Category RSS

Calendar

November 2015
M T W T F S S
« Oct   Dec »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  



Archive for November, 2015

ved-vyasa

(продължава от предишния понеделник)

И така, вече знаем за системата на референциите, на всички три основни източника, но можете ли да ми кажете кой е нашият източник. Кои са нашите три стълба на референция? Ако не можете да разрешите даден въпрос, до кого се допитвате? Четири неща са. Като цяло са три, но в тайните учения са разширени до четири.

Гуру е първият източник в нашето „семейство”, така да се каже. Ако не знаете как да постъпите или какво да решите, питайте своя учител. Това е много лесно докато духовният ни учител присъства. Но какво да сторим, ако духовният учител го няма? Тогава имате две възможности. Едната е да се допитате до учителя си в своята медитация. Просто си го представете седнал срещу вас и поставете въпроса си. И в тези искрени мигове каквото вдъхновение ни споходи, можем да го считаме за пряка инструкция. Ако не можете да направите това, тогава обърнете се към втория източник – шастра. Защото ако влезем в досег със светите писания, тогава незабавно се свързваме със светците, представящи тези писания, а също и с висшите идеали, съдържащи се там. И третият източник са садху – живите светци, които ни представят идеал по практически начин. Гуру, шастра, садху. Ако всичките тези три източници ви казват нещо, и ако и самите вие сте съгласни от дълбоката съкровеност на сърцето си, тогава сте големи щастливци. Сърцето е четвъртият, скрит, таен стълб. Но дори и сърцето ви да не е напълно съгласно, по-добре е да кажете „да” на източниците.

И така, съществува теоретичен дял референции – Упанишадите, „Гита” и „Веданта Сутра”; а съществува и живата традиция, където гуру, шастра, садху и собствената ни вътрешна убеденост са нашата референция.

Но нека се опитаме да открием точното място на „Гита” всред необятните индийски откровения. Най-отгоре на тази система е Веда – това е божественото познание. Божественото познание се намира отвъд човешките способности. То също е и отвъд циклите на битието. Този дял от божественото познание най-напред е разкрит в шрути, както вече говорихме, и откровението се съдържа в четирите основни Веди. Те се наричат самхити. Самхита означава „сборник”, сборник от химни. Отново виждате един прекрасен, артистичен израз на божествената истина, формулирана в химни, в молитви, и понякога в истории. Какво още има? Не само поезия, но и ритуалистични наръчници. Брахманите – не става дума за браминската каста, а за Брахманите като литература – съдържат тази ритуалистична информация. Защото есенцията на ведическата парадигма е жертвата, а как да се извършва жертвата правилно – това се съдържа в тази ритуалистична литература. И това е доста сложен ритуал – множество различни яги, хома и приношения.

За да осъществите подобен ритуал трябва да сте богати. Но следващият дял от откровението, Араняките, е за отшелниците. Те не разполагат с материални ресурси, които да използват в жертвоприношението, тъй като са се отрекли от светските притежания. С какво разполагат? Разполагат с ума и интелекта си. Затова за тях е препоръчана медитацията. Араня означава „гора”, така че това е за онези отшелници, които живеят в гората. Онова, което обществото осъществява посредством ритуали, в абстрактна форма е осъществено от отшелниците като медитация.

Следващият дял са самите Упанишади. Ако изучавате тези писания ще видите, че има Брахмана; в края на Брахманата има Араняка, а в края на Араняката има Упанишад. Те дори понякога са с едно и също име, например “Брихад Араняка”, “Брихад Араняка Упанишад”. Упанишадите, така да се каже, са последната глава на откровението, затова са наречени Веданта – заключението на Ведите. А обобщението на тези философски трактати е „Веданта Сутра” – Сутрата винаги е обобщението на дадена школа.

И така, това е частта шрути на ведическото откровение. След това другата линия е смрити, свещената традиция. Тук отново има един огромен, обширен литературен дял – Пураните. Те са стотици хиляди стихове. Наричат ги още петата Веда, петата Самхита. Всъщност те са по-практични в наше време. И сред всичките тези множество Пурани, Чайтаня Махапрабху е посочил една за най-важна и това е „Бхагавата Пурана” (“Шримад Бхагаватам”), която е зрелият плод на Ведите.

Така че това е едната страна на смрити литературата, а има и още една страна – това са епосите. Епосите са „Рамаяна” и „Махабхарата”. “Рамаяна” е ади-кавям, първата поезия. А „Махабхарата”  на практика е най-голямата книга на планетата Земя – седем пъти по-дълга от „Илиада” и „Одисея”  взети заедно. Така че тя е доста дълга. И се казва: “В тази книга се говори за всичко. В случай, че не е споменато нещо, то не е важно.” А една глава, една малка част от „Махабхарата” е „Гита”. Така че имаме щастието най-сетне да открием мястото на нашата любима „Гита”.

Тук трябва да споменем още нещо важно. Защото виждате, че едната линия е откровението, което в крайна сметка е обобщено във „Веданта Сутра”, но както казах Сутрите са толкова сложни за разбиране, че е нужно да имат пояснение, коментар. И на практика „Бхагавата Пурана” се счита за естествения коментар към „Веданта Сутра”.  Виждате, пояснението идва от другата линия. От шрутите – Брахманите, Араняките, Упанишадите и накрая „Веданта Сутра” – а тълкуванието идва по линия на смрити. Така че „Бхагавата Пурана” и „Веданта Сутра” са свързани.

Защо я считаме за естествения коментар? Защото сме съгласни по въпроса, че авторът е един и същ. Считаме Ведавяса за автор както на „Веданта Сутра”, така и на „Шримад Бхагаватам”. Преди да постигне напълно удовлетворяващото съвършенство Ведавяса е дал цялата предходна литература, а накрая е дал „Шримад Бхагаватам”.

 

(следва продължение)

 

 

 



ved-vyasa

Most, hogy már ismerjük a viszonyítási rendszert, a három viszonyítási alapot, vajon meg tudjátok-e mondani nekem, mi a viszonyítás fő gerince? A viszonyítás három alappillére. Ha nem tudtok eldönteni egy kérdést, vajon mihez fordultok? Négy dologhoz. Valójában háromhoz, de a titkos tanítások ezt négyre terjesztették ki.

A guru az elsődleges viszonyítási pont a mi családunkban. Ha nem tudjátok eldönteni, hogyan is cselekedjetek vagy döntsetek, kérdezzétek meg a tanítómestereteket. Ez nagyon is könnyű mindaddig, amíg lelki vezetőnk jelen van. De mi a teendő olyankor, ha a mesterem nincs jelen? Akkor két lehetőségetek van. Az egyik az, hogy a mestereteket meditáció segítségével szólítjátok meg. Csak képzeljétek el Őt, amint ott ül előttetek, és tegyétek fel Neki a kérdést. Azokban az őszinte pillanatokban bármilyen inspiráció is érkezik, azt kezelhetjük közvetlen utasításként. Ha ezt nem tudjátok megtenni, forduljatok a második viszonyítási ponthoz – ez a sásztra. Mert ha a Szentírásokat hívjuk segítségül, akkor közvetlenül összekapcsolódunk az azokat tanító szentekkel és a Szentírásokban található magas eszményekkel. A harmadik viszonyítási pont a szádhu – azok az élő szentek, akik számunkra az eszmények gyakorlati megvalósítását képviselik. Guru, sástra, szádhu. Ha ezen források mindegyike ugyanazt mondja a számodra, és te azzal a szíved legmélyéből egyetértesz, akkor nagyon szerencsés vagy. A szív a negyedik, a rejtett, titkos alappillér. Még ha a szíved nem is ér egyet teljesen, jobb igent mondani a viszonyítási pontokra.

Tehát az egyik oldalon ott van az elméleti hivatkozás – az Upanisadok, a Gítá és a Védánta-szútra; a másik oldalon pedig ott van az élő hagyomány, ahol a guru, sásztra, a szádhu és a saját belső meggyőződésünk a viszonyítás alapjai.

Próbáljuk meg elhelyezni a Gítát a számos indiai kinyilatkoztatások közt. A rendszer csúcspontja a Védák – ez az Isteni tudáshoz hasonlatos, amely túlmutat az emberi képességeken, és a teremtés körforgásán. Az isteni tudás fő gerincét az elsődlegesen megnyilvánuló sruti alkotja – ahogy ebben már korábban megegyeztünk – a kinyilatkoztatás pedig a négy Védában található. Ezeket nevezik szanhitá-nak, melynek jelentése gyűjtemény, himnuszok gyűjteménye. Ismét tanúi lehetünk az Isteni igazság művészien megalkotott kifejeződéseinek a himnuszok, az imák, és néha a történetek formájában.  Mi más van még ott? Nem csak költészet, hanem a rituális szövegkönyvek is. A Bráhmanák – ez most itt nem a bráhmin kaszt, hanem a bráhmana mint irodalom – pedig a rituális információk tárháza. A védák paradigmáinak esszenciája az áldozat, és hogy azt hogyan valósítsuk meg helyesen – ez szerepel a rituális irodalomban. Ezek nagyon is összetett szertartások – sok-sok különböző jagja, hóma és felajánlás gyűjteménye.

Egy ilyen áldozat bemutatásához gazdagnak kell lenned. Ám a kinyilatkoztatás következő része, az Áranjakák, a remetéknek szól. Nekik nincsenek olyan vagyontárgyaik, hiszen ők lemondtak a földi vagyontárgyakról. Akkor mivel rendelkeznek? Megvan az értelmük és az intellektusuk, tehát számukra a meditáció javasolt. Az aranja erdőt jelent[1], tehát azoknak a remetéknek szól, akik az erdőben élnek. Tehát a társadalom által elvégzett szertartás absztrakt formája a remeték meditációja.

 

A következő fő rész az Upanisad-irodalom. Ha tanulmányozzátok ezeket a szentírásokat, ráleltek a Bráhmanákra, a Bráhmanák végén az Áranjakára, ennek végén pedig az Upanisadokra. Néha még a címük is ugyanaz, mint pl. Brhad-áranyaka, vagy Brhad-áranjaka Upanisad. Az Upanisadok a kinyilatkoztatás utolsó fejezetei, ezért hívják ezeket Védántáknak – a Védák vége. Ezek filozófiai összegzése pedig a Védánta-szútra – a Szútra mindig az iskola esszenciája.

Tehát ez a védikus kinyilatkozatás sruti oldala. A másik vonal a szmrti, a szent hagyomány. Itt ismét nagy mennyiségű irodalmat találunk – a Puránákat, több ezernyi verset. Ez az ötödik Védaként is ismert, az ötödik Szanhitá. Valójában ez sokkal gyakorlatiasabb a mi korunkban. A számos Puránából Csaitanja Maháprabhu kiválasztott egyetlen legfontosabbat, ez pedig a Bhágavata-purána (Srímad Bhágavatam), amely a Védák érett gyümölcse.

Ez tehát a szmrti irodalom egyik oldala, és létezik egy másik is – az eposzok, a Rámájana és a Mahábhárata. A Rámájanát eredeti költeménynek ádi-kávjának is nevezik. A Mahábhárata pedig tulajdonképpen a Föld legnagyobb könyve, hétszer olyan hosszú, mint az Iliász és az Odüsszeia együttvéve. Tehát nagyon hosszú. S azt mondják: „Ebben a könyvben minden benne foglaltatik. Ha esetleg valamiről nem tesz említést, akkor az nem is fontos.” A Gítá pedig Mahábhárata néhány fejezete, egyetlen csekélyke kis része. Tehát nagyon szerencsések vagyunk, hogy végül megtaláltuk a számunkra olyannyira kedvelt Gitá helyét.

Ezen kívül itt még egy nagyon fontos dolgot kell megemlítenünk. Ahogy láthatjátok, az egyik ág a kinyilatkoztatás, melyet végül a Védánta-szútra összegez – de ahogy említettem, a szútrák annyira összetettek és bonyolult őket megérteni, hogy szükséges hozzájuk kommentár. Valójában a Bhágavata-puránát a Védánta-szútra természetes magyarázatának tartják. Látjátok? A magyarázat a másik ágról jön. A srutiból – a Bráhmanák, Áranjakák, Upanisadok, és végül a Védánta-szútra – a magyarázat pedig a szmrti ágról jön – így kapcsolódik össze a Bhágavata-purána és Védánta-szútra.

Miért is tartjuk ezt természetes magyarázatnak? Azért, mert egyetértünk abban, hogy közös a szerzőjük. Védavjásza mind a Védánta-szútrák, mind pedig a Srímad Bhágavatam szerzője. A teljesen kielégítő magyarázat elérése előtt Védavjásza megajándékozott bennünket mindeme felsorolt irodalommal, és végül a Srímad Bhágavatammal.

[1] az áranja szó jelentése pedig: erdei



ved-vyasa

(continues from the previous Monday)

So, now we know the reference system, all the three basic references, but can you tell me our body of reference? Our three pillars of reference? If you cannot decide a question, what can you consult? Four things. Basically they are three, but in the secret teachings are extended to four.

Guru is the first reference in our family, so to say. If you don’t know how to act or what to decide, ask your master. It is very easy until we have our spiritual master present. But then what to do if my master is not present? Then you have two options. One is to refer to your master in your meditation. Just imagine him to sit in front of you and put your question. And in these sincere moments whatever inspiration comes to us, we can treat it as a direct instruction. If you cannot do that, then go to the second reference – the shastra. Because if we associate with the holy scriptures, then we immediately associate with the saints who present those scriptures and also we associate with the high ideals contained there. And the third reference is the sadhu – the living saints, who represent the ideal to us in a practical way. Guru, shastra, sadhu. If all these three sources tell you something and you can also agree from the deepest core of your heart, then you are very fortunate. The heart is the fourth, the hidden secret pillar. But even if your heart does not fully agree, it’s better to say “yes” to the references.

So there is a theoretical body of reference – the Upanishads, the “Gita” and the “Vedanta Sutra”, and we also have a living tradition where guru, shastra, sadhu and our inner conviction is our reference.

But let’s try to find the exact place of the “Gita” in this vast Indian revelation. On top of the system is the Veda. This is like the divine knowledge. Divine knowledge is beyond human capacities. It is also beyond the cycles of creation. This body of divine knowledge is first revealed in shruti, as we agreed before, and the revelation is contained in the four basic Vedas. They are called samhitas. Samhita means “collection”, collections of hymns. So again you see a very beautiful, very artistic expression of divine truth, formulated in hymns, in prayers and sometimes stories. What else is there? It is not only poetics, but also ritualistic textbooks. The Brahmanas – this is not the bramins’ caste, but the Brahmanas as a literature – they contain this ritualistic information. Because the essence of the Vedic paradigm is sacrifice, and how to accomplish, how to perform the sacrifice properly – this is contained in this ritualistic literature. And this is quite a complicated ritual – many, many different yagyas and homas and offerings.

In order to accomplish such a ritual you have to be rich. But the next body of revelation, the Aranyakas, they are for hermits. They don’t have material assets to use in the sacrifice, because they have renounced the worldly possessions. What they do have? They do have their mind and intellect. So for them meditation is suggested. Aranya is “forest”, so this is for those hermits who live in the forest. So what was accomplished by the society as a ritual, in abstract form is accomplished by the hermits as meditation.

Then the next body is the Upanishads themselves. If you study these scriptures, you will find that there is a Brahmana; at the end of the Brahmana there is an Aranyaka and at the end of the Aranyaka there is an Upanishad. Even sometimes with the same title, like “Brihad Aranyaka”, “Brihad Aranyaka Upanishad”. The Upanishads are, so to say, the last chapter of the revelation, therefore it is called Vedanta – the end of the Veda. And the summary of these philosophical treatises is the “Vedanta Sutra” – Sutra is always the summary of a school.

So this is the shruti side of the Vedic revelation. And then the other line is the smriti, the sacred tradition. And here again is one very great, very vast body of literature – the Puranas. It’s many hundreds of thousands of verses. And it is also called the fifth Veda, fifth Samhita. Actually this is more practical in our age. And from among all the many, many Puranas, Chaitanya Mahaprabhu has picked one as most important and this is the “Bhagavata Purana” (“Shrimad Bhagavatam”), which is the ripe fruit of the Vedas.

So this is the one side of the smriti literature and there is another one – these are the epics. The epics are the “Ramayana” and the “Mahabharata”. “Ramayana” is the adi-kavyam, the first poetry. And the “Mahabharata” is practically the greatest book on this planet Earth – seven times longer than the “Iliad” and “Odyssey” together. So it’s quite long. And it is said: “This book discusses everything. In case it does not discuss something, that’s not important.” And one chapter, one small part of the “Mahabharata” is the “Gita”. So we are very fortunate to finally find the place of our beloved “Gita”.

And also we have to mention something important here. Because you see that one line is the revelation and ultimately it is summarized in “Vedanta Sutra”, but as I said Sutras are so complicated to understand that it’s necessary to have explanation, purport. And practically the “Bhagavata Purana” is considered the natural purport to the “Vedanta Sutra”.  You see, the explanation comes on the other line. From the shruti – the Brahmanas, Aranyakas, Upanishads and finally the “Vedanta Sutra” – and the explanation comes on the smriti line. “Bhagavata Purana” and “Vedanta Sutra” are connected.

Why do we consider this a natural purport? Because we agree on the point that the author is the same. We consider Vedavyasa the author of both the “Vedanta Sutra” and the “Shrimad Bhagavatam”. And before achieving the complete satisfying perfection Vedavyasa gave all previous literature and finally he gave the “Shrimad Bhagavatam”.

 

(to be continued)



army

(продължава от предходния брой)

Да се съсредоточим на самия въпрос – мъченичеството. Какво е мнението на Шрила Шридхара Махарадж за мъченичеството? Той казва: “Не се нуждаем от мъченици. Нуждаем се от бойци, но не от мъченици.” И още казва: “Идете до крайния възможен предел, но недейте да губите следващата възможност.” Това ясно ли е, следите ли мисълта? Той казва: “Нямаме нужда от мъченици. Недейте да умирате за ограничена кауза. Умрете за безгранична.”

И най-добрата част от твоя въпрос: за какво си заслужава да се умре? Бхактисиддханта Сарасвати е бил като сингха-гуру, гуру-боец, разбирате ли? Не е представял възгледите си приятно, меко и смирено, а е бил в различно настроение, и това настроение понякога не е било добре посрещано от околните. До такава степен, че веднъж, когато пристигнали в един град, хората ги замеряли с камъни, искали да ги убият с камъни. И разбира се, животът му бил в опасност. Той имал един ученик, който много приличал физически на него и този ученик бил готов да вземе дрехите на Бхактисиддханта Сарасвати и да се представи за него. “Ако хората искат да убият с камъни учителя, нека замерят мен, а той да се спаси.” Така че за какво да умрем? Да умрем за духовния си учител. По-добре да дам живота си, а той да оцелее, защото той може да помогне на мнозина повече, отколкото моето незначително съществуване.

Това бил един много могъщ пример за какво да се умре. И ние трябва да умрем много рано – за себе си. Най-добре е да умрем за себе си на първата среща с преданоотдадените, или поне по време на посвещението. В случай, че това не стане, ще бъде дълга и протяжна агония. По-добре бърза смърт пред дълга агония. Бърза смърт на фалшивия егоизъм, за да бъдете родени отново на духовно ниво.

Трябва малко да се върнем назад в историята: защо хората са били готови да умрат за вярата си? Защото това е било много важно за тях, нали? Само допреди сто години хората са били готови да загиват за страната си, за родната земя. А сега? Гледат как да избегнат казармата. Тази загуба на ценности се случва толкова бързо! За няколко години изгубихме толкова много! Защо? Защото цялото това глупаво консуматорско общество, консуматорският начин на мислене ви учи само да се наслаждавате, без никаква жертва. Ако сега кажете на някой млад мъж: “Направи някаква жертва!” той ще отвърне: “О, по-добре да натисна бутона и да получа всичко по интернет.” Преди тридесет години хората бяха готови да преписват на ръка книгите по йога, защото това беше важно за тях. Бяха готови да направят някаква жертва; а сега само натискате бутона и не вършите нищо.

Така че хората са били готови да умират за вярата си, защото това е било важно за тях – независимо колко ограничена е била тяхната концепция, не това е въпросът сега. На практика в днешно време има само една религия на земята, която хората приемат толкова насериозно и надълбоко, че са готови да умрат за нея, и това е ислямът. А какво е общото мнение за исляма? Фанатизъм, фундаментална религия и международен тероризъм. Заради това, че са готови да умират за вярата си, нали? Така че пропагандата е нещо много странно. Между впрочем Харидаса Тхакура е от мюсюлманско потекло.

Но Кришна казва в „Гита”: “Моят предан е умен”. Това означава, че той не умира веднъж и рано, но остава тук и Ми помага да побеждавам. Така че нужно е да вложим и интелигентността си, за да проумеем за какво си заслужава да се умре? А това зависи и от кастата ви. Защото шудрите не умират. Те искат да живеят вечно. Ваишите умират ако изгубят парите си. Кшатриите загиват веднъж в геройска смърт на бойното поле и постигат рая. Една смърт е достатъчна за тях. Но какво да кажем за брамините?

Манохари: Те трябва да умират за по-низшето съзнание и да се раждат за по-висше съзнание, отново и отново.

Тиртха Махарадж: Да, те трябва да умират в много смърти. Но тяхната смърт не е физическа, не е телесна смърт, а умствена, или така да се каже фина смърт. Така че определете идентичността си.

Иначе тези различни концепции за Бога – като страдание, жертване и наслаждаване – това е въпрос на раса. Някои тълкуватели на Библията казват: “Бог толкова много е възлюбил сина си, че Го е пратил на кръста.” Нашата визия е малко по-различна: Той по много очарователен начин изпраща Своите представители да помогнат на падналите души да се завърнат. Но както и да е, това е съвсем различен въпрос. И така, не се нуждаем от мъченици, нуждаем се от отдадени.

 



army

(Continuación de la Conferencia anterior)

Vamos a enfocar la esencia de la cuestión – el martirio. ¿Qué opina del martirio

Shrila Shidara Maharaj? Dice: “No necesitamos mártires. Necesitamos luchadores y no mártires.” Y sigue diciendo: “Debéis seguir yendo hasta el extremo límite posible pero sin perder de vista la oportunidad siguiente.” ¿Ya queda claro? ¿Ya llegáis a seguir mi idea? Dice: “No necesitamos mártires. No debéis morir por una causa limitada. Debéis morir por la que esté sin límites.”

Y la mejor parte de tu cuestión: ¿Por qué causa se merece morir? Bhaktisiddhanta Sarasvati era como un singha–guru, un gurú-luchador, ¿comprendéis? Presentaba su visión de un modo diferente, sin embellecerla, con dulzura y humildad, a veces su modo de representación no encontraba mucha bienvenida en la gente a su derredor. Hasta tal grado que, una vez, luego de haber llegado a una ciudad, la gente se puso a acometerlo con piedras, hasta querían matarlo a golpes de piedras. Y por supuesto su vida estaba en peligro. Tenía un discípulo que se le parecía mucho en el aspecto físico y este discípulo estaba listo de vestirse y disfrazarse de Bhaktisiddhanta Sarasvati. “Si la gente quiere echar piedras sobre el maestro, que me acometan con piedras a mí y que él pueda escaparse sano y salvo.” Entonces, ¿por qué causa se merece morir? Morir por nuestro maestro espiritual. Más vale que yo entregue mi vida pero que él pueda salvarse y sobrevivir puesto que él puede respaldar a muchos y vale más que mi vida tan insignificante.

Este sí que era un sólido ejemplo de por qué causa se merece morir. Nosotros debemos morir muy temprano – por nosotros mismos. Más vale morir por nosotros mismos en la primera cita con los devotos dedicados o por lo menos en el tiempo de la iniciación. Caso que esto no pueda ocurrir, nos espera una larga y prolongada agonía. Más vale muerte rápida que una larga agonía. Muerte rápida del falso egoísmo para volver a nacer en el nivel spiritual.

Debemos volver un poco atrás en la historia: ¿Por qué cierta gente estaba lista a morir por la fe? Porque era algo muy importante para esta gente, ¿no? Sólo hace unos cien años cierta gente estaba lista a perecer por la patria, por la tierra natal. ¿Y ahora? Hay gente que quiere escaparse del servicio militar. ¡Ocurre tan rápido la pérdida de valores! ¡En tan sólo unos pocos años hemos perdido tantas cosas! ¿Por qué? Porque esta estúpida sociedad de consumo, la mentalidad consumista, nos van enseñando a gozar, sin ningún sacrificio. Si ahora vais a decir a un hombre joven: “¡Haz un sacrificio!” él os responderá: “Oh, más vale apoyar la tecla y recibirlo todo por la Internet.” Hace unos treinta años la gente estaba lista a copiar a mano los libros de yoga porque era algo importante para esta gente. Había gente que estaba lista a algún sacrificio; mientras que ahora sólo hay que apoyar sobre un teclado y no hacer nada de nada. Había gente que estaba lista a morir por su fe porque era algo importante para esa gente – no importa lo limitado de su concepto, no es ésta la cuestión. En práctica hoy en día hay una sola religión en la tierra y cierta gente la acepta y admite tan profundamente y tan en serio que está lista a morir por esta religión que es el Islamismo. ¿Y qué piensa en general la opinión pública del Islamismo? Fanatismo, religión fundamentalista y terrorismo internacional. Y se opina de este modo sólo porque los adeptos están listos a morir por su fe, ¿no? La propaganda es algo muy extraño. Entre tanto, Haridasa Thakur es de origen Muslime.

Por lo tanto, Krishna dice en la “Gita”: “Mi devoto es sabio”. Lo que significa que este devoto no muere una vez ni temprano sino que se queda aquí y Me ayuda a vencer y conquistar. Es necesario usar también nuestra inteligencia para comprender ¿por qué causa se merece morir? Ello depende también de vuestra varna (la casta). Puesto que los que pertenecen a la casta de shudras no mueren. Quieren seguir vivos para siempre. En cuanto a los Vaishyas, ellos mueren cuando pierdan d su dinero. Y los Kshatriyas mueren una sola vez y de muerte heroica en el campo de batalla y adquieren el Paraíso. Para ellos una sola muerte es suficiente. ¿Y qué decir de los brahmins?

Manohari: Ellos deben morir por conciencia inferior y nacer por una conciencia superior de nuevo y de nuevo.

Tirtha Maharaj: Sí, deben morir en muchas muertes. Sin embargo, su muerte no es física, no es muerte del cuerpo sino es muerte mental, podemos decir que es muerte muy sutil. Habrá que elegir vuestra identidad.

Por otra parte, hay diferentes conceptos de Dios – sufrimiento, sacrificio y gozo – es cuestión de rasa. Algunos críticos de la Biblia dicen: “Dios amaba tanto a Su hijo que acabó para enviarlo a la Cruz.” Nuestra visión es algo diferente: Él tiene una modalidad encantadora para enviar a Sus representantes a respaldar a las almas caídas para regresar. Sea como fuere, es una cuestión diferente. No necesitamos mártires, necesitamos devotos dedicados.

 



army

(az előző rész folyatása)

Fókuszáljunk a kérdés lényegére – vértanúság. Mi Sríla Srídhar Mahárádzs véleménye a vértanúságról? Azt mondta: „Nincs szükségünk mártírokra. Szükségünk van harcosokra, de nincs szükségünk mártírokra” És hozzátette: „Menj el a legvégsőkig, ami csak lehetséges, de ne veszítsd el a következő lehetőséget.” Érthető ez? Követhető? Azt mondta: „Nincs szükségünk mártírokra. Ne halj meg korlátozott célokért. Halj meg a korlátlanért.”

És a kérdésed legjobb része: Miért érdemes meghalni? Bhaktisziddhánta Szaraszvatí olyan volt, mint egy szinha-guru, egy harcos-guru, nem finoman, alázatosan képviselte látásmódját, hanem egy kicsit más hangulatban, és néha másoknak nem tetszett ez a hangulat. Olyannyira, hogy amikor egyszer megérkeztek egy városba, az emberek köveket dobáltak rájuk, meg akarták kövezni őket. És természetesen veszélyben volt az élete. Volt egy tanítványa, aki külsőleg nagyon hasonlított rá, és ez a tanítvány kész volt magára ölteni Bhaktisziddhánta Szaraszvatí ruháját és így helyettesíteni. „Ha az emberek meg akarják kövezni a mesterem, kövezzenek meg engem, Ő pedig megmenekül.” Miért érdemes tehát meghalni? Haljunk meg lelki tanítómesterünkért. Jobb az én életemet adni, ha Ő túlélheti, mert sokkal többet tud segíteni, mint az én jelentéktelen életem.

Ez egy nagyon erős példa arra, hogy miért érdemes meghalni. És saját magunk számára nagyon korán meg kell halnunk. Legjobb, ha már akkor meghalunk önmagunk számára, amikor először találkozunk a bhaktákkal, vagy legalább a felavatáskor. Ha ez nem történik meg, hosszú haldoklásra számíthatunk. Jobb egy gyors halál, mint egy hosszú haldoklás. A hamis ego gyors halála, és újjászületni a lélek szintjén.

Kicsit vissza kell tekintenünk a történelemben: miért voltak az emberek készek meghalni a hitükért? Mert az nagyon fontos volt a számukra. Igaz? Csupán száz éve az emberek készek voltak meghalni az országért, a hazájukért. Mi a helyzet most? Az emberek ki akarnak bújni a katonaság alól. Az értékvesztés ilyen gyors! Néhány év alatt oly sokat vesztettünk? Miért? Mert ez a buta fogyasztói társadalom, fogyasztói mentalitás csupán arra tanít, hogy élvezd a dolgokat, áldozat nélkül. Ha manapság azt mondanád egy fiatalembernek: „Hozz áldozatot!” azt mondja majd: „Óh, jobb ha megnyomom a gombot és megkapok mindent az interneten keresztül.” Harminc évvel ez előtt az emberek készek voltak kézzel lemásolni a jógakönyveket, mert fontos volt számukra. Készek voltak áldozatot hozni; most csak megnyomod a gombot és nem csinálsz semmit.

Az emberek tehát készek voltak meghalni a hitükért, mert fontos volt a számukra – akármilyen korlátozott is volt a felfogásuk, de most nem ez a kérdés. És gyakorlatilag ma csak egy olyan vallás van a földön, amit az emberek olyan komolyan, és oly mélyen vesznek, hogy készek meghalni érte, és ez az iszlám. És mi az általános nézőpont az iszlámmal kapcsolatban? Fanatizmus, fundamentalista vallás és nemzetköz terrorizmus. Mert készek meghalni a hitükért. Igaz? A propaganda tehát nagyon furcsa. Jut eszembe. Haridász Thákur muszlim háttérből érkezik.

De Krsna azt mondja a Gítában, hogy „Az én bhaktám okos.” Ez azt jelenti, hogy nem hal meg egyszer és könnyen, hanem itt marad és segít Nekem meghódítani mindent. Nekünk is használnunk kell tehát az intelligenciánkat, hogy kitaláljuk miért érdemes meghalni? És ez a varnádtól is függ. Mert a súdrák nem halnak meg. Örökké akarnak élni. A vaisják meghalnak, ha elveszítik a pénzüket. A ksatriják hősi halált halnak egyszer a csatamezőn és eljutnak a mennybe. Egy halál elég a számukra. De mi a helyzet a bráminokkal?

Manóhari: Újra és újra meg kell halniuk az alacsonyabb tudatállapotnak és újra születni egy magasabb tudatosságnak.

Tírtha Mahárádzs: Igen, sok halált kell halniuk. De az ő haláluk nem fizikai, nem testi halál, hanem mentális vagy – úgymond – finom halál. Válasszatok tehát identitást.

Máskülönben ezek az Istenről alkotott különböző koncepciók, mint például a szenvedés, áldozat és élvezet, mind rasza kérdése. A Biblia néhány kritikája azt mondja: „Isten annyira szerette fiát, hogy keresztre feszíttette”. A mi látásmódunk egy kicsit más: Ő maga nagyon bájos módon elküldi képviselőjét, hogy segítse az elesett lelkeket visszatérni. Bárhogy is, ez egy teljesen más kérdés. Tehát nincs szükségünk mártírokra, bhaktákra van szükségünk.

 



army

(продолжение с предыдущего выпуска)

Давайте сосредоточимся на самом вопросе – о мученичестве. Каково мнение Шрила Шридхара Махараджи о мученичестве? Он говорит: “Нам не нужны мученики. Нуждаемся в бойцах, а не в мучениках.” И еще говорит: “ Дойдите до крайнего возможного предела, но не теряйте следующую возможность.” Понятно ли это, следите ли за мыслей? Он говорит: “ Нам не нужны мученики. Не надо умирать за ограниченную каузу. Умрите за безграничную.”

И самая лучшая часть твоего вопроса: за что стоит умирать? Бхактисиддханта Сарасвати был как сингха-гуру, гуру-боец, понимаете? Он не представлял свои взгляды приятно, мягко и смиренно, а был в различном настроении, и это настроение иногда не встречало хорошего приема со стороны окружающих. До такой степени, что однажды, когда приехали в один город, люди бросали в них камни, хотели их убить камнями. И конечно же, жизнь его была в опасности. Он имел одного ученика, который очень был похож физически на него и этот ученик был готов взять одежды Бхактисиддханты Сарасвати и принять вид, что это он. “Если люди хотят убить камнями учителя, пусть бросают в меня, а он чтоб был спасен.” Так что, за что стоит умереть? Умереть за своего духовного учителя. Лучше мне отдать свою жизнь, а он чтоб выжил, потому что он может помочь гораздо более, чем мое незначительное существование.

Это был один очень сильный пример о том, за что стоит умереть. И мы должны умереть очень рано – для самих себя. Лучше всего умереть для себя на первой встрече с преданными, или хотя бы во время посвящения. В случае, что это не произойдет, будет долгая и протяжная агония. Лучше быстрая смерть чем долгая агония. Быстрая смерть фальшивого егоизма, чтобы быть рожденными снова на духовном уровне.

Необходимо немного вернуться назад в истории: потому что люди тогда были готовыми умерет за свою веру? Потому что это было очень важно для них, так ведь? Едва сто лет тому назад люди были готовыми погибнуть за свою страну, за родную землю. А теперь? Пытаются увильнуть от службы в армии. Эта потеря ценностей произходит так быстро! За несколько лет потеряли так много! Почему? Потому что все это глупое потребительское общество, потребительский склад мышления учит вас только наслаждаться, без никакой жертвы. Если сейчас скажете молодому мужчине: “Сделай какую-то жертву!” он ответит: “О, лучше я нажму кнопку и получу все через интернет.” Тридцать лет тому назад люди были готовыми переписывать вручную книги по йоге, потому что это было важно для них. Были готовы сделать какую-то жертву; а теперь только нажимаете на кнопку и ничего не делаете.

Так что люди были готовы умирать за свою веру, потому что это было важно для них – независимо насколько ограниченной была их концепция, не об этом речь сейчас. На практике на сегодняшний день есть только одна религия на земле, которую люди принимают настолько всерьез и глубоко, что готовы умереть за нее, и это есть ислам. А каково общее мнение о исламе? Фанатизм, фундаментальная религия и международный терроризм. Из-за того, что готовы умирать за свою веру, так ведь? Так что пропаганда это нечто очень странное. Между впрочем у Харидаса Тхакуры было мусульманское происхождение.

Но Кришна говорит в „Гите”: “Мой преданный умен”. Это означает, что он не умирает только раз и рано, но остается здесь и помагает Мне побеждать. Так что мы должны использовать свою интеллигентность,чтобы понять за что стоит умирать? А это зависит и от вашей касты. Потому что шудры не умирают. Они хотят жить вечно. Ваиши умирают если потеряют свои деньги. Кшатрии погибают один раз геройской смертью на поле битвы и постигают рай. Одна смерть достаточна для них. Но что можем сказать о браминах?

Манохари: Они должны умирать для более нисшего сознания и рождаться для более высшего сознания, снова и снова.

Тиртха Махарадж: Да, они должны умирать в многих смертях. Но их смерть не физическая, не телесная смерть, а умственная, или так сказать тонкая смерть. Так что определите свою идентичность.

Иначе, эти различные концепции о Боге – как страдание, жертвование и наслаждение – это вопрос расы. Некоторые толкователи Библии говорят: “Бог настолько возлюбил сына своего, что послал Его на крест.” Наш взгляд немного отличается: Он очень очаровательным способом посылает Своих представителей помочь падшим душам вернуться. Но как бы то ни было, это совсем другая тема. И так, мы не нуждаемся в мучениках, нуждаемся в преданных.



army

(continues from the previous issue)

Focusing on the top of the question – martyrdom. What is the opinion of Shrila Shidara Maharaj about martyrdom? He said: “We don’t need martyrs. We need fighters, but we don’t need martyrs.” And he said: “Go to the utmost limit that is possible, but don’t lose the next chance.” Is it clear? Can you follow? He said: “We don’t need martyrs. Don’t die for a limited cause. Die for the unlimited.”

And the best part of your question: What to die for? Bhaktisiddhanta Sarasvati was like a singha–guru, a fighter-guru, you know, he was not nicely, softly and humbly representing his vision, but he was in a different mood, and sometimes this mood was not very welcomed by others. So much so, that once when they have arrived to a city, people were throwing stones, they wanted to stone them. And of course his life was in danger. He had a disciple, who looked very similar in body to him and this disciple was ready to take the robe of Bhaktisiddhanta Sarasvati and posed as him. “If people like to stone the master, let them stone me, and he can escape.” So, what to die for? Die for our spiritual master. Better I give my life and he survives, because he can help more than my insignificant life.

This was one very strong example what to die for. And we have to die very early – for ourselves. It is best if we die for ourselves in the first meeting with the devotees, or at least at the time of the initiation. In case it doesn’t happen, that will be a long elongated agony. It is better to have a quick death than a long agony. Quick death of the false egotism and be born again on the spirit level.

We have to go back a little in history: why people were ready to die for their faith? Because, that was very important for them, right? Just a hundred years back people were ready to die for the country, for their homeland. What about now? People want to escape army service. This loss of values is so fast! In a few years, we lose so much! Why? Because all this stupid consumer society, consumer mentality, teaches you only to enjoy, with no sacrifice. If you would tell to a young man now: “Do some sacrifice!” he will say: “O, better I push the button and I get everything on the internet.” Thirty years back the people were ready to copy by hand the books of yoga, because it was important for them. They were ready to do some sacrifice; now you just push the button, and you don’t do anything.

So, people were ready to die for their faith, because it was important for them – however limited their conception was, this is not the current question now. And practically, today there is one religion on the earth, where people take it so serious and so deep, that they are ready to die for it and this is Islam. And what is the general view for Islam? Fanaticism, fundamental religion and international terrorism. Because they are ready to die for their faith. Right? So, the propaganda is very strange. By the way Haridasa Thakur is coming from a Muslim background.

But Krishna says in the “Gita”, that: “My devotee is clever”. That means he doesn’t die once and early, but he stays here and helps Me to conquer everything. So, we have to use our intelligence also to figure it out what is worth to die for? And it depends also on your varna. Because shudras they don’t die. They want to live forever. Vaishyas they die if they lose their money. Kshatriyas they die in a heroic death once on a battle field and they achieve heaven. One death is enough for them. But what about the brahmins?

Manohari: They must die for the lower consciousness and to be born for the higher consciousness, again and again.

Tirtha Maharaj: Yes, they have to die many deaths. But their death is not physical, not bodily death, but this is a mental or so to say subtle death. So, choose your identity.

Otherwise, these different conceptions about God like suffering, sacrifice and enjoying – it’s a question of rasa. Some critics of the Bible say: “God loved His son so much, that He put Him on a cross.” Our vision is a little different: He in a very charming way sends His representatives to help the fallen souls to return. But anyway, this is a totally different question. So, we don’t need martyrs, we need devotees.

 



bhagavad-gita 2.66

(continues from the previous Monday)

We are in a trouble if we have to quote the Upanishads, right? How many verses can you quote from the Upanishads? Very few. Therefore the sages also tried to find some essential points from the Upanishads, like basic truth. They are called the maha-vakyas, or “The great sayings of the Upanishads”.

But I think we are also in little trouble if we have to quote from the “Gita”. How many verses can we quote from the “Gita”? It is said if somebody recites all the 700 verses from the “Gita” he easily achieves perfection. If you cannot quote all the 700 – which might happen – if you can chant one chapter of the “Gita”, you can achieve perfection. In case you cannot recite a full chapter of the “Gita”, you recite one verse – it’s enough for perfection. But if you cannot recite even one verse, half of a verse is enough. So, you see – still we have some chance! At least half of a verse we should memorize and engrave in our heart.

And finally what to speak of the “Vedanta Sutra”? It’s so dry and so theoretical and so difficult – it’s like a code itself. Without explanations it’s very difficult to understand.

Yet we can say that the essence of the Upanishads can be summarized in one verse. Purnam adam purnam idam – That is perfect and complete (the divine). And this is complete and perfect (the material manifestation or the individuals also). And it does not matter how much complete units you take, derive from this ultimate source, all the different parts will be complete and whole in themselves and it does not diminish the perfection of the original source. Purnam adam purnam idam/ purnat purnam udachyate/ purnasya purnam adaya/ purnam eva avashishyate.[1] It does not matter how much energy is manifested from this ultimate source, His complete wholeness is not diminished.

So you see, this is quite theoretical. And how to summarize the “Vedanta Sutra”? 555 sutras. Let’s take the first one. The first one says: athato brahma jigyasa – “Now as you have taken birth as human you should inquire after Brahman, after the soul.” And what is the last sutra? The last sutra says: “Those who have reached, they will never return, they will never return.” Why twice? Because this is like stressing, it’s a very important fact. This is like an invitation: come, meditate!

But in-between these two logical and philosophical dry systems there is this third one in the middle, which is the “Gita” itself. It’s a Divine Song. This is not a secret teaching, this is not some logical argumentation – this is a song, and song means beauty. So from the very beginning our tradition is base on beauty. Bhakti means an aesthetic approach to the Supreme. Therefore one of the main scriptures is provided as a song, a song of God.

Nevertheless all these different bodies of reference are connected to each other. “Gita” itself is also called an Upanishad, it’s called “Gitopanishad”. Because somehow in this conversation between Krishna and Arjuna, which is an aesthetic one, the deeper truths and deeper revelation is also revealed. And also “Gita” refers to the sutras, to “Vedanta Sutra” as very logically established system. So, you see, one refers to the other, one supports the other, because if we want to understand the conclusion, then we have to study. And sutra means “thread”. If we have the thread then we can reach the goal. Sutra is like a condensed essence of a tradition, condensed essence of a spiritual science. And here Vedanta means “the end of the Vedas, the cream of the Vedas”.

 

(to be continued)

[1] “Ishopanishad”, invocation



bhagavad-gita 2.66

Bajban vagyunk, amikor az Upanisadokat kell idéznünk, ugye? Hány verset tudtok idézni az Upanisadokból? Nagyon keveset. Éppen ezért a bölcsek is megpróbálták megkeresni az Upanisadok néhány lényeges részét, alapigazságát, ezeket Mahá-vákjának nevezték el, vagyis az Upanisadok nagy mondásainak.

Úgy vélem, szintén némileg bajba kerülnénk, ha a Gítából kellene idéznünk. Hány verset tudunk idézni a Gítából? Úgy tartják, hogy ha valaki képes a Gítá valamennyi versét idézni, az könnyedén eléri a tökéletességet. Ha nem tudjátok mind a hétszázat – ami azért megeshet –, ha csupán a Gítá egyetlen fejezetét tudjátok elzengeni, már akkor is elérhetitek a tökéletességet. Abban az esetben, ha egyetlen teljes fejezetet sem tudtok idézni a Gítából, idézzetek csak egyetlen verset – ez is elég a tökéletességhez. Ha azonban egyetlen verset sem tudtok idézni, egy fél is elegendő. Látjátok, még mindig van egy csöppnyi esélyünk! Mindössze egy fél verset kellene memorizálnunk, és szívünkbe vésnünk.

Végezetül, mit is mondhatnánk a Védánta-szútrákról? Annyira száraz, oly elméleti és annyira nehéz – önmagában egy kódhoz hasonlítható. Magyarázatok nélkül szinte nem is lehet megérteni.

Mégis azt mondhatjuk, hogy az Upanisadok esszenciáját egyetlen verssorban összefoglalhatjuk: púrnam adah púrnam idamTeljes amaz, teljes emez. Teljes és tökéletes amaz – hiszen isteni –, és teljes és tökéletes emez is – az anyagi megnyivánulás, vagy az egyéni lelkek is. Nem számít, hogy mennyi teljes egészet nézünk, a végső forrásból ered, így valamennyi rész teljessé válik önmagában is anélkül, hogy az eredeti forrás tökéletességét csorbítaná: púrnam adah púrnam idam púrnát púrnam udacsjaté/ púrnaszja púrnam ádája púrnam évávasisjaté.1 (Teljes amaz, teljes emez; Teljességből teljesség lesz. Teljesből teljest elvéve, megmarad, ím teljessége.) Nem számít, mennyi energia árad ki ebből a végső forrásból, Ő mégis megőrzi teljes egységét.

Ahogy látjátok, ez nagyon elméleti. Hogyan is összegezhetnénk a Védánta-szútrát? Ötszázötvenöt szútra. Nézzük meg az elsőt, amely így szól: athátó brahma-dzsigjászá – „Most, hogy emberként születtél, itt az ideje, hogy a Brahman felől, a Lélek felől tudakozódj.” És hogyan is hangzik az utolsó szútra? „Mindazok, akik elértek engem, sosem térnek vissza, sosem térnek vissza”. Miért is ismételik? Ez amolyan nyomatékosítás, egy nagyon fontos tény. Meghíváshoz hasonlatos: gyere és meditálj!

Azonban e két szárazabbnak tűnő logikai és filozófiai rendszer között, középütt létezik egy harmadik: a Gítá maga. Az Isteni Szózat. Nem titkos tanítás, nem valamiféle logikai érvelés, hanem dal, és a dal szépséget rejt. S a mi tradíciónk alapja a szépség. A bhakti a Legfelsőbb esztétikai megközelítését jelenti, éppen ezért az egyik legfontosabb szentírás dal formáját ölti, Isten dalát.

Mindazonáltal a hivatkozások gerincét alkotó valamennyi különböző forrás szervesen kapcsolódik egymáshoz. A Gítát Gítópanisadnak is hívják, mert ebben a párbeszédben Ardzsuna és Krsna között – amely egyébként esztétikai élményt nyújt – a mélyebb igazságok, és a mélyebb megértés szintén feltárulnak. Másrészt a Gítá utal a szútrákra is, a Védánta-szútrára, amely egy nagyon logikus rendszer. Láthatjátok: az egyik vonatkoztatható a másikra, az egyik támogatja a másikat, így a végkövetkeztetés megértéséhez tanulmányoznunk kell az írásokat. A szútra vezérfonalat is jelent. Ha megvan a vezérfonalunk, el tudjuk érni a célunkat. A szútra olyan, mint a hagyomány tömör esszenciája, a lelki tudomány összesűrített lényege. És itt a Védánta jelentése a védák vége, azaz végkövetkeztetése, a Védák színe-java.

 

(folytatjuk)

[1] Ísa-Upanisad, invokáció