Category RSS

Calendar

March 2016
M T W T F S S
« Feb   Apr »
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  



Archive for March, 2016

Mar

28

Prananatha

Question: You said one should find one’s individual perspective and ability how we should engage in the service to Krishna and please Him. Is this something that we should find out ourselves or should we ask a spiritual master for it?

Tirtha Maharaj: Well, if you know, then do it; if you don’t know, then ask. Of course the guidance of our superiors is very important, it’s very essential. Because guru is like a conductor of a symphonic orchestra. To have a nice performance of the Fifth Symphony of Beethoven – it’s called “Fate” – we have to know which notes to play and when. Otherwise this is not a harmonic symphony, but it’s a cacophony. So therefore we have to follow the advice of the conductor – this is the spiritual master.

Comment of Yamuna: In Bhagavad Gita Krishna mentions the eight-fold yoga system and one of the processes is pranayama. So shastra is recommending pranayama in order to pacify the mind. But when I was with Sadhu Maharaj in Vrindavan I just opened one of the books from which he is reading and my eyes came upon a verse saying that pranayama is very detrimental for devotees, they should not practice that, because pranayama is for controlling the mind and the feelings and the devotees should open their feelings to Divinity. So once again I’ve seen that our shastras are behabheda[1] – they can recommend one thing and then they can say for the same thing that on another stages it is detrimental. So, you see, sometimes you can practice pranayama to pacify the mind and it can be good for the moment, but if you want to achieve something else, you should not practice pranayama. And then I thought: ‘Ah my God, I am a yoga teacher, how shall I teach pranayama sincerely since now?!’

Tirtha Maharaj: Nevertheless we can add that we have a devotional pranayama. Yogis have their pranayama, but we have our own special pranayama. Because yama here means to control, right, to control the breath, prana. Prana is like the life force, not simply the breath, but the life force. And how to control our prana, our life force? You remember Mahaprabhu, He said: mat prananathas tu sa eva naparaha[2] – “You are the Lord of my prana.” So our control of our prana is to dedicate ourselves to the Supreme. Prananath – You are the controller of my life force. And then if Krishna, or Mahaprabhu, accepts your prana offering, then He will take possession of your prana. And He will say: ‘Now your prana is Mine. You are amar prana – My life.’ So this is our pranayama. Is it detrimental to devotional practices, what do you think? I hope it’s not!

Question: I would like you to tell something about dance as spiritual practice. How this could become an offering?

Tirtha Maharaj: How can I tell about dance? How can we theoretically discuss dance? It’s impossible because these are only words, but dance is a way of expression. Once there was an occasion when we came together with some friends and we agreed upon the next topic of our meeting and they said: “Next time we should discuss silence.” I said: “Wait a minute! How to discuss silence?!” So how can I tell something about dance? It’s impossible!

Nevertheless, any spiritual practice or offering should be sincere. This is the basic point. If this is an ego trip, if this is a show of my abilities, if this is a show of my devotion or knowledge, whatever – then this is fake. So, in my humble understanding about this topic – we cannot make it, but the dance should invite us.

[1] Simultaneously one and different

[2] Shikshashtaka 8

 



Mar

28

Prananatha

Kérdező: Említetted, hogy mindenkinek fel kellene fedeznie saját távlatait és képességét arra, miképpen foglalja le magát a Krsnának végzett szolgálatokkal és hogyan örvendeztesse meg Őt. Ez olyasmi, amire magunknak kellene rájönnünk, avagy kérdezzük meg erről a lelki tanítómesterünket?

Tírtha Mahárádzs: Ha tudjátok, csináljátok, ha azonban nem tudjátok, kérdezzetek. Természetesen feljebbvalóink irányítása nagyon fontos, lényegi. Hiszen a guru olyan, mint a szimfonikus zenekar karmestere. Ahhoz, hogy Beethoven Ötödik Szimfóniáját – a Sors nevezetűt – szépen tudjuk előadni, tudnunk kell, hogy melyik hangjegyet játsszuk le, és azt is, hogy mikor. Különben nem harmonikus szimfónia, csupán hangzavar lesz. Ezért kell követnünk a karmester tanácsait – ez pedig a lelki tanítómester.

Jamuná megjegyzése: A Bhagavad-gítában Krsna megemlíti a nyolcfokú jógarendszert, annak egyik folyamata pedig a pránájáma. Tehát a sásztra javasolja a pránájámát azért, hogy lecsendesítse az elmét. Ám amikor én Szádhu Maháráddzsal voltam Vrndavanban, belekukkantottam az egyik olyan könyvébe, amelyből rendszeresen felolvasott. A szemem egy olyan versen akadt meg, amely kiemeli, hogy a pránájáma gyakorlása nagyon ártalmas a tanítványok számára, nem is kellene gyakorolniuk, mivel a pránájáma célja az elme és az érzelmek feletti uralom, a tanítványoknak pedig érzéseikben nyitottan kellene Isten felé fordulniuk. Ismételten azt kellett látnom, hogy a mi sásztránk és bhédábhédánk[1] – ők ajánlhatnak valamit, majd mondhatják azt, hogy egy másik állapotban ugyanaz a dolog ártalmas. Ahogy tehát látjátok, néha gyakorolhatjátok a pránájámát az elme lecsendesítésére, ez pillanatnyilag jó is lehet. Ám ha valami mást szeretnétek elérni, nem szabad gyakorolnotok a pránájámát. Akkor arra gondoltam: Óh, édes jó Istenem, jógatanár vagyok, ezek után hogyan tanítsam őszintén a pránájámát?

Tirtha Maharádzs: Mindazonáltal hozzátehetjük, hogy a mi pránájámánk nagyon is bhaktikus gyakorlat. A jógiknak is van egy saját pránájámájuk, de a miénk egy különleges pránájáma. A jama jelentése ellenőrzés, ellenőrizni a lélegzetvételt, a pránát. A prána olyasmi, mint az életerő, nem csupán lélegzet, hanem életerő. Hogyan lehetne hát fegyelmezni az életerőnket? Ugye emlékeztek arra, mikor Maháprabhu azt mondja: „mat prána-náthasz tu sza éva náparah[2]. Te vagy az én pránám Ura, senki más!” Tehát a mi pránánk fegyelmezése azt jelenti, hogy szenteljük magunkat a Legfelsőbbnek. Pránanáth – Te vagy az életerőm ura, irányítója. Ha Krsna, vagy Maháprabhu elfogadja a prána-felajánlásunkat, akkor azután Ő lesz az erőnk birtokosa, és így szól majd: Mostantól a Te pránád az Enyém. Így amar-prána lesztek – az Én életem. Ez tehát a mi pránájámánk. Vajon ártalmas gyakorlat az áhítatos pránájáma, mit gondoltok? Remélem, hogy szerintetek sem az!

Kérdező: Szeretnék néhány szót szólni a táncról, mint lelki gyakorlatról. Hogy lehet ezt felajánlássá tenni?

Tírtha Mahárádzs: Mit is mondhatnék a táncról? Hogy is vitathatnánk meg elméletben a táncot? Ez lehetetlen, hiszen ezek csak szavak, ám a tánc egyfajta kifejezési eszköz. Egyik alkalommal néhány barátunkkal találkoztunk és megegyeztünk, hogy a legközelebbi találkozónk témája a csend lesz, majd így szóltam: „Várjatok már egy pillanatot! Hogyan fogunk a csendről beszélgetni?” Ehhez hasonlóan: mit is mondhatnék a táncról? Lehetetlen!

Mindazonáltal, bármely lelki gyakorlatnak, vagy felajánlásnak őszintének kell lennie. Ez az alapvetés. Ha ez az ego utazása, ha ez arról szól, hogy megmutassam a képességeimet, ha ez az áhítatosságom vagy a tudásom megmutatása, bármi is legyen – akkor az nem valódi. Az én szerény megértésem szerint tehát: mi nem tudjuk csinálni, hanem a tánc kell, hogy hívjon minket.

[1] bhédábhéda: bhéda – abhéda, különbség és azonosság, utalás Csaitanja Maháprabhu filozófiai rendszerének elnevezésére: acsintja bhédábhéda: felfoghatatlan azonosság és különbözőség

[2] Siksástaka 8.



Prananatha

Въпрос: Казахте, че човек трябва да намери индивидуалната си перспектива и способност да се заеме със служене на Кришна и да Го удовлетвори. Нима това е нещо, което трябва да открием за самите себе си или трябва да попитаме духовен учител?

Тиртха Махарадж: Ако знаете, тогава действайте; ако не знаете, тогава питайте. Разбира се, водачеството на нашите висшестоящи е много важно, то е съществено. Защото гуру е като диригент на симфоничен оркестър. За да имаме хубаво изпълнение на Пета Симфония на Бетховен, която се нарича „Съдба”, трябва да знаем кои ноти да изсвирим и кога. Инак няма да се получи хармонична симфония, а какофония. Затова трябва да следваме насоката на диригента, който е духовният учител.

Коментар на Ямуна: В „Бхагавад Гита” Кришна споменава осем-степенната йога система и единият от процесите е пранаяма. Така че шастра препоръчва пранаяма за овладяване на ума. Но когато бях със Садху Махарадж във Вриндаван, аз просто отворих една от книгите, от които той чете, и очите ми попаднаха на стих, в който се казваше, че пранаяма е много пагубна за преданите и че те не бива да я практикуват, защото пранаяма служи за контролиране на ума и чувствата, а преданите трябва да отворят чувствата си към Божественото. За пореден път видях, че нашите шастри са бхедабхеда[1] – те могат да препоръчат едно нещо и да кажат за същото нещо, че на друго ниво е пагубно. Разбирате ли, понякога можете да практикувате пранаяма за умиротворение на ума и това може да е добро за момента, но ако искате да постигнете нещо друго, не бива да практикувате пранаяма. Тогава си помислих: „Боже мой, та аз съм учител по йога, как ще преподавам прана-яма искрено отсега нататък?!”

Тиртха Махарадж: Въпреки това можем да добавим, че ние имаме предана пранаяма. Йогите си имат тяхната пранаяма, но ние си имаме наша, специална пранаяма. Защото яма тук означава „контрол”, нали, да се контролира дъха, прана. Прана е жизнената сила, не просто дъхът, а жизнената сила. А как да контролираме нашата прана, нашата жизнена сила? Спомняте си, Махапрабху е казал: мат прананатхас ту са ева на параха[2] – “Ти си господарят на моята прана.” Така че нашият контрол на собствената ни прана е да се посветим на Върховния. Прананатх – „Ти си владетелят на моята жизнена сила.” И тогава, ако Кришна, или Махапрабху, приеме дара на вашата прана, Той ще завладее вашата прана. Ще каже: „Сега твоята прана е Моя. Ти си амар прана – Моят живот.” Така че такава е нашата пранаяма. Дали тя е пагубна за преданите практики, как мислите? Надявам се, че не!

Въпрос: Искам да ви помоля да кажете нещо за танца като духовна практика. Как би могъл той да стане приношение?

Тиртха Махарадж: Как мога да говоря за танца? Как можем теоретично да обсъждаме танца? Невъзможно е, защото това са само думи, а танцът е начин на изразяване. Веднъж се бяхме събрали с едни приятели; уговаряхме се за темата на следващата ни беседа и те казаха: “Другия път ще говорим за тишината.” Аз казах: „Чакайте малко! Как се говори за тишина?!” Така че как бих могъл да кажа нещо за танца? Това е невъзможно!

Въпреки това, всяка духовна практика или приношение трябва да са искрени. Това е основното. Ако е пътешествие на егото, ако е шоу на способностите ми, на предаността ми, на знанието ми, на каквото и да е – тогава не струва. Така че, според моето скромно разбиране по тази тема – не можем да го направим, танцът трябва да ни призове.

 

[1] Едновременно еднакво и различно

[2] Шикшащака 8



not higher

Question of Premananda: A painter asked a cobbler’s opinion on a pair of sandals he was drawing. The cobbler explained nicely, but then he started to discuss other parts of the painting. The painter stopped him: “Ne ultra crepidam” that means “not higher than the sandals”. When guru is there he can answer any questions about Krishna and everybody will be satisfied, but if guru is physically not there and the disciple is asked the question about Krishna, how high can he go?

Tirtha Maharaj: Very nice question. This question reminds me whether a deaf person can write criticism about Beethoven’s music. Well, until you think that you answer, don’t go higher than the shoes. But if you become a surrendered servant of your master, then he will speak through you. That is the surrendering process. Therefore we should start all lectures first with offering our respect to our masters, then offering respects to all present – then you can start your lecture, your readings, or your singings. Because it helps us to transform our consciousness from our own resources to be like a channel. So, education means that I follow the advice of my master. And if somebody asks me like a disciple, I should take it as my guru is asking me. What have you learned? Therefore all this is our chance to improve our service and dedication.



not higher

Въпрос на Премананда: Художник поискал мнението на един обущар за чифт сандали, които рисувал. Обущарят дал нужното обяснение, но сетне започнал да обсъжда други части от картината. Художникът го спрял: “Не ултра крепидам” което означава “не по-високо от сандалите”. Когато гуру присъства, той може да отговори на всеки въпрос за Кришна и всички ще са удовлетворени, но ако гуру не присъства физически, а ученикът е запитан за Кришна, до колко високо може да стигне?

Тиртха Махарадж: Много хубав въпрос. Напомня ми на въпроса дали глух човек може да напише критика върху музиката на Бетховен. Докато си мислиш, че ти си този, който отговаря, не отивай по-нагоре от обувките. Но ако станеш отдаден слуга на своя учител, тогава той ще говори чрез теб. Това е процесът на отдаване. Затова трябва да започваме всички лекции като най-напред отдаваме почитания на своите учители, сетне на всички присъстващи и чак след това можете да започнете своята беседа, четене или пеене. Защото това ни помага да трансформираме съзнанието си – от собствените си ресурси да се превърнем в канал. И така, обучение означава, че следвам съвета на своя учител. А ако някой ми задава въпрос като ученик, трябва да го приема като че моят гуру ме изпитва: „Какво си научил?” Така че всичко това са шансове за нас да подобрим своето служене и посветеност.



not higher

Pregunta de Premananda: Un pintor pidió la opinión de un zapatero sobre un par de sandalias que estaba pintando. El zapatero dio una explicación oportuna pero después se puso a discutir sobre otras partes del cuadro. El pintor lo detuvo: “Ne ultra crepidam”  lo que significa: “¡No vayas más alto que las sandalias! (Zapatero, ¡a tus zapatos!)”.  En presencia de gurú, éste podrá responder a cualquier pregunta sobre Krishna y todos quedarán satisfechos pero en ausencia física  de gurú, el discípulo al que preguntan por Krishna, ¿a qué altura podrá  llegar?

Tirtha Maharaj: Muy Buena pregunta. Nos recuerda la cuestión si un sordo podrá escribir artículo crítico sobre la música de Beethoven. Siempre que  creas ser   el que debe responder, no vayas más alto que los zapatos. Por lo tanto, cuando llegues a ser dedicado servidor a tu maestro, entonces él responderá por ti intermedio. Es el proceso de entrega dedicada. Por esta razón debemos comenzar todas las conferencias  rindiendo homenaje  y respeto a nuestros maestros, después a los presentes en la sala y sólo después de ello podremos comenzar la conferencia, la lectura o el canto. Esto nos ayudará en transformar nuestra conciencia – saliendo de nuestros propios recursos nos transformaremos en canal de saber. La formación no significa tan sólo seguir los consejos del maestro. Cuando algún alumno  me plantee pregunta yo  tendré que recibir esta pregunta como si fuese mi gurú que me esté examinando: „ ¿Qué es lo que has  aprendido?” Todos estos casos son oportunidades para nosotros para llegar a mejorar nuestro servicio y nuestra dedicada devoción.



not higher

Вопрос Премананды: Художник попросил мнения у одного сапожника о паре сандалий, которых он рисовал. Сапожник объяснил порядком, но потом стал обсуждать другие части картины. Художник его остановил: “Не ултра крепидам”, что означает “не выше сандалий”. Когда гуру присутствует, он может ответить на каждый вопрос о Кришне и все будут удовлетворенными, но если гуру не присутствует физически, а ученика спрашивают о Кришне, насколько высоко он может пойти?

Тиртха Махарадж: Очень хороший вопрос. Напоминает  мне вопрос может ли глухой человек написать критическую статью о музыке Бетовена. Пока ты думаешь, что ты тот, который отвечает, не иди выше обуви. Но если станешь преданным слугой своего учителя, тогда он будет говорить через тебя. Это процесс самоотдачи. Поэтому надо в начале всех лекции прежде всего отдавать почитания своим учителям, потом всем присутствующим и едва после этого можете начать свою беседу, чтение или пение. Потому что это нам помагает трансформировать свое сознание – от собственных ресурсов к превращению в канал. И так, обучение означает, что следую совет своего учителя. А если кто-то задает мне вопрос как ученик, надо его принять так, как если бы мой гуру меня спрашивает: „Что ты выучил?” Так что все это шанс для нас улучшить свое служение и посвещенность.

 

 

 



focus

Въпрос: Бихте ли дали някакви съвети по отношение на медитацията?

Тиртха Махарадж: Какъв вид медитация?

Въпрос: Вие какъв вид бихте препоръчали? Кое е най-доброто?

Тиртха Махарадж: Святото име. ОбачеВеднъж бях в Индия. Един мой приятел каза: ”Искаш ли да посетим един храм?” Отвърнах: „Да, разбира се!” Тогава ме заведоха при маханта на храма, при главния свами. Той беше много уважаван възрастен садху, седнал там; аз приближих смирено и попитах: “Свамиджи, имаш ли някакъв съвет за мен?” А той каза: “Светите имена!” и сетне добави: “Обаче високо!” Така че, какво друго!

Знаете, има толкова много различни видове медитация. И ако разширим визията си, има толкова много различни духовни практики, толкова много различни видове религии! Мисля, че всъщност въпросът Ви е: “Кое е най-доброто? Сред всички тези различни занимания, кое е най-доброто?” Така ли е? Същият въпрос бил зададен преди пет хиляди години. Когато светците се събрали в Наимишараня, те казали: “О, има толкова много процеси, толкова много пътища – кой е най-добрият?” И тогава ни е даден отговорът: “Най-добрата заетост за цялото човечество е онази, посредством която хората могат да постигнат безусловна и неизменна любов към Бога.” Това е най-доброто. Така че това е целтада имаме безусловни и неизменни екстатични чувства към Върховния. А към тази цел най-добрият път е святото име. Защото ако нормални хора се заемат с някои много строги ведически мантри, допуснат ли грешка – полудяват. Но ако дадете святото име на луд човек, той ще дойде на себе си.

И сред всички тези различни видове занимания и духовни дейности, трябва да открием онова, което е най-скъпоценният, най-неповторим начин на служене. Защото толкова много други видове служене останалите духовни и религиозни хора могат да ги направят и по-добре от нас, нали? Но кое е онова най-изключително нещо, което ние можем да добавим към щастието на Кришна? Кое е Неговото изключително очакване, което ние можем да изпълним? Останалите могат да изпълняват други очаквания, ала какъв е нашият специален принос? Затова можем да кажем, че святото име е изключително уникален начин на медитация, която донася много високо ниво на удовлетворение на Божествената Двойка.

Всичко, което подпомага медитацията и мантруването, можете да го включите в своята практика. Но, определено, което е неблагоприятно за практиката трябва да се избягва. Така че използвайте здравия си разум.

Коментар: Това, което аз намирам за много подпомагащо моето преживяване, е випасана медитацията защото когато я правя преди да мантрувам, умът ми е по-ясен и устойчив и после мога да мантрувам по-добре.

Тиртха Махарадж: Добре, продължавайте! След време випасана ще си отиде, а святото име ще остане. Ала каквото и да ви помага да се занимавате ежедневно и да навлизате надълбоко в настроението за мантруванеприемете го, правете го! Щом начинът ни на изучаване е един вид обожание, то практикуването на медитация е друг вид обожание. Съвършенството на мантруването ни ще дойде ако то е истинска медитация, истинско приношение, истинско обожание. В началото обикновено извършваме духовната си практика, каквато и да е тя, за наше собствено благо„За да мога да постигна умиротворен умилиЗа да се освободя от последиците на кармата.Това е нормално, оттам се започва. Но по-нататък трябва да квалифицираме своята медитациякогато започнем да мантруваме не заради себе си, а заради Върховния. Или – заради самото мантруване. Как да се запази, как да се съхрани дадена традиция? Ако я култивираме! Не я ли култивираме, тя няма да бъде съхранена. Така че открийте своя принос, за да помогнете на тази красива мисия, на тази красива пътека да бъде съхранена, да достигне до все повече хора. Да, духовна култура означава култивиране. Без култивиране няма да постигнем ни вкус, ни резултат. Разбира се, не казвам, че ако правим нещо е сигурно, че ще постигнем пълните резултати, защото милостта е безусловна, тя идва по своя воля. Така че благословиите на святото име могат да идат при всекигои при онези, които са квалифицирани, и при онези, които са неквалифицирани, и при тези, които правят нещо по въпроса, и при тези, които нищо не правят по въпроса. При все това, ако изразим някаква готовност, божествената благословия може да ни улучи по-лесно.

И така, са ваи пумсам паро-дхармо[1] – за цялото човечество парам-дхарма, най-добрата ангажираност е тази, ятопосредством която – бхактир адхокшаджете могат да постигнат бхакти към Върховния. Ахаитукй апратихататова отношение трябва да е безусловно и непрекъснато, и чрез него атман, вашата душа, ще бъде супрасидати – свръх щастлива.

Но когато казах, че трябва да открием такъв процес, който Кришна най-много цени, имах предвид, че всички различни религиозни практикикато постене, поклонения, дарения, посещаване на храмове, молитви, каквото и да есред всички тези различни видове, кулминацията, върхът е медитацията върху светите имена. По тази причина това е най-есенциалният тип медитациятя трябва да е нашият принос. Защото да се моли – всеки може да се моли, всеки вярващ може да се моли; толкова много хора ходят на поклонения, други извършват някакви общественополезни дела? Но какъв е нашият принос към тази система? Мантруванетото трябва да е нашият фокус.

[1] Шримад Бхагаватам 1.2.6



Mar

21

focus

Question: If you have some tips or would like to say something about meditation?

Tirtha Maharaj: What kind?

Question: What kind you would suggest? What is best?

Tirtha Maharaj: Holy name. But… Once I visited India. A friend of mine said: ”Ah, do you want to visit one temple?” I said: “Yes, of course!” And then they brought me to the mahant of the temple, the main swami. He was a very respected senior sadhu sitting there, I approached in a humble way and I said: “Ah swamiji,  do you have some advice for me?” And he said: “Holy names!” and then he added: “But loud!” So, what else!

You know, there are so many different types of meditation. And if we open up our vision, there are so many different spiritual practices, so many different kinds of religions! And I think your question is really: “What is best? From all these different types of engagements, what is best?” Correct? Same question happened five thousand years back. When the sadhus came together in Naimisharanya, they said: “Ah, there are so many processes, so many ways – what is the best?” And then we have the answer: “The best engagement for all humanity is through which they can achieve unconditional and permanent love of Godhead.” This is the best. So this is the goal – to have unconditional and permanent ecstatic feelings for the Supreme. And to this goal the best way is the holy name. Because if you apply some very strict Vedic mantras to normal people, if they make a mistake they become crazy. But if you give the holy name to a crazy person, he will come to his senses.

And from all these different types of engagements and spiritual activities, we should find something that is the most dear, the most unique way of service. Because there are so many other services that other spiritual and religious people can perform better than us. Isn’t it? But what is that is most unique that we can add to Krishna’s happiness? What is His unique expectation that we can fulfill? Others can fulfill other expectations, but what is our special contribution? Therefore we can say the holy name is a very unique type of meditation, which gives a very high level of satisfaction to the Divine Couple.

Whatever is helpful for our meditation or our chanting, you can include that in your practice. But definitely, what is unfavorable for your practice – that you should avoid. So, use your common sense.

Comment: What I find very helpful from my experience is vipasana meditation because when I do this first before I chant then the mind is more clear and stable and then I can chant better.

Tirtha Maharaj: Good, go ahead! Later on vipasana will pass and holy name will stay. But whatever helps us to engage deeply and enter deeply the mood for chanting – take it, do it! If our way of study is a way of worship, then our practice of meditation is another type of worship. The fulfillment of our chanting will come if it is a proper meditation, a proper offering, a proper worship. In the beginning we usually do our spiritual practice, whatever it may be, for our own benefit – that “I achieve my peace of mind” or “I liberate from karmic reactions.” This is normal, this is where we can start. But later on we should qualify our meditation – when you start to chant not for yourself, but for the Supreme. Or – for the sake of chanting. How to preserve a tradition, how to keep up a tradition? If we cultivate it! If we don’t cultivate it, it will not be preserved. So find your contribution to help this beautiful mission, this beautiful way to preserve, to reach more and more people. Yes, spiritual culture means cultivation. Without cultivation we will not reach any taste, any result. Of course I don’t say that if we do something, it is sure that we will receive full results, because mercy is unconditional, comes by its own. So, the blessings of the holy name can come to any person – those who are qualified and those who are unqualified, those who do something about it and those who don’t do anything about it. Nevertheless if we show some willingness, then divine blessings might strike us more easily.

So, sa vai pumsam paro-dharmo[1] – for all humanity the param-dharma, the best engagement is that, yato – by which – bhaktir adhokshaje – they can achieve bhakti to the Supreme. Ahaituki apratihata – this approach should be unconditional and uninterrupted, and by this the atman, your soul, will be suprasidati – super happy.

But when I said that we should find such a process which is most appreciated by Krishna, I mean that all the different religious practices – like fasting, pilgrimage, donations, visiting temples, praying, whatever – from all these different types, the culmination, the top is the meditation on the holy names. So therefore this is the most essential type of meditation – this should be our contribution. Because to pray – everybody can pray, every believer can pray; so many people go on pilgrimages, others do some social welfare work, right? But what is our contribution to this system? Chanting – this should be the focus.

[1] Shrimad Bhagavatam 1.2.6



Mar

21

focus

Kérdező: Van-e javaslatotok, vagy tudnátok-e valamit mondani a meditációról?

Tírtha Mahárádzs: Milyen fajtára gondolsz?

Kérdező: Melyik fajtát javasolnád, melyik a legjobb?

Tírtha Mahárádzs: Szent nevek. Ám egyszer, mikor Indiában jártam, s az egyik barátom így szólt: „Szeretnél meglátogatni egy templomot?” Azt válaszoltam: „Igen, természetesen!” Ezután elvittek engem a templom maharant-jához, a fő szvámíhoz. Egy nagyon tiszteletreméltó, idősebb szádhu ült ott, akit próbáltam nagyon szerényen megközelíteni, és így szóltam: „Ah, szvámídzsí, tudnál nekem tanácsot adni?” Így válaszolt: „A szent nevek!”, majd hozzátette: „De hangosan ám!” Szóval, mi mást?

A meditációnak, mint tudjátok, számos különböző fajtája ismeretes. Ha látókörünket kitágítjuk, megannyi különböző lelki gyakorlatra, sok-sok különböző fajta vallásra bukkanunk! Tehát azt hiszem, valójában a kérdésed így hangzik: „Mi a legjobb? E közül a sok elköteleződésből mi a legeslegjobb?” Igaz? Ugyanezt a kérdést tették fel ötezer évvel ezelőtt. A szádhuk Naimisáranjában gyűltek össze, és azt kérdezték: „Annyiféle folyamat, annyiféle út létezik – melyik a legjobb?” Nekünk megvan a válaszunk erre: „Az emberiség számára a legjobb elköteleződés az, amely által elérheti az Isten feltétel nélküli, és megszakítatlan szeretetét.” Ez a legjobb. Tehát ez a cél – a Felsőbb Úr iránt érzett feltétel nélküli, és megszakítatlan extatikus érzelem. Ehhez a legjobb út a szent nevek zengése, hiszen ha a Védák néhány nagyon szigorú mantráját adod az átlagembereknek, ők esetleg beleőrülhetnek, ha hibát vétenek. Ám ha a szent nevek zengését őrült emberekre bízod, ők ráébrednek értelmükre.

Ezek közül az elköteleződések és lelki gyakorlatok közül kellene találnunk valamit, ami a legkedvesebb, a legegyedibb szolgálat. Hiszen annyi más szolgálat létezik, amit más lelki és vallásos emberek jobban el tudnak végezni, mint mi, ugye? De mi lehet az a legegyedibb szolgálat, amit mi tehetünk hozzá Krsna boldogságához? Mi lehet az Ő egyedi elvárása, amelynek teljesítése nekünk adatott meg? Mások más elvárásoknak tudnak megfelelni, de vajon mi lehet a mi saját hozzájárulásunk? Azt mondhatjuk, hogy a szent nevek zengése nagyon egyedi meditáció, amely nagy elégedettséggel tölti el az Isteni Párt.

Bármi is segít bennünket a meditációnkban vagy a mantrazengésünkben, azt beleépíthetjük a gyakorlatunkba. Természetesen, ami pedig nem kedvező a meditáció szempontjából, attól óvakodjatok! Használjátok a józan eszeteket!

Kérdező: Amit én nagyon hasznosnak találok, az a vipasszana meditáció, mert amikor azt csinálom, először énekelek a mantrázás előtt, hogy kitisztítsam és stabilizáljam az elmémet, és utána jobban megy a mantrázás.

Tírtha Mahárádzs: Helyes, folytasd csak! Később a vipasszana majd kikopik, a Szent Név pedig marad. De bármi is segítsen bennünket abban, hogy mélyebben elköteleződjünk, illetve olyan hangulatba kerüljünk, hogy mélyebben át tudjuk magunkat adni a Szent Nevek zengésének – csináljuk hát! Ha tanulmányaink az imádat egy módja, akkor a meditációs gyakorlatunk is az imádat egy fajtája. A mantrazengésünk akkor fog kiteljesedni, ha az egy valódi meditáció, egy valódi felajánlás, egy valódi imádat lesz. Kezdetben általában saját javunkra végezzük a lelki gyakorlatainkat – bármi is legyen az – azért, hogy „elérhessük elménk békéjét”, vagy „szabaduljunk a karmikus visszahatásoktól”. Ez természetes, ez az, ahonnét elindulhatunk. Ám később meditációnk minőségének javulnia kell – ez az, amikor már nem magatokért, hanem a Legfelsőbb kedvéért zengitek mantráitokat. Avagy csak magáért a mantrazengésért. Hogyan is lehet megőrizni, fenntartani egy hagyományt? Csak úgy, ha ápoljuk is azt! Ha nem ápoljuk, nem fog fennmaradni. Találjátok meg hát a saját hozzájárulásotokat, amellyel segíteni tudjátok ezt a gyönyörű küldetést, ezt a gyönyörű módot a hagyomány ápolására, és egyre több ember elérésére. Igen, a lelki kultúrát ápolni kell, e nélkül semmilyen ízt, semmilyen eredményt nem érhetünk el. Természetesen azt nem állítom, hogy ha teszünk valamit, annak biztosan teljes eredménye is lesz, hiszen a kegy indokolatlan, saját akaratából száll alá. Vagyis a Szent nevek áldásai bármelyik embert elérhetik – azt is, aki alkalmas és azt is, aki alkalmatlan, azt is, aki tesz valamit érte és azt is, aki semmit sem tesz érte. Mindazonáltal, ha mutatunk némi hajlandóságot, az Isteni áldások könnyebben ránk találnak.

Tehát, sza vai pumszám paró-dharmó1 – az egész emberiség számára a param-dharma, a legjobb elköteleződés az, jató – amely által – bhaktir adhóksadzsé – elérhetik a Legfelsőbbhöz fűződő bhaktit. Ahaitukí apratíhatá – ez a megközelítés feltétel nélküli és megszakítatlan, ezáltal az átman, a lelketek, szupraszídati – nagyon boldog lesz.

Amikor azt mondtam, hogy találnunk kell egy folyamatot, amely Krsna számára a leginkább nagyrabecsült – arra gondoltam, valamennyi különböző vallási gyakorlat– mint a böjt, a zarándoklat, az adományozás, a templomok látogatása, az imádkozás, bármi – betetőzése, a csúcs: a Szent nevek zengése. Éppen ezért ez a meditáció leglényegesebb fajtája – ezzel kellene hozzájárulnunk. Hiszen imádkozni minden hívő, és egyáltalán mindenki tud, így sok ember jár zarándoklatra, mások társadalmi munkát végeznek, igaz? Mi hát a mi hozzájárulásunk ehhez a rendszerhez? A szent nevek zengése – erre kell összpontosítanunk.

1. Srímad Bhágavatam, 1.2.6.