can remember only very few things, but even that engages him so much that sometimes he forgets practical things.

The best example is when one devotee wanted to offer to God a banana. Usually you know we sanctify our food – first give it to the Lord and then whatever is left we take. So in her big dedication, with real devotion she was peeling the banana, throwing away the flesh and offering the peeling: “Ah my Lord, this is for You. You like bananas so much – please, accept this!” You know, sometimes devotees make little mistakes. But fortunately enough, God Supreme needs neither the skin, nor the fruit itself; He needs only one thing and that is called loving dedication. This is what we have to give. That is the best offering, the most tasty for Him. “Ah, this little insignificant thing comes with some dedication!”

(to be continued)

 



The_Fish_(Matsya)_Incarnation_of_Vishnu

(részlet Szvámí Tírtha Szófiában elhangzott 2012. májusi tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Jasódá kérdése: Szeretném megkérdezni, hogy mi történt Brahmával, amikor Hiranjakasipu elfoglalta a pozícióját?

Szvámí Tírtha: Nos, a démonok nagyon kifinomult és kulturált lények, tehát mivel ő Brahmát imádta, hogy részesüljön az áldásokból, ezért egyfajta tisztelettel is volt iránta. De azt olvastuk, hogy hatalma és dominanciája miatt mindhárom világ Hiranjakasipu befolyása alá került. S tudjátok, ha megváltozik az uralkodó személye, a rendszer, azt is túl kell élnünk. Éppúgy, mint ti, a bolgár nemzet, bár török uralom alatt álltatok, mégis túléltétek! Bár minden hatalmatok, vagyonotok felett egy idegen hatalom rendelkezett, ennek dacára is találtatok módot a túlélésre, hogy legbelül, mélyen, különféle rejtett úton-módon megőrizzétek, amitek van – sokféle lehetőség kínálkozott.

Hiranjakasipu célja az volt, hogy harcoljon Visnu, a Jóisten ellen, ezért tervelte ki az összes trükköt és hatalmi harcot. Ugyanis azt tartják, hogy a Legfelsőbbet imádók „táplálják” a Jóistent a szolgálataikkal, fohászaikkal, áldozataikkal, ezért hát így gondolkozott: ’Ha megakadályozom, hogy szolgálatokat végezzenek, és a Legfelsőbb semmilyen imádatban nem részesül, akkor majd elgyengül. És akkor ily módon könnyedén le lehet majd győzni őt!’ Ez volt a szándéka, ezért nem törődött Brahmával, vagy egyéb, felsőbb és alsóbb rendekhez tartozó élőlényekkel, hiszen ő akart uralkodni. Varázserővel rendelkezett, mivel a jóga-sziddhik, a jóga misztikus hatalmának elnyeréséért is fohászkodott.

Ezek a sziddhik nagyon érdekesek, ám bármely lelki gyakorlatnak csak másodlagos eredményei. Míg Hiranjakasipu motivációja a mindenek feletti uralkodás volt, és az, hogy minden energiáját a Jóisten ellenében használja fel, addig a mi motivációnk az kell, hogy legyen, hogy tudjunk uralkodni saját magunkon, tudjuk fegyelmezni önmagunkat, és valamennyi energiánkkal a Jóisten pozitív szolgálatán munkálkodjunk. Ez a hatalmas különbség a Legfelsőbbhöz fűződő szeretetteljes és szolgálatkész hozzáállás, illetve az ellenkezője között – nekünk kell eldönteni, hogy melyik oldalra állunk.

Jasódá: Hiranjakasipu megannyi lehetőséget említett, mikor azt kérte, hogy ki ne ölhesse meg őt – érdekes módon azonban Visnura nem gondolt.

Szvámí Tírtha: Nagyon jó észrevétel, köszönöm. Láthatjuk, hogy Hiranjakasipu dicsőítésének középpontjában Brahmá állt, aki csupán a miniszter, nem pedig a király. De ő Brahmát tartotta a Legfelsőbbnek, s azért fundálta ki ezeket a különféle módokat, hogy megvédje magát – hiszen Hiranjakasipu Visnut nem Istennek, hanem félistennek tartotta, Brahmá alávetettjének. Azt tudta, hogy Visnu néha nagyon is furfangos: néha halként jelenik meg, hogy megmentse a Védákat, másszor emberként – mint Ráma vagy Buddha, vagy egyéb inkarnációkként. Ezért mondta azt, hogy:„Sem ember, sem félisten, sem démon, sem fegyver, sem állat ne tudjon megölni engem.” Valójában először halhatatlanságot kért Brahmától, ám Brahmá ezt válaszolta: „Sajnálom, azt nem tudom neked megadni, az a lehetőségeim határán túl van.” Erre Hiranjakasipu elkezdett gondolkodni: „Jó, ha halhatatlanságot nem adhatsz, akkor viszont add meg azt, hogy senki se tudjon megölni.”  Ebbe Brahmá beleegyezett. Vagyis azt is kérte Hiranjakasipu, hogy sem a levegőben, sem a földön, sem, bent, sem kint ne tudják megölni. Tehát minden lehetséges módon megpróbálta megvédeni magát.

Bár harcolni akart Visnu ellen, mégis megfeledkezett Róla, valahogy kikerült a látóteréből. Ez tehát a különbség a démon és a bhakta között – a démon nagyon okosan használja az eszét, ám elfeledkezik a Jóistenről. A bhakta néha nagy odaadással követ el valami ostobaságot, ám sosem feledkezik meg a Jóistenről – ez tehát a különbség. Az egyik nagyon okos ám mégis feledékeny; a másik pedig, a Jóisten szerelmese, csupán néhány dologra emlékszik, de még az is annyira lefoglalja, hogy néha megfeledkezik a gyakorlati dolgokról.

Erre a legjobb példa az, amikor az egyik bhakta banánt akart felajánlani a Jóistennek. Általában megszenteljük az ételt – először a Legfelsőbbnek ajánljuk fel, majd ami megmarad, megesszük. Tehát ez a bhakta nagy odaadással, igazi odaszentelődéssel meghámozta a banánt, kidobta a húsát és felajánlotta a héját: „Ó, Uram, ez a Tiéd! Annyira szereted a banánt – kérlek, fogadd ezt el!” Tudjátok a bhakták néha hibáznak egy kicsikét, de szerencsére a Legfelsőbb Úrnak sem a héjra, sem a gyümölcsre nincsen szüksége – csupán egyetlen dologra: szeretetteljes odaadásra. Ez az, amit adnunk kell, ez Számára a legjobb és legízletesebb felajánlás. „Á, ez a jelentéktelen kis lény, hogy igyekszik a kedvemben járni!”