Category RSS

Calendar

November 2016
M T W T F S S
« Oct   Dec »
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  



Archive for November, 2016

908

We are indebted. So many work for our benefit, Supreme Lord has given us so much; we have to pay our debts. Last year was a very good year in many respects. So much results, so much blessings! New babies are born – that means many come to this Earth, to take this experience and we have seen that in our small circles many had passed. One person of the great generation of preachers has also passed – Shripad Bhaktivedanta Narayan Maharaj passed away at the very end of December. So if we want to pay our debts we should remember him also. Therefore I decided to read a very favorite chapter of one of his books. This is a way to show the beauty of Krishna’s pastimes and also to understand that sometimes in separation we meet and other times in meeting we feel the separation. We are all human beings here, that means somehow we have given up the original company of Godhead. So we all live in separation. Nevertheless form time to time we come together – this is like a training, when we shall meet again. And at the end of this road is the return back home, back to Godhead.

Shripad Narayan Maharaj was a very important person in the life of Shrila Prabhupad also. Therefore let me quote one of his books – this is “The Fruit seller lila”.

“There was a fruit seller, who lived in Mathura. She has heard from some persons coming to Mathura from Vrindavan that a very beautiful and charming child of about two years old lived in Gokula. She wanted to take His darshan, she wanted to meet Him. Therefore she used to take some fruits in her basket and go around the Nanda-bhavan, the home of Nanda Maharaj, who is the father of Krishna: “Ah, phala-lo, phala-lo! Take fruits, take fruits!” Just as in Mathura, in Vrindavan there are also so many fruit sellers everywhere. So, she would sell the fruits in that way. However sometimes Krishna was sleeping. Sometimes He was playing here and there and sometimes He was in the lap of Yashoda, taking breast milk. Therefore the fruit seller never had the chance to see Krishna.”

You see, that is just like revolving around, going around the most important thing – not touching directly, but approaching slowly-slowly.

“But one day she decided: ‘Today I will go and not return until I have His darshan!’ She made a vow of ‘do or die’. Her object of life was fixed, and we should also try to make a vow like this. Having made this promise, she called out: “Phala-lo! Phala-lo! Here are my fruits! Here are my fruits!” But gradually she started to forget about her fruits and started to chant: “Govinda-lo! Govinda-lo! Take my Govinda! Take my Govinda! Damodar-lo! Damodar-lo! Madhava-lo! Damodar-lo! Take my Govinda! Take my Damodar!” The easiest way to see Krishna is nama-sankirtan. She adopted that process, as did the gopis. When Krishna disappeared from the rasa-dance, they sang like this, they were calling out the names of Krishna so that He comes back. As others fruit sellers are practiced, this lady was also practiced not to touch her basket with her hands. She could even easily dance without the basket falling off her head. In this way from morning until twelve she was looking for Krishna. At last she became tired and sat down at the door of Nanda Maharaj. Deeply she was thinking: ‘How shall I see my Krishna!?’ At that time Krishna took some corn, wheat and some other grains from the storehouse. He was quite naked, wearing only a golden chain with tinkling bells around His chest. And these bells gave so sweet sound of which sometimes He was charmed even Himself. So, Krishna took some grains in His fist and went towards the fruit seller. But you know, when a small child wants to grab something in his little hand, it is not so easy to capture everything, so the grains were just falling out of His fingers. So much so that only two or three remained.

So, Krishna came to the fruit seller with very greedy eyes, looking towards the very sweet golden, reddish and yellow bananas, mangos, grapes and He said: “Ah, give Me fruits! Give Me fruits!” The fruit seller looked towards Krishna and became totally charmed. She said: “I may give You if You call me ‘mother’ and sit in my lap.” This was a very big problem for Krishna, who thought: ‘if anyone will see that I am sitting in her lap and addressing her as ‘mother’ everybody will laugh. What should I do?’ So, you see? God, knowing everything, sometimes is a little hesitating: ‘What to do now?’

“So, Krishna was quickly looking here and there, checking out if there is nobody. When He saw that there is no witness, quickly for a moment He sat on the lap of the fruit seller and He said: “Ah, mother, give me the fruits!” And then He quickly jumped off the lap of the lady. The fruit seller was very happy and began to give the fruits. She asked: What do You want?” And Krishna replied: “This and that…” At first He held out His hands. And then He came to the position of holding up both arms close to His chest, taking more and more fruits. First the lady gave one, two, three, five and Krishna’s arms just filled up, He could not hold more. So Krishna with all the fruits in the hands, dancing and smiling, then went to His mother and put all the fruits on her sari, on her veil. And mother Yashoda asked: “Ah my dear, where You have brought these fruits from?” and she quickly began to distribute the fruits. Although hundreds of gopis came there and took these very sweet fruits, the supply was not finished. It was unlimited.” You see, whatever is given to Krishna and whatever is distributed by His beloved ones is endless.

“But then what happened to the fruit seller?

 

(to be continued)




908

El vagyunk adósodva. Megannyi munka a mi üdvünkre, a Legfelsőbb Úr annyira sokat adott nekünk; vissza kell fizetni az adósságunkat. Az elmúlt év sok tekintetben nagyon jó volt – sok-sok eredmény, sok áldás kísérte. Újszülöttek érkeztek hozzánk – azt jelenti, sokan jönnek erre a Földre, hogy megszerezzék az itteni tapasztalatokat; ugyanakkor azt is láttuk, hogy a mi köreinkből sokan eltávoztak. A fohászkodók egyik legnagyobbika, Srípád Bhaktivédánta Nárájan Mahárádzs december végén szintén eltávozott, ezért úgy döntöttem, az Ő egyik könyvéből olvasok fel egy nagyon kedves fejezetet. Ez szép módja Krsna kedvtelései bemutatásának, és arra szolgál, hogy megértsük, hogy néha az elválásban találkozunk, máskor pedig az együttlétkor érezzük az elválást. Mindazonáltal időről-időre összejövünk – olyan ez, mint egy gyakorlat, amikor újra találkozunk. Az út végén pedig ott a nagy visszatérés, visszatérés Istenhez.

Srípád Nárájan Mahárádzs nagyon fontos személy volt Sríla Prabhupád életében is. Ezért engedjétek meg, hogy az egyik könyvéből idézzek – ez a gyümölcsárus-lílá.

„Volt egy gyümölcsárus, aki Mathurában élt. A Vrndávanból ide látogató emberektől azt hallotta, hogy él egy két év körüli, gyönyörű, és vonzó kisfiú Gókulában. Ő ezért darsanra kívánt menni Hozzá, látni akarta Őt. Ezért tett néhány gyümölcsöt a kosarába és körbement Nanda-bhavan-on, Nanda Mahárádzs otthonában – ő volt Krsna édesapja. „Ó, phala-ló, phala-loó Vegyetek gyümölcsöket!” Mathurában éppúgy, mint Vrndávanban, nagyon sok gyümölcsárus van mindenütt –ezért ő így akarta eladni a gyümölcsöket. Azonban Krsna néha aludt, néha játszott itt-ott, máskor pedig Jasódá szoknyáján volt, anyatejet szívott magába. Ezért a gyümölcsárusnak sosem volt esélye látni Őt.”

Látjátok, ez olyan, mint körbe-körbe menni a legfontosabb dolog körül – nem érinteni meg közvetlenül, hanem lassan-lassan megközelíteni.

„Ám egy napon úgy döntött: ’ Ma elmegyek és addig nem jövök vissza, amíg nem láthatom Őt!’ A következő fogadalmat tette: „Megteszed vagy meghalsz!”. Életének célja határozott volt, nekünk is hasonló ígéretet kellene tennünk. Miután ezt megígérte, elkezdte kiáltozni: „Pala-ló! Phala-ló! Itt vannak a gyümölcseim! Itt vannak a gyümölcseim! Ám fokozatosan kezdte elfelejteni a gyümölcseit és elkezdte énekelni: „Góvinda-ló! Góvinda-ló! Vigyél az én Góvindámhoz! Dámódar-ló!  Dámódar-ló!  Mádhava-ló! Dámódar-lo! Vigyél az én Góvindámhoz! Vigyél az én Dámódaromhoz!” Krsna megpillantásának legkönnyebb módja a náma-szankírtan. Ő ezt a módszert alkalmazta a gópíkhoz hasonlóan. Amikor Krsna eltűnt a rásza-táncból, így énekeltek, Krsna neveit szólongatva hogy Ő ismét visszatérjen. Mivel más gyümölcsárusok gyakorlottak voltak, ez a gyümölcsárus is gyakorlott volt abban, hogy ne érintse meg kezeivel a kosarát. Még könnyedén táncolt is anélkül, hogy a kosár leesett volna a fejéről. Így reggeltől estig Krsnát kereste. Végül fáradt lett és leült Nanda Mahárádzs ajtajához. Nagyon mélyen elgondolkozott: „Hogyan is pillanthatnám meg az én Krsnámat?!” Azidőtájt Krsna kukorica-búza és más magvakat hozott a raktárból. Meglehetősen mezítelen volt, csupán egy aranyláncot viselt a mellkasa körül csilingelő csengettyűkkel. Ezek a csengettyűk olyannyira szépen szóltak, hogy néha még Ő maga is elcsábult tőlük. Krsna tehát magvakat hozott az öklében és így sétált a gyümölcsárus felé. Ám tudjátok, amikor egy kisgyerek valamit a kezébe a kar fogni, nem könnyű mindet kézben tartani, így hát a magok csak kicsúsztak az Ő ujjai közül. Olyannyira, hogy csak két-három maradt.

Így Krsna a gyümölcsárushoz érkezve nagy, sóvárgó szemekkel pillantgatott a nagyon édes aranyszínű, pirosas, és sárga banánok, mangók és szőlők felé, majd így szólt Ő: „Ó, adjál Nekem gyümölcsöket! Adj Nekem néhány gyümölcsöt!” A gyümölcsárus Krsna felé pillantott, aki teljesen elvarázsolta. Így válaszolt: „Adhatok Neked, ha Te édesanyádnak szólítasz és ideülsz az ölembe.” Ez nagy gondot jelentett Krsnának, és így gondolkozott: „Ha bárki meglátja, hogy az ő ölében ülök és anyának szólítom, mindenki ki fog nevetni. Mit tegyek?” Látjátok? Isten, tudva mindezt, egy kissé hezitál: Mit tegyek most?”

„Így Krsna gyorsan körülnézett, megbizonyosodott róla, hogy nincs ott senki. Amikor Ő megpillantotta, hogy nincs szemtanú, hirtelen, csupán egy pillanat erejéig beleült a gyümölcsárus ölébe és így szólt Ő: „Ó, édesanyám, adjál nekem gyümölcsöket!” Majd Ő hirtelen kipattant a hölgy öléből. A gyümölcsárus nagyon boldog volt és elkezdte nekiadni a gyümölcsöket. Megkérdezte Őt: „Mit szeretnél?” Krsna válaszolt: „Ezt is, azt is….”. Krsna először kitárta a karjait, majd közel tette őket a mellkasához, hogy minél több gyümölcs férjen bele. Először az árus adott egyet, kettőt, hármat, ötöt és Krsna karjai tele lettek. Nem tudott többet fogni, így Krsna az összes gyümölcsöt a kezébe fogva, táncolva, és mosolyogva ment az Ő édesanyjához, és valamennyi gyümölcsöt az ő szárijára tette, a fátylára. Jasódá mama megkérdezte: „Ó, kedvesem, honnét hoztad ezeket a gyümölcsöket?” , majd gyorsan elkezdte azokat szétosztani. Bár gópík százai jöttek el és ették ezeket a nagyon édes gyümölcsöket, csak nem fogytak el, számuk végtelen volt.” Látjátok, bármi is történi Krsnával, és bármit oszt Ő szét a szeretteinek, az határtalan.

„És mi történt utána a gyümölcsárussal?”



908

В дълг сме. Толкова много са онези, които работят за наше добро, Върховният Бог ни е дал толкова много; трябва да изплатим дълговете си. Изминалата година беше много добра година в много отношения. Толкова резултати, толкова благословии! Родиха се нови бебета – това означава, че мнозина са дошли на тази Земя, за да получат този опит. Ала видяхме, че в нашите малки кръгове мнозина си и заминаха. Една личност от великото поколение проповедници също си отиде – Шрипад Бхактиведанта Нараян Махарадж напусна в самия край на декември. Така че ако искаме да изплатим дълговете си, трябва да си спомним и за него. Затова реших да прочета много любима глава от една от неговите книги. Това е начин да се разкрие красотата на забавленията на Кришна, а също и да разберем, че понякога в раздялата се срещаме, а друг път в срещата сме разделени. Ние всички сме човешки същества тук, а това означава, че по някакъв начин сме изоставили изначалната компания на Бога. Така че всички ние живеем в раздяла. При все това, от време на време се събираме заедно – това е като тренировка за срещата. Защото в края на този път е завръщането у дома, завръщането при Бога.

Шрипад Нараян Махарадж е бил много специална личност и в живота на Шрила Прабхупад. Затова позволете ми да почета от една от неговите книги – това е „Историята с продавачката на плодове”.

“Имало една продавачка на плодове, която живеела в Матхура. Била чула от някои хора, идващи в Матхура от Вриндаван, че много красиво и чаровно дете на около две годинки живее в Гокула. Тя искала да получи Неговия даршан, искала да Го види. Затова напълнила кошницата си с плодове и започнала да се върти около Нанда-бхаван, дома на Нанда Махарадж, който е бащата на Кришна: “О, пхала-ло, пхала-ло! Вземете си плодове, вземете си плодове!” Както в Матхура, така и във Вриндавана, навсякъде има много продавачи на плодове. Така и тя продавала плодовете си. Обаче понякога Кришна спял. Понякога си играел тук и там, а друг път седял в скута на Яшода и сучел. Затова продавачката на плодове никога не можела да види Кришна.”

Виждате ли, това е като обикаляне, като въртене около същината – без да я докосва директно, а приближавайки бавно-бавно.

“Един ден тя решила: “Днес ще отида и няма да се върна докато не получа Неговия даршан!” Тя дала обет: „Ще го направя или ще умра”. Целта на живота ѝ била установена, и ние също трябва да се опитаме да дадем подобен обет. Като си дала това обещание, тя започнала да вика: “Пхала-ло, пхала-ло! Вземете си от моите плодове, вземете си от моите плодове!” Обаче малко по малко забравила за плодовете си и започнала да вика “Говинда-ло! Говинда-ло! Вземете моя Говинда! Вземете моя Говинда! Дамодар-ло! Дамодар-ло! Мадхава-ло! Дамодар-ло! Вземете моя Говинда! Вземете моя Дамодар!” Най-лесният начин да се види Кришна е нама-санкиртан. Тя направила тъкмо това, също както гопите. Когато Кришна изчезнал от танца раса, те пеели по същия начин – викали името на Кришна, за да се върне. Както умеят и останалите продавачи на плодове, и тази жена се била научила да не докосва кошницата си с ръце. Можела дори с лекота да танцува без кошницата да падне от главата ѝ. По този начин от сутринта до пладне тя търсела Кришна. Накрая се уморила и седнала пред вратата на Нанда Махарадж. Била се замислила много дълбоко: „Как да видя моя Кришна?” В това време Кришна взел няколко зрънца жито и други семена от килера. Бил съвсем голичък, само със златна верижка с камбанки на кръста си. Тези камбанки звънели толкова сладко, че понякога и самият Той се запленявал. И така, Кришна взел няколко зрънца в юмручето си и тръгнал към продавачката на плодове. Обаче знаете, когато някое мъничко дете се опита да вземе нещо в дребните си ръчички, не е лесно да го задържи, така че семенцата се изсипвали между пръстите Му – останали само две-три.

И така, Кришна дошъл при продавачката на плодове с много лакоми очета, вперени в златистите, румени и жълти банани, манго и грозде и казал: “О, дай Ми плодове, дай Ми плодове!” Продавачката погледнала Кришна и напълно се омаяла. Отвърнала Му: “Може и да Ти дам, ако ме наречеш „мамо” и седнеш в скута ми.” Това било голям проблем за Кришна, който си рекъл: „Ако някой Ме види да седя в скута ѝ и да я наричам „мамо”, всички ще Ми се смеят. Какво да правя?” Виждате ли? Бог, всезнаещият Бог, понякога се колебае: „Какво да правя сега?’

“И така, Кришна бързо се огледал насам-натам, да види дали няма някого. Като видял, че няма свидетели, пъргаво седнал за миг в скута на продавачката на плодове и казал: “Мамо, дай ми плодовете!” После чевръсто скочил от скута на жената. Продавачката била много щастлива и започнала да Му дава плодове. Попитала Го: „Кои искаш?” А Кришна отвърнал: „Този и този…” Най-напред Той протегнал дланите си. Накрая стигнал до положението да притиска в протегнатите си ръце все повече и повече плодове до гърдите си. Най-напред жената Му дала един, два, три, пет плода и ръчичките на Кришна се препълнили, Той просто не можел да държи повече. Тогава, с всички плодове в обятията си, танцуващ и засмян, Кришна отишъл при майка си и поставил плодовете в шала на нейното сари. Майка Яшода попитала: “О, скъпи, откъде донесе всички тези плодове?” и бързо започнала да ги раздава. Макар че стотици гопи дошли там и взели от сладките плодове, те все не свършвали и не свършвали.” Виждате ли, каквото е дадено на Кришна и е раздадено от Неговите любими, е безкрайно.

“Обаче какво станало после с продавачката на плодове?”

 (следва продължение)

 



 

jagadananda-breaking-the-pot

“Por la mañana siguiente,  Jagadananda fue a ver a  Dios y  entonces  Mahaprabhu le dijo: „Mi querido  Pandita, Me has traído aceite de  Bengalí, pero perteneciendo Yo al Orden del Renuncio, no puedo aceptarlo. Entrega este aceite al templo de  Jagannatha  y allí pueden quemarlo en las lámparas. De tal modo tus esfuerzos en preparar el aceite resultaran provechosos y con frutos.” Jagadananda Pandita  Respondió: “Quien Te ha contado esta mentira? Yo nunca he traído ningún aceite de Bengalí.”  Ya veis  que Pandita se sintió algo molesto, verdad? “Luego de haber dicho esto, Jagadananda Pandita  fue a su aposento y trajo el cántaro con el aceite, lo echo en el patio para que lo viera de sus  ojos  Shri Chaitanya Mahaprabhu  y lo hizo pedazos. Después de romper el cántaro,  Jagadananda Pandita volvió a su casa, cerró la puerta con llave y se echo a su cama…”[1]

Por supuesto Pandita se sintió devastado por el renuncio de su servicio que había manifestado Mahaprabhu. Además, Pandita era  devoto apasionado, tal vez se parecía en sus fuertes  emociones  a un honrado  devoto búlgaro… Hasta  tal grado que: “Si Tu no aceptas mi servicio, oh, vaya a los diablos este aceite!” Y de tal modo  simplemente echo a perder los 15 kilos de oro, puesto que la ofrenda no fue aceptada por Dios. Y que es lo que paso a continuación? Regreso a su casa y se escondió.

“Tres días más tarde, Shri Chaitanya Mahaprabhu fue a su puerta  y le dijo: “Mi querido  Jagadananda Pandita, levántate, por favor. Hoy quisiera cocer personalmente Mi  almuerzo. Ahora voy a ver a Dios en el templo. Regresare  a mediodía…” Luego de haber dicho esto,  Shri Chaitanya Mahaprabhu se fue y  Jagadananda Pandita se levanto en su cama, tomo su baño y se puso a cocer variados vegetales. Luego de haber terminado Sus deberes rituales, el Dios vino para el almuerzo.  .  Jagadananda Pandita lavo Sus pies y dio al Dios  un asiento. Había cocido arroz fino con  ghee y había puesto todo un montoncito de comida en una hoja de banana. Había allí diferentes vegetales y alrededor del montoncito había también hogarcitos, arroz dulce y otras especies de Prasad de Djagannath. El Dios dijo: “Pon otra hoja con arroz y vegetales y así tu y Yo podremos almorzar juntos hoy…”  Shri Chaytanya Mahaprabhu tenía las manos levantadas y no quería  aceptar algo del prasad, mientras que Shri Chajtanya Mahaprabhu le hablo con gran ternura y afección y Sus palabras eran: “Te pido que tomes Tu primero del prasad, yo comeré mas tarde. No voy a rehusar Tu petición…” Entonces  Shri Chaytanya Mahaprabhu muy placentero acepto el almuerzo. Luego de haber probado los vegetales, El se puso a hablar:”No obstante cocida en animo iracundo, tu comida es tan sabrosa! Esto demuestra la satisfacción de Krishna contigo. Puesto que Krishna va a comer personalmente  de  este manjar, seguro que te Habrá  obligado a cocer un manjar tan sabroso. Tú Le has ofrecido un arroz al néctar! Quien puede alcanzar los limites de tu Buena suerte!?” Djagadananda Pandita respondió: “Lo ha cocido el que  lo va a comer. Yo únicamente he reunido los ingredientes.” Djagadananda  Pandita no cesaba de ofrecer diferentes vegetales al Dios. Por miedo de ofenderlo, el Dios siguió comiendo  alegremente sin decir nada. Djagadadananda Pandita seguía  invitando ardorosamente  al Dios de comer más y más  y El acepto diez veces más comidas que en otros días. Cada vez que el Dios quería levantarse  de la mesa, Djagadananda Pandita. Le volvía a ofrecer todavía más vegetales. Shri Chaytania Mahaprabhu no se atrevía de impedírselo. Simplemente seguía comiendo por miedo de que Djagadananda fuera a ayunar apenado de la negativa. Finalmente el Dios dijo con respeto: “Mi querido Djadananda, ya me has forzado da comer diez veces más de lo habitual. Te pido que  te pares a hacerlo.” Shri Chaytania MMahaprabhu se levanto, se lavo la boca y las  manos  y en este momento Djagadananda  trajo condimentos, guirnaldas y pasta de sándalo. Habiendo aceptado la pasta de sándalo y las guirnaldas, el Dios se sentó y dijo: “Y ahora, siéntate a comer ante  Mis ojos!!” Djagadananda respondió: „Señor mío, vaya a descansar. Yo tomare prasad luego de haber terminado mis asuntos. Rama y Pandita  y Raghunata Bhata han cocido conmigo y yo quiero darles arroz y vegetales…”[2]Ya veis los  diferentes trucos  que usan los de los waisnavas  para evadirse? “Entonces Shri Chaytania Mahaprabhu ordeno a Govinda: “Te quedaras aquí. Cuando Pandita  termine de comer, ven a “a Mi para avisarme.” Dijo esto Shri Chaytania Mahaprabhu y salió. Djagadananda Pandita dijo a Govinda: “Vete rápidamente a hacer masaje a los pies de Dios! La puedes decir: „Pandita acaba de sentarse a comer. Yo voy a guardar algo de los restos de la comida para ti. Cuando El se duerma, ven  a recibir tu ración…”  De este modo Pandita distribuyo los restos de la comida del Dios a Ramay, Nanday, Govinda y Raghunatha Bhata. Pandita  recibió también restos de la comida de Shri Chaytania Mahaprabhu.

Entonces el Dios volvió a ordenar a Govinda dicieno: „Vete a ver si Djagadananda Pandita está comiendo. Y torna rápido  a Mi para decírmelo.” Habiendo visto que Djagadananda estaba comiendo de versa, Govinda aviso al Dios, El se calmo y se acostó a dormir. Las relaciones afectuosas entre Shri Chaytania Mahaprabhu y Djagadananda siguieron desarrollándose de este modo, se parecían exactamente  a las relaciones entre Satyabhama y el Dios Krishna, relatadas  en  la escritura „Shrimad Bhagavatam.”Quien podrá apreciar los límites de la felicidad de Djagadananda Pandita? El constituye el ejemplo de su propia suerte. Cualquiera que oiga   la historia de las relaciones afectuosas entre  Djagadananda  Pandita y Shri Chaytania Mahaprabhu o  cualquiera que lea  el libro de  Djagadananda „Prema Vivarta”, podrá comprender que es el amor. Y más aún: podrá alcanzar el amor extático por Krishna. Rogando y diciendo plegarias a los pies de loto de Shri Rupa y Shri Ragunatha, siempre sedientes por Sus gracias y Mercedes, yo – Krishnadasa lo relato en la escritura  „Chaytania Charitmrita  y voy siguiendo sus pasos.”[3]

Luego, siempre  ha existido  una variedad de rasa. Hay numerosos y diferentes  modos   para la  conexión con Dios y con los devotos. En esta historia  llegamos a ver  como a veces, cuando el devoto se sienta  agraviado, siempre habrá modo de  serenarlo.

 

 

[1] Caitanya Caritamrita Antya Lila, 115-120

[2] „Чайтаня Чаритамрита”, Антя Лила, 121-143

[3] „Чайтаня Чаритамрита”, Антя Лила, 122-155



satyabhama

Pregunta de Manjari: Gurudev, fue correcto el acto de Jagadananda Pandita de romper el cántaro? Después de todo, podía obedecer el consejo de llevar el aceite al templo, no?

Swami Tirtha: Puesto que esta lila representa a Satyabhama en Dwaraka, como ya sabéis Satyabhama era una esposa exigente. Una esposa obediente siempre obedecería al consejo dado por su esposo. Así que, si Mahaprabhu fuera el esposo y Jagadananda Pandita fuera la esposa obediente, en definitiva el esposo hubiera ido al templo para quemar el aceite en las lámparas. Por lo tanto, el tenia su raro temperamento y por esto el está listo a romper el cántaro. Y además, queridos y fieles hermanos míos, decidme si a veces vuestras esposas hacen lo que hizo Satyabhama. O tal vez ellas siempre son obedientes y hacen lo que vosotros mandáis? A mi modo de ver, las señoras también habían leído dwaraka-lila, en la que se describe el estilo que usaba Satyabhama para traer felicidad a su pareja. En fin de cuentas, en una verdadera relación no se plantea el problema de correcto o incorrecto, allí no hay reglas. En el nivel superior no hay reglas. Las reglas siempre se reescriben por Dios y su servidor. Se trata de un proceso vivo, no de algo estancado! Saliendo de aquí, ya podéis ver quien será más fuerte en un conflicto entre el Supremo y el devoto dedicado. Claro que el devoto dedicado será el más fuerte! En el caso observado Mahaprabhu se comporta como esposo obediente. Y Djagadananda no se comporta como esposa apacible.

Podemos aprender muchas cosas de estos ejemplos paro todo debe plantearse en la base de la afección divina, del amor espiritual. Entonces la rasa es armoniosa. Incluso „la oposición refuerza la belleza” – como afirma Shrila Shridhara Maharaj. Si la base no fuera la afección, resultaría algo repugnante. Por lo tanto, cuando el esposo fuera siempre obediente, ello resultaría aburrido. A veces será necesario agregar un condimento, la sal de la vida. Si, diga por favor!

Pregunta de Kamen: La pregunta opuesta. Puesto que se afirma que el amor es superior a los principios, que es lo que iba a ocurrir si Mahaprabhu simplemente hubiera traído el aceite?

Swami Tirtha: Nada. Entonces no estaríamos sentados aquí escuchando esta historia, entonces esta historia no hubiera cabido en más que un verso. “Y Jagadananda Pandita trajo el aceite y Mahaprabhu lo acepto.” Sin ninguna discusión. Ya que esto es lo normal – “Yo sirvo, y el servicio es aceptado ” Y de nuevo la oposición refuerza la belleza, no? Había por lo tanto un conflicto y a lo largo de quinientos años los devotos dedicados siguen hablando de aquel conflicto tratando de llegar a muy bellas conclusiones. Todo ello nos propone posibilidades de evolucionar.

Sin embargo, creo que la esencia fue aceptada. La parte fina y sutil e invisible de la ofrenda fue aceptada por Mahaprabhu. En otras escrituras se menciona que Mahaprabhu ha usado la oportunidad de mostrar diferentes aspectos y resultados. Si simplemente hubiera querido aceptar el aceite, entonces no habría podido demostrar que el devoto era más fuerte que Dios. Entonces tampoco hubiera podido glorificar a Jagadananda de este modo: “Incluso cuando coces en estado iracundo, todo lo que estás haciendo es tan bello!” De tal modo, con un menudo conflicto, con poca riña Mahaprabhu obtiene aun mas frutos y néctar. No se puede escribir epopeya por la paz.



satyabhama

Вопрос Манджари: Гурудев, надо ли было Джагадананда Пандиту ломать кувшин? В конце концов он мог бы послушать совет и отнести масло в храме!

Свами Тиртха: Так как он в этой лиле представляет Сатябхаму в Двараке, знаете, что Сатябхама была капризной супругой. Покорная супруга всегда следовала бы совету своего мужа. Так что, если Махапрабху – супруг, а Джагадананда Пандит послушная супруга, тогда он определенно бы пошел в храм и сжег бы масло в лампах. Однако, так как он темпераментный, он ломает кувшин. Дорогие мои братья, как вам кажется, ваши супруги ведут себя иногда как Сатябхама? Или всегда покорные и следуют тому, что вы им говорите? Как я понимаю женщины тоже читали дварака-лилу,  где описан стиль Сатябхамы как увеличивать счастье партнеру.

В конечном счете, в настоящей связи не стоит вопрос о правильном и ошибочном, там нет правил. На самом высшем уровне нет правил. Правила  постоянно бывают перезаписаны Богом и Его слугой. Потому что это живой процесс, это не что-то зачерствевшее! И от сюда можете увидеть, если Верховный Бог и какой-то преданный бывают в конфликте, который из них сильнее? Конечно, преданный сильнее! Здесь Махапрабху ведет себя как послушный супруг. Не смотря на то, что Джагадананда не поступает как покорная супруга.

Так что есть многое чему научиться из этих примеров, но все должно быть поставлено на основе этой божественной, духовной любви. Тогда это гармоничная раса. Даже „противостояние усиливает красоту” как говорит Шрила Шридхара Махарадж. Если же не базировано на любви, тогда это будет отталкивающим. Однако если ваш супруг всегда вас слушается, бывает скучно. Иногда нужна какая-то приправа, соль жизни. Да, пожалуйста!

Вопрос Камена: Обратный вопрос: раз сказано, что любовь высше принципов, что стало бы если Махапрабху просто принял масло?

Свами Тиртха: Ничего. Тогда мы бы не сидели здесь разговаривая об этой истории, потому что она была бы только один стих: “Джагадананда Пандит принес масло и Махапрабху его принял.” Нечего обсуждать. Так как нормально – “Я служу и это принято.” Снова, противостояние увеличивает красоту, верно? Был какой-то конфликт и на продолжении пятисот лет преданные разговаривают об этом конфликте и стремятся достигнуть какие-то очень красивые заключения. Это дает нам большую  возможность развиваться.

Но я думаю, что сущность была принята. Тонкая, невидимая часть этого приношения была принята Махапрабху. Также, в других местах упомянуто, что Махапрабху использовал одну возможность, чтобы показать множество различных аспектов и результатов. Если бы просто принял масло, тогда не мог бы демонстрировать, что преданный сильнее Бога. Не мог бы восхвалять Джагадананду, что “даже когда готовишь разгневанным, все, что делаешь, так прекрасно!” Так что таким образом, этой небольшой ссорой, Махапрабху приносит все больше и больше плодов и нектара. О мире не можем написать эпос.

 

 



satyabhama

Въпрос на Манджари: Гурудев, правилно ли е било Джагадананда Пандит да чупи делвата? В крайна сметка е можел да се вслуша в съвета и да занесе маслото в храма!

Свами Тиртха: Тъй като той в тази лила представя Сатябхама в Дварака, знаете, че Сатябхама била капризна съпруга. Една покорна съпруга винаги ще последва съвета на мъжа си. Така че ако Махапрабху е съпругът, а Джагадананда Пандит е една послушна съпруга, тогава той определено щеше да отиде в храма и да изгори маслото в кандилата. Обаче, понеже е темпераментен, той чупи делвата. Скъпи мои братя, как ви се струва, съпругите ви държат ли се понякога като Сатябхама? Или са винаги покорни и слушат каквото им казвате? По мое разбиране жените също са чели дварака-лила, където е описан стилът на Сатябхама за донасяне на щастие на партньора.

В крайна сметка, в една истинска връзка не стои въпросът за правилно и погрешно, там няма правила. На най-висшето ниво няма правила. Правилата постоянно се пренаписват от Бога и Неговия слуга. Защото това е жив процес, той не е нещо застояло! И от тук можете да видите, ако Върховният Бог и някой предан са в конфликт, кой е по-силният? Разбира се, преданият е по-силният! Тук Махапрабху се държи като послушен съпруг. А не че Джагадананда постъпва като кротка съпруга.

Така че има много какво да научим от тези примери, но всичко трябва да е поставено на основата на тази божествена, духовна обич. Тогава това е хармонична раса. Дори „противопоставянето подсилва красотата” както казва Шрила Шридхара Махарадж. Ако основата не е обич, тогава е отблъскващо. Обаче ако съпругът ви винаги ви слуша, е скучно. Понякога е нужна някоя подправка, солта на живота. Да, моля!

Въпрос на Камен: Обратният въпрос: щом е казано, че любовта е по-висша от принципите, какво щеше да стане ако Махапрабху просто беше приел маслото?

Свами Тиртха: Нищо. Тогава нямаше да седим тук и да разговаряме за тази история, защото тя щеше да бъде само в един стих: “Джагадананда Пандит донесе маслото и Махапрабху го прие.” Няма какво да се обсъжда. Тъй като е нормално – “Аз служа и това е прието.” Отново, противопоставянето увеличава красотата, нали? Имало е някакъв конфликт и в продължение на петстотин години преданоотдадените разговарят за този конфликт и се стремят да достигнат до някакви много красиви заключения. Това ни дава повече възможност да се развиваме.

Но аз мисля, че същината е била приета. Фината, невидимата част на това приношение е била приета от Махапрабху. Също, на други места се споменава, че Махапрабху е използвал една възможност, за да покаже множество различни аспекти и резултати. Ако просто беше приел маслото, тогава нямаше да може да демонстрира, че преданият е по-силен от Бога. Нямаше да може да възхвалява Джагадананда, че “дори когато готвиш разгневен, всичко, което правиш, е толкова прекрасно!” Така че по този начин, с тази мъничка кавга, Махапрабху донася все повече и повече плодове и нектар. За мира не може да се напише епос.

 



satyabhama

Mandzsári kérdése: Gurudév, helyes volt, hogy Dzsagadánanda összetörte a korsót? Végül is megfogadhatta volna a tanácsot és elvihette volna az olajat a templomba!

Szvámí Tírtha: Dzsagadánanda személye és ez a kedvtelés Szatjabhámának felel meg Dvárakában, Szatjabhámáról pedig tudjuk, hogy követelődző feleség volt. Egy engedelmes feleség mindig követi a férje tanácsait. Ha tehát Maháprabhu a férj, és Dzsagadánanda Pandit engedelmes feleség, akkor biztosan elmegy a templomba és elégeti az olajat a lámpásokban. De mivel itt egy kissé heves  természetű, ezért kész eltörni a korsót. Kedves férfi testvéreim, hogy látjátok, a feleségetek úgy viselkedik néha, mint Szatjabhámá? Vagy mindig engedelmes, és mindent megtesz, amit mondotok? Nekem úgy tűnik, hogy valószínűleg a hölgyek is olvastak a Dváraká-líláról, ahol le van írva, hogy miképpen tudja fokozni ez a Szatjabhámá-típus a partnerünk boldogságát.

Végső soron egy igazi kapcsolatban nem merül fel a jó és rossz kérdése, nincsenek szabályok. Az abszolút síkon nincsenek szabályok. A szabályokat Isten és a szolga folyton újraírja, mert ez egy eleven folyamat, nem valami áporodott dolog. Ebből látható, hogy ki az erősebb, ha legfelsőbb Úr és egy tiszta bhakta konfliktusba kerülnek egymással. Hát persze, hogy a bhakta erősebb! Itt Maháprabhu úgy viselkedik, mint egy engedelmes férj. Nem arról van szó, hogy Dzsagadánanda viselkedik úgy, mint egy engedelmes feleség.

Tehát rengeteg dolgot tanulhatunk ezekből a példákból, de mindennek ezen az isteni lelki szereteten kell alapulnia. Akkor ez egy harmonikus rasza. Még „az ellenkezés (is) fokozza a szépséget” – ahogy Sríla Srídhar Mahárádzs mondja. Ha ez nem a szereteten alapul, akkor viszont undorító. De ha a férjed, mindig engedelmeskedik neked, az meg olyan unalmas. Néha egy kis fűszerre szükség van, ez az élet sója. Igen, tessék!

 Kamen kérdése: Egy ellentétes kérdés. Mivel azt mondják, hogy a szeretet magasabb rendű, mint az elvek, akkor mi van, ha Maháprabhu elfogadta volna az olajat?

Szvámí Tírtha: Semmi. Akkor nem ülnénk itt erről a történetről beszélgetve, mert csak egyetlen versszak lenne: „Dzsagadánanda Pandit olajat hozott, Maháprabhu pedig elfogadta azt.” Erről nincs mit mondani, mert ez a szokványos, szolgálatot végzek, és elfogadják. Még egyszer: az ellenkezés fokozza a szépséget, ugye. Volt egy konfliktus, és ötszáz éve a bhakták erről beszélnek, és próbálnak szépséges következtetéseket levonni a történetből. Ez több fejlődési lehetőséget kínál a számunkra.

De úgy gondolom, hogy a lényeget elfogadta Maháprabhu. A felajánlás finomabb, nem látható részét elfogadta. Más esetekben arról is szó esett, hogy Maháprabhu felhasználta az alkalmat, hogy különböző, eltérő aspektusokat és eredményeket mutasson be. Ha csak egyszerűen elfogadná az olajat, nem tudná szemléltetni, hogy a bhakta erősebb, mint az Isten. Akkor nem tudná dicsőíteni Dzsagadánandát, hogy „még ha dühös hangulatban főzöl is, amit csinálsz az csodálatos”. Tehát így ezzel a kis konfliktussal Maháprabhu egyre inkább felszínre hozza a gyümölcsöket és a nektárt. A békéről nem lehet eposzt írni.

 



satyabhama

Question of Manjari: Gurudev, was it proper that Jagadananda Pandita broke the jar? After all, should he have listened to the advice and taken the butter to the temple!

Swami Tirtha: As he in this lila represents Satyabhama in Dwaraka, you know Satyabhama was a demanding wife. An obedient wife will always follow what advice is given by the husband. So, if Mahaprabhu is the husband and Jagadananda Pandita is an obedient wife, then definitely he would go to the temple and burn the oil in the lamps. But as he’s got this little temperament here, therefore he is ready to break the jar. And my dear fellow brothers, how do you see, do your wives sometimes act like Satyabhama? Or they are always obedient and following everything you say? But in my understanding maybe the ladies have read the dwaraka-lila also, where the ways how this Satyabhama type of enhancing the happiness of our partner is written.

Ultimately in real connection there is no question of right or wrong, there are no rules. On the ultimate platform there are no rules. Rules are permanently re-written by both God and the servant. Because this is an alive process, it’s not something stale. And from this you can see: if the Supreme Lord and a pure devotee are at conflict who is stronger? Of course the devotee is stronger! Here Mahaprabhu acts like an obedient husband. It’s not that Jagadananda acts like an obedient wife.

So, there are many things to learn from these examples, but everything should be based on this divine spiritual affection. Then this is harmonious rasa. Even “the opposition enhances the beauty” as Shrila Shridhara Maharadja says. If it is not based on that affection, then it’s disgusting. But if your husband is always obedient to you – it’s so boring. Sometimes a little spice must be there, the salt of life. Yes, please!

Question of Kamen: One opposite question. Because it is said that love is higher than principles, then what if Mahaprabhu would have accepted this oil?

Swami Tirtha: Nothing. Then we wouldn’t sit here discussing this story, because it would be only one verse: “And Jagadananda Pandita brought the oil and Mahaprabhu accepted it.” There is nothing to talk about it. Because that is normal – “I am serving and it is accepted.” Again opposition enhances the beauty, right. There was a conflict and for five hundred years devotees are discussing this conflict and they try to come to some beautiful conclusions. It gives us more chance to progress.

But I think the essence was accepted. The finer, the subtle, part of this offering was accepted by Mahaprabhu. Also in other cases it was mentioned that Mahaprabhu used one opportunity to show different, different aspects and results. If He would simply accept this oil, then He could not demonstrate that the devotee is stronger than God. Then He could not glorify Jagadananda that “even if you cook in an angry mood, whatever you do is so beautiful!” So, in this way with this little conflict Mahaprabhu brings out more and more fruits and nectar. About peace you cannot write an epic.

 



 

tulasi-mala

 

Bármit is tesz egy nagy személyiség, azt mindannyiunkért teszi. Még a látszólag legjelentéktelenebb cselekedet is jó okkal történik. Éppen ezért nagyon figyelmesnek kell lennünk arra, a nagyok hogyan csinálják. Néha csupán arra tanítanak meg minket, hogyan hajtsuk be a csadart. Azt gondolhatjátok: „Ugyan már! Ez ostobaság! Én máshogy is össze tudom hajtani a csadart!” Persze megtehetitek. Ám a követés elköteleződést jelent.

Mondanék rá egy nagyon kedves példát. Ismerek egy nagyon nagyrabecsült tanítót, aki sohasem tesz karfiolt a praszádba. Egy alkalommal éppen ott jártam Nála, amikor a tanítványai karfiolt ajánlottak fel neki. Ő pedig így szólt:” Mi ez? A mesterem sohasem fogadta el, így én sem fogadhatom el!” Meghökkentem, tudjátok! Az már valami! Még az evés által is, vagy éppen egyfajta élelemtől való tartózkodással a mesteretekre emlékeztek.

Természetesen ismeretes néhány vaisnava legenda: „Gurudév nem szereti a Rooibos teát.” Avagy: „Ő így szereti, vagy úgy szereti…” Megannyi tanítvány van ott, megannyi változata létezik ezeknek a legendáknak. E szerint tehát akár elfogadod a karfiolt akár nem, akár elfogadod a Rooibos teát, akár nem, a mesteredre emlékezel. Ám a lényeget ne feledd! A lényeg pedig, hogy nagy kincs van a birtokunkban. Az egész parampará a ti előnyötökre munkálkodott. Van itt néhány nagyon híres ember, a fél világ ismeri őket, és van több milliónyi ismeretlen vaisnava, akik segítettek a megőrzésben.

Egyszer a testvéreink segítettek kitakarítani egy vrndávani templomot- egy öreg, félig elhagyott templomot Egyikük, Srípád Krsnánanda Prahbu hozott nekem egy nagyon becses ajándékot erről a takarításról. Tudjátok, hogy mi volt az?

Valaki: Por.

Szvámí Tírtha: Valóban, a por is nagyon becses. Ám volt valami, ami még a pornál is becsesebb. Hozott nekem négy gyöngyszemet egy dzsapáról – már megették a kukacok, az idő nagyon meggyötörte… Ám tudjátok, amikor a kezemben tartottam, úgy éreztem: „Többszáz évnyi áhítat van a kezemben.”

Ez az, amit kötelességünk megőrizni – az elragadtatásnak ezt a folytonosságát. Tehát, ha ezután mondjuk néhány száz év múlva a ti jövőbeni templomaitok is elhagyatottá válnak, vagy lesz egy kicsiny kápolnátok, a bhadzsan-kutir, és az emberek kiássák és megtalálják az idő vasfoga által félig megevett dzsapátokat, szerencsésnek fogják magukat érezni: „Ó, volt néhány nagy személyiség, akik segítettek fenntartani a missziót itt, Bulgáriában.”

Ez a módja annak is, hogy megfizessük adósságainkat. Egyszer a tanítványok azt kérdezték Sríla Prabhupádtól: „Hogyan tudnánk Téged boldoggá tenni? Adjunk el könyveket? Hozzunk Neked több pénzt? Vagy mivel, mondd meg, hogy mivel?” Ő azt válaszolta. „Ó, az semmi. Ha tiszta tanítványokká váltok, akkor leszek elégedett.”

Tehát hogyan tudjátok megfizetni az adósságotokat Sríla Prabhupád felé? Úgy érezhetitek: „Nem vagyok kapcsolatban Sríla Prabhupáddal. Ő olyan, mintha a dédnagyapám volna.’ Nagyon távolinak tűnik. Ám valójában mosolyog az oltárunkon. Néha az apa nagyon szigorú a gyerekével, mert ellenőrzés alatt kell tartania a gyereket. Ám a nagypapa sohasem túlzottan kemény. A nagypapák általában mindig tapintatosak és szelídek. A mi spirituális nagypapánknak néha segítenie kell, hogy észhez térjünk. Ám a spirituális nagyapa az mindig nagyon, nagyon tapintatos és szelíd. Miért van ez így? Mert a felelősség az apán nyugszik. A szeretet pedig a nagyapán.

Tehát ha le akarjátok róni adósságotokat Sríla Prabhupádnak, ne feledkezzetek meg erről: „Váljatok tiszta tanítvánnyá!” Akkor megfizettétek az adósságot. Nem kell semmi mást tennetek. Nem kell, hogy egy bizonyos csoporthoz, vagy szervezethez tartozzatok; ezek csupán másodlagos formalitások. Amit tennünk kell: elkötelezettnek lenni az isteni üzenet iránt. Szolgálataitok elvégzésével lerójátok adósságaitokat a mestereitek felé, egyrészt Krsna Dász felé: „egy nagyon elesett és jelentéktelen szolga” felé, aki megkomponálta ezt a dalt.1

E módon kellene nekünk is hozzátenni valamit – egy kis energiát fektetni ebbe az egész rendszerbe. Ennek ellenére bármennyire kevesest adtok, hihetetlenül sokat fogtok visszakapni. Jó dolog eladósodottnak lenni? Igen, igen…Ez egy édes elkötelezettség. E módon egy kis lehetőséget kapunk a szolgálatra.

 

1 Dzsaja Rádhé Dzsaja Krsna Dzsaja Vrndávan (https://sites.google.com/site/bhadzsantar/home/178vrajadhamamahima)